Oldalak

2013. november 14., csütörtök

17. fejezet. ~ Wrong perfection.

Sziasztok!
Nos, itt is elmondom, hogy köszönöm a sok bíztató szót, feliratkozót, díjat, megtekintőt...stb. Igazán hálás vagyok értük. Ahogy ígértem a következő történetem egy átlag fanfiction lesz, mely az I'm the new pet! Nevet viseli. Hát ennek jelent meg oldalt egy kis bevezetője, hogy csigázzam kicsit az idegeket.
A részről annyit, hogy húzom még kicsit az fantáziátokat azzal a bizonyos +18-as résszel kapcsolatban, ami talán ma este megtörténik...talán.
Jó olvasást, várom a véleményeket! #smile
                                                                                                          xoxo    Zsoo

17. fejezet.

Reggel a telefonomra keltem, ami elég idegesítő volt, tekintve, hogy utálom az SMS hangom, mégis lusta vagyok átállítani. Legalább biztos meghallom. Álmosan tapogattam meg mellettem az éjjeli szekrényt, míg meg nem éreztem a kicsit érdekes tapintású, fekete tokba bújtatott telefonom. Felvettem, és végre megerőltettem magam, hogy kinyissam a szemem, és megnézzem, mi történt. Haz-tól jött egy SMS, amit egyből meg is nyitottam.
"2 Starbucks a plázában. Nagyon fontos, ott legyél!"
Kicsit meglepődtem, hisz Haz küldte. Miért nem Liz? Lehet Ő nem is lesz ott? Harry csak engem hívott? Ez furcsa, de elfogadtam. Visszaírtam egy "Rendben"-t, majd megnéztem az időt. Még csak 10 óra volt, ami tekintve, hogy mikor feküdtem le este, kész csoda. Kimásztam az ágyból, és felkaptam egy nagy ülepű, fekete melegítőnadrágot. Lementem, de amikor csörömpölést hallottam a konyhából, rájöttem, ma beszélnem kell Anyával. Testem-lelkem nem kívánta, de előbb utóbb muszáj lesz. Bementem, és valóban Anya forgott a pultnál, míg Lot éppen egy joghurtot evett.
- Jó reggelt! - vakartam meg a tarkóm álmosan.
- Jó reggelt Édesem. - mosolygott rám Anya egy pillanatra, majd folytatta a tányérok elpakolását.
Lot nem méltatott köszönésre, ami kicsit rosszul esett, de elfogadtam. Még csak fel sem nézett rám, csupán a kanalára koncentrált. Nagyon haragszik rám, ami azét valahol érthető, szerintem fogalma sincs róla, mit tett régen Gevin Liz-zel, de én nem szeretném elmondani neki. Nem tudom, Liz díjazná-e. Esetleg, ha nem mondok nevet. De a gondolataimat félbeszakította Anya.
- Már kész a teád. Pont, ahogy szereted. - tette elém a kedvenc bögrémet, amiben gőzölgött a forró folyadék.
Erre volt most szükségem. Megköszöntem, majd azonnal kézbe vettem, és kevés fújás után, belekortyoltam. Szerencsére éppen jó volt a hőfok, így nem égette meg a nyelvem. Lottie mérgesen kapta be a kanalát, úgy viselkedett, mint egy sértődött kis díva. Nem bírtam ezt tovább nézni, mintha szándékosan nekem játszaná magát. Kimentem az erkélyre. A medencénk vize csillogott a napban, még most is nagyon meleg volt. Pedig már ősz eleje lenne...legalábbis otthon. Leültem az egyik fehér párnás székbe a kinti asztalhoz, a nagy napernyő alá. Előttem a szintén fehér párnás, fonott napozóágyak sorakoztak a medence szélén. Ismét belekortyoltam a kávémba, és próbáltam elterelni a figyelmem Lottie-ról, de nem nagyon ment. Fájt, hogy utál, pedig én csak jót akartam. Aztán Haz jutott eszembe. Vajon mit akar? Ez nekem nagyon furcsa.
Az ajtó kinyílt mögöttem, majd egyből csukódott is. Pár lépés után egy alak leült mellém a székbe. Nem kellett oda néznem, tudtam, hogy Anya az. Most következik az a várva várt beszélgetés. Jaj!
