Oldalak

I'm the new pet!



Sziasztok!
Íme, a történet, amit ígértem a Névtelen félig utálkozónak, meg persze mindenkinek, aki szereti az írásaimat. Ez egy átlagos fanfiction, majd meglátjátok a lényegét.
Ismét figyelmeztetnék mindenki: A TÖRTÉNET TÖBB +18-AS RÉSZT IS TARTALMAZ!
Ez elé nem tudok nagyon sok mindent írni, ennyi volt minden, amit tudatni akartam veletek Róla. Remélem, elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!
                                                                                                          xoxo    Zsoo


1. fejezet.

Hallgatni akartam a szívemre, talán ez olyan nagy bűn?! Nem értettem, miért csinálnak ekkora ügyet ebből az egészből. Csupán két hónap! Oké, ez tényleg sok egy kicsit anyai szemmel nézve, de nem fogok miattuk meghátrálni, ha már kínálkozott egy ilyen lehetőség. Tudom, féltenek, de én akkor is menni akarok. Tisztában vagyok vele, hogy én leszek az új kis-kedvenc Miami-ból, viszont ez engem soha nem érdekelt. Meglehetősen könnyen jöttem ki az emberekkel, ezzel soha nem volt gondom. Mindenkivel meg tudtam szerettetni magam, egy pillantásomba került, valamint én is azonnal kiismertem a velem szemben álló embert, így tudtam, kihez szabad közelednem, illetve kihez nem.
És persze Anyáéknak sem volt gondjuk aggodalomra, hisz jó helyen fogok lakni. Az unokatestvérem egy lakást bérel London-ban, vele fogok lakni 2 hónapig. Alig vártam a percet, mikor végre megérkezem, tűkön ültem a kocsiban, majd könnyes búcsú után ez folytatódott a repülőn is. Csodás álmok kísértettek az út alatt, melyek mind a tökéletes London-ról szóltak. Még csak egyszer voltam itt 5 éve, Karácsonykor. Többé soha, inkább a rokonok jöttek hozzánk. Valamiért jobban tetszett nekik a pálmafás karácsony, de én inkább a havasért voltam oda. Persze imádtam Miami-t, amikor csak tehettem szörföztem, röplabdáztam, napoztam, buliztam.
Hiányozott a városom, már most éreztem ezt. Álmos voltam, nem csoda, hogy aludtam a repülőn. Tegnap este ugyanis alaposan elbúcsúztam, mondhatni csak a képek elevenítették fel bennem a történteket. A háttérképemnek is egy tegnap este készült partyfotót választottam. Csak, hogy emlékezzek, milyen boldog voltam akkor este, és honnan is jöttem, kiktől. Mert bár imádom London-t, és nagyon szeretnék ide jönni többször is, mégis csak Miami az én otthonom, és ez soha nem fog megváltozni...
Gondoltam ezt én naivan akkor.
Izgatottan, női mivoltomat meghazudtolóan nagy léptekkel indultam el a reptéren a kapun kívül, miután sikeresen átvettem épségben maradt csomagon. Megálltam az ajtó előtt, és alaposan végigmértem az embereken. Drágalátos unokatestvérem arcát kerestem. És meg is találtam kis keresgetés után a hatalmas tömegben. Szélesen mosolygott rám, ettől orra ráncba szaladt. Kék szeme csillogott, ahogy elindult felém, és én is vigyorogva közeledtem.
- Anabelle! - tárta ki előttem karjait, mire belevetettem magam ölelésébe.
- Szia Lou! - motyogtam nyakába.
Erősen szorított, fel is emelt, így éreztem, ahogy megrúgom bőröndöm magam mögött, de szerencsére nem döntöttem fel. 10 éves koromig sülve-főve együtt voltunk, akkor még Ők is Miami-ban éltek. Aztán 11 lehettem, mikor elköltöztek Angliába. Azóta csak 5 éve láttam, mikor itt Karácsonyoztunk, de szinte heti rendszerességgel beszéltünk Skype-on órákon át.  Imádtam, talán Ő volt a legjobb barátom.
Elengedett, és megfogta csomagom. Én húztam, Ő simán felkapta.
- Annyira vártalak! Bemutatlak mindenkinek, csodás lesz. Hétvégente szétbulizzuk az agyunk, a haverjaim csodás arcok, majd megismered őket. Már alig várja mindenki, hogy láthasson. A fél suli beléd esett, mivel megmutattam sok mindenkinek a képed. A föcitanár oda van, hogy jössz, éppen USA-ról tanulunk. Van egy... - dőltek belőle a szavak, melyeket bár felfogtam, mégis lassan kezdtem túlterhelté válni. Játékosan nekimentem, miközben haladtunk ki a fotocellás ajtón.
- Nyugi, Louis! Lassíts, még csak most érkeztem! Vágom, hogy én vagyok az új kis-kedvenc, de nem kéne szétszedni. - nevettem rá, miközben a kocsijához vezetett.
Megcsapott a hideg londoni levegő, így összehúztam magamon pulcsim, még nem voltam ehhez öltözve.
- Oké, bocsi, csak annyira vártalak. - mosolyogott rám féloldalasan.
Alig tudtam tartani gyors tempóját kedvenc bézs magas-sarkúmban, de szerencsére megérkeztünk a megfelelő autóhoz. Tudtam, hogy ez az övé, sokat áradozott róla, mennyire örül, hogy egy ilyet kapott a 18. szülinapjára. Nekem még nincs jogsim, de nem irigylem annyira.
Ahogy beültem, megcsapott a kellemes meleg. Ő bepakolta a csomagom, majd helyet foglalt mellettem. Mosolyogva méregetett kicsit, de én is így tettem. Örültem, hogy végre ismét láthatom élőben.
- Tényleg jól áll ez a haj. - jegyezte meg, majd elindultunk.
Elnevettem magam, és már csak megszokásból is végigsimítottam frufrumon. Úgy egy hónapja csináltattam magamnak ombre festést. Mindenki szerint jól áll, mivel barna a hajam, göndör és meglehetősen hosszú. A szemem ugyanolyan kék, mint Louis-nak, mindketten Anyukánktól örököltük, akik testvérek. De az Ő családja Doncaster-ben él.
Az utat végigbeszéltük mindenféle jelentéktelen dologról, amiről általában. Imádtam vele beszélgetni, olyan felemelő volt, még az időjárással is el tudtunk lenni egy óráig. A humora volt a kedvencem, bármikor mosolyt tudott csalni az arcomra, és ezt rendszerint ki is használtam rossz napjaimon.
A lakása igazán otthonos volt, nekem előkészített egy szobát, amit azonnal el is foglaltam. Hoztam mindent, hogy otthonosabbá tegyem. Hamar berendezkedtem miközben még mindig beszélgettünk.
***
Az ébresztőm dallamosan indult meg a párnám alatt. Egyből kipattant a szemem, és lenyomtam. Már alig vártam a reggelt. Hétfő van, megyek Louis-val suliba. Iskolalátogatáson vagyok egy hónapig, mivel jók az eredményeim, beleegyezett mindkét igazgatóság.
Átbaktattam unokatesómhoz, aki éppen a másik oldalára fordult, gondolom, neki is csörgött az ébresztője, de lenyomta. Az ágyára ugrottam, szerintem félig a hátára, mivel fájdalmasan felnyögött.
- Kellj fel, Lou! Gyerünk, ma suli! - kiabáltam a fülébe, és közben ugráltam az ágyán, mindenfele.
- És ez miért is olyan kurva jó dolog? - kérdezte morcosan, félig a párnába.
- Mert egész nap én foglak szórakoztatni. - kiabáltam viccesen, és lehúztam róla a takarót.
- Anabelle állj le! Inkább készülődj, mindjárt megyek én is. - mondta még mindig csukott szemmel.
- Persze, aztán meg visszaalszol. - ültem a derekára, így egy fájdalmas nyögés hagyta el a száját.
- Jössz nekem egy vesével. - motyogta ráncos homlokkal csukott szemei fölött.
Összekócoltam amúgy is reggeli frizuráját, majd leszálltam a hátáról. Ugrándozva kivonultam a szobájából egyenesen a fürdőbe zuhanyozni, fogat mosni, összeszedni magam. Nagyon siettem, így fél óra múlva (ami nálam igazán rekord) tökéletes hajjal, sminkkel, törölközőbe vonultam vissza a szobámba. Most jött a nehezebb része.
Mit kéne felvenni?
Úgy 10 perc után a kedvenc fekete farmerom és egy bő, fehér ing mellett döntöttem, melynek szegecses volt a gallérja. Nem akartam nagyon kiöltözni, de mégis be akartam mutatkozni illőképpen. Szerencsére sikeresen becsomagoltam a hatalmas bőröndömbe a fél ruhatáram, így volt miből válogatni. Letrappoltam a lépcsőn, és bepakoltam a kedvenc fekete, szegecses táskámba, mikor lerohant Louis is táskával az oldalán. Mielőtt hozzám jött volna az előszobába, elvett a pulton lévő tálból két almát. Az egyiket nekem dobta, amit sikeresen elkaptam. A sajátját a szájába harapta, míg felkapta cipőjét és kabátját.
- Kösz. - mosolyogtam rá, majd felkapkodtam a fekete dzsekim, a fekete, szegecses magas-sarkúm és a fekete Chanel táskám.
Nyomott egy puszit az arcomra, majd kitipegtem mellette a kocsijához, és elindultunk.
- Hányra is kell bemenned? - haraptam az almámban.
- 9-re. - felelte, így lenyugtáztam, hogy még van 30 percünk.
- Mi is volt tegnap az a hadarás? Hogy megmutattad a képem a sulinak? - kérdeztem nevetve.
- Igen. Kíváncsiak voltak rád, én pedig megmutattam az egyik képed. Készülj, hogy a srácok nagy része beléd zúgott, és nyál csorgatva nyugtázták le, milyen jó csaj vagy. - nevetett rám.
Nagyot haraptam az almámból, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Már tudtam, hogy kell kezelni a nyomulós srácokat, volt benne gyakorlatom bőven. Ennek ellenére, én soha nem sem estem pofára, mindig csak én tiportam őket földre, de persze nem szándékosan. A pasik a lábaim előtt hevertek, de én nem nagyon tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, ezért is lettem nagy "pasfaló" a suliban, pedig én egyikkel sem tettem semmit. Még csak hozzájuk sem szóltam. A Valentin nap katasztrófa volt, ha tehettem volna mindig ellógtam volna. Utáltam, hogy az asztalom, a padom, a szekrényem tele volt levelekkel. Elolvastam őket természetesen, jól estek, de nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget. De idén itt fogom tölteni a Valentin napot, egészen konkrétan egy hónap múlva lesz. Így legalább megúszom az otthoni őrületet, de Louis elmondása alapján nem biztos, hogy itt jobb lesz a helyzet.
- Belle, megjöttünk! - mosolygott rám Louis, majd kiszállt.
Megráztam a fejem, és izgatott mosolyt villantottam, majd én is kipattantam. Elindultunk a suli fele a parkolón át. Mindenfele diákok, rengeteg elismerő pillantást kaptam, valaki még fütyült is, de nem tudom, ki. Pedig nem voltam nagyon kihívó. Ahogy elnéztem a lányokat, nem voltak hozzám hasonlóak. Szépek voltak, nem erről van szó, nem is erre gondoltam. Sokkal inkább az öltözködésükre. Semmi nőiesség nem áradt belőlük a stílusuk alapján. Akkor ezért kavartam ekkora port. De hiába, nekem nincsenek ilyen nagymama ruháim, így sem miniszoknyába jöttem, csupán farmer és dzseki.
- Fura a sulitok, a csajok durvák. - súgtam oda Louis-nak, aki csak felnevetett, és bólintott válaszul.
Elmosolyodtam, és fellépkedtem a lépcsőn a bejárat fele. Benyitottunk az ajtón, mire minden szem ránk szegeződött, pontosabban rám. A srácok nyálukat csöpögtették a tiszta padlóra, míg a lányok irigykedő pillantást küldtek. Kínosan éreztem magam, ilyen még soha nem történt velem. Louis-ba karoltam, hogy segítséget kérjek tőle, mire rám mosolygott, majd húzni kezdett a folyosón a sok ember között.
- Nem tetszik a sulid. Még soha nem kaptam ekkora figyelmet. - súgtam neki, miközben magamon éreztem mindenki lopott pillantásait.
- Ahogy mondtad, Te vagy az új kis-kedvenc. - nevetett rám, majd intett három a srácnak.
Odakaptam a fejem, mire tőlük is megkaptam a bambuló pillantásokat. Az aulában voltunk, mindenfele padok voltak, Ők is hárman egy ilyenen ültek. Louis feléjük húzott, így készültem, hogy bemutatkozhatom végre valakinek személyesen is. Látványosan végigmértek, és ahogy láttam, tetszett nekik a látvány. Hova kerültem?! Miami-ban legalább kevésbé nyilvánosan csinálják.
- Hali srácok! - köszönt nekik Louis.
- Hello. Haver, nem mondtad, hogy az unokatesód egy földre szállt angyal. - vette elő nekem egyik legszebb mosolyát egy feketehajú srác. Én csak elmosolyodtam, már régen nem pirulok le ilyeneken.
- Nyugalom Szívtipró! - nevettem rá, mire a srác szemmel láthatóan elégedett vigyort villantott.
- Srácok, Ő az én drága unokatesóm, Anabelle. - mosolygott Louis, mikor bemutatott nekik, majd én is megtudtam nevüket. - Ők itt Liam, Niall és azt hiszem, Zayn már kellőképpen bemutatkozott.
Elnevettem magam, és elhintettem, egy "Sziasztok"-ot. Aranyos pasiknak tűntek. Zayn karján azonnal feltűntek a tetoválások, és a fülbevalóját is egyből kiszúrtam. Kétség kívül mindig is a rossz pasik voltak az eseteim, így top 3-ba van az eddigi listámon, melynek többi résztvevője az otthoni suli tanulója. A szöszi, Niall nagyon vigyorgott rám, de szerintem alapból ilyen, letaglóztam ízes nevetésén. Nagyon tetszett. Tipikusan olyan, mikor nem a helyzet viccességén, hanem az Ő nevetésén szakadunk a röhögéstől. A barna srác, Liam egy füzetet bújt nagyban, és próbált magolni. Úgy tűnik, ez nem csak nekem tűnt fel.
- Mitől lett hirtelen ennyire érdekes a füzet, Li? - kérdezte tőle Louis, miközben leengedte karját, így elvettem kezem, mellyel eddig belékaroltam.
- Maradj már, Louis! Totál kiment a fejemből a mai dolgozat. - küldött felénk aggódó pillantást, majd visszafordult jegyzetébe.
Érdekelt volna, mit talál ennyire érdekesnek, de nem kérdeztem rá. Még nem akartam ennyire közeledni feléjük, bár Lou jó barátainak tűnnek. Meg persze azt sem nézné ki belőlem senki, hogy okos vagyok, és nem akartam kérdéseket. Nem tudom, miért nem fér össze az emberek fejében az okosság a szépséggel. Ha azt mondják nekik, színötös átlag, egy szemüveges, pattanásos csaj jut eszükbe, aki trapézgatyába járkál. Én ilyen lennék? Kétlem!
- Menjünk a terembe! - súgta a fülembe Louis.
Én csak bólintottam, majd elköszöntünk a srácoktól. Meglepett, hogy ezek szerint akkor nem osztálytársak, de nem foglalkoztatott sokáig. Az izgalom nőtt a gyomromban, szinte görcsbe rántotta azt. Még ha itt is van mellettem Lou, csak egy új iskola, egy új hely. Bár nekem még csak a tanulás miatt sem kell aggódnom.
Benyitottunk egy modern terembe, mint otthon a miénk. Lassan minden arc felénk fordult, de én ezt nem akartam megint, így meglöktem Louis-t láthatatlanul, aki elkezdett húzni a pad fele. Leült egy üres, egyszemélyes padba az ablak mellé, én pedig mellé telepedtem jobbról. Az utolsó előtti sorban voltunk, ami elég távolt jelentett ebben a teremben. Tudtam, szinte mindig ebben teremben vannak, így én "örökké" itt fogok ülni.
Páran odajöttek hozzám bemutatkozni, többségük pasi volt. Mára megkaptam a bók adagom, de éreztem, itt még nincs vége.  Az első óra is haladt előre, a Tanárnő kedves volt velem, bár azt megjegyezte, hogy elég csúnya az akcentusom. De persze nem sértésnek szánta, én is nevettem rajta. Tudtam, én is hallottam, hogy eltörpülök a tökéletesen elit, brit kiejtés mellett. Olyan trógernek éreztem magam, de aztán arra jutottam, hogy ebben vagyok különleges az itteniek között.
Elkezdődött az óra. Unalmas volt, de nekem mégsem tűnt annyira annak, hisz új hely, új élmények. Louis szorgosan jegyzetelt mellettem, ahogy mindenki előttünk, mivel mi ültünk leghátul, az utolsó előtti padokban. Mögöttünk már senki nem volt. Az óra nagyon a vége fele járhatott, percek voltak vissza, mikor kivágódott az ajtó, és egy srác jött be rajta kopogás nélkül. A Tanárnő azonnal oda fordult, de nem mondhatnám lepettnek.
- Mr. Styles. Csodálom, hogy megtisztelt minket társaságával hétfő hajnalban. - mondta cinikusan a hölgy.
Kérdőn húztam fel a szemöldököm, ez a srác érdekes volt. Hátulról láttam, tetszettek göndör tincsei, melyek kócosan, mégis rendezetten meredeztek mindenfele. Fekete kabátja volt, a gallérját fehér mű báránybőr díszítette. A gatyája is fekete volt, lelógott feltűnően kerek fenekén. Még az alsója is kikandikált, sötétkék pólója alatt. Sötétbarna lakkozott csízmát viselt, feltűnően jó stílussal volt megáldva. A neve is tetszett; Styles. Milyen Styles? Ezek szerint rossz fiú, a Tanárnő alapján el szokta lógni ezt az órát.
- Úgy véltem, néha Tanárnőnek is lehet kivételesen tetszetős napja. - rántotta meg a vállát a srác még mindig háttal.
Hangja mélyen csengett, rekedtesen, mégis valahogy csábítóan hatott. A fejemben elképzeltem hozzá egy arcot nagy, barna szemekkel. Általában be szokott jönni megérzésem, vajon tényleg úgy nézhet ki, mint képzeletemben a hangja alapján?!
- Micsoda nagylelkű Mr. Styles. Ebben az esetben le sem üljön, csengetnek...most. - mondta a Hölgy, mire mintegy végszóra valóban kicsengettek. Lepetten húztam fel a szemöldököm, mint egy boszorkány, pedig kedves nő volt. A Tanárnő kiment a teremből, míg a srác megfordult, és felém indult a padok között. Ekkor megvizsgálhattam arcát. Egyáltalán nem olyan volt, amilyennek én elképzeltem, az ilyen ritka eset. De kellemesen csalódtam, nagyon jól nézett ki. Vonásai férfiasak voltak, felnőttesek. Talán már 19 volt. Szemei zölden csillogtak minden érzelem nélkül, komoly volt. Ajkainak szép metszése volt, miden egyes szeglete hívogatta magához a női ajkakat. Rám nézett, és látványosan végigmért. Elmosolyodtam, és felálltam, ahogy Louis is. Még jobban megfigyelt magának, amitől ezúttal majdnem elpirultam, de sikerült visszafognom magam. Megnyalta alsóajkát, majd hüvelykujját végighúzta rajta. Ebből arra következtetek, tetszett neki a látvány. Megállt előttem, a padra támaszkodott. Magasabb volt nálam, pedig a cipőm is sokat dobott a latba. Ismét végigmért, ezek szerint neki is csak a külsőm tetszett. Mélyen a szemébe néztem, és várakozón mosolyodtam el. Kíváncsi voltam, mit hoz ki ebből. Ő rosszfiúsan elmosolyodott, biztos vagyok benne, ezzel lányok millióit veszi le lábáról, köztük engem is, de nem mutattam. Nem akartam könnyű diónak tűnni, még ha azonnal a karjaiba is vetettem volna magam. Két kicsi gödröcske villant ki arcán, amitől valami olvadni kezdett bennem.
Nyitotta volna száját szólásra, de Louis közénk állt.
- Belle, menjünk! - mondta nekem, de közben farkasszemet nézett előttem a sráccal.
Védelmezőn takart el teste az ismeretlen elől, ebből arra következtettem, valami nem stimmel ezzel a Styles-al. Louis akkora volt, mint én, így Ő is kisebb volt a fiúnál, mégis védelmezett engem.
Engedelmeskedtem neki, így elmentem a srác mellett. Louis még figyelte kicsit, majd Ő is követett. Érdekes volt a helyzet, nem mondott semmit a pasi. Én még új voltam, nem tudtam, ki Ő, de nyilvánvalóan nem kedvelt személy. Kérdőn állítottam meg Louis-t a folyosó szélen, az egyik szekrénysornál, mikor mellém ért.
- Ki volt ez? - kérdeztem halkabban.
- Harry Styles. Ne ismerkedj vele, nem komplett a srác. - mondta komolyan.
- Miért? - tudni akartam róla mindent, nagyon érdekelt.
- Magának való srác, soha nem ismerkedik, nem beszél senkivel. Csoda, hogy előtted megállt. Sokat lóg a suliból. Az Apja egyetemi professzor, a sulinkban is tudja mindenki a nevét. Háromszor jött be a 4 év alatt összeverve, és ötször hívták ki a rendőrök. Senki nem tudja, hogy mi történt. Állítólag megvert valakit, így bíróságra kellett járnia. Már kétszer mentették fel, hála Apjának.
Komolyan bólintottam, jelezve, hogy megértettem. Vonzottak a rosszfiúk, hisz kit nem, de azért ennyire nem. Nem fogok vele foglalkozni, nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget.
Gondoltam ezt én naivan akkor.
Louis megmutatta nekem az iskoláját, reggel nem volt időnk az óra miatt. Most viszont mindent megtudtam, és próbáltam az emlékezetembe vésni több-kevesebb sikerrel. Éppen a végére értünk, indultunk is vissza a terembe, hamarosan kezdődött az óra. Mikor beléptem, és a helyem felé néztem, teljesen lefagytam. Idegesen fordultam Louis felé, aki kérdőn nézett rám.
- Az a srác, tényleg mögöttem szokott ülni? - kérdeztem halkan, csak, hogy Ő hallja.
Harry Styles ugyanis mögöttem ült, az enyém mögött lévő üres padban. Olyan közelinek tűnt. Nem mondhatnám, hogy féltem tőle, csupán ellenszenves volt, azok után, amit megtudtam róla, valahogy mégis vonzott magához.
- Igen, de általában nem szokott bejárni órákra, csak amin írunk, de senki nem tudja, hányas lesz neki. Csoda, hogy most bejött. - magyarázta halkan.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, és megindultam a padom felé. Louis várta, hogy esetleg arrébb pakolok, vagy helyet szeretnék vele cserélni, de ez nem következett be. Úgy döntöttem, egyszerűen csak nem fogok neki figyelmet tulajdonítani.
Gondoltam ezt én naivan akkor.

