Oldalak

2013. október 22., kedd

4. fejezet. ~My religion & your mistakes.



Kedves Olvasóim!
Köszönöm az eddigi sok szép szót. Nos...jövőhéten sajnos nem igazán leszek gép közelben, de ne aggódjatok, beütemezem a blogger-t, hogy feltegye a kövit kedden. És ha lesz wifi, akkor még válaszolni is tudok a kommentjeitekre. A mobilnetem nem jó külföldön, de nagyon remélem, hogy lesz wifi, ha a szállásunkon nem is, de a Starbucks-ban tuti, szóval maximum elcsövezek ott majd egy-két órácskát, míg a többiek shoppingolnak. Majd hozok nektek képet a srácokkal...még ha élőben nem is találkoznánk (tuti, hogy nem), a Madame Tussauds-ban tuti melléjük ülhetek. Szóval a szünet nekem London lesz, de a részek nem maradnak el, ne aggódjatok.  #haha.  
Ui.: Ebben a részben kicsit közelebb kerülnek egymáshoz főszereplőink...mondhatni, mind az 5. Jó olvasást, remélem, tetszik. #simle



A negyedik este, az utolsó előtti. Az utolsó este tuti nagy buli lesz, így kíváncsi vagyok, mára mit terveznek. Zayn ugyan szenved Liam közelében, mégis egyre többet beszélget vele, korrekt keretek között közeledik hozzá, ahogy tanácsoltam. A tegnapi beszélgetésünkről nem esett tovább szó, nem akartuk ismét felhozni a témát, akármennyire is kíváncsi lettem volna, mi a harmadik eshetőség.
Ezúttal is a Campus parkjában gyülekeztünk, de ezúttal sötét volt, csak pár út melletti kis lámpa világított. Ez a park nagyon szép este. Igazán hangulatos.
- Szóval már az este neve is sokat el fog már árulni, de azért csigázom még kicsit a fantáziátokat. A ma estében nem lesz kegyelem, ma olyan programokat találtunk ki, hogy csak nézni fogtok. És a Gólyatáborok történetében először.... Erotikaest van. - mondta nevetve Troy.
A szemem kikerekedett, de ahogy néztem mindenkié. Pár srác felnevetett, de Zayn, Liam és én határozottan nem repestünk az örömtől. Zayn először Liam-re pillantott, majd rám nézett félve, és Liam felé bökött a fejével. Pontosan ki tudtam venni, hogy azért aggódik, esetleg Liam most összetöri a szívét egy lánnyal vagy ilyesmi, és tanácsot várt tőlem. Hozzá hajoltam, és a fülébe suttogtam.
- Most kiderül! Ha nem kavar senkivel, minden esélyed megvan nála. - bíztattam.
Ő csak félve nézett rám, majd sóhajtott, és magára erőltetett egy meglehetősen hihető mosolyt, de azért nem volt nehéz átlátni rajta.
- Az első feladat még nem vészes a párkapcsolatban élőknek, de persze bármikor ki lehet állni. - mondta Jimmy kuncogva.
Ennél a pontnál négy lány, és két srác szomorkásan oldalra sétált, és leültek egy padra. Troy csak bólintott, majd folytatta.
- Oké, akkor az első játékunk, még nem lesz vészes. Nem fogom elmondani előre a lényegét, majd megtudjátok. Üljetek le egy körbe! - utasította, mi pedig a szokott módon leültünk. Azaz én Zayn és Maya mellett, míg Ő Liam mellett. Velem szembe Louis mellette Niall. - Oké, van egy lapunk, amire fel van írva mindenki neve. Először csak annyi lesz a dolgotok, hogy egyesével végigmegyünk mindenkin, és elmondjátok, mi tetszik az adott emberen. Lehet, fenék, mell, arc, szem, nem lényeg. Csak teljesen őszinte legyen, különben nem lesz érdekes a játék. - magyarázta Troy. Válaszul mindenki csak bólintott.
Gólyamamáink ezt elégedetten nyugtázták, majd a mellettük ülő Elisa kezdte a sort. Végigment mindenkin szépen sorba, és elmondta, neki mi tetszik legjobban egy adott emberen lényegtelen fiú vagy lány. És ez így ment szépen sorba. Nekem mondták a szemem, a hajam, a szám és még a fenekem is. Ezen elnevettem, hisz mégis mikor látta Brigitte a fenekem?! De nem lényeg, azt mondták, őszintén kell felelni. Liam gödröcskéimet mondta, majd Zayn a félénk mosolyom találta vonzónak, amin felnevettem. Ezután én következtem sajnos. Semmi komolyabbat nem mondtam senkinek, nagyon megfontolt diplomatikus válaszokat adtam. Zayn-nek a haját választottam, míg Liam-nek az izmait. Niall-nak a nevetését találtam a "legvonzóbbnak", majd egy olyan emberrel találtam szembe magam, akivel soha nem akartam. Louis méregetett komolyan. Ijedten szívtam magamba a levegőt, és kihúztam testem. Erre nem gondoltam. Valamiért teljesen el is felejtettem, hogy róla is mondanom kell valamit. Csak bámultam érzelemmentes szemeibe, majd úgy döntöttem, kimondom, ami a fejembe van. Mi tetszik rajta legjobban? Mi rajta a levonzóbb, ami húz magához? Legyen, kimondom!
- Az érzelemmentes szeme, amiből soha nem tudok kiolvasni semmit. - feleltem félénken, mire egy pillanatra csend lett.