- Louis, köszönöm, hogy tegnap hazahoztad Lottie-t. Honnan tudtad, hol van? - kérdezte halkan.
Lenéztem a teámra, belekortyoltam, és arra gondoltam, megmondom az igazat. Hisz miért is hazudnék, és úgy talán Liz is szerez egy jó pontot Anyánál.
- Tudtuk, hogy Gevin-be szerelmes, de próbáltuk óvni tőle. Aztán, amikor elmondtad, hogy eltűnt, Liz felhívta Haz-t, mert Ő mindent tud, ami itt történik. Azt is tudta, hogy ma van Gevin szülinapi bulija, egyértelmű, hogy ott volt. - magyaráztam egyszerűen, mintha az információ szerzés mindig ilyen könnyen menne. 
- Oh. - Anyától csak ennyi jött csalódottan.
Ez kicsit meglepett. Mintha így már sem örülne annyira, hogy Lottie épségben van. Nem értettem ezt, Ő soha nem kezeli korrekt módon, ha szóba hozom a srácokat. Pedig szerintem én vagyok az, aki a leginkább megérdemli, hogy egy kis tiszteletet kapjon a döntéseire.
- Tegnap hazaparancsoltál. Miért? Nem bírom felfogni. - mondtam halkabban.
Anya sóhajtott egyet, és belekezdett.
- Mert úgy érzem, visszahúz, és nem hozzád való, ahogy a többiek sem. - mondta óvatosan.
Elgondolkoztam. Most, ha kimondom, amit gondolok, annak nem lesz jó vége. Vitába szálljak vele az igazamért, vagy inkább hagyjam rá? Nem akartam Anyával összeveszni, és elszomorítani, így az utóbbi mellett döntöttem. Túl sokat jelentett nekem ahhoz, hogy megbántsam.
- Nem akarok ezen vitatkozni. Letusolok. - mondtam egyszerűen, és felálltam.
Lehúztam a konyhába menet a teám utolsó cseppjeit, majd a mosogatóba tettem, és felvonultam a szobámba.
Anya kétség kívül kiakasztott ezzel az állandó szövegével, de nem szóltam rá semmit. Egyre jobban izgatott, mi lesz az este. Hisz tulajdonképpen, ma el fog dőlni a kapcsolatunk jövője. Ha ismét elcseszem, és nem lesz élvezetes...nekem, akkor Liz sem az igazi, ahogy az eddigi barátnőim sem voltak azok. De ezt nagyon nem akarom. Valahogy rajta érzem, más lesz. Ő nem fog nekem csalódást okozni, és önszántamból én sem tudnék neki.
***
Sietősen léptem be a Starbucks-ba. Késtem 5 percet, de nem találtam parkolóhelyet. Dugig volt minden, még a mélygarázs is. De a végén csak megoldottam, bár azt nem részletezném, mennyire a leghátsó részen álltam meg. Szegény kocsim, nehogy baja essen ott. Körbenéztem, és megláttam Haz-t az egyik asztalnál. Ő csak rám mosolygott, és megvárta, míg kikérem az cappuccino-m, majd hozzá sétálok. Kettőkor kávé? Tuti, nem fogok este aludni. Bár jobb terveim voltak.
- Lerobbantál útközben? - nevetett rám Haz.
- Haha, de vicces. - feleltem gúnyosan a célzására, hogy késtem, de azért én is elnevettem magam. 
Kuncogva belekortyolt a kávéjába, ahogy én is, de közben kérdőn néztem rá, mikor összeakadt a tekintetünk. Ezzel tudattam vele, tudni szeretném, mi a kétszemélyes találkozónk oka.  Elkomolyodott, és kicsit talán kínosan is nézett rám.