2. fejezet.

- Mi ez a nagy felhajtás? - kérdeztem zavartan, mikor minden fele emberek rohangáltak a folyosón és a hallban.
Valaki kezében üvegek voltak, valakinél maszkok, és sok lány kalapban és bajusszal, vagy éppen a fiúk hajcsatokkal, hajpántban vagy parókában rohangáltak. Zavartan néztem szét, valaki még nekem is jött, de utána egyből sűrűn elnézést kért, és alaposan végigmért a srác. Csak legyintettem, majd ismét Louis-ba karoltam, mint mindig. A múlthét még egész nyugisan telt, sok mindenkivel megismerkedtem, és sok ajánlatot is kaptam randikra, de mindet visszautasítottam. Nem a pasik miatt jöttem ide, soha nem izgattak igazán.
- Gólyahét van. A kilencedikesek égnek minden szünetben egy teljes hétig. - felelte nevetve.
Mosolyogva mértem végig a tömeget, nálunk is volt ilyen, de csak egy napig tartott. Bár engem nem nagyon szivattak, helyette inkább mindenki rám mászott. Ennek az volt az előnye, hogy megvédtek, és átvállalták a feladatokat. Mindenkinek meg kellett innia egy löttyöt, amibe undorító dolgok úsztak, szerintem már július óta érlelték. De nekem megitta az egyik 11.-es csupán egy pusziért cserébe. Hihetetlen nem?! De ezzel soha nem éltem vissza, vagy használtam ki. De nem is bíztattam őket. Egyszerűen nem izgattak.
A srácokhoz értünk a szokott padhoz. Már csukott szemmel eltaláltam volna ide, mindig itt lógtunk. Most is itt volt mindenki, mi érkeztünk utoljára, mint általában.
- Sziasztok. - köszöntem nekik még mindig Louis-ba karolva, mint általában.
Mindenki illedelmesen köszöntött. Már egészen megszoktam, hogy a srácok is hasonlóan mérnek végig, mint mindenki ebben a suliban. Kicsit beszélgettünk, majd a csengő félbeszakítva minket, befelé utasított mindenkit a termébe. Szokásunkhoz híven, a padunk fele indultunk Louis-van. Ő leült, de mikor én is le akartam, feltűnt, hogy valami nincs rendben. Mögöttem ott ült Harry Styles, ami meglepő volt, tekintve, hogy soha nem óhajtott bejönni az órákra, az elsőkre meg pláne nem. A székemen pedig egy apró boríték pihent. Lepetten vettem fel, miután letettem a táskám a padra. Leülni is elfelejtettem, úgy ledöbbentem. Kibontottam, majd kivettem belőle az igényesen összehajtott, hófehér papírt, melyen hanyag, mégis tökéletes kézírással szerepelt a szöveg. Óvatosan olvastam végig.
"Te vagy, akit sohasem láttam,
Te vagy, akire rátaláltam.
Te vagy, akit örökké látok,
Te vagy, akire örökké vágyok!
Hiszen te vagy a nagy, az élet,
Te vagy, akiért élek!
Te vagy, akit forrón szeretek,
Te vagy, kihez mindig hű leszek!
Szeress tehát, szeress engemet,
Szeress, amíg szeretni lehet!
Jöhet idő, mikor sírni fogsz,
– csapodár voltodat átkozod! –
 S eszedbe jut, hogy szerettelek,
De te kinevettél engemet!
Szeress tehát, én a tied vagyok,
Lehetnék én az egyetlen csillagod?"
A szám kipattant, szívem roham tempóban indult meg. Ilyet még soha nem kaptam. Kaptam már szerelmes leveleket, de ez egyhez sem volt fogható. Ez tökéletes volt, művészi és romantikus. Az arcomra pír szökött, ami nálam igazán ritka. Halk sóhaj csúszott ki számon, próbáltam elképzelni, ki írhatta ezt. Egyszerűen egy arc sem volt párosítható ezekhez a szavakhoz. Szavai úgy lengedeztek elmémben, mint virágok lágy, nyári szellőben. Sehova nem tartoztak, mégis csodásak voltak.
- Anabelle, minden rendben? - kérdezte Louis felállva.
Zavartan kaptam rá tekintetem. Ekkor jöttem rá, hogy még mindig a levelet bambulom, állok egy helyben, és kezeim remegnek. Arcom vörösségéről nem is beszélve, ami nagyon nem volt megszokott, és ezt Louis is tudta.
- Ez csodás! Lou, valaki meseszép levelet írt nekem. De nincs név. Kíváncsi lennék, ki ez a lovag. - mondtam neki izgatottan, és próbáltam kezemmel takarni arcom vörösségét, de a levelet még mindig fél kezemben szorongattam.
Louis zavartan méregetett, még szerintem soha nem látott ilyennek. Kicsit talán féltő is volt pillantása, de nem tudott megállítani. A szavai alapján beleszerettem ebbe a srácba, nem kellett látnom. Tudtam egy arcot rendelni a képhez, ami az idióta amcsi filmek alapján született meg képzeletemben. Hisz ezekben mindig egy pattanásos, gyík srác áll a háttérben. Nos, engem már ez sem érdekelt, hisz nem a külső a lényeg, és aki ilyen csodás szavakat tud írni, annak hatalmas szíve lehet.
Louis éppen nyitotta volna szólásra a száját, mikor egy srác állt meg mögöttem.
- Ne haragudj, de meghallottam, hogy elnyerte a tetszésed a levél. Nem mertem bevallani elsőre, de én írtam. Dwain vagyok... Dwain Parker. - mosolygott rám édesen.
Lepetten húztam fel a szemöldököm. Meglepően jól nézett ki a fejemben elképzelt képhez képest. Kimondottan jó pasi volt. Éreztem, ahogy kicsit elpirulok pillantásán, hisz ennyire csodás verset kevesen tudnak írni, és Ő pont nekem szánta egyik költeményét. Barna, kicsit hosszabb haja oldalra volt fésülve, de csak a frufruja volt több centisre hagyva, amúgy tüsis haja volt. De nekem kimondottan tetszett. Barna szemeiből pedig áradt a melegség.
- Anabelle White. És igen...lehetnél az egyetlen csillagom...azt hiszem. Ez a vers elrabolta a szívem. - nevettem rá pirulva.
- Hát ez király! Komolyan! Örülök, hogy ennyire tetszett. Sok időbe telt ilyennek megírnom. - válaszolt lágy hangon.
A szék hangosan tolódott ki mellettünk, mire oda kaptam a fejem. Harry Styles állt fel, felkapta a táskáját, majd kiment a teremből. Azt hiszem, ma sem látjuk többet, bár nem mintha nagy jelentőséggel bírt volna eddig az életemben. Visszafordultam Dwain fele, aki döbbenten, mégis győzedelmesen vigyorgott rám.
- Akkor elhívhatlak egy randira? - kérdezte óvatosan.
- Persze. - egyeztem bele rögtön, mire elmosolyodott.
- Remek. Akkor érted megyek 8-ra. Hol is laksz pontosan? - kérdezte óvatosan, mire felnevettem, és lediktáltam neki a címet.
Visszament a helyére, mivel megszólalt a második csengő is, mely már végleg a becsengőt jelentette.
***
A nap folyamán elmondhatatlanul sokszor elolvastam a verset, már szinte minden szavát kívülről tudtam. Beleszerettem ezekbe a szavakba, ezekbe a mondatokba...és ezzel együtt Dwain-be is. A randink miatt nem gazán aggódtam, hisz leírta, hogy Ő szerelmes belém, én pedig beleszerettem művészi fogalmazásába, így aztán minden simán kell, hogy menjen. Louis kicsit vonakodva ugyan, de elengedett...vagyis nem kértem tőle engedélyt, Ő viszont úgy viselkedett, mintha az Apám lenne. De ez is csak azt mutatja, hogy szeret.
Egy kocsi parkolt le a lakás előtt, ami csakis Dwain-é lehet. Egy gyors puszival hagytam ott Lou-t, majd kitipegtem hozzá. Kiszállt, hogy ajtót nyisson, így egy lágy csókkal köszöntöttem rózsás arcán.
- Hova megyünk? - kérdeztem a kocsiban ülve.
- Gondoltam, megmutatom a város legkirályabb helyét. - mosolygott rám, de az utat kémlelte.
Bólintottam, és vártam. Nem igazán beszéltünk sokat, inkább kifele bámultam az ablakon. Szerencsére nem telt el így sok idő, hamar megálltunk egy épület előtt, ahonnan fények szöktek ki. Lepetten olvastam el a feliratot.
- Bowlingozni fogunk? - kérdeztem óvatosan, nem mutatva döbbenetem.
- Aha. Gondoltam, bejön. - rántotta meg a vállát, miközben kiszálltunk, de nem volt elég gyors és figyelmes, így én magam nyitottam ki az ajtót.
Nem mutattam, bár teljesen lesokkoltam. Azt vártam, hogy egy étterembe visz, vagy ilyesmi, erre Bowlingozi fogunk. Persze szeretek játszani, csupán szerintem nem ez a legmegfelelőbb helyszíne az első randinak egy vadidegen sráccal.
Az este folyamán beszélgettünk, de sokszor erősen kellett figyelnem, mit is mond szlengje és erős brit akcentusa miatt, amit szerintem még meg is nyomott kicsit. Nos, tisztában voltam vele, hogy a lányok ezért oda vannak, talán Ő is ezért érzékelteti annyira, de engem nem nagyon kötött le. A közös témánk jóformán a suli volt, ahova én újonnan kerültem be. Mesélt nekem az Ő gólyahetükről, és megtudtam pár dolgot Louis-ról is, amit még Ő sem mesélt el. Végtére is nagyon sokat nevettünk, jól éreztem magam vele, így egy puszival köszöntünk el a lakás előtt késő este.

3. fejezet.

