Oldalak

My Red Teddy.



Szóval kedves Olvasóim!
Íme egy újabb történt. Ezúttal egy Ed Sheera fanfiction lesz, ahogy ígértem. Először egy novellát írok nektek egybe, hogy meglássam, hogyan tetszik ez az irány. Ha bejön, akkor jöhetnek a részes történetek (mint a Wrong perfection).  Szóval kérlek írjátok le a véleményeteket, hogy szívesen olvastok Ed Sheeran-ről vagy inkább maradjak az 1D-nél. Meg persze a történetről is várom a kritikát...remélem, csak jó lesz. Jó olvasást, remélem, tetszi. #simle



1. fejezet.

Soha nem bírtam az idióta akciófilmeket. Persze volt, amit én is imádtam, de az ilyet, aminek se füle, se farka, ki nem állhattam. És az a 40 perc, amit bent töltöttem a moziban már bőven elég volt. Bezzeg Roland darálta a kukoricát izgalmában. Soha nem értettem, hogy lehet ennyire borzalmas ízlése, de elfogadtam így...nem volt nagyon más választásom.
- Részemről ennyi volt! - jelentettem ki határozottan.
- Oké. - tömött magába még egy marék popcornt, és úgy nézte a filmet, hogy a 3D-s szemüvege szinte a harmadik és a negyedik szemévé vált.
Csak megcsóváltam a fejem, felálltam és kimentem. Szerintem nem is értelmezte, amit mondtam, csupán reakcióból felelt. Tipikus férfiagya van, de egy rossz szavam sem lehet, hisz szerintem nekünk kivételesen remek a viszonyunk egymással. Bár alig egy év van köztünk.
Igen, Roland a bátyám, akire mindig számíthatok. Szinte Ő a legjobb barátom, ami nem meglepő tekintve, hogy mindig költöztünk. De itt most maradhatunk sokáig. Legalábbis mi ketten maradhatunk. A szüleinknek étteremlánca van, és most nyílt egy éttermük Londonban. Mi kaptuk a bátyámmal a feladatot, hogy igazgassuk, mint a Reeves testvérek.
És itt az ideje bemutatkoznom, igaz? Sophie Reeves vagyok, 22 éves. Sokan kérdezik, hogy hol tanulok... hát sehol! Nem mentem egyetemre, ahogy a Roland sem. Gyermekkorom óta az az álmom, hogy egyszer lesz egy saját éttermem, és ezért nem kell még 4 évet tanulással töltenem hála Anyának és Apának. Így alakult, hogy egy közös albérletbe költöztünk fel a bátyámmal Londonba...a bátyámmal és az én drága cicusommal Sky-jal. A lakásunk, ami egy házláncnak a része, kétemeletes. Anyáék elkényeztetnek minket, bár soha nem kértünk belőle, de nem volt nagyon ellenünkre. Csodás lakásban éltünk egy hatalmas nappalival, étkezővel és konyhával egyben, falak nélkül. Kétoldalt egy-egy lépcső vezetett fel, az egyik az én szobámba és fürdőmbe, a másik pedig Rolandéba.
Kijöttem a mozi terméből. Mikor le akartam menni a lépcsőn, a srác leszólított, aki a jegyünk kérte el még a kezdéskor. Nem mondom, nagyon jól nézett ki, és nekem sincs barátom, bár sokan azt hiszik rólunk Rolanddal, mivel egyfolytában együtt vagyunk, és testvérek létére nem nagyon hasonlítunk egymásra. Csak a szemünk ugyanolyan, amúgy semmi hasonlóság nincs köztünk. Roland Apa külsejét örökölte, míg én Anyáét.
- Nem tetszett a film? - kérdezte tőlem ártatlan mosollyal az arcán.
- Nem az én stílusom, de a bátyám elrángatott. - feleltem egyszerűen, miközben felé fordultam, és egy kicsit feljebb toltam a táskám pántját a vállamon.
- Ha megadod a számod, én elvinnélek egy romantikus filmre, ami biztosan tetszene. - mosolygott rám édesen.
De nekem itt minden reményem romba dőlt, amit ebbe a srácba képzeltem. Az arcom is elkomolyodott, és úgy feleltem:
- Azt hiszem, az sem lenne az én stílusom.
Határozott mozdulattal megfordultam, és lesétáltam a lépcsőn. Kevesen tudják kitapasztalni, én milyen filmeket szeretek. A pasik azt képzelik, minden csaj egyforma, és egy romantikus filmmel meg lehet őket hódítani. Hát ez nagy tévedés, két évig tartott, míg ezt a képzetet kiöltem a bátyámból. Kétség kívül az én tanításommal sokkal sikeresebb a csajoknál, de én nem kértem az Ő javaslataiból és haverjaiból, mivel egy időben bulizás közben sorban mutatta be nekem az ismerőseit, és próbált összehozni valakivel.
Mikor kiértem a mozi pénztárától, a korláthoz mentem, és szétnéztem a nagy plázában. Nem gyakran jártam vásárolni, mint a legtöbb csaj, csak ha már megölt az unalom, és jobb nem jutott az eszembe. Ilyen tényleg ritkán volt, de most nem akartam taxit fogni, hogy hazajussak, így úgy döntöttem, benézek pár boltba. Előkotortam a táskámból a mobilom, és írtam egy SMS-t Rolandnak, miszerint; ha vége a filmnek, hívjon fel. Soha nem szokta kikapcsolni a telefonját, csupán lenémítja, így majd ha vége a filmnek, látni fogja.
Betértem a legelső üzletbe, ahogy leértem a mozgólépcsőn. Hihetetlen, mennyi ember van itt. Ez az üzlet, éppen egy Zara volt, az első célpontom, ha elszánom magam a vásárlásra.
Ez volt az én ízlésem, itt mindig olyan ruhák voltak, amilyeneket én szerettem és szívesen hordtam. Így most is eltöltöttem itt úgy fél órát.
De ez nem telt el eseménytelenül. Megszoktam már, hogy sok pasi néz utánam, és próbál flörtölni velem, már profi módon kezelem az ilyen helyzeteket. De efféle szituációba még soha nem kerültem. Egy aranyos ruhácskát nézegettem, és éppen a saját méretem kerestem. Leakasztottam a megfelelő darabot, majd úgy is végigmértem a ruhát tetőtől talpig.
Ekkor egy srác jött mellém, és Ő is leakasztott egyet ugyanabból a ruhából, amiből én, mégpedig ugyanabból a méretből is. Lepetten néztem rá, majd lehajtottam a fejem, mintha a ruhát nézném, pedig csak próbáltam visszatartani nevetésem. Nem akartam bunkónak tűnni, hogy előtte nevetem el magam, de így még soha nem jártam. Szerintem is aranyos ruha volt, de hogy egy pasi is kiszúrja?! Tuti buzi, amit amúgy sajnáltam, mivel tényleg aranyosan nézett ki, valami megfogott benne.
Szerintem észrevehette, hogy már alig bírom ki nevetés nélkül, mivel éppen, amikor arrébb mentem volna, megszólított.
- Engedd ki nyugodtan, én is nevetnék magamon a helyedben. - mondta játékosan.
Úgy tettem, ahogy mondta, és hagytam, hogy kitörjön belőlem a már oly' régen kikívánkozó nevetés. Lehet, ez gonoszság volt a részemről, de Ő is csatlakozott hozzám, így nem éreztem bűntudatott. A szám elé szorítottam kézfejem ezzel visszafogva magam, és végre rászántam magam, hogy felnézek az arcára. Alig volt magasabb nálam pár centivel, bár úgy 6-7 centis magas-sarkúban voltam. A haja vörös volt. Nem tudtam, hogy ez a természetes színe, vagy festeti, de az arcán lévő szintén vörös borostából arra következtettem, hogy valódi. Olvastam valamit, hogy a vörös hajú emberekből már nagyon kevés van, és ez az embercsoport lassan kihal. Meglepett, hogy én pont találkoztam egy ilyen sráccal. A szemei áthatóan égkéken csillogtak. Valami megfogott benne, amitől abbahagytam a nevetést, de még mindig szélesen mosolyogtam, amit ugyanúgy a kézfejemmel próbáltam takarni. Ő is vigyorgott rajtam, és közben aranyosan nézett a szemembe. Összeszedtem magam, és elvettem a szám elől a kezem, hogy beszéljek.
- Elnézést...én csak...így még soha nem jártam. - mondtam mosolyogva, és elnézőn néztem rá.
- Rá se ránts! Majd megszokod, London-ban ez a szokás. - rántotta meg a vállát komolyan.
A szemeim lepetten kerekedtek ki. Két gondolat cikázott a fejemben. Az egyik: "Te jó ég, honnan tudja, hogy új vagyok itt? Ez egy hatalmas város!". A másik pedig: "Komolyan ehhez hozzá kell majd szoknom?". Azt hiszem, a lepett arckifejezésem láttán nevette el magát ennyire jóízűen. A szeménél az orra bőre összeráncosodott, és a szemei kisebbre szűkültek, ahogy nevetett. Igazán aranyos volt, mint egy vörös mackó.
- Jaj, csak vicceltem. Hallottam az akcentusod, és túl magas labda volt. Nem, az igazat megvallva, az egyik barátomnak akarom megvenni ajándékba a ruhát. Kinézte magának egy másik üzletbe, de ott nem volt a méretébe, én meg nem vagyok toppon szülinapi ajándékok terén, nem volt jobb ötletem. - mosolygott rám.
Így már minden világos. Kicsit örültem neki, hogy akinek venni akarja a ruhát, csak a barátja. De a szívem mélyén tudtam, ebből nem lehet semmi. Hisz könyörgöm, egy Zara üzletben, a női részlegen futottam össze ezzel a vörös pasival...tuti, nem komplett.
- Azért nem nézel teljesen hülyének, ugye? - kérdezte óvatosan.
Megráztam a fejem. Az előbb tárgyaltam ki gondolatban, hogy nem komplett, de jobb, ha Ő ezt nem tudja. Úgy nem fáj neki.
- Amúgy Ed vagyok...Ed Sheeran. - mosolygott rám kedvesen, és a kezét nyújtotta nekem.
- Sophie Reeves. - feleltem, és áttettem a ruhákat a másik karomra, hogy meg tudjam rázni a kezét.
Elmosolyodott, és a szemem figyelte. Kár érte, ha más körülmények között ismerkedünk meg, talán látom esélyét, hogy lesz valami folytatása, de így...
- Nem akarom, hogy perverz, tolakodó pasinak higgy, mert tényleg nem vagyok az a fajta, de nagyon hálás lennék, ha megpróbálnád ezt a ruhát. A barátom is ilyen alkat, mint Te, és ha rád jó, akkor neki is jó lesz...többé kevésbé. - mosolyodott el szégyenlősen, és lehajtotta a fejét. Elmosolyodtam, hogy ennyire zavarba jött, ha jól láttam, még el is pirult. 
- Hát...normál esetben azt gondolnám, hogy elég rossz a csajozós dumád, de legyen. Szerintem jó lesz, de van más is, amit fel akartam próbálni. - emeltem feljebb a kezemen lógó toppot is.
Ed elnevette magát, és hálásan felnézett rám. Bementünk a próbafülkékhez a saját ruháinkkal, de csak én próbáltam...mily' meglepő. A toppal kezdtem, ami nem bizonyult előnyösnek, így jött a ruha. Felpróbáltam, majd végigmértem magam a tükörben. Jónak találtam, de azért kinyitottam a fülke ajtaját. Ed kérdőn fordult felém, eddig a falnak támaszkodott a fülke mellett.
- Na? - kérdeztem mosolyogva.
- Hűha. Hát rajtad csodásan áll. - mért végig benne. Ettől elégedetten elmosolyodtam, és csípőre tettem a kezem. - Már értem, miért nézte ki magának Taylor is. - mosolygott kedvesen.
Válaszul, csak bólintottam, és visszacsuktam az ajtót. Gyorsan felöltöztem, majd kimentem. Nem zavart, hogy Ed is megveszi ugyanazt a ruhát, amit én. Visszaakasztottam a toppot majd mentem fizetni. Felszívódott, szerintem már fizetett, és ment is. Gondoltam én; túl szép, hogy igaz legyen. Túl rendesnek tűnt ahhoz, hogy egy ilyen pasit kifogjak magamnak. Én mindig csak a bonyolult srácokat vonzom, akik rendesek, általában csak bókolnak, aztán soha nem hallok felőlük. Ed is ilyen volt.
Kifizettem a ruhát, majd elindultam ki az üzletből. Arra gondoltam, hogy a filmből még van vissza úgy fél óra, így azt az időt még el kell ütnöm valahogy. Az üzlet előtt, a korlátnak támaszkodva megpillantottam Ed-et, amint két lánnyal beszélget, akik valami lapot szorongatnak, és nagyon ujjonganak. Elmosolyodtam, és már indultam volna tovább, mikor Ed elnézést kért a lányoktól, és hozzám jött. Lepetten figyeltem a szemét, és vártam, hogy mit szeretne.
- Annyit segítettél, hálából meghívhatlak egy kávéra? - kérdezte mosolyogva.
Az órámra néztem, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg fél óra van még vissza a filmből, majd egy mosoly kíséretében beleegyeztem. Furcsa volt nekem Ed egy kicsit, de úgy gondoltam, egy kávéból még nem lehet baj, legalább elütöm az időt, amíg várom Rolandot. Elsétáltunk a közelben lévő Starbucks-hoz, ahol leültünk egy asztalhoz, és kértünk egy-egy cappuchino-t. Nem beszéltünk sokat, de úgy gondoltam, ideje lenne valamivel megtörni a nagy csendet. A fejemben kavarogtak a gondolatok, de egyik téma sem ígért tartós beszélgetést. Végül Ed megelőzött.
- És mióta élsz Londonban?
- Egy hónapja költöztünk ide a bátyámmal. - feleltem egyszerűen.
- Az nem sok. És honnan? - faggatott tovább.
- Sok helyen éltünk, ide Miami-ból jöttünk. - mondtam, de már kicsit zavart, hogy csak én vagyok a téma. - És Te mivel foglalkozol? - ittam bele az italomba.
- Énekes és dalszövegíró vagyok. - válaszolt közömbös hangnemben.
Lepettségemben majdnem kiköptem a kávém, de szerencsére sikerült visszatartani, így köhögni kezdtem, és igyekeztem lehajtani fülig elvörösödött fejem. Ed nevetni kezdett velem szemben, és aggódóan próbált nyúlni felém, hogy segítsen valahogy. Én viszont hamarabb kiegyenesedtem, így visszahúzta kezét.
- Sajnálom, én... - hebegtem zavaromban.
Biztos ismernem kéne, hisz énekes, csupán én vagyok ennyire prűd a mai zenében. Persze vannak kedvenceim, akiket szeretek hallgatni, de róla még tényleg nem hallottam. Viszont az is lehetséges, hogy Ő még nem annyira ismert, és egyáltalán nem gáz, hogy nem hallottam róla. De ebben a pillanatban összeállt a kép, hogy miért állt az a két lány vele, amikor kijöttem az üzletből. Basszus, akkor csak ismert.
- Semmi gáz. Még nem vagyok egy Justin Timberlake. - nevetett rám.
- Basszus, annyira szégyellem magam. - hajtottam le a fejem, és én is nevettem kínomban. Ez nagyon gáz volt. De Ed nem vette magára, inkább csak viccesnek találta a helyzetet.
- Pedig nincs rá okod. De hanyagoljuk a témát! Te mivel foglalkozol? - terelte rám a szót egyszerűen.
- A bátyámmal igazgatjuk a szüleim éttermét itt, Londonban.
- Hűh, és hol van ez az étterem? - kérdezte érdeklődve.
- A Victoria Embakment Garden-nél, egy hajó. A Bateaux London. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Szerintem ellátogatok még oda. - felelte angyalian ártatlan mosollyal arcán, de pontosan értettem látogatásának okát.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Gyorsan előkaptam a táskámból, és sietősen néztem meg. Lehetséges lenne, hogy elszámoltam, és kevesebb volt vissza a filmből, mint gondoltam.
- Bocs, a bátyám. - mondtam gyorsan Ed-nek, aki csak mosolyogva bólintott.
Sietősen felvettem.
- Roland! Vége a filmnek?
- Aha. Merre kóboroltál el?
- Öhm... - egy gyors pillantást vetettem Ed-re, aki figyelmesen várta, míg befejezem. Nem tudtam, el merjem-e mondani Roland-nak, hol is vagyok most, és kivel. Mindig ellenséges kicsit, mikor olyan pasit szedek össze, akit nem Ő mutatott be...vagyis szinte mindig. - Megyek mozi elé, ott várj meg, oké? - ajánlottam fel kis gondolkodás után.
- Rendben. Siess! - mondta sürgetőn.
- Jól van már, megyek. - nevettem el magam, és kinyomtam. Ed felé fordultam, aki kissé csalódottan méregetett. - Bocsi, de mennem kell. A bátyám vár rám a mozinál. - hadartam gyorsan, és sietősen felálltam. - Köszi a kávét, örülök, hogy találkoztunk.
- Én is...Sophie. - halkabban és lágyan mondta a nevem, ami meglepett, de csak egy mosollyal bólintottam, és már el is siettem a mozi elé.
Mint vártam a Roland már türelmetlenül állt kint, és topogott magányában össze-vissza. Mikor kiszúrt, szélesen elmosolyodott, majd elindult felém.
- Hugi, nem tudod, mit hagytál ki! A végén egy hatalmas csattanó volt. A furgonos pasi, mégsem halt meg, a fák mögött ácsorgott a temetésen, és a végén megmentette a kissrácot. Annyira király volt! - áradozott nekem, miközben átölelte a vállam, és úgy mentünk tovább. Persze én ebből egy szót sem értettem, hisz elég hamar kimentem a filmről. - És Te mi jót csináltál?
- Vettem egy cuki ruhát. - mondtam, és egy pillanatig nem gondolkoztam, hogy elmondhatom-e neki Ed-et, már úgysem találkozhatnak. Mi mindig mindent megbeszéltünk. - Bent egy cuki pasi jött mellém, és Ő is vett egy ugyanolyan ruhát. Felpróbáltam a kérésére, mert a barátjának vette szülinapi ajándékba, akinek olyan mérete van, mint nekem. Aztán meghívott egy kávéra. - mondtam érzéketlen hangon.
- És Te bedőltél neki? Sophie! - akadt ki, és fordított maga felé a pláza közepén. Értetlen néztem rá. - Az a pasi kihasznált, mert tetszettél neki. Egy nagy szart kellett neki az a ruha! - világosított fel. Lepetten húztam fel az egyik szemöldököm, és úgy meredtem rá.
- Nem. Beszélgettünk, hidd el, hogy nem olyan. Amúgy meg úgysem látom többet. Valami énekes volt. Ed Sheeran. - rántottam meg a vállam közömbösen.
Roland egy pillanatra elgondolkozott, majd a szemében felismerést láttam. A sejtésem, miszerint azon gondolkozott, honnan lehet neki ismerős, beigazolódott, mikor megszólalt.
- Basszus, vörös a srác? - kérdezte megvilágosodva. A szemeim lepetten kerekedtek ki, hogy Ő ismeri. Ezt nem hiszem el. Válaszul bólintottam. - Ennek a srácnak láttam a neten nemrég a videoklipjét. Tayor Swift-tel énekel benne. Nem néz ki megbízható srácnak. Ugye nem adtad meg neki a számod? - kérdezte reménykedve, mire csak lassan megráztam a fejem. 
De nekem először a kérdése le sem esett, csak valahol tudat alatt értelmeztem. Az jobban lefoglalt, hogy "Taylor Swift". Ed is azt mondta, hogy neki veszi a ruhát. Basszus, én akkor most egy világsztárral találkoztam?!

2. fejezet.

