22. fejezet. ~Wrong perfection.

 Sziasztok!

Tudjátok, ez a csütörtök igencsak húzós lett számomra, amióta visszajárok a fiúk edzésére is, és bár ma semmi kedvem nincs menni, kénytelen vagyok tekintve, hogy ma tanár diák röplabdamérkőzés lesz, és bár a fiúknak, minket is hívtak lányokat. Arról nem is beszélve, hogy az edző egyben a föcitanár is, és holnapra még van egy komplett földrajztételem, szóval rohanásban vagyok, így elnézést kérek, ha lesz benne hiba, de nem olvastam át mielőtt feltöltöttem. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, amit ki is mutattok, és az eddigi csodás szavakért is nagyon hálás vagyok.

                                                                                                          xoxo    Zsoo

22. fejezet.

Még szerencse, hogy futásnál már kitapasztaltam, melyik az az ösvény, mely a régi körhintához vezet a parkban. Erre már a kutya sem járt, csupán pár hajléktalan húzta meg magát esténként a körhinta alatt. Amúgy poros volt, a pókok szívesen tanyáztak itt. A gyomrom remegett, a szívem a torkomban dobogott félelmemben. Nem akartam ezt, de muszáj volt. Nem bírtam volna elviselni, ha bántják a legjobb barátom. Mély levegőt vettem az utolsó kanyar előtt a fák között. Nem fogom magam könnyen adni, nem adom meg neki azt az örömet, hogy szenvedni lásson. Becsületesen tűröm, ha megver.

Kiértem a fák mögül a kis füves részre a körhinta előtt. Senkit nem láttam. Idegesen néztem szét, kezeim ökölbe szorultak. Megfeszítettem izmaimat készülve az esetleges alattomos ütésekre. Gevin feje jelent meg a körhinta mögött, majd elém sétált. Mérgesen fújtattam, és a haverjai között egyből Tommy-t kerestem, de nem találtam.

- Hol van Tommy? - kérdeztem.

- Hátrébb pihen. Kicsit sok lett a Chloroform a kendőn, nem akartam, hogy ilyen sokáig aludjon. Nemsoká felébred. - nevetett rám. Neki ez csak egy játék volt.

Kicsit megnyugodtam, hogy legalább Őt nem bántották, csupán elkábították. A szememmel meg tudtam volna ölni Gevin-t.

- Mi a faszt képzelsz? Ez nem egy újabb Hollywood-i sikerfilm, cseszd meg! Kinek hiszed magad, George Clooni-nak? Ez kurvára nem vicces! - akadtam ki.

Hát igen. A srácoktól eltanultam a cifrábbnál cifrább káromkodásokat, de még visszafogtam magam. Gevin csak elégedetten mosolygott rám, ami kiakasztott. Egy jól irányzott ütést mért felém, de készültem, így elhajoltam, majd már lendült is a kezem, hogy visszaütök. Arccsonton találtam volna, ha egy kéz nem kapja el a karom oldalról, és csavarja a hátam mögé. Kicsit előre hajoltam, hogy enyhítsem vállam feszülését, és mérgesen néztem hátra a kis köcsögre, aki lefogott. Hamar ketten lettek, és lefogtak Gevin előtt. Tudtam, hogy ez lesz.

Gerinctelen pöcs!

Gevin elégedetten jött felém, mikor kiszolgáltatott állapotba kerültem. Mérgesen néztem rá, a szememmel meg tudtam volna ölni. Azt hiszem, ezen jót mosolygott.

- Szóval, miben is vagy Te olyan különleges? - kérdezte ördögien.

Egy jól irányzott ütést mért egyenesen a gyomromba, amitől összegörnyedtem, és igyekeztem visszafogni a köhögésem. Nem adtam meg neki azt az örömet, hogy lássa a fájdalmam. Tény, hogy erőset ütött, de türtőztettem magam. Hamar kiegyenesedtem...már amennyire a két köcsög engedte mögöttem, érzéketlen arccal néztem a szemébe, és feleltem a kérdésére, hogy kiakasszam.

- Abban, hogy van gerincem tisztességesen verekedni.

