7. fejezet. ~My regligion & Your mistakes.

Sziasztok!

Íme az újabb rész, és el akartam mondani/írni, hogy mérhetetlenül hálás vagyok a sok szép szóért, melyekkel biztattatok, és megmondom őszintén, hogy még jó ötletek is születtek ebből, hisz sokan elmondták, miről szeretnének olvasni Tőlem, és azonnal jöttek az ihletek. Szóval sok új történettel tudok majd szolgálni.

A részről annyit, hogy sok megoldás, illetve bonyodalom van benne, ami nem a későbbiekben fog kibontakozni. Jó olvasást hozzá!

                                                                                                          xoxo    Zsoo

*Harry szemszöge*

Fájt a tudat, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen, akinek a gólyatábora borzalmasan telt. De legalább már mindjárt vége, és nem kell minden nap találkoznom Louis-val. Ha pedig gyakran futnánk össze a szemközti szobáink miatt, majd megkérem a Campus irodáját, hogy tegyenek át a "B" épületbe. Ha Zayn nem is jön velem, tuti, hogy vele és Liam-mel már barátok maradunk. Talán még Niall-lel is, de az már kicsit komplikáltabb tekintve, hogy a srác Louis szobatársa.

Éppen az utolsó simításokat végeztem a képeimen, amit majd be akarok adni, hisz az én szakomon kötelező egy bemutatkozás munka. Csak reménykedtem benne, hogy tetszeni fognak a tanároknak a munkáim. Kikapcsoltam a laptopom, majd leoltottam a villanyt, és elnyúltam az ágyon. Biztos én vagyok az egyetlen, aki a gólyatábor záró-buliját a szobájában tölti begubózódva.

Nem akartam arra gondolni, ami tegnap este történt, de esélytelen volt küzdenem ellne. Ahogy lehunytam a szemem, ismét átéltem a csókot. És ami a legrosszabb, hogy nem mondhatom el; megbántam. Mert nem bántam meg. Élveztem, de ez helytelen, így holnap beülök az autóba, és elmegyek a legközelebbi katolikus templomba gyónni. Akkor talán végre tiszta szívvel kezdhetem ezt újra, és nem kell folyton Louis-ra gondolnom. Talán ki tudom verni a fejemből. Remélem, az Atya fel tud oldozni ekkora bűn alól is. Ha nem, azt soha nem bocsájtanám meg magamnak.

Hirtelen kinyílt az ajtó, nem éppen halkan. Biztos Zayn jött meg meglehetősen korán ahhoz képest, amire számítottam. De nem hallottam több léptet, sőt inkább csak halk szipogást. Lehetséges lenne, hogy sír? Kinyitottam a szemem, és homlokráncolva ültem fel. Az ablakon beszűrődő kevés holdfényben megláttam az ajtónak dőlve, kezeibe temetve arcát, és valóban sírt. Sietősen mentem hozzá, kicsit meg is szédültem a hirtelen felállástól, de ezt nem mutattam. Leguggoltam elé, és óvatosan megfogtam csuklóját, hogy láthassa arcát. Ijedten kapta fel a fejét, mikor megérezte a nem-várt érintést.

- Harry! Azt hittem már alszol. - szipogta halkan.

- Nem. Mi történt? Baj van? - kérdeztem ijedten.

Könnyes szemekkel nézett fel rám, még a sötétben is láttam, hogy valaki kegyetlenül megbántotta.