Mosolyogva kiabáltam be a konyhába Kevinnek a kis ablakon.
- Kevin elfogyott a Cola, küldj ki egy rekeszt kérlek! - Ő csak bólintott bent, majd tovább intett mögötte Jake-nek, aki azonnal el is tűnt hátul. Nagy volt a hajtás, ebédidő. Én gyakran álltam be a pincérek közé. Egyszerűen élveztem, bezzeg a bátyám inkább az irodában ült, de nem is baj. Ő rendezte a papírmunkát egy könyvelővel. A Cola-t hamarosan már ismét a hűtőben találtam a pult mögött szép sorba rendezve.
- Lora, az 5-ös asztal kész! - hallottam magam mögött Kevin hangját.
Ő volt a szakácsunk, alig lehetett idősebb 24-nél, mégis csodásan főzött. Igazából itt senki nem haladta meg a 25-öt, csupán a könyvelőnk, aki egy tapasztalt, 40-es nő volt. De mi egy szép családdá kovácsolódtunk össze már egy hónap alatt. Megszerettem az embereket.
A konyha melletti ajtóhoz mentem, ami a közös szobánk volt Rolanddal, de csak Ő használta jóformán. Én inkább kint voltam. Benyitottam, mire felnézett a papírokból. Imádtam, amikor ennyire üzletembernek tetteti magát.
- Csak gondoltam szólok, hogy a holnapi szállítmánnyal kéne Cola is. - mosolyogtam be.
- Oké, felírom majd. - mosolygott rám Roland.
Ekkor Lora jött mellénk, és idegesen nézett be az irodába.
- A 16-os asztal a főnököt kéri. - mondta szomorkásan.
- Micsoda? Mi a baja? - állt fel hirtelen Roland.
- Nem tudom, semmit nem mondott, csak, hogy szóljak a tulajnak, hogy jöjjön ide. Sajnálom.  - hebegte Lora, és el is tűnt.
Roland mérgesen fújta ki a levegőt, mire csak elmosolyodtam.
- Intézzem? - kérdeztem szórakozottan.
Ő csak hálásan bólintott, majd visszaült a papírok közé. Roland inkább mindig az irodai részét viselte jobban a dolgoknak. Én inkább kiszolgálni szerettem. Bírtam, amikor az emberek várnak rám, és tőlem függenek. Szerettem, mikor azt mondják, nagyon finom volt, és köszönik szépen. Eddig még csak egyetlen egyszer érkezett panasz, ezért zavartan mentem a 16-os asztalhoz a fedélzet egyik nagy kilátással rendelkező részére. Lábammal lökdöstem a fekete, deréknál megkötött kötényt, amit viseltem az étterem logojával. Egy fehér blúz volt alatta, és egy sötétkék farmer. A nehéz pénztárca, ami az kötény kötésére erősítettünk, húzta kicsit az övem, de ez csak jót jelent.
Zavartan mentem ahhoz az asztalhoz, majd mikor odaértem, érdeklődve figyeltem a sapkás, szemüveges srácot, aki felnéz rám. Az első, ami feltűnt, hogy milyen embert hord egy ilyen étteremben sapkát?! Aztán rájöttem, valamiért ismerős volt, mégis vártam, mi a gondja.
- Az egyik tulaj vagyok. Mi a gond Uram? - kérdeztem udvariasan.
Ekkor a srác elmosolyodott, és levette a napszemüvegét, majd a sapkáját is. Végre megismertem, amitől lepetten kerekedett ki a szemem. Soha nem hittem volna, hogy újra fogom még látni ezt az arcot...legalábbis élőben.
- Ed? - hebegtem lepetten. - Már azt hittem, tényleg valami baj van. - fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt.
- Nyugalom Sophie, nincs semmi gond. De én mondtam, hogy benézek ide. - mosolygott rám kedvesen.
- És hogy tetszik? - mutattam körbe büszkén, tenyérrel felfelé, behajlított kezekkel.
- Nagyon hangulatos. És a kaja is finom. - felelte teljesen őszintén, ahogy felnézett rám.
Éppen mondani akart még valamit, mikor egy kéz fonta át a derekam, és Roland állt meg mellettem komolyan.
- Minden rendben? - kérdezte komolysággal a hangjában, és kicsit védelmezőn húzott közelebb magához.
Ed lepetten nézett le a derekamon nyugvó kezére, majd kelletlenül és szomorkásan oldalra nézett elhúzott szájjal. Ez meglepett, ismertem már ennyire a pasikat. Elnevettem a magam.
- Persze. Roland, Ő Ed, tudod. Ed, a Bátyám, Roland. - mutattam be őket egymásnak.
Ed hirtelen felénk kapta a fejét, és lepetten mért végig minket. Szerintem a hasonlóságot kereste, és a szemünkbe meg is találta.
- Igen, Te vagy az énekes srác. - mondta komolyan Roland, és megrázta Ed kezét, mikor már a srác is felállt.
- Így is mondhatjuk. - felelte Ed szórakozottan.
Roland komolyan méregette, pontosan láttam, hogy ismét nem szívleli kimondottan az ismerősöm, akiből kitudja, mi lesz még. De azt tökéletesen láttuk mindketten Bátyámmal, hogy én nem vagyok közömbös Ed számára. Csak kérdés, hogy ez mire irányul elsősorban.
- Akkor én visszamegyek. 
Elkaptam a kezét, és még visszarántottam. Kérdőn nézett rám, de én csak kedvesen mosolyogtam rá.
- Cola! - emlékeztettem.
- Oké-oké, mondtam, hogy felírom. - forgatta meg a szemeit, de azért elmosolyodott.
- A múltkor is ezt mondtad a szalvétára. - nevettem rá, de Ő csak visszaintett, és már el is tűnt a kanyarban.
Roland nagyon feledékeny, gyakran elfelejt dolgokat, amikből aztán galiba lesz. A múltkor is elfelejtett rendelni szalvétát, és én meg Jake rohantunk a Tesco-ba reggel, hogy vegyünk vagy 30 100-as szalvétát, az épphogy elég volt a nap végéig.
Gyorsan szétnéztem, és ahogy láttam, hogy a lányok tartják a frontot, leültem Ed-del szembe a székre, de tudtam, csak pár percem van, hisz nélkülem kevesen vannak.
- Szóval, nem adtad meg a számod a múltkor. - mosolygott rám kedvesen, és már szedte is elő a telefonját.
Elmosolyodtam, és lediktáltam neki, majd megcsörgetett, így én is elmentettem az Ő számát. Sajnos nem volt sok időm, mert Lora jött hozzánk, és a fülembe suttogott:
- Jake-kel gond van a raktárban. Állítólag durva. Roland küldött, hogy sürgősen szóljak. - mondta és sietve ment tovább.
Az arcomra ijedelem ült ki, és már a legrosszabbra is gondoltam. Jake néha nagyon kétbalkezes tud lenni, és két napja szakított a barátnőjével, szóval most máshol jár.
- Sophie minde...? - akarta kérdezni Ed, de én idegesen pattantam fel, és már futni is kezdtem a pult mögé, ahol a kis lépcső indult lefelé a raktárba. Lépteket hallottam magam mögött, tudtam, hogy jön utánam Ed, de jelen pillanatban nem érdekelt, hogy bejut hátra. Sietve rohantam le a raktárba, ahol Rolandot láttam meg a földön guggolva, Jake pedig előtte ült. Sietősen leguggoltam hozzájuk, és ijedten figyeltem, ahogy Jake fájdalomtól torzult arccal fogja a fejét.
- Mi a fene történt? - ráztam meg Roland-ot idegesen.
- A fejére esett az egyik doboz, mikor levette. - magyarázta.
- Hívom a mentőt. - nyúltam a farzsebemhez a telefonért, de Jake ellenkezni kezdett.
- Ne! Nem kell. Jól vagyok. Tényleg. Csak fáj a fejem kicsit.
És már meg is próbált felállni, de inkább még visszaült. Megcsóváltam a fejem, és tehetetlenül szorongattam a telefonom, miközben kérdőn Rolandra néztem. Magam mögül ajtónyitódást majd csukódást hallottam. Zavartan néztem hátra, és Ed-et láttam közeledni a hűtő felől egy adag jéggel a kezében.
- Ez jót fog tenni. - adta oda Jake-nek.
A srác zavartan ugyan, de elvette, hisz nem tudta hova tenni az új arcot. Hálás mosolyogtam Ed-re, aki leguggolt mögénk.
- Beviszem Jake-et a kórházba. Eggyel kevesebben lesztek, próbáljátok meg tartani a frontot. Ha visszaérek, én is beállok. - mondta Roland határozottan, majd óvatosan feltámogatta Jake-et, és elindultak fel.
Az egyik doboznak támaszkodtam, és gondterhelten megtöröltem homlokom. Hogy lehet Jake ennyire balkezes? Remélem, nem esik baja! Még csak 19, és imádom a bolond fejét. Annyira vicces tud lenni, hogy az egész étterem rajta nevet. Volt már rá példa. Ha történik vele valami, már nem lesz a régi az étterem. Ed hozzám jött, és megölelt. Ez meglepett, de jól esett. Viszont tudtam, vannak kötelességeim.
- Mennem kell, a lányok nem bírják ketten. - toltam el magamtól, és ellöktem magam a doboztól.
- Segítek. - jelentette ki határozottan.
- Mi? - lepődtem meg.
- Segítek. Egyszer voltam pincér nyárimelón. Nagyjából vágom. - rántotta meg a vállát.
- Nem. Ilyenre nem kérhetlek. Te nem azért jöttél. Te itt vendég vagy, Ed, és amúgy is, alig ismerlek. A végén még elterjed a hír, hogy a nagy dalszövegíró és énekes pincének állt. - túrtam a hajamba, és indultam volna el felfele, de elkapta a kezem, és visszahúzott maga elé. Mélyen egymás szemébe néztünk, elvarázsoltak érzelemmel telt kék íriszei.
- Bízz bennem, Sophie. Szeretnék segíteni. Csak egy ilyen cuki kis kötényke kell. - húzogatta meg oldalt a fekete anyagot rajtam, és édesen rám mosolygott.
Lenéztem, és a gondolatok a fejemben harcot vívtak. Itt van ez a srác előttem, akiről először azt hittem, nem komplett, aztán kiderül, hogy egy csupa-szív ember, és segíteni akar, de akkor is idegen. De tény, hogy jól jönne.
- Legyen. - sóhajtottam egyet megadóan, mire elégedetten elmosolyodott.
Levettem a polcról egy fekete kötényt, és neki dobtam. Reflexből elkapta, és széthajtotta, hogy felkösse.
- Csak bírd az iramot. - nevettem rá, és felhúztam a pult mögé magam után.

3. fejezet.

Hosszasan ugyan, de a mai napnak is lassan vége lett...legalábbis számunkra. Roland nem jött haza, de küldött egy SMS-t, hogy még a kórházban vannak kivizsgáláson, de úgy tűnik, Jake-nek kutya baja. Az étterem általánosan 11-éjfélig van nyitva, de 5-kor jön a váltás. Így mi hazamehettünk miután lepacsiztunk velük. Ed még mindig aktívan dobta le magáról a kötényét a raktárban. Maya és Lora oda meg vissza volt tőle, hisz Ők ki vannak okulva a sztárvilágból, azonnal tudták, ki Ő.
- Király volt. El tudnám ezt viselni minden nap. - nevetett rám, én pedig teljesen letaglóztam.
Szerettem ezt a munkát, de teljesen leszívott nap végére. Ed elnevette magát, majd hozzátette. - De inkább maradok a dalírásnál. Azt hiszem, az jobban megy.
- De szerény valaki. - mondtam talán túl meggondolatlanul is, mert még nem hallottam egy számát sem. El is fordultam egyből.
- Hát...lehet. - rántotta meg a vállát egyszerűen.
- Ugye tudod, hogy ez csak vicc volt? - fordultam felé komolyan.
- Persze, de az sem zavar, ha nem. Hisz neked is meglehet a saját véleményed. - felelte érzelemmentesen, de én pontosan tudtam, hogy megbántottam. Fel akart menni a lépcsőn, de elé álltam, amitől kénytelen volt megállni. Közel kerültünk egymáshoz, nagyon közel. Hatalmas bűntudatom lett, hogy megbántottam, mikor egy szeretnivaló vörös mackó. A hülye szám!
- Ed, én ezt nem bántásból mondtam. Néha... - sóhajtottam egyet, és kijavítottam magam. - ...gyakran, meggondolatlanul mondok dolgokat. Nem mondtam komolyan, és nem is volt jogom ilyet mondani, hisz még...én még...nem hallottam egy számodat sem. - hajtottam le a fejem szégyenkezve.
Hatalmasat segített ma, én pedig ennyire bunkó voltam vele, de persze csak viccből, viszont nem annak vette. Nem akartam, hogy megharagudjon rám, pedig azt tette a szótlanságából ítélve. Nem mertem ránézni, nem tudtam. Szégyelltem magam. De egyszer meghallottam mély nevetését, amitől értetlen kapta fel a fejem. Az orra ismét kicsit ráncosabb lett, ahogy nevetett.
- Sophie, nem vettem magamra. Csak visszavágtam. Én is szívattalak kicsit. - fogta meg nagy mancsaival a vállam.
Pár pillanatig lepetten értelmeztem a szavait, majd mérgesen meglöktem a kezét, aztán elnevettem magam. Velem tartott, és így mentünk fel a lépcsőn.
- Kocsival jöttél? - kérdezte Ed, miközben a rámpán sétáltunk ki a szárazföldre.
Végre kikötött a hajónk. Ugyanis mi úgy szerveztük meg, hogy fél óránként kötünk ki, és akkor szállhatnak fel a vendégek, illetve mehetnek le, akik végeztek. Étkezés közben pedig gyönyörködhetnek London szépségében a minden oldalról üveg hajóról. Csodás, nemde?!
Belegondoltam Ed kérdésébe. Kocsival jöttem, de nem a sajátommal. Roland hozott el, de Ő most nincs itt.
- A bátyám hozott el. - feleltem.
- Remek. Akkor én pedig hazaviszlek. - mosolygott rám kedvesen.
Beleegyezően bólintottam, mire elém tartotta a karját jelezve, karoljak bele. Meg is tettem, így elvezetett a kocsijáig. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, én pedig szétnéztem bent. Pont olyan autója volt, mint Rolandnak, fekete Range Rover, csak Ed autója tele volt CD-kel. Rengeteg féle, sok előadótól, de őket én is ismertem. Például Coldplay, Maroon 5 és még sokan mások. Elmosolyodtam, hogy végre én is ismerem őket, és nem járok úgy, mint Ed-del. Az nagyon kínos volt még mindig.
Így alakult, hogy én lettem a navigátor, és mondtam Ed-nek merre kell menni, Ő pedig hazavitt. Mi eléggé közel laktunk az étteremhez, a belvárosi résznél. Ha nem lett volna az ablakom előtt egy fa, láttam volna az épületek fölött a London Eye tetejét, de így esélyem sem volt. Viszont szerettem azt a fát, mert ha nyitva hagytam estére az ablakot, reggel madárcsicsergésre kelhettem. A ház előtt nem láttam Roland fekete terepjáróját, ebből arra következtettem, még Jake-kel van. Viszont az én drága, piros Mini Morris-om ott parkolt a bejárón. Nos igen, nekem van jogsim már három éve, csupán nem szeretek vezetni. Autópályán meg nagyvároson kívül elmegy, de Lodonban, Európa legnagyobb városában, egyenesen utálok, és félek is autóba ülni. Magam sem tudom, miért. Roland mindig viccel velem, hogy nekem kár a jogsi, de persze ezzel csak szívat. Viszont azért jó is, hogy ott van az a papír, mert tudom, hogy ha hirtelen kell menni valahova, nem vagyok kötve senkihez. Bár nem nagyon szoktam vezetni, amit az autóm koszossága is megerősített.
Ed megállt a megfelelő ház előtt, és leállította az autót. Tudtam, hogy most mit kéne mondanom, de én soha nem voltam ilyen. Soha nem hívtam be egykönnyen a pasikat a házba, így aztán most is csak megköszöntem Ed-nek, hogy hazahozott, és kiszálltam.
- Sophie várj! Holnap nincs kedved megnézni a várost? - kérdezte tőlem, és Ő is kiszállt.
Óvatosan fordultam meg erre a kérdésére. Randira akar hívni, bár így nem mondta ki. Kicsit tartottam tőle, talán mert tudtam, hogy híres, és nem az én világomba való, de mégis kedveltem, hisz olyan nagy, vörös mackó. Kicsit mérlegeltem magamban, amitől láttam, elbizonytalanodik, majd válaszoltam.
- Rendben. - egyeztem bele.
Ebből a szempontból jó volt, hogy én voltam az egyik tulaj. Így ha nem akartam, nem mentem be, majd Roland tartja helyettem a frontot. Lehet ez nem volt fair a többiekre nézve, meg most még Jake is megsérült, de vannak rajtam kívül még 9-en. Csak elboldogulnak valahogy, nemde?!
- Király. Akkor kettőre érted jövök. - mosolygott rám szélesen, majd elköszöntünk, és beszállt a kocsijába.
Megvárta, amíg bemegyek, éreztem magamon égető pillantását. Végül bentről figyeltem, ahogy elhajtott. Egy sóhajjal rúgtam le cipőm az ajtónál.
Mi lesz ebből?
Persze Ed aranyos srác, és tényleg nagyon kedves, de akkor is. Én nem vagyok hozzá való, azt sem értem, miért éppen engem talált meg magának. Viszont kicsit önbizalommal töltött el a tény, hogy a normál pasik mellett még egy világsztár is "megfordult utánam". Ez ápolgatta az egóm, jól esett.
Sky lágy léptekkel jött mellém, és dörgölőzött a lábamhoz. Mosolyogva lehajoltam hozzá, és megsimogattam a füle tövét. Tudtam, hogy azt imádja. Adtam neki vacsorát, és amíg magába tömte, én fent lemostam magamról a mai nap fáradalmait. Az étterembe drága szűrőrendszer gondoskodik róla, hogy még véletlen se legyen kaja szag, én mégis úgy éreztem, most a hajam és az egész testem magába szívta ezt a büdös zsír szagot. Ebből kifolyólag egész fejem a zuhany alá dugtam, és megmostam a hajam. A szárítással már igazán nem foglalatoskodtam, jobban érdekelt a holnapi nap.
Délután Ed-del. Te jó ég!
***
Elaludtam hamar, nem hallottam, Roland mikor ér haza. Talán már itthon volt, csak nem akart beszólni a szobámba. Már 7-től az ágyamból néztem a tévét. Reggel álmosan botorkáltam ki a szobámból, már volt fél 11 is. Jól esett sokáig aludni. Bátyám fontos ember révén a nappaliban ült asztalra feltett lábakkal, és a tévében mesét nézett. Jó hatással vagyok rá.
- Jó reggelt. - motyogtam álmosan miközben elmentem mellette, és út közben egy puszit nyomtam az arcára, mint minden reggel köszönés képpen.
- Neked is Húgi. - hallottam a választ, de el volt merülve a fél perces Garfield-ban.
Pillanatok alatt összedobtam magamnak egy 3 az 1-ben kávét, és felé vettem az irányt. A lábammal meglöktem a térdét, így a lába lecsúszott az asztalról, majd elégedetten telepedtem mellé a kanapéra. Utáltam, ha felteszi a lábát az asztalra. Morgott valamit, majd nézte tovább a mesét. Én is csatlakoztam. Büszke voltam magamra, hogy végre kikupáltam a bátyám ízlését. Tudni kell rólam, hogy imádom a meséket, pláne a Disney meséket. Kedvencem a Shrek és a Pán Péter. De persze Garfield is elől foglal helyet a ranglistán. Végre Roland is kezd kicsit jó irányba terelődni.
Sajnos már a végére érkeztem, így Roland unottan kezdte váltogatni a tévét. Közben hozzám beszélt.
- Mit terveztél mára? Bejössz az étterembe? Ja, amúgy Jake jól van, kutya baja.
Miközben beszélt, rám sem nézett, csupán a végén, mivel megállapodott egy zenecsatornán. Megnyugodtam, hogy Jake-nek nem esett baja.
- Ami azt illeti, nem. Ma városnéző hívást kaptam Ed-től. - mosolyogtam, és belekortyoltam a már mindjárt elfogyó kávémba.
- Komolyan? Sophie! - ejtette az ölébe tehetetlenül a kezét, és a szemét is megforgatta.
- Most meg mi bajod van? - kérdeztem zavartan. Egyáltalán nem értettem a gondját.
- Könyörgöm Ed nem hozzád való! Láttad már a karját? - kérdezte indulatosan.
Roland mindig is próbált engem védeni, de azok a pasik sem voltak hozzám valók, akiket Ő bemutatott. De persze ezt nem tettem szóvá, nem akartam megbántani. Viszont azt nagyon nem értettem, mi a baj Ed karjával. Most hogy így jobban belegondolok, nem láttam a karját mindig pulcsi volt rajta, vagy hosszú ujjú, ami nem is csoda Londonban még ha éppen ősz eleje is van. Így aztán válaszul csak megráztam a fejem.
- Gondoltam. - mondta közömbösen, majd előkotorta a telefonját a zsebéből, és a Google-ba beütötte; "Ed Sheeran tattoo". Itt kezdett valami derengeni, de nem nagyon értettem, mi a baja bátyámnak egy-két tetoválással. Oké, hogy nekünk nincs, soha nem is akartunk, de engem nem nagyon zavart. És őszintén már gondoltam rá, hogy csináltatok, de nem nagyon hozott lázba, így el is vetettem a gondolatot. A Google végül kiadta a megfelelő képet, amit Roland keresett, és az orrom elé tartotta a telefont. Elképedve néztem végig a képen. Ed bal karján ugyanis egy bőrszínű rész nem volt. Nem vetettem meg a tetovált embereket, biztos megvan az okuk, de ez már azért kicsit sok volt. Viszont ezek nem voltak olyan csúnya tetoválások. Ezek színesek, és halványabbak voltak. Látszott, hogy jelentéssel bírnak. Felmérgelt, hogy Roland ennyire külső alapján ítél. Oldalra löktem a kezét a telefonnal együtt, és indulatosan kezdtem beszélni.
- És? Ennyiből már meg is állapítottad, hogy milyen ember?! Tudod egyáltalán, hogy tegnap beállt segíteni nekünk az étterembe? Senki nem kérte rá, csupán nekem akart segíteni. A légynek se tudna ártani, rendes srác! Te pedig elítéled a keze alapján?! - kérdeztem tőle félhangosan.
Bátyám szeme lepetten kerekedett ki kirohanásom láttán, azt hiszem nem értette, miért akadtam ki ennyire. Valóban ez nem volt rám jellemző, magam sem értettem az okát.
- Sophie! Máris beleszerettél, vagy mi van? Nyugodj már le! Ez a srác teljesen kifordított önmagadból. - fogta meg a vállam, és fordított maga felé.
A szemeim zavartan méregették, a homlokom ráncba szaladt. Oldalra döntöttem a fejem, és próbáltam felfogni, hogy mit is mondott, hogy miért rohantam így ki az előbb. Soha nem csináltam ilyet ennyire jelentéktelen dolog miatt. Szégyenkezve lehajtotta a fejem, nem tudtam, mi ütött belém.
- Nem. Csak elmegyek vele szétnézni, és kész. Utána szépen elfelejtem. - motyogtam inkább csak magamnak, de Roland elégedetten válaszolt.
- Jó kislány. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd felállt, és otthagyott.
A konyhába ment, mivel hallottam a talpa dödögését a parkettán. Nem tudom, mi ütött belém, nem is akartam erre gondolni. Tény, hogy Ed olyan hatással van rám, mint eddig még senki, és ezért veszélyes Ő rám nézve. Távol kell maradnom tőle!

