2. fejezet. ~Wrong perfection.

- Nem hiszem el. Miért nem hagytad ott? Csak magadnak okozol kárt.

Felmérgelt Tommy szerencsétlenkedése, amit elmesélt. Pincér létére leöntötte saját magát. Nem értem, hogy lehet ennyire kétbalkezes, bár ez egyáltalán nem vall rá. Tommy mindig nagyon összeszedett és precíz. Bolond maximalista, mint én. Talán ezért látnak minket tökéletesnek, pedig szerintem messze vagyunk tőle. Bár be kell vallanom, azért jól esik, hogy ennyire irigyelnek. Valahogy elégedettséggel tölt el. Már nem volt vissza sok a nyárból, csupán 5 nap, és ezt Tommy is tudta nagyon jól. Talán ez zavart meg mindkettőnket. Hogy mindjárt jön az unalmas suli-időszak. Nem mintha a nyár nem lett volna ugyanilyen külön. Azzal vigasztaltam magam, hogy a tanulás legalább majd lefoglal.

- Már mindegy. És Veled mi történt? Éltél tegnap társasági életet?

Eszembe jutott, hogy tegnap azt mondtam, talán elmegyek bulizni, de valahogy mégsem tettem. Inkább átnéztem az "izgalmas" tavalyi anyagokat. Kíváncsi vagyok, mennyibe fog eltérni ez az iskola a doncasteritől. Lehet, hogy ők már többet tudnak, mint én, és le leszek maradva. Ez nem tetszett. Megszoktam, hogy mindig mindenből a maximumot nyújtom. Nem mutatkozhattam be tudatlanul. De persze az csak az este egyik része volt. Nagy részében inkább az ablakban ültem, és lestem az utcát, hátha megint jön a kis csapat. Az első találkozás után nem mertem kiülni a tetőre este, inkább az ablakból figyeltem Őket. Ennek csak az volt a hátránya, hogy nem hallottam jól, amit mondanak.

- Nem.

Tommy ezt hallva gúnyosan felnevetett. Mindig ezt szokta csinálni, már ismertem. Tulajdonképem most is meg tudtam volna jósolni, hogy így fog reagálni.

- Inkább a tetőn ültél, és vártad a titokzatos idegeneket, igaz?

Sóhajtottam egyet. Már bántam, hogy elmeséltem Tommy-nak azt az éjszakát de a legjobb barátom. Ha neki nem mondom el, hát kinek?! Így aztán ezt hallgathattam minden egyes beszélgetésünkkor. De igaza volt. Ezt csináltam.

- Nem, mert az ablakban ültem.  

Ismét felhangzott éles nevetése. Ha élőben lettünk volna, biztos elhallgatott volna szúrós szemem láttán, de így nem volt, ami megakadályozza.

- Louis, felejtsd el Őket. Ők banditák, rendbontók. Nem valók hozzád. Mi nem ilyenek vagyunk. Addig örülj, míg nem látod Őket.

De Tommy ezt nem értette. Igaza volt, különbeztem tőlük, pont ezért érdekeltek annyira. Tetszett, hogy bármit megtehetnek, és ez az életük. Olyan szabadok, köteletlenek voltak, amilyen én is akartam lenni, de nem bírtam elszakadni felelősségtudó, maximalista énemtől. Én jófiú voltam, Ők rosszak.

- Igen, tudom. De Ők azért olyan érdekesek, mert mások. De mindegy. Lezuhanyozok Tommy, de előtte még átnézem a tavalyi dolgokat.

Teljesen megértette ezt, hisz Ő is ezt csinálja otthon esténként. Ebben biztos voltam. A kezembe vettem a füzeteim, de nem bírtam koncentrálni. Egyszerűen olvastam a szavakat, mégse fogtam fel a jelentésüket. Annyira sok minden van most körülöttem, ami ismeretlen. Otthon mindent tudtam kezelni, soha nem ért meglepetés, de L.A. új számomra.

