22. fejezet. ~Nobody knows how can I love you.

Sziasztok!

Emlékeztek, amikor Londonba voltam? Emlékeztek az akkori rendszerre a részekkel kapcsolatban? Na, most ugyanez lesz jövő hét szerdáig. Vagyis a TMTTOS egy része vasárnap és a keddi My religion & your mistake utolsó fejezete is úgy fog felkerülni, hogy beütemezem a bloggert. Szóval valószínűleg az oldalára nem kerül be azonnal a link. csupán majd szerda este, ha hazaérek, és a kommentekre sem fogok tudni egyhamar válaszolni, de ha lesz úgy időm, és nem néznek bele a laptopomba, akkor természetesen jelentkezem. Hogy hol leszek? Síelni megyünk Ausztriába a barátnőimmel 5 napra, holnap indulunk reggel.  Szóval jó olvasást, írjátok le a véleményeteket kérlek!

                                                                                                                      xoxo     Zsoo

Unottan mentem a kocsimhoz. Beültem, és az anyósülésre vágtam a cuccom. Beindítottam a kocsit. A fehér kedvencem kicsit felbőgött, mire egy lány rám kapta a tekintetét, aki éppen a kocsi előtt sétált el a járdán. Kicsit elpirultam, hogy feltűnést keltettem, majd kikanyarodtam a parkolóból. Ez már a negyedik napom itt, csütörtök. Lara szurkálódik, de visszaszólok. Ehhez nincs hozzászokva, ami felmérgeli, én pedig elégedett vagyok magammal. Louis-val minden nap beszélek, így kicsit elviselhetőbb a hiánya, de az érintése, a csókja akkor is nagyon hiányzik. Velem kibővült Lara és Andy csapatának a száma három főre. Szerettem ezt a két csajt, nagyon aranyosak és bolondok voltak. Már Kim is felszabadult, egyáltalán nem érezte magát feszélyezve mellettem. De azt hiszem, ez Lara-nak nem annyira tetszett. Viszont ez foglalkoztatott a legkevésbé. Kikanyarodtam, és már távolról kiszúrtam a járdán egy szürke szoknyás, térdzoknis lányt, akinek hosszú barna haja, egy lófarokban össze volt fogva a feje búbján. Bár háttal sétált nekem, én mégis megismertem. Elmosolyodtam Kim kicsit visszahúzódó, tökéletes alakján. Szerintem Lara is irigyeli tőle modellhez illő külsejét.

Elhajtott mellette egy fehér Ferrari, ami szépen lecsapta a tócsában. Lara és Maya integetett ki belőle Kim-re, majd a zenét bömböltetve elhajtottak. A kezeim erősen megmarkolták a kormányt mérgemben. Lefékeztem Kim mellett, aki éppen a ruháját próbálta törölgetni.

- Szállj be!

Lepetten nézett fel rám, majd gyors gondolkodás után, beugrott az autóba. Nem érdekelt, hogy esetleg vizes lesz tőle a kocsim, de ezt nem hagyhattam szó nélkül.

- Összekoszolom a kocsid Harry. - panaszkodott, és próbált úgy ülni, hogy ne nagyon érjen hozzá a vizes szoknyája a fehér bőrüléshez.

- Nem érdekel! Most visszakapják. Ezt Te sem tűrheted el.

Éreztem, ahogy az állam megfeszül, ahogy a fogam között szűröm a szavakat. Kim kicsit megijedt, majd bekötötte magát, mivel örült sebességgel hajtottam előre, de most az sem érdekelt, ha megbüntetnek. Bár Louis arra bíztatott, hagyjam a francba, azért én sem tudtam minden felett szemet hunyni. Ez már túlzás.

Kis idő után megláttam a fehér Ferrari-t magunk előtt. Elmosolyodtam, és amikor megállt egy piros lámpánál, mellé hajtottam a másik sávba. Lara rám nézett a tető nélküli kocsiból. Rákacsintottam, és intettem egyet. Párszor a gázpedálra tapostam a kuplungot is lenyomva, hogy vegye a célzást. Lara értette, mire készülök, és hamar előrefordult a kormányhoz.

