Sziasztok!
Nos,
itt is elmondom, hogy köszönöm a sok bíztató szót, feliratkozót, díjat,
megtekintőt...stb. Igazán hálás vagyok értük. Ahogy ígértem a következő
történetem egy átlag fanfiction lesz, mely az I'm the new pet! nevet viseli.
Hát ennek jelent meg oldalt egy kis bevezetője, hogy csigázzam kicsit az
idegeket.
Ezzel
a résszel kapcsolatba már most felhívom a figyelmet, hogy zsebkendő szükséges!
Az előző fejezetnek csúnyán hagytam félbe a végét, hát most meglátjátok a
folytatását. Remélem, tetszik, és sajnos a minap én is közelről kerültem ilyen
helyzetbe. És az a legszörnyűbb, hogy a történetem, még kíméletesebb, mint a
valóság. A lányt, akiről talán már hallottatok egy bejegyzésben, a szülei még
bántalmazták is, azért mert felvállalta előttük, hogy más...hát én ilyet nem
írok le, azért a szereplőimben van némi emberiség is.
Szóval
jó olvasást, várom a véleményeket! #smile
xoxo
Zsoo
*Louis*
Vannak,
amik örökéletűnek tűnnek, de semmit nem vehetünk készpénznek. Semmi nem valós,
csupán a szív illúziója, amiben mi elvesztünk. Egy labirintusba csöppentünk,
mely falait magasra építette a szerelem, és akárhogy keressük a kiutat, nem
találjuk, mert nincs. Ketten barangolunk a sötét, magas falak között, próbáljuk
feltérképezni a terepet, mégsem sikerül. Örökké itt fogunk bolyongani, mert túl
sok minden van még, aminek meg kell történnie, el kell hangzania. De mi ezt
felvállaltuk, szembenéztünk a kihívással.
Az
ajtót lassan, remegő kézzel nyitottam ki. Tudtam, Harry-nek most szükség van
rám, a komoly egyéniségemre, így tartanom kellett magam. Soha nem kezelte jól
az ilyen helyzeteket. Egy vizsga nála kész agyrém volt. De ezt csak én láttam,
csak nekem mutatta, így nem hagyhattam, hogy Ő is félelemmel lásson engem.
Akkor elvesznénk mindketten, és elmenekülnénk a kihívás elől.
A
nappali erőteljes fénye egy pillanatra mindkettőnket elvakított. Az alakok
egybefolytak, majd szép lassan kitisztult a kép. Láttam, ahogy Harry is
hunyorog kicsit mellettem, majd megindultunk kifele. A kezeink szorosan fogták
egymást, nem akartak külön lenni soha.
Megköszörültem
a torkom, mire mindenki felénk fordult. Erre éreztem, hogy Harry megremeg, de
még tűrte. Kérdő pillantásokat kaptunk a szülőktől, amik nem nagyon könnyítették
meg a dolgunk.
-
Öm...mi...el akartuk mondani... - az a szöveg melyet már olyan jól kitaláltam,
most cserben hagyott. Magamra hagyott az út szélén megalázottan, bizonytalanul.
Erőt vettem magamon, és komolyan kijelentettem. - El akartuk mondani, hogy szeretjük egymást.
Kicsit
meglepődtek, majd Harry édesapja, Robin szólalt meg először.
-
Ez nem is csoda, mikor szinte testvérek vagytok, de mi ebben a hírértékű?
Mindkettőnk
álla leesett. Most komolyan ennyire hülyék, vagy csak tettetik? Ezt nem hiszem
el. Végre kimondtuk/kimondtam ezt másoknak is, erre nem bírják felfogni. Harry
lehajtotta a fejét, a keze remegett.
-
Nem. Mi komolyan szeretjük egymást. - hebegtem óvatosan.
Harry
gyorsan felkapta a fejét, ami meglepett. Göndör fürtjei kicsit körbeugrálták
arcát ettől a hirtelen mozdulattól.