Láttam, hogy az arca elkomolyodik, és most felment benne a pumpa. Elégedetten vigyorogtam rá, de hamar kaptam ismét egy ütést a gyomromba. De itt nem állt meg, megfogta a vállam, és még térddel is mért oda egy ütést. Összegörnyedtem, amennyire tudtam a szorítástól, és köhögve köptem ki egy kis vért. Éreztem, ahogy a vér még kicsit maradt az államon, de nem tudtam ellene mit tenni. Lenyaltam, majd ismét kiköptem. Szemeim csak egy pillanatra szorítottam össze, hamar újra kinyitottam. A fájdalom végigjárta a testem, de igyekeztem nem mutatni. Ha egyszer gyomorszájon vágnak...kibírom. De ha már kétszer egymás után...az már egy majdnem nyert verekedés, pláne ha még alkohol is van  gyomromba. De biztos voltam benne, hogy hányni most nem fogok.

- Mit mondtál kis pöcs? - kérdezte mérgesen Gevin.

Köhögtem párat, majd ismét köptem egyet oldalra.

- Azt, hogy egy gerinctelen köcsög vagy. - ismételtem meg, miközben a szemébe néztem.

Nem ezt várta. Azt akarta, hogy könyörögjek neki, és féljek tőle, de én inkább lenéztem, hisz soha nem találkoztam még olyan szemét emberrel, mint Ő. Ezzel nem javítottam a helyzetemen, de én nem fogok megenyhülni és gyenge lenni, így ismét kaptam két ütést az arcomra, amitől éreztem, felreped a szám is, majd egyet a hasamba ismét. Tudtam, tele leszek sérülésekkel és lila foltokkal, de nem érdekelt. A fájdalom ismét felmérhetetlen volt, de nem hagytam kiszökni arcomra. Lenyaltam a szám szélét, majd fájdalmasan kiköptem a vért. Persze, hogy fájt, már alig bírtam levegőt venni, csak reménykedtem benne, hogy nem tört el egy lengőbordám sem.

- Ne! Engedd el! - hallottam meg egy törékeny hangot távolabbról, de egyre inkább közeledett a gazdája.

Ijedten kaptam fel a fejem, és néztem rá.

- Liz! - szívtam magamba a levegőt idegesen. És valóban az én drága szerelemem közeledett felénk futva. Arcára aggodalom ült ki, és idegesen mért végig rajtam. Valószínűleg követett, és mindent látott, óvatosabbnak kellett volna lennem. - Ne! Menj innen! - akadtam ki, és kiabáltam olyan hangosan, ahogy a fájó hasam engedte.

Gevin elégedetten elmosolyodott, és kitárta felé a karját. Liz megtorpant, és ijedten méregetett minket. Gevin biccentett egyet a fejével, mire az egyik eddig oldalt ácsorgó srác, megindult szerelmem felé. Liz kicsit hátrált, majd próbált menekülni, de felesleges volt. A srác elkapta a karját, mire ütni akart, de a kezét kicsavarta maga mögött, amitől fájdalmasan felnyögött, és a szemét is fájdalmasan szorította össze.

- Ne! - kiabáltam, és próbáltam szabadulni, de nem engedték.

Liz-t kicsit lazábban fogta a srác, Gevin pedig hozzá ment. Lágyabban végigsimított az arcán, majd felnevetett.

- Már nyoma sincs annak a lila foltnak itt. - mondta elégedetten, mikor végigsimított az álla vonalán.

Mérgesen fújtattam, és felkészültem minden lehetséges eshetőségre, de erre nem számítottam. Gevin egy jól irányzott ütést intézett Liz arcára, mire a lány oldalra esett, de a srác, aki eddig tartotta, hamar ismét felhúzta. Olyan volt, mintha engem ütöttek volna meg. Mintha nekem okoztak volna felmérhetetlen fájdalmat. Sokkal jobban fájt, mint ezer ütés. Az arca piros volt, én pedig idegesen kiabáltam:

- Ne!

Olyan erő költözött belém, mint még soha. Soha nem tudtam verekedi, most mégis pontosan tudtam, mit kell tennem. Az egyik srác lábára tapostam, míg a másikat állon vágtam. Liz-hez rohantam, és Gevin-t orrba vertem, míg a másik srácot gyomorszájba. Ijedten szorítottam a mellkasomhoz Liz-t, aki erősen ölelt magához. Meg akartam védeni, most mégis fájdalmat okoztak neki, csak mert én nem kapcsoltam hamarabb. Utáltam magam. Gevin az orrához nyúlt, és mikor megállapította, hogy ömlik a vére, mérgesen nézett rám. Én kicsit háttal fordultam, hogy Liz minél távolabb legyen tőle. A srác, akit gyomorszájba vágtam, most hátra futott a körhinta mögé, szerintem menekülőre fogta. Ennek örültem. Akit, megtapostam most mérgesen közeledett felénk, akit pedig állon vágtam, kiterült a földön. De még volt egy oldalt, így hárman voltak.