Louis arca lefagyott, ajkai kipattantak, szemöldökét középen felhúzta, ahogy rám nézett. Vonási meglágyultak, ahogy a szemembe nézett. Egy pillanatra megfeledkezett magáról, miközben körülöttünk nevetés lett. Engedte, hogy lássam, mi játszódik le benne. Zavart volt, szemei fájdalmasan csillogtak. Eszembe jutott, amit Zayn mondott, hogy valami fájdalmasan ment keresztül, és én leintettem, hogy az nem lehet, Niall mást mondott. Most pontosan azt láttam, hogy Louis-ban hatalmas fájdalom rejtőzik, ami belülről mardossa minden egyes pillanatban. A mellkasában növekszik minden áldott nap, míg végül szét nem roppan a nyomás alatt. A szemeim megteltek szomorúsággal ezt látva, amitől eszmélt. Lehajtotta a fejét, szorosan összehunyta szemeit. Vett pár mély levegőt, majd mikor ismét felnézett, érzéketlen lett az arca. Szigorúan ügyelt, hogy rám soha ne terelődjön tekintete. Ezek szerint Ő is tudta, hogy én észrevettem, mi van benne. Ő is érezte, most egy kicsit többet láttam, mint amit Ő akart mutatni nekem. Tudta, én tudom értelmezni arcának rezdüléseit, ezért nem hagyta kiszökni rá az érzelmeket. Segíteni akartam neki, tudatni, hogy mellette vagyok, de miért is tennék én ilyet, mikor még csak négy napja ismerem? És miért is fogadna el engem?
Troy kizökkentett gondolatimból, és szólt, hogy folytassam. Gyorsan végigrohantam a maradék pár emberen, majd haladtunk tovább. Ismét kaptam rengeteg bókot, amitől rendesen pirultam. Volt, hogy egy lánynak a feszülős gatyám tetszett, amin mindenki nevetet. Niall-nek a hangom tetszett, amitől ismét lehajtottam a fejem, és elpirultam. Szándékosan nem néztem fel, mivel tudtam, Niall után az az ember jön, aki most azt fogja mondani, mikor kérdezik, mi tetszik bennem neki: "semmi". Meghallottam Louis hangját, ahogy megállás nélkül, gyors tempóban végighaladt az embereken, majd miután kimondta, hogy Zayn-nek a tetoválásait találja "vonzónk", még jobban összeszorítottam a fejem. De Ő megállt. Nem mondott semmit, nem hadart valamit, mint eddig előttem mindenkinek. Mintha gondolkozott volna. Nem is értettem, de összeszorított szemekkel vártam az ítéletet, mint a bíróságon, mikor kijelentik, börtönre leszek száműzve életem végéig.
- Gyerünk Louis, mit találsz a legvonzóbbnak Harry-ben? - kérdezte szándékosa ezekkel a szavakkal Troy. Hallottam a hangsúlyon.
- Azt, hogy Ő egyből kiolvassa az érzelmeimet, mikor nem figyelek. - felelte komolyan.
Troy motyogott valamit, hogy ez nem fair, hisz ez nem igazán külső tulajdonság, de azért felfirkantotta. Lepetten néztem fel, a szemeim kikerekedtek. Ez most komolyan mondta? Tekintete az enyémbe fúródott, de ezúttal nem azzal a Louis-val találtam szembe magam, akivel eddig. Most óvatosan mosolygott rám, még a fogai is kivillantak. Még soha nem láttam így mosolyogni. Szándékosan hagyta kiszökni érzéseit, amitől meglepődtem, de azért nem engedett mindent látnom. Csupán annyit, hogy elhiggyem, Ő nem olyan keményszívű, vannak érzései. Kedves volt, bár a szeme kicsit félt, hogy most baj lesz, mivel megnyílt. De én egyáltalán nem bántam. De hamar ismét megkeményedtek vonásai, és folytatta az érzelemmentes sorolást. Gyorsan végigért a csapaton, és Ő is diplomatikus válaszokat adott, ahogy én is. Nem akartuk, hogy ebből bajunk legyen.
Végre vége lett a játék ezen részének, mi pedig izgatottan vártuk, mi jön ezek után. Troy felállt, és intett minket, hogy mi tartsunk fele. Felálltunk, de maradtunk a helyükön.
- Oké. Akkor most mindenkinek meg kell csókolnia a másikat ott, ahol szerinte a legvonzóbb. - mosolygott gonoszul.
 Lefagytam, és belegondoltam, hány ember mondta a szám, a fenekem, vagy egyéb kínos testrészem. Sokan nevettek, és szórakoztatónak találták a feladatot. Nem csodálom, hogy nem mondták el eddig, ebből mi lesz, hisz akkor már nem adtuk volna ugyanazokat a válaszokat. Jimmy fényképezett, Troy irányított minket, mi pedig végrehajtottuk, amit csak magunknak köszönhetünk. Aki a mosolyom mondta, annak a szám sarkába kellett puszit adni. Sok lánytól kaptam puszit a hajamra, a fenekemre és sajnos a számra is. Liam következett, aki Zayn-nek egy csókot adott a szeme sarkába, mivel a szemét találta vonzónak, nekem pedig a gödröcskémre adott puszit, így mosolyognom kellett. Mikor Zayn-re néztem, láttam, hogy teljesen elpirult Liam csókjától szemén. Zayn nem meglepő módon, valamit sejtve Liam száját mondta, így egy lágy csókkal jutalmazta szerelmét. Liam félve nézett Zayn-re, mikor közeledett felé. Látszólag nem nagyon volt oda az ötletért, de nem volt mit tenni. Zayn lassan érintette össze ajkaikat, amitől nem bírtam visszafogni mosolyom. Meglett Zayn kívánsága, megcsókolta Liam-et. Liam szemei megrebegtek, mikor lehunyta azokat, és megérezte Zayn ajkait övéin. Szinte hallottam heves szívdobogásuk még annak ellenére is, hogy körülöttünk mindenki ujjongott az első férfi csókra az este. Zayn lassan