1. fejezet. ~My religion & your mistake

Sziasztok!

Egy új történet indul a blogon, melyet ugyanúgy megtaláltok a fejléc alatt. Azt hiszem, már a címe is sokat elárul. 1D-lesz, egészen konkrétan megcsavartam kicsit a tagok identitását. Maradjunk abba, hogy majd meglátjátok. #hahaha Legyen mondjuk úgy, hogy ennek keddenként lesz új része. Remélem, tetszik, és ezt is megkedvelitek, mint a többit a blogon. Ha szeretnétek, hogy folytassam, kérlek, írjátok le. Előre is köszönöm, és jó olvasást. #smile  

Soha nem voltam az a nyitott típus, nem jöttem ki valami jól az új emberekkel. De most kénytelen leszek megtanulni alkalmazkodni. Talán sikerül...talán nem. Remélem, legalább jó fej srácot/srácokat fogok ki szobatársnak. De ha nem, az sem érdekel, maximum nyújtok be egy kérelmet a portán, és egy hét múlva már egyszemélyes szobában leszek.

Megszorítottam a nyakláncom, majd vetettem egy keresztet még mellé a homlokomtól a jobb vállamig gyakorolt kézmozdulattal. Nagy sóhajjal zártam le a kocsimat, és indultam meg a hatalmas épület fele. A Campus. A város legjobb kolija, közel az egyetemhez. Hogy miért vagyok itt? Gólyatáborba jöttem. Szerencsére felvettek fényképész szakra, de emellett még felvettem az éneket is. Sokan mondták már, hogy jó a hangom, otthon volt is egy zenekarunk, amiben énekes voltam. Talán most majd lesz lehetőségem megmutatni a tehetségem, mint a fényképezés, mint az éneklés terén. Bent a portához vettem az irányt. Egy középkorú férfi nézett fel rám a pult mögül.

- Jó napot! Harry Styles vagyok, gólyatáborba jöttem. - mosolyogtam rá óvatosan.

Ő csak bólintott, majd gépelt valamit, gondolom, a nevem ellenőrizte. Hamar felnézett rám a monitorból, majd hátrafordult. Elvett egy kártyát egy rekeszből. Rengeteg ilyen rekesz volt, csak ámultam.

- Magáé az 56-os szoba az "A" épületben. Harmadik emelet, balra. A szobatársa már bent van. Jó szórakozást a gólyatáborhoz. - világosított fel a férfi.

A kezembe nyomta a kártyát, majd visszaült a gépe elé. Felhúzott szemöldökkel mértem végig a kis lapot. Nem is tudom, mit vártam tőle, talán, hogy magába szippant, és eltűnhetek. De nem volt ilyen szerencsém. Sóhajtva indultam meg a lift felé, és egyenesen a 3. emeletre mentem. Szerencse, hogy eleve az "A" épületben voltam, így nem kellett még átbaktatni a "B" szárnyba. Fent balra indultam a sporttáskámmal, ahogy a pasas mondta.

Nem volt semmi kedvem ehhez az egészhez. 5 napnyi tömény pia, bulizás és szex. Soha nem panaszkodtam, a csajok vonzónak találtak, talán épp a félénkségem miatt, de sem most sem eddig nem volt kedvem nagyon hozzájuk. Csupán két barátnőm volt, de nem igazán élveztem. Még nem találtam meg a szerelmet, soha nem vágott pofon.

Mindig is utáltam teljesen új közegbe kerülni, a gimi első éve is katasztrófa volt számomra. Aztán szépen lassan kezdtem beilleszkedni, de nem kötöttem senkivel sem olyan szoros barátságot, hogy még most is tartsuk a kapcsolatot. Inkább csak elvoltam a magam magányban.

Elbaktattam a szobámhoz. Ezek szerint akkor a szobatársam már itt van, szóval nem szükséges a belépőkártyát használnom, mégis kíváncsi voltam rá, így azzal mentem be. Bent egy fekete srác állt az ágy mellett. Éppen a laptopját tette ki az ágyra. Felegyenesedett, és kérdőn fordult felém. Bátortalanul elmosolyodtam, de Ő szélesen vigyorgott, mikor végigért rajtam. A szája bal, vagyis neki jobb fele kicsit feljebb volt, így féloldalasan mosolygott. Már komolyan én éreztem magam kínosan, hogy ennyire méreget. Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót, miközben Ő felém jött.

