Oldalak

2014. július 27., vasárnap

Revenge is sweet - Réka.

Sziasztok!
Ez a sztori Rékának íródott, aki még régebben - elég régen - kért tőlem egy Narry-t. Élveztem ennek az írását, szerintem nagyon mókás lett, jót fogtok rajta nevetni. Remélem, Réka, Te sem haragszol, hogy ilyen irányba tereltem a sztoridat.
Ez alá még mindig nem várom a kéréseket, annál inkább véleményeket. Köszönöm megértéseteket.
Jó olvasást!
                                                                                                                                   xoxo       Zsoo


Revenge is sweet 

Mindenki érdeklődve fordult meg egy göndör buksi után, aki immáron harmadszorra száguld el a folyosókon, és újra meg újra benéz a szobákba. Betudták annak, hogy ideges, azonban nem is sejtették, hogy teljesen más miatt kergült meg ennyire Harry. Göndör tincseibe egyre inkább beletúrt, amint végre akarta hajtani önös érdekű akcióját.
Úgy 10 perc után vele szembe jött Niall, szőke tincsei rendezetlenül meredeztek minden felé, pedig már volt fodrásznál, csupán szereti azonnal tönkre tenni a remekműveket, alig 2 perccel kezdés előtt. Harry azonnal hozzá rohant, és sietősen tolta be az egyik öltöző ajtaján.
- Mit csinálsz, Harry? - kérdezte a szőke lepetten. - Ha azt mondod, hogy nem tudsz nélkülem élni a tegnap este után, akkor itt helyben meghalok a röhögéstől. - figyelmeztette mutatóujját felemelve, de ajkain játékos, szórakozott vigyor égett.
Ő maga sem hitte el, hogy Harry képes lenne ilyenre. Jó volt a tegnap este, de csak egy görbe este volt, amikor vitte előre Őket a vágy, bár tény, hogy Niall régen nem volt annyira megelégedve bárkivel is, mint a göndörrel. Felrémlett neki, hogy Harry volt az első, aki hagyta, hogy kínozza, de előre leszögezte, hogy vissza fogja kapni. Azonban Niallnek ez akkor nem számított, csupán ki akarta próbálni az új dolgokat Harryn.
- Barom! Hoztam neked valamit! Figyelj! - intette le Harry, majd egy huncut mosoly közben kotorászni kezdett zsebeiben.
Niall érdeklődve figyelte, mi kerül elő a fekete farmer különösösen szűk zsebeiből. Azonban nagyon úgy tűnt, Harry nem igazán találja, amit keres. Megtapogatta farzsebeit, amitől Niallnek felötlött, milyen jó is megmarkolni azt a kerek hátsót. Majd a zöld íriszek felcsillantak, mikor a bal első zsebben sikerrel jártak. Niall érdeklődve figyelte, mit vesz elő Harry. Egy aprócska zacskó tele mindenféle tablettával. A göndör kiszedett belőle egy kék bogyót, majd a többit ismét zsebre vágta.
- Ez nem...? - kérdezte zavartan Niall a tablettára mutatva.
- De. - felelte Harry immáron nyelvén a gyógyszerrel, ettől kicsit pöszítve.
- Micsoda? - kerekedett ki Niall szeme, és még folytatta volna, azonban Harry félbeszakította egy erőszakos csókkal.
A tabletta Harry ficánkoló nyelvéről Niall szájába került, Ő azonban nem akarta lenyelni, makacsul ellenállt, így Harry kénytelen volt még jobban elmélyíteni a csókot, míg nyelvével a fiú torkába tolta a gyógyszert. Niall köhögve, öklendezve rántotta hátra a fejét, de késő volt, a tabletta lement gyomrába.
- Mi a picsát csináltál? - akadt ki Niall.
Harry nagyon jól szórakozott a szöszin, zsebre vágta a kezét, és felhúzott vállakkal próbálta szája sarkában tartani a kitörni készülő nevetést. Niall fejcsóválva meredt a göndörre, és rá kellett jönnie, hogy képtelen haragudni Harryre.
- Én mondtam, hogy visszakapod a tegnap esti agyhúzást. Az idegeim hajszál vékonyra feszültek, ma Te jössz. - kuncogott a göndör.
Niall cinikus, megvilágosult kuncogással pillantott oldalra, szemeit hosszan lehunyta. Éppen magával vitatkozott, miszerint az lenne a jobb, ha kiosztaná Harryt, vagy inkább rohannia kéne a mosódba, és öklendeznie, hátha ki tudja hányni a gyógyszert, még csak nem szívódott fel annyira.