- És ha nem jól öltöztem? - kérdeztem zavartan Louis-t az előszobában.
- Nagyon csinos vagy, Belle. - mosolygott rám biztatóan, ami nagyon jól esett.
Egyszerű, hófehér ruhában voltam, melynek egyáltalán nem volt kivágva mellkasi része, combközépig ért. Hozzá egy fehér magas-sarkút választottam.
Éppen megigazítottam a hajam az előszoba tükrében, mikor dudálást hallottunk. Dwain jött meg értem. Nyomtam egy puszit Louis arcára, aki igazán jól festett fehér ingjében, és fekete nadrágjában.
- Ott találkozunk. - mondta komolyan, mikor kinyitottam az ajtót.
Rá mosolyogtam, és kiléptem a lakásból egyenesen Dwain felé, aki kiszállt, és úgy fogadott.
- Azt hiszem, mindenki irigy lesz rám, ha meglátnak mellettem ebben a cuccban. - mosolygott már távolabbról, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
Belemosolyogtam, és beszálltunk. Már 4 napja randizgatunk, és azt hiszem, kezd komolyabbra fordulni ez az egész. Rengeteg meghívást kaptam a gólyabálra, mely bár a gólyáknak szól, mindenki részt vesz rajta, én mégis az én kis Shakespeare-emet választottam. Hisz ki tud ilyen csodásan fogalmazni, mint Ő?!
Az út, mint mindig, most is csendesen telt, de ez egyáltalán nem zavart. Hamar elrepült az az idő, míg oda értünk a sulihoz, majd illedelmesen kiengedett a kocsiból. Belekaroltam, miközben bevezetett a bálterembe, ami amúgy a tornaterem volt. Meglepő módon, nem éreztem azt a büdös izzadtság és edzőterem szagot. Az este jól telt, de szerintem valaki tett valami az italomba, mikor ott hagytam az asztalon. Éreztem is rajta az alkoholt de nem szóltam senkinek, mert először azt hittem, ez eredetileg ilyen. De sajnos túl sokat ittam belőle, hisz a táncolástól megszomjazik az ember, más pedig nem volt, mint a puncs, így kicsit kezdtem homályosan látni. Louis-t kerestem a tekintetemmel, hogy mentsen meg, segítsen rajtam, de nem találtam sehol, pedig biztos itt van. A táncoló diákok körül vettek, én pedig szédülni kezdtem a hangos zenétől.
- Megbocsájtasz egy pillanatra? - kérdeztem, de választ sem várva, elindultam kifele.
Bár láttam, ahogy még bólintott egyet Dwain, majd a haverjaihoz ment. Kimentem az ajtón, egyenesen az udvar eldugott végében lévő egyik padhoz tartottam. Felültem a tetejére, és mély levegőket vettem, hogy elmúljon az alkohol hatása. Nem volt gondom a részegséggel, de itt most nem volt rá szükségem, hisz ez most nem arról szólt. Azt sem értettem, miért csempészne valaki piát az italomba?! Mi értelme volt?!
- Úgy vélem, az alkohol kellő képpen elbódította elméd. - hallottam meg egy rekedtes hangot magam mögül.
Ismerős volt, mégsem tudtam hova tenni. Akcentusa kiéleződött, szavakat szépen ejtette. Régies stílusban, választékosan beszélt. Ijedten ugrottam le a padról, hogy meg tudjak fordulni, de kicsit megszédültem. Egy göndör alak állt előttem, megismertem, hisz minden nap látom, még ha csak kevés időre is. Harry Styles volt az, ami meglepett.
- Mit csinálsz itt? Te öntöttél valamit a puncsomba? - kérdeztem zavartan, és éreztem, ahogy egyre idegesebb leszek. 
- Mondhatni, igen. - nevetett fel mélyen.
- És erre mi szükség volt? - kérdeztem zaklatottan, majd csípőmre tettem kezeimet, hogy érzékeltessem, nem repesek az örömtől.
- Felettébb imádni-valóan festesz, mikor imitálni próbálod a dühöt. - mondta mélyen.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, de nem volt időm válaszolni, mivel erőteljesen nyomta ajkait enyémekre. Kezét azonnal tarkómra illetve derekamra simította, és biztosan tartott maga mellett. Nem tudtam gondolkozni, vagy csupán megállj parancsolni magamnak és neki. Túlságosan élveztem, így azonnal csatába fogtak nyelveink. Semmire nem gondoltam, így aztán teljesen átadtam magam neki. Kezeim hajába vezettem, miközben a fának tolt. Vágyat éreztem iránta, a teste iránt.
Ezt Ő is érezhette csókomból, szerintem egyértelmű volt. Reméltem, hogy tudja is orvosolni gondom, de szerencsére tudta. Combom megragadta, majd felkapott ölébe. Biztosan kulcsoltam össze bokáim dereka körül, míg erősen kapaszkodtam vállaiba. Stabilan tartott fenekemnél, nem tervezett elejteni. Elindult velem valamerre, nem érdekelt, merre. Közben nyakát kezdtem csókolgatni és szívogatni, ami sóhajokat váltott ki belőle, de léptei magabiztosnak hatottak. Fogalmam sincs, hova visz, de nem is érdekelt abban a pillanatban. Akartam Őt, minden rejtélyességével.
Egy ajtó csapódott ki előttünk, majd egyből be is csukódott, hála Harry Styles lábainak. A hátam a falnak támasztotta, miközben még mindig tartott. Huncut vigyort villantott, és belemarkolt fenekembe, melynél fogva tartott.
A nyakam kezdte kényeztetni, amitől jólesően felsóhajtottam. Annál a pontnál elkezdte szívni, és azt hiszem, egyből megtalálta egyik gyengémet. Hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz, bár már így is összesimultunk. Szétnéztem a szobában. Egy íróasztal hevert középen, mögötte egy szék, míg a másik oldalán, felőlünk még kettő. Az ablakon beszökött a holdvilág, fényében megcsillant a falon a rengeteg oklevél, és a hatalmas üvegvitrinben a sok kupa, érem.
- Hol vagyunk? - kérdeztem halkan.
Egy pillanatra elszakadt nyakamtól, hogy feleljen, de ezt nem is bántam, hisz legalább nem hagy nyomot a nyakamon.
- Az igazgatóiban. - felelte a fülembe suttogva, amitől kirázott a hideg.
Óvatosan megcsípte fogaival nyakam bőrét, amitől megremegtem, de kezeim ijedten tettem vállára feleletétől.
- Most komolyan az igazgató irodájában akarod csinálni? - kérdeztem döbbenten.
Ha ez kiderül, vagy valaki ránk nyit, nekem lőttek. Lehet az Apja el tuja rendezni, de én csupán vendég vagyok itt, nem lenne szabad a kedvességükkel visszaélnem. De Ő csak ördögien a fülembe nevetett.
- Esetleg megijedtél, Kedvesem? Úgy véltem, benne vagy némi rosszaságban. - motyogta a fülembe számomra még kicsit szokatlan beszédstílusával.
Még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki úgy beszélt volna, mint Ő. Régiesen, művelten, választékosan. Valahogy nem illett össze azokkal a dolgokkal, amiket róla terjesztenek, viszont a viselkedése nagyon is egybevágott. Mintha két személyiség lakozna benne, melyek ilyen módon keveredtek össze.
- Csak ne okozz csalódást! - suttogtam kacéran a fülébe, majd meghúztam fogammal cimpáját.
Felmordult, és sebesen vitt át az asztalhoz, hogy aztán ledöntsön rá. Sietősen kapkodta le rólam ruháimat, míg én felülve Őt vetkőztettem. A ruhám levételekor megemelt, és ismét elkönyveltem magamba, mekkora ereje van. Felfedtem felsőtestét, ami csodásan volt kidolgozva. Sok jó testű pasi futott utánam, de Harry Styles teste viszi a pálmát. Tetoválásait megvilágította a hold, így nagyjából ki tudtam venni a lényegüket. A madarakra a mellkasán csókokat kezdtem hinteni, mire felsóhajtott, és kipattintotta a melltartóm hátul, amit aztán leejtett magunk mellé a földre. Mivel már mindkettőnket csak egy darab fehérnemű takarta így bátran markoltam rá férfiasságára. Éreztem, ahogy már egészen készen áll boxerében. Halkan sóhajtott erre, és melleimet kezdte masszírozni, ami felettébb jó érzés volt.
- Nem díjazom a játékot! Mit szólnál, ha egyből a lényeget helyeznék előtérbe? - kérdezte fülemhez hajolva.
Mintha szándékosan nem nézne rám, amikor beszél, de nem zavart különösebben.
- Mire is várunk még? - kérdeztem huncutul, és letoltam alsóját.
Megszemléltem magamnak Őt tetőtől talpig, és elégedetten konstatáltam, hogy valószínűleg nem fog csalódást okozni. Elvigyorodott látva, mennyire végigmértem, majd Ő is megszabadított utolsó ruhadarabomtól. Lehajolt oldalra a gatyájához, és kivett farzsebéből valami apróságot. A gyenge fényben megismertem, óvszer volt. Megörültem, hogy Ő legalább gondolt erre, mert, hogy őszinte legyek, nekem teljesen kiment a fejemből a védekezés, aztán meg számolhattam volna a következményeivel. Lágyan fektetett hátamra az asztalon, majd csípőm óvatosan közelebb húzta magához, a bútor széléhez.
Éreztem, amint egy puszit lehel hasamra, majd óvatosan belém hatol. Hangosat nyögtem, mikor egész hossza bennem volt. Bár nem volt sok barátom, soha nem vonzottak ilyen szinten, de az élvezetet én sem vontam meg magamtól, így nem voltam már szűz. Styles mérete kicsit fájt, viszont hamar alkalmazkodott hozzá testem. Mozogni kezdett, először egészen lassan, majd fokozatosan kapcsolt gyorsabb tempóra. Ugyan nem láttam Őt, de éreztem, csodát művel csípőjével. Nyögdécselve repített egyre közelebb és közelebb a csúcshoz. Valahogy még jobban feltüzelt a gondolat, hol is vagyunk mi most, és kivel is játszadozok éppen. Hisz Ő a megtestesült rejtély a suliban, mindenki érdeklődését felkeltette, mégis elzárkózott tőlük. Viszont most itt van velem, egyre közelebb juttatva a gyönyör kapujához.
A hátam alá nyúlt, és könnyedén felemelt. Bokáim fenekénél kulcsoltam össze, míg Ő a csípőmnél tartott erősen. Tudtam, nem ejtene el, annál sokkal izmosabb. Így kezdte felfelé lökni csípőjét, miközben nyakam hintette be érzékien heves csókokkal. Átkaroltam a nyakát, és próbáltam kicsit visszafogni magam, tekintve hol vagyunk, de így még intenzívebb lett az érzés, így nehezemre esett bent tartani hangos nyögéseimet.
- Ne érdekeljen, ha meghallják gyönyöröd jeleit. Ők úgysem léphetnek be velünk együtt. - suttogta lágyan ajkaimra, majd megcsókolt.
Vad csókja, elvette az eszem, nyelvünk érzéki táncot járt. Érezni akartam minden egyes porcikáját, soha nem akartam véget vetni ennek a pillanatnak.  De nem tehettem róla, hogy ennyire tökéletesen csinált mindent, az orgazmus utolért, így képtelen voltam megvárni Őt. Vállába haraptam, hátába karmoltam, mikor utolért a gyönyör. Igaza volt, ezt csak mi ketten éreztük át, így hagytam kiszökni a hangokat a torkomon. Szuszogásom nem maradt alább, mikor Ő még lökött párat, de hamar követett. Lágyan leültetett az asztal szélre, és elém támaszkodva lehajtott fejjel tűrte, ahogy utolérte gyönyör. Férfias morgás tört elő szépen metszett ajkai közül. Csodálattal figyeltem testét, nem bírtam más fele nézni. Hamar kiegyenesedett, mellkasán és homlokán gyöngyözött izzadtsága. A levegőt még szaporán vette, de elkezdtünk öltözködni.
- Nos, csalódást okoztam volna? - kérdezte játékos vigyorral arcán, így gödröcskéi is kivillantak.
Furcsa volt Őt megismerni, de tudtam, ennek nem szabad kiderülnie, hisz nekem ott van Dwain, aki lehet, már javában keres. Felkaptam ruhám, és hozzá siettem.
- Egyáltalán nem. Élveztem. Felhúznád? - kérdeztem háttal fordulva.
Lágyan vezette végig ujját miközben felhúzta a cipzárt a ruhám hátulján egészen a nyakamig. Leengedtem kócosabb hajam a hátamra, és próbáltam megigazítani, majd belebújtam cipőmbe.
- De ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Dwain biztosan keres már. - mondtam komolyan, miközben az üveg vitrin minimális tükröződésében próbáltam megigazítani a hajam, hogy senkinek ne tűnjön fel semmi. Styles eközben egy papírzsepibe csomagolta a használt óvszert, hogy majd kint kidobja. Valóban nem lenne helyes itt hagyni a kukában.
- Ennek ellenére nekem maximálisan megérte. Te nem így vagy ezzel? - kérdezte ingjét figyelve, melyet sietősen gombolt be, majd hanyagul hagyta lelógni fekete farmerja fölött. Nem éppen öltönybe jött, de valahogy ez tökéletes illett hozzá.
-  De. Jó volt, viszont már mennem kell. - leheltem egy lágy puszit arára, majd kilestem az ajtón.
A folyosó üres volt, így kiosontam Őt még bent hagyva, így nem fognak együtt látni minket. A folyosóról kiérve, a bálterem mögé érkeztem, ahol szerencsére megpillantottam Louis-t, és a srácokat. Azt hiszem, Zayn cigizett, biztosan Őt kísérték ki. Oldalt feltűnt Dwain aggódó tekintete, valószínűleg engem kereshet, de nem szabad megtudnia, hol voltam, és legfőképp, kivel. Louis-ékhoz siettem, és belekaroltam rokonomba, mintha eddig is itt csevegtem volna.
- Belle, merre jártál? Rég láttalak. - mosolygott rám kedvesen Lou.
- Csak levegőztem kicsit. - rántottam meg a vállam.
Mind bólintottak, majd folytatták az előző témájukat, amiről nem tudtam kideríteni, mit takar, mivel alig szóltak két mondatot, Dwain máris megjelent mellettem.
- Belle, már vagy egy órája kereslek! Hova tűntél? Totál beparáztam. - karolta át a derekam, és elengedtem Lou karját, melybe most is belekaroltam, mint általában. A srácok zavart pillantássokkal illettek, hisz azt mondtam, csak levegőztem kicsit, viszont Dwain lebuktatott, hogy már egy órája eltűntem. Jobb ötlet híján, inkább a srácokhoz fordultam menedékért, remélve, hogy nem árulnak el.
- Itt beszélgettem a többiekkel. Bocsi, elrepült az idő. - mosolyogtam rá óvatosan.
Láttam, ahogy mindannyiuk szeme kikerekedik, de ezt Dwain szerencsére nem vette észre. Niall nyitotta volna a száját szólásra, de hálás voltam neki, hogy meggondolta magát, és be is csukta. Nem árultak el, de nem is szóltak semmit.
- Oké, azért legközelebb szólj.  - mondta mosolyogva Dwain.
- Rendben. Hoznál nekem egy italt, kérlek? Máris megyek utánad. - mosolyogtam rá a lehető legszebben, mire felnevetett, majd egy puszival a számon ott hagyott, és bement.
Félő csókja felidézte bennem, Styles hogyan tépte alig 10 perce ajkaimat. Beleremegtem az emlékekbe, melyek lejátszódtak szemem előtt, ilyen jó szexem sem volt még, mint vele. A srácok komolyan méregettek, mikor Dwain lelépett, és Louis mérges pillantásával is szembe találtam magam.
- Mit műveltél Anabelle?! - kérdezte mérgesen rokonom, mire felhúztam a vállam, és majdnem elnevettem magam, de látszott, hogy közel állok.
Zayn-ből kibukott a nevetés ezt látva, de a többiek zavartak voltak...pontosabban Niall és Liam, mivel Lou kimondottan mérges volt.
- Semmit. Futok. Hali. - nyomtam egy puszit Lou arcára, majd már ott sem voltam.
Elindultam vissza a bállterem felé, de mikor kikanyarodtam az épület mögül, Styles-sal találtam szembe magam, aki egy pad tetején ült, és cigizett. Kiszúrt magának, de csak egy elégedett mosolyt ejtett. Gondolom, neki is felrémlett az iménti óra emléke, mint nekem, ahogy megláttam. Nem szólt egy szót sem, és ettől megkönnyebbültem. Nem fog elárulni, de azért rám kacsintott, majd beleszívott cigijébe. Egy óvatos mosolyt engedtem meg felé, majd betipegtem a bálterembe.

