Drága Olvasóim!
Nagyon szépen köszönöm a sok dicsérő szót, amivel megleptetek az eddig részek alatt. Mérhetetlenül jól esett. Remélem, ez is hasonlóképpen belopja magát a szívetekbe. Ha így alakul, amit nagyon remélek, akkor ismét megajándékozhatnátok pár véleménnyel. Előre is köszönöm, és jó olvasást.
Ezúttal
reggel az én autómmal álltunk meg a suli előtt. Ez egy kicsit bonyolult, ugyanis
még csak most lett jogsim, de már van három kocsim. De persze nem bántam. Most
úgy döntöttem a fekete Audi R8 lesz a szerencsés. De a lényeg, hogy én
vezettem. Megérkezett a jogsim ma reggel. Annyira király érzés volt, hogy végre
nyilvánosan is én vezetek, de persze óvatos voltam. Nem akartam bajt okozni,
pláne nem úgy, hogy Louis ül mellettem, hisz akkor neki is baja eshet.
Kiszálltunk
a kocsiból, én pedig megnyomtam a lezár gombot. Olyan különlegesen
"felnőttnek" éreztem magam, hogy végre én vezetek. Annyira felemelő
érzés volt, hogy az elmondhatatlan. Ma még a nap is szebben sütött, még a
madarak is szebben csiripeltek, de Louis ugyanolyan csodásan szép volt, mint
eddig. Minden egyes pillanattal nőtt bennem, az iránta érzett szerelmem.
Hihetetlen.
Átkarolta
a vállam, és így sétáltunk fel a termünkhöz. Sokan megbámultak minket, ebből
tudtam, elterjedt a pletyka, de nem érdekelt. Az emberek szemében nem láttam
megvetést...sőt, inkább mintha irigység csillogott volna. Nem tudtam, hogy ez
nekem szól, vagy Louis-nak, de nem is érdekelt. Én csupán élveztem az életet
Lou mellett.
Bementünk
a terembe, és épp ekkor csengettek. Már másra nem is volt időnk, csupán leülni.
Sokan, nagyon sokan sandítottak felénk a teremben. Ez már nagyon idegesített,
de tűrtem...még.
-
Mindenki minket néz. - súgtam jól tagoltan Louis-nak, hogy érezze, mennyire
idegesít.
Elmosolyodott,
és visszasúgta.
-
Ne törődj vele! Csak féltékenyek rám, hogy az
enyém vagy.
Elmosolyodtam.
Louis mindig azt mondta, amit kellett, hogy jobban érezzem magam. Amikor
elhajolt a fülemtől, nyomott egy lágy puszit az arcomra. Szerintem erre
mindenki felfigyelt, hisz nem olyan volt, mint amit eddig kaptam Louis-tól. Nem
cuppant nagyot, nem volt vicces. Ez lágy és romantikus volt. Még a szemem is
lehunytam a szokottnál kicsit hosszabb időre, de hamar észhez tértem. Ő csak
kedvesen mosolygott rám. Éreztem, most egy ideig mi leszünk a téma, aztán
szépen lassan mindenki megszokja.
De
nekem az jutott eszembe, hogy mi lesz velünk tágabb körökben? Mert oké, a gimi
tudja, és?! De mi lesz, ha Anyáék megtudják?! Mert egyszer úgyis megtudják, még
akkor is, ha amúgy le se szarnak minket. Bezzeg, ami ilyen, azt biztosan
megtudják. De lehet, nem is érdekli Őket, hisz mi sem érdekeljük Őket.
A
töri most is filmezéssel telt, unalmasan. De most ezt is élveztem, mivel Louis
ledőlt a padra, én pedig a karjára hajtottam a fejem, és úgy aludtam. De hát ez
nem minősül alvásnak hisz azért csak érzékelem én, hol vagyok. Mondjuk úgy,
csukott szemmel, kikapcsolom az agyam. Most is ezt tettem, Louis pedig tűrte,
ahogy fekszem rajta, míg Ő a karjait alkotta négyzetbe temette a fejét. Így
aludtuk át az egész filmet.
Arra
nyitottam ki a szemem, hogy Louis megmozdul mellettem. Óvatosan végigsimított
az arcomon a másik kezével jelezve, vége van a filmnek.
-
Haz. Vége, és mindjárt csengetnek.
Álmosan
néztem fel rá, a hajam szerintem össze-vissza állt, de én csak meredtem
Louis-ra. Ő édesen elmosolyodott. A hajamhoz nyúlt, és felborzolta, majd szépen
elrendezte. Elnevettem magam.
Kicsengettek,
kiment az ofő. Előkaptam a matekom, és komolyan Louis felé fordultam. Éppen
szólni akartam, de Ő csak elnevette magát, és felelt nekem a fel nem tett
kérdésemre.
