2. fejezet. - What's wrong with me? ~TMTTOS

Sziasztok!

Íme a második rész, melyben egyre tovább fokozódik a feszültség és a különbség...valakiket ez mégsem zavar. Vigyázat a kínos részekkel, nevetés igencsak lehetséges!

Hálás vagyok az előző fejezethez érkező szavakért, köszönöm a biztatást. 

xoxo      Zsoo                                    

- Szombaton megyünk? - kérdezte Harry nevetve, mikor hátrafordultam hozzájuk a teremben.

- Hova? - kérdeztem értetlenül.

Erre Louis is csatlakozott párjához, és együtt nevettek rajtam, ami már az én arcomra is mosolyt csalt, de nagyon érdekelt volna, hova akarunk menni szombaton.

- Hát hova szoktunk menni minden szombaton? Természetesen bulizni. - veregetett vállba Liam.

Csak megforgattam a szemem, hogy ez tényleg annyira egyértelmű lenne, de én még csak most kapcsolódtam be a beszélgetésbe. Bár tényleg minden hétvégén a szórakozóhelyeken koptatjuk a pultot és a táncparkettet.

- Oké mehetünk. - rántottam meg a vállam, és elmosolyodtam. - De előre szólok, most nem fogok rátok figyelni, úgyhogy fogjátok vissza magatokat! - mutattam komolyan Lou-ra és Harry-re, akik erre hangosan felnevettek.

Valóban mindig nekem kell vigyáznom rájuk, mintha csak valami dadus lennék, pedig már nagykorúak. A gond csak ott van, hogy itt mindenki meghülyül, ha részeg. Liam még nem annyira, mivel úgy szívja magába az alkoholt, mint a szivacs, de ha átesik azon a bizonyos határon (amihez tényleg eszméletlen mennyiség kell), akkor Ő a legproblémásabb ember a világon, akire persze, hogy nekem kell ügyelnek. Harry és Louis pedig képesek a táncparketten egymásnak esni, ha eléggé felhígult már a vérük.

- Nyugi, soha nem volt még gáz. - rántotta meg a vállát nevetve Harry.

- Most csak viccelsz? A tömeg közepén kezdted el levenni Lou-ról a felsőt! - nevettem fel az emléken, mikor berángattam őket a mosdóba, és a fejüket a hideg víz alá nyomtam. Ettől Harry panaszkodni kezdett, hogy tönkretettem a haját, és haza akar menni, de legalább már valamennyire magánál volt...és haza is mentek.

- Úgy érted, így? - kérdezte huncutul Harry, és kezét megindította felfelé Louis alhasától, amivel jött a srác pólója is.

Louis csak vigyorgott Hazz-ra, míg Ő ugyanazzal a huncut vigyorral vezette egyre feljebb kezét. Lou kockás hasa kivillant, amit tudtam, Harry miatt varázsolt ilyenné kemény munka árán, mivel engem rángatott magával edzeni, de legalább nekem is ilyen lett a hasam, amire büszke vagyok.

- Oké, elég lesz! - szóltam rájuk sietősen.

Harry felnevetett, és lágyan visszahúzta párja pólóját eredeti helyére. Egy pillantást váltottak, és éreztem azt a bizonyos kémiát köztük, ami a szavak nélküli beszédet eredményezte. Utáltam, mikor ezt csinálják, de tiszteltem is őket, hogy ilyen magas szintet értek már el kapcsolat terén. Tényleg nagyon szeretik egymást.

- Hé, ha tudnád, Hazz milyen istenien mélytorkozik, Te is benne lennél. - nevette el magát Louis kicsit sem halk hangerőn.

A szemem lepetten kerekedett ki, és nagyot nyeltem erre az új információra, melyet soha nem akartam megtudni. Idegesen néztem szét a teremben, de szerencsére senki nem figyel fel Louis hangoskodására...Francba! Vagyis egy ember felfigyelt, aki most is engem nézett huncut vigyorral arcán. Zayn alig bírta visszafogni kitörni készülő nevetését, amitől fülig pirultam, és inkább előre fordultam mindenféle válasz nélkül. Harry és Louis hangos nevetésben törtek ki ezt látva, majd Liam is előre fordult.

