9. fejezet. ~Nobody knows how can I love you.

Kedves Olvasó!

Hálás vagyok, az eddig jött sok szép szóért, remélem, még kapok sok ilyen kommentet. Megjelent egy új történet keddi részekkel, és egy fordítás is. Remélem ez is elnyeri a tetszésetek, jó olvasást! #smile 

Louis szerintem kicsit neheztelt rám, mivel nem akartam elmondani senkinek, mi is van köztünk valójában. Abban is reménykedtem, hogy a srácok nem mondják el egyből mindenkinek, de nem kértem meg őket, hogy hallgassanak. Az kicsit kínos lett volna. Tudta, ez még nehéz nekem, így hagyta, hogy kibontakozzak. Elhelyezkedtünk a buszon, és elindultunk haza. Marha nagy dolog volt ez az utolsó osztálykirándulás, mit ne mondjak. Alig mozdultunk ki a vihar miatt, de nekem akkor is emlékezetes marad...vajon miért?! Persze, hogy Louis miatt.

Láttam rajta, hogy nagyon fáradt, amit nem is csodálok, mivel a tegnap estét szinte végigbeszélgettük négyen. Láttam Louis-on, hogy már nagyon elege volt a srácokból, és inkább kettesbe lenne velem, de én örültem, hogy ott vannak. Még nem voltam kész sok mindenre. Azt hiszem, ezt Louis megértette, és vár, ha kell.

Igazam volt, tényleg nagyon álmos volt. Nem mentünk sokat, Ő máris a vállamra hajtotta a fejét. Kérőn nézett rám, én pedig vettem a célzást. Halkan felnevettem, és felemeltem a kezem, hogy befészkelhesse magát a mellkasom és a vállam találkozásához. Átkaroltam a hátát. Édesen oldalra fordult, és lehunyta a szemét. Elmosolyodtam. Nem bírtam megállni, nyomtam egy puszit a feje búbjára, amitől kicsit megmozgatta a fejét a vállamon, majd egyenletesen kezdte venni a levegőt. Elaludt. Kicsit mosolyogtam, és figyeltem, bár az arcát nem láttam.

Szétnéztem körülöttünk, mivel egy kis időre el is felejtettem, hogy egy buszon vagyunk. Két lány osztálytársunk, Jes és Meg komolyan végigmértek. Az egész mozdulatsort figyelték, amit levágtunk Louis-sal. Bevallom top 10-es csajok, nekem is megvoltak és Louis-nak is, mégsem bírom őket. Olyan buták, mint a hátsó felem, csak a pletykához értenek. Hát mi az előbb szép kis témát adtunk nekik. Láttam, ahogy minket figyelve sugdolózni kezdenek. Legalább ne ilyen feltűnően csinálják, könyörgöm. Nagyot sóhajtottam, mire Louis kicsit megmozdította az ujját. Elmosolyodtam, és úgy voltam vele, ha már úgyis lényegtelen, legalább adok a csajoknak egy kis "nyammognivalót". Cinikusan rájuk kacsintottam, hogy tudják, ez csak nekik szól, és belekulcsoltam ujjaim Louis-éba. Még soha nem fogtam meg a kezét így. A lányok szeme kikerekedett, majd lepetten pásztáztak minket. Előre fordultak, de még mindig sugdolóztak, és vissza-visszanéztek ránk. Szerintem most azon rágódtak, hogy ez most a szokott legjobb barátos hülyeségünk vagy tényleg valódi. Hát, ha még ez sem nyilvánvaló nekik, nem tudom, mit kéne még csinálnom. Nem csókolom meg Louis-t, hisz alszik, de eljutottam arra a szintre, hogy túlságosan szeretem ahhoz, hogy érdekeljen mások véleménye. Leszartam a világot, csupán Louis létezett számomra, csak Ő számított.

Erőtlenül megszorította a kezem, mellyel közrefogtam ujjait. Elmosolyodtam. Valami nagyon izgalmasat álmodhatott. Bár beleláthattam volna a fejébe!