- Ez kurvára nem kellett volna! - mért végig mérgesen Gevin.

De én csak mosolyogtam rá, elégedett voltam. Ha most megpróbálnak ránk támadni, Liz-t elküldöm, hogy fusson, én pedig addig nem nyugszok, míg legalább Gevin-t ki nem terítem.

- Nekünk nem is szóltok, ha bunyó van? - hallottam meg egy játékos hangot magunk mögül.

Nem is néztem hátra, már meg is könnyebbültem. Ez Zayn hangja volt. Hamar megállt mellettünk a négy srác. Mind itt voltak, amit bár nem értettem, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Inkább hálás voltam nekik. A banda összetart mindig, minden körülmények között.

Gevin is látta, nincs sok esélyük, a hirtelen lett nagy létszámbővülésünktől, így félve hátrált meg kicsit.

- Menekülj! Ilyenkor már nem vagy bátor, ugye? Bezzeg, mikor lányokat kell ütni, kemény vagy. Undorodom tőled, Te féreg fasz! - hallottam meg Liam hangját.

Nyugodtan beszélt, a szavakat mégis szűrte a fogai közt. Kicsit elmosolyodtam. Ki más tudna így odaszúrni, mint Liam?!

- Jaj, haladjunk már! Én verekedni akarok! - nyafogott Zayn, és már rontott volna is rá az vele szemben álló egyik srácra, de Liam visszahúzta a vállánál. Tudtam, hogy Zayn ilyen indulatos, de még szerencse, hogy van köztünk egy valaki, aki ekkora hatással bír, és meg tudja állítani. Liam-re mindenki hallgatott, Ő mindig éretten gondolkozott, a legokosabb döntéseket hozta, amikből soha nem volt baj. Kitudja, mibe keveredtünk volna már sokszor, ha Ő nincs?!

- Nem. Mi személy szerint nem azért jöttünk, hogy verekedjünk. Létszámfölénnyel könnyű győzni, ugye Gevin? - kérdezte tőle jelentőségteljesen Liam, mire a srác csak hanyagul megrántotta a vállát. - Ha békén hagytok végre minket, és minden hozzánk kapcsolódó személy, elmehettek, miután Tommy már itt áll mellettünk. - mondta komoly hangon.

Gevin intett az egyik srácnak, mintha csak valami csicskása lenne. Nem értettem, hogyan tudja ennyire irányítani a haverjait, mikor egy féreg. Hogyan nyert ekkora tekintélyt a szemükben?! A srác hátra rohant, és pár pillanat múlva a körhinta mögül már a vállára támaszkodó, nehezen sétáló Tommy-val jött vissza. A srác még azt sem tudta hol van, még kábult állapotban lépkedett erőtlenül. Kellett neki a támasz. Niall segített neki tovább jönni hozzánk, majd itt már én is támasztottam fél kézzel, míg a másikkal Liz-t tartottam védelmezőn, aki még mindig az oldalamhoz simult, és csak óvakodva tekintett fel Gevin-re. Ez a hülye köcsög, még az én erős szerelmemet is képes volt megtörni.

Liam ezt látva csak bólintott, majd biccentett felénk egyet jelezve, hogy menjünk. Elindultunk még mindig egyik oldalamon a kómás Tommy-val, aki szerintem ebből az egészből semmit nem fogott fel, a másikon pedig a remegő Liz-zel. Legjobb barátom megtámasztásában még mindig Niall segédkezett, míg a többiek védelmezőn mögöttünk jöttek ügyelve, nehogy Gevin még alattomosan meggondolja magát. Kitelik tőle, amekkora féreg.