4. fejezet

Egy csókkal köszöntünk el Dwain-nel, amitől azonnal Styles csókja rémlett fel, de ezt ki kellett vernem fejemből. Ő csak egy futókaland, egy hibának aligha nevezhető tökéletes este, míg Dwain szavaiba beszerettem, melyek abban a csodás versben álltak.
Beestem az ajtón, és levettem a cipőm. Furcsa volt ismét vízszintes talpon járni, imádtam a magas-sarkúkat, de persze nem csak azt hordtam egyfolytában. Elindultam fel a szobámba, de Louis kijött hozzám a konyhából. Gondoltam, hogy itthon lesz, mire hazaérek, és tudtam, mit szeretne.
- Anabelle, engem nem versz át! Miért kellett fedeznünk? Mit műveltél megint? - kérdezte komolyan.
Aranyos volt, mikor zaklatott, vagy felnőttet akar játszani. Halkan kuncogtam ismét felhúzott vállakkal. Tény, hogy gyakran tettem butaságokat, de ezt nem mondhatnám, hogy megbántam. Styles úgysem mondja el senkinek, többé pedig nem fog előfordulni. Bár az a pia felesleges lett volna az italomba tekintve, hogy anélkül is belementem volna. Soha nem voltam könnyűvérű, de Ő vonzott magához ma este, és nem is bántam meg, hogy engedtem a csábításnak.
- Semmi rosszat nem tettem...legalábbis semmi olyat, ami nekem rossz lett volna. - mondtam halkabban a végét, de még mindig mosolyogtam.
Valóban egy percet nem bántam meg abból a szűk órácskából. Louis viszont sóhajtva túrt a hajába, és az ajtókeretnek dőlt.
- Te jó ég! Mit tettél, Belle? - kérdezte gondterhelten, mintha egy kislány lennék, aki rossz fát tett a tűzre. De ki kellett ábrándítanom, ugyanis eszem ágában sem volt elmondani neki.
- Nem kell mindenről tudnod, Lou. - nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam felfele.
Pontosabban csak akartam ugyanis egy kéz, ami feltételezem, Louis-é volt, elkapott, és bár nem erőszakosan, de határozottan visszahúzott maga elé. Kérdőn meredtem rá.
- De tudnom kell, ugyanis engem is belerángattál. - felelte komolyan a szemembe nézve.
Láttam nem tágít, így úgy döntöttem, elmondom neki, de persze pár részletet diszkréten elhallgatok.
- Rendben, volt egy jó órám mással, aki nem Dwain volt. Érted már? - forgattam meg szemem, és csípőre tettem kezeim.
Louis ajkai lepetten nyíltak el, és döbbenten nézett rám. Felrémlettek a részletek, miket tettünk abban a kevéske időben. Csodás volt, és szerintem egy vörös csík szökött arcomra az emlékektől.
- Te jó ég, Anabelle! Hogy gondolhattad?! Most komolyan? Te nem vagy normális! Kivel? És egyáltalán hol egy iskolában? - kérdezte zaklatottan, mintha csak Ő követte volna el.
De én csak felkuncogtam mindezen, hisz egyáltalán nem hibáztam. Tény, hogy beleszerettem Dwain szavaiba, de ettől függetlenül még más is lehet a képben, nemde?! Bár én soha nem voltam ilyen, most mégis élveztem ezt az életet.
- Szerintem több részletet nem akarsz tudni. - kuncogtam, és játékosan benyomtam arcát mutatóujjammal. Jó kedvem volt, de nem tudom, pontosan mitől. Elkapta a mutató ujjam, és eltolta arcától. Louis többnyire vicces, de már ismertem ezt az arcát is.
- Dehogynem! Szóval ki ez, és hova bújtatok el? Egyáltalán egy mehettél bele ilyenbe?! Dwain tök rendes srác. - kérdezte ismét, már nem volt újdonság mondandója.
Sóhajtottam egyet, hogy nem képes feladni, és békén hagyni.
- Oké, Dwain tényleg rendes, de ez csak úgy jött magától. Nem tehetek róla, de rohadtul élveztem, és nem bántam meg. Ja, és amúgy tök jól néz ki az igazgató irodája... - nevettem rá, mire szó szerint tátva maradt a szája.
Valami ilyen reakcióra számítottam, csak még kiabálással vegyítve, de ami késik, nem múlik. Louis hamar összeszedte magát, és megfogta felkarom. Lepetten húztam fel a szemöldököm, vártam a jellemző szöveget, ami most fog következni.
- Te nem vagy normális! És ebbe belementél?! Ki ez a köcsög, aki belerángatott ebbe? Csak, hogy tudjam, kit kell szétverni. - kérdezte komolyabban, és egy pillanatra nagyon erős lett a szorítása karomon, majd lazított.
- Na, ez az, amit még Te sem fogsz megtudni. Sajnálom, Lou ez a Mi titkunk marad. Amúgy meg tök mindegy, mert úgysem fog megismétlődni. - rántottam meg a vállam, és nyomtam egy puszit arcára.
Kicsit gondolkozott, majd beleegyezően bólintott, és hagyta, hogy végre felmenjek, és bedőljek ágyikómba, amit előszeretettel meg is tettem volna, ha le tudom húzni ruhám cipzárját. Eszembe jutott, Styles milyen egyszerűen szabadított meg tőle, majd milyen lágyan húzta fel a végén. Nagy nehezen leküzdöttem, és belebújtam pizsamámba, ami amúgy csak egy póló és egy francia-bugyi volt.
***
Kisimult vonásokkal keltem szombat reggelre. Álmomba kísértettek a képek a tegnap esti gyors kalandunkról. Azt hiszem, ezt a csodás estét soha nem fogom tudni kiverni fejemből. Újra át akartam élni, de tudtam, ezt nem szabad. Nekem ott van Dwain, akivel éppenséggel ma is lesz egy találkozóm. Ránéztem mellettem az órára, ami már fél 11-et mutatott, így kimásztam az ágyból, és elindultam le a konyhába. Louis még aludt, nem láttam semerre sem. Elkezdtem összedobni magunknak a reggelit, de Louis csak nem óhajtott felkelni.
Végül kidugta az orrát a szobájából fél kettőkor, amikor meg már én álltam indulásra készen, hisz 2-re jön értem Dwain. Elmondása szerint megmutatja nekem London legszebb dolgát.
Éppen csak pár szór váltottam Louis-val, és szerencsére nem firtatta tovább a tegnap esti kalandom. Ha elmondanám neki, hogy Style-szal voltam, szerintem azonnal hazaküldeni Miami-ba.  Talán jobb is lenne, hisz hiába szerettem bele Dwain versébe, ha két hónap múlva úgyis hazautazok. De addig is jó volt magam egy költő mellett tudni. Hallani akartam egy újabb versét, így el is döntöttem magamba, mikor meghallottam a dudálást, hogy ma megkérem, mondjon nekem egy verset. Egy ilyen csodás költőnek biztosan nem esik nehezére egy rögtönzött verset elszavalni.
Lágy csókkal köszöntünk az autóban, amitől ismét felrémlett Styles nyelvének vad tánca. Hirtelen vágy kerített hatalmába, hogy ismét csábítsam el, és könyörögjek neki egy újabb csodás éjszakáért, de ezeket a gondolatoka kiűztem fejemből.
Az út ismét csendben telt, úgy 25 perc néma kocsikázás után Dwain megállt a belvárosban. Azonnal rájöttem, hova hozott, és ámulattal néztem végig az előttem magasodó London Eye-on. Meseszép volt, mindig is fel akartam ülni rá. Anya szerint már mentünk vele kétszer, de kicsi voltam, így nem emlékszem rá. De Dwain vett nekünk jegyet, így ismét át élhettem ezt a csodás kilátást.
- Ez meseszép. - mondtam, mikor elindultunk, bár még a java hátra volt.
- Majd a tetején nézd meg! - nevetett, és átkarolta derekam.
Nevetve nyomtam egy lágy csókot arcára, és tűrtem, ahogy átölel hátulról, miközben nézelődök. Úgy 5 perc után, úgy döntöttem, megkérem a verselésre, hisz csodás lenne, ha ilyen kilátás mellett szavalna nekem.
- Dwain, mondanál nekem megint egy olyan meseszép verset? - kérdeztem óvatosan, és felé fordultam.
A szemei lepetten kerekedtek ki, nehezen tudta értelmezni egyszerű kérésem. Arcán a kétségbeesettség halovány nyoma is megjelent, melyet nem tudtam mire vélni.
- Belle...itt...ez...ez nem a legmegfelelőbb hely. - hebegte kínosan, és lehajtotta fejét.
- De szeretném! Nem kell szégyellned, csodás költő vagy. Imádom azt a verset, amit nekem írtál. - mosolyogtam rá bíztatóan.
- Örülök, hogy tetszett, majd írok még neked, de kérlek, itt most ne kelljen rögtönöznöm. Félek, hogy elrontanék valamit. - kérte komolyan.
Lepetten húztam fel egyik szemöldököm, majd csak bólintottam, és ismét a kilátást kémleltem. Nyomott egy puszit arcomra, majd ismét átkarolt hátulról. Ezek után megint csendben figyeltük London-t felülről. Soha nem beszéltünk sokat egymással, tisztában voltam vele, hogy nem találtuk meg a közös hangot, viszont verse elvette az eszem, beleszerettem. Még soha nem kaptam ilyen csodás dolgot, mely ennyire szívből jött volna. Ez tetszett annyira Dwain-be...a verse.

5. fejezet.

Ismét egy hétfő, de nekem nem kell tanulnom, aminek kimondottan örülök. Bár az igazság az, hogy Louis is kimondottan leszarja az egészet, hisz most itt vagyok én. A suliban egyből a srácokhoz mentünk a szokott helyre, de most kicsivel több időnk volt. Kivételesen most nem voltunk késésben Lou-val, és nem is mi voltunk az utolsók. Liam még nem jött meg. Elbeszélgettünk a srácokkal, mikor Dwain jött hozzám, és átkarolta a derekam. Lágy csókot lehelt ajkaimra, de csókja már nem azt a hatást keltette bennem, amit Ő elvárt. Syles csókját juttatta eszembe minden egyes alkalommal, de ezt nem mutattam. El kell felejtenem Őt, és erre Dwain kedvessége a legalkalmasabb. A srácok kicsit irigykedve mérték végig barátom, amin magamba kuncogtam.
Csengőre bevonultunk a terembe. Legnagyobb meglepetésemre Harry bent volt hétfőn első órába. Talán megbetegedett, hogy ennyire stréber lett?! Elindultam felé, elszakadva Dwain-től, ami őszintén szólva nem esett nagyon nehezemre, de ezt próbáltam magamban is elásni. Styles göndör fürtökkel keretezett arcát felém emelte, szemei játékosan csillogtak. Halovány mosoly játszott ajkain csupán nekem, mire ismét felrémlett bennem a péntek este, mely álmaimban is kísért. Nagyot nyeltem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni égető tekintetét testemen. Gondolom, neki is beugrott az az este. Leültem elé, és előre dőltem, hogy minél távolabb legyek tőle.
Az óra ijesztően feszülten telt számomra, egészen addig, míg úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele. Nem fogom hagyni, hogy beássa magát elmémbe. Lazábban dőltem hátra a széken, de bár ne tettem volna. Az a pár perc csodás volt, míg eldöntöttem nem foglalkozom vele, de ez mind megdőlt, mikor játékos ujjai beférkőztek hajam alá, és lágyan végighúzta őket nyakam ívén egészen az állam kezdetéi. Kirázott a hideg az ismerős mégis rejtélyes érintésre. Kicsit oldalra fordítottam a fejem, és alig láthatóan megráztam, hogy tudassam vele, ezt nem szabad. Azt nem mondhatom, hogy nem akartam, mert nagyon is vágytam rá újra, de nem lehetett. Hallottam, ahogy a levegő hangosabban szalad ki száján a kelleténél, mikor mosolyog azon, milyen hamar dőltem előre.
Csupán próbáltam figyelmen kívül hagyni, de ez nehezebb volt, mint hittem. Aztán a második órán egy papírgalacsin találta el a vállam. Szerencsére Louis nem figyelt fel rá, lefoglalta az érthetetlen egyenlet másolása. Óvatosan fújtam ki a levegőt, tudtam, kitől jött. Lassan dőltem hátra, tudtam, szeretne valamit.
- Leköteleznél, ha hosszú szünetben a szertár mögé jönnél. - suttogta tipikus kiejtésével és régies beszédstílusával.
Bár nem láttam arcát, mégis elképzeltem, amint ezek a szavak kicsúsznak tökéletes ajkain, melyekkel annyi gyönyört okozott nekem péntek este. Hosszan lehunytam szemem, próbáltam hideg fejjel gondolkozni. Arra jutottam, hogy jobb, ha letisztázom vele ezt az egészet. Megmondom neki, hogy a péntek csak egy baki volt (bár soha nem fogom megbánni), és hagyjon békén. Aprót bólintottam jelezve, ott leszek.
Sajnos az órák innentől kezdve csak úgy repültek. Hisz, amit nem várok, az mindig hamarabb jön el, mint előtte bármi. Már a jelző csengő is elhangzott, mely jelezte, hogy már csak 5 percem van, és jöhet a találka Styles-szal. És végül kicsengettek. Ő egyből kisietett a teremből, gondolom, oda tart. Nagy sóhajjal álltam fel a helyemről, és odaszóltam Louis-nak, miszerint el kell mennem a mosdóba, női gondok. Jobb nem jutott eszembe, de ez minden férfinél beválik, soha nem kérdeznek többet, csupán hagynak elmenni. Kitipegtem a hűvös angol levegőbe, de nekem még ez is vonzó volt ebben az országban. Egyenesen a szertár felé vettem az irányt, már tudtam, merre találom. Megkerültem, így egyből két kar fonódott derekam köré, gazdájuk fülembe nevetett mély hangján. Nekem is mosolyognom kellett ezen. Illata csodás volt, bódítóan lebegett körbe.
- Boldog vagyok, hogy eljöttél. Tartottam tőle, esetleg átversz. - suttogta a fülembe lágyan.
Komolyan felé fordultam, és hátrébb álltam egy lépést, amitől eltűnt arcáról mosolya.
- Nézd, én csak azt akartam kérni, hogy többé n... - akartam belekezdeni mondandómba, de félbeszakított egy csókkal.
Melyre oly' sokszor vágytam, mikor Dwain megcsókolt, most megkaptam. Styles birtoklón tulajdonította ki ajkaim, én pedig többé nem ellenkeztem. Nem volt elég akaraterőm, vonzott magához a tudat, hogy ismét megkaphatom, amire péntek este óta vágyom újra.
A falnak tolt, és még intenzívebben csókolt.
- Mit is szerettél volna mondani? - kérdezte heves csókokkal behintve nyakam minden apró szegletét.
- N-nem érdekes. - hebegtem sóhajtozva.
Imádtam, mikor ezt teszi, elvette az eszem. Mélyen felnevetett hallva, hogy már nem is akarom ellökni magamtól, hisz Ő is tisztában volt vele, azt akartam mondani, ezért szakított félbe. Kezét bevezette pólóm alá, és hasam kezdte cirógatni egyikkel, míg másikkal csípőm szorította birtoklón. Én selymes tincsei közé fúrtam ujjaim. Elszakadt tőlem, megragadta kezem, és behúzott a szertárba.
Követtem, nem gondolkoztam, belementem, pedig sejtettem, hogy így csupán még nehezebb lesz kivernem Őt a fejemből. Az egyik sarokba ment, ahol sötétkék matracok voltak a falnak támasztva. Határozott mozdulattal ledöntötte őket, mire a por szállni kezdett minden fele, de most a higiénia érdekelt legkevésbé. Akartam Őt, és erre csak Ő tudott gyógyírt nyújtani. Huncut vigyorral magához rántott, majd ledöntött a matracra, de persze előtte lesöpörte. Azonnal lehúzta nadrágom, míg én bajlódtam kicsit övével. Elvigyorodott, és magáról is ledobta sötét farmerét. Alsója igencsak szűkösnek tűnt, így nem akartam sokáig kínozni, de egy kicsit mégis, így rámarkoltam férfiasságra. Halkan felsóhajtott, majd feltűrte fölsőm hasamról.
- Egyfolytában kívánlak. - suttogta a fülembe mélyebb hangon.
Felnyögtem ezt hallva, elvették az eszem szavai. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni, és ezért utáltam magam, mégis éreztem, ezt ismét nem fogom megbánni. Határozott mozdulattal lejjebb toltam alsóját, de nem sikerült megszabadítanom tőle. Szélesen vigyorgott, és letolta magáról, így ismét megláthattam férfiasságát. Nagyot nyeltem, de tudtam, mekkora örömöt fog okozni. Harry Styles igazi szexisten volt, ha fogalmazhatok így, és Ő engem szemelt ki magának. Bár tudtam, nem helyes, amit teszünk, mégsem bántam egy pillanatát sem a vele töltött időnek.
Végül Ő is megszabadított bugyimtól, és lágy csókot lehelve ajkaimra belém vezette magát miután felkapta az óvszert. Elgondolkoztam, hogy vajon tudatosan készült, hogy ma ismét le fog venni a lábamról, szó szerint, vagy csak alapból mindig van nála egy gumi? De arra jutottam, hogy nem érdekel, hány lánnyal teszi ugyanazt, amit velem, míg megteszi velem is. Ismét hangosat nyögtem, aztán lassan kezdett mozogni. Az egész olyan volt, mint pénteken, nekem mégis örökké megunhatatlannak tűnt. Soha nem tudtam volna betelni Vele. Nyakam és ajkaim kényeztette, miközben csodát művelt csípőjével. Erősen kapaszkodtam hátába, de amilyen hamar kezdődött ez az egész köztünk, olyan hamar véget is ért. Felértünk a csúcsra, együtt, egy csókkal megpecsételve ezt. Haja kicsit izzadt homlokához tapadt, míg én éreztem magamon a port, de egyáltalán nem érdekelt. Felhúzott, majd felkapkodtuk ruháinkat.
- Mellesleg megjegyzem, hogy tisztában vagyok vele, mit szándékoztál mondani kint, de szívből remélem, nézőpontodon 180 fokban sikerült változtatnom. - mosolygott rám szokott játékos vigyorral.
- Azt hiszem, sikerült. - nevettem el magam, majd cipőmbe belelépve kitipegtem a szertárból.
Hajam még menet közben igazgattam kicsit, de nem hiszem, hogy meglátszódott, az iménti 20 perc nyoma. Bementem a főépületbe, és Louis-ék felé vettem az irányt. Gondoltam, most is ott vannak a srácokkal, ahol szoktak, az aulában, de a pad üres volt. Lepetten húzta fel egyik szemöldököm, majd a termünk fele vettem az irányt. Bent ugyan még mindig nem Louis-ra bukkantam, de Dwain bent volt. Ugyan nem volt hozzá hangulatom, de eszembe jutott csodás verse, így mosolyogva mentem hozzá, és egy puszit nyomtam arcára. Nem lettem volna képes megcsókolni, mikor még csak most szakadtam el Styles vad ajkaitól.
Megint csak nem tudtunk miről beszélni ketten, így aztán leültem egy pad tetejére, Ő pedig elém állt, és lágyan játszott hajammal. Kinéztem az ablakon, és megláttam Styles-t az egyik padon cigizni. Lepetten húztam fel egyik szemöldököm, ismét cigizik. A pénteki eset után is így láttam. Komolyan meredt maga elé, miközben újra beleszívott a káros tárgyba. Nyögni tudtam volna a szexi látványtól, de visszafogtam magam. Még távolról is túl tökéletesnek tűnt. Sóhajtottam egyet, és próbáltam Dwain-re koncentrálni.