- Liam...kiment a klubból, mert sokat ivott és hányt kétszer, meg szédült a veséje miatt. - magyarázta szipogva. Ijedten szorítottam meg a csukóját. Arra gondoltam, hogy elvitték a mentők, és be kell mennünk hozzá, hogy baj történt. De nem kérdeztem semmit, mert folytatta. - Utána mentem, mert féltem, hogy baja esik gyedül, és senki nem látja. Ott ült egy padon, azt mondta, már jól van, és megcsókolt. Nem talált haza, elkísértem a lakásáig. Berántott, és majdnem...majdnem megtörtént Harry! - sírta el magát. A szemöldököm lepetten húztam fel, talán kicsit le is sokkoltam ezt hallva. Majdnem lefeküdtek?! Te jó ég! Nem tudtam, hogy most elítéljem őket ezért, vagy inkább sajnáljam, hisz nyilván megvolt az oka, amiért nem tették. És ezt Zayn el is árulta, miután ismét összeszedte magát.  - Megkérdeztem, hogy emlékezni fog-e erre holnap, mikor már a fölsőm lehúzta. És teljesen egyszerűen azt felelte: nem. Érted ezt, Harry? Átvert! Nem kellek neki! Talán azt sem tudta, ki van vele! Talán azt hitte, egy lány vagyok!- sírt még jobban, és szavai összefolytak, de azért ki tudtam venni jelentésüket.

Felmérgelt, hogy Liam ennyire ocsmányul bánt vele. Zayn egy nagyszerű srác, meg kéne becsülnie, hisz képes neki adnia a szeretetét. Erről Louis jutott eszembe. Ő is nekem adta a szeretetét, és én is úgy törtem össze Őt, mint Liam Zayn-t. Jobb ötlet híján, magamhoz húztam a szipogó srácot, és hagytam, hogy könnyei benedvesítsék pizsamapólóm. Meg akartam vigasztalni, de pontosan tudtam, én is ugyanolyan vagyok, mint Liam. Talán Louis is ennyire sírt utánam? Nem! Ő csak még jobban magába fordult, elfojtott magában minden érzelmet. Így védekezik ellenem...a világ ellen.

***

Reggel korán keltem, Zayn még aludt. Ma el kell mennünk vásárolni, hisz vége a gólyatábornak, mostantól magunkról kell gondoskodni. Halkan összekészülődtem, megfogtam a pénztárcám, a telefonom, a kártyám és a slusszkulcsom, majd kimentem az ajtón. Kint a zsebeimbe csúsztattam ezeket, majd a kocsim helyett felfele mentem a 78-as szobába Liam-hez. Nem érdekelt, hogy esetleg még alszik, csak ki akartam osztani, hogyan tehette ezt Zayn-nel. Talán ezt nem az én harcom, talán nem kéne beleszólnom, de nem nézhettem tétlenül, ahogy Zayn szenved. Tegnap nekem sírt, most muszáj kiosztanom Liam-et. Bekopogtam az ajtaján, és hálát adtam Istennek, hogy egyedül lakik itt. Nem kaptam választ, biztos, még alszik. De ez engem akkor a legkevésbé sem érdekelt. Egyre inkább dörömböltem, mígnem végül lassan kinyílt az ajtó, és egy keményen másnapos Liam jelent meg alsóban. Álmosan dörzsölgette a szemét, majd mikor rájött, ki is vagyok, kedves mosollyal üdvözölt.

- Jó reggel Harry. Baj van? Miért dörömböltél ennyire? - kérdezte fáradtan, majd félreállt, hogy be tudjak menni.

Én csak mérgesen mentem be, majd megálltam az ágya előtt. Liam álmosan ment az apró konyhába, és kávét kezdett csinálni magának. Igazán rend volt a lakásában, mi meglehetősen rendetlenek vagyunk Zayn-nel, de azért figyelünk a cuccokra.

- Hogy tehetted ezt Liam?! Zayn tegnap épphogy bejutott a szobába, az ajtónak dőlve sírt. - akadtam ki, és emeltem feljebb a hangom, pedig egyáltalán nem vagyok ilyen. Én mindig is félénk voltam. Talán ezáltal magamat is dorgáltam, hisz én is ezt tettem Louis-val. Liam zavartan fordult felém, és kérdőn mért végig.

- Zayn sírt tegnap? Miért? Baj történt? - kérdezte ijedten kezében a még üres bögrével.

