3. fejezet. ~Nobody knows how can I love you.

 Manoook!

Ide is meglephettek pár kommenttel. Úgy vettem észre a előző résznél, azért vannak itt olyanok, akik szeretik a Bromance-eket. Hát ez nekik szól, meg persze mindenkinek, mert nemrég még én sem tudtam volna elképzelni magamról, hogy ilyet fogok majd olvasni, és tessék, most már írom is.   

Szóval raja, komizzatok. #please #smile 

Louis rájött, én pedig előre féltem, mi lesz most. Szorosan összezártam a szemem, miközben próbáltam megállni a vízben a hullámzás miatt.

- Harry van ott valami, amit nem kéne látnom?

Óvatosan ránéztem, és aprót bólintottam. Szomorkásan elhúzta a száját, majd lassan hátranézett. Láttam, ahogy kicsit keresgél a tekintetével, de hamar megakadt a szeme a sarokban lévő párocskán. Hálát adtam az égnek, hogy nem látom most az arcát. Képzelem, milyen fejet vághatott. Úgy éreztem, muszáj tennem valamit. Nem hagyhattam, hogy csak bámulja Őket. A kezeim automatikusan csúsztak az oldalára, és tovább akartak vándorolni a hasára, hogy átöleljem hátulról. De most valami megint más volt. Louis eltávolodott tőlem, és szélre úszott. Még mielőtt elhagyta volna a csókolózó párt, mellettük belerúgott a vízbe, így Őket éppen arcba csapta az. Ijedten rezzentek össze, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget.

Kicsit felkuncogtam. Ez tipikusan Louis volt, de rosszul is éreztem magam, hisz neki most szar. Miért nem tudok én normálisan hazudni?! Hisz ez nem olyan nehéz! Hát nem is az, de Louis-nak nem tudok. Egyszerűen képtelen vagyok neki füllenteni. Nem tudom, miért, talán a csodás, kék szemei miatt. Ahogy ki akarom mondani a hazugságot, és belenézek, mindig elszáll a bátorságom. Olyan szépek azok a szemek, hogy nincs szívem belehazudni. Sokat jelentett nekem Ő. Nagyon sokat.

*Louis*

Mérgesen rúgtam arcba vízzel a szerelmeseket. Nem azért, mert zavart, hogy a két hétig tartó kapcsolatomból a volt pasim, most egy másik sráccal smárol. Nem is azért, mert féltékeny voltam. Csupán muszáj volt valakin levezetni a feszültséget. Nem zavartak, hogy mellettünk esnek egymásnak a vízben. Az akasztott ki, hogy Harry azt hiszi, nekem ez fáj. Az idegesített, hogy nem nyílik végre fel a szeme. Nem jön rá, miért bámulom csodás, napbarnított bőrét, mikor kijön a medencéből...mint egy félisten. Nem jön rá, miért fulladok meg, mikor felhozza, mennyire hasonlít rá egy srác, aki bepróbálkozott nálam. Nem jön rá, hogy nekem csak Ő kell, és senki más. Nem érdekel, mit csinál az exem, ki nem szarja le?! Nekem Harry volt a fontos, és nem bírtam elviselni az érintését, mikor azt hiszi, nekem a látvány fáj a volt kapcsolatom szereplőjével. Nekem az fáj, hogy Ő nem az enyém.

Mérgesen ültem bele ismét a forró vizes medencébe. Minden ilyen medencében vannak ilyen apróbb vízzuhatagok, ahol napközben az idősek folyatják a hátukra a vizet. Hát most én ez alá, a félkörív alá férkőztem be, hogy senki ne lásson a csobogó víztől.

Szükségem volt Harry-re, de nem mint a legjobb barátomra. Mint a szerelmemre. Azt akartam, hogy viszont szeressen. Ha neki csak nők kellenek, hát készen voltam akár átalakulni csak, hogy az enyém legyen. Bármit megtettem volna érte. El sem tudom mondani, hányszor kívántam, bárcsak nővé változnék, de persze ez soha nem vált valóra. Pedig az életemet is odaadtam volna, hogy belém szeressen. Hogy reggelente úgy keljek mellette, hogy csókkal köszöntöm. De erről neki fogalma sem volt. Ez fájt a legjobban. Minden eddiginél jobban. És tudom, hogy Ő soha nem akarna fájdalmat okozni nekem, de nem önszántából teszi. Csupán a puszta jelenléte fizikai fájdalommal jár, de azt hiszem, az még kibírhatatlanabb lenne, ha nem lenne mellettem soha.

