Oldalak

2014. július 3., csütörtök

Black Dominance & King Cobra - Zsófi.

Sziasztok!
Itt lenne az ígért különlegesség, amely a drága névrokonom, Zsófi kérésére íródott. Még soha nem írtam ilyet, és rengeteget kellett kutatnom utána, tekintve, hogy semmit nem tudok róluk. De élvezem a kihívásokat, tudjátok, szóval sok videó, zenehallgatás és sztarlexikon.hu után végre rájöttem, mi is van itt, azonban akkor már elkezdtem, így kicsit más irányba ment, sorry. 
WARNING: nem 1D, hanem Adommy, ennek ellenére remélem, elolvassátok, ugyanis szerintem nagyon jól sikerült megírni. 
Előre leszögezném, nem ugrálok az időben, olvassátok, és a végén megtudjátok, mi az benne. 
Kérlek titeket, NE ÉRKEZZEN EZ ALÁ TÖBB KÉRÉS! Köszönöm megértéseteket. 
Jó olvasást, remélem, mindenkinek tetszik, köztük a kérőnek is!
                                                                                                                                              xoxo     Zsoo


Black Dominance & King Cobra

Egy külső szemlélő talán két elvetemült állatot látott tegnap este a színpadon, azonban, amikor erre az ágyra néz, nem mondaná meg, hogy ugyanarról a két fiúról van szó, vagy azt gondolnák, skizofrének. Az ágyban aludtak, kis kifli-nagy kifli pózban. Adam orrát csikizni kezdte Tommy szőke haja, amitől orrát felhúzva dőlt hátra. Bőre ráncokba szaladt arcán, miközben próbálta visszafogni tüsszentését, de nem sikerült. Tommy erre mocorogni kezdett, majd párja felé fordulva húzta magához. Adam kuncogni kezdett, ugyanis a szőke tincsek ismét orrába csapódtak.
- Csak még egy percet. - nyöszörögte Tommy álmosan, rekedtes hangon.
- Nem vagyok az anyád! Felőlem addig alszol, ameddig akarsz. - felelte Adam.
Huncut vigyorral próbált kibújni az ágyból, de pontosan tudja, hogy Tommy úgysem engedi távozását. A fiú makacsul egy helyben tartotta látszólag vékonynak tűnő karjaival, melyeken esténként ki szoktak dagadni az izmok ágytorna közben.
Hmm...az a legjobb sport a világon. futott át Adam agyán a gondolat, amitől akaratlanul is eszébe jutott a tegnap este. A fiúk olyanok, mint a vámpírok. Ha lemegy a nap, megvadulnak, kiszipolyozzák egymást a színpadon és az ágyban, azonban nappal csupán két tündéri srác mutatkozik.
- Olyan bunkó hangulatgyilkos vagy. - nyögi Tommy, miközben Adam hasába temet egy ásítást.
- Hangulat tegnap este volt 3 fele. Most csupán lustaságnak nevezném. - helyezi kezét Tommy fenekére, és abba markolva préseli oldalához a fiút.
Ekkor nézett fel rá a szokott semmitmondó arccal Tommy, amin Adam mindig jót mosolyog, már jó pár éve - 2009 óta. Azonban Tommy nem tudta tartani álcáját, kibukott belőle a nevetés, amikor párjára nézett.
- Még kék a hajad! - nevette el magát magasan.
- Te viszont csodaszép vagy reggel. - ragadta meg az állát Adam, hogy a szemébe nézhessen.
Tommy abbahagyta a nevetést, és bámult a hatalmas íriszekbe, melyek körül elfolyt a festék. Tudta, hogy Adam soha nem mossa le a dolgokat magáról lefekvés előtt, azonban Tommy megteszi, minden egyes alkalommal essen közbe akár egy szeretkezés.
- Akár a Király Kobra. Veszélyes, de őrülten szexi. - motyogta Adam.
A szexi szónál felhúzta felső ajkát, kicsit vicsorgott, amitől Tommy arcára is vigyor kúszott. Eszébe jutott, mikor mondta ezt neki először Adam, és kicsit el is pirult az emléktől. Nem most volt, mégis mintha tegnap történt volna. Imádta Adamet, és még a legelején megfogadta, hogy nem kezd ki vele - nem jött össze. Képtelenek voltak egymástól távol tartani magukat. Tommy száján ezúttal nem díszelgett élénk rúzs, ami még vonzóbbá tette Adam szemében a csodás ajkakat. Semmi egyebet nem csinált, mint egy egyszerű csókot nyomott Tommy ajkaira, majd a haját még jobban összekócolva húzta ki az ágyból párját. Mindketten csupán egy alsóban voltak, így Adamnek ismét alkalma nyílt megvizsgálni barátja apró, törékenynek tűnő, mégis izmos testét. Tommy eltörpült magasságban Adam mellett, annak mégis volt oka féltékenynek lenni, ugyanis a fiú arca, szőke tincsekkel keretezve tökéletes volt. Szemei igézően vonták magukra az emberek figyelmét, bőre sima és bársonyos. És a teste is ki volt dolgozva kellőképpen...eléggé...nagyon.