- M-mit csinálsz Har...? - akarta kérdezni Kim, de ebben a pillanatban a lámpa váltott zöldre, én pedig padlógázzal megindultam előre.

Lara már most rosszul indult el, így egyből lehagytam. 

- Integess nekik! - nevettem fel.

Kinyújtottam a kezem az ablakon, és intettem egyet, Kim ezt látva szintén így tett. Büszke voltam magunkra, hogy nyertünk. Talán túlteng bennem a versenyszellem, nem tudom, de nem is érdekelt. Kim is felnevetett, majd kicsit elkomolyodott, mikor felhúztam az ablakot a középen lévő kapcsolókkal.

- Holnap ezért kapni fogok Lara-tól. - sóhajtott nagyot.

Összeráncoltam a szemem, és egy pillanatra ránéztem, majd vissza az útra.

- Már miért kapnál?

Kicsit elmosolyodott, majd csendben maradt egy darabig. Talán gondolkozott, hogy elmondhatja-e.

- Mert Veled vagyok. - húzta el a száját.

Erre nem feleltem, de az biztos, hogy ha Lara továbbra is szekálja Kim-et, tőlem kap. De ezt nem akartam mondani, féltem, hogy megijed, vagy esetleg kérdez.

Kicsit csendben autóztunk, úgy döntöttem, elviszem egy kávézóba, de semmiképpen sem Costa Cofffee-ba. Sokkal inkább egy Starbucks-ra gondoltam. Ott legalább mesél nekem erről a gimiről még egy kicsit. De a londoni közlekedés katasztrófa volt, egyre csak álltunk a lámpáknál. Kim egyszer óvatosan a karomhoz ért, és megsimította a hajótetoválást a bicepszemen. Ijedten kaptam el a kezem, és mélyen magamba szívtam a levegőt. Ismeretlen volt az érintés a bőrömön, ráadásul eszembe jutatta annak a tetoválásomnak a jelentését. Kim szomorúan lehajtotta a fejét.

- Bocsánat. - motyogta.

Ő próbált közeledni felém, de én csúnyán ellöktem. Mérges voltam magamra, hisz olyan drága ez a lány, és megbántottam. Sajnálkozón néztem rá egy pillanatra, de Ő csak lehajtott fejjel ült.

- Nem, Kim. Én csak...- nagyot sóhajtottam. - ...L.A.-ben maradt a szerelmem, és a legtöbb tetoválás az övé. - meredtem az útra.

Próbáltam mindent kizárni, és nem elszomorodni Louis emlékére. Annyira akartam, hogy velem legyen. Csak rá vágytam, de ez lehetetlen volt.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy van valakid. Soha nem mondtad. - nézett rám szomorúan. Azt hiszem, átérezte, mennyire rossz nekem nélküle. - Mit jelentenek?

Kérdezte a tetoválásom vizslatva, ami Louis-é. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és mélylevegőt vettem.

- Az egy lakat, és a kulcs hozzá a bokáján van. - mutattam a csuklóm szélére. - A hajómhoz van egy iránytű a karján, hogy mindig megtaláljon. A nyakláncom az alkarját díszíti. - húztam kicsit kijjebb a nyakamban lógó ezüst papírrepülőt. - És ehhez van két idézőjel ugyanúgy a csuklóján. - mutattam az "I Can't change" feliratra.

Ezeket még régen csináltuk. Még mikor csak barátok voltunk. Eszembe jutott, hogy kötöttük össze már akkor is az életünk. Most minden egyes alkalommal, mikor meglátom azokat a tetovlásokat, Ő jut eszembe, és ez kiakasztó.

- Ez szép. - mosolyodott el kicsit.

Az lenne, ha nem így kellett volna szétszakadnunk, de erről senki nem tud. A forgalom megállt, egy dugóba csöppentünk. Mérgesen csaptam egy kicsit a kormányra. Megráztam a hajam, és jobb oldala húztam. Kicsit mérlegeltem. Most vagy állunk itt kitudja meddig, hogy eljussunk a kávézóba, ahol amúgy Kim vizesen ülne, vagy lemegyek itt jobbra, és két kis utca múlva nálunk vagyunk. Az utóbbi mellett döntöttem, és gyorsan lekanyarodtam.