-
Kész van, tessék!
Tolta
elém a füzetét a házinál kinyitva. Elnevettem magam, és elkezdtem másolni.
Ritkán csinálom meg a házit, csak ha tudom, hogy másnap nem lesz időm óra előtt
lemásolni. De Louis már ismert, és mindig odaadta a háziját. Nem mintha nem
lett volna időm rá, én csupán lusta voltam. De Ő mindig kész volt órára, soha
nem hiányzott.
Most
sem volt sok, és éppen az utolsó számot írtam le, mikor, mint egy végszóra
megjelent a pad előtt a két Barbie, Meg és Jes. Mindketten kérdőn néztünk fel
rájuk, ez nem volt jellemző. Azért valahol sejtettük ennek az okát.
-
Szóval Ti most együtt vagytok? - nyögte ki végül Jessica.
Összenéztünk
Louis-sal. Láttam, hogy Ő rám vár, én pedig nem akartam nekik megadni azt az
örömöt, hogy letisztázzák ezt magukba. A szókimondóságom most is előjött, és
hálás voltam neki ezért.
-
Mi van, kifogytatok a pletykákból? - szóltam be komolyan hangon.
Louis
hangosan felnevetett mellettem, mire én elégedetten elmosolyodtam. A lányok
kicsit megdöbbentek, majd láttam, ahogy mindketten zavarba jöttek. Ez volt a
célom, siker telibe!
-
Csak szeretnénk tudni. - felelte Meg, de láttam, nagyon meggondolta azzal a
mogyorónyi kis agyával, mit is mondjon erre.
-
Persze, meg az egész suli. - felelte cinikusan Lou.
Én
pedig egyetértően hozzátettem.
-
Törjétek csak kicsit még azt a parányi agyatok, nem adjuk meg azt az örömet,
hogy elmondjuk, az igazat. Meglepődnétek, és a végén, még kihullana a hidrogénezett
szőke hajatok. - feleltem cinikusan, majd felálltam, és kihúztam Louis-t is a
teremből.
Ez
a szünet nem volt hosszú, és nem tudtam, mennyi időnk van még, de nem is
érdekelt. Leültünk egy eldugott padra kint...vagyis a pad támlájára, majd komolyan
egymásra néztünk, és egyszerre bukott ki belőlünk a nevetés.
-
Imádom, mikor valakit beoltasz. Annyira
szexi. - vigyorgott rám.
Elmosolyodtam.
Szerettem ezeket a csajokat beoltani. Sütött róluk a féltékenység, hisz tudtam,
akartak minket Louis-sal ahogy a legtöbb csaj a suliban, de ez már nem
érdekelt. Nekem már ott volt Lou, és nem
kellett más. Nyomott egy puszit a számra, de nem hagytam, hogy kikerekedjen.
Arra fogtam, hogy mindjárt csengetnek, valójában viszont még nem voltam kész,
hogy ezt nyilvánosan csináljuk.
És
mint egy végszóra, megszólalt a csengő. Ijedten egymásra néztünk, majd
egyszerre pattantunk le a padról. Louis belekulcsolta ujjait az enyémbe, amitől
rámosolyogtam, majd futni kezdtünk a terem felé. Nem akartunk elkésni, és
eléggé messze keveredtünk az épülettől. Szorítottam az ujjait, gyorsabb voltam,
így én mentem elől, és húztam magam után. Nagy erővel vágtam ki a terem
ajtaját, mire sok kérdő szempár szegeződött ránk bentről, de szerencsére a
tanáré nem volt köztük. Még időben voltunk, és szintén kézen fogva leültünk a
helyünkre. Kifújtuk magunkat, majd Louis elkezdett nevetni ezen az egészen, és
én is csatlakoztam hozzá.
És
itt bejött a tanár. A jókedvem egy pillanat alatt elszállt, ahogy megláttam azt
a morcos ábrázatot. Imádtam a matekot, nekem a tanárral volt gondom, de vele is
csak akkor, ha előttünk elcseszik a kedvét. Akkor nem volt gond az órával, ha
mosolyogva jött be, és nevetett, de most...amikor így jön be, félek, hogy kihív
a táblához felelni óra elején egy-egy példából vagy csupán megoldani óra közbe
egy-egy feladatot, mert ha elrontom, leüvölt. Pedig sajnos minden óra elején
van két felelő.
Most
is komolyan méregette a füzetét, ahol fel voltak írva a nevek és a jegyek, hisz
nekünk csupán elektronikus naplónk volt. Kárörvendően felnevetett, és ránézett
az osztályra. Végigpásztázott mindenkit a szemüvege mögül. Én és Louis
próbáltunk sunyítani, de hova bújtunk volna el?!