Tommy két ujjal felemelte Adam tegnapi ingjét majd megszagolta. Arca grimaszba fordult, amikor maga mellé ejtette az inget undorodva.
- Te egy ritka büdös ember vagy. - kuncogott Adamre.
- Igen? Akkor fogd be az orrod, Csinos Cicám! - nevetett a fekete, majd átkarolva Tommy nyakát, hónaljához húzta a fiú arcát, aki semmi egyebet nem tudott tenni, mint nevetni. Adam imádta ezt a hangot, meglehetősen szépen, magasan kacagott párja, aki hasánál fogva próbálta eltolni Adamet. Végül engedett neki, és nevetve karolta át, majd lementek a konyhába. Tommy elővette az Ő ezüstös bögréjét, majd előhalászta a mosogató legaljából Adam kövekkel kirakott, csillogó, csicsás darabját. Fejcsóválva vette tudomásul, hogy még el is kell mosnia, így amíg a kávé készült, nekilátott. Adam soha nem segített neki, ezt már megszokta, ellenben fekete párja imádta csodálni a pultnak dőlve, amint Tommy sürög-forog a konyhában. Általában a hosszú, kimerítő mustra végén mindig a fiú fenekén állapodik meg a tekintete, amitől agyába villannak a tegnap este történései.
- Van egy délelőttünk. Mit szeretnél csinálni? - kérdezte Adam, mikor Tommy kezébe nyomta a gőzölgő, bögrének csúfolt strassz-tárgyat, mely a szőke szerint olyan volt, mintha egy csillámpóni belefingott volna a ventillátorba, ami elé lehelyezték az akkor még fehér bögrét ragasztóval bekenve.
- Tudod, a múltkor vettem pár gyertyát, meg egy új fürdősót... - kezdte bevezetni Tommy terveit, amitől Adam arcára kaján vigyor kúszott.
- Szóval a fürdőkádban akarod csinálni?! - túrt a szőke hajába.
- Nem! - ráncolta össze a homlokát a szőke.
- Oh, akkor azt a nem tudom, milyen tusfürdőt, vagy mit akarod síkosítónak? - csillant fel a fiú szeme, és vággyal telve karolta át Tommy derekát, aki ezt hallva eltolta magától a fiút.
- Micsoda? Fúj, nem! Romantikázni akartam veled egy kád vízben! - csattant fel bögrével a kezében.
- Mit csinálni? Az melyik pockemon? - kérdezte Adam homlokát ráncolva, ajkain még mindig kéjes vigyor égett.
- A romantika? Az, amit tőled soha nem kapok meg! - csóválja meg a fejét Tommy, és háttal fordult párjának, hogy a pultra támaszkodjon. Lehunyta szemeit, és mélyen magába szívta a levegőt, hogy lenyugodjon.
- Ne csináld már! Régen soha nem igényelted ezeket a dolgokat. - csóválja meg a fejét Adam, és magához húzza a fiút hatulról, derekánál fogva.
- Mert régen még azt hittem, változni fogsz. - csóválta meg az a fejét. 
- Miért tettem volna? Tommy, pont azt bírtam benned annyira, hogy nem kellenek ezek a nyálas cuccok, csak egy ágy, meg talán egy csomag óvszer.  - csóválta meg a fejét Adam hajába túrva. Tommy ennél a pontnál fordult meg. Nem magától cselekedett, az esze azt diktálta; "Ne nézz rá!", de a szíve akkor meghasadt középen, és kiszökött belőle egy parányi szeretet a sokból, amelyet eddig érzett Adam iránt.
- Ennyi? Semmi másra nem vagyok jó, mint smárolni a színpadon, vagy megbaszni jobbik esetben egy ágyban? - vetette a szemére ismét Tommy.
- Az egyszeri este volt, utána nem csináltuk autóban. - tette maga elé védekezőn kezeit Adam.
A fiú kelletlenül lehunyta szemeit, amikor eszébe jutott, mennyire kitekeredve kellett feküdnie félig egy autó hátsó ülésén, félig a boxon. Nem akart emlékezni arra a szeretkezésnek aligha nevezhető szexre.
