Oldalak

2014. július 2., szerda

21. fejezet. - School for boys

Sziasztok!
Íme a következő rész. Holnap egy különlegességgel érkezem nektek, bevallom, soha nem hittem, hogy ilyet fogok írni, de készen van, és kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá. A névrokonom már tudja, miről beszélek hahaha.
Jó olvasást a részhez, a következő részben áll szándékomban beavatni titeket Liam apjának foglalkozásáról, bár szerintem már most is ki lehet következtetni.
Várom a véleményeket, kérlek, ne fogjátok vissza magatokat.
                                                                                                                                 xoxo    Zsoo


*Harry *
Eltökéltük, hogy megkeressük Liam-et, csupán arról nem volt halovány fogalmunk sem, hogyan fogjunk hozzá. Egyszerűnek tűnt kimondani, hogy meg kell találniuk, azonban véghezvinni már koránt sem látszott könnyűnek. Pedig olyan jól hangzott! A négy gimnazista kölyök, aki megmenti társukat. Csupán az maradt le a nagybetűs újságcikk címéről, hogy Ők is sodorták veszélybe, amelybe fájt belegondolnom. Eltűnődtem néha, hogy ezt a bűntudatot a többiek is érzik? Vagy csak az én elmémben formálódott meg tekintve, hogy én vettem rá minden lehetséges, aljas módon Liam-et erre a bulira? Nem ismertem ugyan be, de próbáltam jóvátenni hibámat ezzel az önjelölt hősködéssel.
Lehunytam egy pillanatra zöld, macskaszerű szemeimet, amint ezekbe belegondoltam. A puha, takaróval letakart ágyon feküdtem egy teljesen másik szárnyban, egy teljesen idegen szobában a másik három srác társaságában. Ahogy az igazgatónő megmondta, nem érintkezhetünk a diákokkal, csupán a rendőrség keres meg minket néha, és vagy beviszik egyikünket, vagy itt helyben kérdeznek pár dolgot. Apámat már biztosan értesítették a történtekről, ellenben még nem kaptam hívást, mint Niall és Louis. Louis apja meglepő módon egyáltalán nem haragudott, amitől rosszabb kedve lett a srácnak, mintha leüvöltötték volna. Bele se mertem gondolni, hogy engem talán azért nem keresnek, mert idetart Apa, és helyben patáliát csap. Nem mertem a szemébe nézni.
Mikor kinyitottam a szemhéjam, egy kék szempárral találtam szembe magam. Barna haja homlokába bukott, ahogy fölöttem támaszkodva mustrálta arcomat. Lepetten és idegesen ültem fel, homlokom ráncba szaladt. Elhajolt felültem, így nem koppant össze homlokunk, ugyanis biztosan lefejeltem volna. Nem számítottam erre, túl közel került hozzám. Felrémlett az összes kétes megjegyzés, és az a csók is, amelyre hízelgő visszagondolnom, mégis fájdalmas.
Éppen meg akart szólalni, amikor csörögni kezdett a telefonom az éjjeliszekrényen. Előhalásztam a sok chipses és édességes zacskó alól, amit tehetetlenségünkben elfogyasztottunk, majd megnéztem a hívót. A torkom hajszálméretűre zsugorodott, amint elolvastam azt a három betűs nevet; Apa. Louis fájdalmasan tekintett rám, tudta, hogy ez most nem lesz kellemes. Apa meglehetősen ritkán hívott fel itt, de most persze megkeresi a számomat. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy hagyom csörögni, mintha nem tudnám felvenni, de Apa nem szereti, ha megvárakoztatják, és talán még jobban ki lenne majd akadva. Mély sóhajjal felvettem a telefont, és beleszóltam.
- Halló?
- Harold Edward Styles! Nem erre neveltelek. Hazajössz, amint vége ennek az egésznek. Mélységesen csalódtam benned. - hallottam meg lenéző hangsúlyát.
Lepetten pillantottam a készülékre, mikor megláttam, hogy ennyi. Vége, Apa bontotta a hívást. Louis zavartan nézett rám, azonban én tudtam, hogy ez több volt, mint ezer szidás és káromkodás. Apa soha nem mondja azt, hogy csalódott valakiben ok nélkül. Nekem még soha nem mondta, és ennek nagyon örültem. A "bízom benned" nála felért egy "szeretlekkel", megvan a beléd vetett bizalma, amit Ő mindennél többre becsül. Azonban bennem csalódott, eljátszottam a bizalmát. Mostantól semmi nem lesz ugyanolyan otthon, nem fog rám a fiaként tekinteni, csupán egy tanonc vagyok, akiből valahogyan gerinces férfit kell faragni.
Hátravetettem magam az ágyon. Nem azért jöttem ide, hogy bizonyítsak Apának, Ő erőltette, mégis belementem, mert nem akartam csalódást okozni. Ebbe bele sem gondoltam, amikor kiszöktünk esténként. Meg sem fordult a fejemben, hogy talán Apám fülébe is visszajut, és ezzel tönkreteszem a köztünk lévő, amúgy is pengeélen táncoló Apa-fia kapcsolatot. A katonás rendjébe nem fér bele e fajta kicsapongás.
Louis eldőlt mellettem az ágyon, és felém fordulva figyelte arcomat. Ezúttal nem éreztem magam feszélyezve, kínosan. Bámultam a plafonra, kétségbeesett gondolataim Apám körül forogtak, és hogy milyen borzalom vár rám, mikor hazaérek.
Nem zavart, amikor lassan, érzékien egy kéz szántott végig karomon.
Nem néztem rá, amikor óvatosan felemelte a karomat.
Nem éreztem kételyt, amikor közelebb csúszott hozzám.
Nem lepődtem meg, amikor fejét mellkasomra döntötte, és oldalamhoz simult.
Átkaroltam hátát, és élveztem, hogy valaki kiscica módjára bújik hozzám, hogy megvigasztaljon. Ez akkor sokat jelentett nekem, és nem érdekelt, mennyire lépjük át azt a határt, amelyet magamban elterveztem. Meglepő, hogy a könnyek, a fájdalom mennyire el tudják homályosítani azt a képzeletbeli vonalat, amelynél tovább nem szabad mozognom, különben veszélyes területre kerülök. Félő volt, hogy ezen az aknamezőn, kitépi egy gránát a szívemet, és abban a pillanatban úgy éreztem, az eléggé fáj ahhoz, hogy többet ne tudjon elviselni. Apámmal ellentétben, én tudtam bízni magamban, hogy megtaláljuk Liam-et, és talán mindent sikerül jóvátennünk.
Louis apró köröket kezdett rajzolni póló fedte mellkasomra, majd csupán lágyan simogatta, amelytől lomhán lehunytam íriszeimet, és próbáltam kizárni minden mást. Igyekeztem megnyugodni érintésétől, éreztem a vékony anyagon keresztül orrán kiáramló melegebb levegőt, sőt még haloványan pillái is megcsikiztek, amikor pislogott. Kezemet, melyet oldalra helyezett a takaróra, hogy ide tudja fészkelni magát, remegve emeltem fel. Éreztem ujjaim végén a bizsergést, tenyerem forró volt, és végül ráhelyeztem derekára. Lehunyta a szemét, akárcsak én, ezt tudtam, éreztem, és mélyen magába szívta a levegőt. Akkor így tudtam volna maradni örökké.
Vicces, hogy ebből a szárnyból szabad kijárásunk lehetne, már nem kötelez az iskola, ellenben már nem esik olyan jól megízlelni a szabadságot. Elszállt a varázsa azon a borzalmas éjszakán.