6. fejezet.

Utáltam ezt a napot, kedvem sem volt bemenni ma, így aztán közöltem Louis-sal, hogy ma itthon maradok. Tudtam, mi várna rám. A millió rózsaszín levél, a millió sok kért zene a suli-rádióban, a csokiról nem is beszélve. Esküszöm, ezek azt akarják, hogy elhízzak. De én ezt nem akartam ismét átélni, mint eddig egyfolytában, így aztán itthon maradtam. Senki nem volt, aki miatt be kellett volna mennem. Amúgy is csütörtök volt, ami még jobban lerontotta a kedvem. Hogy lehet egy csütörtököt elrontani egy olyan butasággal, mint a Valentin nap, mikor már mindjárt hétvége?
Bár Louis tudta, mennyire utálom ezt a napot, azért reggel mégis kaptam tőle is egy száll rózsát, ahogy az ajtóban is hevert egy csokor, de az a kukában landolt. Nem tudtam, kitől jött, de nem is érdekelt. De a Louis-ét megtartottam, és egy csodaszép vázába tettem a konyhapultra.
Úgy döntöttem, elmegyek délelőtt futni, muszáj kiszellőztetni a fejem. Ma ismét Styles-szal álmodtam, mint minden este. A hét eddig eltelt négy napjából hármon lefeküdtünk a szertárban. Vonzott magához az általa keltett élvezet. Nekem is furcsa volt, hogy ma Dwain miatt se akarok bemenni, de valahogy nem hatott meg, hogy elvileg a pasim lenne. Valahogy nem éreztem annak, én csupán a verséért voltam oda. Furcsálltam, hogy ilyen csodásan ír, de amúgy semmi közös nincs bennünk. Többnyire csendbe vagyunk egymás mellett, nincs miről beszélnünk.
Felkaptam a sportcipőm, fülembe csúsztattam parányi, kék iPod-om fülesét, míg a készüléket a gatyám szélér csíptettem, ahogy mindig is. Miami-ban szerettem futni, sütött a nap, pálmafák az út szélén, de itt... csak 10 fele merészkedtem ki, akkor éreztem úgy, hogy nem kapok torokgyulladást a hideg levegőtől. Kifigyeltem, hogy a város szélén, tőlünk úgy 10-15 utcára van egy erdőcske, amiben az ösvényeken kiválóan tudnék futni. Azt hiszem, utána már nincs semmi, csupán a mezők és puszták farmokkal. Sok lovast láttam arra, állítólag van ott egy neves istálló is, ezt Louis mondta, de nem lovagolok. Tudok, de mivel nem volt szükségem rá, így elmaradt lovas pályafutásom kifejlődése. Azt is mondta, hogy ez az erdő veszély, de nem érdekelt. Az utcán futva haladtam az erdő fele. Megszoktam a kíváncsi tekinteteket, nem tudtak meghatni. Hajam felkötöttem, így lófarokban lengedezett hátam közepéig lelógva. Végül beértem az erdőbe, így kivettem a fülest a fülemből. Szerettem hallani a természet hangját. A lehullott levelek a faháncson ropogtak cipőm alatt, a madarak furcsa mód elég hangosan csiripeltek. Néha egy ló nyihogását is hallottam, de egész távolról jött. Itt-ott az ösvény kivitt a mezőre, ahol a színes virágok lengedeztem a lágy szellőben. Párszor kénytelen voltam átugrani egy-két kidőlt fát, de szerencsére nem voltak nagyok. Elég nehéz volt a terep, dimbes-dombos, fárasztó, de edzett vagyok, szerettem sportolni. Kicsit hiányzott a szörfözés, de hamarosan ismét a deszkán állhatok.
Az egyik kanyar után valaki puhábban buktam fel. Nem mondhatnám fának, annál puhább volt, és ráadásul még nyögött is egy fájdalmasat, ahogy belerúgtam. Felnéztem előre, és egy lovat láttam meg legelészni. Sötétbarna volt, igazán szép állat. Fel volt nyergelve, nyilván az Ő gazdájában buktam fel. És a sejtésem be is vált, mikor két erős kar fogta közre csípőm, és biztosan ülésbe húzott. Idegesen néztem hátra, kicsit megijedtem.
Egy olyan arccal találtam szembe magam, akire legkevésbé sem számítottam ma. Ő is hasonló képpen meglepődött rajtam, majd halkan elnevette magát.
- Ez most komoly? Még itt is beléd botlok, Styles? - csatlakoztam én is nevetéséhez.
- Nocsak, csak nem egy angyalt fognak méltatlan kezeim?! - kérdezte játékosan.
Ledöbbentem szóhasználatán. Olyan régies mégis elragadóan úri volt. Még soha nem hallottam ennél szebb beszédet, talán még Shakespeare sem írta meg szebben regényeit. Styles csodásan fogalmazta meg régies szavait. Angyalnak nevezett, és méltatlannak tartotta magát érintésemre, amely elvarázsolt.
- Kétlem, hogy ekkora kincs lennék. - hebegtem zavartan.
- A nő, mely nem ismeri saját adottságait, olyan, mint csiszolatlan gyémánt. Zavaros, háttérbe szoruló, de amint valaki kezelésbe veszi, a legszebb ékkő lesz a világon. - felelte játékos mosollyal arcán.
- Ezt kitől idézted? - kérdeztem ledöbbenve.
- Talán Harry Styles-tól?! - kérdezte kitárt karokkal nevetve, majd felhúzott állásba.
Ledöbbentem, nem tudtam, hogy ennyire tud bánni a szavakkal. Csodás mondatok csúsztak ki száján, régiességük volt különlegességük.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem zavart mosollyal.
- Nem volt hangulatom bent ücsörögni az unalmas, végtelennek tűnő órákon. Undorodom ettől a naptól. - rántotta meg a vállát mosolyogva.
- Én is így vagyok vele. Elegem van a sok srácból, akik elhalmoznak mindenféle bugyuta, illatos vacakkal. - húztam el a szám.
- Ebben az esetben, talán én jobb programot tudnék javasolni, mint a többiek. - mosolygott rám játékosan, és megfogta a kezem.
Ezúttal nem láttam a szemében azt a kacér csillogást, amit együttléteink előtt szokott villantani, ebből gondoltam, ezúttal nem szexre értette. És a megérzésem be is jött. A lóhoz húzott, aki erre kérdőn kapta fel fejét. Styles felpattant, majd lenyújtotta a kezét nekem. Lepetten húztam fel a szemöldököm.
- Te lovagolsz Styles? - kérdeztem ledöbbenve.
- Mint láthatod. Velem tartasz Kedvesem? - kérdezte lágyan.
Eltűnődtem régies modorán, vajon honnan jött ez neki? De elfogadtam ajánlatát. Megfogtam a kezét, és felültem elé ugyanis ide ültetett. Megfogta a kantárt, és lassú lépésben elindultunk előre. Éreztem hátamhoz simulni izmos mellkasát, szuszogását nyakamon, fenekemnél ágyékát, de ezúttal semmit nem indítottam el benne.
- Miért is szólítasz a vezetéknevemen? Tudod, Harry-nek szoktak hívni, de ha olybá tetszik, Edward a középső nevem. - nevetett halkan a fülembe, amitől kirázott a hideg.
Elgondolkoztam. Valóban, miért is hívom mindig Styles-nak? De ez aranyos. Nem is tudtam, hogy Edward a középső neve.
- Hát... Az Edward egyáltalán nem illik hozzád. - fordítottam oldalra a fejem.
- Ezt még soha senki nem jelentette ki nyíltan, bár utalásokkal már illettek. - nevetett a fülembe mély hangján.
Elvarázsolt régies modora. Régi szavakat használ, választékosan fogalmaz, mintha nem is ebből a korból származna. És nem mellesleg lovagol...ki Ő?
- Miért beszélsz mindig így? - kérdeztem óvatosan.
- Hogy? - kérdezett vissza játékosan, de tudtam, érti kérdésem.
- Hát ilyen régiesen. Mintha nem is ebből a korból származnál. - magyaráztam.
- Úgy vélem, még mindig szebben beszélek, mint a mai korban az emberek többsége, legyen az fiatal vagy idős. - mondta halkabban.
El kellett ismernem, igaza van. Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy ilyen helyen futok össze Harry-vel, és ennyire másnak látom, mint a suliban. Egyáltalán nem az a srác, aki a pletykákban elterjedt.
- Nem zavar a sok pletyka, amit elterjesztenek rólad? - kérdeztem halkabban.
- A pletyka azoknak a fegyvere, akik nem képesek a maguk életét élni. Gyengék, mert mások javára vágynak, és szívtelenek, mert képesek kiölni érzéseket ártatlanokból. Szóval nem igazán foglalkoztat, mi kering rólam. Én tisztában vagyok az igazsággal, magamnak képtelen vagyok hazudni, így tiszta maradhatok még úgy is, hogy tudom, mi zajlik a hátam mögött minden áldott nap. - felelte vállamra támasztva állát.
Lehajtottam fejem, mindenben igaza volt maximálisan. Harry volt a legfelvilágosultabb, legőszintébb ember, akivel valaha is találkoztam. És bevallom, egy részem kezdett beleszeretni, magam mellett akartam tudni biztos támaszként. Irigy voltam rá, hogy így fel tudja fogni az egészet.
- Nagyon felvilágosult vagy. - jegyeztem mag halkan.
- Ha ez alatt azt érted, hogy tisztában vagyok a körülöttem lévő dolgokkal, és tudom is értelmezni őket, akkor köszönöm. - felelte lágyan.
Rájöttem, hogy nem csupán a teste, az általa keltett élvezet, de a személyisége is vonzott magához. Úgy éreztem, ismerem már valahonnan. Mintha szavaival már találkoztam volna valahol. Meg akartam ismerni még jobban.
- Miért lettél ilyen rejtélyes, mikor csodás személyiséged van? - kérdeztem halkabban, és bele is pirultam kérdésembe. Felnevetett mögöttem ezt hallva, azt hiszem, bóknak vette, de valamilyen szinten annak is szántam.
- Így egyszerűbb megóvni önmagam a csalódásoktól. - felelte egyszerűen, mintha semmiséget jelentett volna ki. Valamilyen szinten igaza volt, de azért ebbe volt kivetnivaló.
- De így magányos leszel. - jegyeztem meg halkabban.
- Nem hinném. Az ember soha nem lesz magányos, míg önmagában bízik. Nem a biztatás hajt előre valakit az útján, csupán önmaga. Minden egyes kő a barátom, melyet átléptem barangolva, minden egyes felhőt bizalmamba fogadtam, mely lemosolygott rám az égről.
Lehunytam a szemem, élveztem hangját, mondatait. Olyan csodás dolgokat mondott és olyan szépen kiejtve, hogy szinte a fejébe láttam. Semmit nem rejtett el, semmit nem hagyott rejtélyesen előttem, és ezért hálás voltam.
- Érdekelne, ki is vagy Te valójában. Művészien beszélsz, mint egy költő, lovagolsz, mint egy középkori nemes, és egyfolytában eltűnsz az óráról. A pletykákat is hallottam, és próbáltalak elkerülni, de nem nagyon megy. - nevettem el magam a végére.
Hallottam, amint mosolyog, majd megállította a lovat egy fánál, mely magányosan magasodott ki a mező közepén. Meseszép volt. Lepattant, és nyújtotta kezét, hogy segítsen elszállni. Elfogadtam, míg másik kezével csípőmnél tartott meg, és lágyan leengedett a földre.
- Nem vagyok sem művész, sem nemes. A pletykáknak pedig egyáltalán nincs valóságalapjuk. Nem tudják az emberek, mit beszélnek. Ők mindenben a rosszat látják, így bennem is. Arra soha nem gondolnak, hogy talán én vagyok a jó, és nem holmi uzsorások behajtója. - felelte komolyan, miközben lehúzott a fa tövébe. Lovát szabadon hagyta, így az állat békésen legelészett mellettünk. Egymással szemben ültünk törökülésben. Mondhatom, igazán jól állt neki a lovaglónadrág, tetszettek lábai, feneke...és persze más is.
- Akkor miért verekszel? - kérdeztem óvatosan.
- Szóval ez az alaptalan dolog is füledbe jutott?! - mosolyodott el haloványan. Válaszul csak bólintottam, és vártam válaszát. - Tovább melyik változatot tudod? Azt, amiben uzsorásoknak dolgozok, vagy amiben kidobó ember lennék. Netán, amibe védtelen nőket bántalmazó? - kérdezte játékosan, mire elnevettem magam.
- Egyiket sem hallottam még, csak, hogy gyakran vagy megverve, és utána bíróságra járkálsz. - feleltem komolyan.
- Akkor egészen tisztában vagy a dolgokkal. Nem is hallottál nagy hazugságot, mely félrevezetett volna. Az az igazság, hogy igen, gyakran verekszem, de nem önszántamból. Egyszerűen csak csábító az éjszakai táj lóhátról. Louis nem intett, hogy ez az erdő igencsak veszélyes olyan szép teremtéseknek, mint Te? - kérdezte komolyan a szemembe nézve. 
- De, említette. - rántottam meg a vállam.
Ő csak mosolyogva megcsóválta a fejét. Láttam a szemébe, hogy féltett kicsit, viszont szórakoztatta is, hogy nem tudott megfélemlíteni semmi.
- És ennek ellenére, mégis csak futni támadt kedved itt. De az eredeti témára visszakanyarodva, ez az erdő meglehetősen veszélyes hely. Beteges, szadista alakok, akik valószínűleg unatkozhatnak otthon, gyakran jönnek ide, és puszta kedvtelésből örömüket próbálják lelni védtelen nőkben. Nem egyszer kellett leugranom a lóról, és lerántanom egy-egy ilyen szánalmas férfit a halálra rémült hölgyekről. Egyszerűen ennyi az oka, hogy verekszem. Próbálom megvédeni a méltóságukért, és néha még életükért is küzdő hölgyeket, és biztonságba vinni őket. A bíróságra is pusztán ebből kifolyólag, hogy azok a szemetek rács mögé kerüljenek egy életre, és soha többé ne lássák a napvilágot. - magyarázta egyszerűen.
A szemem lepetten kerekedett ki, időbe tellett felfognom, amit mondott. Olyan könnyedén beszélt erről, mintha mindennapos lenne, hogy egy nőt meg akarnak erőszakolni, és Ő megmenti ettől az élménytől. Elképzeltem a helyzetet, és végigfutott a hátamon a hideg.
- Egy hős vagy. - csóváltam meg a fejem, és szeretetteljesen néztem rá.
Ő csak elmosolyodott, és lehajtotta a fejét. Olyan szelídnek és visszafogottnak tűnt, mintha egy kisfiú lenne, aki elpirul, ha bókolnak. Csodáltam, azért aki, felnéztem a személyiségére.
- Kétlem, hogy hős lennék, ahhoz még igencsak sok dolgot kéne elérnem, de szeretek segíteni, és ez a fontos, úgy vélem. - mosolygott rám szélesen.
Gödröcskéi édesen vigyorogtak rám, mintha csak dicsekednének, hogy egy tökéletes ember birtokolja őket. De hamar kiűztem a fejemből ezeket a gondolatokat, hisz nekem ott van Dwain és csodás költészete. Ekkor tűnt fel, milyen közel ülünk egymáshoz Harry-vel. Kicsit távolabb csúsztam, de nem akartam megbántani, így úgy tettem, mintha csak helyezkednék közben.
- De Te is mesélj magadról! Tudom, hogy iskolalátogatás alkalmából érkeztél Miami városából 2 hónapra az unokatesódhoz. És mit szeretsz csinálni? Milyen a városod? Mi a kedvtelésed? - kérdezte mosolyogva.
Jól esett csak úgy beszélgetni vele, hisz eddig valljuk be, nem nagyon fecséreltük az időt ismerkedésre...legalábbis nem lelki ismerkedésre, sokkal inkább testire. Elmosolyodtam, és eszembe jutott, milyen csodás városból jöttem, és bár szeretem London-t, visszavágytam az otthonomba.