Nem is tudom, mennyit ülhettem ott csendben, mikor egy alak tört utat magának a vízzuhatagon át. A haja vizesen, rendezetlenül tapadt a nyakához, de összeborzolta, ami ismét kiakasztott. Karjain kinyomták selymes bőrét az izmok. A hasa és a mellkasa közepén ott figyeltek a nagy tetoválásai, amitől mélyen magamba szívtam a levegőt. Tökéletes volt, nincs mit tenni. Nem is próbálok ellenkezni, nincs értelme. Leült mellém, és csendbe maradt. De nagyon jól tudtam, nem ok nélkül jött, mindjárt meg fog szólalni. Azt hiszem, neki is fájt, hogy csak így otthagytam, ami kis reménnyel töltött el.

És igazam volt. Nem bírta sokáig, megfogta a karom, és a derekam. Maga elé húzott az ölébe, ahogy mindig is szokta...szoktuk, mikor baja van a másiknak. Imádtam ezt, de most kiakasztott, hogy úgy ölük az ölében, Ő nem az enyém. Átkarolt hátulról, amitől hangosan felsóhajtottam. Azt hiszem, betudta annak a fájdalomnak, amit Ő hitt az exem miatt. Erősebben fogott, és nyomott egy lány puszit a nyakam és a vállam találkozására. Beleremegtem, kirázott a hideg. Imádtam Harry forró érintését. Tele voltam vággyal iránta, de ezt nem mutathattam. Minden romba dől, ha rájön az érzéseimre.

- Sajnálom Lou. - motyogta a nyakamba, ami kiakasztott.

Legszívesebben elhúzódtam volna kínzó érintésétől, de inkább érintsen meg, minthogy úgy érezze, eltávolodok tőle. Ismét sóhajtottam egyet.

- Én is.

"...hogy nem érted." Tettem utána gondolatban, de ezt már nem mondtam ki. Abból csak a gond és a kérdések lennének. Nem éreztem magam részegnek, pedig 6 sört biztosan megittam. Harry érintése megnyugtatott, elfeledtetett velem mindent. Nem gondoltam arra, hogy Ő nem az enyém. Kivertem a fejemből. Nem érdekelt, hogy talán soha nem szeret majd viszont, most csak élveztem a pillanatot. Ezt gyakrabban kéne csinálnom.

Csendben voltunk. Harry időnként nyomott egy puszit a vállamra, ami nagyon jól esett. De tudtam, sokáig nem bírja, eléggé ismertem már, valami foglalkoztatja, és mindjárt ki fogja mondani. És milyen jók a megérzéseim, megszólalt.

- Louis...én...csak érdekel, hogy... - nagyon döcögve ment neki, és fogalmam sem volt, hova akar kilyukadni. Vett egy mély levegőt, majd megfontoltan szólalt meg. - Te hogyan szexelsz egy pasival?

Lepetten szívtam magamba a levegőt, és kicsit oldalra kaptam a fejem. Éreztem, ennek a kérdésnek a feltétele kínos volt számára. Rájöttem, mit szeretne tudni. Kicsit elnevettem magam.

- Az érdekel, én melyik szerepet töltöm be?

- Hát... - kínosan felnevetett. Ebből megkaptam a választ.

Azon gondolkoztam, vajon hogy adjam be neki. Aztán arra jutottam, ha eddig nem ítélt el, hát most sem fog, bár ezt a másfél év alatt egyszer nem kérdezte meg. Próbáltam úgy kezelni ezt az egészet, mintha normális lenne, és nem érezném magam kínosan. De csak Harry volt velem, szóval miért érzem magam feszélyezve?!

- Én soha nem vagyok alul. Mindig én irányítok. Nekem soha nem fáj. - feleltem neki címszavakban.

Úgy éreztem, mintha megkönnyebbülne kicsit, bár nem voltam benne biztos. De hamar megkaptam a választ.