- Harry Stylest és Niall Horant kérik a színpad feljáratához! Ismétlem, Harry és Niall azonnal menjenek a színpad feljáratához! Köszönöm. - szólalt meg a hangbemondóban az egyik szervező kedves mégis szigorú, tiszteletet parancsoló hangja.
Harry kuncogva ment ki  szobából Niall előtt, aki tekintetével meg tudta volna fojtani a fiút, amiért így állt bosszút, ellenben eltervezte magában, hogy ezt a poént el kéne sütnie Bolondok napján az egyik haverjával. Vicces lenne. El kellett ismernie, azért jó ötlet volt Hazza részéről, de bár ne Ő lett volna az áldozat.
- Harry, várj már! - sietett mellé Niall, mire a göndör érdeklődve pillantott rá, miközben sietős, nagy léptekkel haladtak a feljárat fele. - Egyáltalán honnan szereztél Vi...vagyis ilyet? - kérdezte lehalkítva a hangját Niall, és rájött, nem szeretné, ha bárki is megtudná, mit gyömöszölt le a nyelőcsövén Harry a nyelvével. Még a végén azt hiszik, Niallnek gondjai vannak, és azért kényszerül Viagra szedésére. Ha ez a hír elterjed a médiában, a szőkének semmi esélye sem lesz a párkapcsolatok terén, még annyira sem, mint eddig.
- Egy sráctól. Gondoltam, jó móka lesz. - rántotta meg a vállát Harry, majd megállt a feljáratnál a srácok mellett. Mindkettőjük kezébe nyomtak egy-egy mikrofont. - Kitartás, csak 2 óra! - nevetett Harry Niallre, aki ezt hallva gyilkos pillantást vetett az elégedett fiúra.
Idegesen markolta meg ír zászlós mikrofonját, ujjai teljesen elfehéredtek. Reménykedett benne, hogy Harry csak viccet, és valójában nem Viagrát adott be neki, csupán valami nagyon hasonlót, de amint felsétáltak a színpadra, kezdte érezni hatását. A vér, mely elfehéredett ujjaiból kiszökött, egy egészen már testrészének üregeibe került, így az kezdett növekedni nadrágjában. Mély levegőt vett, hátha le tudna nyugodni, de nem jött össze.
Két dologgal nyugtatta magát, ha már ilyen helyzetbe került:
1. Nagyülepű nadrág van rajta, feszes alsóval, így nem lesz nagyon feltűnő merevedése.
2. Ha vége élete legnehezebb, leghosszabb koncertjének (mély még csak most kezdődött), csak Harry szívja meg, tekintve, hogy kifulladásig kell majd törődnie a fáradhatatlan Niallel.
Próbált úgy állni, hogy ne legyen feltűnő semmilyen szempontból sem. Áldotta az eget, hogy nem adta meg magát az öltöztetőknek, mikor rá akarták erőszakolni a szűk csőfarmert, és kitartott bő, nagyülepű nadrágja mellett. Lógó trikóját is gyakran húzta lejjebb, hogy az is takarjon, így rájött, hogy kiszúrni nem valószínűleg fogják. Ellenben fájdalommal járt a mozgás számára. Minden egyes intenzívebb mozdulatnál le kellett hunynia a szemét, nehogy kínjában felnyögjön. Ilyenkor néha mellé lépett Harry, és elégedett vigyorral vállba veregette, vagy megpaskolta a hátát. A lényeg, hogy tudatta vele, kinek a műve ez az egész.
- Haver, jól vagy? - kérdezte Zayn Nialltől egy alkalommal. Válaszul csupán egy bólintást kapott. - Nem úgy tűnik! Szedd össze magad! - lökte vállba, mire Niall mélyen magába szívta a levegőt (mintha ez használna), és gyilkos pillantást vetett Harryre, aki csak kuncogott.
Niall alig várta, hogy túl legyen a valaha volt legborzalmasabb koncerten, ami amúgy fantasztikus lett volna, ha nem nyomta volna le a torkán Harry azt a potencianövelőt. Nagy nehezen bírta csupán a végéig, amikor is Ő volt az első, aki lesietett a színpadról.
- Ennek meg mi baja? - kérdezte Louis kuncogva. Mindannyiuknak feltűnt, hogy Niall most nem volt ugyanaz, de nem értették észre az okát, ami Niallnek jót jelentett.
- Izgatott. - jegyezte meg Harry nemtörődöm egy vállrántással.
- Miért? Most lett vége a koncertnek. - csodálkozott Liam.
Harry csak megrántotta a vállát, de amikor elfordult, nem tudta visszafogni ördögi vigyorát. Ő tehet az egészről, és büszke volt magára. Régen nem szórakozott ilyen jól egy koncert alatt sem, mint ezen, csupán Niallt figyelve, és incselkedve vele elégedett pillantásokkal. Harry belegondolt, hogy ez akkor lett volna szép, ha a turnébuszban kéne lakniuk, és akkor még este sem kérhet segítséget senkitől a szöszi. Most azonban tisztában volt vele, hogy neki kell orvosolnia a hotelben a dolgokat. Még szerencse, hogy ezúttal nincs sem dedikálás, sem utó-buli.
