Oldalak

2013. augusztus 16., péntek

3. fejezet. ~Wrong perfection.



Kedves Olvasóim!
Ide is szeretnék kérni pár komentet, hogy tudja, tetszik a történet, és nyugodtan folytathatom. Emellett még olvassátok el a többi történetem is a fejléc alatti linkeknél. Ott ennek is megtaláljátok a többi részét a Wrong perfection címnél. Remélem, tetszik az írásom. #smile 

3. fejezet.

Elbambultam Liz arcán nem messze tőlem. Megint elvette Zayn cigijét, és beleszívott, majd visszaadta neki. Nem értettem, miért nem gyújt rá Ő maga egyre, de nem kérdeztem rá. Kényelmes volt a babzsák, és jól éreztem magam a srácokkal.
- Lou, kapd el!
Ahogy előre fordítottam a fejem a velem szembe ülő Haz-ra, máris repült felém valami. Még szerencse hogy jó volt a reflexem, különben szépen megütött volna a sör. Simán elkaptam, és egy hálás mosolyt eresztettem felé, majd felbontottam.
- Srácok, figyi, mit tanultam!
Mindannyian Lisa felé néztünk, aki felpörögve vette ki ismét Zayn kezéből a cigit. A srác ezért kicsit elhúzta a száját, de Ő is figyelte, mire készül a lány. Beleszívott a cigibe, majd óvatosan fújt ki kevés füstöt, mely kör alakban szállt felfelé a homályban. Soha nem cigiztem, bár a vízipipát már próbáltam persze dohány nélkül, de soha nem ment a kör fújása. Mindenki nevetni kezdett, még Zayn is, majd Liz visszaadta neki a cigit.
- Lou, Te olyan jó, újfiú vagy, mi? - Niall vigyorogva nézett rám.
Tudtam, viccel, így nem is vettem magamra. Már rájöttem, itt mindenki szívatja a másikat, és semmit nem szabad komolyan venni.
- Mondhatjuk. Nyár elején költöztünk ide a családommal Doncaster-ből. De sajnos Los Angeles eléggé abalienált számomra.
Mindenki kérdőn nézett rám. Nem értettem, mi rosszat mondtam. Gyakran pislogtam párat, s belekortyoltam a sörömbe. Végül Haz szólalt meg először.
- Oké, vágom én, hogy lenyeltél egy szótárat, de fordítsd már le nekünk is.
Ekkor esett le, mit mondtam rosszul. Nem értik az abalienált szót. Már fel sem tűnt, hisz én mindig így beszéltem. Latint tanulok, nem is értem, mit várnak tőlem. Undorodtam magamtól, hogy ennyire stréber vagyok. Legszívesebben felpofoztam volna magam.
- Az abalienált azt jelenti, idegen, távoli.
Ismét csak csend volt, ami gondolom, ahhoz volt szükséges, hogy értelmesen tudjanak felelni a magyarázatomra. Liz leugrott az asztalról,  és kicsit előrébb jött.
- Oké, felfogtuk, hogy sokat tudsz, de jobb, ha megszokod, mi ezeket nem vágjuk, és inkább beszélünk a saját stílusunkba. Szóval Baglyocskám megszoksz vagy megszöksz.
A srácok hangos "ooooh"-kat adtak ki, ami arra utalt, Liz megmondta a magáét. De nem vettem a szívemre, ezzel teljesen tisztában voltam. Tetszett, hogy ott állt tőlem nem messze, és egyenesen rám szegezi nagy, kék tekintetét.
- Már megszokásból jött. Ügyvéd szeretnék lenni, tudnom kell ilyeneket.
Erre páran felvont szemöldökkel néztek rám, de Lisa csak elégedetten mosolyodott el. Nem tudom, miért, de csillogást láttam a szemében. Niall a térdére támaszkodott, és előre hajolt.
- Hova dugtak be suliba?
Még új volt számomra az általuk használt szleng, de teljesen megértettem Őket. Tetszett, hogy annyira kötetlenek voltak.
- A California Gimnáziumba fogok járni. Ismeritek?
Bár nem értettem az okát a hatalmas nevetésnek, ami támadt, azért én is elmosolyodtam kicsit. Zayn egy halk "chh"-t hallatott, majd mélyen kezdett nevetni.