-
Tudjátok ma reggel éppen jöttem be a suliba az autómmal, és kerestem
parkolóhelyet elől. Egy fekete Audi fordult be villám tempóba arra a helyre,
amit én is kinéztem magamnak. Mr. Styles és Mr. Tomlinson szállt ki belőle. Ha
reggel ennyire frissek és gyorsak voltak, valószínűleg felkészültek az órára.
Olyan sietősen fáradjanak ki a táblához, ahogyan lefoglalták a parkolóhelyem. -
magyarázta, és közben minket méregetett.
Bennem
még az ütő is megállt. Mindenki nevetni kezdett a tanár történetén csupán mi
nem. Na vajon miért? A szemét! Ezért megfeleltetni?! Remélem, 5-ös lesz, és a
szemébe vághatom majd. Felálltunk, de még mielőtt kiértünk volna Louis odasúgta
nekem:
-
Miért kellett neked jogsit kapnod, a rohadt életbe. - a hangja huncut volt,
tudtam, csak viccel.
-
Nyugi, majd segítek. - szorítottam meg a kezét, amin elmosolyodott, és mélyen
magába szívta a levegőt.
Louis
soha nem volt a toppon matekból. Gyakran magyaráztam neki, hogyan is van, de
olyankor megértette. Reméltem, most is emlékszik még rá, hogyan kell ezeket a
példákat megcsinálni.
Kaptunk
két papírlapot, melyen rajta volt a szöveg. Átnéztem, és el is kezdtem írni.
Louis csak topogott kint, és figyelte, ahogy én irkálom fel a dolgokat.
-
Haz! - suttogta kétségbeesetten.
-
Lou, adatok aztán egyenlet! Nem lesz gond! - suttogtam vissza neki, és
bíztatóan ránéztem.
Nagyot
sóhajtott, és lassan kezdett írni. Én már a vége fele jártam, mikor bekopogtak
a terembe. Louis megakadt, és odakapta a fejét, de én csak írtam tovább, hogy
készen legyek, aztán pedig segíthessek neki. A könyvtárosnő feje jelent meg az
ajtóban.
-
Elnézést a zavarásért. Mr. Lawyer kijönne egy kicsit? Gondunk van a
kollegákkal. - kérte óvatosan.
Én
már befejeztem, és kérdőn néztem a tanárra. Ő csak bólintott, de mielőtt még
kiment komolyan felénk fordult.
-
Ha egy pisszenést is meghallok, magunknak vége. - nézett ránk komolyan
Louis-sal.
Mi
csak bólintottunk, majd figyeltük, amint kimegy. Ahogy becsukódott az ajtó,
felkaptam a krétát, és elkezdtem írni Louis feladatát.
-
Harry mit csinálsz? - suttogta értetlen.
-
Megmentem a segged. Csst! - feleltem halkan.
Louis
csak halkan felnevetett, majd hagyta, hogy folytassam a feladatot. Kikaptam a
kezéből a papírt, és átfutottam. Próbáltam, olyan szép kerek betűkkel megírni a
választ, mint amilyenekkel Ő szokott, kisebb-nagyobb sikerrel. Végül
visszaadtam a kezébe a lapját, és visszaálltam a helyemre. Azt osztály közben
hangosan kezdett beszélgetni, mint mindig, mikor nincs bent tanár. Még pár
papírgalacsin is röpködött. Lou hálásan nézett rám, majd elégedetten végigmérte
az ötös feleletét.
Hirtelen
benyitott a tanár, mire mindenki elkussolt, de Ő egyből minkét pásztázott,
hátha még talál valamilyen nyomot a csalásra. Nem talált, így kelletlenül
végigmérte a megoldásainkat.
-
Nem tudom, hogy hozták össze, de szép volt. 5-ös. - nevetett ránk, majd a
helyünkre mentünk.
Nagy
sóhajjal, megkönnyebbülten ültünk le a helyünkre egymás mellé. Louis a combomra
csúsztatta a kezét, és megszorította köszönetképpen. A mancsára tettem az enyém,
és egybefontam ujjaink válaszul. Édesen rám mosolygott, amitől szerintem
elpirultam, és muszáj volt lenéznem a jegyzeteimbe. Halkan kuncogott a
reakciómra, majd Ő is elkezdett írni. Imádtam ennek a bolond srácnak azt a
bolond fejét. Csak Rá volt szükségem,
csak Ő kellett nekem.
Imádom! :) Annyira örülök hogy rátaláltam a blogodra! :) Még csak ezt a történetet kezdtem el, de jön a többi is! :) Larry a kedvenc és látom van mèg belöle! :) Várom a kövit :)
VálaszTörlésIgen, csupán két kivétel van ezen a blogon. Örülök, hogy tetszik, és én is boldog vagyok, hogy idetévedtél :)
Törlés