- Figyelj, Adam! Leléptem miattad a szülinapomról hogy megtanuljak basszusozni. Hátrahagytam a kedvenc gitárjaimat, hogy a padláson porosodjanak. Eszek húst és a bátyámnak adtam a kutyámat, mert Te nem tűröd meg a házban, szóval igazán érdemlek egy kis romantikát és figyelmet! - akadt ki hevesen gesztikulálva. Folyton a háta mögé lendítette a kezét, mintha mutatni akarna valamire, és Adam nem volt biztos benne, hogy tényleg a mosogatóra céloz vagy ez csak egy reakció.
- És ki kért rá? Ha nem emlékeznél, miattam nem heversz most az utcán egy tűvel a karodban, habos szájjal, férgekkel a szemedben! - vágott vissza Adam.
Egy pillanatra ugyan megfordult a fejében, hogy inkább lenyugtatja párját valami nyálas szöveggel, azonban nem volt az a fajta ember, aki ilyenbe belemegy. Úgy érezte, Tommy sokkal többel tartozik neki, mint azt 
a srác gondolja.
- Bunkó fasz! - csóválta meg lenézőn a fejét Tommy jobb híján, majd felrohant a szobájukba.
A szeme égett, de nem akar gyengének tűnni. Egy másodpercet sem volt képes eltölteni tovább Adam mellett. Nem volt szép, hogy ezt felhozta, lehet, hogy Tommy követett el hibákat, de legalább nem játsza meg magát a rajongók előtt, akik csak csókot akarnak, semmi mást.
Belevágta kedvenc Converse oldaltáskájába fontosabb cuccait, majd megragadta a gitárját. Dühöngött, amiért nem tudja mindet magával vinni, de eldöntötte, hogy írni fog egy SMS-t Adamnek, amiben közli, milyen címre küldje el a hangszereket. Arca egészen kipirult az elfojtott fájdalomtól és dühtől, ami hatalmába kerítette, mikor kirohant a szobából, majd az ajtó felé vette az irányt. Tudta, hova megy, az egyik barátjánál biztosan meghúzhatja magát. Tudta, hogy befogadja, és abban a pillanatban egy kanapé is csábítóbb volt, mint ez a ház Adammel.
- Hova mész? - kérdezte Adam az ajtófélfának támaszkodva, mikor Tommy a cipőjét vette fel. Nem állt szándékában felelni, még csak tudomást sem akart venni a tökéletes lábakról, melyek előtt térdel, hogy felhúzza elnyűtt csizmáját. Adam szíve hangosan megroppant, mikor meglátta párját táskájával indulni. Nem válaszolt neki, és ettől még jobban nőtt benne a düh, de a kétségbeesés apró sugara is beszökött mellkasába. Megragadta a srác karját, és kényszerítette, hogy felé forduljon, mikor felállt. - Kérdeztem valamit.
- Én meg nem válaszoltam. - felelte Tommy fojtott hangon.
Kitépte karját Adam kezeiből, majd oldalára kapta a táskáját, és lelépett. Az ajtó hangosan csapódott be utána. Adam lehunyta a szemét, amikor meghallotta a régimódi Victory felhördülését. A motor alázatos hangja megtöltötte az utcát, és Adamnek eszébe jutott, hogyan csillan meg Csikó vörös fényezésén a lemenő nap, amikor Tommy megérkezik este a házukba. Mennyire szexin veszi le fejéről a bukósisakot, majd megrázza szőke tincseit, és felnevet, mikor azok sehogy sem állnak. Adam egy időben mindig az ablakból figyelte ezt a mozdulatsort, és most felvillant a szeme előtt ismét. Letámasztotta Csikót a bejárón, Adam matt fekete BMW-je mellé, majd feszülős bőrcuccban megindult a járdán az ajtó felé.
Adam úgy érezte Csikó Tommyval a hátán magával vitte szívének egy igen nagy darabkáját is. Akkor eszmélt, hogy nem kellett volna ennyire fölényesen viselkednie, mintha természetes lenne, hogy Tommy az övé, azonban képes volt elűzni, és most egyedül maradt a fekete dominanciájában.
Tommy a bukósisak alatt engedte ki könnyeit, miközben Csikó hátán száguldott a vak városon keresztül. Hátán a gitárja, az ülés alatt a cucca zötykölődött a sebességtől, azonban akkor még Penny sem izgatta, a kedvenc western gitárja tokjában. Szeretett a kedvenc dolgainak nevet adni, ellenben Adamnek nem volt beceneve. Most már nem is lesz.