- Mi is oda járunk. - világosított fel Liam.
Lepetten kerekedett ki a szemem. Nem hittem el, hogy találtam 5 barátot, akik történetesen még iskolatársaim lesznek. Szélesen elmosolyodtam, és örömömben jó pár kortyot ittam a sörömből.
- Melyik osztályba fogsz rohadni Haver? - Zayn gúnnyal beszélt.
Egyből rájöttem, ki nem állhatja az iskolát, bár ahogy elnéztem, ezzel mindenki így volt itt. Csak én lógtam ki a sorból. Bár én sem szerettem, de remekül elterelte a figyelmem mindig, és megtanultam kezelni a hosszú, unalmas hétköznapokat. Így lettem én stréber.
- 12. B. - feleltem egyszerűen.
Amikor először megláttam Őket, azt gondoltam, van, aki 11.-es, de van, aki már egyetemista. Most ez a képzetem megdőlt. Mikor Liz, Haz és Zayn felugrott, elnevettem magam.
- Jön egy újabb Kukac az osztályba. - Hazza poénosan nevetett rám, és ezt a kijelentését is csak viccnek szánta természetesen. Megörültem, hogy van már három ember, akit ismerek, és akikkel jóba vagyok a leendő osztályomból. Zayn és Liz nevetve néztek egymásra, majd lepacsiztak.
- És végül nem húztak meg minket! - nevetett Lisa a srácra.
Meglepett, bár nem is tudom miért, hogy bukásra álltak valamiből, de sikerült átjutniuk negyedikbe. Pont ezt vártam ettől a bolond társaságtól, de nagyon tetszett. Olyan lazák és szabadok voltak, amilyenre én mindig is vágytam. Kérdőn néztem Liam-ra és Niall-ra, akik ezt látva felvilágosítottak.
- Rohadunk a C.-be. Örülj, hogy nem a biosz-kémiát szívod.
Ezek szerint Niall is utálta a sulit. Liam csak megrántotta a vállát, és hátradőlt. Szerintem Ő sokkal komolyabb mint a kora, mert ebből arra következtetek, mindenki 17 és 19 között mozog. Mert én például 18 vagyok, mivel szalajtottam, és decemberbe leszek 19 még félév előtt. De nekem tetszik, hogy sokaknál idősebb vagyok a környezetemből. Tommy például még csak idén tölti a 18-at. De annak nagyon örültem, hogy Liz osztálytársam lesz. Magam sem tudom, miért, de nagyon szerettem volna minél inkább a közelében lenni. Megnyugtatott, hogy ott van Velem, és taszigál előre ebben az új, ismeretlen életben.
- Szerintem üvegezzünk, mert rohadtul érdekel, milyen vagy  Baglyocskám. - veregette meg a vállam Lisa, miközben elment mellettem egy üres üvegért.
Választ nem is várt, hisz a srácok nem ellenkeztek, egyből leültek körbe a kanapékra és a babzsákokra. Liz visszajött egy üres vodkásüveggel, és letetette középre. Az Ő ötlete volt, senki nem kérdőjelezte meg, hogy Ő kezd. Haz-ra esett a választása.
- Hazza....felelsz vagy mersz? - kezdte a lány mézesmázosan.
A hangja ördögien bájos volt, és csengett benne a "testvéri rosszindulat", mely arra sarkallta, hogy minél jobban szívassa meg a srácot.
- Merek!
- Nyald meg Liam orrát! - kapta a feladatot Liz-től.
Előre megijedtem, hogy én miket fogok kapni. Már vártam, hogy Hazza mindjárt tiltakozik, de nem tette. Minden pirulás vagy hiszti nélkül odahajolt a mellette ülő Liam-hez, aki mozdulatlanul tűrte, ahogy megnyalja az orrát. Milyen társaságba keveredtem én, te jó ég?! Azért, miután Harry visszaereszkedett a helyére, Liam megtörölte az orrát. Harry nevetve pörgetett, és mondanom sem kell, amilyen az én szerencsém, rám esett a választása. Mindenki gonoszul elmosolyodott. Liz gyorsan a szájához kapott ezzel jelezve Haz-nak van egy jó ötlete, ha nem találna ki semmit, de még azt sem kérdezték meg, mit csinálok. De ekkor lesett Hazza-nak, és kérdőn rám nézett. Ebből nekem már tudnom kellett, mit szeretne.