- Hát...hol is kezdjem...ezért Liz meg fog ölni. - nevetett, majd egy sóhajjal erőt vett magán, és végül összefüggő mondatokban kezdett beszélni. - Szóval az a helyzet, hogy Liz tegnap egész este áradozott a telefonba, miután hazavitted. Még soha nem volt ennyire csaj, szóval nagyon vigyázz rá! A családunk része lettél, imádlak Lou, de Liz a legjobb barátom, már gyerekkorunk óta. Azt hiszem, megérted, hogy az Ő érdekei a fontosabbak nekem. - nézett rám óvatosan. Ilyennek sem láttam még Haz-t. Válasz és biztatás képpen csak bólintottam, mire folytatta. - És tegnap este arról áradozott, hogy ma le fogtok feküdni végre. Hát, nem hiszem, hogy ez rám tartozik, de Ő csak részletezte, és részletezte. - köhögött kínosan, és a szemeit is megforgatta. Elnevettem magam ezen. Azért érdekelt volna, Liz mit mondott Haz-nak, mennyire részletezte, hátha kapok egy-két tanácsot. - Szóval, csak annyit akartam kinyögni, hogy légy óvatos vele. Figyelmet vár el tőled az ágyban, szerelmet és szenvedélyt. Ja, és persze egy rohadt jó szexet, ahogy Ő fogalmazott. Azt hiszem, azt szeretné, hogy egyszerre legyél Zayn és önmagad is. Valami ilyesmit mondott, mert Zayn olyan jó volt, vagy mi. - ráncolta a homlokát zavartan Haz, de én is. Lerombolt bennem mindent ezekkel a mondatokkal. Most komolyan  olyannak kell lennem, mint Zayn? Én soha nem leszek olyan. Csak képzelem, milyen lehet Zayn az ágyban. Domináns, akaratos, vad. De én ilyen soha nem leszek. Semmi pénzért. Még ha így vesztem is el Liz-t, akkor sem fogok mást mutatni, mint aki vagyok. Az hamis lenne. Harry nem nézett rám, nagyon zavarban volt. Kicsit én is, de úgy voltam vele, ha már Ő vette a bátorságot, hogy ezt elmondja nekem, akkor az a minimum, hogy nem viccelem el.
- Hát most el is bizonytalanítottál, meg bíztattál is. Én nem tudok Zayn lenni, és nem is akarok. Önmagam leszek, remélem, elég lesz. - sóhajtottam egyet.
- Ez korrekt, talán pont így nyersz. - mosolygott végre rám Haz. - Úgy gondoltam, erről jogod van tudni.
- Kösz. - bólintottam határozottan, majd nagyokat kortyoltam a cappuccino-mból.
Harry csak biccentett egyet válaszul. Hálás voltam neki, hogy ezeket tudatta velem, jól jött. Így legalább már tudtam, hogy milyennek kéne lennem. Egyszerre vadnak, mégis gyengédnek. Hát Liz nem egyszerű eset, tőlem sokat vár el, de érte megtenném.
- És mi a helyzet a Húgoddal? - kérdezte váratlanul Haz, mikor a gondolataimba voltam merülve.
- Ja, semmi. Haragszik rám, levegőnek néz. - húztam el a szám, és belekortyoltam a kávémba.
- Az szar ügy, de majd megbékél. - mosolygott rám bíztatóan.
Csak aprót bólintottam. Ez nem volt valódi beszélgetés, csupán próbálkozás, hogy ne üljünk csendben egymással szemben. Haz rendes volt, mondhatni a legjobb barátommá vált a srácok közül, mégis tudtam, a választania kéne, Liz mellett voksolna, ahogy mindenki. De ha szakítunk is, ami persze kizárt, akkor sem csúnyán. Nem is mi lennénk, ha egymás torkának esnénk majd.
***
Kétségbeesetten vágtam be maga a kocsimba, és egyre inkább azon agyaltam, mit kéne most tennem. Előkotortam a telefonom, és felhívtam Tommy-t. Most nagy szükségem volt rá, és szerencsére Ő egyből fel is vette.
- Tommy! Segítened kell! - szóltam bele egyből, ahogy meghallottam a recsegést.
- Mi történt? - kérdezte óvatosan, és talán elég lepetten is.
- Zayn-nek kell lennem! - akadtam ki a mélygarázs egyik eldugott, sötét részén.
- Mi van? Semmit nem értek! - emelte feljebb a hangját, gondolom, idegelte a tudatlanság.