A Fekete Dominancia minden egyes motorzúgásra felriadt az este, és ismét beugrott reggeli veszekedésük, majd a nap további része, Tommy ugyanis nem ment el a próbatermükbe délután. Adamnek is nehezére esett azokon a helyeken mozogni, ahol minden elkezdődött, a próbaterem adott otthont minden kezdetnek. Az éjszakai hangok kétszer erősebben szöktek be a nyitott ablakon, amikor csukva volt a szeme. Ha egy motor felhördült kint, egyből kipattantak íriszei, azonban csalódnia kellett. Ez nem Csikó hangja volt, és nem is állt meg a bejárón, még csak nem is lassított. Nem tudta, mi lenne a jobb; ha lehunyná a szemét, és elviselné Tommy mosolyát maga előtt, vagy ha nyitva tartja és szembesül vele, mennyire hideg, üres a nagy ágy egyedül. Mérgesen fordult a másik oldalára, ahol szembe találta magát Katyvel, Tommy második kedvenc gitárjával. Összepréselte ajkait, ahogy eszébe jutott a sok közös dalszerzés, majd lehunyta szemhéját. Ezúttal nem Tommy jelent meg lelki szemei előtt, sokkal inkább egy  határozott kontúros, neon színben villogó felirat, mely a következőt hirdette: Vissza kell szerezned!
***
A napok teltek, Tommy pedig kénytelen volt bevánszorogni a próbákra, arra a helyre, ahol minden elkezdődött. Komolyan meggondolta, hogy feladja a gitározást Adam mellett, nem lenne képes tovább elviselni a megszokott koreográfiát, melyben folyton érintkeznek, és a rajongók ezt elvárják. Nem tudnak elszakadni egymástól így. Úgy döntött, egy hetet ad magának, hogy megnézze, képes-e külön választani a munkáját a hűen áhított Fekete Dominanciától. Eddig nehezen ment, de megfogadta, hogy nem jelenti ki távozását, amíg le nem telik az egy hét, abból pedig van még vissza három nap, akkor este pedig még egy koncert.
Adam sokat agyalt, mit kéne tennie, hogy visszaszerezze Tommy-t, mígnem a tökéletes terv sziluettje körvonalazódni kezdett elméjében, végül pedig teljesen testet öltött. Első lépésként meg kell mutatnia neki, mit veszít a szőke, ha elhagyja. Erre pedig nem kellett egyebet tennie, mint egy kis segítséggel felhasználni színészi képességeit. Aznap, mikor már négy napja voltak külön, egy SMS-t küldött Tommynak
Nem akarok kuncsorogni újabb esélyért, csupán egy dolgot kérek; Gyere holnap 4-re a próbaterembe, és hozd Pennyt is! A."
A fiú lepetten nézte meg az üzenetet, és fájdalmasan vallotta be magának, mennyire hiányzik neki az A. monogram elől a szokott xx. Talán már soha nem fog így üzenetet kapni, de fájt, amit Adam a fejéhez vágott. Igen, drogozott, és abban a pillanatban úgy érezte, ismét megtenné, ha attól nem érzi párja hiányát. De nem volt szabad, amíg le nem telik az egy hét. Utána talán jobban fog fájni minden, de ennyit még el kell viselnie, hogy lássa, meg képes-e maradni a bandában.
Rájött, hogy ezek szerint holnap nem lesz próba, tekintve, hogy egybe esik a két időpont. Négykor belépett a szokott épületbe, majd megindult a nekik kijelölt szoba felé. Szokatlanul sok autó állt már a parkolóban, és amint a folyosóra ért, rengeteg emberrel találta szembe magát, akik mind, egytől egyig gitároztak. Néhol a földön ültek, és gyakoroltak egy-egy dallamot, a hangok összefolytak. Tommy lepetten pillantott körbe, erre egyáltalán nem számított. Az ajtón egy felirat díszelgett, miszerint: "Meghallgatás". Majd alatta kisebbel: "A folyosó végén kérj egy számot!". A fiú szíve fájdalmasan facsarodott meg, amikor meglátta a papírt. Sóhajtva csóválta meg a fejét, amint eszébe ötlöttek a 2009-ben történt dolgok. Ugyanezzel találta szembe magát, amikor idejött, Adam igazán változtathatna kicsit a meghallgatás módszerén.
Egyáltalán miért hívott ide? gondolta Tommy. Be akart rontani a szobába, hogy Adam fejéhez vágja, milyen aljas játékot űz vele, azonban egy hölgy kedves mosollyal megakadályozta, és a folyosó végén lévő asztalhoz vezette.