- Felelek.
Egyből kaptam a "bókokat", hogy a gyáva vagyok, meg minden, pedig szerintem az a félelem, mikor valaki mer. Hisz a merés egyszerű, és könnyen teljesíthető. De ha egy durvább kérdést kapsz, az az igazi kihívás, hogy arra felelj. Harry-nek nem volt szüksége Lisa segítségére, magától is jött az ihlet.
- Milyennek képzeled el a legjobb szexet?
Lepetten néztem rá. Oké, hogy ez a társaság bunkó és retardált, de hogy még perverz is legyen?! De nem mutattam, mennyire kínosan érintett ez a kérdés. Ezekről a dolgokról, még Tommy-val is nehezen beszéltem, nem hogy mással. Nehéz ezt bevallani, de eddig utálom a szexet. Kétszer feküdtem le csak lánnyal, és mindig azt reméltem, hogy végre jó lesz, de soha nem volt az. A partnerem persze élvezte, aki minden esetben a barátnőm volt, én mégsem éreztem jól magam. Soha nem mentem el, soha nem tetszett. Szerettem volna, ha jó lenne, de a második reménnyel-teli próbálkozásom után feladtam. Így jutottam el arra a szintre, hogy utáljam a szeretkezést. De szerencsére ez nem volt kérdés, így őszintén feleltem.
- Hát félhomály lenne, hogy lássam a lányt, és biztosan nagyon szeretném, ha lefekszem vele. Azt hiszem, figyelmes lennék, és nagyon gyengéd.
Zayn egy köhögés félét eresztett el, amibe belecsempészte a "stréber" szót. Tudtam, ez arra utal, amit mondtam. Kérdőn néztem rá, mire áratlan fejet vágott.
- Mi van? - kérdeztem.
Elnevette magát, hogy mennyire ki tud akasztani, mikor nem mondja el, miért csinálja ezt. Nem voltam hozzászokva a tudatlansághoz, mindenre tudtam a választ, soha semmi nem zavart meg.
- Semmi, csak elég gyík vagy, hogy csak azokkal a csajokkal fekszel le, akiket szeretsz. Haver, pasiból vagy könyörgöm. Vagy neked nincs semmi a lábad között?
Éreztem, ahogy az arcomra szökik a pír. Régen rengeteg lány próbált meg rám mászni, és meglepő módon Ők akartak engem ágyba vinni, de mindig nemet mondtam. Soha nem feküdtem le olyan lánnyal, aki nem volt a barátnőm, a rossz tapasztalataim után meg pláne nem fogok. Kicsit lehajtottam a fejem, majd mikor felnéztem, Liz-re pillantottam először. Megint ott ült az a csillogás a szemében, amit nem tudtam hova tenni.
- Te meg elég retardált vagy, hogy mindenkivel lefekszel, aki csak hagyja magát.
Zayn nem vette magára, bár nem is sértésnek szántam, inkább önvédelemnek. Csak elmosolyodott, és megrántotta a vállát.
- Fiatal vagyok, élvezem az életet.
Csak megcsóváltam a fejem. Inkább nem feleltem erre semmit. Soha nem szívleletem azt az életmódot, amit Zayn élt, de az Ő élete, és amúgy nagyon rendes srác. Rosszfiú, de helyén van a szíve és az esze. Én mily meglepő, Zayn-t pörgettem, aki a felelést választotta.
- Van barátnőd?
- Nincs, és nem is szeretnék. Az túl nagy kötöttség.
Hát ez az Ő felfogása. Már most kiismertem Zayn-t. Rosszfiú, aki élvezi az életet...szerinte, aztán majd egyszer megjön az esze, és mindent megbán. De most ezt tartja a jónak, ami ellen senkinek nincs kifogása, hisz nem bírja, ha beleszólnak az életébe. Zayn Liz-t pörgette, aki a merést választotta. Zayn hosszan gondolkodott, majd perverz vigyort villantott.
- Válasz ki valakit ötünk közül, aki letapizza a melled.
