Oldalak

2014. augusztus 6., szerda

26. fejezet. - School for boys. (+18)

Sziasztok!
Utolsó előtti rész, +18-as! Vigyázat vele. Nem is szövegelek tovább, jó olvasást nektek!
                                                                                                                                             xoxo    Zsoo



Liamet még mindig bent tartották, bár csak tegnap este hozták be, mi pedig megkönnyebbülve ültünk a szobában. Végre nevettünk, bolondoztunk kicsit, pláne amikor valamelyikünk bement a fürdőszobába. Olyankor a kint maradtak vagy bezárták, vagy eldugták egy-két cuccát.
- Oké, nekem el kell intéznem egy telefont. - pattant fel Zayn mobiljával a kezében, majd elindult ki a szobából.
Kérdőn néztünk utána Niallel, tekintve, hogy soha nem szoktunk kivonulni a szobából ilyenkor, Zayn pedig különösen gátlástalan telefonbeszélgetései közben. Louis csupán feküdt tovább az ágyán. Már majdnem mind letusoltunk, Niall még nem, ugyanis éppen a mobilján játszott valamit, én az ablakon bámultam kifele, míg Louis semmitmondóan meredt maga elé a plafonra.
Hirtelen pattant fel, mintha puskából lőtték volna ki. Ravasz tekintetét egyenesen rám szegezte, nekem pedig valamilyen érthetetlen okból kifolyólag görcsbe ugrott a gyomrom.
- Harry, el is felejtettem! Gyere csak, kérlek! - állt elém sietősen.
Kérdőn pillantottam rá, magamon éreztem Niall érdeklődő tekintetét is. Nem tudtam, mit szeretne Louis, ellenben felkeltem az ágyról, és kíváncsian indultam meg vele a kijárat irányába.
- Mindjárt jövünk. - szóltam vissza Niallre pillantva.
- Ráértek, mindjárt megyek zuhanyozni. - rántotta meg a vállát, de ismét inkább a játékra koncentrált.
Louis elindult egy irányba a folyosón, én pedig követtem. Ezen a részen nagyon nem volt nekünk való látványosság, szó szerint az elszeparálást szolgálta. Soha nem néztünk szét, melyik ajtó mögött mi rejlik, be se tudtunk volna menni, be voltak zárva az ajtók. Azonban Louis most a harmadik előtt megállt, és benyitott a meglepő módon minden bonyodalom nélkül.
Udvariasan előre engedett, amin meg is lepődtem kicsit. Gyanakvón méregettem, amikor elmentem mellette, hisz éreztem, valami csínyre készül. Kérdőn fordultam felé, Ő azonban csak gonoszul vigyorgott. Meg akartam kérdezni, hogy mire fel ez a kaján, álnok vigyor, és miért hozott egy ugyanolyan szobába, mint a mienk, ám ebben a pillanatban valaki magragadott hátulról. Magához rántott egy izmos, férfias kéz, majd feltűrte pólómat. Idegesen szívtam magamba a levegőt, és megfordultam, így megadtam neki/nekik azt az örömöt, hogy Zayn le tudta húzni rólam a fölsőmet. Ajkaimra tapadt, én pedig az első döbbenet elszállta után, igencsak hamar visszacsókoltam. Zayn már felső nélkül volt, így meztelen izmaim simítottam végig, amikor közelebb húzódtam perzselő érintéséhez.
Közben Louis hátulról csókolgatta gerincem vonalát, aminek az alja igencsak erogén zónámat jelentette, így mikor megrándultak hátizmaim, elidőzött a nadrágom szélénél egy kicsit. Halkan felsóhajtottam, amitől elszakadtam Zayntől. Louis is velem szemben állt, így előttem magasodtak mindketten, én pedig mérlegeltem, hogy talán még most kéne elfutnom.
- Nem erőltetünk semmit sem, szóval dönts Harry! Akarod, vagy hagyjunk elmenni? - kérdezte Zayn vággyal telve pillantva szemeimbe.
Először teljesen ledöbbentem. Most komolyan el akarják venni és veszteni a szüzességünket itt, együtt? Nem volt kétség, egy kis menage a trois*-ra invitáltak meg éppen, én pedig nagyon csábítónak találtam mind az ajánlatot, mint Őket. Arra gondoltam, hogy egyszer élek, és azt tegyem tartalmasan, úgy, hogy semmit ne bánjak meg. Így aztán belementem.
Magamhoz rántottam Louis-t - Ő volt hozzám közelebb -, és hevesen megcsókoltam. Hallottam Zayn kuncogását mellettünk, majd a másik oldalamra állva nyakam kezdte kényeztetni, de teste irányából ítélve kezével Lou-t ingerelte. Nem éreztem hibának, hogy két fiúval készülök éppen egy szerelmi aktusra, akkor így tűnt jónak.
Eltávolodtunk, majd végre mindenki félmeztelen feszített tökéletes izmaival. És akkor alkalmam nyílt megfigyelni Louis és Zayn heves, szenvedélyes csókját. Pár pillanatra le is fagytam, de olyan izgató volt látni Őket kívülről, ahogy csókolóznak. Semmi kétség sem fér hozzá többé, meleg vagyok, hisz örömömet lelem a férfiakban...nagyon is.
A pillanat elszállt, amikor elváltak, és egyszerre kezdték el lehúzni nadrágomat, azonban amikor Zayn rájött, hogy négy kéz ide nagyon sok, elhajolt, hogy magáról is lekapja a zavaró ruhadarabot. Louis ügyes mozdulattal szabadított meg farmeromtól, majd gyorsan magáról is leszenvedte előnyös darabját. Magamhoz rántva fenekébe markoltam, majd ajkai helyett nyakára tapadtam. Ő felnyögött, de lehet, nem tőlem, sokkal inkább Zayn körmeinek hátán való végigszántásától.