-
Szerelemből. - tette hozzá érzéketlen
hangon.
A
szívem megnyugodott, megkönnyebbült, hogy Ő is csatlakozott hozzám. Nem csak
nekem kellett beszélni. Ráadásul ezt a szót, pont Ő mondta ki, ami mindennél
többet jelentett számomra. Megszorítottam a kezét jelezve, mennyire hálás
vagyok neki. Kicsit elmosolyodott, majd ismét Anyáékat kezdte méregetni,
akiknek idő közben már leesett, és a kezünket kezdték figyelni. Egymásba
fonódott ujjainkon éreztem perzselő tekintetüket.
-
Ez nem jó vicc! - jelentette ki Anya hüledezve.
-
Ez nem vicc. - felelte neki Harry halál komolyan.
Itt
helybe meg akartam csókolni, hogy ennyire kiáll értünk. Anya szeme aggódóan
pásztázott végig. Láttam benne egy kis megértést, egy kis reményt, de ahogy
Apára néztem, minden bátorságom elszállt. A szemében harag és undor égett.
Ijedten remegtem meg elhagyva az álcám. Ahogy elnéztem Anne kicsit megszeppent,
Robin ugyanúgy reagált, mint Apa.
Harry
Apja idegesen pattant fel, és mérgesen szólt ránk.
-
Mégis hogyan képzelitek ezt? Mióta tart ez a...valami köztetek? - hebegte
mérgesen.
Lehajtottam
a fejem. Ettől féltem. Mindenki felállt, mikor nem feleltünk. Anya szeméből egy
könny csúszott le, és fájdalmasan bújt Apához. Fájt ezt látnom, a szívem szinte
kettéhasadt. Anne hüledezve figyelt minket, míg Robin még mindig választ várt
Tőlünk. Halkan kezdtem hebegni.
-
Mi...mi csak...szeretjük egymást.
Harry
határozottan bólintott megerősítve engem, de mikor meglátta Apja szilárdságát,
kicsit elbizonytalanodott.
-
Ebből elég! - csattant fel immáron az én Apám is. - Nem tudom, hogyan
gondoltátok ezt, de szégyent hoztok az egész családra, az egész cégre. Ki fogja
továbbvinni így a nevünket, hmm? Nézd mit tettetek szegény Anyáddal! - mutatott
a szomorúan sírdogáló nőre a karjaiban, aki csalódottan lopott felénk néha-néha
egy-egy félő pillantást.
Fájt
így látnom a családomat. Fájt a tudat, hogy miattunk szenvednek ennyire.
Kikészített belül.
-
Kit érdekel a hülye cég? Soha nem törődtetek velünk miatta! Most hírtelen ilyen
fontosak lettünk? - kiabált rájuk Harry mellőlem.
Nem
hogy a szülők, még én is megijedtem Tőle. Teljesen kiakadt. A szeme könnyes
volt, végül hagyta, hogy kifolyjon az első könnycsepp. Remegő testtel, rázkódó
háttal fordult felém, én pedig átöleltem. Bár én voltam az alacsonyabb röpke 3
centivel, mégis a nyakamba temette az arcát, és csak sírt. Védelmezőn
átöleltem, és a háta dörzsölgetésével próbáltam nyugtatni. Közben nekem is
kibuggyant a szememből egy könnycsepp. De nekem nem Anyáék miatt. Nekem sokkal
inkább azért, hogy így látom Harry-t. Megtörték miattam, mert engem szeret.
Van
valakinek fogalma arról, milyen érzés, mikor a családod csalódik benned? Mikor
a szeretteid megtagadnak? Remélem, senki nem tudja. A legrosszabb ellenségemnek
sem kívánom azt, amit akkor éltem át, mikor megláttam Anya és Apa reakcióját
ránk...egy tiszta, lélekből jövő szerelemre. Borzalmas volt.
-
Mi a jó fenét műveltek? Harry irány a szobád! - kiabált Robin.
Anne
csendben gubbasztott a kanapén, úgy tűnt, magába roskadt kicsit, nem is itt
járt.
-
Louis szállj be a kocsiba! Most! - szólt rám is Apa.
Mérgesen
néztem rá, a szemeim szerintem villámokat szórtak feléjük, hogy ennyire
elutasítóak. Szét akarnak minket szedni, csupán azért mert szeretjük egymást?!
Ez nem tiltott! Ma már szabad országban élünk! Azt szeretünk, akit akarunk!
Harry továbbra is sírt a nyakamba, nem teljesítette a kéréseket.
-
Nem. Felnőttek vagyunk! Jogunk van
azt szeretni, akit akarunk. És ha ez az illető pont férfi, hát legyen. Miért
olyan nehéz ezt elfogadni? - vágtam vissza mérgesen.
Apánál
itt betelt a pohár és mérgesen nézett össze Robin-nal. Szavak nélkül
megértették egymást, és szinte egyszerre indultak el felénk. Féltőn öleltem még
jobban Harry-t, és kicsit talán hátrébb is fordultam Vele, hogy az én hátam
legyen Apáék felől.
-
Engedd el! Ez undorító és megalázó,
Fiam. - szólt rám Apa fojtott hangon.
-
Nem.
Bár
határozottan feleltem, és komolyan a szemébe néztem, mégis kicsordultak a
könnyeim. Nem akartam elengedni Harry-t, hisz akkor nem lenne biztonságban, ezt
Ő is tudta a karjaimban. Soha nem akartam elengedni, féltem, hogy nem látom
többé. Ijesztő volt a tudat, hogy a saját vérünk ennyire ellenségesen áll egy
ennyire tiszta érzéshez köztünk.
Apa
és Robin látva, nem engedek, úgy döntöttek erőszakkal szednek szét minket. Minden
izmom megfeszítettem, mikor Apa erősen hátra húzott, míg Robin a hangosan
zokogó Harry-t próbálta kifeszíteni karjaimból, aki a mellkasomba temette
arcát, hogy véletlen se lásson semmit. De mi sem vagyunk végtelenül erősek, és
ráadásul nem is voltunk a legjobb formában, így hamar megtörtünk. Harry
kicsúszott a karjaimból, így ürességet hagyott a szívemben. Nem bírtam Őt
megvédeni a saját családunktól. Kétségbeesetten nézett vissza rám, én pedig
nyújtottam felé a kezem, hogy fogja meg. Utánam kapott, és majdnem elérte a
kezem, de már éppen nem. Éreztem a levegőt, amit felkavart az ujjaim előtt, de
éppen nem értünk össze.
Apa
az ajtó felé kezdett húzni, míg Robin felfelé rángatta Harry-t, aki rugdalózva
próbált ellenkezni. Én is hasonlóan tettem, de Apa lefogta a kezeimet a hátam
mögött, nem tudtam rugdalózni sem a vállamba nyilalló fájdalomtól.
-
Ne! Szeretem, miért nem fogjátok fel!
- kiabáltam Apára, aki maga után húzott, de nem kaptam választ.
Helyette
egy kétségbeesett üvöltés jött fentről, ami a szívembe markolt. Harry torkaszakadtából a nevem üvöltötte,
amitől felzokogtam. Meg akartam menteni, mégsem tudtam.
-
Harry. - suttogtam hang híján, mikor Apa kihúzott az ajtón, és erősen belökött
a kocsi hátsó ülésére.
Ki
akartam pattanni, de bezárta az ajtókat, mikor beszállt. Tehetetlen voltam, az
ablakra tapadtam, és kétségbeesetten bámultam a nagy házat, mely olyan sok
titoknak adott otthont. Az életemnél is jobban szerettem Harry-t, és hatalmas
fájdalmat okozott, hogy a saját szüleink szakítottak el minket egymástól.
-
Utállak titeket.
Pont
olyan hangon motyogtam, amit éppen meghallottak. Anya kicsit felzokogott, majd
elővett egy zsepit, és megtörölte szemeit. Apa komolyan meredt az útra, próbált
mindent kizárni, máshol járt. Felnyögtem a fájdalomtól, és előre hajolva a
kezeimbe temettem arcom.
Harry
egyedül van, kitudja, milyen szavakkal bántják meg, és én nem lehetek ott, hogy
megvédjem. Miattam kerültünk ilyen helyzetbe, én csókoltam meg először.
Gyűlöltem magam, hogy ekkora fájdalmat okozok azoknak, akiket a legjobban
szeretek. Egy egész óceánt tudtam volna sírni, de nem adtam meg ezt az örömet
Apának és Anyának. Inkább tehetetlenül próbáltam újra meg újra kinyitni az
amúgy száguldó kocsi ajtaját, de nem nyílt. Pedig képes lettem volna kiugrani
belőle, és visszarohanni Harry-hez. Az életemnél is jobban szerettem. Ha Őt elveszik
Tőlem, az életemtől fosztanak meg. A szívem helyén csak egy szikla marad, mely
nem dobog, nem lüktet, nem érez.
Imádtam!! Végem van, potyogtak a könnyeim, összetört a szívem! Miért ilyenek az emberek? Sose fogom megérteni... Azért remélem, hogy jóra fordul Harry és Louis sorsa, izgulok értük! :) Imádom!!!! :) Alig várom a folytatást! :3
VálaszTörlésAz emberek ilyenek. Ha valami nem kedvük szerint alakul, erőszakkal teszik számukra tetszetőssé. És ez sajnos minden emberre igaz valamilyen szinten. Majd meglátod, mi lesz ebből. :)
TörlésÁÁÁÁá*-* azta...mikor meg láttam hogy van rész, rögtön férre doptam mindent és ezt kezdtem olvasni! * a sarokba dobott tankönyvekre vigyorog* ez valami elképesztő volt! ezek a szülök, hopgy lehetnek ilyan szívtelenek?! jó meg értem a reakciót, de kérem szépen, két szerelems kis cukit tilos el választani, mert a szerelem hülyeséget csinál, így ők is! jaj szegények elsirtam magam TT-TT . Meghajlok előtted mester! imádom, és rohadtúl jó lett!:DD gyors kövit:D imádom, ahoyg téged is!!:DDD és bocsi a helyes irási hibákért, nem vagyok hires a helyes irásomrólxd
VálaszTörlésNos, itt is lesznek szerelem szülte bonyodalmak és butaságok. Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed, hahaha. :D
TörlésNeeee!!! TT-TT ez még nekem is fáj.. itt zokog TT-TT szegèny Larry ... jajj.Istenem! TT-TT
VálaszTörlésgyors kövit! *-* TT-TT
Tény, hogy elég szívtelenek voltam, de rosszabbul is le tudtam volna írni. Például úgy, ahogy a valóságban is történt az ismerősömmel, akit bántalmaztak is a szülei, csak mert az azonos neméhez vonzódik. Az ilyen, milyen szülő?! A jövőben az én gyermekem semmilyen olyan dolgot nem tudna elkövetni, amiért ennyire felkapnám a vizet. A családnak szeretőnek kéne lennie, ahova boldogan térhet haza minden tag, gondok nélkül :/
TörlésEz valami eszméletlenül fantasztikus lett! Itt ülök a szobámban, és a könnyeimet törölgetve suttogom, hogy ,, Miért? Miért ilyen szívtelenek?!"...nagyon várom a következő részt, imádom :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy ennyire sikerült meghatódnom, de ez még csak a kezdet....
Törlésmikor lesz kövi nekem nagyon tetszett?!? Imádom ezt a történetedet siess a kövivel :D
VálaszTörlésB
Keddenként van rész, bocsi, ha késve vettem észre a komidat :D
Törlés