Just pretend that you love me too.

Sziasztok!

Tegnap megvettem a rajztabletem, és most próbálgatom. Szóval hamarosan tőlem is láthattok majd komolyabb rajzot, bár úgysem leszek olyan profi, mint Lauren, a Captured rajzolója/írója (melyet fordítok). Szóval még csupán próbálgatom, elég nehéz használni, hogy nem a kezemet nézem, hanem a képernyőt, de kezdek belejönni. Szóval, íme az első "normálisabb" rajzom, de úgy döntöttem, csak nem tehetem fel nektek csupán a képet, szóval született hozzá egy gyors kis One-Shot ma délelőtt. Mint a kép is mutatja; +18 VIGYÁZAT!

Jó olvasást, remélem, elnyeri a tetszéseteket, mind a történet, mind az első próbálkozásom. Hahaha.

                                                                                                                                 xoxo    Zsoo

Just pretend that you love me too.

Azóta sem voltam képes Louis-hoz szólni, pedig tisztában voltam vele, hogy ez neki mekkora fájdalmat okoz. Nem akartam, hogy szenvedjen, mégis túl élénken élt elmémben annak a részeg estének az emléke, melyen kielégített először a mosdó tetején ülve, majd a saját hálószobájában. Nyögéseinek, sikításainak hangja agyamba égett, ahogy elhunyom a szemem, azonnal előjön, mit is tettünk mi ketten. Ő próbálta megbeszélni velem ezt az egészet, elindult felém, de mindig kikerültem, így összetörve maradt hátra. Nem bírtam erről beszélni, látványosan el is távolodtunk egymásról, de a srácoknak erről nem szabad tudniuk.

Éppen a zuhanyból léptem ki, és még csupán nadrágom vettem fel valamint egy alsót, miközben tarkómon törölgettem nedves tincseimet a törölközővel. Az ajtó olyan erővel vágódott ki, hogyha közelebb állok hozzá, talán el is törhette volna valamelyik csontom. Louis jött be rajta, mint egy vad bika, mely vöröset lát.

- Nem érdekelsz, Te gyáva! - kiabálta rám mérgesen.

Iménti szavait megcáfolva sietősen nyomta ajkait enyémeknek, miközben teljes erővel a falnak tolt. Fájdalmasan nyögtem ajkaira az erőhatástól, erőszakos volt, és ez nem tetszett. Felmérgelhettem, de maximálisan megértem szavait, ugyanis én is hasonlóképpen vélekedtem magamról; gyáva alak vagyok.

Hallva fájdalmam, eltávolodott, és hirtelen minden megváltozott arca vonásain. Fájdalom, szeretet, megbánás tükröződött, de a düh és a harag is ott motoszkált még. Sajnáltam, hogy ezt én tettem vele, én tettem ilyenné, csupán mert szeretett. Hirtelen felerősödött az az érzés bennem, melyet eddig baráti szeretetnek tudtam be. Olyan volt, mintha az egész mellkasom szétzúzná belülről, ha nem lehet az enyém, én pedig nem engedtem, hogy ez bekövetkezzen.  

Sietősen csókoltam meg, és a zuhanyfülke ajtajának toltam a hátát. Kezeit hátamra vezette, és egyrészt közelebb húzott velük, másrészt felfedezte bőröm minden centijét. Utáltam magam, hogy ilyet teszek ismét, mivel tudtam legbelül, ezek után nem menekülhetek el megint, de ez most más volt. Talán csupán a pillanatnyi vágy tette, mely oly' erősen vont uralma alá, mint még soha, de most nem akartam elhagyni szeretkezés után. Lehúztam fölsőjét, és végigsimítottam hasán, miközben Ő övemmel bajlódott. Nyakát kezdtem csókolgatni, miközben próbálkozott kibújtatni nadrágom gombját, viszont remegő kezei miatt nem nagyon ment. Fogammal végigkarcolva érzékeny bőrét csúsztam végig nyaka ívén.