De nyugodtan sétáltunk ki a parkból, és egyenesen Liz-hez vettük az irányt. A parktól nem lakott messze, még közelebb, mint én, csak másik irányba kellett elindulni. Így nem mehettünk haza Tommy-val, és a Kenyérgyár is ki volt lőve, mivel a srácok szerint szükségünk volt fertőtlenítőszerre nekem, bár én feleslegesnek tartottam. Mind bevonultunk a hatalmas házba, és a nappaliba letelepedtünk. Tommy-t lefektettük a kanapéra, bár elmondása szerint már magánál volt, de azért még mondott butaságokat. Viszont azt a mondatot, hogy "Jól vagyok." már tökéletesen ismételgette. A srácok már feloldódva nevetgéltek a nappaliba, és direkt ösztönözték Tommy-t, hogy beszéljen, és szórakozhassanak a hülyeségein, de így legalább csak hamarabb tér magához teljesen. Liz és én a konyhába mentünk, mivel ott volt a fertőtlenítőszer az egyik konyhaszekrényben. Liz előszedte, és egy vizes vattával elkezdte letörölgetni a vért a számról és az államról.

- Van róla fogalmad, mennyire fájt végignézni, mikor megütött? Miért nem maradtál a klubban? Mondtam, hogy veszélyes neked. - korholtam halkan, miközben ellátott.

- Ha én nem megyek oda, soha nem tudták volna meg a srácok, mi történt, és nem jönnek segíteni. Sokszor ütött meg régen, ez az egy semmiség volt. Ráadásul a parkban elvesztettelek, és egy csöves is üldözni kezdett, de egy sokatmondó középső új csodákra képes. Ha nem látom, ahogy megütnek, senki nem szól a srácoknak. Írtam nekik egy SMS-t, mielőtt odaszaladtam volna. Nem bírtam végignézni, ahogy bántanak. - komolyan mondta a szavakat, miközben csak a sebemre koncentrált. Ez nem volt rá jellemző.

Legalább megtudtam a választ, hogy hogyan kerültek oda a srácok. Óvatosan a füle mögé tűrtem a haját, ami szerintem szándékosan volt ennyire előre engedve, hogy eltakarja piros arcát. Amúgy utálta, ha a szemébe lóg a haja. A szemeim megteltek fájdalommal, ahogy megláttam az érzékeny terültet, mely pirosban játszott csodás arcán. Fájt, hogy ezt tették vele, csak mert nem tudtam hamarabb közbelépni. Az én dolgom lett volna megvédeni, ha rám nem, hát kire számíthat?! Óvatosan nyúltam a felülethez, de amikor hozzáértem, egy pillanatra elrántotta a vattát az arcomtól, melyre eddig oly' nagyon koncentrált, és az izmai megfeszültek. Tudtam, hogy fáj neki, bár nem mutatta. Lefertőtlenítette a sebem a szám szélén, majd óvatosan nyomott egy puszit sajgó arcomra.

- Maradjatok itt Tommy-val ma este! - mondta halkabban.

Ez meglepett, de nagyon jól tudtam, én ma nem tudnék vele lefeküdni, hisz mindenem sajog.

- Liz, tudod, hogy csak pár na... - akartam befejezni, de félbeszakított.

- Nem azért. Én csak...nem akarok egyedül maradni. - hebegte halkan.

Tudtam, ezt nehéz volt neki kimondani. A szemeim elérzékenyültek, ahogy ránéztem. Erős lány volt, de még Ő is fél néha. Nem az ágy alatt rejtőző szörnyektől, vagy attól, hogy letörik a körme, mint a többi lány. Nem! Liz sokkal inkább félt, egy pszichopata állattól, aki meg akart verni engem, aztán Őt is. Amikor ide költöztünk, nem hittem volna el, ha azt mondják, velem ilyenek fognak történni.

- Nyugalom, oké? Maradunk. - mosolyogtam rá kedvesen.

Bólintott egyet, majd visszamentünk a többiekhez, akik immáron azon nevettek, hogy Tommy kiakadt, amiért rajta poénkodtak, de persze legjobb barátom is viccesnek tartotta a helyzetet, amit a szája sarkában megbújó kis mosolyból ítéltem meg.

- Tommy, ha benne vagy, ma maradunk itt éjszakára. Nem kéne így hazamenni Anyához. Majd reggel.  - mondtam óvatosan, mikor lenyugodtak.

- Hát...oké. - rántotta meg a vállát.

A srácok elkezdtek poénkodni az édes-hármassal, amit én egyáltalán nem találtam viccesnek tekintve, hogy még mindig nem feküdtünk le. De persze, ez nem hiba, ami késik, nem múlik. Így aztán a srácok hamar leléptek, mi pedig ott maradtunk hárman a hatalmas házban plusz Pömpi.