- Kérem a nevét! - fogott kézbe egy csíptethetős táblára helyezett papírköteget. Tommy teljesen lesokkolt, majd hebegve felelt.
- Én nem a meghallgatásra jöttem! - jelentette ki kicsit talán fájdalmasan is, szaggatottan.
-  Kérem a nevét! - ismételte meg magát a hölgy, mintha nem is hallotta volna az iméntieket.
Tommy szemébe láng gyúlt, haragudott Adamra, amiért ennyire fel akar vágni előtte.
Jól van, akkor játszunk! Azt hiszed, van, aki pótolni tud engem? Tévedsz, Te Fekete Dominancia! fortyogott magában Tommy, miközben készségesen válaszolt a nő kérdéseire, mint anno, és meglepő módon ugyanazt a sorszámot kapta, mint évekkel ezelőtt: 21. Ezúttal is beszélgetésbe fogott vele egy srác, aki dicsekvéssel próbálta megfélemlíteni. Tommy csupán kuncogott magában, és belegondolt, hogy Ő már volt egyszer ennek a bandának a gitárosa éveken át...vagyis még most is az lenne, éppen ezért nem is érti, mi célja volt ezzel a válogatással Adamnek. Talán így akar visszavágni, és tudatni, hogy ki van rúgva?
Adam azonban bent, már azóta izgatott volt, mióta meghallotta Csikó hangját az ablakon át. Kilesett rajta, és alaposan emlékezetébe véste a jól megszokott mozdulatsort Tommytól a Victory hátán. Talán most van szerencséje utoljára látni, ha nem jön össze a terve.
- Show Time! - kiabálta kitárt karokkal, amitől az emberek azonnal rohanni kezdtek, hogy elfoglalják helyüket és szerepüket.
Bejött Tommy megérkezése után az első jelölt, aki igazából semmit nem csinált a hangtompított szobában, mint beszámolt, hogy viselkedik kint a szőke. Adam alig várta, hogy Tommy jöjjön, de tudta, túl feltűnő, ha egyből Ő következik. A gitárosok 15 percenként járkáltak ki-be a terembe, majd Adam izgatott sóhajt hallatott, mikor kiment a 20. is, és következett Tommy.
A szőke srác magabiztosan, kicsit talán unottan is jött be a jól ismert próbaterembe, melynek három oldala színtiszta tükör volt, míg a maradék egy, ablak.
- Szia! Adam Lambert vagyok, Thomas, igaz? - nézegette unottan a fiú a papírt, melyet a nő töltetett ki kint Tommy-val.
- Tommy. - nyögte a fiú éllel a hangjában.
Pont ugyanezt mondta neki Adam 2009-ben is, szintén ki kellett javítania. Adam egy pillanatra felpillantott, mint azon a napon évekkel ezelőtt, és végigmért a fiút. Már akkor is felettébb vonzónak találta Tommy-t, ami utána viszonzásra lelt, de most talán utoljára nyílik lehetőse konstatálni, milyen gyönyörűen tökéletes ez a Szőke Szépség. Azonban ezt nem hagyta kiszökni arcára, tartania kellett magát a forgatókönyvhöz.
- Rendben, kérlek, játssz nekünk valamit a legjobb tudásod szerint. - intett Adam.
Tommy elégedetten elvigyorodott, nem volt ínyére ez az egész, idegesítette, hogy Adam így akarja féltékennyé tenni. Biztos volt benne, hogy másodszorra nem kerül be a bandába, de meg akarta mutatni, mennyi mindent veszít el Adam ezzel. Dühös volt, amiért Adam így áll bosszút rajta.
Seggfej! Miért nem hagy egyszerűen lelépni? kiáltotta magában, amiből kifele annyi látszott, hogy megfeszül nyaka, amint ezt bent tartja. Elkezdte játszani azt a dallamot, amit évekkel ezelőtt is. Néhány helyen megfakult emlékezete, így ott rögtönöz pár akkordot, de a lényegtől nem tér el. Minden erejét beleadta, hátra dőlt pengetés közben, amely 2009-ben még nem volt rá jellemző, de megszokta koncertek alatt, hogy Adamhez simulhat, így jött magától. Ezt párja is látta, és összefacsarodott a szíve, amint eszébe jutott, hányszor érezte Tommy mellkasán át szíve lüktetését, mikor arrogánsan végigsimított felsőtestén, hogy ingerelje a rajongókat.