- Igen. Miami csodás hely! Egyfolytában süt a nap, a pálmafák magasodnak az út szélén. Imádok szörfözni, van, hogy iskola előtt is lenéztem a partra, mikor még nem voltak sokan. Délután pedig ismét visszamentem, és vagy röplabdáztam pár idegennel, vagy folytattam a szörfözést. De nem volt sok barátom. A lányok soha nem fogadtak be maguk közé, a srácok pedig nem a barátaim akartak lenni. - húztam el a szám.
Haloványan elmosolyodott, a szeme csillogott, de nem tudtam pontosan megmondani, mi okozhatta ezt.
- Jártam egyszer a városodban. Valóban meglehetősen...napfényes. - nevette el magát a végére, amihez én is csatlakoztam.
- És Te mit csinálsz szabadidődben? - kérdeztem kicsit ismét felé dőlve, nem érdekelt, hogy ezzel megint csak közelebb kerülök hozzá.
- Felettébb szeretek lovagolni és futni. Ha tehetem, olvasok, de ha oly' kedvem van, verset írok, vagy éppen csak sétálgatok erre-arra. - mosolyodott el haloványan.
Értettem miden szavát, amit mondott, mégis csak kettő ragadt meg bennem. Lesokkoltam, és most, hogy így belegondolok, innen is lehetett ismerős fogalmazásmódja.
- V-verset írsz? - hebegtem zavartan.
Szélesen elmosolyodott, és bólintott. Az arcán huncut vigyor játszott, és éreztem, hogy most fontos dolgot akar mondani.
- Igen. És úgy vettem észre, neked is roppant módon elnyerte a tetszésed egyik alkotásom...csupán a szíved parányit félrevezetett. - mosolygott rám kedvesen.
Teljesen lesokkoltam. Ez valóság lenne? Igazából minden egybevág, amit eddig furcsálltam. Harry kirohant a teremből, mikor Dwain-nel beszéltem a versről, és Dwain beszédéből nem lehetne megállapítani, hogy képes ilyen választékos verset írni. A London Eye-on tett csalódásról már nem is beszélve. Bezzeg Harry-ről süt az értelem, és az irodalmi jártasság. Minden egybevág.
- Ezt nem hiszem el! Képes volt hazudni nekem?! Egész idő alatt félrevezetett, míg én bíztam benne! - álltam fel mérgesen.
Fel-alá járkáltam, egyszerűen nem fért a fejembe, hogy képes valaki ilyet tenni, mint Dwain. Én bíztam benne, de Ő az orromnál fogva vezetett. Nem hiába nem bízom meg egy férfiban sem, mindegyik szemét és átver. Megalázott, én pedig nem vettem észre, mi folyik körülöttem.
- Anabelle, kérlek, nyugodj meg! - mondta lágyan Harry elkapva a karom, ezzel megálljt parancsolva.
- Nincs kedvem megnyugodni, Harry! Minden pasi egy szemét, nem csoda, hogy eddig nem engedtem magamhoz közel őket. Amelyik nem használ ki, az átver és megaláz. Az egész szerelem egy nagy baromság, nem? - kérdeztem.
Az elején még kiabáltam, de utána fokozatosan visszavettem a hangomból, és a végére már csalódottan néztem a zöld íriszekbe. Nagyot sóhajtotta, az Ő szeme is szomorkás volt.
- A szerelem a világ legnagyobb ördöge, ami kicsit hiteget, aztán kegyetlenül végiggázol rajtad, mintha egy apró falevél lennél, ami elsöpörnek az útból. - csóválta meg a fejét leszegve.
Nem nézett a szemembe, mintha valamivel megbántottam volna. Végiggondoltam mindent, de nem ugrott be. Aztán arra gondoltam, hogy talán csak azért ilyen, mert nem ez a véleménye. És most, hogy jobban végigmértem, észrevettem, hogy magában is harcot vív. Mintha nem értene egyet a szavaival, melyek elhagyták szépen metszett ajkait.
- Nem azt kérdezem, mit gondolsz itt... - helyezte tenyerem halántékára, és hüvelykujjammal lágyan végigsimítottam haján, amitől felnézett a szemembe csillogó zöld íriszekkel. -...hanem, hogy mit érzel, itt! - simítottam ugyanazt a kezem mellkasának bal oldalára, és éreztem, ahogy dobog szíve tenyerem alatt. Mintha kicsit túl gyorsan is dobogna.
Egy pillanatig csupán méregetett a szeméből alig tudtam kiolvasni valamit, de szerető ábrázattal nézett rám.
- Hogy mit érzek a szívemben? - kérdezte óvatosan, mintha még Ő is ízlelgetné ezt a gondolatot. Haloványan elmosolyodtam ezen, olyan volt, mint egy tudatlan gyermek, aki még soha nem érzett szerelmet. Talán tényleg nem érezte még soha. Ebben az esetben elszorult a szívem, és felfedeztem némi hasonlóságot kettőnk között. - Ezt érzem a szívemben. - jelentette ki egyszer határozottan, és hirtelen húzott magához derekamnál fogva.
Kezeim mellkasáról vállára csúsztak. Fejét egyből kicsit oldalra döntötte, így amikor közelebb kerültem hozzá, már nem zavart be orrunk. A levegőt idegesen szívtam magamba, ahogy ajkaink között alig volt pár centi. A szemembe nézett, és láttam benne a szeretetet, melyet irántam táplált. Az a pár centi nagyon lassan tűnt el, de végül megszűnt, mi pedig egy lágy csókban forrtunk össze. Ezúttal nem vadul, hevesen, szenvedélyesen csókoltunk, egyszerűen csak élveztük a másik közelségét. Nyelveink is lágyan táncoltak, nem igényelt testünk többet. Harry minden szempontból csodás volt, és kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy teljesen beleszerettem személyiségébe, modorába, beszédébe, költészetébe, testébe...mindenébe. Kezei lágyan húztam magukhoz derekamnál, míg én még mindig vállát érintettem. Nem éreztem, hogy többet kéne tennem.
Végül eltávolodott, és arcán játékos, gyermekded vigyor égett. Arra gondoltam, hogy hogyan nem vettem eddig észre, mi zajlik körülöttem. Lágyan érintette derekam még mindig, de nem akartam, hogy elengedjen. Vágytam arra, hogy karjaiban tartson, és valóban szeressen, mind eddig egy férfi sem. És benne tényleg tudtam bízni, nem úgy, mint az eddigi pasikban, akik az utamba kerültek.
Mosolyogva nyúlt vállamon heverő kezeihez, és miután lehúzta magunk mellé, összekulcsolta ujjaink.
- Lehet, régimódinak gondolsz
És talán legbelül tombolsz,
De tudd, hogy nem verlek át,
Örökké csókolni akarom szád.
Rád vártam, mióta eszem tudom,
Titokba, mindig mosolyod bámulom.
Mikor ajkaid enyémen pihennek,
Akkor a percek oly' meghittek,
Hogy képtelen lennék megbántani,
Hisz a világod szándékozom megváltani. 
Szóval megtisztelnél azzal a tudattal,
Hogy enyém leszel egy lágy mozdulattal?
Szavalta lágyan szememet pásztázva. És itt jött el az a pillanat, hogy a szívem nem a hasamban dobogott...hanem a talpam alatt tocsogott, úgy elolvadt szavaitól. Arcomra széles mosoly kúszott, még soha nem mondott nekem senki ilyen szépet. Sokan kértek már fel, hogy legyek a barátnőjük, de mindet visszautasítottam. Viszont ezt nem akartam, még akkor se, ha nem így kért volna meg. De így tette, és ez még pluszba olyan boldogságot okozott, melyet férfitől még nem tapasztaltam.
- Igen! - jelentettem ki határozottan.
Elmosolyodott, és lenézett egybekulcsolt ujjainkra. A barátnője lettem egy olyan csodás srácnak, mint Harry. Többre nem is vágytam, ez életem legszebb Valentine napja.
Lehelt egy lágy csókot ajkaimra, majd lenézett az órájára. Szomorúan konstatált valamit azon, gondolom, az időt, de én nem láttam.
- Sajnálatos módon indulnunk kell. Igazán kár, pedig szívesen töltöttem volna még időm egy földre szállt Angyallal. - mosolygott rám bájosan.
Elmosolyodtam, és el is pirultam. Erre igazán nem tudtam mit felelni, csupán bólintani volt erőm. Soha nem fogom megszokni bókjait, egyszerűen csodásak voltak. A lovához húzott, és miután felült rá, ismét segített felkapaszkodnom elé, bár amúgy is ment volna, de szívesen fogadtam el segítségét.
- Haza viszlek, Szépségem. - motyogta a fülembe, mire kirázott a hideg.
Elgondolkoztam szavain, majd felnevettem. Oldalra fordítottam a fejem, és megosztottam vele is gondolatom.
- Oké, hogy Te vagy az én Lovagom, de ugye nem akarsz végiglovagolni velem London utcáin? - kérdeztem nevetve.
Ő is csatlakozott hozzám, és nyugtatóan a vállamat csókolta, így kirázott a hideg. Harry bármilyen hatást ki tudott belőlem váltani, amit eddig egy férfi sem, bár tény, hogy nem nagyon engedtem közel magamhoz őket.
- Bár felettébb szórakoztató a gondolat, de nem így terveztem. Úgy értettem, hogy visszamegyünk az istállóba, és kocsival vinnélek haza. Ez már jobban hangzik? - kérdezte szórakozottan.
Nevetve bólintottam, és előre fordultam a tájat figyelve. Megkerültünk egy kisebb facsoportot, mely mögött megláttam egy épületet, valószínűleg ez az istálló. Még igencsak messze volt, de így is láttam, milyen modern.
- Mi a véleményed, feljebb kapcsolhatunk kicsit tempóban? - kérdezte mély hangján.
- Persze. - feleltem egyből, imádtam a gyorsaságot, az adrenalint.
Közelebb csúszott hozzám a nyeregben, és védelmezőn szorította kicsit jobban kezeit oldalamhoz, ahogy előre nyúlt a gyeplőhöz. A sarkával ösztökélte a lovat gyorsabb tempóra, aki ezt érezve, ügetni kezdett, majd vágtázni. A szél összekötött hajamba kapott, Harry vállamhoz hajolt, és úgy nézett előre. Mindketten előre dőltünk a nyeregben, élveztem, ahogy hozzám simul. Az adrenalin felpezsdült véremben, és ezt nagyon élveztem.
Hamar megékeztünk az istállóhoz ilyen tempóban, és miután Harry leszállt, a derekamnál fogva engem is lesegített a nyeregből. Nevetve álltam két lábra a talajon, és követtem a lóval az istálló fele.
Egy srác jött felénk, talán pár évvel lehetett idősebb nálunk. Szőkésbarna haja rendezetten meredezett oldalra, szeme barnán csillogott. Már távolról ránk mosolygott, de kicsit aggódó is lett ábrázata, és sietősebbre fogta lépteit. Megállt Harry előtt, és engem kezdett aggódva méregetni.
- Te jó ég, Harry! Egy újabb hölgy?! - kérdezte aggódva, és védelmezőn állt mellém, de szerintem látszott rajtam, hogy egyáltalán nem féltem, sokkal inkább zavart voltam. Ezek szerint szerelmem igencsak gyakran szokott hölgyeken segíteni. Elmosolyodtam, ahogy Harry is, és derekamnál fogva magához húzott.
- Nem. Ő most kivételesen nem áldozat...vagyis az, csupán az enyém. Chuck, bemutatom a barátnőm, Anabelle-t. Belle, Ő Chuck, jó barátom. - mutatott be minket egymásnak.
A srác szeme először lepetten kerekedett ki, és lesokkolva nézett Harry-re. Ezek szerint a barátnő nála nagy ritkaságnak számított. Jót mosolyogtam a srác ábrázatán, mire kapcsolt, és felém nyújtotta a kezét.
- Nagyon örvendek Anabelle. - mosolygott rám kedvesen.
- Én is. - ráztam meg kezét.
- Akkor nem is zavarok tovább. - mosolygott ránk, majd indult tovább dolgára.
Magamba mosolyogtam, Harry egyre jobban megnyílik nekem. Bár eddig sem volt zárkózott előttem, csupán nem elegyedtünk komolyabb beszélgetésbe, pedig kellett volna. Bevezette a lovát egy boxba, ahol elkezdte lenyergelni.
- És Te lovagolsz? - kérdezte egy pillanatra rám mosolyogva, majd folytatta a dolgát.
Én az alacsony, csukott box-ajtó tetején támaszkodtam, és onnan figyeltem Őt.  
- Nem, Miami-ban nem nagyon megy ez a sport, de tudok lovagolni. - mosolyogtam rá. - Te mióta csinálod? - kérdeztem.
- 7 éves komor óta. - felelte egyszerűen, mintha ez semmiség lenne.
Igazából már nem tudott meglepni, Ő teljesen másmilyen volt, mint én. Elmosolyodtam ezen, és elismerően bólintottam. Ő olyan különleges volt, mint még soha senki.
- Tudod, tetszik, hogy olyan más vagy, mint a többi srác. - jegyeztem meg halkabban.
Éppen a nyerget vette le a lóról, aminek tudom, hogy nincs kicsi súlya, de Ő simán megemelte, és feltette a korlátra mellettem, majd megállt előttem, és édesen mosolygott rám.
Csak egy csókot lehelt ajkaimra, tudtam, most tényleg nem tud mit felelni...vagy csak nem akart, mert ez a pillanat így volt tökéletes. Teljesen lenyergelte lovát, majd megigazította neki az ételt, és vizet is engedet még, végül kijött hozzám. Nyomtam egy puszit arcára.
- Ezt minek köszönhetem? - kérdezte játékosan.
- Csupán önmagadnak. - feleltem vigyorogva.
Egybekulcsolta ujjaink, és elindultunk kifele.
- Ebben az esetben, szívből remélem, hogy sokat fogok még kapni. Önmagamat a legegyszerűbb adnom. - nevetett rám játékosan, ahogy mindig is.
A parkolóba mentünk, ahol az autójához vezetett. Az titokzatos volt, mint amilyen Ő maga, de amint kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem, barátságos lett. Bent mindenféle rá utaló dolog pihent. CD-k a nekik kijelölt tartóan, kulcsok a sebváltó előtti kis reteszben, és még egy üres Starbucks-os pohár is éktelenkedett a pohártartóan.  Elmosolyodtam, mikor beült, és elindult.
- Hova is viszlek pontosan? - kérdezte egy pillanatra rám nézve, majd ismét az utat figyelve.
Megadtam neki a címet, mire mosolyogva bólintott.  A műszerfalon az óra delet mutatott, ami azt jelentette, hogy Louis még biztosan nem lesz otthon, mikor hazaérek. Hamar megérkeztünk, hisz nem laktam messze. Elvégre futva jöttem az erdőhöz. Harry kiszállt, majd engem is kiengedett. Maga felé fordított, és egy lágy búcsú-csókban forrtunk össze. Elengedte ajkaimat, de nem távolodott el.
- Holnap látlak a suliban? - kérdezte reménykedve.
- Egésze biztosan. De ahogy beérek, el kell intéznem Dwain-t. Csúnyán átvert. - húztam el a szám.
- Csak egy szavadba kerül, és elintézem neked, hogy többé egy lánnyal sem fog ilyet tenni. - jelentette ki határozottan, mire elmosolyodtam, és megráztam a fejem.
- Nem kell. Megoldom egyedül, aztán a Tied vagyok. - leheltem még egy puszit ajkaira, majd elengedtem.
Elindultam a ház fele, de az ajtóból visszanéztem, és láttam, ahogy vigyorogva figyeli mozdulataim. Egy mosolyt küldtem felé, amitől Ő is engedte kiszökni gödröcskéit, majd mikor bementem, elhajtott. A szívem hangosan vert, még mindig nem bírtam felfogni, hogy ez történt. Harry az enyém, valóban a párom lett? De hisz ez a valóság! És én beleszerettem!