Valamiért élveztem, hogy engem is bevontak ebbe az egészbe, bár a csókokból már korábban is tudhattam volna. Ellenben soha nem hittem volna, hogy Ők ketten néha többek, mint puszta barátok. Az Ő kapcsolatuk mindig is különleges volt, de sohase gondoltam, hogy extrákat is tartalmazhat.
Louis elszakadt tőlem, majd a következő, amit észrevettem, hogy Zayn arca van velem szembe, Lou előttem guggol. Letolta alsómat, miután nyomott egy-két kósza csókot alhasamra, V vonalam mentén, majd kézbe vette férfiasságom. Még nem voltam igazán készen, de Ő szívesen segített ebben nekem. Pár csuklómozdulat után a szájába vett, én pedig döbbent szemekkel nyögtem egyet Zaynt figyelve, aki kajánul vigyorgott. Láttam, ahogy ettől a látványtól az Ő alsójában is jelentően nagyobbra nőtt bezárt dudora.
Mellém állt, én pedig megcsókoltam, miközben kezeim bebarangolták egész testét. Merevedését alsón keresztül felfele húztam, amitől elszakadt tőlem, és elnyílt ajkakkal számba lihegett. Igéző volt a látvány és az élmény egyszerre.
Louis cuppanó hanggal szakadt el hímtagomtól, majd felegyenesedett, ezzel megszakítva elfoglaltságunk Zaynnel. Hirtelen ragadta meg a kezünket, majd az ágyhoz húzott minket. Zayn ledőlt rá, én pedig fölém kerültem. Lepetten pillantottam le a barna íriszekre, de hamar kapcsoltam. Pillanatok műve volt, míg mindhárman megszabadultunk az alsóktól, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy egymás látványa nem növelte tovább libidónkat.
Zayn felemelte egyik lábát, jelezve, hogy kezdjek hozzá, én pedig sarkamra ültem lábai között. Gondolkoztam, hogyan kéne csinálnom, de hamar arra jutottam, hogy ha önként kínálja fel magát, akkor belemegyek.
Feltoltam magam a térdemre, és hagytam, hogy Louis felgörgesse az óvszert férfiasságomra. Ezután Zayn nyakamba helyezte lábát, én pedig belé hatoltam. Fojtott, fájdalmas nyögés szakadt fel torkából. Nem tudtam, hogy szűz, vagy Louis már orvosolta-e ezt a témát, de fájdalomtól eltorzult arcából ítélve nem igen. Vártam kicsit, miközben Lou is feszülten figyelt mellettünk térdelve.
Végül mozogni kezdtem, ami nem hittem, hogy ennyire mámorító tud lenni. Halkan nyögtem fel az érzésre, Zayn pedig a lökéseim ritmusával megegyezően sóhajtozott. Nem telt sok időbe, Louis előre hajolt, és szájába vette Zayn férfiasságát. Ismét meglepett korlátlansága, de a látvány tovább tüzelt. A barna hangosabban kezdett nyögni az élvezetek halmozásától.
Hamar történt, amíg Louis váltott, így lábát átvetette Zayn derekán. Tökéletesen ívelt feneke előttem tornyosult, én pedig képtelen voltam megállni, hogy ne markoljak beléjük. Az én mozgásommal azonos ütemben ringatta csípőjét, így férfiasságuk összedörzsölődött. Immáron három ember nyögése, szuszogása töltötte be az idegen szobát.
Zaynnek azonban túl sok volt ez egyszerre, így próbálva figyelmeztetni minket nevünk nyögésével, mégis elsült a sok egyidejű élménytől. Pihegve feküdt továbbra is ott, én pedig egy percig sem tanakodtam, mit is kéne tennem. Kihúztam magam belőle, majd megragadtam Louis hátsóját előttem. Biztatón pillantott hátra, szemeiben láttam, Ő is ugyanerre gondolt.
Lassan hatoltam belé, mint az előbb. Újra részesülhettem a mennyei élményben, mely az első előrenyomulást jelentette. Lou halkan felsóhajtott, leszegte fejét Zayn fölött, aki feszülten figyelte az eseményeket. Vártam keveset, de úgy ítéltem meg, hogy Ő különösen jól bírja a strapát, így mozogni kezdtem. Fenekét markolva löktem előre csípőmet, míg Ő néha lehajolt, hogy néhány vadabb csókcsatában törjön ki Zaynnel, melyet néha félbeszakított egy-egy álnok sóhaj. Ilyenkor a feneke volt testének legmagasabb pontja, amely számomra felettébb imponálónak tűnt.
Nem kellett sok idő, mindketten megtaláltuk a gyönyör felé vezető utat, majd a végére érve beléptünk a teljes elégedettségbe. Hárman pihegtünk egy ismeretlen ágy takaróján, egy ismeretlen szobában. Nem különösebben zavartattuk magunkat egy ilyen élmény után. Akkor ugrott be Niall, aki pár ajtóval arrébb mit sem sejtve telefonozik, vagy éppen mindenről tudva vigyorog a bajsza alatt.
Jólesően elmosolyodtam, majd egyik lábam Zaynével, míg a másikat Lou-éval kulcsoltam össze.
- Na, megbántad, Hazza? - kérdezte vigyorogva Louis.
- Egyáltalán nem. - kuncogtam halkabban.
- Én is így gondoltam. - bólintott mellé egyet Zayn elégedetten.
Nem volt kedvem megmozdulni, csupán feküdni ott két szexistennel, akik egy csodás területre kóboroltak el velem. Nem tudtam elképzelni, hogy máshogy képes lennék túllépni a gyönyör kapuján, mint nélkülük, ily' módon.