Niall megkönnyebbülten vetette be magát szobájába, mikor végre megérkeztek a hotelba. Arra gondolt, hogy átront Harryhez, és követeli, hogy csináljon valamit, ha már Ő okozta merevedését, ami ki tudja, meddig fog tartani, hála ennek a bivalyerős gyógyszernek. Ám ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Harry elégedet feje jelent meg benne.
- Hogy vagy, Ni? - kérdezte kuncogva, miközben bezárta maga mögött az ajtót.
- Bazd. Meg. - jelentette ki Niall tagoltan, jól érthetően.
- Azért jöttem. - nevette el magát Harry.
Niall sóhajtva vetette le magát az ágyra, miközben homlokát dörzsölte. Harry nem tétlenkedett, fölötte termett úgy gondolta, elég időt hagyott már a szöszinek szenvedni, így aztán először lágyan csókolta meg, majd ez egyre hevesebb lett. Niall megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor a göndör a nyakát vette kezelésbe. A pillanat elszállt, meglepően hamar, és ezúttal nem tévedett időérzékük, mikor órákat érzékeltek. A negyedik menet közben Harry oldalra pillantott, és meglátta, hogy már hajnali három, ami azt jelenti, hogy mindjárt hajnalodik, ellenben még kettő kör belefért mindkettőjük szerint. Niall teste üvöltött kielégülésért, amit a végén valóban nehezen viselt Hazza is, és megfogadta magában, hogy legközelebb Ő is bevesz egyet, és akkor mindketten bírják egész este. Egyszer úgy is ki szeretné majd próbálni a szexet, de megfogadta, hogy az soká lesz. Nem akarta, hogy Niall rákapjon, és gondja legyen a sok Viagrából.
Niall ébersége hajnali fél ötre teljesen eltűnt, nehéz végtagokkal feküdt Harry mellett, feneke és ágyéka sajgott a sok megterheléstől, mégis valahogy olyan telt érzése volt, mint amikor egy hosszú nap után, kellemes vacsorát kivégezve ledől az ember az ágyba egy kiadós alvásra.
- Tudod, azért tetszett ez a Viagra, mindent leszámítva. - kuncogott Niall ólomnehéz szempillákkal.
- Gondoltam, hogy bejön. Csak rá ne kapj! - nevette el magát álmosan Harry.
Egyszerűen álomba merültek a felkelő nap beszökő sugarai mellett. Nem bírtak tovább ébren maradni, a mai este mindkettejüknek megterhelő, de egyben emlékezetes és fenomenális volt.
Másnap reggel - vagy inkább aznap délben - Niall szeme sehogy nem akart felnyílni, csupán át fordult a másik oldalára, hogy még nyerjen úgy fél órát, melyet alvással tölthet. Azonban üres ágyat tapintott, mikor tisztán emlékezett rá, hogy Harryvel aludt el, a göndör karjaiban. Nagy nehezen rávette magát, hogy kinyissa szemeit, és lustán végigjáratta tekintetét a szobán. Harry ott állt a szekrény előtt, és éppen a pólóját vette fel a földről. Niall fáradtan elmosolyodott az alsóban és immáron felsőben mászkáló fiú láttán.
- Jó reggelt! - dünnyögte álmosan, a feje majd' szétrobbant.
- Szia. - fordult felé Harry. - Hogy érzed magad? Fáj valamid? - kérdezte kedvesen.
- A fejem és a hátsóm majd szétrobban. Egy darabig most nem fogok szexelni, az biztos. - tolta fel magát a könyökére a szöszi, majd megdörzsölte álmosságtól leragadó szemeit.
- Borzalmasan festesz! Használj szemcseppet, meg aszpirint! - szólt vissza Harry a fürdőből.
Niall figyelte, ahogy a göndör eltűnik az ajtó mögött, majd feltolta magát ülésbe. Talpait lehelyezte a hideg parkettára, és belegondolt, hogy ezek szerint borzalmasan véreres a szeme, mintha emellett nem lenne elég fájdalma. Azonban ez eltörpült a csodás emlékek mellett. Lenyúlt az alsójáért, és miközben magára rángatta, meglátta maga mellett Harry farmerját is. Gyorsan lenyúlt érte, majd kikapta a zsebéből a tablettás zacskót. Még mielőtt Harry kijött volna az éjjeliszekrény fiókjába rejtette. Elégedetten vigyorgott maga elé; édes lesz a bosszú! 