7. fejezet.

Reggel alig vártam, hogy beérjünk a suliba. Louis furcsállta is fene-nagy kedvem, de csak annyit mondtam, hogy a majd meglátja az okát. Hamarabb indultunk, így hamarabb is értünk be, és egyből a srácok fele mentünk. Nem indultam megkeresni Dwain-t, tudtam, hogy hamarosan fel fog bukkanni itt, mint minden reggel, és hozzám jön. És milyen jó volt a megérzésem, egy kéz karolta át a derekam, és mikor ránéztem, meg akart csókolni gazdája, de eltoltam magamtól, mire kérdőn nézett rám. 
- Baj van Belle? - kérdezte zavartan.
- Dehogyis, csupán érdekelne, hogy áll a vers, amit ígértél. - feleltem mintha semmiség lenne.
Az arca kínosba fordult, minden srác ránk nézett, és várta válaszát.
- Hát...még készül. - nyögte ki végül.
- Értem. Szóval semmi köze nincs ahhoz, hogy valójában nem is Te írtad, és végig átvertél? - kérdeztem magam előtt összefonva karjaim.
A szeme lepetten kerekedett ki, erre egyáltalán nem számított. Mérgesen méregettem. Mind a négy srác mellettem ledöbbenve figyelt minket, még páran távolabbról is, de nekik igazán nem tulajdonítottam nagy jelentőséget.
- Ho-honnan... - akart belekezdeni kérdésébe, de nem vártam meg. 
- Honnan tudom? Az legyen az én dolgom! De az nagyon nem tetszik, hogy átvertél, és végig az orromnál fogva vezettél. Hazudtál nekem, és ez fáj! Látni sem akarlak többé, Dwain! - jelentettem ki határozottan, mire a szeme szomorúan méregetett, és ábrázata is hasonlóan festett.
Hebegni akart valamit, de csak intettem, hogy menjen el, mire lehajtott fejjel tette, amit kell. Ekkor Zayn felnevetett oldalt, mire rá kaptam a tekintetem. Ettől próbálta visszafogni magát, de nem nagyon ment neki. Én is elmosolyodtam, és Niall-ből is kitört a nevetés, amitől már nehéz volt türtőztetni magam. Imádom a nevetését.
- Ennek örültél annyira reggel? - kérdezte zavartan Louis. Sejtette, hogy van még más is.
Elmosolyodtam, és megráztam a fejem. A tekintetem végigvezettem az aulán, és kiszúrtam Őt. Harry jött felém széles mosollyal az arcán. Büszkeséget láttam szemében csillogni a szeretet mellett, amiből tudtam, látta az iménti dolgot Dwain-nel.
- Nem, ennek. - jelentettem ki határozottan, és tűrtem, hogy megcsókoljon Harry, mikor hozzám ért.
A derekamnál fogva magához húzott, és lágy csókot lehelt ajkaira. Nem volt akaratos, sokkal inkább romantikus, mint tegnap. Tényleg szeretett, és ez a felhők fölé emelt. Végre van egy srác, akiben tényleg bízhatok, és neki adhatom önmagam.
Eltávolodtunk, és a srácokra néztem, akik mind megsemmisülve bámultak rám. Zayn álla szinte a földet súrolta, míg Liam zavartan lökte oldalba Niall-t, aki ettől majdnem eldőlt. Így sem állt biztosan lábán az imént történtektől. Louis arcát figyeltem, és kicsit megijedtem ábrázatától. Tudtam, Ő nem ismeri igazából Harry-t, csupán azokat tudja, amiket hallott, de azoknak nincs valóságalapjuk, ezzel tisztába voltam. Mérgesen állt Harry elé, aki még mindig derekam karolta, és mellkasán tartott engem. Nem számított, hogy unokatesóm alacsonyabb volt nála, mégis elszántság égett a szemében. Engem akart védeni.
- Ezt nem hiszem el, Belle! Pont ezzel a tróger, csavargóval? Hogy dőlhettél be neki? Veszélyes! - mondta nekem, de Harry szemébe bámult miközben beszélt.
Egy-két ember megállt körülöttünk, és sustorogva méregetni kezdték a kialakult helyzetet.
- Én valóban magam mellett akarom tudni Anabelle-t, soha nem játszanék törékeny szívével. - felelte komolysággal a hangjában Harry, mire szeretetteljesen néztem fel rá.
- Louis, nyugi! Harry nem olyan, mint Te hitted. Teljesen más! Ő írta verset, nem Dwain. - mondtam még mindig Harry-hez bújva, aki védelmezőn tartott maga mellett, és ez nagyon jól esett.
- Komolyan? És miért vagy olyan biztos benne, hogy nem veszélyes? Te is tudod, miket beszélnek. - kérdezte fojtott hangon.
- Azok csak pletykák, nem az igazság. Ő jó ember. - mondtam kiállva szerelmem mellett.
- Egyáltalán hogyan jött ez az egész? - kérdezte Louis egy lépéssel hátrébb állva, amitől megnyugodtam.
Kuncogva néztem fel Harry-re, aki játékosan rám mosolygott, mint mindig. Nem tudtam, elmondhatom-e Louis-nak az egész suli előtt, hogy mit is tettünk már hetek óta. Arról nem is beszélve, hogy biztosan kiakadna, hogy az Harry volt, és nem lett vége a bál éjszakáján.
De Louis sem volt hülye, arckifejezésünkből kezdett derengeni neki valami, amitől idegesen túrt a hajába.
- Na, ne! Ugye nem Ő volt az? - bökött Harry fele nekem szegezve kérdését.
- De, és utána folytatódott. - pirultam el, mire Harry halkan felkuncogott.
Gödröcskéje ismét kivillant, amitől nekem is muszáj volt mosolyognom. De nem élvezhettem ezt sokáig, mert Louis nekirontott, és erőteljese ragadta meg Harry vállát, engem oldalra tolva. Szerelmem nyugodtan tűrte, de tudtam, sokkal erősebb unokatesómnál, és egy mozdulat lenne ellöknie. Mégsem tette.
- Te szemét, meghúztad az unokahúgom az igazgatóiban, ráadásul nem is egyszer?! Ajánlom, hogy kurva jó magyarázatod legyen! Egy kóma talán megteszi, vagy egy szemfelnyitó baleset. - próbálta annyira visszafogni a hangját, amennyire csak tudta, de én, és a srácok még így is hallottuk. Zayn elismerően rám nevetett, majd Harry-re is ezt hallva, míg Liam álla a földet súrolta, Niall pedig már semmit nem tudott tenni, csupán a fejét rázta kétkedve.
- Valóban megtettük párszor, de nagykorúaknak számítunk, és ez rendjén van így. A fő, hogy gyengéd érzelmeket táplálunk egymás iránt, és ezzel senki nem disputálhat, még mi magunk sem. - felelte komolyan Harry, mire elmosolyodtam.
Louis kérdőn húzta fel a szemöldökét, és látszott rajta, Ő is ledöbbent Harry szavain. Nem a jelentésük miatt, bár engem inkább az hatott meg. Rokonom a beszédmodorán taglózott le, mint én elsőnek.
- Rendben Shakespeare, de ha megbántod az unokatesóm, nem állok jót magamért, és nem érdekel, mekkora verőember vagy. - jelentette ki komolyan, és én eléggé viccesnek találtam, hogy ahhoz képest, hogy Louis 5 centivel alacsonyabb Harry-nél mégis mennyire próbál védeni. És ez mosolyt csalt az arcomra.
- Ezek alaptalan pletykák. Nem szívlelem az erőszakot, csupán néha rákényszerülök. Nincs mitől tartanod, valóban szeretem Anabelle-t. - mosolygott rám Louis válla fölött.
Kicsit elpirultam, és zöld szemeibe meredtem, melyek örvényként szippantottak magukba szépen lassan. És én nem ellenkeztem, imádtam elveszni smaragdjaiban. Louis csak bólintott, és visszaállt a srácok mellé, mire én Harry-hez siettem, és átkaroltam derekát, hogy mellkasához simuljak. Ő hátam ölelte védelmezőn, nálam is magasabb volt, de nem olyan sokkal. Magas-sarkúban 5 centivel, mint Louis-nál, magas-sarkú nélkül...hát azt nem szívesen árulom el, eléggé siralmas a szám.
- Amúgy szerintem nagyon cukik vagytok együtt. - nevetett fel ismét Zayn, mire szélesen elmosolyodtunk mindketten. Liam helyeslőn bólogatott, míg Niall látszólag még mindig nem nagyon fogta fel a helyezet, amit elég mókásnak találtam. Louis megkomolyodott, mintha az Apám lett volna. Harry is felnevetett mellettem, hisz ez a "cuki" jelző nekem is elég vicces volt, nemhogy neki.
De a csengő nagy úr, elindultunk a terem fele hárman. Harry kezét fogtam, míg Lou kicsit előttünk jött. Vagy neheztelt ránk, amit nem csodálnék, vagy csak nem akart zavarni. De majdnem biztos vagyok benne, hogy inkább az első eshetőség. Ahogy beléptünk az ajtón ismét minden szem ránk szegeződött, de ezúttal nem engem bámultak meg szerencsére. Sokkal inkább mellettem Harry-t, és egybefonódott ujjainkat. És amit a legjobban élveztem, hogy Dwain is látta ezt, és a szemei majd kiestek a helyéről. Közelebb húzódtam Harry-hez, aki értette a célzást, és nyomott egy puszit az arcomra, majd udvariasan előre engedett a keskeny sorok között, de közben még fogta a kezem. Szándékosan átnéztem Dwain-nen, de azért éreztem magamon tekintetét, és felettébb élveztem, hogy visszavághattam neki, amiért olyan csúnyán megbántott. Azon pedig külön kuncogtam magamba, hogy Harry milyen hamar vette a lapot, és benne volt azonnal bosszúmban.
Leültünk a helyünkre, és azonnal hátrafordultam Harry-hez egy elégedett mosollyal, mire Ő csak megcsóválta a fejét.
- Kétlem, hogy tisztában lennél vele, mennyire gonosz nőszemély vagy. - jegyezte meg játékosan, mire csak felhúztam a vállam, és elnevettem magam.
- De Te egyből csatlakoztál, és rátettél még egy lapáttal. - vágtam vissza, mire Ő is elnevette magát, és megadóan bólintott.
Benyitott a Tanár, és elkezdődött az óra, amit már most untam. Szerettem London-t...bizonyos dolgok miatt jobban is, mint kellett volna, de itt még unalmasabbak az órák, mint Miami-ban. Viszont egyszer, mikor hátra dőltem, Harry megkocogtatta a vállam. Mosolyogva fordítottam oldalra a fejem, mikor a Tanár írt a táblára. Ő csak lefele bökött a fejével, mire lenéztem a padja mellé. Kezét előre nyújtotta, és várt. Elmosolyodtam, majd előre fordultam, és egybe kulcsoltam ujjainkat. Ő a padra dőlt, hogy kényelmesen elérjen, míg én hátrahúztam vállam, hogy minél jobban hátra tudjam nyújtani neki kezem. Imádtam, hogy ennyire figyelmes, és érzékelteti velem, mennyire fontos vagyok neki. Közben a másik kezével a hajammal játszott, amitől képtelen voltam levakarni mosolyom az arcomról. Louis mellettem felsóhajtott, majd szemét forgatva dőlt előre, és vadul jegyzetelni kezdett, pedig semmi lényeges nem volt. Kicsit lehajtottam a fejem, tudtam, nagyon nem tetszik neki ez az egész. Harry nyugtatón megszorította a kezem, ebből rájöttem, Ő is észrevette unokatestvérem reakcióját.
Az óra elrepült, ahogy a többi is, és mire eszméltem, Harry a padom előtt állt, és édesen mosolygott rám.
- Kedvesem? - kérdezte lágyan, mikor felálltam, és felém tartotta karját.
Annyira úriember volt, hogy pillanatok alatt le tudott venni a lábamról. Mosolyogva karoltam bele, és elindultunk ki a teremből. Louis sajnos már lelépett, bár tudtam, most amúgy is az egyik tanárral kell töltenie a szünetet a könyvtárba, hogy javíthasson kicsit. Kimentünk a folyosóra, de nem tudtam, hova akar vinni.
- Hova megyünk? - kérdeztem fél fordulva, de Ő csak mosolygott maga elé.
- Az utóbbi időben nem töltöttük a legnyugodtabban ezeket a szüneteket, nem gondolod? - kérdezte kuncogva, mire arcomra pír szökött. Ezzel nem tudtam vitatkozni, de érdekelt, hova akar kilyukadni. - Azt terveztem, hogy mi is művelhetnénk azt, amit a szerelmes párok döntő többsége. Feltéve, ha velem tart, Kedvesem! - mosolygott rám játékosan, mire elnevettem magam.
Még mindig nem tudtam, mire gondol, de bele mentem. Kivezetett az iskola udvarára, ahol minden egyes padon diákok füstöltek, és nevetgélek. Harry felsóhajtott, és megindult egy pad felé, ahol három 10.-es srác dohányzott, és éppen kitárgyaltak egy csajt, ha jól hallottam. Kicsit félve mentem mellette, mire átkarolta a derekam, és biztosan tartott maga mellett.
- Most úgy fogok beszélni, ahogy testem-lelkem nem kívánjak, de kérlek, ne higgy a látszatnak, tisztában vagy vele, milyen személyiségem valójában. - tájékoztatott előre, mire csak bólintottam. Itt vált világossá, hogy mit is szeretne elérni, mire a gyomrom görcsbe rándult. Oké, hogy sokkal erősebb, de Ők akkor is hárman vannak.
- Harry, inkább menjünk máshova. - fogtam meg a kezét, és megtorpantam, de Ő csak játékosan elmosolyodott.
- Megtenném, ha nem éppen efölött, a pad fölött nőne az ősz csodás fája, mely sokáig nem fog ily' gyönyörűen pompázni, ha kifüstölik. - mosolygott rám, majd ismét elindult, én pedig mentem vele.
Végigmértem a fát, és valóban csodaszép volt. Az egész rózsaszínben játszott, ahogy az ősz színei ilyenre festették. Néhány levele már le is hullott, így azok rózsaszín szőnyeget terítettek a járdára. A törzse egészen sötét volt, majdhogynem fekete, így tökéletes kontrasztot teremtett. Szétnéztem az udvaron, és valóban ez volt a legszebb fa, a többi mind sárga és barna színekben pompázott ebben az évszakban.
A srácok felfigyeltek ránk, és elég feltűnően mértek végig, mire Harry figyelmeztetőn magához húzott ezzel is jelezve, foglalt vagyok. A srácok elégedetten elmosolyodtak, mikor megálltunk előttük, és le sem vették szemüket rólam, de azért láttam rajtuk, hogy pontosan tudták, ki a párom.
- Füstöljetek máshol, ez a pad ideiglenes a miénk! - mondta udvariasan Harry, mire az is felállt, aki eddig ült, és kérdőn fordult felénk. Harry kicsit maga mögé tolt, mikor látta, hogy nem tágítanak a srácok, de nem akarta megváltoztatni nézőpontját. Féltettem, hisz ők hárman vannak.
- Miért is? Inkább lógj tovább az órákról, ezt a dögös kiscsajt meg hagyhatod nyugodtan. Szívesen vigyázunk rá. - hajolt közelebb hozzám a srác, de Harry a vállánál fogva hátralökte.
Ahogy arcára néztem, láttam, hogy vonásai teljesen megkeményedtek, szeme fenyegetőn csillogott.
- Ha jót akartok magatoknak, még most eltakarodtok innen, amíg vissza tudom fogni magam. - szólt cseppet sem jókedvűen, amitől láttam, hogy kettőből háromnak félelem csillan szemében.
Orrukat fenntartva álltak tovább, így a harmadik is kénytelen volt követni őket. Meglepett, hogy Harry szava ennyit ér, de felettébb jól jött, tekintve, hogy nem akartam verekedést. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és felültem a pad tetejére. Vonásai ismét tökéletesen lágyak és játékosak voltak, mikor elém állt, és térdeim közé férkőzött, így egy magasságban voltunk...nagyjából.
- Miért kell folyton keresned a konfliktust? - kérdeztem tőle korholón.
Féltettem, ezt le sem tagadhattam volna, és mikor erre Ő is rájött, arcára huncut vigyor kúszott. Csodás volt ez a hely, a fa rózsaszín levelei egy-egy erősebb fuvallattól szállingózni kezdtek, látványuk elkábított.

8. fejezet.