- Hazz. - sóhajtotta, és felhagyott a próbálkozással, kezeit hajamba vezette.

Elmosolyodtam, és ismét megcsókoltam Őt, miközben sokkal több sikerrel hámoztam ki nadrágjából, mint Ő engem. Nekem már sikerült letolnom mindkét maradék ruhadarabját, így azok bokájáig csúsztak. Férfiassága hasamhoz ért, de valamiért nem éreztem undort. Sokkal inkább vágyat iránta, és törődést. Azt akartam, hogy neki jó legyen, ha már ilyen gyáva alak voltam.

Kezem közé fogtam ékességét, és lomhán mozgatni kezdtem csuklóm, mire hangosat nyögött. Már most mosolyognom kellett, hisz eszembe jutott, milyen hangos az ágyban. Az a legfurcsább, hogy annyiszor volt már egymás mellett a hotelszobánk, mikor Eleanor is vele volt, és tudtam, mit csinálnak, mégsem hallottam azokat a hangjait, melyeket nálam hallat. De talán pont ezért bírta Eleanor-ral csupán fél évig.

Fokozatosan gyorsítottam a tempón, így átkarolta vállam, és nyakamba temette arcát egy sóhajt hallatva. Ragaszkodott hozzám, és ez jól esett.

- H-harry!...Aaah...Akarlak! - nyögdécselte a nyakamba, amitől elvigyorodtam, de nem álltam meg.

Viszont Ő mást gondolt, és bár kicsit még mindig ügyetlenül, de viszonylag hamar letolta nadrágom valamint alsóm combom közepéig.

- Gyerünk már! - szorította meg tarkóm, ahogy átkarolta nyaka.

Elvigyorodtam, és combja alá nyúlva felkaptam. Egyik kezemmel tartottam, bár sokat segített mögöttünk a zuhanyfülke párás ajtaja kívülről, míg Ő derekam köré fonta lábait, és erősen combomra kulcsolta bokáját, hogy biztosan tartsa magát. Belé akartam hatolni, de hirtelen meggondoltam magam. Eszembe jutott, hogy nincs rajtam se óvszer, se síkosító.

- Lou, nincs semmiféle... - akartam belekezdeni, de szorítása erősödött, így belém fojtotta a szót.

- Nem érdekel! Csináld Harry! - suttogta a fülembe, majd meghúzta cimpám fogával.

Bólintottam, inkább csupán magamnak, majd mély levegőt véve lassan hatoltam belé. Fájdalmasan felnyögött, és hátamba karmolt, miközben nyakamba temette arcát. Ez így nem volt neki a legkellemesebb, de Ő akarta. Én éreztem, hogy ebből nem lesz jó dolog, de már késő.

- Megvagyok. - nyöszörögte a fülembe, de a hangja teljesen mást mutatott.

Fájdalmasan suttogott, mintha nem lenne hangja. Apró nyöszörgés is társult hozzám, de ezt azonnal korrigálta, azonban észrevettem. Nem akartam fájdalmat okozni neki, a tudat belülről kínzott engem is, hogy ezt tetem vele. Talán normális esetben tettem volna, amit mondd, de ez nem volt normális eset, csak azt tudnám, miért.

- Még fáj, hallom. Várjunk még. - böktem meg orommal fejét.

- Nem kell, mehet! - harapott a végén a nyakamba, hogy elfojtsa hangja remegését.

Nem értettem, miért akar ennyire rohanni, talán fél, hogy akkor itt hagyom? Ez butaság! Tudtam, ha még egy kicsit várunk, akkor megszokja méretem, és nem fog neki fájni, ha elkezdek mozogni, nem értettem, miért akar ennyire sietni.

Nem feleltem neki, csupán megdermedtem. Nem tettem, amit kér, vártam, míg teljesen el nem múlik fájdalma. Nyomott egy lágy csókot nyakamra, majd elemelte fejét nyakamtól. Halovány mosoly játszott ajkain, így mozogni kezdtem. Azonnal felnyögött, de ez nem fájdalmasan hangzott, sokkal inkább az élvezet szülte.