Lisa szeme először lepetten kerekedett ki, majd végignézett rajtunk. Én kényelmesen elhelyezkedtem, hogy minek nézzek oda, ha én még új vagyok itt. És amúgy sem hajtott a vágy, hogy megalázzak egy lányt a haverjai előtt. De látszólag Liz nem pirult el, de azért nehezére esett választani. Nagyot sóhajtott.
- Oké. Haz, Liam, Niall, bocsi, de rohadtul perverzek vagytok. Nem. Zayn...veled még egyszer kizárt. Louis, te vagy a legnormálisabb. Nem akarok büntiből vetkőzni, essünk túl rajta.
Lepetten fordultam felé. Én?! Pont én?! Igaza volt, a srácok nagyon perverzek, bár azt nem értettem, hogy Zayn-nel még egyszer nem. Ezek szerint köztük volt valami régen, ami valószínűleg semmiségnek számított, hisz most is a legjobb haverok.
- Én?! Mi? Nem!
Erre minden srác lepetten fordult felém, még Liz is. Senki nem értette, miért feleltem ezt. Haz halkan kezdett nevetni rajtam, majd végre megszólalt.
- Basszus. Nem tűnik fel, hogy mindannyian kapva kapnánk az alkalmon, Te meg elutasítod. Néz már Liz-re! Oké, hogy a húgom, de jó csaj!
Lepetten néztem rá. Nem értettem, ez hogyan függ össze. Niall gyorsan dőlt előre, és a szemében megcsillant a megvilágosodás.
- Most esett le! Te buzi vagy! Ez az egyetlen magyarázat. Juj!
A szám kipattant, és a szemöldököm az égbe szökött. Én meleg? Ennek hangot is adtam.
- Mi? Nem! Nem vagyok homoszexuális. Csupán nem akarom megalázni Liz-t. Tudjátok, nekem még van némi eszem és erkölcsöm.
Liz lehajtotta a fejét, és azt hiszem, kicsit el is pirult. Ezzel nem akartam megbántani. Ez csak az én véleményem erről az egészről. A srácok lepetten néztek rám. Kis idő után Lisa rám nézet. A szeme kedves volt és csillogott.
- Lou, egyel több ok, hogy te csináld! Az még gázabb lenne, ha vetkőznék. Nem akarom, hogy a "testvéreim" letapizzanak! Szóval pattanj fel, tedd félre az eszed és a férfiasságod, gyere ide, és fogd meg a mellem!
Gyorsan pislogtam párat Liz komolyságán. Annyira távolságtartó, mégis kétségbeesett volt. A szeméből szégyent olvastam ki, de ott volt még az a furcsa csillogás is, mikor nézett. Minden szó nélkül felálltam, és mellé léptem. Nagyot nyeltem, és figyeltem, ahogy Liz feláll, de még így is sokkal alacsonyabb volt nálam. A kezem lassan irányítottam a mellei felé.
- De rendesen, ruha alatt! - figyelmeztetett minket Haz, mire elégedetten lepacsiztak Zayn-nel.
Nagyot sóhajtottam, és elvettem a kezem. Bevezettem ujjaim Liz pólója alá, majd a melltartója alá is. Halkan magába szívta a levegőt. Közben végig az arát vizslattam, hogyan reagál a dolgaimra. Komolyan nézett a szemembe.
- Sajnálom.
Suttogtam, hogy csak Ő hallja még mielőtt hozzáértem volna a bőréhez. Lassan nyúltam forró kebleihez, majd óvatosan megnyomtam Őket. A szája kipattant, nem tudom, hogy a mondatomtól, vagy az érintésemtől. Lágyan simogatni kezdtem a bőrét, véletlen sem markoltam meg többször. Liz arcára egy vörös csík szökött fel, és gyorsabban kezdett emelkedni és süllyedni a mellkasa. Most nem értettem, hogy ez a helyzet kínosságától vagy Tőlem van. Minden esetre bevallom, reménykedtem, hogy az utóbbi az oka. Liz annyira tökéletes volt, mint még senki. Ő olyan más volt. Vonzott magához a személyisége, vonzott, hogy annyira független és szabad. Mélyen nézett a szemembe. Annyira meseszépek voltak, hogy nem engedték tekintetem. Ekkor