4. fejezet.

Nem vittem túlzásba az öltözködést, farmert vettem fel, egy fehér-sötétkék csíkos felsővel, hozzá pedig a barna dzsekim terveztem egy világosszürke sállal és a fekete Vans cipőmmel. Barna hajam leengedem, és csupán kifésültem, így egyenesen omlott a vállamra. Vártam Ed-et, és már magamban elterveztem, milyen szöveggel fogom lekoptatni. Sajnáltam szegényt, nem akartam szívtelen lenni hozzá, mikor olyan rendes volt velem, és annyit segített. De mi legfeljebb csak barátok lehetünk. Olyan dolgokat vált ki belőlem, amit még senki, és ez nincs rendjén.
Pontban kettőkor meghallottam a csengőt, így az ajtóhoz siettem, és kinyitottam. Ed mosolygott rám kedvesen vörös tincsei alól.
- Szia Sophie. Indulhatunk? - kérdezte udvariasan.
- Igen. - bólintottam egy óvatos mosoly kíséretében.
Felkaptam a táskám, és éppen kifele akartam menni, de Sky gyorsabb volt. Kislisszolt az ajtón Ed lába mellett. A srác csak lepetten nézett le.
- Jaj, Sky! - szóltam utána. - Sky, állj meg! - kiabáltam, és elkezdtem futni utána.
Csak velem történhet ilyen. A fene egye meg! Így aztán futottam az én drága fekete, fehér foltos macskám után az utcán, és közben a nevét kiabáltam. Szemmel tartottam, így megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor egy srác felvette, és kedvesen rám mosolygott. Elindult vele felém, gondolom, látta, hogy én kergetem.
- Azt hiszem, Ő hozzád tartozik. - mondta a pasi mély hangon, és átadta nekem a Sky-t.
- Igen köszi. Szökős kis szörnyeteg. - nevettem rá, és elvettem a cicát.
Ekkor ért mellénk Ed, és védelmezőn magasodott mellettem, így hogy sportcipő volt rajtam. Láttam, ahogy a srác szeme lepetten kerekedik ki, majd tett egy lépést hátra, ahogy Ed-re nézett. Mintha megijedt volna valamitől. Lepetten méregettem, a pasit, mivel igazán helyes volt. Felnéztem Ed-re, aki ekkor már kedvesen mosolygott le rám, majd a tekintetem ismét a srácra emeltem előttünk.
- Vigyázz a cicusra. - mondta egy apró mosollyal, majd elment mellettünk.
- Köszi. - szóltam utána zavartan.
Egyáltalán nem értettem ezt az egészet. Talán ismerték egymást, vagy a pasi csak szimplán felismerte Ed-et? De akkor nem lett volna ijedt a tekintete. Semmit nem értettem, de ez a kis kaland ismét világossá tettem számomra, hogy nem Ed mellett van a helyem. Valami nagyon nem stimmel a sráccal annak ellenére, mennyire kedves.
Visszasétáltunk a házhoz, közben pedig mérgesen korholtam Sky-t. Ed becsukta a bejárati ajtót, mielőtt futni kezdett utánam, ezért hálás voltam neki. Betettem Sky-t ajtón belőle, majd bezártam az ajtót, és végre indulhattunk. Eb ismét kinyitotta nekem a kocsija ajtaját, és már úton is voltunk az első megállónk, a Trafalgar-tér felé. Az igazat megvallva hálás voltam Ed-nek ezért a városnézésért, mivel még nem láttam semmit. Roland már sikeresen körbevezettette magát hála egy buliból összeszedett szilikon-szőkének, de persze ez is csak aznap estéig tartott. Én pedig hálát adtam az égnek, hogy a szobáink nem egymás mellett vannak, hanem a ház két végébe, így nem kellett hallgatnom egész este a nyögéseket. Akkor tuti, kiakadtam volna. De legalább jó ideig dörgölhetném Roland orra alá.
Megérkeztünk, Ed pedig ismét ajtót nyitott nekem. Elmosolyodtam, és kiszálltam. Szokásához híven ismét tartotta nekem a karját, így bele karoltam, és úgy húzott körbe. Mindenről elmondta, mit kell tudnom, de nem ezt az átlag idegenvezető dumát nyomta le...nem. Ő azt mesélte el, hogy a részeg haverjaival mit csináltak egyes emlékműveknél. Jókat kacagtam a bolondozásaikon. Elmesélte, hogy minden egyes szökőkútban megfürödtek, és felmásztak a benne lévő vízköpők tetejére. Arról is tudomást szereztem, hogy a nagy kőoroszlánok tetejére is felmásztak aztán pedig nem tudtak lejönni, mert féltek, hogy leesnek.
Tudtam, ezek nem helyes dolgok, ezek rendbontásnak minősülnek, én mégis viccesnek találtam. Jókat nevettem, Ed könnyedén megnevettetett. Ezután ott hagytuk a kocsit, és piros buszra szálltunk, ami nekem egy új csodálat volt. Még soha nem ültem ilyen buszon, és nagyon élveztem. Ed direkt felvitt felül az elejébe, ahol még csodásabb volt minden. Mintha a levegőben repülnék. Hihetetlen volt. A busz a London Eye-nál tett le minket, ahol fél órás sorban állás után végre sikeresen vettünk jegyet. Felszálltunk az egyik kapszulába. Az ablakhoz voltam tapadva, és figyeltem London-t felülről. Meseszép volt, úgy éreztem, ez az én városom, innen már soha nem akarok elköltözni, legyen bármi, én itt maradok örökké.
Ed ismét mesélt nekem történeteket London-ról, amiket szintén viccesnek találtam. Integettünk a másik kapszulában lévőknek, akik nevetve visszaintegettek, és persze mindenfele szétnéztünk. Az a fél óra, amit fent töltöttünk a London Eye-on csodás volt. Boldog voltam, de Ed szerint a túra itt még nem ért véget. Ismét belé karoltam és úgy húzott tovább az sétálóúton a Tower híd felé, onnan pedig a Big Ben-hez. A híd csodás volt, de azt sikerült megállapítanom, hogy a Temzén nagyon fúj a szél, még ha ezt a parton már nem is lehet annyira érzékelni. De Ed magához húzott, így már sem volt olyan vészes. Kicsit rosszul éreztem magam, hisz Ő olyan kedves volt, én pedig le akarom Őt rázni. A Tower-be sajnos ma nem volt látogatási idő, de így is megcsodáltuk kívülről. Elképesztően meseszép volt. Boldog voltam, tetszett ez a városnéző túra. Úgy éreztem, soha nem akarok innen elmenni. Ed-del az egész olyan vicces volt, nem az a szokványos sablonszöveg, amit vártam.
El akartunk indulni vissza a hídon, de ekkor egy esőcsepp landolt az arcomon. Ijedten kaptam oda, mire Ed felém fordult, majd felnéztem az égre. Már megszoktam, hogy a Londoni időjárás igencsak szeszélyes. Pillanatok alatt kezdett zuhogni az eső, éppen annyi időnk volt, hogy Ed megfogta a kezem, és behúzott egy kávézó teraszára. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hogy nem áztunk bőrig, bár a hajam így is vizes volt. Ed-re néztem, aki játékosan mosolygott. A hajában és a szempilláján esőcseppek csillogtak, amitől nekem is mosolyognom kellett. Az arcomhoz nyúlt, és óvatosan letörölt róla egy kis esőcseppet, míg egyik szememből a másikba nézett. Az én tekintetem is hasonlóan cikázott kék szemei között, melyben egy kis zöldet is fel véltem fedezni. Valamiért rabul ejtettek, minden érzelmet ki tudtam belőle olvasni, melyeket napestig sorolhatnék. Ed lassan közelebb hajolt hozzám, várta, hogy elhajolok-e. Minden elképzelésem megdőlt arról, hogy kedvesen lerázom, hogy nem akarok tőle semmit, hogy csak ártani fog nekem. Akkor semmi nem érdekelt, csak azt akartam, hogy megcsókoljon. És Ed megtette. Lágyan tapasztotta ajkait az enyémekre, míg a keze még mindig az arcomon pihent. Megbénultam tehetetlenül álltam ott, s élveztem a pillanatot. Nem akartam többet, nem vártam el, hogy mélyítsen a csókon. Nekem ez most így volt tökéletes, és ezt szerintem Ő is így gondolta, mivel lassan eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni. Kíváncsi volt a reakciómra. Először vadul kattogtak a gondolataim, szerintem még mindig a sokk hatása alatt álltam, de hamar elmosolyodtam, mire Ő is így felelt. Láttam a szemében a megnyugvást, hogy nem bántam meg. Volt benne valami, ami olyan szinten megfogott, hogy ezt a csókot a világ 8. csodájává tette számomra. Boldog voltam, szinte repestem.
Ed óvatosan nyúlt a kezemhez, hogy megfogja, én pedig nem ellenkeztem. Ezt látva már bátrabban kulcsolta ujjait az enyémekbe, majd leintett egy taxit, vagy ahogy itt hívják, és nekem még szoknom kell, Cab-ot. Beültünk, majd elmondta, hova kell mennie, hol áll a kocsija. Ed-nek csurom víz volt a haja, de engem magához húzott, és szó szerint az esőtől és óvott. Ezen elmosolyodtam, és meglehetősen jól esett. Bár még alig ismerem három napja, mégis úgy éreztem, nem gond, hogy ennyire előrehaladunk. Nem tudtam magam türtőztetni mellette, valójában vágytam a csókjára. Vonzott magához valami benne, ami minden egyes vörös tincsét csábítóvá tette a szememben. Levett a lábamról, de valami furcsa érzés el is űzött mellőle, mely azt kiabálta a fejemben; "Menj tőle! Sophie, nem vagy normális!". De ezeket a hangokat, most figyelmen kívül hagytam, csak élveztem az Ed-del töltött percek különlegességét. De sajnos hamar megállt a házunk előtt, én pedig kicsit talán szomorkásan is vettem tudomásul, ideje búcsúzni egy ilyen csodás nap után.
Már olyan szépen elterveztem magamba, hogy ilyenkor mondom meg neki a magamban tökéletesre fogalmazott sablonszöveget, miszerint csak barátok legyünk, és ez kizárólagosan az én hibám, de most minden hang cserben hagyott, minden szó szertefoszlott. Nem akartam tőle búcsút venni, arra vágytam, hogy holnap, holnapután, és az év minden napján lással, mellette lehessek.
- Köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magam. - mondtam egy apróbb mosollyal az anyósülésen.
- Ennek örülök, mert holnap pedig vacsorára szeretnélek meginvitálni. - mosolygott rám kedvesen.
- Hát...rendben. - bólintottam mellé még egyet.
Ed szélesen elmosolyodott, és kiengedett az autóból. Udvarias gesztusai voltak, amik levettek a lábamról. A kocsi mellett megálltunk, én pedig vártam, hogy következzen, aminek következnie kell. És jó volt a sejtésem, Ed ismét óvatosan, lágyan csókolt meg. Ismét összeértek ajkaink, ami engem a felhők közé repített. Éreztem már ilyet csóknál, jó nagy pofára esés lett belőle, ezért kicsit meg is ijedtem magamtól. Nem akartam megint csalódni, nem akartam, hogy Ed ezt váltsa ki belőlem. Féltem, hogy csalódok benne, hogy átver. De ajkai az enyémen elfeledtették velem a rossz dolgokat, csak a jóra koncentráltam. Mosolyogva távolodtunk el, és én így hagytam ott. Többet nem akartam se mondani, se tenni, és tudtam, ez tetszik neki. Minden pasinak tetszik.
Mosolyogva mentem be a házba, ami legnagyobb meglepetésemre nyitva volt. Ekkor beugrott, hogy tulajdonképpen tényleg ott állt a ház előtt a fekete Range Rover az én Mini Morris-om mellett. Roland itthon van. Bementem, és az ajtónak dőlve elmosolyodtam, majd erőt vettem magamon, és lerúgtam a cipőm. Roland ismét a kanapén ült, de ezúttal az ölében lévő laptopját babrálta. Mosolyogva hozzá mentem, és nyomtam egy puszit arcára. Ezúttal nem volt úgy belemerülve a dolgába, én is kaptam egyet.
Lehuppantam mellé, és élveztem, ahogy belesüppedek a hideg, bőr kanapé barna párnáiba. Roland letette a laptopot a dohányzóasztalra, és felém fordult.
- Rosszul fogadta? - kérdezte érzelemmentes hangon.
Ekkor beugrott, hogy Ő úgy tudja, hogy én ma elküldtem Ed-et, és jobbik esetbe soha nem találkozunk többé.
- Nem mondtam el neki. Megcsókolt...kétszer is. - mondtam halkan, miközben magam elé meredtem.
Éreztem, hogy Roland mellettem teljesen ledöbben, és ismét előbújt belőle az aggódó bátyus. Komolyan maga felé fordította a fejem, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek, de persze megvolt a lehetőségem, hogy elhajoljak, csupán én nem éltem vele. Engedtem neki, barna íriszeire emeltem tekintetem.
- Sophie, Te nem vagy normális! Hogy gondolhattad ezt? Milyen szöveget adott be? Elhitette veled, hogy halálos beteg, hogy megsajnáld, vagy mi? - mondta mérgesen, de persze a hangját egy kicsit sem emelte feljebb.
Elszégyelltem magam, Ed nem mondott nekem semmit, csupán a színtiszta igazat. Nem hazudott, nem mutatott mást, csak önmagát, én pedig így vonzódtam hozzá. Nem volt szükségem a bátyám kioktatására.
- Nem hazudott, csupán jól éreztem magam vele! Nem értelek. Én egy rossz szót nem szóltam soha, ha egy éjszakára hazahoztál egy olyan mű csajt, hogy lerítt róla, a seggét is plasztikáztatja. De én nem szórakozhatok kicsit? Maximum lesz belőle pár éjszaka, na és?! Azt hiszed, csak Te lehetsz ennyire szívtipró, Roland?! - mondtam neki komolyan, de persze nyugodt hangnemben.
A szemöldökét kicsit összeráncolta, ahogy zavarában végigmért. Persze, én voltam a kis Hugi, akit óvni kell a pasiktól, megértem én, de lehet én is csak kihasználom Ed-et. Elvégre szerelmes nem vagyok belé, csupán vonz magához. Az két külön dolog.
- Oké. De ez soha nem vallott rád. Neked soha nem számított ennyire a szex. És tudom, hogy most sem azt akarod vele. De nem szólok bele. Viszont majd ha összetöri a szíved, és ismét az én ágyamba sírsz egész este azt várva, hogy átöleljelek, készülj egy "én megmondtam"-ra, és féltheted Ed vörös arcocskáját világsztár ide vagy oda. - mondta komolyan, és magához húzott.
Átölelt, míg a mellkasára hajtottam a fejem. Igaza van, mindig ez történik. Ő mindig bele akar avatkozni, mindig elhajtom, mindig átvernek a pasik, mindig az ágyába bújok éjszaka, hogy vigasztaljon meg, Ő pedig mindig magához ölel, és tűri, ahogy a könnyeim eláztatják az ágyneműjét, amit úgyis én fogok kimosni és lecserélni. De arra is volt már példa, hogy Roland valóban megkereste a volt barátaimat, és megajándékozta Őket a jobb horgával, amiről én mindig csak utólag értesültem, de soha nem bántam. Valójában jól esett, hogy van egy ember, aki ennyire védelmez. Tudtam, számíthatok rá, legyen bármi...és ez a tudat megnyugtatott.

5. fejezet.