Nem bírtam tovább a szenvedést a füzetek felett. Egy hangos sóhaj közben megdörzsöltem az arcom, majd elindultam zuhanyozni. Hosszan álltam a zuhany alatt. Egyszerűen csak álltam lehajtott fejjel, és tűrtem ahogy a víz mindenemen végigfolyik. Mostanában ezt szoktam csinálni. Csak élveztem, hogy a víz kopogása mindent kizár. Nem érdekelt, hogy vizes lesz a hajam, csak jól esett, mindent kizárni, és szabaddá engedni a fantáziám. Nem gondoltam Doncaster-re, nem gondoltam L.A.-re. De egy kis idő után azért éreztem, hogy a páradús, forró levegő már fojtogat. Általában ilyenkor jön el, hogy kilépek a zuhanyból, vagy elájulok. Persze nem igazából, csak úgy érzem. Magamra kaptam egy bő, szürke melegítőalsót, és megtöröltem a hajam. Ennél többet nem szoktam csinálni vele. Majd megszárad, hisz ez Los Angeles. Ismét kiültem a tetőre. Úgy döntöttem, most nem fogok az ablakból figyelni, és megijedni, ha erre jönnek. Mindjárt 11 óra volt, így már jócskán sötétbe borult az égbolt. Szokásomhoz híven vártam, de most nem akartam gondolni semmire. Magam elé vettem a telefonom, és játszani kezdtem. Soha nem használtam a telefonom lévő játékokat, mindig morbidnak tartottam őket, de azért le voltak töltve, hátha egyszer kell. És igazam volt. Most jól jött, hogy volt rajta valami idiótaság. Az idő telt, én pedig csak nyomkodtam a gombokat, hátha nyerek. Elég primitív volt az biztos, mégis élveztem.

Legnagyobb meglepetésemre, és örömömre ismét kiabálást hallottam. Hangosat mégis távolit. Letettem a telefonom, és kicsit beljebb húzódtam a tető alá, bár nem takart semmit. Talán ez ösztönös reakció volt. Vártam már őket, három napja nem jöttek erre,  de már jó párszor láttam a csapatot. Előbukkant pár Doc Martens csizma és Converse cipő, majd az alakok is hozzá. Lassan, nevetve jöttek, mint mindig. Ezúttal is szívatták egymást, mint egy jó család. Szintén csak öten. Immáron két csomag sör volt náluk az egyik a szöszinél, míg a másik Haz-nál. Azóta sem felejtettem el a nevüket. Ahogy elértek a mi házunk széléig, Liz egyből felnézett a tetőre, és meg is akadt rajtam a szeme. Lefagytam, már ismerték, hogy itt szoktam ülni. Kicsit elmosolyodott, majd oldalba lökte a mellette menő fekete hajút.

- Megint van egy Baglyunk.

Mindannyian felnéztek rám, mire kicsit elpirultam, de ezt kizárt hogy láthatták. Én csak meredtem rájuk, de ez kölcsönös volt. Annyira szabadnak és függetlennek tűntek, amire én mindig csak vágytam. Furcsa, hogy az emberek engem tartanak tökéletesnek, mert maximalista vagyok, én meg Őket, mert szabályok nélkül képesek élni...legalábbis innen úgy látszik. A fekete hajú srác a földre dobta a cigijét, és határozott mozdulattal eltaposta. Előrébb jött a járda széléhez, és felnézett rám.

- Zayn, hagyd!

Hallottam a szöszitől. Ezek szerint a feketehajú, cigis gyerek neve Zayn. Ezt is megtudtam. Bár még ebbe is kételkedtem, nem valami rövidítése-e, de ahhoz túl furcsán csengett. A srác komolyan méregetett, míg a többiek hátrébb álltak a kietlen úton. Zayn nem is figyelt a szőkére, én jobban lefoglaltam. Felkészültem minden eshetőségre, tudtam, mit fogok felelni a beszólásaira.

- Miért figyelsz minket minden este, Bagoly?

Ez is az egyik eshetőség volt, és én tudtam rá a választ. Felálltam, és lenéztem rá a tetőről. Annyival magasabban voltam, szinte már féltem, hogy leesek. Soha nem féltem a magasságtól, de most úgy tűnt, remeg a lábam, és pillanatok kérdése mikor csúszom meg, és töröm össze magam.