Lepetten húztam fel a szemöldököm erre. Liam semmit nem tudott. Minden ki esett neki, ezt nem hiszem el!

- Tényleg nem emlékszel rá? - kérdeztem óvatosabban.

- Nem! Mire kéne? - kérdezte idegesen, és tett felém pár lépést bögrével a kezében.

Szeme ijedt volt, nem hazudott, tényleg nem emlékezett. Gyakran pislogtam párat, és lassan megcsóváltam a fejem.

- Istenem! Igazat mondtál este! Még jó, hogy tényleg nem történt semmit...nem emlékeznél rá. - hebegtem zavartan, és óvatosan hátráltam egy lépést. Cipőm megkoppant a parkettán, Liam egyre idegesebben követte mozdulatom.

- Mire Harry? Mondd már! - szólt idegesen, én pedig egy mély levegővel belekezdtem, hisz azért ez így kicsit kínos volt:

- Azt mondta Zayn, hogy baj volt először, mert sokat ittál, de aztán rendbe lett minden. Utánad ment, Te pedig megcsókoltad. Berántottad a szobába, és már a trikója le is került, és majdnem...de megkérdezte, hogy emlékezni fogsz-e erre ma, és Te kijelentetted, hogy nem. Sírva hazarohant, és kisírta magát a vállamon. Hogy tehetted Liam?! Ha egy játékszer, miért mutatod, hogy fontos? Hagyd békén, ne törd össze, ha nem kell! - akadtam ki ismét mérgesen a végére, és nagyokat kalimpáltam még mondandóm mellé.

Liam szeme lepetten kerekedett ki, és egy vörös csík is kúszott az arcára. Homlokráncolva próbált visszaemlékezni, én csak vártam, mikor ugranak be már neki a részletek. Majd egyszer az arcára a megvilágosodás ült ki, és ijedten nézett a szemembe.

- Te jó ég! - motyogta maga elé, és ijedten pásztázta és szemem.

Szinte lyukat égetett a lelkemben, a megbánás és a fájdalom égett szemeiben. Már nem is haragudtam rá, részeg volt, látszik, hogy nem akarta ezt. Segíteni akartam neki.

- Harry én... n-em akartam. Én nem...én vele akartam lenni, de nem részegen. - hebegte zavartan, és leszegte fejét. Megbánta, igazán megbánta. Sóhajtottam, és eszembe jutott, amiket Zayn mondott nekem, mire vágynak a melegek álmaikban.

- Figyelj Liam! Zayn azt mondta, a...a... - hirtelen nem tudtam, milyen szóval merjem illetni Zayn-t, majd feltaláltam magam. - ...az olyanok, mint Ő, olyan egymásratalálásra vágynak, mint a filmekben. Tudod, romantikusra. Van egy olyan érzésem, hogy egy romantikus csókkal és egy-két szép szóval sok mindent jóvá tudsz tenni. - feleltem félénkebben.

Liam csak megcsóválta lehajtott fejét, még mindig nem nézett fel rám. Az ilyet nagyon utáltam, hisz így semmit nem tudtam kiolvasni belőle.

- De én...nem tudom, hogyan...mármint félek ettől. Én...még soha nem csináltam ilyet férfival. - hebegte kínosan, és oldalra fordította a fejét, így végre legalább a fél arcáról le tudtam olvasni valamit. Kínosan érezte magát, és ezerszer megbánta már a tegnap estét. A szavai a lelkemig hatoltak, mintha a szívemből szólt volna. Én is ezt éreztem, de persze emellé még társult is a vallási félelem.

- Hidd el, tudom, mit érzel, de ezt csak Te tudod eldönteni. - mosolyogtam rá óvatosan, bár nem nézett rám.

Csak aprót bólintott, majd végre rám nézett, és halványan elmosolyodott. Volt egy apró gödröcskéje, ami ilyenkor kivillant, és meglehetősen aranyos volt. Olyan kisfiús.