Kicsinosítottam magam a vacsorára, de nem bújtattam magam egy koktailruhába. Úgy válogattam ki a darabokat, hogy egy pizzériában és egy puccos étteremben is megállja a helyét. Ebből kifolyólag csak egy babarózsaszín, csipkés ruhát vettem fel, hozzá egy nem túl nagy magas-sarkút, és egy farmerdzsekit. Rolandra bíztam Sky-t, aki bár nem repesett az örömtől, hogy Ed-del vacsorázok, de elfogadta, és sok sikert kívánt, mikor a csengőre mentem ajtót nyitni. Ed mosolygós, vörös arca most is csodálattal mért végig, ami kimondottan jól esett. Ő sem vett fel frakkot meg öltönyt, ebből gondoltam, hogy jól öltöztem fel. Egy lágy puszit hagyott ajkaimon, majd ismét tartotta nekem a karját, így belekaroltam. Ezt már megszoktam, és igazán udvariasnak tartottam. Most is kinyitotta nekem a kocsi ajtaját.
A vacsoránk kétség kívül csodásan telt. Egy aranyos kis étterembe hozott a Temze partján. a növények mindenfelé magasodtak ezzel igazán hangulatossá téve a kis éttermemet. Nagyon elnyerte a tetszésem. Közben beszélgettünk, és egyre több dolgot tudtam meg róla, ahogy Ő is rólam. Megtudtam, hogy neki is van egy Bellini nevű cicája, és kérdezgetett még Sky-ról. Úgy tűnik, nagy cicabarát.
Távoztunk az étteremből, és csak spontán módon elkezdtünk mendegélni a sétálóutcán. Nem volt nagyon hideg, de azért nem volt melegem. Ed nagyon figyelmes volt, egyre inkább kezdtem kötődni hozzá. Annak ellenére, hogy az elején bolondnak hittem, vonzott hozzá egy láthatatlan mágnes.
Óvatosan nyúlt a kezemhez. Éreztem langyos bőre melegét, de nem mert hozzám érni. Elmosolyodtam bátortalanságán, hogy nem meri megfogni a kezem. Ujjai óvatosan érintették enyémet, lágyan simogatták bőröm. Végül elkezdte egymásba fonni ujjainkat, de ekkor egy fiatal hang szakított félbe minket.
- Úristen! Ed! Ed Sheeran! - hallottam magunk mögül meglehetősen hangosan.
Ed kelletlenül felsóhajtott, majd elmosolyodott, és megfordult. Én is így tettem. Egy lányt láttam meg. A sötétben nem tudtam megmondani, hogy befont haja barna vagy fekete-e, de a szemei kéken rikítottak.
- Ed! Csinálnál velem egy képet? Édes istenem! - a vigyor nem fagyott le az arcáról.
Ed kedvesen elmosolyodott, és teljesítette a lány kérését. Én csináltam róluk a képet, de persze nem bántam. Jó volt látni, hogy Ed-et ennyien szeretik, úgy tűnik, csak én vagyok ennyire lemaradva. Közben persze kérdezgette a lányt, aki elmondta neki, hogy Sydney a neve, és igazából francia. Ezt azt hiszem, kicsit hallani is lehetett rajta, de nem volt feltűnő. Ha nem mondja, nem jövök rá, de lehet azért, mert nekem még a brit akcentus is furcsa az én amerikai kiejtésem után. A lány hamar továbbállt, mi pedig ismét kettesben, de ezek után már a kocsi felé vettük az irányt.
- Bocsánat. - hebegte halkan Ed, mire lepetten néztem fel rá.
- Miért kérsz bocsánatot? - kérdeztem homlokráncolva.
- Mert...én csak...- sóhajtott egyet, és összeszedte magát. - Imádom a rajongóim, nélkülük sehol sem lennék, de néha borzalmasan tudnak időzíteni. - nevette el magát halkan.
Én csak szélesen elmosolyodtam, és a földet kezdtem kémlelni. Talán most mondanom kéne valami olyasmit, hogy soha nem késő, de nem szóltam egy szót sem. Majd, ha akarja, megfogja a kezem. Magam is megleptem, hogy nem menekülök el tőle, nem hagyom magára. Pedig egyértelműen látszik, hogy nem hozzám való. Ő híres, arról nem is beszélve, hogy tele van tetkóval. Roland tudta, ezért mondta, a tetkós srácok, soha nem voltak az eseteim. Mindig kerültem azokat, akik tele vannak varratva, de Ed elől nem tudtam elrejtőzni. Persze ment volna, de valamiért nem akartam. Úgy éreztem, Ő más, de mégis valahogy rossz előérzésem volt vele szemben. Éreztem, hogy valami nem ilyen egyszerű, mint ahogy Ed mutatja...de mi?
Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem. Jó kisfiúhoz híven hazavitt, én pedig nem voltam rosszkislány, nem ellenkeztem, hogy menjünk fel hozzá, nem hívtam be. Csupán adtam egy gyors puszit a szájára, majd bementem. Az ajtó nyitva volt, már elő sem vettem a kulcsom. 10 fele lehetett, tudtam, hogy Roland még nem alszik. Olyan érzésem volt, hogy az idő csúnyán elszaladt velem, még nem akartam elszakadni Ed-től. De én soha nem voltam ilyen, és ez megrémített. Lerúgtam a cipőm, és a kanapéhoz mentem, ahol Roland laptopozott, de még ment a tv is mellé. Lehuppantam mellé, majd adtam egy puszit az arcára. Mosolyogva felém fordította kicsit a fejét, de nem nézett rám. A machbook-ja érdekesebb. Éppen a Youtube-ot bújta, és keresett egy számot, de sehogy nem adta ki neki a megfelelőt, bármit írt be. Erről az ugrott be, hogy én még mindig nem hallottam egyetlen egy Ed Sheeran számot sem. Előre nyúltam az asztalhoz, és elvettem onnan az iPad-om. Én is megnyitottam ott a Youtube-ot, majd beírtam a keresőbe Ed Sheeran nevét. Az első klip, ami kiadott egy Give melove nevezetű szám volt. Egy szőke lány volt a képen. Oldalba löktem Roland-ot, aki lepetten nézett rám, mikor elindítottam a számot, majd elfordítottam a készüléket, így teljes képernyőn jelent meg. Kicsit középre tettem, hogy bátyám is jól lássa. Érdekesen indult. Egy idő után a klip jobban lekötötte a figyelmem, mint a szám, de nagyon illett egymáshoz a kettő. Szinte én sajnáltam a lányt a klipben. Ed-nek csodás hangja volt, és kis idő után kényszerítettem magam, hogy a szövegre is figyeljek. A sorok jelentése a lelkemig hatolt, az egész csodás volt. Éreztem a hangokban Ed fájdalmát, éreztem, mennyire szenvedett, mikor ezt megírta. A homlokom ráncba szaladt. Kinyitottam a szemem, és ismét a klipet figyeltem, féltem tovább hallgatni a sorokat. Végül vége lett, és Roland nagyot sóhajtva nézett vissza a laptopjába.
- Ennek a srácnak komoly gondok vannak az agyával. A végén még Téged is ilyen depresszióssá tesz.
Elhúztam a szám, és kicsit mérges voltam Rolandra. Ő hogy nem érzi, hogy nem hallja, amit én?! Ez egy csodás szám volt. Nem tudtam, ki volt ez a lány, kiről írta, de nagyon szerette. Nehéz volt neki ismét felépülni, de immáron ismét nevet. Szinte nekem is fájt a helyzet.
Visszamentem a Youtube találatokhoz, és elindítottam a következő számot, ami az A team volt. Nem bírtam sokáig nézni, nekem is kicsordult egy könnycseppem. Annyira szomorú volt látni, hogy tényleg vannak ilyen emberek. Tényleg erre kényszerülnek a drog hálója miatt. A szöveg pedig teljesen kiakasztó volt. Ahogy Ed szerepelt benne, még egy könnycseppem kifolyt. Minden egyes fájdalommal megrezegtetett hang, a csontomig hatolt, és kirázott tőle a hideg. Pontosan fel tudtam fedezni Ed lágy, érzelmes hangját a bús dalban. Szipogtam egyet, és még két könnycseppemnek engedtem utat.
- Na jó, ezt nem nézem tovább! - akadt ki mellettem Roland, mikor rám nézett, és kivette a kezemből az iPad-ot. Egyszerűen benyomta a közepét, így a videó bezárult, majd lezárta.
- Hé, néztem! - kaptam a készülék után, de Roland maga mellé tette azt a párnára, így nem értem el, csak ha átmászok rajta.
- Nem! Nem nézem tovább, ahogy kínzod magad, egy idióta srác miatt. Minden egyes dala a fájdalomról szól! Nincs egy vidám száma sem? Ami vicces, ami boldog? Ez már nem normális, orvoshoz kéne mennie, és én nem várom meg, míg téged is magával ránt. A végén még tetoválással, fekete hajjal és vastagon kihúzott szemekkel jössz haza. - akadt ki, de a hangját most sem emelte feljebb. Viszont a szeméből egyértelműen ki lehetett olvasni az aggodalmat és a szeretet irántam.
- Mi? Roland! Te nem hallod, mit énekel? Nem is figyelsz másra, csak a klipre? Ed csalódott. Elhagyta egy lány még régebben, akit nagyon szeretett. Erről énekel, és nekem nagyon tetszik. Szépen foglalja dalba, megérinti a lelket, nem csak egy fél perces szöveg. - ellenkeztem.
Roland szeme lepetten kerekedett ki. Nem várta, hogy megvédem Ed-et. Igazából én sem hittem, hogy ennyire képes vagyok kiállni mellette, de akkor, ott úgy éreztem, én képes vagyok eltűntetni azt a tömérdek fájdalmat, amit leírt ezekben a dalokban. Úgy éreztem, képes vagyok begyógyítani a szívén ejtett vágásokat, horzsolásokat. És volt egy erős gyanúm, hogy ezt Ed is pontosan tudta. Úgy éreztem, segítenem kell, úgy éreztem, én lehetnék a következő, aki megtöri a jeget, és végre boldog dalokat írna. A gond csak ott volt, hogy képes lennék szeretni? Képes lennék vele lenni, és nem csalódást okozni neki? Nem hiszem, hogy képes lennék újra megnyílni egy férfinek...már annyiszor bántottak meg.
- Hugi, Te...féltelek, oké? Megint pofára baszódsz, mint Nutellás kenyér a szőnyegen, és ismét az én ágyamba jössz sírni. Ismerlek már. - mondta lágyan, és óvatosan letörölte a könnyeimet.
Roland remekül bánt a nőkkel, bár tudtam, az én tanításaim nélkül sehol sem lenne. De most jól esett, hogy tudja, mit kell tenni és mondani. Halványan elmosolyodtam, és hozzá bújtam. Ő volt az egyetlen férfi, aki soha nem hagyott el bármi történjen is. Aki mindig mellettem volt, és mindig vígasztalt. Aki soha nem utasított vissza, akire bármikor számíthattam. Ő volt az én legjobb barátom és a világ legjobb bátyja egyben.
- Lehet, de én tudnék segíteni neki. - motyogtam a nyakába komolyan.
- Miért van neked ilyen jó szíved? - sóhajtott egyet.
Kicsit elmosolyodtam, tudta, úgysem képes meggátolni. Én már eldöntöttem, hogy igenis segíteni fogok Ed-nek, hogy ismét boldog legyen. Eddig soha nem mutatta, hogy ekkora fájdalmakat hordozna magában. 

6. fejezet.

A pulthoz mentem, és felvettem a telefonom. Kikerestem a kontaktok közül a megfelelőt, akivel beszélnem kellett. Elkezdtem hívni, reménykedtem benne, hogy felveszi, és még nincs túl korán neki. Az este végighallgattam az összes számát, amihez volt klip. Így utólag már leesett, hogy hallottam őket a rádióban, csak nem tudtam, hogy Ő az. Mindegyik elég szomorú volt, de egy nagyon tetszett. Ez pedig a You need me, I don't need you volt. Tetszett, hogy kiadott magából mindent. Tetszett, hogy rappelt, tetszett, hogy pörgős. Tetszett, hogy beoltotta a meggátlói, tetszett, hogy elmondta az érzéseit. Egyszóval az egész tökéletes volt nekem. Kicsit furcsálltam, hogy egy klipje sem róla szól. Mármint feltűnik benne, de nem Ő a főszereplő. Ez új volt, de tetszett. Ebből látszott, hogy Őt első sorban nem a nyilvánosság érdekli sokkal inkább a dalai mondanivalója a lényeg. Engem pedig ezek szíven találtak.
Pár csörgés után felvette, és hallottam, ahogy mosolyogva beszél. Ilyenkor máshogy ejti a hangsúlyt.
- Ed! Szia. - szóltam bele szokásosan, és én is elmosolyodtam. 
- Sophie! Jó reggelt!
- Neked is. Nem keltettelek fel ugye? - kérdeztem óvatosan.
- Nem, dehogyis. Már fent voltam. - mondta hangsúlytalanul. Ezek szerint nem régóta lehetett fent, vagy hazudott és felkeltettem.
- Remek. Arra gondoltam, hogy ma megnézhetnénk egy filmet. - javasoltam.
- Az nagyszerű lenne. Mit néztél ki?
- A moziba nem megy semmi normális. Inkább gyere át, és megnézzük együtt az egyik kedvencem. Mit szólsz? - kérdeztem óvatosan. Úgy döntöttem, beengedem, nem húzom tovább az időt.
- Rendben. Elárulod, melyik film lesz? - hallottam, ahogy egyre szélesebben mosolyog, egyre húzottabban ejti a szavakat.
- Meglepetés. - feleltem játékosan. Elnevette magát, és beleegyezett. - Fél 6-kor várlak, addig még be kell mennem az étterembe. - tájékoztattam, amire persze egy "rendben" volt a válasz, majd elköszöntünk és letettem.
Örültem, hogy jön, magam sem tudom, miért. Pedig soha nem voltam ilyen hamar ennyire beleegyező. De Ed más volt, Őt beengedtem a házba, és úgy döntöttem, megengedem, hogy megismerje az én elég választékos ízlésem film ügyben.
A napom meglehetősen unalmasan telt, de imádtam az éttermet, szóval nem panaszkodom. Semmi érdekes nem történt, csupán rohanás. De mi, pincérek még jobban járunk, a szakácsoknak nehezebb. Végül beestem az ajtón 5-kor. Roland még bent maradt, de persze tájékoztattam, hogy ma jön Ed. Nem mondhatnám, hogy repesett, féltett tőle, de elfogadta. Gyorsan lezuhanyoztam, majd magamra kaptam egy szürke, nagyülepű melegítőgatyát, és egy egyszerű fehér pólót. Nem csíptem ki magam különösebben Ed kedvéért. Letrappoltam a konyhába, és elkezdtem pattogtatni a mikroba a kukoricát. Éppen kinyitottam a hűtőt, hogy előszedem az üdítőt, de ekkor csengettek.
- Megyek! - kiabáltam, és hanyag, mégis kicsi léptekkel elindultam az ajtó felé.
Ed állt az ajtóban dupla adag Oreo-val a kezében. Kedvesen mosolygott rám. Ügyeltem rá, hogy ezúttal Sky bent maradjon, de eddig még nyoma sem volt a cicának. Kedvesen mosolyogtam Ed-re, és egy üdvözlő puszit nyomtam az arcára, majd beengedtem.
- Ez elmaradhatatlan kelléke a filmezésnek. - mutatta fel az Oreo-t, mire elnevettem magam, és bólogatni kezdtem.
A kukorica is kész lett, így míg Ed körbenézett a házban, az üdítőt is elrendeztem, és már mentünk is fel a szobámba. Imádtam a házimozi-t a szobámba. Letettem az éjjeliszekrényre az üdítőket, de a kaja a takaróra került.
- Szóval, mit nézünk meg? - kérdezte Ed mosolyogva.
- Remélem, szereted a Disney-t, mert én a Shrek-re gondoltam. - mosolyogtam rá óvatosan.
Felnevetett, és leülte az ágyra.
- Kedvenceim. Már féltem, hogy valami idióta akciófilmet akarsz megnézni. - nevetett.
- Nem, azokat utálom. - vágtam le magam mellé.
Megnyugodtam, hogy neki is olyan ízlése van, mint nekem. Bár Ed-ből pontosan ezt néztem ki. Csalódtam volna, ha olyan lenne az ízlése a filmek terén, mint a bátyámnak. Persze azzal sincs gond, de Őt nem ilyennek ismertem meg. Elhelyezkedtünk az ágyam végében egymás mellett, csupán a karunk ért össze. Elindult a film, mi pedig nassoltunk hozzá. Sokat nevettünk, Ed-del jó volt nézni a filmet. Mivel már mindketten láttuk, így mondtuk néha a másiknak, most mit kell figyelni esetleg a háttérbe, és jókat nevettünk rajta.
A végén már Ed karjaiban feküdtem, magam sem tudom, hogy kerültem ide, de nem bántam nagyon. Mikor vége lett a filmnek, felültem, hogy elérjem a távirányítót, kikapcsoltam a tv-t. Ed is felült, így törökülésbe felé fordultam. Elmosolyodott, szinte a kék szeme is vigyorgott, majd feljebb csúszott, és hátát az ágytámlának vetette. Megettem egy Oreo-t, miközben beszéltem.
- Tegnap végre meghallgattam pár számod. - mosolyogtam rá.
- És tetszettek? - kérdezte játékosan.
- Nagyon. Soha nem hittem volna, hogy ez Te vagy. Párat már hallottam. - ejtettem le a kezeim ölembe, és megszorítottam a bokám törökülésbe.
Elmosolyodott. Ez az egész kikerekedett, és azon kaptuk magunkat, hogy történeteket mesélünk egymásnak. Kiharaptam a krémet az Oreo-ból, miközben hallgattam Ed történetét.
- Nem tudom, hogy alakult, hogy ennyire berúgtam. Még soha nem felejtettem el semmit, de akkor nem tudtam, hogy kerültem 20 km-rel a szállásunktól és a fesztiváltól egy padra egy üveg Jack Daniels-szel. Akkor este valami extra piát ihattam, mert csak két hét múlva állt össze a kép. Kiderült, hogy én beültem egy taxiba, de Ő megunta, hogy nem tudom én sem hova akarok menni. Aztán kidobott és én stoppoltam. Felvettek, és ismét mutattam az utat. Ismerősnek tűnt a környék, de persze életemben nem jártam még ott. Így aztán abból a kocsiból is kiraktak. Aztán a végén ott aludtam a parkba piával mellettem. Reggel kómásan mentem vissza a szállásra pakolni, és totál másnaposak voltunk mindannyian. Csak álltunk a kocsi mellett a kukánál. A sáros cipőmet nem mertem még zacskóban sem a táskába tenni, így a zacskóba hevert a cuccom mellett. Egyszer a csávó, akié a hely, felvette, és kidobta, mivel a kuka mellett volt. Azt hitte, szemét. És én végignéztem. Derengett nekem valami, hogy az nem oda való, de másnaposan fel sem fogtam, hogy a kedvenc cipőm a kukába került. Így azt elhagytam, és utána irtó mérges voltam magamra. - mindketten nevettünk a végére. Hatalmas sztorijai voltak, én pedig élveztem hallgatni.  Erről eszembe jutott egy történet, amit azonnal meg is osztottam vele.
- Hmm, egyszer a bátyám szervezett egy összejövetelt nálunk, mikor anyáék leléptek. Én akkor még csak 16 voltam. Nem voltunk sokan. Felmentem a szobámba, és telefonról felhívtam a barátnőm. Mái napig nem tudom, ennek mi lényege volt, de elkezdtünk beszélgetni. Ledőltem hason az ágyamra, a telefon a fejem mellett volt kihangosítva. Én szépen bealudtam, a barátnőm pedig persze szólongatott, de nekem mondhatta részegen. De egyszer belém költözött az erő úgy másfél óra múlva. Ledobtam a lépcsőn a kedvenc díszpárnám, mire Roland idegesen kiabált nekem, mert azt hitte, én zuhantam le a lépcsőn. Ja, és a slusszpoén, hogy a haverjaival a vízautomatából ittunk, hogy aládugtuk a fejünk. - Ed szintén elkezdett nevetni. Ő következett, így elkezdett mesélni.
- Kicsi koromban Anya ringatott, közben pedig csodáltak a barátnői. Már 1 éves lehettem. Próbálták kitalálni, hogy Anyára vagy Apára hasonlítok jobban. Anya egyszer megszólalt: "Rám ütött ez a gyerek!". És én erre egy akkora pofont lekevertem neki a kicsit kezemmel, hogy csak nézett. Én komolyan vettem a kis agyammal, most már persze bánom. - a nevetés kibukott belőlem, nem tudtam inni, pedig nagyon szomjas voltam.
- 6 körül voltam, már akkor is pincér akartam lenni, így gyakran bent voltam Anyáékkal az étteremben. Már ismert az össze pincér, és nagyon szerettek. Néha megengedték, hogy én vigyem ki az innivalót, és vegyem fel a rendelést, ami a vendégek tetszését mindig elnyerte. Persze tálca nélkül, két kézben vittem a poharat meg az üdítőt, de az lényegtelen volt akkor. Menü volt az étteremben hétköznapokon, és éppen befejezte egy idősebb pár az evést, én pedig mentem. Megkérdeztem, hozhatok-e még valamit. A férfi megszólalt, hogy egy banánszplit jól esne, de aznap nem az volt a menü, ezt Ő is tudta nagyon jól. Csak én nem voltam ezzel tisztában, így bólintottam, és mentem a pincérsráchoz, Rob-hoz, hogy kell egy banánszplit. Ő is tudta, hogy az ma nincs, de úgy gondolta, megszívatja a szakácsunkat. Azt felelte: "Rendben, Sophie, menj Benny-hez, és mondd meg neki a rendelést.". Én bólintottam, és a pipiskedve feltámaszkodtam a kis ablakhoz, majd bekopogtam. Benny kinyitotta, és elmosolyodott, mikor meglátott. "Mi a gond Sophie?" kérdezte kedvesen. Én pedig feleltem: "Kértek egy banánszplitet.". Az arca meglepődött, és zavartan mondta: "De Sophie, ma nincs banánszplit.". Elgondolkoztam, és hosszan mérlegeltem magamba. De engem úgy neveltek, hogy a vendég kérése szent, így komolyan a pultra támaszkodtam, és határozottan kijelentettem: "Benny, ha a vendég banánszplitet kér, akkor Te banánszplitet csinálsz!". A szeme lepetten kerekedett ki, és nehezen sikerült visszafognia magát, hogy ne nevessen. Közben Rob már szakadt a pult mögött a röhögéstől, én pedig határozottan fontam magam elé a karjaimat, és vártam a rendelést. Benny elmosolyodott, és azt válaszolta: "De Sophie, nincs hozzá banánom. Kérdezd meg, nem kér-e inkább fagylaltot.". Elgondolkoztam, és ismét mérlegeltem, majd rávágtam egy "jó"-t, és visszamentem. Utólag tudtam meg Anyától, hogy Benny utána majd megpukkadt a nevetéstől a konyhában, és kijelentette: " Sophie még rosszabb, mint az Anyja.". Hát, ott is egy nagy család voltunk. Szerettem Benny-t, azóta is beszélünk néha. Mindig bő, színes gatyába jár, mint a bohócok. Ilyen szórakozott ember, de a szíve aranyból van, és nagyon rendes.
Ed nevetve dőlt hátra ezen. Imádtam ezt a történetet, szerintem hihetetlenül aranyos volt. Minden gyerek tudatlan még, de én a sarkamra álltam. Imádtam az éttermünkben lenni, gyerekkorom óta ott dolgoztam, de ez senkit nem izgatott. Mondhatni én voltam a kabala.
- Egyszer elmentünk a haverokkal hajókázni. Elég nagy feltűnést keltettünk volna csak a strandon, mivel...hát én és Taylor találtuk ki az egészet. Én hívtam Harry-t, aki persze hozta a bandát, Tay pedig elhívta a barátnőit. Név szerint Selena-t, Demi-t és Miley-t. - a szemem kicsit kikerekedett, azért ezeket a neveket ismertem a rádióból, de nem mutattam lepettségem, inkább csak figyeltem. - Ugráltunk a hajó végéből, és tudni kell, hogy Zayn fél a nyílt vízben, és ha mi együtt vagyunk Harry-vel, kő kövön nem marad. A hajón találtunk szerszámokat, és addig nem nyugodtunk, míg össze nem erősítettük úgy, hogy egy szürke takarót ráterítve cápauszonynak néz ki. Eredetileg csak Zayn-nek szántuk a szivatást, de akkor még Demi és Niall is a vízbe voltak. Harry merült le, és elkezdett úszni feléjük szemüvegbe az uszonnyal. Tényleg nagyon élethű lett. Én csak vártam, végül Selena kiszúrta, és kiabálni kezdett, hogy cápa. A srácok idegesen néztek oda. Niall azonnal megragadta Demi-t, és felültette a hajó szélére, ami amúgy nagyon lovagias volt tőle. Zayn is elkezdett úszni. Mindenki kiabálta, hogy ússzon, siessen, Niall és Liam még nyújtotta is neki a kezét, hogy kihúzzák. Én próbáltam leplezni a röhögésem, amiből Taylor-nak kezdett derengeni valami. Szemrehányón nézett rám, mire csak rákacsintottam. Megforgatta a szemét, és csendben figyelte tovább az eseményeket. Zayn olyan gyorsan úszott, ahogy csak tudott, de nem volt nagy úszó. Elkezdet kiabálni, hogy "elkapott, segítség!", mikor Harry csak kézzel megfogta a bokáját, majd feljött a felszínre levegőért. Belőlem és Taylor-ból kibukott a nevetés, srácok ledöbbentek a hajón. Niall kapott egy édes puszit Demi-től, amiért megmentette, Zayn pedig péppé verte Hazz-t a vízben. - nevetett a végére, de én is.
Ez hihetetlen történet. Még ha sima emberekkel történne meg, akkor sem lenne semmi, de így meg különösen vicces. Ed a szájába süllyesztett egy kekszet, én pedig kérdeztem közben.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóba vagytok sokan. - mosolyodtam el kicsit.
- Más nagyon nincs, de szeretem őket. - mosolygott szomorkásan. Lepetten húzta fel a szemöldököm, és kérdőn néztem rá. Nem akartam megkérdezni, hátha nem akar felelni, így vártam, hogy folytassa. - Tudod, nem találunk normális barátokat, mert egyszerűen átvernek minket, és kiadnak a médiának. Nem tudod, kiben bízhatsz, és ez kiakasztó. De legalább egymással jóban vagyunk, így vannak barátaink. - mosolyodott el a végére halványan.
Lehajtottam a fejem, tudtam, mit érez. Nekem sem voltak soha barátaim, mert egyfolytában költöztünk. Nekem csak Roland volt a biztos pont az életemben. Jöttek barátok, mentek barátok, de Ő maradt. Szörnyű volt látni, hogy Ed-et ez ennyire megviseli. Akkora sztár, én mégsem tudtam eddig Őt arcra. A számait rájöttem, ismertem. Nem tudtam erre mit felelni, ehelyett inkább hozzá hajoltam, és megöleltem. Ezt láttam a legjobb megoldásnak, ebben minden benne volt, amit mondani tudtam volna.
Ed édesen mosolygott rám, mikor eltávolodtam. Óvatosan kezdet közeledni felém, mintha félne, hogy elutasítom. De nem tettem. Hagytam, hogy megcsókoljon, sőt egy idő után én nyitottam szét ajkaimat. Elmosolyodott, és elmélyítette csókunk. A derekamhoz nyúlt, és közelebb húzott magához, míg én a hajához kaptam, ahogy kihúztam magam az ölébe. Ed remekül csókolt, éreztem, ahogy egyre magasabban szárnyalok az érzéstől. Angyalnak éreztem magam, aki soha semmilyen hibát nem követett el. Ez a csók ismét ártatlanná tett. Kislány voltam, aki élete első csókját lopja. Élete első édes csókját, mely tényleg egetrengető, de egyben felvillanyozó. Viszont elég ijesztő is volt. Féltem a csalódástól, az újabb megalázástól, hogy valaki ismét csak trófeának használt. De úgy éreztem, Ed nem ilyen. Ő tényleg a lényem miatt van velem most itt.
Ed kis idő után erősen a derekamra szorított, majd maga alá gyűrt, és fölöttem tartotta magát. Karjain fejem mellett támaszkodott. Lágyan csókolt mégis akaratosan. Selymes, vörös tincseire szorítottam, és kicsit meghúztam őket. Lágyan harapta meg alsó ajkam, majd megszívta, és fogával súrolta, miközben elengedte. Ezzel engem is elengedett, és lihegve mosolygott rám. Én is kapkodtam a levegőt, ez mesés volt.

