24. fejezet. ~Nobody knows how can I love you.

Hi Guys!

Szóval, említettem, hogy a szemfülesek már tudhatják, miként fognak újra találkozni, milyen alkalomból kifolyólag, ugyanis leírtam Harry ábrándjait. Hát...aki észrevette, gratulálok neki, többet nem árulok el erről a részről. Jó olvasást hozzá, előre szólok, már nincs sok vissza ebből a történetből sem, de azért még van bőven rész.

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

 *Őszi-szünet előtti utolsó tanítási nap - péntek*

Unottan meredtem a táblára törin, néha-néha jegyzeteltem, ha kellett. Ez volt ma az utolsó óránk. Már nagyon el akartam menni szünetre, és itt hagyni Lara-t. Bár a szünet biztos unalmasan fog telni. Kicsöngettek, Kim mellém jött, és összekaptam a cuccom. Éppen a szekrényemből vettem ki a cuccom, és megeresztettem egy mosolyt a lány felé, éreztem, hogy csörög és rezeg a telefonom. Ijedten rezzentem össze és kaptam a farzsebemhez, de nem jött be. A szemem lepetten kerekedett ki, és kivettem a bőrtokos Candy telefont az első zsebemből. És valóban az csörgött, a kijelzőn a Louis név villogott. Kim lepetten meredt rám, Ő is tudta, valami nagyon nincs rendben, ha most hív Louis. Felvettem. Közben elindultunk ki a suliból.

- Louis? - kérdeztem óvatosan.

- Harry. - a hangja vidám volt, még soha nem hallottam ilyennek, amióta külön voltunk.

- Lou minden rendben? - kérdeztem óvatosan, miközben lementünk a lépcsőn a parkoló fele. Kim ijedten méregetett. Ő is nagyon megszerette Louis-t, félt, hogy baj történt.

- Persze. Imádlak, hogy ennyire távol álltál meg a parkolóban. Imádom az Aston Martin-od! - nevetett a telefonba.

Lefagytam. Megtorpantam, amitől Kim teljesen megijedt. Ijedten néztem a kocsimhoz a lépcső tetejéről. És valóban ott állt egy kapucnis alak telefonnal a fülénél, egy bőrönddel maga mellett. Azt hittem, ott helyben elájulok.

- Te jó ég. - suttogtam.

Hallottam, ahogy belemosolyog a telefonba. Kim ijedten kapta oda a fejét. Mintha egy villámcsapás ért volna, az áram végigfutott az ereimben. Az adrenalinom felszökött az égbe. Telefonnal a kezemben rohantam a kocsimhoz teljes sebességgel. Közben zsebre tettem a készüléket. Louis mosolygott. Futás közben végigmértem tökéletes alakját.  Fekete jacket volt rajta, aminek kapucnija a fején pihent eltakarva tökéletes haját. Fekete gatyába volt, és a kedvenc conversében.

Nem türtőztettem magam, ahogy odaértem, egyből magamhoz szorítottam. Louis átkarolta a derekam. Szó szerint a nyakába ugrottam, és egyből megcsókoltam. Nem érdekelt, ki lát. Nem érdekelt Lara. Most csak Ő létezett számomra. Nem mélyítettük el a csókunk, mégis úgy nyomtuk egymás ajkát, mintha az életünk múlna rajta. Ismét éreztem az illatát, ismét érinthettem selymes, forró bőrét. Ismét velem volt. De féltem, hogy ez csak egy kámfor, egy szellem, és mindjárt köddé válik. Mikor eltávolodtunk, Kim is megérkezett mellénk.

- Végre személyesen is találkozunk. Köszönöm, hogy gondját viselted az én Harry-mnek. - nyomott egy puszit Kim arcára Louis.

Én csak elpirultam. Kim kedvesen elmosolyodott, és üdvözölte Louis-t. Végigmértem szerelmemen. Bőrönd volt nála. Ez megzavart, de kit érdekelt, amikor végre velem van! Soha nem éreztem még ennél boldogabban magam.  Mintha újraéledtem volna.

- Mit csinálsz itt? Apáék ki fognak akadni!

A mosoly nem fagyott le az arcomról, de neki sem. Egyre inkább egymás derekát szorítottuk, nehogy eltűnjön a másik. Nem akartunk ismét külön lenni.

- Megígértem neked, hogy őszi-szünetben elutazunk Norvégiába, nem emlékszel? Foglaltam magunknak szállást. A kandallóba ropog majd a tűz, kint esik a hó, a rénszarvasok legelésznek, a Mikulás figyeli a gyerekeket. Amiről álmodtál. - mosolygott rám kedvesen. Láttam, ahogy Kim arca is elérzékenyül, és szeretetteljesen mér végig rajtunk.

- Emlékeztél rá? Istenem, mehetünk! Imádlak. - nyomtam egy puszit az arcára.

Megfogtam a sporttáskáját, és bevágtam a csomagtartóba. Betuszkoltuk magunkat hárman az amúgy kétszemélyes kocsimba. Kim velem jött reggel, én is viszem haza, bár erősködött, hogy megy busszal, nem hagytuk. Most az sem érdekelt, ha megállítanak a zsaruk, semmi nem tudta elrontani a kedvem. Louis a kezem szorongatta a sebváltón, amitől égett a bőröm érintése alatt. Kim kiszállt otthon, és elköszönt Louis-tól. Jó utat kívánt nekünk, és hogy érezzük jól magunkat. Természetesen az meglesz. Elhajtottam a házunkhoz. Nem bírtam otthonnak hívni, még úgy sem, hogy itt volt velem Louis.

- Nem semmi ház! - mondta, mikor megálltam a kocsik mellett.