- Miért másztok be minden este a gyárba?

Ezen kicsit elmosolyodott, majd elégedetten bólogatott. Innen tudtam, jó választ adtam. Megdörzsölte a karját, így tekintetem tetoválására tévedt mindkét alkarján. Tele volt velük a keze. Ez eddig fel sem tűnt. Háttal fordult nekem, és miközben visszament a többiekhez mondott valamit szándékosan halkan, hogy ne halljam. Mindenki felnézett rám, és elégedetten bólintott, vagy nevetett. Ez megzavart kicsit. Liz kérdőn nézett hátra a rövid hajú, komoly srácra, aki csak megrántotta a vállát. A lány kecsesen lépkedett előre, ami mégis kicsit hanyag volt cipője miatt. A csípőjére tette a kezeit, így komolyságot sugallt. Kérdőn néztem rá.

- Pattanj meg velünk Bagoly, ha már minden este minket figyelsz az ablakból. Zayn-nek úgyis bejössz. Kemény vagy, ez cool.

Kicsit elmosolyodtam a szavain, jól esett ezt az Ő szép szájából hallani. És az is jó volt, hogy Zayn tetszését elnyertem a visszaszólásommal. Az viszont kicsit kínosan érintett, hogy észrevettek az ablakon át is. A fejemben harcot vívtak a gondolatok, hisz én nem vagyok bandita, mégis minden este erre a meghívásra vártam.

- Másszak be veletek a gyárba?

Liz hatra nézett a többiekre, de szerintem semmit nem mondott. A srácok mégis bíztatóan bólintottak. A lány visszafordította felém tökéletes arcát, és kedvesen mosolygott.

- Aha. Nagyon cool az a hely belül. Mással úgysem mennél be, csak velünk. A Kenyérgyár a mi helyünk.

Végre megtudtam, hogy az a Kenyérgyár. Jó volt a sejtésem. Az Ő helyük a Kenyérgyár, és engem hívnak magukkal. El akartam menni velük, de annyi kockázat volt ebben. Én jó gyerek vagyok, nem török be este egy kenyérgyárba. Liz még mindig kérdőn nézett rám.

- Na haladsz Baglyocskám, vagy mi lesz?

Tetszet, ahogy lebecézett. A fenébe is, miért ne tehetném egyszer azt, amire vágyom, és nem azt amit meg kell tennem?! Határozottan bólintottam, és emellé még feleltem.

- Oké, máris megyek ki.

A fejemben gondolatok száza kavargott, miközben bemásztam az ablakon, és pillanatok alatt átvettem a gatyám. Még soha nem tettem semmi rosszat vagy törvényelleneset, és pont egy ilyen csapattal kezdem el egy betöréssel. Ha ezt holnap elmondom Tommy-nak?! Zsebre vágtam a telefonom és a pénztárcám is biztos, ami biztos alapon.  Halkan voltam, hisz már mindenki aludt. Felkaptam a fekete Vans cipőm, majd kikaptam a kulcsom a szekrényen lévő tálból. Miközben nyitottam az ajtót, csak arra tudtam gondolni; mi van, ha átvertek? Ha már nincsenek ott, mikor kimegyek, és majd jót röhögnek rajtam? De ezt soha nem tudom meg, ha nem megyek ki. Mély sóhajjal nyitottam ki az ajtót. Legnagyobb megkönnyebbülésemre még mindig kint állt a kis csapat, és nevetgéltek. A szöszi és Haz éppen utánoztak valakit, amitől Liz már Zayn-re támaszkodva nevetett. Bezártam magam mögött az ajtót, és hozzájuk mentem. Kicsit megdermedt a levegő, majd a szöszi lenézett a cipőmre, és elnevette magát.

- Gyerekek kifogtunk egy Stréberbaglyot. Vans-ot hord!

Lenéztem a kicsit koszos cipőmre, amit tegnap elfelejtetem megtakarítani, pedig utálom, ha piszkos. Nem értettem, ebből miért következtet erre, bár nem állt messze az igazságtól sajnos.

- Tessék?