7. fejezet.

Forgolódtam az ágyon, az istenért nem volt jó sehogy. Kinyitottam a szemem, és mérgesen dobtam le a jobb lábam az ágy széléről, mivel már a visszaalvásnak a gondolata is lehetetlennek tűnt. A hideg parketta érintette talpam, amitől az egész testem kicsit kihűlt annak ellenére, hogy be voltam takarózva. Most kimondottan jól esett, mivel nagyon melegem volt. Ledobtam magamról a takarót, így a hűvös levegő megcsapta testem. Egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, így felültem az ágyban. Mindig teljesen lesötétítettem a szobám, mikor alszok, mert a legkisebb napsugár is képes felébreszteni, így most sem tudtam megmondani, hogy még éjszaka van, vagy már reggel. Az ablakhoz mentem, és elhúztam a sötétítőt, így beszökött a reggeli napsugár. Az emberek rohanásából ítélve már nem is volt olyan reggel. Leballagtam a nappaliba abban reménykedve, hogy még lent találom Rolandot. De amikor elővettem a telefonom, és az fél 10-et mutatott, rájöttem, ennek nem sok esélye van. Azért még reménykedni lehet. Viszont a ház teljesen üres volt, egyedül voltam. A konyhaszigeten egy üzenet várt engem, Roland dőlt, betűivel. Mindig jó hosszan húzta a vonalakat vízszintesen egy-egy szó végén, így olyan szép hatást keltett az egész. Öröm volt olvasni.
"Elmentem Hillingdon-ba. Ha mész be az étterembe, és kérdezik, nem tudom, mikor jövök. Okosan az Ed gyerekkel (még mindig nem bírom). Vigyázz magadra Hugi, nagyon szeretlek! ♥"
Elmosolyodtam üzenetén. Gyakran szokott Hillingdon-ba járni az étterem miatt, ami sajnos London egyik legtávolabbi kerülete, így sok idő az itteni forgalomba oda felautókázni. Imádtam Roland üzeneteit olvasni, Ő mindig mellettem van, és mindig érzékelteti velem, hogy szeret. Kétség kívül neki is én voltam az egyetlen nő az életében, akit örökké fog szeretni minden feltétel nélkül. Nos Anya...igen, hát mi nem nagyon találkozunk, néha beszélünk telefonon, de az nem ugyanaz.
Elmosolyodtam, ahogy megláttam az üzenet mellett heverő bögre tejet és egy kakaós csigát. Kicsit koromban reggeliztük mindig ezt ketten. Roland gyakran lep meg, de ilyet már régen csinált. Ez annyira aranyos volt tőle. Felültem a pult tetejére, és letörtem egy darabot a kakaós csigából. Én mindig kicsavartam, szépen sorban, soha nem haraptam bele, mindig körönként mentem. Miközben bekaptam, felhívtam bátyám. Hamar felvette, de hallottam a zajból, hogy kocsiban ül, és valószínűleg fülesbe beszél.
- Jó reggel Hugi. Mi a helyzet? - mosolygott, hallottam.
- Neked is. Csak el akartam mondani, hogy nekem van a világon a legcukibb bátyám. - mondtam vigyorogva.
- Igazán? Szerintem ennek a nagyszerű bátyusnak, is csodás húga van. - felelte nevetve.
- Akkor ez egy tökéletes testvérpár. - feleltem, miközben újabb darabot törtem le a reggeliből.
- Az biztos. Nemrég keltél?
- Aha, alig 10 perce. Merre vagy?
- Még Ealing-be. A szállítóhoz megyek, hamar jövök, ha nem kerülök dugóba. - magyarázta.
- Remélem, nem. Vigyázz magadra nagyon. Bemegyek ma, de nem fogom helyetted megcsinálni a papírmunkát. - nevettem a telefonba, miközben ismét bekaptam egy falatot.
- Isten ments, akkor csak összekavarnál mindent. - felelte ijedtséget színlelve.
Én csak nevettem. Meg tudom csinálni a papírmunkát, ha nagyon akarom, de utálom. Nekem az kész kínszenvedés, de Roland így látta át az éttermet, én pedig úgy, ha kiszolgáltam a vendégeket.
Hamar letettük, mert tudom, hogy nem szeret úgy vezetni, hogy közben telefonál, még ha nem is kell fognia a készüléket, csupán a fülében van a kis füles, és abba beszél. A pulton ülve megreggeliztem, és közben azon gondolkoztam, hogy ha ma bemegyek, mi minden kell elrendeznem. Hisz Roland szokta az asztalok elrendezését végigmérni, és beszél a kapitánnyal is a mai forgalomról, de én ehhez nem értek. Majd kiokítanak, és próbálok figyelni, de azért elvégzem az Ő teendőit, ahogy tudom. De reménykedtem benne, hogy hamar visszaér. Kora délutánra mindenképpen vissza kell érnie.
Leugrottam a pultról, és elpakoltam a bogrét és a tányérom, majd felmentem a szobámba készülődni. Hamar összekaptam magam, fél 11-re már készen is álltam, és Sky-t is elrendeztem. Ekkor esett le, hogy ma ismét nincs itthon Roland, és vagy fogok egy taxit vagy bemegyek a saját kocsimmal. De a taxikat nagyon nem szerettem, a múltkor is elég kihívóan kezdett flörtölni velem az egyik sofőr, így maradt a kocsim. Egy mély sóhajjal ültem be, és indultam el. Imádtam a kocsim, hisz mindig is egy Mini Morris-ra vágytam, de London-ban utáltam vezetni. Nem volt olyan vészes, mégis utáltam ezt a nagy forgalmat. De 10 perc múlva már az étterem előtt álltam. A kérdés az, hogyan fogok hazamenni, hisz akkor van a csúcsforgalom, mikor én is hazafele tartok. De ezen még nem agyaltam inkább csak felsétáltam a rámpán a hajóra a még üres étteremhez. Bent már ment a nyüzsgés, mindenki pakolászott, Kevin és Hannah már előkészítették a tésztákat és az egyéb hideg ételeket. Ők ketten a séfjeink, emellett persze még ott van Philip, Ebby és Thomas is segédszakácsnak. Lora, Maya és Jake már kint pakolták az asztalokat. Jake rendbe jött, nem esett semmi baja, így már ismét a régi vicces srác szórakoztatott minket a pult mögött. Én is segítettem, és a kapitánnyal is beszéltem, bár a felét nem értettem annak, amit mondott, de egyetértően bólogattam, így nem volt kínos. Le a kalappal Roland előtt, hogy Ő ezeket érti.
Végül kinyitottunk, és indult a hajtás. Szolgáltuk ki a vendégeket, de azért nekünk is voltak nyugodt perceink, mikor a vendégek vártak az ételre, vagy éppen ettek. A következő körben mikor felszálltak a vendégeink, én bementem az irodába, egyedül hagyva a többieket, mivel fel kellett írnom pár dolgot, amit majd Roland-nak kell megrendelnie holnapra. Mikor kimentem, Lora és Maya egyből letámadott a pult mögött. Ez ismét egy nyugodt perceink egyike volt. Zavartan figyeltem, ahogy izgatottan pattognak a kezem szorongatva. Már-már szinte viccesnek találtam.
- Sophie, Sophie, Te jó ég! El sem hiszed, ki van kint! - kérdőn pislogtam rájuk. Persze, nem haragudtam, hogy London egyik legnevesebb éttermében ezt csinálják, mikor szinte már család lettünk.
- Zayn! Zayn Malik ebédel kint a barátnőjével, Perrie Edwrds-sal. Jaj, annyira cukik. - újságolta Maya vigyorogva.
Kicsit felhúztam a szemöldököm. Engem a hírességek soha nem hoztak lázba, de persze Ők imádták a pletykaújságokat és egyéb ilyeneket, így tudtak mindent. Kicsit ironikusnak éreztem, hogy pont tegnap beszélgettünk Ed-del arról, milyen jóban van Zayn-nel is, de ezt nem akartam mondani a lányoknak, különben engem kicsinálnak. Tudtam, hogy mi vagyunk az egyetlen ilyen étterem London-ban, de soha nem hitem volna, hogy egyszer ilyen emberek is betévednek. Persze a megnyitón már vacsorázott itt Simon Cowell és Robbie Williams, de akkor is furcsa volt. Bár nem is tudom, miért, hisz Ők is emberek, és tény, hogy ez egy nagyon neves étterem Londonban, hisz nem feltétlen kell asztalt foglalni, jó a kaja, és még hajókázunk is a Temzén.
- Nem értem, miért vagytok úgy oda ettől! Semmi különleges nincs a srácban. - jött be a pult mögé Jake, és kicsit féltékenynek nézett ki. Jake jó pasi, ez tény, de a lányok akkor is jobban oda voltak Zayn-ért. Felkuncogtam, majd elmosolyodtam.
- Rendben, ugye nem rohamoztátok meg? - kérdeztem reménykedve a lányokat.
- Dehogyis. - intett Lora, de tudom, legszívesebben már régen a harmadik képet készítené a sztárpárral. Kinéztem a pult mögül, hátra, hogy lássam, hol ültek le. Maya asztala volt, ami nem tetszett, mivel tudtam, nem tudná komolyan kiszolgálni Őket.
- Maya, átveszem Őket, ti pedig próbáljatok meg normálisan viselkedni. Ők is emberek, nem különbek attól, hogy a tévében szerepelnek. - rántottam meg a vállam, mire Maya kicsit elszomorodott, de megértette.
- Meg a rádióban és a moziban. - javított ki Lora.
Felnevettem, és legyintve indultam meg az oly' sokat emlegetett asztal felé, hogy felvegyem a rendelést.
Zayn igazán figyelmes volt a barátnőjével, egyáltalán nem sütött semmilyen arrogancia vagy felsőbbrendűség a hangjukból. Úgy viselkedtek, mint bármelyik másik vendég, én pedig úgy kezeltem őket, mint bármelyik másik vendéget. Kivittem nekik az előételt, közben foglalkoztam a többi vendéggel is. Kikötött a hajó, de fél óra múlva még sokan nem szállnak le, így Zayn-ék is maradtak. Persze volt, aki végzett. De egy a szívemnek kedves ember is felszállt a hajóra, aki szándékosan az én asztalomhoz ült le, tudva már, melyiket szolgálom ki én. Mosolyogva indultam el felé, mikor észrevettem, de Ő abban a pillanatban felállt, még nem szúrt ki engem. Megtorpantam, és figyeltem, ahogy Zayn-ékhez megy, és nevetve lepacsizik a sráccal, Perrie-t pedig megölelte. Nem akartam oda menni. Akkor Ed tuti bemutat, de én nem biztos, hogy szeretném ezt. De ekkor Ed felém nézett, és egyből kiszúrt. Kedvesen rám mosolygott, és várta, hogy odamenjek hozzá. Kicsit meginogtam, majd egy sóhajjal elindultam. Már nem volt mit tenni. Miért kellett nekem ennyit hezitálnom ott állva?! Idióta!
- Szia. - köszönt nekem Ed, miközben hozzá értem.
- Szia. - köszöntem vissza.
Kicsit feszélyezve éreztem magam, mikor még mindig Perrie és Zayn asztala előtt állva a derekamnál fogva magához húzott, és megcsókolt. Nem hagytam neki sok időt, hisz ez az én éttermem, nem engedhetem meg magamnak, hogy a vendégek ezt lássák. Zayn kérdőn nézett fel rám, Perrie pedig kuncogott szerintem pont azon, hogy elpirultam és kicsit távolabb álltam Ed-ől.
- Srácok Ő itt Sophie. Sophie, Ő pedig Zayn és Perrie. - mutatott be minket egymásnak Ed.
Itt már Zayn és Perrie is felállt, és úgy köszöntöttek, és nem mutattam zavarom, nem akartam, hogy azt érezzék, máshogy kezelem Őket, csak mert híresek. Gondolom, nem esett volna nekik jól, és én is kínosnak éreztem volna.
Végül visszatereltem Ed-et az asztalához, a sztárpártól nem messze. Leült, én pedig megkönnyebbülve vettem fel tőle is a rendelést.
- Szóval, mit kérsz? - mosolyogtam rá, és a kezembe vettem a tollam és a kis füzetem.
- Egy Cola-t, egy csirkés rizottót és légy a barátnőm, kérlek. - mondta komolyan.
Jegyzeteltem, de a végén lepetten kaptam rá a tekintetem. Ő csak édesen mosolygott, a szemébe kicsi kételyt is fel véltem fedezni. Végtére is aranyos volt, hogy így próbálta meg, valahogy illett Ed vicces egyéniségéhez.
- Sajnálom, abból ma kifogytunk. - nevettem rá, mire elmosolyodott, és egy kicsit félelem is kiszökött az arcára, mikor nem tudta, hogy ez most valóban visszautasítás-e. - Mármint a rizottóból. Ki is volt írva. - egészítettem ki, mire felnevetett. A szeménél ismét ráncba szaladt az orra, amit én mérhetetlenül aranyosnak találtam. - Amúgy szívesen lennék a barátnőd. - feleltem vicc nélkül, mosolyogva.
Széles vigyor szökött, meg sem próbálta elrejteni örömét. Szerintem, ha nem étteremben lettünk volna, felkapna, de így "csak" felpattant, és megcsókolt. Élveztem nyelvének örömteli, játékos táncát. Én is boldog voltam, mintha ismét tini lennék, de igyekeztem visszafogni magam, és Ed-et is, hisz csak az étteremben voltunk. Lágyan toltam el magamtól, és mosolyogva suttogtam:
- Étteremben vagyunk, Ed! Néznek az emberek!
Elnevette magát és lehuppant a helyére. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen minket figyeltek, így pirulva néztem körbe. Zayn és Perrie egyértelműen vigyorogva bámultak ránk, míg a pult mögül kukucskálva fel véltem fedezni Maya-t és Lora-t is, akik széles vigyorral figyeltek. Gondolom, az egészet végignézték. Istenem, már előre féltem, hogy ki fognak faggatni. Jake önelégült vigyorral sandított rám, mikor kivitt egy főételt.
Boldog voltam, bár nem tudom pontosan leírni, ez mibe tért el az eddigi hasonló helyzeteimtől. Sokszor kérték már meg, hogy legyek valaki barátnője, volt már hogy egy rózsával térdelt le az illető, de ezt mégis sokkal romantikusabbnak éreztem. Ed más volt...talán ezért féltem tőle annyira.

8. fejezet.