eltávolodott, hisz tudták mindketten, ezt itt nem lehet. Liam fülig vörösödött, majd lehajtott fejjel próbálta rendezni légzését. Zayn szélesen vigyorgott, láttam, hogy most az egekben érzi magát. Boldogan nézett rám, hisz tudta, én tudom egyedül, ez mennyit jelent neki. Én csak aprót bólintottam, mire még szélesebben elvigyorodott. Ő is látta, hogy Liam igencsak kínosan érzi magát, de nem ellenkezett, sőt Zayn még jobban érezte, mint én, hogy szerelme mennyire élvezte csókjuk. Mosolya még akkor sem fagyott le arcáról, mikor hozzám, jött és a szám sarkába csókolt. Aki a mosolyt mondta, annak ide kellet adni. Ismét félénk mosolyt villantottam pont, amit Ő mondott. Mikor felnéztem, Zayn éppen Louis hajára adott egy puszit, aki közben engem figyelt. Arca ismét érzéketlen volt, nem mosolygott rám, olyan édesen, mint az előbb. Zayn után én jöttem, és most magamban elmondtam hálást Istennek, és még a keresztem is megszorítottam pólón keresztül, hogy nem mondtam semmi butaságot, amiből gondom lehet. Bár egy pár lány már így is megcsókolt sajnos. Most nem élveztem, mivel nem akartam tőlük semmit. Liam kapott tőlem egy puszit a bal majd a jobb bicepszére, végül a mellkasára is. Kellett nekem az izmait mondanom. Szegény Liam ma megszívta, mindenkitől ide kapott puszikat...Zayn-től nem, de az más téma. Mikor Zayn-hez indultam, Louis mérgesen méregetett, majd Liam-re is úgy nézett, mint aki meg tudná ölni. Lepetten húztam a fel a szemöldököm. Mi van vele? De legalább ismét mutat érzelmet, bár amikor észrevette, kiszúrtam, ismét érzéketlen lett, és a távolba meredt.  Semmit nem értettem, de ezt már egészen kezdem megszokni.
Zayn-hez hajoltam, hogy a hajába pusziljak, Ő pedig közbe a fülembe motyogott.
- Utállak! Ő az enyém! - morogta mérges hangsúllyal, szinte megijedtem tőle.
Mikor eltávolodtam, szemében harag és féltékenység égett. Kicsit félve feleltem, csak hogy Ő hallja. 
- Nem szándékos volt. De megnyugtatlak, a szeméből ítélve, már a tied. - suttogtam, majd küldtem felé egy bíztató pillantást.
Arca ismét felderült, majd egy vörös csík kúszott rá. Mosolyognom kellett ezt látva. Olyan volt, mint egy szerelmes tinilány. Igazán aranyos volt, remélem, Liam megbecsüli, hogy egy ilyen ember hajlandó adni neki feltételnélküli szerelmét. Ha nem, nem tudom, hogyan vígasztalom meg majd Zayn-t. De erre nem is gondoltam.
Niall-höz értem, aki a szája sarkába kapott egy csókot tőlem, hisz a nevetését választottam. Végül Louis előtt álltam meg, de megfelelő távolságban tőle...2 méterre. Tudtam, a szeme sarkába kéne puszit adnom, mégsem mertem közeledni felé. Félelem volt az arcomon. Ezt bármelyik ember láthatta, és ezért röstelltem magam. Louis szemei ezt látva bíztatóan megcsillantak. Tudta, nekem ennyi is elég, nem kell több. Ezt is tudom értelmezni. Zavartan felhúztam a szemöldököm. Komolyan, nem bántja, ha közeledek felé? Hisz ilyen közel még soha nem voltunk egymáshoz. De ő csak bíztatott tovább ösztönző pillantásaival. Remegő térdekkel megindultam felé, és lassan hajoltam közelebb hozzá. Ő lehunyta a szemeit, erősen összeszorította már akkor mikor még vagy 20 centi volt köztünk. Ezt nem értettem, és kicsi rosszul is esett, hogy ennyire nem akar látni. Akkor meg miért hagyja ezt? Miért ösztönöz? Gyors csókot leheltem a szeme sarkába, majd ismét két méterrel távolabb termettem tőle. Zavartan pislogott párat, de ezúttal túl gyors volt, nem tudtam értelmezni ennek okát. Végigsiettem a csapaton.
Ezek után ismét jött a sok jelentéktelen arc, akik mind egy-egy jelentéktelen csókkal leptek meg testem különböző részein. Csak egy zuhanyra vágytam, hogy a sok idegen érintést le tudjam mosni. Persze Zayn, Liam és Niall ez alól kivétel....Louis pedig...nos Őt nem tudtam hova tenni. Niall-nek is a szám sarkába kellett csókolni, mivel a hangom választotta. Utána Louis következett, én pedig bepánikoltam. Nem tudtam, most mi lesz, hisz ezért bárhova járhat puszi. Troy kicsit elgondolkodott, mikor Louis megállt előttem, de közelebb merészkedett, mint én. Végül kijelentette, hogy adjon csak az arcomra egy puszit. Louis érzéketlen arccal bólintott, majd közelebb jött. Félve szívtam magamba a levegőt, amitől ismét elmosolyodott. Mintha tetszene neki, hogy félek tőle. Ez nem normális, ugye?
Lágyan nyomott egy puszit arcomra, amitől éreztem, fülig vörösödöm, és a szívem is kalapálni kezdett. Azt vártam, hogy most mindjárt ellök ismét, és a falnak esek, de nem tett semmit. Csupán eltávolodott, és mire rá akartam nézni, már Maya szeméhez adott puszit mellettem. Halkan sóhajtottam, és lehajtottam a fejem. Zayn bíztatóan meglökött, mire felnéztem rá. Ő képtelen volt levakarni vigyorát.