- Bizonyára Te vagy a szobatársam. Harry Styles vagyok. - mondtam óvatosan, és felé nyújtottam a kezem.

- Zayn Malik. - felelte egyszerűen, majd megrázta a kezem.

De nem engedte el, sokkal inkább egy rántással magához kényszerített. Arcunk alig volt pár centire, ijedten méregettem a szemét. Mit akar tőlem? Még nem is ismerem! Komolyan végigmérte az arcom, szememen és ajkaimon elidőzött, amitől végigfutott a hátamon a hideg. Idegességemben beharaptam alsó ajkam, amitől szemöldökét vágyakozva húzta össze, majd elengedett.

- Kár! Nagyon cuki vagy, de megfogadtam, hogy szobatárssal nem kavarok. Pedig tényleg kibaszottul szexi, mikor beharapod az alsó ajakad. De így nem számít. Jó haverok leszünk, nem lesz itt gáz. - mosolygott rám szelíden, miközben visszament a csomagjához.

Lepetten pislogtam párat. Végre fellélegeztem, hogy vége, de ekkor fogtam fel, hogy tulajdonképpen most egy évig szobatársak leszünk. Vele leszek összezárva? Egyáltalán mi is volt ez? Szerinte cuki és szexi vagyok. Akkor Ő most buzi?

- T-te...? - próbáltam megkérdezni, miközben kipakoltam a szekrénybe a ruháimat, de egyszerűen képtelen voltam befejezni a mondatot. Nem akartam megbántani. Elnevette magát, majd ismét felém fordult.

- Azt akarod megkérdezni, hogy meleg vagyok-e? - kérdezte nevetve. A szemei csillogtak a boldogságtól és az izgatottságtól. Félénken bólintottam, amitől ismét csengőn nevetett fel. - Nem vagyok meleg. Biszex vagyok. Tudod, mint a ruha, ami mindkét nemre jó. - viccelődött.

Itt már én is halkan felnevettem, de nem volt valami megnyugtató, amit mondott. Egy sráccal leszek összezárva, aki kitudja, mikor próbál meg leteperni annak ellenére, hogy azt mondta szobatárssal nem kezd ki. Mostantól félve fogok aludni, és zuhanyozni az tuti.

Kipakoltunk, de közben alig váltottunk pár szót. Bár láttam, néha nagyon meg akar szólalni, hogy eltűnjön ez a kínos csend, de mégsem tette. Bár engem nem nagyon zavart. Már megszoktam, és jó volt, hogy Ő is képes a hallgatásra. Legalább nem valami beszédes srácot fogtam ki, bár még az is jobb lett volna, mint egy biszex pasi.

Egyszer előkapta a telefonját, és megnézett rajta valamit. Szerintem az időt, de lehet az értesítőket. Éppen le akartam ülni, hisz végre végeztem a kipakolással, de megszólalt. Hosszú idő óta most először.

- 3 óra lesz 15 perc múlva. Mennünk kell a parkba a többiekhez. - mondta egyszerűen, majd nyújtotta nekem a kezét, hogy felhúz az ágyról.

Kicsit hezitáltam, hogy most elfogadjam-e a segítségét, majd úgy döntöttem, inkább nem taszítom el magamtól teljesen, hisz csak a szobatársam lesz egy évig minimum. Elfogadtam a kezét, amit egy mosollyal díjazott, majd felhúzott.

- Honnan tudod, hogy 3-kor van a gyülekező? - kérdeztem, mikor bezártuk a szobát a kártyánkkal, és elindultunk a folyosón.

- Benne volt az e-mail-ben, amit kaptunk. - rántotta meg a vállát.

Homlokráncolva próbáltam visszaemlékezni arra az e-mail-re, és így jobban belegondolva tényleg volt ilyenről szó.

- Honnan jöttél Harry? - kérdezte, miközben beszálltunk a liftbe.

- Holmes Chapel-ből. - feleltem egyszerűen. Meg akartam kérdezni, hogy Ő honnan jött, de közbe vágott.

- És nem találkoztunk?! Gyakran jártam oda! Bradfordi vagyok. - felelte vigyorogva.

Kicsit meglepődtem, hogy átjárt az én városomba, hisz mi oka lett volna erre?! Ha nagyvárosba akar menni, menjen Manchester-be, az közelebb van.

- Miért jöttél oda? - kérdeztem, mikor már a liftben voltunk.