- Némely szempontból Harry még jobb, mint egy csaj. - nevetett rám Liam, mire csak nyeltem egyet, és bólintottam, de hirtelen kitört belőlem a nevetés.

Nem bírtam tovább türtőztetni magam, tényleg hatalmas idiótákká válnak, ha összeeresztik őket, de már eleve külön se semmik. Tulajdonképpen ezért imádom ezt a három srácot. Mindig meg tudnak nevettetni valami baromsággal, én pedig nagyon szeretek nevetni, és igencsak vicces módon is végzem ezt a tevékenységet...a srácok szerint.

Az óra haladt előre a maga lassúságában, én pedig elmélkedtem az élet nagy dolgain, ahogy mindig is. De olyan életbevágó jelenségeken, mint az előző szünetben történt vicc, miszerint Harry tud mélytorkozni. Mégis honnan tanulta meg? Talán Louis-on, vagy már előtte is tudta? De akkor kitől tanulta meg? Ahhoz egy pasi kell, de Harry-t Louis előtt egy pasival sem láttam úgy együtt soha. Nem volt kínos, mikor megmondta Louis-nak, hogy meg szeretné tanulni ezt? Vajon jót nevettek rajta, vajon hányt Harry? És miért is agyalok én ezen? Tényleg kegyetlenül unalmas ez az óra, ha már a mélytorkozás rejtelmein agyalok. Fúj! De legalább ezzel eltelt az óra, bár mindig az utolsó 5 perc a legrosszabb. Ilyenkor telik a leglassabban az idő, remélem, nem csak nekem tűnt fel ez a tény.

Szünetben ismét kint ültünk az asztalunknál, és csodák csodájára Zayn ismét ott állt a falnál és cigizett, ahogy minden szünetben. Már másfél hét telt el a második félévből, és még senkivel nem láttam társulni. Tényleg magának való, felesleges volt a mi próbálkozásunk is, pedig csak rendesek akartunk lenni. Viszont most meglepően sokszor éreztem magamon tekintetét, és valahányszor felnéztem, hogy megérzésemről meggyőződjek, tényleg igazam volt. Barna íriszeit enyémekbe fúrta, és élvezte, hogy pillanatok múlva elkapom tekintetem.

Szóval a nap ezen része elég kínosan telt...tulajdonképpen az egész napom elég kínos volt kezdve a mélytorkozás rejtelmeinek kitárgyalásával, és a szünetekkel.

Hogy miért állítom ezt? Mert mikor vége lett a napomnak, és örültem, hogy hazamehetek, akkor az irodalom tanár elkapott, és bejelentette, hogy ma bent kell maradnom délután 5-ig.

- De hát miért Tanár úr? - kérdeztem ledöbbenve.

5-ig? Mi a fenét kell csinálnom itt másfél óráig?

- Lesz egy Könyvklub a könyvtárban, és a segítségedre lenne szükségünk. - mosolygott rám kerekded arcával.

Sóhajtottam, hisz ez a csata már akkor el volt döntve, mikor megszólított a teremből kijövet. Javítanom kell irodalomból, és ezt Ő is tudta, nyilván ezért választott engem. Bele fog számítani a jegyembe a segítségem, így nem utasíthatom vissza. 

- Rendben. Máris megyek a könyvtárba, 5 perc. - feleltem halovány mosollyal.

- Tudtam, hogy rád számíthatok, Niall! Nagyon várlak! Még pakolni kell a klub előtt, siess, kérlek! - mosolygott rám, és kedvesen megszorította a vállam, majd sietős léptekkel eltűnt a folyosó végén.

Sóhajtva fordultam a srácok felé, akik a szekrények mellett vártak rám, hogy befejezzem a beszélgetést. Hozzájuk mentem, de szerintem már sejtették, hogy valami gáz van.