Adam ezúttal sem tett többet, mikor kifulladva megállt előtte a srác, mint elismerően bólintott, és benyögött három mondatot:
- Szép volt, köszönjük. Majd értesítünk. Viszlát!
Tommy elégedetten elvigyorodott féloldalasan, ami annyit takart: tudom, hogy győztem. Adam ezt figyelmen kívül hagyta, de azt árgus szemekkel figyelte, hogyan löki hátra párja a szőke tincseket, majd kilép az ajtón. Behívták a következő srácot, de a színészkedésnek vége szakadt, mikor meghallotta Csikó felhördülést, majd szexi visítását, mikor Tommy sebesen elhajt vele minél távolabb ettől a helytől.
Akár a Király Kobra. Veszélyes de őrülten szexi. gondolta magában Adam féloldalas mosollyal, majd a csapat felé fordult.
- Szép munka volt srácok, köszönöm. Este találkozunk! - intett Adam elégedetten, mire páran tapsolni kezdtek, többen viszont csak fejcsóválva vállba veregették a fiút, amiért ilyen őrültséget művel.
***
Tommy elégedetten, mégis valahogy fájdalmasan, összetörten hevert a kanapén haverjánál, akinél meghúzta magát pár napra. Gevin már Adam előtt is barátja volt, most sem hagyta cserben. Örülnie kellett volna, ugyanis méltósággal távozott, megmutatta exének, hogy soha, senki nem fogja tudni pótolni az űrt, amit az Ő hiánya okoz mind a bandában, mind a szívében. Ellenben ettől fájdalom szállta meg, és ismét érezte, hogy a szíve helyén egy gödör éktelenkedik, mely mélyén egy csupasz, ocsmány teremtés vadul, kétségbeesetten kiabálja Adam nevét, hiányolva egykori társát.
Gevin állt meg előtte, mire kérdőn pillantott fel rá. Valamilyen érthetetlen okból kifolyólag jobban tetszett neki rugdalni nagylábujjával a dohányzóasztal sarkát, mint felnézni jó barátjára, azonban kényszerítette magát, hogy megtegye.
- Gyere! El kell ugranunk valahova! - húzta fel a fiút a kanapéról.
- Nem akarok! Menj egyedül! - próbált visszahuppanni a szőke a kényelmes ülőalkalmatosság puha, bézs párnái közé, azonban Gevin megakadályozta ebben. 
- Nem, velem jössz te is! Ne ellenkezz, induljunk! - húzta ki a fiút a szobából, majd kezébe nyomta a cipőjét, így Tommynak esélye sem volt visszakozni.
Pillanatok múlva már egy taxiban találta magát, és őszintén nem értette, miért nem mehettek Gevin autójával. Általában akkor szokták ezt csinálni, mikor inni akarnak, és tudják, hogy nem vezethetnek később, de most kétkedett benne, hogy ilyen helyre viszi Gevin...ráadásul hétköznap.
Úgy 20 perc múlva megálltak egy régről igencsak ismerős ház előtt, amelyhez szép de fanyar emlékek fűzték. Tommynak kezdett derengeni valami, a mai túl furcsa volt ahhoz azzal a meghallgatással, hogy ez véletlen legyen. Gevin benyitott a házba, ahol sötétség honolt, és előre engedte a fiút.
Túl ismerős! visszhangozta egy hangocska Tommy elméjében. Hirtelen felpattant a villany, és meglátta a barátait, akik még Adam előtt is megvoltak neki, de sok új arccal egészült ki a társaság. Mind egyszerre kiáltották: Boldog születésnapot! Tommy ledöbbenve állt.
Ez nem lehet igaz! Álmodok! nem hitt a saját szemének. A gyomrába érdekes érzés költözött, és mikor az első emberek köszöntötték fel öleléssel vagy csókokkal arcán, próbált visszakozni, hogy nem ma van a születésnapja, de mintha meg sem hallották volna. És akkor megszólalt a telefonja, melyen egy ismereten szám villogott. Abban a pillanatban tudatosult benne, mit is történik éppen.
Ezt nem hiszem el! ADAM! kiabálta magában.
- Adam. - suttogta hagyva, hogy gondolatai kiszökjenek arcára, testét birtokba vegyék.
Kisietett a folyosóra, hogy ne legyen olyan nagy hangzavar, majd felvette a még mindig csörgő készüléket.
- Jó estét! Elnézés a késői zavarásért, Tommy Joe Ratliffet keresem. - szólalt meg a kellemes női hang, mint évekkel ezelőtt. Kísérteties a hasonlóság, csupán sokkal gyorsabban pörögnek az események.