7 megjegyzés:

  1. Zsoo,úristen én is Londonban leszek a szünetben,péntek este indulok,aztán jövő hét szombat jövök vissza,és én is megyek a Madame Tussauds-ba! :DD<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és ezt az előző kommentemet csak gyorsan örömömben leírtam hogy megláttam te is ott leszel..:D és most már el is olvastam a részt és juj*-* annyira jó tetszik hogy ilyen lassan nyílik meg Louis és jó ötlet volt ez az erotika est,nevettem rajta:DD<3 imádtam<3

      Törlés
    2. Talán találkozunk. majd figyellek, Te is megismerhetsz a képem alapján. Na meg, nem hiszem, hogy sok magyar beszédű ember lenne. De az is lehet, hogy találkozunk, csupán nem fogunk róla tudni. :D Annak pedig nagyon örülök, hogy ennyire lenyerte a tetszésed a rész. :)

      Törlés
  2. Nagyon jó lett!! :D Zayn olyan aranyos ahogy szerelmes! :3 Harry meg Louis ohh egyem is meg Őket! :3 Imàdom! :D Nagyon várom a kövit! :D
    De jó neked, jó kirándulást!! :D Aztán vigyázz magadra!! Helyettem is fogdosd meg a viasz 1D-t, főleg Larryt! XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos igen lassan indul be kapcsolatuk, de a következő részben hatalmas előrelépést tesz Louis. majd meglátod. Rendben, majd megpuszilgatom őket (bár úgysem lehet) :D

      Törlés
  3. *.* Ez az erotika est valami hihetetlen nagy ötlet volt! :D Annyira várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából a valóság adta az ötletet, még pedig az én gólyatáborom tavaly, bár csak gimibe mentem. :D De örülök, hogy ennyire tetszett :)

      Törlés

Music Note 4