Ha még Ő is ezt mondja, akkor tényleg utálatosan kihívó. Nem szerettem. Kikaptam a táskáját, és bementünk. Tudott Martha-ról, Martha is tudott Louis-tól, de élőben azért még soha nem látták egymást. És az asszony pláne nem számított vendégekre.

- Hárry, hát megjőtt? - hallottam a hangját a szokott módon, majd a lépteit felénk. - Oh Mi Diosz /oh istenem/, megismerém Magát. Lúisz. - ejtette olyan spanyolosan a nevét, ahogy nekem is szokta.

Louis csak elmosolyodott, és köszöntötte Martha-t a lehető legilledelmesebb módon. Elmosolyodtam, majd elmagyaráztuk az asszonynak a helyzetet. Megkértük, hogy ne mondja el Apáéknak, hogy elmentünk.

- Náturálmente /termsézetesen/ Hárry. Bízhát benném, még ha el is küldenék érté. A szerelém meseszép. - mosolygott ránk kedvesen.

- Nem fogják elküldeni. Még ha le is bukunk, maga marad velem Martha. Köszönjük szépen. Majd lejövünk vacsorázni, de most ha nem haragszik... - pillantottam az emelet felé.

- Si, menjenék csak. - bólintott vigyorogva.

Louis sporttáskájával megindultunk fel a szobámba. Az enyémen kívül még volt 6 háló, de a világ összes pénzéért sem engedtem volna Lou-t külön ágyban aludni. Ő csak ámult a házunk láttán, otthon nem volt ennyire kihívó. Anya kitett magáért választásban. Louis szétnézett a szobámban, majd mikor letettem a csomagját, láttam, nem bírja tovább. De én sem. Hozzám jött, és határozott mozdulattal ledöntött az ágyra. Fölém mászott, és lassan hajolt egyre közelebb, néha-néha megállva, összeérintve az orrunk, hogy engem tovább irritáljon. Végül felemeltem a fejem, hogy összeérjenek ajkaink. A szívem össze-vissza kalapált, ami nem is csoda. Louis egyből a hajamba túrt mindkét kezével, míg én az oldalán pihentettem mancsaim. Ajkai közé vette alsóajkam, és óvatosan megszívta, amitől halkan nyögtem, majd végre átcsúsztatta nyelvét a számba. Hagytam, hogy irányítson. Csak azt akartam, hogy vezessen. Nyelveink olyan édes táncba kezdtek, mint talán még soha. Louis kezei egyre több tincsemet találták meg, amitől mindenem remegett. A kezeim simogatták derekát, és egyre közelebb húzták Őt magamhoz. Én csupán érezni akartam. Biztosra tudni, hogy velem van. Lassan eltávolodott, majd a fülemhez hajolt.

- Imádom, ahogy csókolsz. - suttogta a fülembe.

Forró lehelete csiklandozta bőröm. Megremegtem kacérságától. Imádtam, amikor ilyen. Imádtam, ahogy játszik velem, de persze csak mértékig. Ajkait végighúzta a nyakamon, de nem adott puszit sehova. Majd visszakanyarodott fölfele, és megállt a nyakam és az állam találkozásánál.

- Imádom, mikor nyögsz, ha ide adok puszit. - motyogta ismét, majd nyomott oda egy édes puszit, és szívni kezdte.

Igaza volt, akaratlanul is felnyögtem, mire Ő elnevette magát, és visszahajolt az arcomhoz. Komolyan méregettük egymást egészen közel. Az orrunk összeért, majdnem az ajkunk is, de nem csókoltuk meg egymást. Ez így volt tökéletes. Kicsit elmosolyodtam, ahogy csillogó, kék szemeibe néztem, melyek oly' sokat jelentettek számomra.

- Szeretlek Lou. - mondtam halkan, hisz olyan közel voltunk.

Elmosolyodott, majd az orrával óvatosan meglökte az enyémet. Felnevettem, és magam fölé nyújtottam a kezem.

- Én is nagyon szeretlek Haz. - mosolygott rám Louis.

Elhallgattam, és a szemébe néztem. Nálunk minden egyes szeretlek olyan mámort hozott, mintha elsőre mondtuk volna. Lényegtelen, hányszor hangzott már el előtte, mindig tudott újat hozni. Mindig új utakat nyitott meg, melyek eddig le voltak zárva karbantartás miatt, egymás hiánya miatt. De mi csak együtt vagyunk képesek járni az utunk, külön nem is menne.

Ezt a mennyei pillanatot egy korgó hang szakította félbe, amin elnevettem magam. Louis is csatlakozott.

- Éhes vagy? - kérdeztem, és megcsikiztem a hasát.

Felnevetett, és lefordult fölülem. Az ágyon landolt mellettem.

- Hát tudnék enni. - felelte még mindig nevetve.

Felültem, és rámosolyogtam. Felhúztam az ágyról, mikor én is felálltam. Olyan csodás volt nálam kicsit apróbb alakja. Semmi mást nem akartam, csak Őt. Csak, hogy velem legyen életem végéig. Mosolyogva összekulcsolta ujjainkat, majd elindultunk le. A konyhába igyekeztünk, hogy a hűtőből nézünk valami kaját, de legnagyobb meglepetésünkre Martha lent sürgött-forgott a pultnál.

- Gondoltám, hogy nemsoká lejönnék, így elkezdtém csinální a vacsorát. Mindjárt kész, egy pillanát.

Mosolygott ránk Martha, majd intett, hogy üljünk le a megterített asztalhoz. Olyan volt, mint egy romantikus vacsora. Egymással szembe volt megterítve nekünk, két személyre, középen egy gyertyával. Martha kitett magáért, imádnivaló egy nő volt. Louis közelsége megnyugtatott, szükségem volt arra, hogy velem legyen. És most velem lesz. Soha többé nem engedem el.