Tudtam, nekem sikerült megszelídítenem Őt. Hisz most is úgy alszik a vállamon, mint egy kiscica. A csajoknak is ez tűnt fel szerintem. Hisz Louis irányító volt, soha nem hagyta, hogy mások vezessenek. Sem az ágyban, sem a csókban, sem sehol. Ő volt a férfi az azonos nemű kapcsolatokban. Most viszont úgy festett, Ő a lány, de engem nem érdekelt ez az egész. Nekem mindketten férfiak voltunk, ezért zavart egy kicsit, de már ez sem bírt izgatni. Csupán szerettem, és Ő nekem adta a lelkét. Ezt meg kell becsülnöm, nem törhetem össze.

Betettem a fülembe az iPod-om, és hallgattam a zenét. Ez olyan jóra sikeredett, hogy ismét elaludtam. Akkor keltem fel, mikor megálltunk egy benzinkútnál. A fejem Louis fején pihent, aki még mindig édesen aludt a vállamon. Tényleg úgy nézhettünk ki, mint két rossz buzi, de nem érdekelt. Mindenki azt hisz, amit akar, mi tudjuk az igazat.

Ébredeztünk, majd mikor már mindenki lement nagy tolongással, mi békésen leszálltunk. Nem kellett mosdóba mennünk, ezért sétáltunk kicsit, hogy kinyújtóztassuk elgémberedett végtagjaink. Eszembe jutott, mit tettem, mielőtt elaludtam, és elnevettem magam. Louis kérdőn nézett rám.

- Azt hiszem, már mindenki tud rólunk. - nevettem. Kikerekedett a szeme, hogy ennyire lazán fogom fel. Azt hitte, nekem nehéz lesz. Bevallom először én is, de minden megváltozott. - Meg és Jes rólunk kezdtek pletykálni, mikor a vállamon elaludtál. Én meg nem bírtam a képüket, és még adtam nekik egy sztorit, hogy törjék azt a mogyorónyi agyukat. Mit gondolsz, hogyan került a kezed az enyémbe? - nevettem rá.

Louis is elnevette magát, és elismerően bólintott. De hamar elkomolyodott, és rám nézett, mikor megálltunk egy padnál és asztalnál, ami a kamionosoknak volt ott.

- Köszi Harry. Tudom, hogy ez még fura neked.

Elmosolyodtam, és megrántottam a vállam. Felültünk a pad tetejére.

- Már leszarom. Utálom azt a két hülye picsát. - néztem vissza a busz fele, de nem láttam Őket szerencsére.

Ő is elnevette magát, majd megsimította az arcom.

- Imádom, mikor káromkodsz. De amúgy azért lefeküdtél velük. - lökte meg a vállam játékosan.

- Te is! - vágtam vissza, mire csak elismerően bólintott.

Mindketten nevettünk a másikon és magunkon. Valóban utáltam azt a két csajt, de az ágyban nem kell beszélni, hogy kiderüljön, mennyire buták szegények. Vagyis elnézést...mert két dologhoz van agyuk: a pletykázáshoz és a vásárláshoz.

Úgy gondoltam, már nem lényeg, ha megtudja a suli, hisz úgyis pár hónap van vissza, és mi lelépünk innen. Csak azt tudnám, hova megyek tovább...

- Louis mi lesz velünk az egyetemen? Én maradok L.A.-ben. - kérdeztem tőle komolyan.

Tudtam, még Ő sem tudja, merre megy. Lehet elhagy, lehet velem marad. És ez megijesztett. Nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét.

- Nem tudom. Szerintem én is maradok. Bérelhetnénk egy lakást. Tudod, amit már régen terveztünk. - magyarázta.

Valóban az volt a tervünk, hogyha mindketten maradunk, akkor összeköltözünk, de így, hogy már nem legjobb barátok vagyunk kicsit ijesztő a gondolat.