* Menage a trois: (francia kifejezés, de angolok is használják. ejtsd: monázs ötvá) Egy fajta édeshármas. 

9 megjegyzés:

  1. Szia,
    A rész -mint a többi- nagyon jó volt. Nekem mondjuk kicsit sok volt az édeshármas, ennyire sosem szerettem belemenni a melegek szexuális életébe, de nem volt különösebb gondom vele. Tudtam, hogy ez lesz. Felkészültem rá. Azonban meg kell mondjam szépen írod nagyon a felnőtt tartalmakkal dúsított részeket is.
    Egyetlen gondom volt az pedig a "menage a trois", mivel kiejtésileg, ha az eredeti francia kiejtést vesszük, akkor nem a legpontosabb.
    De megértem. Az angolok tényleg így ejtik.xd:')
    Mindenesetre ez nem a te hibád, a rész pedig jó lett. Annyit kérdeznék, hogy esélye egyáltalán van annak, hogy a végjáték egy "sima" páros legyen, vagy ezzel az édeshármassal eldőlt minden?
    Sima páros alatt Larry; Zarry; Zouis ilyesmit értek. :')
    Puszi. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen mind a dicséretet, mind a nyelvtani javítást. Valóban nem igazán tudok franciául, csupán alap szavakat, amik rám ragadtak, ellenben az angolok így ejtik. Nagyon kíváncsi lennék, hogyan ejtik helyesen, hálás lennék, ha leírnád majd a fonetikáját. Előre is köszönöm.
      Sajnos nem árulhatok el semmit a végjátékról, de vigasztaljon, hogy már csak pár nap. Azt hiszem, senki nem fog számítani erre. ;)

      Törlés
  2. Drága Zsoo!
    Anyám. - Ennyi, végem, K.O, csőváz, koporsót s papot ide! Hogy tudsz ilyen módon írni? Imádom azt, ahogyan megvalósítod azt, amit csak gondolsz, és így teljesen kész vagyok lelkiekben már a történeteidre. Nagyon várom, hogy mi lesz a következő futó történet (Narry jó volna), és kérlek kiálts, ha újból lehet kérni sztorit, nekem leng a kezem, jelentkezem.
    Puszi:
    Bella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszik. Egy kicsit változtatni fogok, ha vége van a kéréseknek és ennek a sztorinak is, talán megharagszotok rám, nem tudom...remélem, nem. Minden esetre, szólok, ha lehet majd kérni :)

      Törlés
  3. wow. azta rohadás.
    jézusom. nekem ez mára már túl sok. hogy tud valaki ilyet írni?!
    lenyűgöző. egyszerűen. wow
    azta. édes istenem nem jutok szóhoz.
    jézusom. wow

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ennek nagyon, nagyon örülök. :)

      Törlés
  4. szia
    egy storit kernek szepen valami olyasmit mint a Exactly like him amiben louis-nak van ikre .
    elore is kosz. Bettina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Sajnálom, de mint már említettem, most nem vállalok be több kérést. Tudod, utálok visszautasítani bárkit is, ellenben most nagyon sok dolgom van mellette, ott a regényem is, amit nyár végére be akartam fejezni, hogy a suli közben már csak a szerencsémen múljon majd. Remélem, nem haragszol meg rám, ha ezt most nem tudom teljesíteni. Majd szólok, ha jöhetnek a kérések, akkor írj újra, kérlek. Elnézést a kellemetlenségért.

      Törlés

Music Note 4