Megcsókolt, én pedig viszonoztam mozgás közben. Úgy éreztem, minden tökéletes, így még inkább rohamtempóban száguldottam a csodák világa felé, ahova mostantól senki mással nem akartam átlépni, csak Louis-val. De ez ellen vadul tiltakozott elmém, hisz Ő férfi, ahogy én is, nem mellesleg világsztárok vagyunk, szóval nem engedhetjük meg ezt magunknak. De akkor, ott azt éreztem, nem tudnék nélküle élni, még ha akarnék, akkor sem, és ez ismét megrémített.

- Miért...mentél el? - kérdezte szaggatottan sóhajokkal megtűzdelve.

Egy pillanatra lefagytam a mozgásban, de hamar visszataláltam a régi tempóba, amit nyögéssel díjazott.

- M-megijedtem. - feleltem óvatosan, mire széles mosolyt villantott.

Ismét megcsókolt, és erősebben szorította hátam. Eléggé nehezemre esett már a mozgás, de a világért sem hagytam volna abba. Louis nevem nyögte a fülembe egyre inkább, ami még előrébb vitt. Tudtam, neki sincs sok hátra, csak pillanatok kérdése, pont azért kihúztam magam belőle. Nem akartam benne elmenni, mikor nincs rajtam óvszer. Lehelyeztem a földre, és megragadtam férfiasságát. Vette a lapot, így Ő is az enyémhez ért, és kényeztetni kezdtük egymást, hogy az az utolsó cérnaszál is elszakadjon, és a gyönyör felé repítsen minket. Hevesen megcsókoltam, érezni akartam, hogy itt van mellettem. Fontos volt nekem, és kezdtem rádöbbenni, hogy nem csupán barátként, mely azért még mindig megrémített. Ismertem magam, így tisztában voltam vele, hogy ismét menekülőre fogom fogni, ugyanis tapasztalataim szerint az új, ismeretlen dolgok soha nem jelentenek jót.

Majdhogynem teljesen egyszerre léptünk be a csodák palotájába, ahol együtt bármi lehetséges. Louis összekulcsolta ujjait enyémekkel, melytől elégedett vigyor kúszott ajkaimra, és a földre rogytam. Hátam a zuhanykabin ajtajának vetettem, Ő pedig hozzám bújt, és engem ölelt. Próbáltunk mindketten megnyugodni, de nem nagyon jött össze. Levegővételünk heves volt, ajkaimon kapkodtam az oxigént, de soha nem volt elég. Mellkasom hevesen emelkedett, ahogy neki is. Viszont eltávolodott tőlem, és komolyan a szemembe nézett.

- Elmegyek, tudom, hogy megint menekülnél. Csak annyit kérek, hogy néha, még ha csak egy-egy szeretkezés erejéig is, de hitesd el velem, hogy Te is viszont szeretsz, és legalább félig olyan fontos vagyok, mint Te nekem, már az is elég. - motyogta szemembe nézve.

Halovány mosoly kúszott ajkaimra. Hatalmasat nőtt a szememben, hogy ezt el tudta fogadni. Még így is kellek neki, fontos vagyok neki annyira, hogy csak egy-egy éjszakáig legyen velem? Bólintottam egyet, és egy lágy csókot nyomtam ajkaira.

Ő is bólintott lenyugtázva válaszom. Szemében láttam, hogy reménykedett benne, talán azt mondom, nem kell megjátszanom, mert én is szeretem Őt. Valami ilyesmi kezd kialakulni, de azt hiszem, ez csupán a szeretkezések miatt van. Imádok vele "ágyba bújni", de nem akarok ennél komolyabb dolgot kettőnkből, tekintve, hogy amúgy is meggátolná a világ. Inkább nem okozok magamnak, sem neki nagyobb fájdalmat azzal, hogy megpróbálnánk együtt. Tökéletesen megfelel egy-egy ferde este, mint ez is.