- Hova megyünk Harry? - kérdezte zavartan.

- Nem fogok ülni a dugóba, szóval hozzánk.

Mire kimondtam, már meg is érkeztünk. Legalább jó helyen dugultunk be. (cinizmus) Megnyomtam a gombot a kulcson, így kinyílt a fekete, szépen megformázott vaskapu. Befordultam, és leparkoltam a kocsik mellé. Kim idegesen fészkelődött a helyén.

- Harry, én... - akart tiltakozni, mikor kinézett a nagy házra, amit amúgy utáltam.

De én csak kiszálltam a kocsiból, átmentem hozzá, és kinyitottam neki az ajtót, majd segítettem kiszállni az alacsony kocsimból. Kim kicsit kínosan érezte magát, de inkább csak nevetett zavarában.

Bementünk az ajtón, és ledobtam a kulcsot. Kim le akarta venni a cipőjét, de megállítottam, hisz nem szoktuk.

- Hárry, magá az? - Martha hangja kedvesen törte meg a ház csendjét.

Kim kicsit összerezzent, majd sietős léptek indultak meg felénk. Hamar kinyílt az egyik iroda ajtaja, és Martha mosolygós alakja jelent meg.

- Kárinyó /Kedvesem/, ki ez a Szépség? - kérdezte Martha a spanyol akcentusával.

- Kim, Ő Martha, szinte már pótanyám. Martha, Ő Kim, az osztálytársam.

 A lány mellettem szégyenlősen lehajtotta a fejét.

- Oh Mi Diosz /Oh Te jó ég/. Kérnék valamít enní, inní? - kérdezte kedvesen az asszony.

Kérdőn néztem Kim-re, aki kedvesen visszautasította az ajánlatot. Martha még kérdezgetni akart minket, és kínálgatni, de kedvesen leráztuk, és felvonultunk. A szobámba mentünk, de így utólag már lehet meggondolatlanság volt. Itt túl sok dolog volt, amire Kim rákérdezhetett. Leültem a fehér kanapéra. Ez nem is szoba volt, sokkal inkább lakás. Ő kicsit szétnézett, majd komolyan rám kapta a tekintetét.

- Ki vagy Te, Harry? - kérdezte óvatosan. Lepetten felhúztam a szemöldököm. Nem értettem a kérdését. - Nem félsz a suliban Lara-tól, nem tudunk rólad semmit. Kastélyban élsz, négy kocsid van, és a szüleid...üres a ház, csak Te élsz itt, meg az a nő. Ki vagy Te? - fejtette ki.

Kicsit elnevettem magam, majd felhúztam a lábam törökülésbe. Kim sem hülye, és Őt volt a legutolsó, akit kétségekben akartam hagyni. Megérdemli az igazat.

- Azért nem félek Lara-tól, mert úgy gondolom, felesleges.  Vannak szüleim, és hidd el, utálom ezt a helyet. Bár ne lennének! A Costa Coffee tulajdonosai egy másik családdal. - magyaráztam lehajtott fejjel.

Féltem, hogy Kim mostantól máshogy néz rám. Pár léptet hallottam, majd leült elém.

- Miért nem szereted a szüleid?

Meglepődtem ezen. Nem ezt a kérdést vártam elsősorban. Kim szemében semmi nem változást nem láttam, hogy elmondtam ezeket. Ez megnyugtatott.

- Ők nem szeretnek engem. - hajtottam le a fejem.

Egyre nehezebb volt megállni, hogy ne sírjam el magam. Kim ezt látva óvatosan közelebb hajolt hozzám, és figyelve, ellenkezem-e megölelt. De nem ellenkeztem, jól esett, hogy valaki van velem. Még ha nem is tud mindent, legalább velem van és segít. Kim egy tökéletes lány.

- Ne mondj ilyet, biztosan szeretnek. - simogatta a hátam, miközben ölelt.

Én csak sóhajtottam a nyakába. Nem akartam felelni, abból túl sok kérdés lenne. Hamar eltávolodtam, túlságosan kiszolgáltatottnak, gyengének éreztem magam. Kim nagyon rendes volt, és ami a legjobb, hogy a személyiségem kellett neki.