- A nagynéném ott él, gyakran jártam át hozzájuk. - mosolygott rám kedvesen.

Én csak bólintottam az információra. Így már érthetőbb volt minden. A családra nem is gondoltam.

Lementünk a füves parkba a két épület alkotott négyzet közepén. Már sokan gyülekeztek itt, de még bőven hiányoztak emberek. Leültünk egy fa tövébe Zayn-nel, és elkezdtünk beszélgetni. Nagyon jó fej srác volt, és bíztam benne, elhittem, hogy tőlem nem akar semmit.

- Milyen szakra jelentkeztél? - kérdeztem miközben végigmértem a tömegen.

Volt itt mindenféle ember, elég sok nemzetiség. Meglepően sokan jelentkeztek erre az egyetemre.

- Elektronikus ábrázolás szakon vagyok. - mosolygott rám kedvesen.

- Akkor mi is leszel? - kérdeztem szégyenlősen, hogy nem tudtam, ez pontosan mit is jelent.

- Mint a képregény rajzoló.  - felelte, mire mindent tudóan bólogatni kezdtem. A mosolya nem fagyott le az arcáról, így igazán szimpatikus kisugárzása volt számomra. - És Te mire mentél?

- Fényképész és mozgófilm szakra. De mellé még felvettem az éneket is. - feleltem halkabban, mintha félnék, hogy valaki megtudja. Igazából nem tudom, miért mondtam ezt így. Talán féltem, hogy akkor azt kéri, énekeljek valamit, mivel az emberek többsége ezt szeretné.

- Nahát, az ének-zenét én is felvettem mellé. - örült meg, és szinte már kiabált.

Én csak felhúztam a vállam, és lehajtottam a fejem. Szinte éreztem, ahogy mindenki ránk néz, de mikor végre felnéztem, senki nem figyelt ránk. Ettől kicsit megkönnyebbültem.

- Akkor jó a hangod! Hadd halljam, mutasd! - örült meg, és várakozva nézett rám.

- Én...öhm...n-nem... - hebegtem össze-vissza, és kínomban már a tarkóm dörzsöltem.

Elnevette magát, majd játékosan meglökte a vállam. Látta rajtam, hogy nem nagyon szeretem mutogatni a hangom, eléggé félénk voltam.

- Oké, akkor csatlakozz be hozzám. - mondta egyszerűen, mintha csak arra kérne, igyak meg vele egy sört.

Dobolni kezdett a combján. Lágy ütemet diktált, mint a legtöbb zene ritmusa. Majd énekelni kezdett egy olyan számot, amit szerintem a világon minden ember ismer. A Forever young-ot énekelte az Alphaville-től. Imádtam ezt a számot, kívülről tudtam. Zayn-nek csodás hangja volt, olyan lágy, amiről a legtöbb ember csak álmodik. Nem csodálom, hogy nem szégyellte.

Mély levegőt vettem, majd becsatlakoztam hozzá a következő sor elején. Elégedetten elmosolyodott, és bíztatóan bólogatott hogy csak így tovább, énekeljek vele együtt. A szemében láttam, hogy elnyerte tetszését a hangom, és széles mosolya sem állított mást.  Nem énekeltük el az összes versszakot, egyre gondoltunk, és kettő után ugrottunk a refrénre. De legnagyobb meglepetésemre, nem csak ketten énekeltünk tovább, csatlakozott hozzánk még egy férfihang. Lágy csengése volt énekének, lepetten kaptam oda a fejem, mikor leült mellénk törökülésben. Zayn csak kedvesen rá mosolygott, és immáron hárman folytattuk az éneklést. Nem ismertem, nem tudtam, honnan jött, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Csak énekeltem velük, és meg kell mondjam, annak ellenére, hogy először éneklek csoportban, csodás volt a hangzásunk. Mintha egymásnak lettek volna teremtve hangszálaink. Láttam, ahogy Zayn az új srácot, is alaposan végigméri, majd szégyenlősen lehajtja a fejét, és próbálja leplezni huncut vigyorát. Ezek szerint a srác elnyerte tetszését, mint pasi. Elmosolyodtam. Én is megnéztem az ismeretlent. Rövidebb haja volt, pár centis, barna. Kerekded arc, kevés borosta az állán. Barna szemei vidáman csillogtak az élettől. Ambiciózus srácnak tűnt. Mosolyognom kellett, ahogy ránéztem.