*1 hónappal később*
- Mi? Nem! Ez a köcsög kocsi! - kiabálta mérgesen Ed, miközben kis híján a földhöz vágta a joystick-ot. Roland csak nevetett rajta, én pedig szeretetteljesen mértem végig Őt. Felpattant, és kirántotta a vezetéket a konnektorból, így a tv elsötétedett. Itt most én nevettem, Roland pedig panaszos hangon szólalt meg.
- Hé! Én nyertem volna, ez nem ér! - méltatlankodott testvérem.
Én csak nevetni tudtam rajta, hisz pasiból vannak, nekik sokat jelent, hogy ki nyer egy ilyen idióta Xbox autóversenybe. Én ehhez soha nem értettem, de szívesen néztem. Ed visszahuppant közénk, Roland pedig mérgességet színlelve összefonta mellkasa előtt kezeit, és durcásan meglökte Ed vállát. Komolyan mondom, én vagyok a legfiatalabb köztünk, mégis néha úgy érzem, én vagyok a legérettebb. A bátyám egy 5 éves szintjén van, Ed pedig...hát Ő is, de én akkor is szeretem.
Nem tartott sokáig, míg ez a hangulat feloldódott, hamar ismét játszani kezdtek, de én kimentem a konyhába. Onnan figyeltem őket, bár háttal ültek nekem. Szerettem, mikor Ed boldogan mosolyog. Akkor olyan édes, mint egy nagy, vörös mackó. Töltöttem magamnak egy pohár üdítőt, és felültem a konyhasziget tetejére szokásomhoz híven. Nevetés után lépteket hallottam meg, így ismét arra néztem. Ed közeledett felém széles vigyorral. Roland szerintem felment. Nemsoká menni készült, szerintem összekapja magát. Így kettesben maradtunk Ed-del, aminek én nagyon örültem. Szerettem vele lenni lényegtelen, hogy csak ketten voltunk-e, de akkor volt a legjobb.
Hozzám jött, és elölről elém állt. Két oldalamon támaszkodott a pult szélén, így egészen közel kerültünk egymáshoz. Tetszett, hogy én voltam a magasabb, bár ehhez elég lett volna egy magas-sarkú is, de én azt nem nagyon szeretem. Ed nem volt nagyon magas növésű, de akkor is.
- Megvert a bátyád. - mosolygott rám játékosan.
Én nem feleltem, nem tudtam, és nem is akartam. Csak jól esett csodás kék szemeibe nézni, és elmerülni bennük, mint egy langyos, türkizkék tengerben. Nyakai köré fontam karjaimat, így vigyorogva nézett fel rám, én pedig lejjebb hajoltam, és vártam, hogy megcsókoljon. Megtette, és közelebb is állt, így ismét egy szintbe kerültünk. Kihúztam magam karjaiban, kezei combom simogatták és szorították. Lábaim széttártam, közé fészkelte magát. Nyelvünk mámoros táncba kezdett, amit nem óhajtott abbahagyni még sokáig. A hajába túrtam a tarkójánál, Ő pedig foggal meghúzta az alsóajkam kicsit. Kezeit végighúzta a csípőmön, majd a hátamra vezette. Ezt az utat még sokszor megtette oda-vissza. A hátam aljába jóleső hideg érzés költözött érintésétől.
Nos, nem tagadom, mi már lefeküdtünk párszor, nem vagyok az a türelmes típus, Ed-hez meg különösen vonzott valami, amit én magam sem tudtam volna megmagyarázni. Még soha nem volt olyan jó szeretkezésem, mint vele. Figyelt rám, óvatos volt, vigyázott, de egyben megadta azt a csöppnyi vadságot is, amire szükségem volt. Szenvedélyesek voltunk, akárcsak most, de nem mentünk tovább. Ed lassan távolodott el, és ismét kicsit távolabb állt, hogy kényelmesen a szemembe tudjon nézni.
- Holnap hivatalosak vagyunk egy kis hajókázásra. Mit szólsz? - kérdezte játékosan.
Kicsit meglepődtem. Tudtam, hogy ez az jelenti, Ed barátaival lennénk, de mi még nem nagyon csináltunk közösen többszemélyes programokat. Többnyire ketten voltunk, vagy hárman Rolanddal. Tudtam, most akar bemutatni mindenkinek, bár Zayn-nel már találkoztam. De engem valahogy nem hajtott a vágy, hogy ennyi híres embert megismerjek, és velük bulizzak.
- Kiel? - kérdeztem óvatosan, mielőtt beleegyeztem volna, vagy éppen elutasítanám.
- A szokott társaság. A srácok és a csajok. - mosolygott könnyeden.
Elgondolkoztam, amit látott is rajtam. Ez soha nem volt az én világom, de ha tartósan szeretnék Ed-del maradni, jobb ha ezekhez hozzászokom. Láttam a szemében, hogy nagyon sokat jelentene neki, ha elmennék. Imádtam, hogy kéksége mindig megmutatja érzelmi állapotát.
- Legyen, de már most szólok, hogy nem bírom a hajókat. - mosolyogtam rá szélesen.
- Ez meglepő, tekintve, hogy egy hajón dolgozol. - húzta fel a szemöldökét.
- Pont azért. - nevettem rá, mire Ő is elkezdett nevetni.
Féltem kicsit ettől, de nem volt mit tenni, már beleegyeztem. Így aztán kötelességem volt elmenni. Már nem visszakozhattam különben Ed azt hiszi, vele van gondom, pedig Ő tökéletes számomra.
- Holnap kettőre jövök érted, és utána megyünk a kikötőbe, oké? - kérdezte boldogan. Én válaszul csak bólintottam. - Bemutatlak a többieknek, imádni fogod őket. Pár alap dolog, amit tudnod kell: Harry és Taylor együtt vannak. Selena és Miley most nem jön, de Demi, itt lesz. Zayn hozza Perrie-t, Louis Elenaor-t, Liam Sophia-t, szóval lesz egy Sophia-nk meg egy Sophie-nk. Ez vicces lesz. - nevetett rám, mire halványan elmosolyodtam. Mire vállalkoztam te jó ég?! -  Ja, és Niall is elhívta Ellie-t, Ellie Goulding-ot. Ez most kicsit kínos lesz, mivel Demi és Niall között eddig is izzott kicsit a levegő, nem tudom, hogy gondolta Niall, hogy idehozza az új barátnőjét, mikor pár napja még Demi-vel kavart. Nem akarom, hogy szétessen a társaság. - húzta el a száját. Ez kicsit meglepett. Ezek szerint Niall nem éppen normális, Demi helyében én sem lennék nagyon oda. -  Ja, és most még jön Andy is, Liam legjobb barátja. Vele vigyázz, ha bepróbálkozik, szólj, és szétverem a fejét. - magyarázta tömören, én pedig próbáltam megjegyezni mindent, de elég nehezen ment tekintve, hogy hadilábon állok a sztárvilággal. Azért igyekeztem megjegyezni. Elég sok mindent kell tudni ebben a társaságban, és tuti, hogy először furcsa lesz. Én leszek a különc, aki nem híres, aki nem ismert, de mégis azt hiszem, engem fog irigyelni mindenki. Ed elmondása alapján, néha azt kívánják, bárcsak átlag emberek lennének, és ne lenne ennyi hülye fotós, komoly feladat, melyet, ha elrontanak, az egész világra hatással lesz.
- Mondjuk, hogy értem. - feleltem vigyorogva.
Ed sóhajtott egyet, és az enyémnek döntötte a homlokát.  Éreztem, hogy most kicsit komoly, de egyben nagyon boldog is. Tudtam, ez sokat jelent neki. Én is és a többiek is fontosak vagyunk, így mindent el kell majd követnem, hogy jól kijöjjünk, ami nálam elég nehéz feladat. Tudni kell, hogy ha valaki már látásból nem szimpatikus, annak esélyt sem adok. Csak reménykedtem benne, hogy nem lesz gáz, nem szomorítom el Ed-et.
De ekkor beugrott valami. Kutattam fejemben, hogy vajon az én két éves fürdőruhám, amit még Miami-ban is alig használtam, vajon jó lesz-e egy hajóra, ami tele lesz nagyobbnál nagyobb hírességekkel.
- Ed, nekem nincs is fürdőruhám! - nevettem el magam.
- Akkor irány a pláza? Ismét vásárolhatnánk együtt. - mosolygott rám játékosan.
Elnevettem magam, és hevesen bólogatni kezdtem. Roland-dal már sokat vásároltam, de vele szerettem, mivel rosszabb volt, mint némelyik nő. Pont ugyanolyan divatguru, shoppingőrült, mint a lányok, így szerettem vele vásárolni, mert soha nem nyafogott. De Ed-del még nem vásároltam úgy, komolyabban.
***
- Roland! - kiabáltam fel, mikor már a cipőnket vettük. Mire magamra rángattam a kedvenc sportcipőm, Roland lenézett ránk a szemközti korlátról.
- Elmentünk vásárolni! Majd megmutatom az új fürdőruhám! - mosolyogtam rá izgatottan.
- Állj! Ti fürdőruhát vesztek? Ketten? - kérdezte zavartan.
- Igen. A gondolod, gyere el velünk! - ajánlottam fel.
Fél szemmel Ed-re sandítottam, aki ugyanúgy vigyorgott, ebből gondoltam, nem gond, ha bátyám is jön, márpedig Roland soha nem utasítná vissza a vásárlást. Széles vigyorral eltűnt az emeleten, majd fél perc múlva már mellettünk vette a cipőjét.
Mindhárman beültünk Ed kocsijába, a srácok csak nevettek rajta, hogy ugyanolyan az autójuk, de én soha nem voltam oda annyira ezért a témáért. Nekem mindig is jelentéktelen volt, viszont tény, hogy a Mini Morris-om nagyon hozzám nőtt, már nem válnék meg tőle.
Nem kellett sok idő, már a pláza mélygarázsában parkolt a fekete Range Rover, mi pedig utunkra indultunk a plázában. Az első üzlet, ahova betértünk a Forever 21 volt, bár én már 22 voltam, de ez nem lényeg. Ed kicsit feszélyezve érezte magát, de amíg Ő leállt autógrammot osztani, Roland segített nekem valami aranyos fürdőruhát választani. Bár Ő cifábbnál cifrább darabokat szemelt ki számomra, én mégis egy egyszerű fekete, kicsit csipkés bikini mellett döntöttem. Ehhez pont fel tudom majd venni azt a ruhát, amit akkor vettem, mikor Ed-del találkoztunk. Azt még másnap odaajándékozta Taylor-nak a buliján, de én akkor még sehol nem voltam.
Bementem a próbafülkébe felpróbálni, míg Roland megvárt kint. Magamra kaptam a fürdőruhát természetesen az alját csak fehérneműre, majd ki lestem, hogy megmutatom Rolandnak, de Ő eltűnt. Zavartan néztem szét a próbafülkék folyosóján, ahol lányok sokasága sürgött-forgott. Rolandnak és Ed-nek nyoma sem volt. Nem hibáztattam őket, ez egy női üzlet, biztosan kimenekültek. Visszaöltöztem, és eldöntöttem, hogy megveszem a fürdőruhát. Mikor végeztem, még akkor sem voltak sehol, bár az egész nem telt 5 percbe. Óvatosan kilépkedtem a folyosó végére, hogy megkeressem őket. Meghallottam Roland hangját. Zavartan néztem arra, és megláttam egy adag ruha mellett Ed-del beszélgetni. Ez már nem is beszélgetésnek minősült, alig volt köztük 10 centi, Roland úgy szűrte a szavakat a száján. Közelebb settenkedtem, és meghúztam magam a vállfák mögött, hogy halljam, amit mondana. Talán csúnya dolog, de úgy éreztem, hasznosabb, ha nem avatkozok vele, inkább kivárom, mi lesz ebből.
- Figyelj Világ-sztárocskám! Lehet jófej és helyes vagy. Az sem érdekel, hány lány hever a vörös buksid előtt, de ha megbántod a húgom esküszöm, egyesével tépkedem ki a hangszálaidat a seggeden keresztül. - mondta Roland fenyegetőn.
Elmosolyodtam ezen. Nem vettem magamra, nem haragudtam a bátyámra egy percig sem. Jól esett, hogy ennyire védelmez, és tudtam Ed sem fogja rosszul lereagálni. Roland, egyetlen férfi lévén az életemben, kötelességének érezte védeni engem, ezt pontosan tudtam. Szerettem ezzel együtt, hisz csak Ő volt nekem, akivel mindent megoszthattam, aki mindig mellettem állt.
- Vigyázok rá! - mondta Ed nyugodtan, és kicsit el is mosolyodott.
Roland csak bólintott, és távolabb állt tőle. Most jött el az az idő, hogy visszasettenkedtem a próbafülkékhez, és úgy sétáltam elő, mintha semmit sem hallottam volna. Szélesen mosolyomat azért nem tudtam letörölni, de azt gondoltam, a srácok betudják annak, hogy tetszik a fürdőruha. Hozzájuk sétáltam, Ők pedig édesen mosolyogtak rám, bár kicsit csalódottnak is néztek ki.
- Ezt megveszem. - mutattam a kezemben a fekete csodára.
- Már fel is próbáltad, és nem is szóltál? - kérdezte Ed szomorkásan.
- Kinéztem, de nem voltatok sehol. - rántottam meg a vállam egyszerűen.
Ők csak elhúztak a szájukat, én pedig diadalittas mosolyt villantottam, miközben elfordultam, és a kassza felé indultam. Nem hitték, hogy tudom, miért nem voltak ott. De ez jobb is így. Ez az én titkom marad. A srácok szórakoztattak, ami nagyon jól jött a hosszú sorban.
- Hugi, máskor is ide jöjjünk vásárolni. - jegyezte meg Roland vigyorogva.
Kérdőn néztem rá. Oké, hogy szeret vásárolni, de itt nincs neki semmi, ez egy női üzlet, kimondottan nőknek.
- Négy csaj is megadta a számát. - nevetett rám, és elégedetten keresztbefonta karjait a mellkasa előtt.
Nevetve vállba boxoltam. Tény, hogy a bátyám egy top 10-es pasi volt, ezt soha nem kérdőjeleztem meg, de hogy még erre is volt ideje?! 
- Engem viszont ne hozz ide többet. Egy dedikáláson nem írok alá ennyi mindent. - sóhajtott Ed fáradtságot színlelve.

9. fejezet.

Félve szálltam ki Ed kocsijából a kikötőben. Drága autók parkoltak mellettünk, gondolom, ezek a mi társaságunkhoz tartoznak. Fekete fürdőruhám az a ruha takarta, amit akkor vettem, mikor találkoztunk Ed-del. Hozzá egy farmer strandtáskát és egy fekete szandált választottam. Ed már kétszer megdicsért, hogy nagyon csinos vagyok. Én mindig köszönetet mondtam, még szerencse, hogy nem vagyok az a könnyen pirulós típus.
Kézen fogva indultunk meg a mólón. Szememmel a társaságot kerestem, hogy rájöjjek, melyik lesz a mi hajónk, de nem találtam. Ed bezzeg tudta, de nem mondta volna el, meglepetésnek akarta. De kiszúrtam egy szőke lányt és egy göndör srácot. Gyors csókot váltottak, majd a pasi illedelmesen segített felszállni barátnőjének, de közben azért végigmérte hátsóját. Ed elmosolyodott, majd kiabálni kezdett.
- Hazz, várjatok! - kiabált nekik, mire a srác felénk kapta a fejét.
A lány is megállt, és visszanézett ránk a lépcsőről, ami a hatalmas jacht-ba vezetett, ami ezek szerint ránk várt. Mindketten szélesen elmosolyodtak. Ed erősebben szorította egybekulcsolt ujjaimat, majd sietősebbre fogta a lépést. Láttam, ahogy a párocska nagyon méreget engem, nem csoda, még új arc voltam. De kicsit kínosan éreztem magam. Kedvesen mosolyogtam, mikor hozzájuk értünk, nem akartam csalódást okozni Ed-nek, hogy meg sem próbálok nyitni feléjük, de féltem, hogy nagy arcuk lesz, amiért sztárok.
- Haver, szia! - köszöntötte Hazz Ed-et, és lepacsiztak, majd megölelték egymást hanyagul, férfiasan. A szőkeség is leszállt, és visszatért hozzánk a mólóra.
- Taylor! - mosolygott rá Ed, majd szorosan megölelte.
Azt már tudtam, hogy Ők a lehető legjobb barátok, ahogy Harry-vel is. Apropó Harry, közbe hozzám jött, és kedvesen felém nyújtotta a kezét. Féloldalas mosolyát megvillantotta rám, megvillant két gödröcskéje.
- Szia, Harry vagyok. - mosolygott rám.
Megráztam a kezét, és feleltem:
- Sophie.
Ed és Taylor felém fordult. A lány is bemutatkozott nekem, és én is neki. Kedvesek voltak, és igazán közvetlenek, amitől nagyon szimpatikussá váltak a szememben. Mosolyogtam, őszintén. Taylor tekintete a ruhámra tévedt, majd nevetve mutatott végig rajtam.
- Nekem is van ilyen ruhám. 
- Tudom. - csúszott ki a számon, mire Ed felnevetett.
Taylor és Harry zavartan méregettek engem, szerintem most azt hitték, valami világrajongó vagyok, aki még Taylor ruháit is kívülről tudja, de én csak elnevettem magam, majd Ed felvilágosította.
- Sophie-val akkor találkoztunk, mikor neked vettem a ruhát. Segített nekem a méretben. - magyarázta Ed, én pedig helyeseltem.
Taylor csak mindent tudóan rám nézett, majd megfogták egymás kezét Harry-vel, és felmentek, mi pedig utánuk Ed-del. A hajó meseszép volt. A hátsó részébe mentünk, ahonnan már beszélgetés zaja hallatszódott ki. Utána néztem ennek a díszes társaságnak, és Lora-t és Maya-t is kifaggattam, így már pontosan tudtam, ki kicsoda, és mit érdemes róla tudnom. Ott ült Liam, az a bizonyos Sophia, Demi és Andy. A neten egy csomó képet néztem róluk, hogy megismerjem őket, Roland csak nevetett rajtam. De megérte. A többiek köszöntötték őket, én pedig bemutatkoztam, valamint Ők is nekem. Mindenki nagyon kedves volt és persze vicces. Itt aztán bőven lehet nevetni. Idővel Eleanor és Louis is megérkezett. Ők hihetetlenek. Maya említette, hogy viccesek, de soha nem hittem volna, hogy ennyire bolondok. Mindenből viccet csinálnak, nagyon összeillenek. Utolsó előttinek érkezett Zayn és Perrie. Őket már ismertem, így nem kellett ismét bemutatkozni.  Már csak (ahogy Liam mondta) a két szőkére vártunk, és mikor megérkeztek, indultunk is. Nekem elég feltűnő volt a műmosoly Demi arcán, de Niall-t látszólag ez cseppet sem izgatta. Ettől lett nekem eléggé unszimpatikus a szőke srác. Én Demi helyébe már régen felpofoztam volna Niall-t, de Ő csak hősiesen tűrt. Élénken belecsatlakozott a beszélgetésbe, mikor elindultunk, szerintem ezzel próbálta terelni a figyelmét. Nagyon sokat nevettem, míg hajóztunk, ez a társaság igazán bolond, de egyben nagyon kedves is. Még Niall is egész rendes lenne, ha nem tudnám, mennyire tönkreteszi most éppen Demi-t. Láttam a lány szemében a fájdalmat.
Megálltunk a tenger közepén. Kicsit hűvös szél fújt, de ma tényleg szép nap volt Angliában, így a tűző nap mellett jól esett. A srácok eloldották a Jetski-t, ami a hajó oldalához volt erősítve. Elsőnek Zayn ült fel rá, Perrie pedig mögé mászott. A lány édesen szorította párja derekát, amikor a srác fénysebességgel elindult, és száguldozni kezdtek a vízen. Perrie sikított, de sokszor nevettek. Mi, vagyis a srácok közben ugráltak a hajó oldaláról én és a lányok pedig nevettünk rajtuk. Igazán vicces volt.
Ed adott nekem egy mentőmellényt, én pedig értetlen néztem rá, miközben elvettem. Rajta már volt egy.
- Most mi megyünk! Vedd fel, nem akarom, hogy bajod essen! - mosolygott rám édesen, majd segített belebújni.
Bekapcsolta nekem elől, és meg is húzta, hogy biztosan fent tartson a vízen, ha netán leesnék. Hát nem nyugodtam meg ettől túlzottan. Láttam egyszer még a Miami strandon, hogy egy Jetski-s mögül leesett az utasa, és beverte a fejét a bójába. A vízi mentők mellettünk hozták ki a vízből, miden csupa vér volt. Ez maradandó emlék maradt bennem, bár Roland próbált magához húzni, hogy ne lássam.
De itt nem láttam se bóját se semmit, így gondoltam, úgysem lehet baj. Zayn és Perrie visszajött, mi pedig felültünk a jetski-re. A többiek figyeltek minket. Ed felült, és intett, hogy másszak mögé. Óvatosan átlendítettem a lábam, és felültem. Kicsit hátra fordult, hogy a szemembe tudjon nézni. Komoly lett, mégis játékos.
- Nagyon kapaszkodj Baby! Ha már elég, vagy nem tetszik, csak kiabálj! Ha leesünk nem gáz, csak ne pánikolj! Mintha beleugranál, csak viccesebben. Visszaúszunk, és ismét felülünk. Nem akarom, hogy bajod essen, oké? - lágyan beszélt.
Nagyon értékeltem, hogy ennyire figyelmes, levett vele a lábamról. Imádtam, mikor Baby-nek hív, Ő olyan szeretetteljesen mondta ki, éreztem rajta a feltétel nélküli szerelmet, bár arra még egyikünk sem szánta el magát, hogy kimondja; szeretlek.
- Oké. Kapaszkodok! Hajrá! - nyomtam egy puszit az arcára, és mikor előre fordult, szorosan a dereka köré fontam karjaim. A hátához simultam, ujjaim összekulcsoltam a hasánál, hogy biztosan tartson.
Ed óvatosan indult el, én pedig a vállára hajtottam a fejem, ahogy egyre inkább gyorsultunk. A széltől a könnyem is folyt, hirtelen hideg lett minden körülöttem, valahogy mégis olyan forróságot éreztem a testemben, hála az adrenalinnak, amit nem tudok leírni. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy Ed hirtelen fordulatokat vett, és ráment a saját hullámunkra, hogy még élvezetesebb legyen. Én csak nevettem, és erősen szorítottam. Visszafele tartottunk a hajó felé, mikor előre kiabáltam:
- Ki fürdik a vízben? - láttam, hogy ugrálnak, de nem tudtam innen megismerni.
- A srácok. Locsoljuk le őket! - kiabálta vissza Ed, majd teljes gázzal elindult feléjük, ami nagyon nem volt lassú tempó.
Mikor már elég közel érkeztünk, éles fordulatot vett, így telibe csaptuk a srácokat, akik csak nevettek, és kiabáltak nekünk. Mi is jót szórakoztunk, viccesnek találtam ezt. De Ed fokozatosan lefékezett, és megálltunk, a vízben lebegő srácok előtt, akik még vizesebbek lettek hála nekünk.
- Ez nem volt szép, visszakapjátok. - fenyegetett minket viccesen Liam.
Ed csak legyintett, majd hátrafordult hozzám:
- Kipróbálod Baby?
Kicsit elgondolkoztam, biztos, hogy rám akarja ezt bízni?! És ha bajt okozok?! Látta a szememben a kételyt, így nyomott egy puszit az arcomra, majd bíztatóan rám mosolygott mielőtt a vízbe csúszott volna. Ezzel adott nekem szabad teret, hogy előre tudjak ülni, majd visszamászott mögém. Félve pillantottam a jetski elejére.
- Nyugalom Sophie, nem lesz baj. Egyszerű! Ez a gáz... - helyezte a hüvelykujjam, egy apró fogantyúra a jobb kormányfogó alatt. - Ezek pedig a fékek. - mutatta.
A fék olyan volt, mint egy biciklin, ami kicsit megnyugtatott. Legalább ez egyszerű. Elég rossz emlék maradt nekem az a nap Miami-ban, de úgy gondoltam, a tengeren vagyunk, nem okozhatok bajt. Itt még cápa sincs...elméletileg.
- Oké, lassan indulhatsz Baby. - mondta Ed, és lazán a derekamra helyezte a kezét, de nem ölelt át.
Mélyen magamba szívtam a levegőt, persze, hogy izgultam. Meghúztam a gázt, de senki nem figyelmeztetett, hogy ez ennyire érzékeny. Villám tempóban elindultam, a szél a hajamba kapott, az én Vörös Mackóm pedig egy csodás hátassal a vízben landolt mögöttem. Ijedten húztam meg a féket, amitől meg majdnem én estem át a jetski orrán, de megtartottam magam. A hajóról mindenki tapsolt nekem, hogy ledöntöttem Ed-et. Talán azt hitték, direkt volt. Ed nevetve úszott hozzám, majd kitolta magát a vízből. Karján kidagadt pár izom.
- Ed, én sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyire gyors. Ne haragudj, nem akartam. - mentegetőztem egyből, de Ő csak nevetett, és nyomott egy puszit az arcomra, mikor felült.
Az én jetski pályafutásom itt véget is ért, bár Ed még győzködött, de visszacseréltük a helyünket, majd visszamentünk a hajóhoz.
Niall és Ellie azonnal leváltott minket. Niall kedvesen mosolygott rám, de valahogy nem volt kedvem viszonozni. Biztos nagyon rendes srác volt, mégis valahogy eljátszotta nálam a bizalmát azzal, hogy összetört egy szívet. Jóra jöttem ide, nem?!
Kint leültünk a többiekhez a hajó végébe. A nap kellemes melege szárította nedves bőröm. Mindenki itt beszélgetett csupán Demi-t és Taylor-t nem láttam sehol. Jól elbeszélgettünk, jókat nevettünk, de pár perc múlva, mikor megszáradtam, úgy döntöttem, újra felkötöm a hajam. Úgy éreztem, összevissza áll a kalandunktól. Kihúztam belőle a hajgumit, majd végigszántottam rajta párszor ujjaim, és ismét összefogtam a fejem tetején. De ahogy át akartam húzni a gumin tincseimet, az egy hangos csattanással elszakadt. Megcsapta a kezem, eléggé fájt.
- Basszus. - engedtem el a hajam, így az vizesen omlott a vállamra.
Megnéztem a kezemben a kedvenc kék hajgumimat. Nagyot sóhajtottam.
- Hagyd így, szerintem szexi. - mosolygott rám Ed.
Mindenki helyeselni kezdett, mire én csak nevettem, de barátom szúrós szemekkel illette a srácokat.
- Kénytelen leszek. - húztam el a szám.
- Taylor-nál tuti van hajgumi, mindig hord vagy hármat a csuklóján. Kérj tőle egyet! - mosolygott rám kedvesen Harry.
Kicsit gondolkoztam, majd hálásan bólintottam, és felálltam. Nagyon máshol nem lehet, mint bent. Bementem, és óvatosan benyitottam minden szobába kopogás után. Az egyikből Taylor hangja hallatszott ki.
- Ki az? - kérdezte félhangosan.
Óvatosan benyitottam, és bedugtam a fejem. Lepetten magamba szívtam a levegőt. Bent Demi ült az ágyon, Taylor mellette. Demi rám emelte tekintetét, szeme vörösek voltak, teljesen kisírt.
- Sajnálom. Én csak...már megyek is. - mentem ki, és be akartam csukni az ajtót, de egy hang megállított.
- Sophie! Gyere be nyugodtan! - szólt utánam Taylor.
Az volt a gond, hogy ezt Taylor mondta, és nem Demi. De nem akartam bunkó lenne, így egy mély sóhajjal visszamentem. Ismét óvatosan nyitottam ki az ajtót, majd beslisszoltam. Demi halványan rám mosolygott, ami megnyugtatott.
Óvatosan az ágy szélére mentem, és leültem Demi mellé.
- Jól sejtem, hogy Niall? - kérdeztem tőle óvatosan.
Demi csak fájdalmasan bólintott, majd szomorúan nézett fel rám. A szemében a darabokra tört szíve látszódott, ami nekem is fájdalmat okozott.
- Rajongó vagy? - kérdezte sóhajtva.
Gondolom azt hitte, hogy csak akkor tudhatom. Halványan elmosolyodtam, úgy feleltem:
- Nem, csak jó megfigyelő.
- Ennyire látszik? - nevette el magát, de még mindig folytak a könnyei.
Szerintem már kínjában nevet, ismerem ezt. Én is csináltam elégszer. Nem akarja kimutatni, hogy darabokra tört, így inkább viccel. Nem feleltem, csak elmosolyodtam. Taylor magához húzta a lányt, és fájdalmasan átölelte.