Már több, mint két hete boldogok vagyunk Harry-vel, de ez egyáltalán nem volt így rendjén. Három nap múlva el kell mennem, és ezzel Ő is tisztában volt. Érezhetővé vált köztünk a ragaszkodás egymás felé, nem akartuk elengedni egymást. A srácok egészen elfogadták Harry-t, bár tudtam, ahogy én elmegyek, minden a régi lesz. Mintha itt sem lettem, mintha mi sem történt volna. Ezért is akartam minden másodpercét kiélvezni az ittlétem utolsó napjainak.
Reggel letámadott, hogy mit tervezek ma estére, és mivel kijelentettem, hogy semmit, így egyből leszögezte, fél 10-re értem jön. Ez meglepett, ugyanis akkor már igencsak sötét és késő van egy randihoz. Próbáltam belőle kiszedni, hogy hova megyünk, de Ő nem árult el semmit, csak annyit, hogy cicagatyába menjek, és lazán, mégis vastagon, mert hideg lesz. Elfogadtam, így aztán idegesen ácsorogtam az előszobába fél 10-kor. Megcsörrent a telefonom, Louis a nappaliban ücsörgött, és tévét nézett. Már nagyjából Ő is elfogadta Harry-t. Nyomtam egy puszit arcára köszönés képpen, és elindultam ki. Az utca már igencsak kihalt volt, egy járókelő sem mászkált itt ilyenkor. Elmentem egészen a járda széléig, és oldalra néztem az úton, hogy megtaláljam Harry-t. És valóban felém közeledett, de nem akárhogy. Két ló tartott felém a kihalt utcán, az egyiken Ő ült, a másikat vezette maga mellett. Gondolom, nekem szánta. Hálát adtam az égnek, hogy ilyen városszélen lakik Louis, és senki sincs már ilyenkor az utcán, különben biztosan börtönbe zártak volna minket, hisz ez rendbontás.
Elnevettem magam, mikor hozzám ért, és lepattant a lóról.
- Kedvesem! - mosolygott rám, és lágyan megcsókolt.
- Harry?! És ha elkapnak a rendőrök két lóval? - nevettem rá, mikor eltávolodtunk.
- Abban az estben tudtukra adtam volna, hogy ahhoz a hölgyhöz tartok ily' meglepetéssel, aki szebben ragyog, mint este a csillagok. - mosolygott rám lágyan, és a lovakhoz húzott.
Elpirultam, de ez a sötétben aligha látszott. Simán fel tudtam volna ülni a lóra egyedül is, de hagytam, hogy segítsen, így lágyan emelt fel derekamnál fogva. Mosolyogva megvártam, míg Ő is felpattan, és elindultunk vissza, az erdő fele. Nagyon régen lovagoltam utoljára, de ezt nem lehet elfelejteni, így nem volt gond. Lassú tempóban haladtunk Harry-vel a kihalt utcán, senki nem vett észre minket.
- Hogyhogy ezzel készültél? - kérdeztem rá nézve.
- Úgy véltem, feltárom előtted az esti lovaglás szépségeit. Azt gondolom, neked is hasonlóképpen el fogja nyerni a tetszésed, mint jómagamnak. - felelte egyszerűen, mire szélesen elmosolyodtam.
Letértünk az útról arra, amerre futni szoktam, így az erdőbe érkeztünk. A csillagok csodaszépen ragyogtak az erdőben, viszont igazán sötét volt a fák lombjai alatt. Ennek ellenére egyáltalán nem féltem, tisztában voltam vele, hogy Harry megvédene, bármi történjen is.
- Ez azért van, mert hamarosan hazamegyek? - kérdeztem halkan, mikor kiértünk az erdőből.
Lehajtottam a fejem, tudtam, hogy már alig van együtt három napunk, nem akartam itt hagyni London-t....vagyis inkább Harry-t. Úgy éreztem, ez lett az otthonom, itt van a szerelmem.
De Ő nem felelt, helyette inkább megállt annak a fának a tövében, ahol először csókolt meg igazán szerelemből. Követtem a példáját, és leszálltam a lóról, majd hagytam, hogy szabadon legelésszen. Viszont még mindig nem felelt nekem, és ez aggasztott.
- Miért nem válaszolsz? - kérdeztem óvatosan arcát fürkészve.
- Mivel nem szokáson hazudni, és tartok tőle, az igazság megbántana, Kedvesem. - felelte halkabban szemembe nézve.
Sóhajtottam egyet, tehát azért van, mert mindjárt elmegyek. Maradni akartam, itt szerettem volna kijárni a gimnáziumot, Harry mellett, de erre nem volt lehetőségem. Én itt csak egy vendég vagyok, és haza kell mennem a saját városomba...az otthonomba, mely ezek után üres lesz nélküle.
- Nézd, talán soha nem fogunk már találkozni, de nem felejtelek el soha. Te vagy a legkülönlegesebb férfi, akivel valaha találkoztam....és talán butaság volt beléd szeretni, mégsem bánom. - mondtam lágyan, arcára simítva egyik kezem.
Elmosolyodott, így rám köszönt két édes gödröcskéje, ettől nekem is kivillantak fogaim. Kezemre simította sajátját, mely így eltűnt hatalmas mancsa alatt arcán.
- Talán, lesz még lehetőségünk látni egymást, bár még így is elég nagy lenne a szétszakító távolság. A Harvard-ra készülök. Jobbik esetben felvesznek, és a Te országodban folytathatom tanulmányaim. Viszont még így is vészesen nagy lesz a tőled elválasztó távolság. - magyarázta apró mosollyal ajkain.
Nagyot nyeltem. A Havard! Oda nagyon nehéz bekerülni, és hatalmas az elvárás. Harry komolyan ezt szeretné? Hogyan? Hisz Louis szerint el szokta lógni az iskolát, bár amióta együtt vagyunk, bejár, de szerintem csak miattam.
- D-de...folyamatosan lógsz. - jegyeztem meg zavartan.
Felnevetett, és így fürtöcskéi körbeugrálták arcát pár pillanatra. Mosolyognom kellett ettől a látványtól. Olyan kisfiús volt, mégis szexi.
- Ez tény, Kedvesem, de a dolgozatokra kivétel nélkül be szoktam járni. És mindet sikeresen kiválóra teljesítem, így a tanárok nem hozzák fel a hiányzásokat. - magyarázta játékosan, mire a szemem kikerekedett.
Tudtam, hogy Harry furcsa, de hogy ennyire. Viszont fel véltem fedezni a hasonlóságot. Én is kitűnő vagyok mindenből. A szívem hevesen kezdett dobogni. Jó esélye van, hogy felveszik, és tökéletes lenne minden.
Örömömben a nyakába ugrottam, és erősen megöleltem. Először lepetten nevetett fel, majd erősen megszorított.
- Harry, Én pedig a Cambridge Egyetemre készülök már két éve. - motyogtam vidáman a nyakába.
Megakadt, éreztem, még levegőt venni is elfelejtett. Örömében felnevetett, és megpörgetett a levegőben. Neki is fel kellett fognia, hogy ez mit jelentett. Hogy mit jelentett? Azt, hogy egy utcára leszünk egymástól, hisz az egyetemeink sincsenek messzebb. Ha hinnék az ilyenekben, azt mondanám, hogy ezt a sors akarta így, de mivel nem hiszek ezekben a dolgokban, így csupán örültem a helyzet alakulásának.
***
Az 5 srác szomorúan jött mellettem a reptér felé. Louis-ba és Harry-be karoltam, akik két oldalamon jöttek. Liam, Zayn és Niall inkább Louis mellé húzódtak, még mindig nem fogadták be igazán Harry-t, és tudtam, ha én elmegyek, akkor ismét tudomást sem vesznek egymásról, viszont ezt nem akartam.
Leadtuk a csomagom, és most tényleg nagy hasznát vettem ennek az 5 erős férfinak. Megálltunk egy körben, amely főként körém gyűlt. Már csak 15 perce volt, talán még annyi sem. Szomorú voltam, hogy el kell hagynom őket, de csak egy év. Nyáron ismét jövök, aztán pedig Harry jön hozzám, Amerikába tanulni.
- Vigyázz magadra Belle. - mosolygott rám Niall, majd megölelt.
- Te is. - motyogtam a nyakba.
Liam is megölelt, majd Zayn is nyakamba borult. Mindhármuk nyakába temettem arcom, és elláttam őket valamilyen hozzájuk illő tanáccsal.
- Okosan Szívtipró. - motyogtam éppen Zayn nyakába, aki ezt hallva felnevetett, majd bólintott, mikor eltávolodtunk.
Louis-t is erősen megszorongattam, és megígértem, hogy jövök nyáron, és szétbulizzuk az agyunk. Hiányozni fog unokatestvérem bolond feje. Olyan régen láttam már élőben, és ez a két hónap szinte semmi volt, de tény, hogy sok minden történt, amit a világ összes kincséért sem vernék ki a fejemből.
Végül Harry felé fordultam, kinek játékos mosolya mögött ott rejtőzött a szomorúság. Fájt így látnom, de tudtam, hamarosan ismét együtt lehetünk, csak pár hónap...de ez olyan lassan fog telni, mintha csiga húzná maga után.
- Ígérd meg, hogy minden nap beszélünk. - mosolyogtam rá szomorkásan, mire csak hevesen bólogatni kezdett.
- Ígérem, Kedvesem. - suttogta, és lágyan megcsókolt.
Hallottam, ahogy mellettünk a srácok undorodva nyögtek fel, és szerintem el is fordultak, de nem érdekelt. Ez volt az utolsó csókunk nagyon hosszú ideig, így ki akartam élvezni. Lágyan megcirógatta arcom, mikor eltávolodtunk, majd előhúzott a zsebéből egy aprócska borítékot.  
- A repülőn nyisd ki! Mindent magába foglal, amit elmondhatnék. - adta a kezembe.
Lenéztem az aprócska tárgyra, volt súlya rendesen. Megtapogattam, és papírok mellett még valami keményet is éreztem. Izgatott voltam, látni akartam tartalmát, de majd a repülőn.
Szorosan magamhoz öleltem Őt, nem akartam elengedni, de kénytelen voltam hazamenni. Legalább minden nap beszélünk. Nem kételkedtem hűségében, igazi úriember, soha nem csalna meg a hátam mögött. Előbb hív fel, hogy "most le fogok feküdni mással", de elmondaná még mielőtt megtörténne.
Aztán a hangos bemondó figyelmeztetett, hogyha nem szállok be, le fogom késni a járatot, amit szívesen tettem volna, de nem tehettem. Anyáék várnak haza. Könnyes búcsút vettem mindenkitől, még egyszer megöleltem mindenkit, Louis körbepusziltam, és lényeges dolgokat suttogtam a fülébe, miről tudnia kellett, így sikeresen nedvességet csaltam szemébe. Harry-vel is váltottam még egy csókot, majd eltűntem a folyosó végén szemük elől.
A szívem megszakadt, hogy itt kellett hagynom őket, Miami-ban ismét magányos leszek, de csak pár hónap, és újra láthatom őket. Ezzel vigasztaltam magam. Leültem a kijelölt helyemre, az ablak mellé, és láttam, ahogy az épület üvegfala mögül a srácok nézik a gépet. Nem láthattak az ablakon, távol voltunk, de én ki tudtam venni alakjukat, pláne Louis-ét, és Harry tökéletességét. A szemeim ismét könnybe lábadtak, hogy el kell szakadnunk.
Elmondták a lényeges dolgokat, és felszálltunk, így bekötöttem magam, majd mikor már szárnyaltunk a felhők felett, és minden egyes méter távolabb vitt Tőlük, előkotortam a táskámból a borítékot, majd kibontottam.
Harry igényes írása volt egy papíron, versbe foglalva szavakat. Elmosolyodtam, és elkezdtem olvasni.
"Kedvesem, tudom, most szomorú szíved,
Szemed könnyes, melyeket bánat készített,
De Én míg élek, nem hagylak cserben,
Megoszthatod velem összes terhed.
Tollpiheként veszem le válladról a kilókat,
Vágyom ujjadra, oly' lágyan cirógat.
Magam előtt látom csodás szemed,
Mely megmozgat hegyeket-völgyeket.
Csókolni akarom ajkaid minden percben,
Eddig ezt kerestem, minden emberben.
És benned megtaláltam, mire vágytam
Az élet az én hatalmas vásznam,
Melyre eddig hiányomat festettem fel,
De most egész lettem ezzel az ősszel.
Betipegtél életembe hegyes sarokban,
Bátorságom földre kényszerült cafatokban.
Édesen mosolyogsz rám, ha nevetek,
De jelen pillanatban nem tehetek egyebet,
Mint izgalommal várom a nyarat,
Mikor újra karjaimban tarthatlak.
Tudnod kell, hogy míg élek szeretlek,
Szívemből soha el nem eresztlek.
Szeress engem ily' hévvel Te is,
Ez az egész olyan szürreális.
Nem hiszem el, hogy megkaptalak,
Így ígérem, minden erőmmel megtartalak."
A szemem könnybe lábadt, imádtam a verseit. Kicsordult egy könnycseppem, azt kívántam, hogy forduljon vissza gép, és ismét vele lehessek, de ez lehetetlen volt. A szívem háromszorosára dagadt, Ő volt az én Lovagom, senki más nem képes ilyen csodára értem. Kivettem egy aprócska lapot, melyen csak annyi volt:
"Mert mindennél jobban szeretlek "
Belenéztem a borítékba, és az alján egy lánc pihent, amit azonnal ki is vettem. Fehéraranyból készült, a medálja egy egyszerű végtelen jel volt. Azonnal felhelyeztem a nyakamba, és megszorítottam a kis jelet. Komolyan képes lett volna ilyenre értem?! Egyre inkább a verset olvastam, minden egyes szavát próbáltam emlékezetembe vésni, ahogy Harry arcának mozzanatait is. Mindennél jobban szerettem, nem akartam elhagyni, de ez volt a kötelességünk. Alig vártam a nyarat, már aznap elkezdtem visszaszámolni. Soha többé, senkire nincs szükségem, csupán Harry-re, akit szerencsére meg is kaptam, és már soha nem fogom elengedni. Az enyémnek mondhattam a világ legcsodásabb férfiját. Csak láthatnám már újra...

17 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon tetszett!!!:))) Örültem hogy végre ilyeneket is tudok olvasni Tőled!!!Csak így tovább és eggyáltalán nem volt sablonos a sztori nekem télleg nagyon tetszett!!!!:))) Dóri voltam :)))

    VálaszTörlés
  2. Huuuuu, most pillanatnyilag a fizika füzetem fölött kellene görnyednem, és lázasan magolnom a szabályokat, helyette viszont itt olvasgatok.
    Véletlenül akadtam rá a blogodra, de már több történetet is elolvastam, amik nagyon tetszettek.
    Azért ide írok, mert mind (az eddig elolvasottak) közül ez nyerte el leginkább a tetszésem. Igazából nem nagyon tudok mit mondani, azon kívül, hogy elmondhatatlanul jól írsz. Személy szerint ezeket a rövidebb történeteket szeretem a legjobban, főleg akkor, ha így van megfogalmazva. A végénél csak bámultam magam elé 5 percig, mire felfogtam, hogy ez csak egy történet, és vissza kellene térnem a való életbe.

    PS: A verseket te írtad? Nagyon tetszettek!

    A. B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, ha ez megnyugtat, ma én is négy órát ültem a fizika felett, de nem értettem meg a holnapi témazáróra a számításokat...pedig vágom a fizikát. Remélem, holnap azért nem Te felelsz, vagy ha írtok, jól sikerül.
      Örülök, hogy tetszettek a történeteim, ez a célom...hisz mondhatni csak azért írok, hogy ezt érezzétek. Igen, én írtam őket, régen sokat írtam ilyeneket, és most visszataláltam erre a területre. Bár az elsőt csupán átköltöttem, de utána már mind az én alkotásom. :)

      Törlés
  3. Éreztem, hogy el kell olvasnom, bár nehezen indultam neki, mert még nem olvastam csak Larry vagy Bromance történeteket! De waáóóó, ez fantasztikus volt, Harry karaktere valami eszméletlen volt, teljesen magával ragadott a történet!! :D Ahogyan leírtad a szereplőt körülvevő környezetet, nagyon imádtam, szinte láttam magam előtt mindent! :D Tudtam, hogy bármit is írsz az iszonyat jó lesz! :D Elérted, hogy elolvassak egy Harry+Csaj fanfictiont, ez nagy szám!! :D
    Most látom, hogy a verseket is Te írtad? Nagyon ügyes vagy, komolyan! :3 Le a kalappal előtted! :D Csak így tovább!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy az én történetem volt az első átlagos fanfiction, amit elolvastál. Igen, régen sok verset írtam, de nem voltam egy Petőfi, így abbamaradt. Aztán most ismét elő kellett vennem, és jól jött. Köszönöm szépen a sok szép szó, nagyon örülök, hogy tetszett. :D

      Törlés
  4. Nagyon tetszik!! Ne hagyd abba az írást, mert óriása tehetséged van hozzá!!! Így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nem tervezem abbahagyni, jól esik, hogy úgy gondolod, van hozzá tehetségem :)

      Törlés
  5. áááhhh ...Valami elképesztő.. imádom,Bevallom h így még elképzelni sem tudtam volna harry stylest h egy egyszerű ember egy suliban.. de szóhoz sem jutok PROFI !♥

    by:Jasmine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így gondolod. Pedig valamikor, három éve még az volt. Egy egyszerű ember gimnáziumban...csak kicsit fiatalabb kiadásban, mint a történetben. :)

      Törlés
  6. szia! imádom amit irsz ebben nagyon jó..de hogyteszel fel részeket?hánynaponta vagy hány oldal van már meert nemtom..remélem érted mire gondolok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Nem teszek fel részeket. Legalábbis ebből nem. Szinte minden történet, ami fent van, végig fel lett töltve, meg van írva. Ilyenekből csupán kész történeteket teszek fel, mint ez is. Ezek mondhatni kész novellák. Három futó történet van csupán. A Wrong perfection-nak és a Nobody knows how can I love you-nak csütörtökönként van új része, míg a My religion & your mistake-nek keddenként. A többi, mind kész regény 20-45 oldalig, attól függ, melyiket nézed. :)

      Törlés
  7. Szent... Szűz... Mária...
    Ennél fantasztikusabb Harry-s fanfiction-t még soha életemben nem olvastam!! Hihetetlen, egyszerűen hihetetlen!! Eszméletlenül különleges és egyedi. Nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jutott volna ily' nemessé formálni Harry-t, de te megtetted és egy igazi csodát teremtettél nekünk, aminél szebbet még nem láttam/olvastam! Komolyan, ennél gyönyörűbb-el még nem találkoztam! Te egy külön ékkő vagy számomra, amely kitűnik az összes többi közül, annyira különleges! A kreativitásod szinte már szárnyal és a történeteid egyediségei... Fhu... Nem is tudok már mit mondani. Gyönyörű, bámulatos... Imádom. Ennyi.
    Elmondhatatlanul szeretem a sztorijaidat és téged mindenkinél jobban csodállak!!! Fantasztikus vagy! :')
    KÖSZÖNÖM, HOGY SZÍNT VISZEL AZ UNALMAS HÉTKÖZNAPJAIMBA A TE KINCSET ÉRŐ ÍRÁSAIDDAL!! :')
    Ezernél is több puszi és hatalmas ölelés!! xoxoxoxoxo
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És erre még rátesz egy lapáttal, hogy a verseket is te írtad!! Letaglóztam. Kész. Meghajolok előtted! Hogyan lehetséges, hogy valaki ennyi mindenben ilyen jó legyen? Nem hiszem el! Mindegy egyes sztoriddal csak növeled az irántad érzett csodálatom, szeretetem és tiszteletem!
      Eszméletlenül Imádlak!! :'')

      Törlés
    2. Oh my God! Annyira köszönöm, ezek a meseszép szavak, én úgy érzem, a felét nem érdemlem meg, de mégis olyan jól esnek. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszik, könnyeket csaltál a szemembe. Köszönöm ezeket a csodás dicséreteket, nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. Annyira örülök, hogy ezt gondolod és érzed. :')

      Törlés
    3. Minden egyes dicséret kijár neked és én még most is úgy érzem, hogy ezek a szavak még mindig kevesek, ahhoz képest amit érdemelnél!
      Ezt nem kell meghálálni, mivel mondtam, hogy mindent megérdemelsz! Annyit tegyél meg nekem, hogy ne hagyd abba az írást! Eszméletlen vagy minden téren és nagyon szeretlek! :)

      Törlés
    4. Nagyon szépen köszönöm, nem tervezem abbahagyni soha sem már. :)

      Törlés

Music Note 4