vettem észre, hogy tulajdonképpen a bal íriszének belső részén egy apró barna folt éktelenkedett az amúgy áthatóan tengerkék szemében. Annyira különleges volt, hogy mindenről megfeledkeztem. A kezem is leállt, csupán pihentettem forró, puha keblein. Hosszan néztem a szemét, és ahogy elnéztem Ő is az enyémet. Annyira érdekelt, mi játszódik le most benne. Vajon idiótának tart, hogy bámulok rá? Vagy Ő is ennyire csodásnak tartja az én szemem? Az kizárt. Ő annyira más és elképesztő. Fel sem érek vele. Elbűvölt az az apró folt. Még soha nem láttam ilyen szemeket. Az egyik teljesen kék volt, míg a másikban ugye ott volt a kis barnaság, mely elvarázsolt. Mintha csak belefestették volna egy pöttyöt, ami elfojt. Elgondolkoztam, vajon ez most kontaktlencse, vagy tényleg ilyen a szeme, de arra jutottam, ilyen kontaktlencse nincs.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de eszméltem, hogy ideje lenne kivenni mozdulatlan kezeim a pólójából. Ahogy elnéztem neki sem tűnt már fel, hogy is vagyunk, mivel mikor gyorsan kihúztam kezeim, zavartan rezzent össze, és lenézett. Jól esett, hogy Ő is elidőzött rajtam. Jó jelnek vettem. A telefonom megrezzent a zsebembe. Ijedten kaptam elő, és megnéztem. Lottie-tól jött egy SMS. Lepetten elolvastam, hisz azt hittem, Ő már alszik.
Láttam, hogy kiszöktél! Mi van, újonnan bandita lettél?
Mérgesen túrtam a hajamba, de igaza volt Lottie-nak. Soha nem voltam ilyen, és igazából nem is értettem, most miért szöktem ki ennyire sunyiba éjjel. Valamiért nem akartam, hogy Anyáék megtudják talán azért, hogy ne kelljen majd magyarázkodnom. Hisz csak nem mondhatom, hogy: "Bocsi Anya, de elmentem pár sráccal, és betörtünk a Kenyérgyárba az utca végén". Na persze. Egy életre elásnám magam a szemében. Viszont Lottie ablaka nem az utcára néz, és mivel nem hallottam, hogy kijött volna, így feltételezem, nem látta, kikkel vagyok. Ez jó, nagyon jó.
- Elnézést, mennem kell. A húgom akadékoskodik.
Az én választékos, szép beszédem annyira erőltetettnek tűnt az Ő laza, trágár beszédük mellett. Szerettem volna én is kibújni ebből a stréber szerepből, de már hozzám nőtt.
- A Húgod is ilyen Éjszakai-bagoly, hogy ilyen sokáig fent van? - nevetett rám Niall.
- Igen, sajnos. Mindenbe beleszól, de imádom.
- Tipikus testvér. - jegyezte meg Liam.
Ebből arra következtettem, hogy neki is van testvére, bár nem kérdeztem rá. Talán mégse. Felálltam, és kiittam azt a picit a sörömből, ami maradt benne. A srácok vették a célzást, és gyorsan lekapcsolták az égőt, majd Niall ismét elhúzta a fekete kartont.

6 megjegyzés:

  1. annyia imádom!<3 nagyon tetszik ez a történet:3<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ennek nagyon nagyon örülök. még csak most kezdtem, és fontos a vélemény :)

      Törlés
  2. annnnyira imádom hogy az hihetlen! folytatsd:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. wii, mérhetetlenül örülök, rendben, máris teszem fel az új részeket :)

      Törlés
  3. uhh, annyira tetszik!! ez a harmadik blogod, amit olvasok, de ez a legjobb, pedig nagyon az elején vagyok még :D nagyon jó, csak így tovább;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oh, akkor te végig velem voltál. örülök, hogy ennyire tetszik, ez még jó sokáig megmarad, sok történet lesz még itt :)

      Törlés

Music Note 4