- Akkor jó. Már megijedtem, hogy Te szenvedsz. Akkor kinyírom azt a szemetet, aki neked fájdalmat okoz.

Ez szíven ütött. Harry ilyet tenne értem? Ennyire fontos vagyok neki? De lehet, ez csak a baráti szeretet. Minden esetre nekem hatalmas reményt adott, és lángra lobbantott bennem valami nagyon fontosat. Felelni akartam olyasmit, hogy: "a látottak alapján alul sem lehet olyan vészes a másiknak", de inkább csendben maradtam. Ehelyett csak ennyit feleltem:

- Azért bizonyos embereknek, én is bevállalnám a kevés kellemetlenséget. De csak azoknak, akikkel szeretkezni akarok, és nem szexelni.

 Ez talán kicsit meggondolatlanul csúszott ki a számon, csak reménykedtem benne, hogy nem kérdez rá. Egyértelmű volt, hogy ez a bizonyos személy, Ő, és ezt nem mondhatom meg neki. De szerencsére Harry nem kérdezett többet. Inkább tett egy nagyon érdekes megállapítást.

- De Te nem vagy olyan lányos.

Ezen elnevetem magam. Erről még soha nem beszélgettünk kimondottan egészében, de látszólag Őt már nagyon sok kérdés foglalkoztatja. Soha nem gondoltam volna, hogy ezeket egy fürdőben fogjuk kibeszélni egymás ölében, de tetszett. Hisz a zuhatag alatt egyedül voltunk. Csak a víz csobogása hallatszódott, meg nagyon halkan a zene. A víz mindent elnyomott.

- Miért lennék Harry? Nem vagyok meleg! Biszex vagyok. A csajok is beindítanak...de a férfiak is. - tettem hozzá óvatosabban.

Ezek a megállapítások, gondolatok, kérdések másfél éve lappanganak benne, és én örültem, hogy végre letisztázzuk ezeket. Nem éreztem kínosnak, hogy erről beszélünk. Hisz csak Harry volt velem, aki előtt ha akartam volna, sem lehetett volna titkom. Túlságosan szerettem ahhoz.

- Ezt tudom. És hogyan veszed rá a pasikat, hogy oda legyenek érted? Mindig észreveszem, hogy szemeznek veled. Mit sugallsz nekik? Honnan tudják, hogy Te biszex vagy, mikor nem is ismernek? - kérdezte ugyanazt sok módon, hogy biztosan megértsem, mire gondol.

Bevallom, kellett, mivel először nem esett volna le, ezt hogy érti. De így megértettem. Ebbe még soha nem gondoltam bele, és elgondolkoztam rajta, vajon ez tényleg hogyan lehetséges?!

- Hát...ezt nem tudom.

Elvégre nincs semmi jel rajtam, ami elárulná nekik, de valóban kiszúrnak maguknak a pasik...még gyakran a teljesen hetero pasik is, csupán pont Harry nem. Embereket teszek meleggé, és én sem tudom, hogyan. Talán ennyire vonzó lennék mindkét nemnek...a férfiaknak jobban? Harry mély levegőt vett, és nagyot sóhajtott. Kicsit olyan volt, mintha erőt gyűjtött volna ehhez a kérdéshez.

- De rám soha nem gondoltál Úgy, igaz?

A hangja érdekes volt. Nem tudtam, hogy félelem, vagy remény lakozik benne. Teljesen letaglózott a kérdése. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, nem hogy még egy értelmes választ kinyögni. A beszéd 44 betű megfelelő sorrendbe rendezése, de ez nekem most óriási gondot jelentett. Végig gondoltam, tettem vagy mondtam-e valami olyat, amiből rájöhetett, de semmi nem jutott eszembe. Végül úgy voltam vele, nem felelek őszintén, bár lehet ez lenne a jó alkalom, hogy elmondjak neki mindent. Viszont azért egy kis reményt hagytam neki, hátha úgy kérdezte. Megtaláltam a megfelelő választ.

- De. Lehet ez hülyén fog hangzani, de mikor rájöttem erre, Te jutottál eszembe legelőször, és hogy ez mit fog tenni a kapcsolatunkkal. De semmi nem változott. Imádlak, mint a legjobb barátom.