*Liam*
Sós, fémes íz terjengett a számban, megnyaltam duzzadt, felrepedt ajkaimat, melyekből szivárgott az a bizonyos vörös folyadék. Ebből sokat, bár még messze nem életveszélyeset vesztettem az elmúlt órákban. A fáradtság volt a legnagyobb ördög szervezetemben, nem a sok ütés. Azok begyógyulnak, majd eltűnnek, mint régen, most azonban a székhez vagyok rögzítve, csupán szunyókálni tudok lehajtott fejjel, mint a lovak.
Teljes szívemből gyűlöltem ezt a két férfit előttem, azonban tudtam, mit kell figyelni. Csupán ketten voltak, kintről sem hallottam soha több hangot. Amikor nyitogatják az ajtót, fel tudom mérni, milyen az épület többi része. Egy ablak van a folyosó végén, melyből több szoba ágazik. Az én vallatóm a másik végén van, így szembe találom magam az ablakkal, amikor kinyitják az ajtót, azon kinézve pedig egy házat látok, tehát a városban vagyunk, és földszinten. Felelőtlen barmok! Ha el tudom oldozni magam, sima ügyem van tovább. Ki kell szöknöm az ablakon, még csak zuhanni sem fogok. Azonban ez nem tűnt olyan egyszerűen ennyi csomóval minden végtagomon.
Reménykedtem benne, hogy Apa értem jön, mint régen, hogy megment egy csapat kommandóssal. Haloványan emlékszem Rick bácsira, amint beöltözve, golyóállómellényben, és kicsiként eszméletlen nagynak tűnő fegyverrel kísér Apa karjaiban. Többször is járt nálunk, Apával jó viszonyt ápolt, nekem pedig a pszichológus által elhomályosított, de nem teljesen elzárt emlékfoszlányok a felszínre törtek láttán. Kopasz fejét mindig csodáltam, és egyszer meg is kérdeztem tőle 8 éves fejjel, hogy minden nap borotválja-e, azért ilyen sima mindig. Ő csupán nevetett, és azt mondta, ha nagyobb leszek, majd megmutatja az én hajamon. Ez azóta sem történt meg, nem vagyok kopasz.
Kinyílt az ajtó, én pedig ismét szembe találtam magam az ablakkal, mely édesen kecsegtet, kétes nedvet csepegtetett kiszáradt, vérző ajkaimra. A szabadság édes íze járta át ilyenkor számat, azonban amint becsukódott az ajtó, ez szertefoszlott. Az egyikük kezében egy telefon volt, amelyből tudtam, most akarják megfenyegetni Apát.
- Mit gondolsz Haver, Apuci komolyabban venne minket, ha megkapná a fiacskája egyik ujját? - kérdezte az egyik kihívón szemembe nézve.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rémültem meg, ilyennel még nem fenyegettek, azonban ezt nem mutattam. Inkább elővettem józan eszem, és végigmértem láthatatlanul mindkettejüket. Nem vettem észre náluk semmiféle eszközt, amellyel ezt véghez tudnák vinni, szóval nincs mitől félnem.
- Előbb nézzük meg, mennyire segítőkész Apuka! - mondta a másik, a néger, és nyomkodni kezdte a kezében lévő telefont.
A füléhez emelte a készüléket, én pedig hallottam, hogy valaki megszólal nem sokkal később a vonal túlsó végén. Szerettem volna hallani Apa hangját, de ebből a távból csak duruzsolásnak tűnt.
- Nálunk van a pici fia. - mondja egyből rám sandítva, mindenféle előzetes nélkül. Egy pillanatig nem hallottam beszédet, majd sokat egyszerre. - Tudja maga nagyon jól. Azt a bizonyos pendriveot! - ismét Apa kezdett beszélni, én pedig eltűnődtem, hogy újonnan már egy pendrive árát is megérem. 6 éves koromban szerintem csak egy levelet kértek értem, de erre nem mernék megesküdni. A férfi sóhajtott, majd a fülemhez tartotta a telefont.
- Liam! Jól vagy? Bántanak? - kérdezte Apa aggodalmasan, én pedig lehunytam egy pillanatra a szemem akaratlanul is. Olyan jó érzés volt újra hallani a hangját, amióta a suliban vagyok, nem beszéltünk, csupán levelet kaptam néha. Amikor felpattantak szemhéjaim, elszántan bámultam a két férfira előttem. Rajtam ugyan nem fognak ki!
- Semmi gond, Apa. Ezek barmok! - feleltem k a két férfi szemébe nézve.
Szinte köptem a szavakat nekik, mire mindkettőjük szemében harag és düh csillant. Talán most elvetettem a sulykot, de nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy megtörjenek. Ki fogok tartani, amíg Apa el nem jön értem. Ő és én a világ ellen!
- Oké, elég a bájcsevejből. Hét napot kap! Aznap reggel elküldöm az adatokat, hova hozza a Pnedriveot! - nyomta ki a telefont a férfi.
Elgondolkoztam, hogy vajon Apa szemében hogyan jelenhetek meg most. Mint egy hatalmas probléma, amely jobb lenne, ha nem is létezne, vagy mint egy bátor srác, aki nem fél szembenézni elrablóival? Reméltem, ott, ahol éppen van, azt motyogja maga előtt: Az én bátor fiam. 