- De már nem haverok vagyunk Lou. - húztam el a szám.

- És? Én nem bánnám, ha együtt laknánk...

Persze, én sem bánnám, de még olyan ijesztőnek tűnik. Igazán csak pár napja szeretem, bár azt hiszem, mind a 18 év alatt szerettem...úgy. Furcsa volt erről beszélni, így inkább tereltem a témát. Vagyis csak akartam, de semmi nem jutott az eszembe. Viszont szerencsére nem is kellett. Az ofő intett, hogy indulunk tovább, így lepattantam a pad tetejéről, és elindultunk vissza.

A buszon már nem tudtam aludni. Valahogy nem ment, pedig a kocsi/busz mindig elálmosít. Elővettem az iPod-om, és kérdőn Louis-ra néztem.

- Kell a fele? - nyújtottam oda neki a füles egyik felét.

Elnevette magát, és határozottan bólintott.

- Nem bírtam azt a csajod. - felelte, miközben becsúsztatta a fülébe.

- Én sem. - rántottam meg a vállam, és elindítottam az egyik kedvenc számom.

Eszembe jutottak a régi emlékek. Ez a "Kell a fele?" egy amolyan szólás nálunk, mivel az egyik volt csajom, akit amúgy nem szerettem csupán volt, ezt kérdezte, mikor bevett egy cukrot egyszer. Én pedig akkoriban oda voltam az ilyen dolgokért, beindított, így aztán leharaptam a cukor felét, mely már az ajkai között volt. Ezt Louis is tudja, és Ő sem bírta azt a barátnőm. De ezen mindig jót nevetünk, és ha valami ilyen van, mindig ezt mondjuk. Nekünk egy csomó olyan van, amit csak mi értünk, ha egy külső fül meghallja, azt hiszi, megbolondultunk, hogy hülyeségeken nevetünk. De számunkra nagyon is van értelme, csupán Ők ezeknek nem tudják a történetét. És őszintén szólva, én szerettem, mikor kicsit hülyének néznek az emberek. Ettől lettem egyedi Louis-val együtt. Mert természetesen mi minden hülyeségbe benne voltunk, gyakran mi okoztunk, de valahol minden tanár szíve csücske voltunk, így soha nem kaptunk semmit. Ez volt a mi mázlink. Pedig tudnék mesélni, hányszor kaptak már el minket különböző hülyeségekért. Hiába tagadtuk, tudták, hogy mi voltunk, így egy idő után már nem is ellenkeztünk. Azt hiszem, ezért is volt oda értünk mindenki. Szerintem kicsit rosszfiúnak láttak minket, pedig amúgy nem voltunk azok. El sem tudom mondani, hányszor mászott már rám 9.-es csaj. Van egy aranyszabály nálunk Louis-val: 10-esnél kisebbel soha nem kezdünk. Ők még túl kicsik, hogy kellőképpen tudják kezelni ezt az egészet. Ha annyira akarják, hát várnak egy évet. Akkor már benne vagyunk mindenbe, feltéve, hogy ne egy bányarém legyen az illető.

Hát igen, volt már olyan, hogy más nevet mondtam véletlen egy lánynak, de soha nem érdekelt. De az a leggázabb, mikor az ágyban mondok más nevet. Azt aztán sehogy nem magyarázom ki, pedig nem gondolok én másra, csupán nem tudom az "áldozatom" nevét. Szar a névmemóriám, ez van. Bezzeg Louis minden egyes szeretőjére emlékszik. Köztünk ez így van. Ha meglátunk egy ismerőst, én elmondom, Vele hol találkoztunk és mikor, Louis meg megmondja a nevét. Szóval igazából kiegészítjük egymást. Én az arcokat jegyzem meg, Ő pedig a neveket.

Ezek vagyunk mi. Eddig csupán Louis és Harry a legjobb haverok, de most Lou és Haz a suli legkülönösebb, legösszetartóbb párja.