- Igen, én vagyok az. - felelte Tommy, és úgy rémlett, ezt mondta 2009-ben is.
- Remek! A meghallgatás miatt hívom. Magát választottuk az új gitáros szerepére, azonban lenne egy kis gond. Tudja, ez a hely be van töltve, viszont egy basszus gitárosra szükségünk lenne. Amennyiben, holnap bemutatja, hogy abban is remekel, fel van véve. - magyarázza a nő kedves hangon.
Tommy mindent tudóan elmosolyodik, majd igent felelve leteszi a készüléket. Hallotta a szíve helyén tátongó lyuk rusnya lakójának örömteli kiabálását, melyen szerelmét hívja magához. Melengette mellkasát a tudat, hogy Adam ilyet tesz érte, képes volt erre az egész felhajtásra.
Tényleg szeret! üvöltötte magában, mint egy őrült, aki lefejtette láncait, és most a szabadságot ízlelgeti repedezett nyelve hegyével. Eldöntötte, hogy nem fog tovább ellenkezni, így amikor kiszedték belőle a hírt a buliban, nem visszakozott. Hazaküldték, hogy tanuljon meg basszerozni, mint évekkel ezelőtt. Bár régen megtanult ellenben vigyorogva hajtotta álomra fejét Gevin kanapéján. Aznap már megbocsájtott Adamnek, de belement a játékba, így nem rohant vissza hozzá, hogy a nyakába ugorjon, és ismét érezhesse a Fekete Dominancia erőtől duzzadó testét, telt, kívánatos ajkait.
***
Másnap hagyva magát visszament a próbaterembe, hogy előadja az évek során, Adam bandájában kifejlődött basszertudását. Nem volt vele gond, és ezzel tisztában volt. Adam csodálattal nézte, mint évekkel ezelőtt. Tommy próbálta nem mutatni, hogy megbocsájtott, hisz kíváncsi volt ennek az egésznek a végkifejlettjére.
- Remek! Fel vagy véve, Tommy! Holnap 10-re várunk próbára! - mosolygott rá kedvesen Adam, miközben kezet fogott vele.
Mindkettejük testét áramütés rázta meg az érintkezéstől, azonban ez így volt 2009-ben is, most sem alakulhat máshogy. Kicsi eltérések persze volt, például most be kellett volna menniük egy irodába és a piszkos anyagiakról beszélgetni, azonban ez elmaradt.
Tommy felettébb kíváncsi volt, mit tartogat számukra a holnap tekintve, hogy este koncert, ami mindent eldönt. Talán még ott is tartani fogja Adam ezt a színjátékot, azonban ezt nehezen tudta elképzelni tekintve, hogy a rajongóknak erről nem kéne tudniuk.
Adam magában örömtáncot járt, amikor látta kézfogás közben Tommy szemében a nyugalmat. Nem úgy nézett rá, mint tegnap, rájött, mi folyik itt, és várja a végkifejlettet. Amikor a Szőke Szépség kilépett a próbateremből, Adam a többiek felé fordult, és csípőrázással jelezte, mennyire boldog. Homloka szenvedő ráncba szaladt, amint táncolni kezdett, ajkain halk nyikorgás szökött ki, amely a fejében tomboló dallam eltorzított változatának minősült. A helyiségben lévők jót mosolyogtak rajta.
***
Tommy visszatért következő nap, hogy lássa, mivel rukkol elő Adam ezúttal. A fekete próbálta belesűríteni az első hónapok eseményeik három napba, így kénytelen volt kihagyni az apró pillantásokat, és érintéseket, melyek oda vezettek, amely most jön. Konkrétan három hónapot ugrott át így.
A próba telt, és meglepő módon Tommy nem basszert kapott, sokkal inkább a szokott gitárját. A rendes, mostani felállás szerint ment a próba, mintha az esti koncertre készülnének. A szokott 20 perces szünetben, mikor a csapat nagy része cigizni ment, Tommy a mosdót célozta meg. A bent lévők folyamatosan itatták, mintha el akarnák érni, hogy ki kelljen mennie a mellékhelyiségbe. Ő viszont beleegyezett, tekintve, mi történt évekkel ezelőtt először. Mindennek a próbatermük ad otthont.
Tommy a kézmosóknál állt, mikor Adam szélvihart kavarva berobogott, épp mint akkor. Magában kuncogott, ilyen véletlen szintén nincsen. Adam is kezet mosott, a mellette lévő csaphoz állt. Tommy tudta, mit kell tennie, bedugta a kezét a szárítóba, és fel-lehúzgálta a kéznek megszabott részen. És ekkor megtörtént, ami évekkel ezelőtt is.