Csak haladtunk előre a számban, éreztem, ahogy egyre többen néznek minket, de jelenpillanatban nem tudott foglalkoztatni. Akkor csak az érdekelt, hogy minél szebben énekeljek, hisz nekik olyan tökéletes hangjuk volt. Élveztem ezt a tét nélküli kedvtelést. Hamar meghallottunk még egy férfihangot közeledni felénk, majd egy szöszi srác ült le Zayn mellé. Szélesen vigyorgott, amint bekapcsolódott hozzánk, és Ő is dobolni kezdett a combján, de más ritmust, mint Zayn, mégis tökéletesen kiegészítették egymást. Csak elmosolyodtunk mindannyian ezen, de nem álltunk meg. A szöszinek is csodás hangja volt, nem gondoltam volna, hogy Zayn-nel egy ilyen lavinát indítunk el. Már sokan álltak meg, és figyeltek minket, majdnem egy kör gyűlt körénk. Ha ezt az elején tudom, tuti nincs bátorságom belekezdeni énekelni, de így már nem bántam. Csak élveztem. De a dalnak vége lett, mi pedig elnevettük magunkat. A szőkeségnek igazán ízes nevetése volt, szinte már attól vigyorognom kellett, pedig engem nehéz kicsalogatni a csigaházamból.

- Úgy látom, megtaláltam az ének-zene szakot. Niall vagyok. - mosolygott ránk a szőkeség.

- Mi csak mellékszakként vettük fel. - mutatott rám majd magára Zayn. - Amúgy Zayn. - fogott kezet a szöszivel.

- Harry vagyok. - mutatkoztam be én is nekik.

- Szintén mellékszakon az énekkel. - mosolygott a tüsis srác, majd bemutatkozott Ő is, így megtudtuk, hogy a neve Liam.

- Kár, de akkor is összefutunk majd ott. - mosolygott Niall. Ezek szerint akkor Ő arra jelentkezett. - Ha ezt tudom, már most lehozom a gitárom.

Zayn elnevette magát, míg mi Liam-mel csak mosolyogtunk, bár Ő szélesebben, mint én.

- Jössz Niall? - kérdezte egy srác a hátam mögül.

Niall velem szemben a hátam mögött állóra emelte tekintetét, ahogy Zayn is. Mi Liam-mel ijedten fordultunk meg, és néztünk fel a magas alakra a hátunk mögött. Egy barna hajú srác állt ott, vonásai lágyak voltak mégis valahogy keménynek, határozottnak mutatkozott. Kicsit megremegtem komoly testtartása láttán, de ezt igyekeztem nem mutatni. Csak egy pillanatra nézett végig rajtunk, rajtam talán kicsit tovább elidőzött, mint a többieken, majd tekintetét szigorúan Niall-ön tartotta. Valamiért minket nem is méltatott pillantásával tovább, pedig én szívesen végigmértem volna ismét arcát. Kíváncsi lettem volna, miért álcázza magát ilyennek.

- Louis! Nem ülsz le inkább hozzánk énekelni? - kérdezte bizakodva a szöszi.

A srác ismét lenézett rám, de ezúttal csak rám. Szeme kemény volt, érzelemmentes. Valamiért nem engedte kiszökni érzelmeit az arcára. Megremegtem komolyságától, és a szemem is lehunytam egy pillanatra. Mikor kinyitottam, ugyanúgy nézett rám, majd ismét Niall-re pillantott.

- Nincs kedvem. - felelte egyszerűen, nem is zavarta, hogy mi is itt vagyunk.

- Hát...jó, akkor menjünk. - adta be a derekát a szöszi, majd mikor felállt, még hozzánk fordult. - Örültem srácok, még találkozunk. - mosolygott ránk kedvesen, majd elment Louis-val a park másik végébe.

- Huh. - csóválta meg a fejét kikerekedett szemekkel Zayn.

Látszólag nagyon letaglózta Louis megjelenése és stílusa.

- Ez a srác durva volt. - motyogta halkabban Liam.

Én csak magam elé meredve bólogattam. Miért nem láttam rajta érzelmet? Általában minden ember látszódik egy alap hangulat, amit a mai nap hordoz magában. A legtöbb ember arcán ma ez az izgatottság volt, de rajta semmi nem látszott. Semmit nem hagyott kiszökni, tökéletesen kordában tudta tartani az érzelmeit. Csak az látszódott kifele, amit Ő akart, vagyis most éppen semmi.