- Kösz Harry. - motyogta halkabban.

Szégyenlős mosollyal bólintottam, ahogy szoktam, majd köszöntem és kimentem. Legalább rajtuk tudtam segíteni, ha már magamon nem.

***

Mélylevegővel léptem be a templom szépen megformált kapuján. Bent megcsapott a tipikus illat, melyben keveredett a por a gyertyák mámorával. Szerettem ezt az illatot. Kicsit hűvösebb volt, mint kint, de most kimondottan jól esett. Ez meglehetősen nagy templom volt, sok színes ablakkal, melyen szivárványban tört meg a fény. Szinte senki nem volt itt, csupán egy hölgy ült az egyik padban, és olvasott. Előre mentem a Krisztus szoborhoz, vetettem egy keresztet, és gyorsan elmondta magamban egy imát. Hátra, a gyóntatófülke felé vettem az irányt. Bementem, és köszöntem, ahogy illik, de nem kaptam választ. Gondoltam, nincs itt a pap, így vártam kicsit. Hamar hangokat hallottam a másik fülkéből, így ismét köszöntem. Kaptam választ, bár nem a szokott "Mindörökké ámen"-t, de nem törődtem vele, hisztérikusan bukott ki belőlem minden.

- Atyám, hatalmas hibát követtem el. - hebegtem szomorúan.

- És mégis mi lenne az Gyermekem? - kérdezett vissza a pap meglepően erőltetett hangon. Nagyon meg lehet fázva, szinte reszelősen beszélt, mégis olyan ismerős volt. Talán már hallottam prédikálni.

- Atyám én...én...én csókolóztam egy férfival. - hebegtem lehajtott fejjel.

- Akaratodon kívül? - kérdezte, és ez nagyon meglepett. Még soha nem beszélgettem a pappal, soha nem tárgyaltuk ki ezt, de itt most gyóntam először, így gondoltam, Ő ilyen. Talán jól is jön, ha valakivel végre megbeszélhetem ezt, de bár ne Isten követe lenne az.

- N-nem. - feleltem szégyenkezve. - Mi lesz most velem Atyám? Fel tud oldozni? - kérdeztem kétségbeesetten.

A kezeim remegtek, nem akartam ezt. Féltem a válaszától, féltem, hogy most azonnal felkér, hogy adjam fel a hitem, mert ez Istenkáromlás. De ehelyett lágy hangon kezdett beszélni.

- Édesfiam, ez a mai egyházban már nem bűn. - hallottam a hangján, ahogy mosolyog.

A szemem lepetten kerekedett ki. Ezt most komolyan mondja?! Feleslegesen izgultam, nem követtem el semmilyen vétséget?!

- Komolyan mondja Atyám? - kérdezte óvatosan. Nem hittem neki.

- Igen. De ha ragaszkodsz hozzá, ám legyen. Feloldozlak, amennyiben valóban követtél el bűnt. - magyarázta kedvesen.

Nem hittem a fülemnek. Hatalmas kő esett le a szívemről, amit bár csak két napja hordoztam mégis lassan kezdtem összeroppanni alatta.

- N-nem. Más bűnt nem követtem el Atyám. - mosolyodtam el, bár ezt Ő nem láthatta.

- Rendben.

- Köszönöm szépen, Atyám. Dicsértessék a Jézus Krisztus. - köszöntem el, és vetettem egy keresztet, plusz még a medálom is megpusziltam.

Vártam, hogy feleli a szokott: "Mindörökké ámen"-t, de semmi ilyen nem volt. Zavartan léptem ki. Ez elég érdekes gyónás volt, de megérte, hisz így legalább megtudtam, hogy szabadon lehetek együtt Louis-val, nem tilt a vallásom. Már csak valahogy vissza kell szereznem. Meg fogom fogadni Zayn javaslatait. Egy hirtelen jött csók a legjobb.