8 megjegyzés:

  1. Larry *-------* ♥
    Szegény Liam :( Remélem hamarosan megmenti az apja, vagy a fiúk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha majd meglátod, mi lesz. Nem kotyoghatok :D

      Törlés
  2. Ez a legjobb szülinapi ajándék. :DDD Nagyon aranyos volt a Larry-s jelenet :))) :333 Remélem,hogy Liam hamar kifog szabadulni és az apja megfogja menteni :(( :))) . Már várom a kövi részt :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan? Boldog szülinapot utólag is. Reménykedni szabad, de mindennek van egy szomorú oldala is :)

      Törlés
  3. Okos az en Liam-em, kifog jutni onnan! *u*
    Szegenykem, ugy sajnalom, hogy bajba kerult. :c ahajjj! xc
    Larry! *v* Olyan cuki volt ez a jelenet.x3
    annyiraa imadom ezt a sztoriiiiit!!! aaaaaa! Imadlak Zsoo! :3
    Puszii! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, és hogy megint láthatok tőled egy kommentet. :)

      Törlés
  4. Larry ezazzzzzzzzz *-*
    fogadjunk apuka FBI-os :DDDDD vagy ilyesmi xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most játszanám: hahahahaha....no. De ki tudja?! :D

      Törlés

Music Note 4