Nem voltam képes elmondani. Akkor, ott minden romba dőlt bennem. Ha tudná Harry, mit tesz velem akarata nélkül! Kiakasztó, hogy egyfolytában vele vagyok, mégsem csókolhatom meg. Pedig már annyira kikívánkozik egy csók. Már nagyon vágyom rá. Jobban, mint bármi másra. Nekem csak Harry kell, és fájt, hogy ezt még most sem tudtam beismerni, mikor Ő kérdezte.

- Én is imádlak Lou.

Elmosolyodtam. Bár úgy gondolná komolyan, ahogy én szeretném! De ő soha nem fog úgy érezni irántam, mint én iránta. Azonnal hátra akartam fordulni, és elmondani: minden lehetséges módon szeretem, de nem volt bátorságom megtenni. Meg akartam csókolni és belesuttogni a fülébe: Ő az életem, viszont a testem nem engedelmeskedett nekem. A szívem és az agyam vad csatát vívott. Mint a Föld és az Ég. Két különböző dolog, melyek bár kiegészítik egymást, soha nem lesznek egy véleményen. Belehaltam, hogy nem tehettem, amit a szívem diktált, de az agyam nem engedte. Talán jobb is így. Ő van észnél...szó szerint.

- Harry, Te soha nem gondoltál bele, hogyha én is ilyen lettem, akkor talán ez nem olyan rossz? - kérdeztem tőle óvatosan.

Puhatolózva próbáltam kideríteni vajon mennyire nem hajlandó kipróbálni velem egy csókot. Mennyire képtelen szeretni. Meg tud-e változni. Hosszan gondolkozott, mint én tettem az előbb.

- De, de belegondoltam már. De azt hiszem, képtelen lennék egy pasit szereti. Hisz Ő olyan mint én!

Ezzel egy világot döntött össze bennem. Hálát adtam a égnek, hogy most háttal ültem neki, és nem látta az arcom, mert egy pillanatra engedtem kiszökni rá a darabokra törésem halovány nyomát. De neki erről tudomása sem volt. Azért én próbáltam még kicsit győzködni.

- Először nekem is furcsa volt, de ha éppen egy férfiban találod meg a lelki társad, aki nélkül nem tudsz élni, nincs mit tenni.

Ezen már nem gondolkozott olyan sokat, hamar kifogást talált a mondandómba.

- De Te még nem találtad meg a lelki társad sem pasiban sem nőben.

Teljesen jogos volt a mondata, csupán arról nem volt tudomása, hogy Ő az. Szomorkásan lehajtottam a fejem, belefáradtam a maszkom viselésébe. Túl nagy energiámat őrölte fel elrejteni a valódi érzéseimet. Harry ijedten szívta be a levegőt mögöttem, és oldalra fordított, hogy a szemébe tudjak nézni, de a világ összes pénzéért sem tolt volna el az öléből. Nem tudtam, hogy ezért most hálás legyek, vagy inkább utáljam érte. Próbáltam rendezni arcvonásaim, de már késő volt. Mindent látott, amit kellett, csupán nem tudta értelmezni.

- Te már megtaláltad a lelki társad, igaz?

Halkan beszélt, mintha félne attól, amit hall. Tudta, pontosan értette, mi a gond. Megvan a szerelemem, de Ő valamiért nem lehet az enyém. Harry nem volt hülye, értelmezte a testbeszédem. Viszont abba bele sem gondolt, hogy ez a személy Ő. Kár. Lehajtottam a fejem, és alig láthatóan bólintottam. A homlokát az enyémnek döntötte oldalról, és csak nagyot sóhajtott. Göndör tincsei csikizték az arcom. Kiakasztott, hogy ennyire közel van hozzám. Nem tudtam mást nézni csak az ajkait előttem, melyek résén vette a levegőt. Annyira meg akartam csókolni és csak pár centi, de erőt vettem magamon. Csak sóhajtottam egyet, és lehunytam a szemem, hogy ne bámuljam ajkait. De csukott szemhéjam ellenére is bennem élt Harry. A részemmé vált, beférkőzött az elmémbe. Már nem tudtam másra gondolni, csak Rá. De nem mertem tönkretenni a régi jót egy új ismeretlenért.