- Nem megyek veletek haza, segítenem kell a könyvklubnak. 5-ig bent tart a tanár, és javíthatok egy jegyet vele. - húztam el a szám, de azért örültem, hogy így könnyedén feltornázhatom az átlagom.

- Rendbe, Haver, nem gáz, ha mi megyünk? - kérdezte Harry együtt-érző mosollyal.  

- Dehogyis, hazasétálok. - rántottam meg a vállam.

- Oké, kitartás! - veregette meg a vállam Louis egy mosollyal, majd leléptek.

Bedobtam a cuccom a szekrényembe, hisz úgysem lesz rá szükségem. Elindultam a könyvtár fele, még sokat is mondtam a tanárnak, 5 perc sem volt. Széles mosollyal fogadott, majd elmagyarázta, hogy ki kell pakolnom pár alkotást, ha kérnek könyvet, akkor odaadom, de amúgy csak ülök. Majd a végén kell elpakolni, és kikísérni őket.

Elindultam a sorok között a listával a kezemben. Soha nem tudtam kiigazodni a könyvtárban, de most nem kérhettem segítséget. Nagy nehezen megtaláltam a keresett könyveket, és nagy kupacokba tettem le őket az asztalra a vendégeknek. Épphogy végeztem, meg is jöttem, így nem volt tovább dolgom.

Senki nem kért szolgálataimból, így egy óráig hallgathattam Goethe - Faust c. művének elemzését, amit az életben nem olvasnék ki olyan hosszú. Még szerencse, hogy soha nem is kérték tőlem, nem követelmény elolvasni, csupán tudni a lényegét, de ez most kivételesen megmaradt bennem. Valahogy megfogott a tudós története, aki eladta a lelkét az ördögnek önző céljaiért, de ennyit beszélni róla már sok volt...még nekem is, pedig nagyon türelmes ember vagyok.

Végre vége lett, így kikísértem a vendégeket, majd elpakoltam a poros polcok között. Negyed 6-kor megkönnyebbülve léptem ki a könyvtár ajtaján, alig vártam, hogy elinduljak haza végre, de még így is biztosan lesz fél óra, mire hazaérek. Vállamon a táskámmal róttam az utcákat, és közben gondolkoztam. Mindenfele vándoroltak gondolataim, olyan végtelen elágazásokat szülve, melyeknek kiindulópontját már képtelenség lenne megtalálni. De nagyjából semmi értelme nem volt egy eszmefuttatásomnak sem.

Az egyik sarkon befordulva a biztonságot jelentő otthon felé, egy alakot láttam meg a falnak dőlni. Megismertem görnyedt testtartását, kezében égő cigijét, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, és úgy elmenni mellette, mintha egy idegen lenne.  Éreztem, hogy kiszúrt, de nem akartam vele foglalkozni. Talán most be fog szólni, vagy meg fog ütni, azt is kinézném belőle, hisz egyedül vagyok, nincsenek itt a srácok.

Sietős léptekkel mentem felé, nem fokoztam annyira a tempót, hogy feltűnő legyen. Felemelte kezét, és beleszívott cigijébe, de próbáltam úgy tenni, mintha nem is figyelnék oda erre. Aztán mikor elé értem pontosan az arcomba fújta a füstöt, amitől köhögni kezdtem, és beleléptem egy pocsolyába is, így a cipőm tiszta sár lett. Meghallottam magam mögött nevetését, amitől a gyomrom görcsbe rándult, és tovább indultam előre. Csak reménykedtem benne, hogy nem jött utánam, de nagyon úgy tűnt, senki sem követ. Mért csinálja ezt velem? Vagy alapból mindenkivel ilyen? Elég idegesítő, hogy azt találja szórakoztatónak, ahogy bénázok. Pedig egyáltalán nem vagyok ilyen. Egy dolog, hogy csendes vagyok, de az nem jelenti azt, hogy béna is. Viszont előtte annyira arra koncentrálok, hogy semmit ne rontsak el, hogy már ezzel cseszek el mindent. Mi van velem?