Mindenki felnevetett, majd Liz mellém jött, és belém karolt. Lassan indultunk tovább az utcán.

- A Vans a stréberek jelképe. A Converse az átlag, a Doc Martens meg a mi cuccunk. Tudod, az ilyenek, mint mi. Vágod már Baglyocskám?

Megint ez a hülye becenév, de az Ő szájából még ez is cuki. Nem értettem, ennek mi köze a személyiségemhez, de ez az Ő elképzelésük.

- Oké. És ha én mondjuk voltam börtönben, és azért hordok Vans-ot, mert ez tetszik?

Mindenki elnevette magát, majd Haz szólalt meg először.

- Akkor az azt jelenti, hogy feldobtad magad, mert nem volt kész a házid.

Ezen már én is elnevettem magam. Hamar rájöttem, nekik már mindenre van válaszuk, és nagyon kell figyelnem, hogy tartani tudjam velük a lépést. Mármint nem a tempót, mert tényleg csigalassúsággal sétáltunk. A szöszi és a rövid hajú srác megint nevetett valamin, amit egymásnak súgtak. Idegesített, hogy még mindig nem tudom a nevüket.

A tempó ellenére hamar elérkeztünk a Kenyérgyárhoz, bár Tőlem már csak pár házra volt. Fura, hogy ilyen még van L.A.-ben, bár én egy igencsak külvárosi részen élek. Megálltunk a kerítés előtt. Zayn egyből bebújt a résen. Csak figyeltem, milyen könnyedséggel másznak be egymás után a kerítésen. Hihetetlen, mekkora különbség van két hely között, melyet csupán egy szakadt kerítés választ el. Idegesen méregettem, ahogy a szöszi is átmászik a lyukon, így már csak Liz és én maradtunk kívül.

- Te jössz Bagoly!

Mérgesen néztem rá.

- Nem vagyok Bagoly!

Azt hiszem, ezzel csak késleltetni akartam a dolgokat, de szerintem Liz átlátott rajtam. Nevetve lökött előre.

- Oké, majd bent bemutatkozunk, de nem kéne sokáig itt vacakolni. Nyomás!

Mély levegőt vettem, és lehajoltam, hogy átbújhassak a lyukon. Nem féltem, hogy felakadok, vagy megvág a drót, nem ez volt a gond. Sokkal inkább tartottam attól, hogy bajba kerülök, hisz ez egy betörésnek minősül, és én nem akarom, hogy a jogi pályám egy ilyen vágja ketté. Liz már mellettem is volt, és továbbmentünk a többiek után a fűben. Tudtam, hova megyünk, hisz mindig figyeltem Őket. Haz felmászott a betonra, majd beugrott az ablakon. Végül én jöttem, és Liz figyelt oldalról.

- Sötét lesz bent, de ahogy elnéztem Éjszakai-bagoly vagy, szóval nincs gáz.

Eresztettem felé egy gúnyos mosolyt, majd bemásztam az ablakon. Ahogy felegyenesedtem bent, megláttam Liz-t, ahogy egy kecses tigrisbukfenccel ér földet mellettem, és már talpon is van. Bent megcsapott a kicsit állott por szag, mely keveredett a sörrel és a cigivel. A szöszi elhúzott mögöttem valami sötétítőt az ablaknál. Ahogy eltűnt a kintről beszűrődő kevés fény is, kicsit megijedtem. Ezek most meg akarnak ölni itt vagy mit csinálnak? De mikor hirtelen hangulatos félhomály lett, rájöttem a válaszra. Hosszú égősor csigázott a falon, mely kevés, kellemes fényt adott, pont annyit, amennyi kellett. Ezért húzták el a most már megláttam, hogy fekete kartont, hogy ne szökjön ki a fény, és ne jöjjenek rá, hogy itt vagyunk. Elképesztő volt ez a hely. Koszos és dohos, mégis otthonos. Az égők által nyújtott fény épp elég volt, hogy mindent szemügyre tudjak venni. Egy viszonylag nagy helyiségben voltunk, ahol még volt a sarokban pár asztal, amin sörösüvegek voltak. Az asztaloktól nem messze két fekete kanapé hevert, vele szembe pedig három nagy babzsák.

