13. fejezet. - Lose the love, but earn the family. ~TMTTOS.

Kedves Olvasóim!

Vasárnap lévén meghoztam nektek a következő részt, amivel Niall bár sok mindent elveszít, pár dolgot vissza is szerez. El kell mondanom, hogy ez az utolsó előtti rész, ha jól számoltam fejben, de talán, eltévesztettem, ugyanis ez az utolsó, ami meg van írva a laptopomon, szóval a vége még nekem is csak körvonalas, és nem tárgyilagos. Ebből adódhat, hogy két részre bontom a végét, de nem hiszem, szóval nagy eséllyel ez az utolsó előtti.

Jó olvasást kívánok hozzá, eléggé elmélkedős lett.

                                                                                                                                  xoxo    Zsoo

Magam sem tudom, hogyan süllyedtem idáig, de most próbáltam rájönni. Minden Anyáék miatt kezdődött, miattuk akartam keménnyé válni, és Zayn erre tökéletes volt, nem mellesleg szerelmes belém, de egy idő után én is viszonoztam. Talán pont ez volt a gond. Ha nem követem Őt vakon, talán ez meg sem történt volna. Harry nem kapott volna olyan súlyos ütést, hogy majdnem eltört az orra, Louis nem sírta volna könnyesre szemeit, és Liam is a barátom lenne még. Ehelyett viszont itt ülök, egy hideg, koszos cellában, és magam elé meredve gondolkozom, hol is rontottam el.

Ha Anyáék ezt megtudják, nekem végem. Pedig biztosan megtudják, hisz kötelessége felhívni a rendőrségnek a szülőket...vagyis nem biztos, mivel már elmúltam 18. De ez azt is jelenti, hogy szabadon büntethető vagyok. Mibe keveredtem, te jó ég?

- Hey, Baby! - zökkentett ki a gondolataimból Zayn. Idegesen kaptam rá tekintetem. Előttem guggolt, kezeit combomra simította, hogy megnyugtasson. - Ne parázz, nem lesz gáz. Hidd el, máris elengednek minket. Ez nem olyan vészes! - rántotta meg a vállát egy biztató mosoly kíséretében.

Én csak üveges tekintettel néztem rá. Ő olyan egyszerűen fogta fel ezt az egészet, biztosan hozták már be párszor a rendőrök. Tudtam, egyszer már utalt rá régebben.

- Neked ez egyszerű, Zayn, Te ilyen vagy! Azt sem tudom, mit keresek melletted... - csóváltam meg a fejem, és térdemre támaszkodva megdörzsöltem arcom.

Mikor kinyitottam szemeimet, arcával találtam szembe magam meglepően közel. Fájdalmas képet vágott, és kezei közé fogta idegességet tükröző arcom.

- Ni, figyelj! Pont ezért vagyok veled, oké? - mosolygott rám kedvesen, és ajkaink lágyan értek össze.

Tudtam, miattam nagyon sokat változott, de én többet érte, és pont ez nem volt rendjén. Nem éreztem fairnek, hogy Ő bele tudott rántani a rosszba, de én nem voltam képes jóvá varázsolni. Ez is azt mutatja, mennyivel erősebb egyéniség, mint én lennék. Ő a megtestesült tökéletesség. Kitartó, vad, céltudatos, bártor, mégis van becsülete, amit sokra tartok. Pont ezek miatt szerettem bele, de most úgy éreztem, minden visszavágott. Semmi sem úgy alakul, ahogy nekem kedvezne.

- Talán ez igaz, de nem helyes. Olyanná teszel, amilyen nem vagyok. Azt gondoltam, képes vagyok önmagam maradni, de nem ment. Cigizni kezdtem, elfordultam a családomtól, és a fejükhöz vágtam mindent, így el fognak válni, ahelyett, hogy én tartanám össze őket. Ja, a legjobb barátaimról nem is beszélve. - emeletem feljebb a hangom egészen kicsit, mivel soha nem voltam elég bátor ahhoz, hogy kiabáljak bárkivel is...legalábbis az igazi Niall nem ilyen. Zayn lepetten húztam fel szemöldökét, és felállt előlem, így kénytelen voltam erősen felfelé dönteni fejem, hogy rá tudjak nézni. Szemében harag lakozott, soha nem volt képes megfelelően kordában tartani érzelmeit, emiatt jutottunk ide...részben.

- Azt akarod mondani, hogy én tettem tönkre az életed? Szabadon elmehettél volna, ki gátolt meg benne? A szíved húzott hozzám, szóval ne varrd az én nyakamba, hogy elcseszted az életed. - kérdezte mérgesen rám meredve.