10. fejezet.

Fáradtan sétáltam ki az erkélyre pólóban és bugyiban. A hajamba túrtam, próbáltam valami elviselhetőt kihozni belőle. Kevesen tudják elérni, hogy ennyire elfáradjak, de Ed-nek minden egyes alkalommal sikerül. Most is kint állt háttal nekem az erkélyen, a sötétségben és cigizett. Rossz szokása, már megtanultam. Egy alsó takarta testét, nem számított, hogy nincs hat kocka a hasán, nekem így volt tökéletes. Az én vörös mackóm. Hátulról átöleltem, mire egy pillanatra megakadt a füst kifújásban.
- Áruld már el, miért szívsz el mindig egy cigit miután lefekszünk? - kérdeztem halkan.
- Rossz szokás. - felelte egy vállrántással.
Felém fordult, és magához ölelt, majd ismét beleszívott cigijébe. Soha nem hajtott a vágy, hogy kipróbáljam.
- Leszokhatnál. Ma már ne várj csókot. - feleltem morcosan.
- Nem ér zsarolni! - nevette el magát.
Én is csatlakoztam hozzá, és még jobban forró bőrébe fúrtam fejem. Nyomtam mellkasára egy puszit, majd visszamentem. Kicsit fáztam kint, jól esett visszabújni a takaró alá. Nemsoká Ed is bejött, halkan becsukta az erkélyajtót, elhúzta a függönyt, majd bebújt mellém az ágyba. Átölelt, és belepuszilt a hajamba. Nem kellett altatót énekelni, hogy elaludjak.
***
Ed erősen szorított magához, nem kaptam levegőt. Meglehetősen ijesztő volt erre ébredni az éjszaka közepén. Ijedten kaptam hasam szorító karjához, és próbáltam lefejteni magamról, de mintha meg sem érezte volna, sőt még jobban megfeszültek izmai, ami nekem még nagyobb fájdalmat okozott. Homloka ráncba szaladt, fejét ide-oda dobálta a párnán. Szemhéja egyfolytában remegett, hangosan kapkodta levegőt ajkai között.
- Ed! Ed, ébredj fel! - kaptam az arcához, de fél kézzel még mindig a karját próbáltam lefejteni magamról.
Könny szökött ki a szememből részben, mivel megijesztett, részben pedig a fájdalomtól. Szűköltem szorításában, egyre jobban behúztam a hasam, de már nem volt hova. Ismét két kézzel próbáltam kibújni túlságosan ölelő és védelmező karjaiból. Nem jött össze, így mindkét kézzel arcához kaptam, és idegesen rázni kezdtem.
- Ed! Ez fáj! Kelj fel! - kiabáltam kétségbeesetten.
Ijedten szívta magába a levegőt, elengedte a derekam, és felült az ágyban. Szinte még észhez sem tértem, olyan hirtelen történt minden. Már az is megfordult a fejemben, hogy csak álmodtam. Ed idegesen fújtatott, testén izzadtság csillogott. Felhúzta a térdeit, azon támasztotta meg könyökét, így a hajába tudott túrni. Próbált lenyugodni. Megtöröltem arcom, hogy eltűnjenek könnyeim.
- Ed! Minden rendben. Csak rosszat álmodtál. - próbáltam nyugtatni, és hozzá bújtam hátulról.
Azért nagyon érdekelt volna, mit álmodott, ami ennyire felzaklatta, és ilyen reakciót váltott ki belőle. Mélyeket szippantott a levegőből, majd oldalra fordított a fejét, így a szemembe tudott nézni.
- É...én sajnálom Sophie. - hebegte halkan.
Én csak nyomtam egy puszit a vállára, majd elkezdem masszírozni a nyakát, hogy kicsit megnyugodjon. Fáradtan hátrahajtott a fejét, de látszólag jól esett neki.
- Ha nem akarod, nem muszáj elmondani, mit álmodtál, de tudod, hogy én meghallgatlak. - mondtam óvatosan.
Nagyot sóhajtott. Szerintem most azon rágódott, vajon elmondja-e vagy nem. Éreztem, már mikor megismerkedtünk, hogy valamit hordoz magával, egy nagy terhet, de soha nem mertem rákérdezni. Valami összetörte, de nem vagyok benne biztos, hogy az egy szerelem volt. Lehet egy családtag vagy egy barát.
- Majd máskor, oké? - kérdezte fáradtan.
Csak nyomtam egy újabb puszit a vállára, és hátradöntöttem az ágyon. Szemében fájdalom és idegesség ült, mikor mellé dőltem. Nem haragudtam rá, hogy nem mondja el, majd ha készen áll rá. Látszólag kísérti valami, amitől nem tud szabadulni. Rémálmai vannak tőle, és erről énekel. Meg kell szabadítanom ettől a tehertől. Csak én vagyok képes megmenteni démonaitól.

*1 héttel később*

Boldogan sétáltam fel Ed lakásához a kezemben három film és egy Oreo pihent. Tuti, itthon van, hol lenne vasárnap délelőtt?! De ha nem, majd felhívom, hogy jöjjön át, és maximum nálam filmezünk. Becsengettem a lakásába. Ed igazán szép helyen lakot. London központjában, egy panorámalakásban, ahonnan minden reggel és este néztem a naplementét és felkeltét a Temze, a London Eye és a Tower között. Csodás volt. Ő soha nem nézte velem, mindig csak ült a kanapén, és onnan figyelte, ahogy én gyönyörködöm benne. Ilyenkor soha nem szólt egy szót sem, ha tettem bármi féle megjegyzést. Utána mindig halkan beszélt, mintha elszomorította volna valami.
A csengetésemre nem jött válasz. Ismét próbálkoztam, de semmi. A homlokom zavart ráncba szaladt. Ezt nem nagyon értettem, azt hittem, itthon lesz. Arra gondoltam, csak elugrott valamiért, és mindjárt jön vissza, hisz vasárnap van. Előkotortam a telefonom, és elkezdtem hívni. Bentről megcsörrent a telefonja egészen közelről. Zavartan emeltem el a fülem mellől a készüléket. Bárhol felismerném ezt a csengőhangot. Beatles - Imagine. De meglepően közelről szólt, majd hirtelen abba maradt, de én még hívtam Őt. Semmit nem értettem. Itthon van, ráadásul a hangból ítélve itt áll az ajtó előtt, mégsem áll velem szóba. Szomorúan mentem közelebb az ajtóhoz.
- Ed, tudom, hogy itthon vagy! - szólaltam meg félhangosan, hogy Ő is hallja.
Nem értettem, miért nem akar látni. Valami rosszat tettem, vagy mondtam? Miért fordult el tőlem? Esetleg van nála valaki?
- Baby...öhm... m-most nem tudok kimenni. - hebegte idegesen.
Zavartan ráncoltam össze a homlokom. Fájt, hogy ilyet mond.
- Miért? Baj van? Megbántottalak valamivel? Vagy van itt valaki? - kérdeztem aggódva.
- Nem! Baby én...- hebegte még mindig. Nem tudott kinyögni egy összeszedett mondatot.
Komolyan kezdtem megijedni. Miért csinálja ezt velem? A kulcs lassan fordult el a zárban, majd kinyílt az ajtó. De Ed nem állt ott, az ajtó mögé rejtőzött. Nagyon reméltem, hogy most csak játszik velem, hogy viccel. Óvatosan mentem be, majd felé fordultam. Nem nézett rám, fejét lehajtotta. Nem láttam az arcát, miközben becsukta az ajtót.
Végül rám emelte tekintetét. A levegőt idegesen szívtam be, ahogy megláttam arcát. Alsóajkán egy seb éktelenkedett, látszólag felrepedt. Arca piros volt, és kicsit meg is volt dagadva. A kezemből kihullott a három film, és a csoki, de most ez érdekelt a legkevésbé. Hangos csattanással értek földek, amitől Ed homloka egy pillanatra fájdalmas ráncba szaladt. Nem nézett a szemembe, mellettem vizslatta a falat vagy fene tudja, mit.
Közelebb mentem hozzá, és arcát lágyan kezeim közé fogtam. Ügyeltem, hogy ne fájjon neki.
- Néz rám! - utasítottam lágyan. Lassan emelte rám tekintetét. Fájdalom, szeretet és megbánás lakozott benne. - Ki tette ezt veled? - kérdeztem aggódva.
Mintha én meg tudnám védeni...mintha fel tudnám keresni a tetteseket, és vissza tudnám adni nekik. Bár még nem mondtuk ki egymásnak, szerettem Ed-et, szerelmes voltam belé, ezzel már tisztában voltam. Fájt látnom így.
- Nem lényeg Baby. Ez csak...csak egy kis játék. - rántotta meg a vállát könnyelműen.
Tisztában voltam vele, hogy hazudik. Nem azért, mert nem ment neki a hazugság. Nem! Sokkal inkább, mert ez nem lehet játék.
- Nem hiszek neked. Mi történt? - kérdeztem aggódva, és ismét a tekintetét kerestem.
- Semmi. Komolyan. - felelte egyszerűen, majd úgy nézett a szemembe, mintha mi sem történt volna. - Milyen filmeket hoztál? - hajolt le értük, majd végigmérte őket.
Elindult a nappali felé, hogy filmezünk. Zavartan néztem utána. Mintha mi sem történt volna. Mintha az én vörös mackóm csodás arca nem lenne tele verekedés által szerzett sérülésekkel.
Lekaptam a cipőm, meg a jacket-em, és követtem.
- Pán Péter? - kérdezte apró mosollyal, hogy oldja a feszültséget.
Én csak bólintottam, de nem mozdulataim semerre. Betette, majd elhelyezkedett a kanapén, de én csak álltam előtte. Csak figyeltem sérült arcát. Aggódtam érte, azonnal be akartam hinteni csókokkal sebeit, mintha attól felszívódnának. Tenni akartam valamit. Vagy legalább tudni, mi folyik itt.
Nagyot sóhajtott, mikor látta, nem fogok csatlakozni hozzá. Előre hajolt, kikapcsolta a tévét, majd komolyan felém fordult. Tudtam. Mindig elérem a célom, és nem faggatózással. Most végre megtudom, mi folyik itt...gondoltam én, naiv. De Ed olyat mondott, amit soha nem hittem volna.
- Sophie, figyelj! - állt fel, és jött elém. Érdeklődve pillantottam fel rá. - Szakítok veled.
Szemeim kikerekedtek. Most komolyan azt mondta, amit hallottam. Nem! Azt nem mondhatta, rosszul hallottam. Lepetten pislogtam párat, majd elnevettem magam.
- Rosszul értettem. Olyan volt, mintha azt mondtad volna, szakítasz velem. - nevettem játékosan.
De Ed nem csatlakozott hozzám, inkább szomorúan lehajtotta a fejét, és sóhajtott egyet. Itt kezdtem felfogni, hogy ez nem vicc volt, komolyan gondolta. Értettem, mégsem akartam elhinni. Mi történt vele? Miért játszik velem?
- Mi? Nem!...Nem! - hajtogattam egyre hangosabban, és a mellkasára helyeztem kezeim.
Elkapta csuklóm, és erősen a testem mellé szorított őket, majd fújtatva hátrált pár lépést. Ezt nem értettem, de nem mertem megmozdulni.
- Ed, mi történt veled? Azt hittem, szeretsz! - hebegtem halkan.
Semmit nem értettem. Egyik nap, még a tenyerén hordoz, csókol, a másik nap meg szakítani akar velem? Miért? Hogyan? Fájdalmasan lehajtotta a fejét, majd vett egy mély levegőt. Felnézett a szemembe. Megijesztett, amit láttam kék íriszeiben. Harag és düh kavargott benne.
- Rosszul hitted! Egyszer sem mondtam ki, hogy szeretlek! Csak játék voltál. Imádtam veled szexelni, de semmi többet nem jelentettél. Nem kellesz tovább. Elkényeztetett sztár vagyok, ahogy feltűnik valami csillogóbb játék, eldobom a régit. Ilyen voltam, mindig is ilyen leszek. Menj el Sophie! - kiabálta már a végét.
A könnyeim kihullottak, benedvesítették a padlót a talpam előtt. Nem hittem el, amiket Ed mondott. Ahhoz túl valós volt minden, nem lehettem játék. A szívem kettéhasadt, majd a tekintete láttán, még több apró darabra hullott. Ed-nek adtam mindenem, és (igaza volt) bár soha nem mondtuk ki, szeretjük a másikat, ezt pontosan tudtuk. Nem lehet, hogy azt játszotta.
- Nem! Az nem lehet! Ed, nem! - suttogtam halkan.
Egyre több könnycseppem hullott a padlóra, egyszerűen képtelen voltam felfogni, mi is történik most. Azt vártam, hogy mindjárt elneveti magát, és kijelenti; viccelt, én pedig jól elverhetem párnával. De ez nem következett be, helyette inkább rátett még egy lapáttal. Nagy léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot. A harag megrémített a szemében, én nem ezt az Ed-et ismertem meg. Ez nem lehet Ő.
Elkapta a karom, és erőszakosan kifele kezdett tuszkolni az előszobában. Karom fájt a szorítása alatt, ahogy maga előtt tartotta. Próbáltam elhúzódni, de nem engedte.
- Vedd fel a cuccod és menj! - engedett el az előszobában.
Könnyes szemekkel egyenesedtem ki. Megdörzsöltem a karom, majd felé fordultam. Nem tettem, amit mond, nem akartam elhinni. Ő nem lehet ilyen, az én Ed-em soha.
- Ne játssz velem, Sophie! Addig menj el, míg szépen mondom!
Fojtott hangon beszélt, próbálta magát kontrollálni. Nem ismertem ezt az embert. Nagyon felmérgelt a tudat, miszerint ez nem Ő, valami van a háttérben, ami nem stimmel. A rémálmok, az ütések, a fájdalma...csak még azt nem tudom, ezek hogy függnek össze. Kiszakadt belőlem minden. Kiabálva néztem a szemébe.
- Tessék, akkor mond csúnyán! Ez nem Te vagy, Ed! Tudni akarom, mi folyik itt! - löktem meg a mellkasát erősen, de persze meg sem mozdult tőle.
Felnézett rám, a szeme elsötétült, de ezúttal nem a vágytól. Elkapta a karom, és erősen a falnak tolt. Csuklóm lefogta a fejem mellett, testével hozzám simult, így nem tudtam mozdulni. Arca közel volt enyémhez, de ezúttal nem láttam rajta szeretetet. És ez megrémített. Alátámasztotta, amiket mondott.
- Sophie, semmi többre nem kellettél, csupán szexre. Érted? Vagy mondjam lassabban? - kérdezte nyugodt hangon, de láttam, bármelyik pillanatban robban.
A szememből kicsordult ismét egy könnycsepp, de meg sem rebbent szempillám. Tűrtem égető pillantását...egy darabig. Lehajtottam a fejem, a szemében lakozó düh alátámasztotta mondatait. Elhittem. Hittem neki. Még soha nem volt velem ilyen erőszakos. Fájt a csuklóm szorítása alatt.
Látta, hogy elhittem, nyert, legyőzött, összetört, földbetiport, így elengedett, és végignézte, ahogy felveszem a cipőm, majd a kabátom. Még megálltam előtte, mielőtt kimentem volna, hátha van valami mondandója. De csak néztünk egymás szemébe Ő érzelemmentesen, én pedig fájdalmasan.
Kisétáltam a lakásból. A méltóságom valahol ott hevert Ed nappalijának szőnyegén, a szívemmel együtt. Ő volt az első férfi, akibe komolyan fektettem érzelmeket, de egyben az is, aki ennyire szívtelenül tört össze. És én bíztam benne. Kihasznált, játszott velem. De akkor miért csináltunk annyi közös, szex nélküli programot?! Nem bírtam felfogni.

11. fejezet.