- Hűh.

Többet nem tudta mondani. Erre a szöszi egy elégedett vigyort villantott, majd levágta magát a kanapéra. Liz felült az asztalra oldalt, míg Zayn mellette cigizett. A többiek leültek, és felbontottak egy-egy sört.

- Király, mi Bagoly? - kérdezte vigyorogva a rövid hajú.

Elegem volt már, hogy Bagolynak hívnak, van normális nevem is, csak Ők azt nem tudják. De amúgy hálás voltam nekik, hogy megmutatták, milyen izgalmas, csodás oldala van az életnek.

- Igen, de nem vagyok Bagoly.

Liz felnevetett, majd miközben beszélt, Haz felé nyújtotta a kezét, aki értette a célzást, és egy sört dobott neki. A lány engem nézett, hisz nekem beszélt, mégis simán elkapta a sört. Kicsit lepetten húztam fel a szemöldököm, majd értelmeztem a mondatát. Azt mondta:

- Akkor mi a neved Baglyocskám?

De azért még így hív. Mosolyogva megcsóváltam a fejem. Én még mindig ott álltam, mint egy szerencsétlen, de nem tudtam, most hova kéne mennem. Inkább csak maradtam a helyemen, és feleltem.

- Louis vagyok.

Mindenki lepetten felnevetett. Nem értettem, mi ezen olyan vicces, hisz ez a nevem. Oké, én is szerettem volna, más lenni, mondjuk Josh vagy mit tudom én, de nem volt különösebb gondom a nevemmel.

- A Bagoly jobb volt. És hogy becézzünk, Louis? - nevetett rám Zayn.

Becézni? Mi vagyok én, kisbaba? De azért feleltem neki, mert ahogy elnéztem, mindenkinek volt beceneve.

- Lou, Louis.

Mindenki nevetni kezdett, majd Liz szólalt meg először.

- Oké Lou. Azért még ne felejtsd el a Baglyot sem. Amúgy én Lisa vagyok vagy Liz.

Birizgálta az ölében a sörét, és valamiért nem nézett rám, ami nem tetszett. Látni akartam tökéletes arcát. Lisa annyira szép volt, mint még senki. Megfogott benne valami, amit nem tudtam hova tenni. Talán, hogy annyira más, mint én.

- Zayn.

Nyögte ki a srác a sarokban, majd kifújta a füstöt, amit még a beszéd előtt szívott magába a cigiből. Lisa kivette a kezéből, és beleszívott, majd visszaadta neki.

- Niall. - biccentett felém a szőke.

Érdekes neve volt, de tetszett. Végre megtudtam a nevét. Még nem felejtettem el neki hogy beszólt a cipőm miatt. Majd visszakapja.

- Hazza vagy Haz. Amúgy Harry vagyok. - intett felém a mutató és középső ujjával a göndör srác, aki a kanapén terpeszkedett el.

Angyali arca volt azokkal a fürtökkel, de ahogy rosszfiús mosolyát megvillantotta, inkább az ördögre hasonlított.

- Liam. - mondta a komoly srác, majd beleivott a sörébe.

Nem mondhatnám ellenszenvesnek, inkább felnőttesnek. Alig lehetett köztünk pár év korkülönbség. Szerintem mind 18-19 évesek lehettünk plusz-mínusz egy-két év. Furcsa, de mégis otthonosan éreztem magam velük. Mintha nem is betörők lennénk, hanem egy kialakuló család. 

- Na most leülsz vagy mi lesz? Állni akarsz végig Haver. Nem eszlek meg, csüccs le mellénk.

Haz megveregette a kanapét jelezve, menjek oda, és üljek le hozzájuk. Elidőztem a helyen, majd mikor már mindenki kérdőn nézett rám, odamentem, és levágtam magam az egyik babzsákba. Furcsa, de nem éreztem magam kimondottan rossz helyen vagy bajban. Sokkal inkább felszabadult és független voltam. Úgy éreztem, semmi nem tud megállítani, szárnyalok a szabadságban.