11 megjegyzés:

  1. Haha, imádtam, hisz vicces volt, nem mellesleg pedig Narry! :D Szuperül kitaláltad, végigvigyorgtam az egészet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen :)

      Törlés
  2. Ez is fantasztikus lett.Az egészet végignevettem ,de még mellette egy vicces filmet is néztem ezért a szüleim nem tudták miért nevetek egyfolytában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha képzelem, milyen fejet vághattak. Boldog vagyok, hogy ennyire tetszett :D

      Törlés
  3. Hogy leget Blogspotra ilyen vélemény-gombokat rakni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is szia. Szóval kérdésedre válaszolva úgy lehetséges ez, hogy az Lerendezés menüpontra mész. Ott a Bejegyzések négyzeténél a szerkesztésre kattintasz. Fel fog dobni egy új lapot, azon belül találsz egy olyat, hogy Vélemények. Ott tudod szerkeszteni, hogy mit adjon ki, milyen néven, melyik helyen. Ez lenne az. Remélem, segítettem.

      Törlés
  4. Imádom. Imádlak. Ezért az első díjamat neked, csakis neked adom!
    http://madrianlove.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jó lett. Imádom Narry-t, úgyhogy ilyet még nyugodtan írhatsz :)

    VálaszTörlés
  6. Haha, én sem tudok mást mondani, nagyon jó lett ! :D vigyorogtam, ahogy olvastam, gratulálok ! :)
    xx

    VálaszTörlés

Music Note 4