Két kéz karolta át hátulról, majd az övére kulcsolva ujjait tovább mozgatta vizes kezét a szárítóban. Tommy ajkaira vigyor kúszott ettől, erre várt már az állítólagos szülinapi bulija óta. Ismét érezhette Adam közelségét, izmoktól duzzadó testét, finom illatát, mellkasának hátához simulását. A fekete bőre alatt szikrák cikáztak végig, amikor ismét közel érezhette magát párjához anélkül, hogy az ellökte volna magától.
Mikor megszáradt a kezük nagyjából, maga felé fordította Tommy-t, mint azon a bizonyos napon. Minden ezen a helyen kezdődött. A csokoládébarna szemekbe meredt, melyek szeretettel csillogtak rá, innen tudta, zöld lámpa világít teljes fénnyel az arcába, nincsenek korlátozott látási viszonyok. Lassan csúsztatta egyik kezét Tommy arcára, majd beletúrt oldalt rövidre nyírt hajába, ahogy közelebb húzta magához. Lágyan csókolta meg, éppen mint Azon a napon, a szőke pedig nem ellenkezett, örömmel csókolta ismét a dús, kívánatos ajkakat. Régóta várt erre, régen szenvedett Adam hiányától. Az embereknek ez csupán napoknak tűnt, nekik viszont lassan vánszorgó éveknek. A szíve ismét helyére került, az az ocsmány, csupasz lény pedig kivirult, virágba borult egész teste, és örömmel üvöltötte; Adam újra az övé.
- Őrült vagy! - súgta Tommy Adam ajkaira, mikor elszakadtak egymástól.
- Kit érdekel, amikor az én Csinos Cicám így szeret! Akár egy Király Kobra. Veszélyes, de őrülten szexi. - csúsztatta vissza kezeit a makulátlan arcra, és megcirógatta a lágy bőrt.
- És képes vagy a romantikára. - nevette el magát Tommy.
- Azért ne szokj hozzá, de igyekszem. Kikerestem gúgliban, hogy az melyik pokemon, és nem Pikachu. - biggyesztette le a fekete viccesen ajkait.
Tommy elnevette magát, majd nyomott egy gyors csókot párja ajkaira. Nem tudott betelni Adammel, úgy érezte, újult erőre kapott megfakult szerelmük, mintha most estek volna bele ebben a végtelen labirintusba, és még friss lenne az érzés. És ez nem azért volt, mert Adam újrajátszotta a megismerkedésük, és kapcsolatuk fontosabb pilléreit az elején. Nem érdekelte semmi Tommyt, csak az Ő Fekete Dominanciája, mely testet öltött egy tökéletes fiú képében. 

12 megjegyzés:

  1. :D Ez nekem nagyon tetszett. :D 'Az melyik pokémon?' Oké xD
    Meg az elnevezések is nagyon tetszettek. Fekete Dominancia és Király Kobra. Ötletes :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ezt a baráti társaságom szokta mondani. Örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Bocsi. Fáradt voltam, nyomot akartam hagyni magam után, ez lett belőle. Tetszett, bár Tom karakterétől még a hideg is kirázott.

      Törlés
  3. jaaj hát ez cuki volt.:D
    bár nekem Adam fura így. :D de nagyon király volt.*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nem nagyon ismertem eddig, szóval ügyelnem kellett a személységre, ebből adódhat. Elnézést érte :)

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ó istenem, Adommy *-* hiányzott már... nagyon tetszett az ötlet, még nem olvastam hasonlót. Pluszpont, hogy korábban nem ismerted őket, mégis ilyen jól megírtad. Az elnevezéseket meg a pokemonos dolgot meg imádtam :D egy dolgon lepődtem meg, hogy lefordítottad magyarra a Pretty Kitty nevet, de csak mert máshol még nem láttam így. Köszönöm ezt a ficet, imádtam! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog vagyok, hogy tetszett, rengeteg munkám volt benne. Gondoltam, így szokás, de úgy tűnik, tévedtem, ellenben remélem, nem rontotta el a Csinos Cicám az összehatást :)

      Törlés
  6. *-* Imádtam!! Amikor elolvastam, rákerestem you-tuben a két fiúra...*-* Igazábol miután elolvastam, megszerettem Adamot! :D Na szóval. Röviden: Nagyon jó lett, te pedig egy kiváló író vagy!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így voltam vele! Akkor szerettem meg Adommy-t, amikor megkaptam ezt a kérését, és utána kellett néznem. Örülök, hogy tetszett :)

      Törlés

Music Note 4