Úgy éreztem, minden jogtalan, de a szívem mélyén tudtam, nem így volt. Valóban lett volna lehetőségem elmenekülni előle, hisz a srácok biztosan megvédtek volna, de ahogy Ő mondta, a szívem húzott hozzá, és ragaszkodott érintéséhez, csókjaihoz, erős egyéniségéhez. Azt hiszem, pont olyan vagyok, mint Louis. Gyenge egyéniség, aki a dominánsat keresi, és ezt éppen Zayn-ben találtam meg. Felpattantam, így egy lépést hátrált, majd kényelmesen szemembe nézett.

- Az Isten szerelmére, féltem tőled Zayn! Elraboltál a suliból, hogy megerőszakolj az erőben, rémlik még? - akadtam ki, és olyan hangosan kiabáltam, mint még soha.

A szemeiben döbbenet ült, melyet szinte azonnal váltott a harag és a düh. Ebben a pillanatban nem féltem tőle, úgy éreztem elég borzalmas dolog történt már velem, hogy ne érdekeljen, ha engem is megver, de azért titkon reménykedtem benne, hogy erre nem lenne képes. Mérgesen rontott nekem, és pólóm nyakát megragadta. Ebben a pillanatban nem azt a Zayn-t láttam magam előtt, akit én szerettem, sokkal inkább, akit megismertem, mikor arcomba fújta a füstöt az utcán egyik délután.

- Bazdmeg, Niall! Hogy gondolhatsz ilyet rólam? Talán egyáltalán nem ismernél ennyi idő után? Mindent elmondtam neked őszintén, mikor elmentem hozzád második esélyért. Bűnbakot keresel, és minden szép pillanatot elfelejtesz, cseszd meg!

Erősen koncentrált, hogy visszafogja hangját, így meglehetősen fojtottam beszélt, mikor kiabálni is tudott volna. Belül tudtam, igaza van, de ezt soha nem vallottam volna be magamnak. Utáltam, magam sem tudom, miért...talán mert nem adott igazat, ami sértette önérzetem, de minden szava jogos volt. Mérgesen fújta arcomba a levegőt, majd elengedett, és nekem háttal fordulva a rácshoz állt. Megigazítottam fölsőm, és magamba korholtam büszkeségem, mely bár soha nem volt sok, mégis ehhez az értelmetlen vitához épp elég.

Szüleim jutottak eszembe, Ők is ugyanezt tették minden este, sőt talán még most is, de én erről már nem tudok. Próbáltak hívni (össz-vissz háromszor), de nem vettem fel. Nem akartam tudni semmiről sem abban a feldőlt állapotban, és ez most sem változott, de úgy éreztem, muszáj elmennem hozzájuk, ha innen kijutok csupán, hogy megtudjam hányadán is állnak. Tudniuk kellett, hogy én nem haragszom rájuk, csupán időre van szükségem, ahhoz meg pláne, hogy megemésszem, ha elválnak.

És most már végképp elcseszem egész életem. A szüleim nem állnak velem szóba, a legjobb barátaim szemében örökké elástam magam, és a szerelmem is gyűlöl. Szóval, ki is maradt nekem? Szánalmas vagyok, egy szerencsétlen roncs, aki képtelen normális kapcsolatot létesíteni társaival, hisz valamit úgyis elront. Egyetlen érzelem lágy fuvallatként döntötte romba az eddig oly nehezen kiépített, amúgy is pengeélen táncoló kártyavárat. Hogy mi volt ez az érzelem? A szerelem, melyet Zayn iránt tápláltam.

A szerelem a világ mozgatórugója, mely egyre inkább a rombolásba vezeti az emberiséget. Belegondoltam, hány háborút robbantott ki egyetlen asszony szerelme, hány gyilkosság történt féltékenységből vagy dühből emiatt, a tökéletesnek tűnő érzés miatt, mely hiteget, aztán kegyetlenül hátba döf. Átgázol rajtad, mintha egy semmiség lennél a nagyobb cél elérésének érdekében, mely az örökös fájdalom, és romba döntött életek milliói. Utáltam magam, hogy vakon bedőltem ennek az érzésnek, és lehunyt szemmel végrehajtottam, melyet ártatlanul suttogott fülembe.

Az ajtó kivágódott, én pedig idegesen ugrottam fel, mikor egy idősödő rendőr lépett be rajta. Bajusza feketén ívelte ajkait, pocakja hamarabb beért az ajtón, mint Ő maga, és a hatalmas súlytól mely előre húzta, kicsit íves háttal járt tömzsi lábain. Zayn még mindig maga elé meredve ácsorgott a rács előtt, de most Ő is a férfire nézett, és várta a mondandóját, ahogy én is.