Beléptem a lakásba, és itt már nem bírtam tovább. Eddig türtőztettem magam. Nem látott sírni az utca, a taxis, a világ, de itthon eltört minden. Magam mellé dobtam a táskám, nem érdekelt, hova esik. Lerogytam a földre, és az ajtónak vetettem hátam. Még mindig nem tudtam felfogni, mi történt. Ed komolyan mondott mindent?! Megalázottnak éreztem magam, összetörtnek. Még soha nem voltam ennyire padlón. Tudta, milyen vagyok, mégis képes volt ezt tenni velem. Miért? Talán tényleg elkényeztetett sztár. De nem! Ő nem olyan! Akkor meg mi van vele? Talán képes így megőrülni néha, talán annyira megverték, hogy agyrázkódást kapott?
Próbáltam indokot találni, ami elfogadható erre a viselkedésre, de sehogy nem találtam semmi jó kifogást. Ed-nek nincs mentsége, ezek után ne számítson rám. Gondoltam ezt én, de valójában megőrültem érte. Hiányzott mellőlem/belőlem. Hiányzott védelmező karja, hiányzott közelsége. Hiányoztak ráncba szaladó szemei, mikor mosolyog. Hiányzott reggeli álmos alakja, ahogy kávét szürcsölve olvassa a Garfield képregényt a reggeli újságban. Még a rohadt cigijének a szaga is hiányzott.
Nem tudtam mit tenni, szépen halkan magamba roskadtam. Hozzá akartam bújni Roland-hoz, meg akartam ölelni, és hallgatni, ahogy újra meg újra kijelenti: én megmondtam. De Ő nem volt itthon, bent volt az étteremben. Nekünk nincs vasárnap, de én pont így szerettem.
Sky jelent meg, lágy léptekkel közeledett felém, farkát ide-oda dobálta. Kecsesen jött hozzám, és a lábamhoz dörgölőzött üdvözlésképpen. Kezem alá fúrta magát, érezte, most szükségem van valakire. Nagyot sóhajtottam, felvettem a cicust, majd megindultam a szobám fele vele együtt. Ledőltünk az ágyra, Sky édesen mellém gömbölyödött.
Azt akartam, hogy egy nagy feketelyuk most azonnal nyeljen el, vagy legalább aludjak el, akkor minden olyan szép. Nem akartam érezni, mi értelme lett volna?! Soha többé nem fogok még egy férfiben annyira megbízni, mint Ed-ben. Ő is eljátszotta...velem is csak játszott.
***
Hallottam, ahogy Roland megjön, de nem érdekelt. Halkan benyitott a szobámba, hogy megnézze, alszok-e. Neki háttal feküdtem, betakarózva, így nem láthatta nyitott szemem. Elkönyvelte magában, alszok, hisz máskülönben köszöntem volna neki. De Ő nem tudhatta, mi történt ma. Szinte az egész napot végigaludtam, de legalább addig sem agyaltam. Addig is gondtalan, szép világban lehettem, nem ebben a rémségben, amit az emberek valóságnak hívnak.
Gondoltam, Roland is elment lefeküdni, mivel a fények eltűntek az ajtó alatt. Nem voltam képes a szemébe nézni, tudtam, megint igaza volt. És attól is tartottam, hogy netán megkeresné Ed-et, mint néhány barátomat előtte. Eszembe jutott, a vásárlás közben váltott csevejük. Ed megígérte, vigyázni fog rám...remekül végzi a dolgát, mit ne mondjak. De Nem! Ennyi mindent nem volt képes eljátszani! Biztos voltam benne, nem csak kihasznált. Ahhoz túl sok minden történt köztünk.
Nem voltam képes ismét elaludni, már túl sokat pihentem a mai nap, de valahogy mégis fáradtnak éreztem magam. Úgy egy óra tehetetlen kínszenvedés után, úgy döntöttem, bevállalom az "én megmondtam"-ot, szükségem van bátyámra. Kimásztam az ágyból, majd az elindultam kifele. Az ajtót nyitva hagytam, mivel Sky nem óhajtott kimászni velem együtt, és nem akartam bezárni.
Halkan nyitottam be Roland szobájába. Az ágyban feküdt, bent sötét volt. Felém volt fordulva, szemei csukva. Becsuktam magam utál az ajtót, majd az ágyhoz mentem. Bemásztam mellé, és hozzá bújtam, mint egy kislány, aki fél este a viharban. Roland maradt nekem, mindig is Ő volt az én egyetlen menedékem. Soha nem lesz más férfi az életemben...jelen pillanatban legalábbis úgy tűnt. Álmosan szívta magába a levegőt, mikor eszmélt, majd átölelt, és magához húzott.
- Szakítottatok? - suttogta álmosan.
Én csak bólintottam a mellkasába, tudtam, érezte.
- Akarsz beszélni róla?
Erre megráztam a fejem, nem bíztam a hangomban. Féltem, elárul. Kicsordult egy könnycseppem, csak reménykedtem benne, hogy a párnán talál menedéket, és nem Roland mellkasán. De nem volt ekkora szerencsém. Bátyám védelmezőn szorított még jobban, és nyugtatóan a hátam kezdte simogatni. Bár egy szót sem szólt, én mégis megnyugodtam, és lehunytam a szemem. Nem is tudom, mit vártam még a pasiktól.
***
Nagy sóhajjal nyitottam ki a szemem. Alig aludtam valamit az este, éreztem, ahogy a könnyeim száradtan feszülnek arcom bőrén. Utálatos érzés volt, hogy megint átvertek. Legnagyobb döbbenetemre, Roland csillogó szempárjával találtam szembe magam. Már fent volt, és aggódva méregetett.
- Tudom, Te megmondtad. - sóhajtottam egyet.
Haloványan elmosolyodott. Már annyiszor megtanultam, hallgatnom kéne Rá, de mindig ugyanabba a hibába esek. Szerintem soha nm fogok tanulni belőle, de tényleg azt hittem, Ed más. Hát megint koppant egyet a fejem a padlón.
- Hidd el, nekem sem jó látni megint Téged ilyen állapotba. Gondolom, Ő dobott. Miért? - kérdezte komolyan.
Az hiszem, egyértelmű volt, hogyha ennyire ki vagyok bukva, akkor Ed szakított velem.
- Azt mondta, végig csak kihasznált, nem szeretett. De tudom, hogy igen, teljese más ember állt előttem tegnap. Az nem lehetett Ed. - hebegtem magam elé meredve.
Eszembe jutott a tegnap. Minden egyes szava késként hasított újra ketté, és lassan tiport a föld alá, hogy élve eltemessen. De én nem hagytam magam. Az éjjeliszekrényen lévő óra majdnem 10-et mutatott, és tudtam, hogy nem fogok magamba roskadni, nem fogok sírni, ahogy a lányok többsége szokta. Soha nem voltam az a fajta. Fájt, de soha nem mutattam ki ezt. Én mindig éltem tovább az életem, és bár belül darabokra estem, mégis mosolyogtam. Mert az emberek ilyennek ismertek meg, és ezt nem szabad romba dönteni egy pasi miatt.
Roland magához húzott, és szorosan megölelt.
- Nem érdemelt meg. - dörzsölte meg a hátam bíztatóan.
 Mindig ezt szokta mondani, az Ő szemében egy srác sem érdemelt meg, de én nem éreztem magam ilyen különlegesnek. Kész csődtömeg voltam belül, de pillanatok alatt kipattantam az ágyból, és többé nem mutattam bánatom. Roland elmosolyodott, mindig ez szokott lenni.
- Készülődj, mindjárt kezdődik a munka, előtte pedig még be akarok menni a Starbucks-ba! - mondtam neki komolyan, majd egy puszival az arcán otthagytam.
Leballagtam a konyhába, és megetettem Sky-t. Eszembe jutott róla Ed cicája, Bellini. Mindig dorombolva fogadott, mikor megérkeztem. De a gondolataimat sietősen eltereltem, és felmentem készülődni.
Semmire nem akartam gondolni, semmire nem akartam emlékezni. Élveztem, a forró víz égető simogatását. Olyan volt, mintha megtisztítana, mintha lemosná rólam az Ed által szerzett mocskot, de egy részem erre nem vágyott annak ellenére, mennyire haragudtam rá.
Fél óra sem kellett, készen mentem le a lépcsőn, velem egy időben trappolt le a szemközti lépcsőn Roland is.
Mosolyogva mentünk az ajtóhoz, ahol még beledobáltam egyik kedvenc táskámba cuccaim. Bátran néztem szembe a mai nappal, nem éreztem veszélyt. Annak ellenére, hogy darabokra estem belül, nem éreztem, hogy szomorkodnom kéne, de persze a szívem nem engedelmeskedett. Ed hiánya láthatatlan kézként markolta ketyegőm. 
Talán csak attól féltem kicsit, hogy a lányok le fognak támadni az étteremben, de nem különösebben foglalkoztatott. Sírni tuti nem fogok, annál nagyobb önkontrolom van.
- Ma elmehetnénk moziba, mit szólsz? - nézett rám kérdőn Roland, mikor megálltunk egy piros lámpánál.
- Attól függ, mit akarsz megnézni. - kérdeztem vissza.
Tudtam, hogy ilyenkor bármire rávehetem, mivel vigasztalni akar, bár nincs rá szükségem, de ha van valami jó film, szívesen megnézem.
- Most jött ki a Gru 2. Gondoltam, kíváncsi vagy rá. - magyarázta, miközben megindult.
- Rendben, benne vagyok. - mosolyogtam.
Igen, mosolyogtam. Nem fogok depresszióba esni...egy pasi miatt nem. Ed nem illett hozzám...amibe a szívem belehal, de majd lesz más.
Roland lefékezett a Starbucks előtt, majd bementünk. Még volt 20 percünk, így úgy döntöttünk, leülünk, és nem elvitelre kérjük a kávénkat. Így még egy süti is belefért. Roland el volt foglalva a saját gondolataival. Megijedtem, tudtam, ez mit jelent. Eszembe jutott, mit beszéltek vásárlás közben. Roland megígérte, hogy kitépi a hangszálait. Ezt nem akartam. 
- Ugye, nem fogod megkeresni? - kérdeztem bizakodva.
- Talán. - rántotta meg a vállát, és ivott egy kortyot adrenalin-bombájából.
- Roland, ne! Én továbbléptek, nem kell beleavatkoznod. Ez a kettőnk dolga. Ígérd meg! - ellenkeztem.
Normál esetben nem érdekelt volna, még nevetnék is rajta, ha behúz egyet a volt pasimnak, de Ed más volt. Nem akartam, hogy Ő is így járjon, és csak felejteni akartam...mindent. Roland zavartan nézett a szemembe méh soha nem voltam ellene ennek. Látta a szememben, ezt most tényleg komolyan gondolom.
- Rendben, megígérem.
Az én szívemről pedig hatalmas kő esett le ezzel a mondattal.

12. fejezet.

Két nap telt el Azóta, még nem nagyon sikerült felejtenem. De a tudat megnyugtatott, hogy előbb-utóbb úgyis túlteszem magam Ed-en. Ha előbb nem, hát majd utóbb, de azért remélem, nem tart sokáig. Ez viszont jelen pillanatban nagyon nem tűnt rövid időszaknak, Ed ugyanis mélyen bennem maradt. Őt tényleg szeretem, tényleg minden reményem belefektettem, erre Ő tört össze legjobban.
Zayn és Perrie jöttek be az étterembe, féltem, hogy szóba elegyednek velem ismét, így úgy döntöttem, tartok egy órás szünetet. Lesétáltam a hajóról ügyelve, hogy ne találkozzak össze velük, és beültem az utca végén lévő Starbucks-ba egy kávéra. A kávémat elvitelre kértem, de a terasz legszélső asztalához leültem. Kémleltem az elsuhanó embereket. Mindnek komor volt az ábrázata, el voltak foglalva a saját gondolataikkal. Talán azt sem tudják, ki Ed Sheeran. Talán még egy számukat sem hallották. De miért is gondolok én erre?!
Ed teljesen beférkőzött az elmémbe, és bár tudom, hogy ezzel csak saját magamat kínzom, mégsem tudtam elfelejteni. Minden egyes dologról Ő jutott az eszembe, ha lehunytam a szemem, felrémlett, miket vágott a fejemhez. Ed tegnap egy interjúba bemondta, mikor rólam kérdezték, hogy semmit nem jelentettem neki, a rajongói megnyugodhatnak. Egész London látta, mindenki tudja, hogy megalázott és a földbe tiport. Csak abban reménykedek, hogy Roland nem tudta még meg. Bár Ed teljesen megsemmisített, én mégsem akarok neki ártani. Még mindig szeretem, és ez a legrosszabb. Egyáltalán nem az az ember, akit én megismertem. Soha nem hittem, hogy Ed képes lenne ilyenre, hisz tényleg kihasznált, aztán még el is híreszteli, mire kellettem. Mintha szándékosan el akarna utálni magától, és tudatni akarja mindenkivel, én nem tartozok hozzá soha már.
Egy srác ült le mellém. Kérdőn néztem fel rá, megrezzent a zsebemben a telefonom, de most ez nem érdekelt. Fekete haja volt, hanyagul középre zselézve hordta. Karját és nyakát tetoválások hada díszítette. Szeme kéken csillogott, de a gonoszság kavargott benne. Megrémített egész kinézete, de főleg az a kaján vigyor az arcán, mellyel végigmért.
- Szia. Te vagy Sophie Reeves, ugye? - kérdezte óvatosan.
Az első, ami eszembe jutott, hogy ismeri Ed-et, vagy netán újságíró. Aztán arra gondoltam, hogy biztosan csak étterem felől érdeklődik, hisz azért a Reeves név sem apró.
- Igen. - feleltem komolyan, és vártam a folytatást.
A srác közelebb csúszott hozzám, amit nem igazán értettem, így kérdőn húztam fel a szemöldököm. Egy henger alakú dolgot éreztem meg az oldalamhoz nyomódni. Zavartan néztem le, mire a srác elhúzta a kabátját, így csak, hogy én lássam, kivillant egy...egy fegyver? Most komolyan egy fegyvert fogtak az oldalamhoz? Lesokkoltam. Még soha nem láttam ilyet élőbe, először azt hittem, csak álmodok, vagy egy rossz filmbe csöppentem. Hisz ez nem normális, hogy egy kávézóban fegyvert fognak rám, vagy igen? Szerintem nagyon nem! Vagy ha ilyen London, hát nem érdekel, mennyire tetszik, én megyek innen. Ijedten figyeltem a fegyvert a ruha alatt az oldalamhoz nyomódni. Belegondoltam, hogy egy apró mozdulat lenne, és én meghalnék. Talán fel sem tűnne senkinek, hisz a végén volt hangtompító is, ahogy a filmekben szokás. A srác a fülemhez hajolt, és halkan belesuttogott, miközben a kabátja alá rejtette a fegyvert.
- Velem jössz, és nem lesz baj! - mondta ellentmondást nem tűrően, majd a karomba markolt, és szorosan maga mellett kezdett húzni. Segélykérő pillantásokat lövelltem az emberek felé, amint kihúzott a terasztól, de senkit nem érdekeltünk. Csupán két ember voltunk London-ban, mindenki el volt foglalva a maga dolgával. A kávém hangos csattanással jelezte, hogy földet ért, mire páran felénk néztek, így a srác sietősebbre kapcsolt. Az oldalamban még mindig éreztem a fegyver nyomódását. Gondoltam rá, hogy segítségért kiabálok, de mi értelme lenne?! Egy mozdulat, és hangtalanul lelő. Jobban járok, ha teszem, amit mond. Azt sem értettem, mire kellek pont én neki. Hisz ki vagyok én?! Egy átlag lány. Talán váltságdíjat akarnak a szüleimtől? Meglehet.
Egy fekete furgonhoz vezetett, aminek mintegy végszóra kinyílt előttünk az ajtaja. Előre lökött, így beültem. Meg akartam jegyezni a másik srác arcát bent, pontosabban a másik kettőét, mivel még volt egy sofőr is, de hirtelen kötötték be a szemem, miközben a fekete hajú elrablóm lefogta hátul a csuklóm. Csak annyit láttam, hogy, aki kinyitotta nekünk az ajtót afroamerikai származású volt.
- Minden rendben ment, Haver? - hallottam meg egy hangot, de nem a fegyveresét.
- Persze, sima ügy volt. - felelte egyszerűen a fekete hajú, és szerintem még egy vállrántással is megspékelte.
Hátamat a furgon falának támasztották, így kezeim magam mögé kerültek. Szemem be volt kötve, térdem felhúztam. Szívem a torkomban dobogott, de szerintem ahhoz képest elég optimistán kezeltem ezt az egészet. A félelem persze áramütésként futkosott végig testemben, de nem sikítottam, nem könyörögtem, csendben tűrtem. Arra gondoltam, hogy úgyis kiszabadulok, ha pedig nem, majdcsak elszökök valahogy. Ezek a srácok nem tűntek nagyon profinak, vagy tapasztaltnak. De az is lehet, hogy Ők csak a piszkos munkát végzik, ami az én elrablásom volt.
- Figyelj Cicus! Ha nyugton maradsz, és jó kislány leszel, hazamehetsz, amint megkaptuk, amit akartunk. - hallottam meg egy hangot, szerintem a néger pasiét. Nem feleltem, kezeim remegni kezdtek hátam mögött, próbáltam kiszabadítani őket az erős gyorskötözőből, de az minden egyes mozdulatnál a húsomba vágott. Arra gondoltam, hogy most meg fogok halni, de azt sem tudtam, miért kerültem ide. - Megértetted?
- Miért kellek nektek? - kérdeztem vissza a lehető legkomolyabban.
Próbáltam jelét sem mutatni a félelemnek, ami szerintem egész jól sikerült. Hangom határozottan csengett, nem remegett. Kihúztam magam, bátornak tűnhettem.
- Itt csak én kérdezek! - kapta el a karom valaki, és erősen megmarkolta. - Megértetted, amit mondtam? - kérdezte ingerültebben, mire bólintottam egyet. - Remek. Nem lesz itt gond, jó kislány leszel. Ha engedelmes vagy, talán kapsz egy kis ajándékot is, hogy emlékezz ránk. - a hangja mélyebb lett, meglehetősen sóvárgóan, vágyakozva csengett.
Na, most tényleg nagyot nyeltem, és megremegtem. Ha egy újjal is hozzám érnek, nem állok jót magamért. Inkább meghalok, minthogy bármit is tegyenek velem, én nem leszek egy ribanc, akivel azt tehetnek, amit csak akarnak, pusztán mert van egy kurva fegyverük.
Próbáltam a lehető legésszerűbben cselekedni, mindig is talpraesett voltam. Próbáltam kivenni a hangokat, hátha meghallok valami jellegzetességet, ami elárulja, merre visznek. És persze úgy ültem, hogy ne látszódjon a zsebembe a telefonom. A kezem kiszabadításával felhagytam, túl fájdalmas volt a gyorskötöző, inkább más módot találok rá.
Úgy 20-30 perc kocsikázás után, amíg Ők hárman azon gondolkoztak, hova fognak elraktározni, megérkeztünk. A kocsi megállt, és hallottam, ahogy nyílik az ajtó. Megfogta valaki a vállam, és kirángatott a kocsiból. Lábam elzsibbadt, de az izgalomtól szinte azonnal helyrejött. Füleltem, hátha meghallok valamit, de semmi. A növények suhogtak, a levegő is mintha frissebb lett volna, szóval már nem a belvárosban vagyunk. A távolba egy dudálást hallottam, tehát van itt egy út a közelben. Ezt jó tudni, ha menekülni akarok. Azt hiszem, balról jött, arra kell majd mennem.
Nyílt előttem egy ajtó, és egy melegebb helyiségbe vezettek be. Még egy ajtó nyílt előttem, ahol leültettek a földre, és valami vascsőhöz erősítették kezem magam mellett, így szabadon tudtam húzni fel-le. Kis idő után levették a kendőt a szememről. Abban reménykedtem, hogy mindjárt kiderül, ez átverés volt, de nem volt ekkora szerencsém. A szoba hatalmas volt, mégis üres. Egyetlen egy fekete kanapé volt tőlem nem messze, vele szembe egy régebbi fajta Tv. Távolabb egy kör alakú asztal volt, körülötte 6 székkel. A három srác velem szembe állt. A fekete hajút, már ismertem, az afroamerikai kopasz volt, barna szemekkel. Igazán kigyúrt volt. Az utolsó egy barna hajú srác volt nagy kék szemekkel. Szinte még gyereknek tűnt. Mintha még 15 sem lenne. Mintha félve méregetett volna, a fekete vággyal telve, amitől megremegtem, míg a néger komolysággal.
- Mit akartok tőlem? - kérdeztem komolyan.
Zavart, hogy fel kell néznem rájuk, olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam így, olyan védtelennek. Azt vártam, hogy mindjárt kivágódik az ajtó, és valaki megment. Talán Roland, vagy netán Ed.
- A pasidat Édesem. - jött közelebb a fekete, és az arcomhoz akart nyúlni, de elrántottam a fejem, így megakadt mozdulatában. Értelmeztem mondatát, de nem volt érelme.
- Nekem nincs pasim! - mondtam komolyan.
Ezt nem hiszem el, komolyan rossz csajt raboltak el?! Még ekkora idiótákat, hogy lehetnek ennyire tehetségesek?! Magamba szidtam őket, de a fekete leguggolt mellém, és a szemembe nézve kezdett beszélni.
- Tudjuk, mit tervez, de egy lépéssel előtte járunk. Mi is hallottuk az interjút, egész London hallotta, de ezzel nem téveszt meg minket. Csupán nem akarja, hogy baja essen a drágalátos Sophie-jának, mint anno Sheryl-nek. De nem csodálom, feltűnően hasonlítasz Sheryl-re, a szemed szinte ugyanaz. Talán kicsit sötétebb árnyalata van. Emlékszem, mikor az a két szempár azért könyörgött, hogy engedjem el, de nem volt, aki megmentse, így nem volt mit tenni. A nagy Lovag ennyit ér, lehet, érted sem jön el. Ebben az esetben megismerkedhetsz Sheryl-el a Temze mélyén. Reméljük, ezúttal gyorsabban kapcsol a Vöröske. - mondta arrogánsan a fekete hajú.
Zavartan néztem rá, beletelt kis időbe, míg összeállt a kép, amit mondott.
- Ed? Miatta vagyok itt? Ki az a Sheryl? - kérdeztem ingerültebben.
A néger ezen a ponton lepetten guggolt le felhúzott térdeim elé. Idegesítően másztak bele személyes szférámba, és ez meglehetősen frusztrált, nem mintha tudtam volna ellene bármit is tenni.
- Nem is mondott neked semmit? - kérdezte zavartan a néger. Megráztam a fejem, úgy tűnik, elcsesztek valamit. - A lényegen nem változtat, úgyis csak arra kellesz, hogy fájdalmat okozzunk a Vörösnek. Ha téged szenvedni lát, bele fog őrülni. De akkor elmondom én, hogy tudd, miért kerültél ide. Sheryl Ed csaja volt előtted 3 évvel. Nem lett volna gáz, de rosszkor voltak rossz helyen, és olyat vetek fel telefonnal, amit nem kellett volna. A csaj okosan csendbe akart maradni, de a Vörös a zsarukhoz akart menni. Sheryl-t is elkaptuk, ahogy téged, hogy kussba maradjon, abban az esetben, ha átadja a felvételt. De későn érkezett, leszarom, hogy dugó volt, akkor is késett 10 percet. