Kedves
Olvasóim!
Remélem,
mindenkihez eljutott a Making a wrong reality, és el is nyerte a tetszéseteket.
Most pillanatnyilag alkotói-válságba kerültem, nem tudom, mi van velem. Álmomban
sem jönni semmi használható, vagy nem emlékszem rá, és ihletem sincs. De ne
aggódjatok, már volt egyszer ilyen, és hamar kilábaltam belőle. Csak kell
valami, ami megtöri a jeget, és ezt hamar meg fogom találni.
A
részről annyit, hogy talán utáltok, amiért szétszedtem őket, de annál tovább
tart a történet. Szóval jó olvasást, remélem, elnyeri a tetszésetek. #smile
xoxo
Zsoo
*Harry*
Utáltam
a családom, utáltam az életet. Egyetlen egy jó dolog történt velem, és attól is
meg akarnak fosztani. Louis. Mi akkor és ott komolyan gondoltuk azt az egy
szerencsétlen szót, melyet ekkora fájdalom követett. És minidig is komolyan
fogjuk gondolni. Én örökké Őt fogom szeretni, lényegtelen, hogy engedik-e vagy
nem. A szívemnek nem tudnak parancsolni. Még én sem tudok...és ebből lettek a
gondok, de már nem érdekel.
A
szívem egy erős kéz markolta, mely éles karmait jól belevájta, hogy még jobban
fájjon. Apa berángatott a szobámba, én pedig nyögve érkeztem meg az ágyra. Az
idáig megtett út nem volt semmi. Hevesen ellenkeztem, mindhiába. Próbáltam
kiabálni Louis után, csak Ő tudott volna megmenteni, de nem engedték fel
hozzám. Hallottam, ahogy elhajt a kocsi, és Ő biztosan benne ül.
Belekényszerítették, tudtam, nem akart elmenni.
-
Mégis mit képzelsz magadról, Fiam? Beleszeretni egy férfibe, aki a legjobb
barátod volt? Undorító, megalázó és szánalmas. - akadt ki a szobámban Apa, de
engem már nem érdekelt.
Azzal
illet, olyan jelzővel, amivel csak akar. Én bemásztam a nagy franciaágyam
végébe, a falhoz a sarokba. Felhúzott térdekkel, összekucorodva roskadtam
magamba szépen lassan. Nem ezt vártam tőlük. Eddig soha nem érdekeltük Őket,
most meg hirtelen mennyire fontosak lettünk. Miért büntetnek minket ennyire ott
fent? Ez csak egy tiszta, szívből jövő szerelem, mégis mindenki ellene van?
Miért? Nem bírtam felfogni.
A
falnak döntöttem a fejem, és hallgattam Apa további szitkozódását és cifrábbnál
cifrább jelzőit rám. Fájt hallanom, de próbáltam kizárni. Én tudtam magamról az
igazat, amit Ő gondol, az hamis. A szobaajtómban egy fej jelent meg, Anyáé.
Ijedten mért végig engem, majd a tekintetét mérgesen Apára kapta.
-
Robin, elég! Így is elég nagy fájdalom jutott neki mára. Majd ezt holnap
megbeszélitek hideg fejjel. Azt hiszem, úgysem mész iskolába. - fogta meg a
karját Anya, és kihúzta a szobából.
Megkönnyebbülten
lélegeztem fel. Anya megmentett. Azt hiszem, Ő kicsit elfogadta ezt, nem akart
tenni ellene. De Apának felfoghatatlan volt miért választottam a szebbik nem
helyett Louis-t. Igazából én sem tudom az okát, követtem a szívem, és Ő
beleszeretett a legjobb barátomba. Ennyi a nagy egymásra találás, a nagy
történet. Ők mégis úgy ellenzik, mintha a 17. században élnénk. De itt, a 21. században
már nem tiltott az azonos neműek kapcsolata. Egy rossz szavuk nem lehet, mégis
szétszakítanak minket.
Magamba
roskadva dőltem le az ágyba. Testem teljesen összehúztam, magzati pózba. Az
ágyam üres és hideg volt. Hiányzott belőle Louis ölelő karja, de az talán már
soha nem lesz az enyém. A könnyeim utat törtek maguknak, hogy végre egyedül
voltam, és benedvesítették a párnámat. Nem akartam és nem is tudtam meggátolni.
***
Utálatos
napra keltem. Egész este alig aludtam, csupán forgolódtam. Végig Louis járt az
eszembe, hogy mi mindent tettünk együtt, ami most már soha nem fog ismét
megtörténni. Fájt belegondolni, mennyi titkot rejt az ágyunk. Mennyi lopott
csók hever a földön, melyeket megtaposott a rosszindulat lába.
Előkotortam
a telefonom, hogy megnézzem az időt. 6 óra volt, de én nem bírtam tovább
aludni. Kimentem a szobámból, és megindultam a konyha fele. De az ajtóban
hangokat hallottam, ami meglepett. Anyáék ilyen hamar fent lennének? Lehet
csúnya dolog, de hallgatóztam.
-
...lesz most Robin? - csíptem el Anya félmondatát.
-
Nem tudom. Nyugodj meg Drágám....Azt hiszem...rájöttem. - Apa hangja
megvilágosult és megkönnyebbült volt. Már előre féltem, mi talált ki. - Még
csak év eleje van. Mit szólnál, ha elköltöznénk?
London szép hely, Harry ott is ki tudja járni a 12.-et. Maximum nem lesz brit
akcentusa, de le képes érettségizni. És addig pont elfelejtik egymást. Vége
lesz ennek a hirtelen fellángolásnak, találnak egy-egy szép nőt. Mi amúgy sem
vagyunk otthon, majd felveszünk egy bejárónőt, aki figyel Rá, és gondoskodik
Róla. - fejtette ki Apa.
A
szívem is leállt. Eddig abban reménykedtem, hogy majd ma találkozunk Louis-val
a suliban, és végre együtt lehetünk, de nem így lesz. El fognak minket
szakítani egymástól, már soha nem lehetünk együtt többé. Nem akartam, hogy egy
óceán válasszon el minket egymástól. Vele akartam lenni, vele akartam élni.
Miért kellett nekünk elmondani Anyáéknak?!
-
Biztos, hogy jó ötlet ez Robin? Ennyire meg akarjuk őket gátolni? - kérdezte
szomorúan Anya.
Igen!
Még van egy mentsváram; Anya. Ő nincs annyira ellenünk, szerintem az anyai
ösztön arra készteti, hogy nekem legyen jó. És tudja, belepusztulnék, ha külön
élnénk Louis-tól.
-
Igen. Ez lesz a legjobb. Mindjárt fel is hívom Mark-ot, hogy megbeszéljük ezt.
Addig Te nézz ki valami szép házat Londonban meg egy neves iskolát. Készítem a
bankkártyám. - mondta, és hallottam, ahogy matat valami után. Talán a
telefonját kereste, nem tudom, és nem vártám tovább. Felrohantam a szobámba.
Utáltam, hogy ennyire tehetős családban élek. Bezzeg, ha átlagok lennénk,
megértették volna a helyzetet, de így, hogy a szüleim ekkora lóról néznek le
ránk, nem képesek felfogni, mit jelent az igazi szerelem. Bevágtam magam az
ágyba, és felhívtam Louis-t. Csak reménykedtem benne, hogy felveszi, és nem
vették el a telefonját vagy ilyesmi. De szerencsémre felvette.
-
Harry. - vágyakozva, szomorúsággal szólt bele.
-
Louis. El akarnak szakítani minket egymástól. - motyogtam kétségbeesetten.
-
Tudom, de kijátsszuk Őket. A suliban meg amúgy sem tudnak minket figyelni, bár
én ma nem mehetek sajnos. - mondta komolyan.
Hallottam
a hangján, már mindent eltervezett, és nem értette, én hogyan gondolom.
-
Nem Lou, nem tudjuk kijátszani Őket. Elköltözünk. Londonba küldenek, hogy ne
találkozzunk. Anya már nézi az eladó házakat a neten.
A
hangom halkan, szomorúan csengett. Louis kis időre teljesen lefagyott. Nem
tudtam, hogy megszakadt a vonal, vagy itt van. A levegőt kapkodta, ami nagyon
hasonlított a vonal recsegéséhez.
-
Harry...ne-nem mehetsz el. - hebegte kétségbeesetten. - Nem szedhetnek szét
minket.
-
De Louis, Te is nagyon jól tudod, hogy megtehetik. És ami a legrosszabb, hogy
megteszik. Ők azt hiszik, mire külön leérettségizünk, elfelejtjük egymást, és
akkor már nem lesznek gondok. Utána találkozhatunk. De én nem foglak
elfelejteni. Soha nem fogok mást szeretni.
A
hangom szomorú volt és remegett. Már a sírás szélén álltam, de visszafogtam
magam.
-
Én sem. Komolyan mondtam a konyhában azt a szót. Öröké téged foglak szeretni... - nagyot sóhajtott, majd
megkérdezte. - Mikor?
Lehajtottam
a fejem, és megcsóváltam, de rájöttem, ezt nem látja, így kénytelen voltam
szavakkal kimondani.
-
Nem tudom. Szerintem még a héten elmegyünk. Így sem Ők mondták el,
meghallottam.
Louis
fájdalmasan felnyögött. Egyikünk sem akarta ezt, mégis külön kényszerülünk. És
ami a legrosszabb, nem a mi hibánkból. A fene sem hitte, hogy a saját szüleink
fordulnak ellenünk. Az egész világ megtehette volna, de "csupán" a
számunkra legfontosabb emberek gátolták meg a kapcsolatunk. Ez nagyon fájt.
Lépteket
hallottam közeledni fel a lépcsőn. Akármennyire is akartam volna még beszélni
Louis-val, hallgatni a csodás hangját, nem lehetett. Valaki hozzám jött, és ha
meglátja, hogy beszélünk, tuti, elkobozzák a telefonom.
-
Le kell tennem Louis, valaki jön hozzám. Nagyon szeretlek. - hadartam.
-
Én is szeretlek. Szia. - mondta még ki
éppen, én pedig gyorsan kinyomtam.
A
telefonomat éppen becsúsztattam a párna alá, amikor kinyílt az ajtó. Nagyon
lassan, majd Anya feje jelent meg. Álmosan, kérdőn néztem rá. Szerintem a
szemem elég piros lehetett a sok sírástól, mert ha hozzáértem az alatta lévő
érzékeny bőrhöz, fájt. Anya aggódóan mért végig, majd becsukta maga mögött az
ajtót, és leült az ágyam szélére. Mérgesen méregettem, majd elfordultam. Bár Ő
próbálta védeni a kapcsolatunkat, mégsem volt elég hatalmas Apa felett. Ezért
haragudtam rá.
-
Jó reggelt Édesem. - simította meg a karom, de én elkaptam onnan, hogy ne
tudjon hozzámérni.
Csalódottan
húzta vissza a kezét, és az ölébe ejtette.
-
Tudom, most haragszol ránk a tegnap estéért, de Te is jól tudod, nem helyes,
amit csináltok Louis-val.
Halkan,
vinnyogó hangon beszélt, mintha egy kisgyerek lennék. De én nem vagyok
kisgyerek, igenis tisztában vagyok az érzéseimmel. Nem abban kételkedtem, hogy
nem helyes, amit teszünk, mert tudtam, hogy ez az élet rendje, és ma már
büntetlen lehet szeretni. Abban kételkedtem, hogy a világ nem fog-e meggátolni
minket, és milyen jó volt a megérzésem, megtette. Mégpedig Anyáékon keresztül,
ami külön egy tőr volt a hátamba.
-
Miért? Hogyan? - kérdezte egyszer nagyon halkan.
Magamban
gonosz vigyort villantottam. Most ideje, hogy Ő is szenvedjen. Ha van benne egy
cseppnyi anyai szeretet, már pedig van, akkor olyan választ adok, hogy neki is
szétmarja a szívét a fájdalom láthatatlan keze, amely nekem is széttépte a
ketyegőm. Felé fordultam, és komolyan a szemébe néztem. Tudtam, éreztem, hogy
látja a fájdalmam, és már ez nem esik jól neki.
-
Mert egymásra voltunk utalva. Senki nem törődött velünk, egymásnak maradtunk,
és lassacskán kialakult. Nem tudtok megfosztani Tőle. Bennem van, bennem él. Ezzel csak azt éritek el, hogy soha többé
nem tudok majd érezni. Összetöritek a
szívünk.
Ijesztő
volt ezeket kimondani. Ijesztő volt így szíven szúrni Anyát. Láttam, hogy
nagyon megbántottam. Láttam, hogy mindent eltaláltam, ahol bántani akartam, és
bár ez gonoszságnak hangzik, úgy éreztem, megérdemlik.
-
Sajnálom, de jobb lesz így, hidd el. Holnap este elköltözünk Angliába.
Ledöbbentem.
Már holnap este? A szemeim szerintem kicsit kikerekedtek, majd kihullott
belőlük egy könnycsepp. Anya ezt látva csak sóhajtott egyet.
-
Jó, de előtte elbúcsúzok Lou-tól! Ehhez jogom van. - hangom határozott volt.
Anya
kicsit meglepődött. Nem erre számított, Ő nem tudta, hogy én ezt már tudom. De
nekem csak Louis volt a fontos. Tisztességesen akartam elbúcsúzni tőle, ahogy
illik. Anya csak bólintott, majd kiment a szobámból.
Egyből
a párnám alá kaptam, és felhívtam Louis-t. Ahogy felvette, kétségbeesetten
szóltam bele. Most kijött rajtam az előbb visszatartott düh, harag és szeretet.
-
Lou! Holnap este. - kezdtem egyből.
Kis
csend lett, nem voltam benne biztos, hogy tényleg felvette a telefont. Már
éppen meg akartam nézni, hogy tényleg beszélünk-e, de beleszólt.
-
Már holnap? - halkan, csalódottan csengett a hangja.
-
Igen. De az a jó hír, hogy lesz egy kis időnk együtt. Anya megengedi, hogy
találkozzunk búcsúzásul.
Bár
ne ezért kéne!
-
Régen soha nem kellett engedély, hogy találkozzunk. Hülye voltam, hogy annyira
el akartam mondani. Sajnálom. Mikor láthatlak? - kérdezte reménykedve.
Pontosan
tudtam, miről beszél, pontosan átéreztem én is a hangjában rejlő érzelmeket,
melyeket próbált visszafogni, míg velem beszélt.
-
Holnap. Szükségem van rád. - csúszott
ki a számon teljesen őszintén.
Hallottam,
ahogy kiszalad a száján a levegő, amint fájdalmasan elmosolyodik.
-
Nekem is rád Haz. Mindennél jobban szeretlek. - felelte.
-
Én is. Majd megoldjuk valahogy ezt az egészet, ne aggódj.
Mosolyodtam
el. Bármilyen ramaty kedvem volt, Louis egyből feldobott. Pillanatok alatt képes
volt jobb kilátásra bírni. A szívem az övé volt, az övé pedig az enyém, és ezt
senki nem vehette el tőlünk. Még a szüleink sem.
ez fantasztikus volt!*-* azta rohadt! imádom, imádom..és...I-M-Á-D-O-M!!XD kell ennél több?!xd jaj az a köcsög apuka! ilyenkor úgy szemen köpném! jaj az anyuka kezdi végre elfogadni!...csókoltatom anyukaxd (nah jó pakkör nem komplett, bocsi) még mindig nem tudom felfogni hogy miért vannak így kiakadva ezen! Én személy szernit tudom milyen ha van egy meleg/leszbikus a családban/barátitársaságban/ismerősők kőzött...még se kezeltem így az ügyet -.- Nah mindegy...imádatos volt, Loveolom!:)) imádom az irásodat, mester! további sok sikert:)
VálaszTörlésHahah "lovelom"?! Ez nagyon tetszett, még soha nem hallottam ezt a kifejezést így. Köszönöm szépen, örülök, hogy ennyire tetszett. Majd meglátod, mit alakítok még ki belőle :D
TörlésNeneeeneeee!! Szegények :'(
VálaszTörlésHogy lehetnek ilyen szívtelenek a szüleik? Remélem majd valahogy megoldják.
Hihetetlenül imádom a blogod, azon pedig minden történetet. Várom a kövi részt. :)
Ezt jó hallani, köszönöm, hogy így gondolod. Nem árulok el semmit előre, majd meglátod. :D
TörlésHuu.. hát.. ez csodaszép! *-* nem tudom hogy tudsz ennyire jol irni.. már szinte fáj ahogy olvadom o.o nagyon jo!
VálaszTörlésSzegény Louis-ék.. TT-TT nagyon kiváncsi vagyok mi lesz velük.. remèlem vègül összejön nekik! *-*
Gyorsan a kövi részt :))
Hahaha, talán sikerül együtt maradniuk, talán a körülmények úgy alakulnak, hogy egymás nélkül kényszerülnek élni, és mást keresni magányuk enyhítésére. Örülök, hogy elnyerte tetszésed a rész :)
TörlésÉdes Istenkém!!
VálaszTörlésIsmét egy fantasztikus,és csodálatos rész.Nagyon imádom,és szerintem ez lesz a kedvenc szomorú részem. Tudom ez furán hangzik,de ez olyan szomorú :((
Most miért kell szétszedni őket ez olyan szomorú, hogyha tovább írod akkor esküszöm szíva fakadok! Biztos kitudnak majd találni valamit.
Most meg kell ígérned hogy a végén össze jönnek, és minden Happy lesz!!!
Siess a kövivel kéérlek!! *-*♥
Millió puszi
MollyxX♥
Sajnos semmit nem ígérhetek, mert akkor lelövöm a meglepetéseket a történetben. Sajnálom. De szerintem még "ne tedd el a zsepit", mert lesz ennél rosszabb is. :/ ;)
TörlésImádom! Szegénykéim!! :/ Legszívesebben szétverném az ilyen embereket!!
VálaszTörlésJajj de várom a kövit, te jó ég!! :D
Megértem, de talán felesleges, lesz más, aki helyre teszi a fejüket...bár még jó pár résszel odébb. Örülök, hogy tetszett :)
Törlés