- Haz elhívott kávézni, és kötelességének érezte elmondani, hogy Liz tegnap este arról áradozott, hogy ma le fogunk feküdni. Azt akarja, hogy olyan jó legyek, mint Zayn volt, de figyeljek is rá. De én nem vagyok, olyan vad, akaratos és domináns. - csuklott el a hangom a végére.
Teljesen kétségbeestem. Nem tudtam, mihez fogok most kezdeni. Talán én fújtam fel ezt az egészet, és egyszerűen hagynom kellett volna, hogy csak megtörténjen, de én ezt most tökéletesen akartam csinálni. Hogy mindkettőnknek eget rengető legyen. De ezzel most minden összedőlt. Már félek tőle, még jobban, mint eddig.
Most nem érdekelt, hogy esetleg kínos erről beszélni, annyira önkívületi állapotba kerültem, hogy ha az utcán beszélnénk meg, akkor sem izgatna a sok furcsa tekintet.
- Louis! Louis, nyugodj meg! Add önmagad! Nem értem, mi ezzel a gond! Már annyira túlstresszeled magad, hogy azzal fogod elcseszni. Téged szeret, nem? Akkor meg nem kell másnak lenned. - mondta nyugodt hangnemben Tommy.
Be kellett látnom, hogy igaza volt. Teljesen jogos dolgokat mondott, tényleg önmagam kéne adnom. Hisz Ő engem szeret, és nem Zayn-t. Akkor régen nem várt volna velem ennyit. Így elfogadtam, amit Tommy mondott, és mély lélegzetekkel próbáltam magam megnyugtatni.
- Rendben vagy? - kérdezte Tommy óvatosan.
- Aha. - válaszoltam határozottan.
- Nem aha, hanem igen. - oktatott ki Tommy, mintha Anya lenne, de neki elnéztem. Nincs mellettem, telefonon pedig nem jön át úgy milyen is lettem. - De akkor mondom a nagy hírt. Megyek hozzád az őszi szünetben.
A hangja egészen lányos lett, mint egy csaj, aki megtalálta álmai cipőjét vagy éppen táskáját. Nem bírtam felfogni a szavait. Jön hozzám? Most komolyan? Mármint ide hozzám? L.A.-be? Ez hihetetlen. Miért? Hogyan? Kivel? Meddig? A fejemben száz meg száz gondolat kavargott, de éreztem, válaszolnom kell valamit, különben azt fogja hinni, nem örülök neki, pedig jobb dolgot nem is kívánhattam volna.
- Jössz ide, L.A.-be?
Óvatosan kérdeztem, mivel féltem a csalódástól, hogy esetleg csak viccelt, vagy nem is így gondolta. De Ő csak felnevetett, mintha az időjárást beszélnénk meg, és elégedetten közölte:
- Igen. Anyukád hívott. Szerintem meglepetésnek szánja, de én már nem bírom tovább titkolni. Kedd délelőtt érkezem, mire hazaérsz a suliból, várni foglak.
Olyan boldogsággal ecsetelte, ami minden kételyem elűzte. Ilyennel nem viccelne. Olyan nehéz volt felfogni, mintha csak álmodnék. Komolyan eljön hozzám a legjobb barátom, és egy teljes hétig velem lesz. És addig már csak pár napot kell várni. Még szerencse, hogy az őszi szünet most hét közepén kezdődik, így minél hamarabb velem lesz Tommy.
- Azt a kurva...Ezt nem hiszem el! Annyira király lesz, bemutatlak mindenkinek! - örvendeztem a telefonomba, és még folytatni akartam, de félbeszakított.
- De ha így beszélsz, nem megyek. Én a régi Louis-t akarom, nem ezt, aki ilyen trógerül beszél. - mondta komolyan, de ismertem már annyira, hogy tudjam, viccel.
- Majd meglátjuk, tudom, hogy úgyis jössz. - feleltem nevetve.
Annyira boldog voltam, hogy végre ismét magam mellett tudhatom a legjobb barátom. Még mindig nagyon fáj belegondolnom, mennyire össze voltunk nőve, erre hirtelen szétszednek minket. Ez kiakasztó gondolat még mindig. De a mi barátságunk...nem is barátságunk, inkább testvéri szeretetünk kibírt mindent, még ezt az átkozott óceánt is köztünk. És erre nagyon büszke voltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Music Note 4