- A bántalmazott nem óhajtott feljelentést tenni maguk ellen testi sértés vádjával. Szent meggyőződése, hogy csupán mókáztak az Ő szavaival élve. Egyet értenek ezzel, vagy megcáfolnák? - kérdezte mély hangján.

- Csak vicc volt. - felelte Zayn egy bólintással.

Én még fel sem fogtam teljesen, ez mit is jelent, de Ő már felelt. Végül lassan eljutott tudatáig, hogy ez egyenlő lenne azzal, hogy szabadok vagyunk, amitől arcomra vigyor kúszott. Még ha minden más el is úszott, legalább a szabadságom nem vesztettem el.

- Ebben az esetben szabadon távozhatnak. - sóhajtott a rendőr.

Az asztal fiókjából kihúzott egy kulcscsomót, majd kikeresve a megfelelőt, kinyitotta kalitkánk ajtaját. Zayn azonnal kiviharozott az ajtón, gondolom, nem bírt sokáig egy légtérben maradi velem, amit maximálisan meg is értettem sajnos. Én is gyűlölném saját magam a helyében. Lomha léptekkel mentem ki én is, amint a férfi lenéző pillantással díjazott. Úgy éreztem, még Ő is lenéz engem, bár nem tudom, mi miatt. Kiléptem az ajtón, majd átsétáltam egy folyosón, ahol emberek rohangáltak egyenruhába vagy anélkül, majd kiléptem a nagy, fotocellás ajtón. Láttam magam előtt Zayn sietős alakját elkanyarodni a sarkon egy cigivel a kezében, melyet hevesen szívott, egymás után a slukkokat.

Bár láttam Harry-t kimenni a rendőrségről tőlem nem messze, egy másik ajtón, miközben Louis erősen hozzábújt, Liam pedig gondterhelten meredt maga elé, képtelen voltam hozzájuk menni. Féltem, magam sem tudom, mitől.

Viszont egy dolgot biztosan tudtam, ami megadta, hova kell most mennem, és melyik részét kell helyrehoznom életemnek. Így aztán sétálva közelítettem meg a megfelelő városrészt, nem volt kedvem felülni egy buszra, vagy fogni egy taxit, amiből igazán kevés volt városkánkban. De legalább kiszellőztettem a fejem, próbáltam nem arra gondolni, hogy ma még a szerelmem is elvesztettem, ami meglepően lealacsonyította életem jelentőségét szememben.

Úgy 20 perces séta után megláttam azt a házat, ahol évekig laktam, most mégis vészjóslóan magasodott az ég felé, és egyáltalán nem volt kedvem tovább tartani gyorsnak tűnő tempóm, így visszakapcsoltam sebességben. Hirtelen nem is tűnt olyan jó ötletnek ide jönni, de tudnom kellet, mit tettem tönkre, vagy hoztam helyre köztük kifakadásommal.

Lassan nyitottam ki az ajtót egy kopogás után. Azért túl ismerős volt ahhoz, hogy meg kelljen várnom, míg ajtót nyit nekem valaki. Kinyílt, így itthon kell lenniük, éles logikával kikövetkeztettem. Lekaptam a cipőm, de közben már Anya feje megjelent az előszoba ajtajában.

- Niall! - borult nyakamba, és erősen magához ölelt.

Viszonoztam gesztusát, amitől kevés megkönnyebbülést éreztem rajta, mely egy sóhaj képében szökött ki. Apa is megjelent, majd Ő is magához ölelt, mintha mi sem történt volna, csupán hazajöttem egy kirándulásról.

- Mi a helyzet? Hogy vagytok? - kérdeztem közömbösen, de szerintem egyből levágták, mire vonatkozott kérdésem. Akármennyire is utáltam változásom, most jól jött, hogy nem csupán nyekegni tudtam. Azért Zayn sokat segített önbizalmam növelésében, ezt be kellett ismernem magamnak.

Anya széles mosolyt villantott, miközben Apa átkarolta derekát, és nyomott egy puszit arcára. Éreztem, amint a tonnás súlyok egy része leszakad gondterhelt vállamról, de még így is erős volt a húzása a maradéknak, arra késztetve, rogyjak össze alattuk. De ezt megtanultam Zayn-től; erősnek lenni...már amennyire én ezt kivitelezni tudom.

- Már jól, hála neked. - mosolygott rám őszintén Apa.

Széles vigyor kúszott ajkaimra, legalább a szüleim között helyrejött minden. Még ha minden mást el is vesztettem, legalább Őket magam mellett tudhatom, biztos pontként, együtt, ami rengeteget jelentett, hisz egy gyermek sem teszi magát túl egykönnyen szülei válásán, lényegtelen, hány éves.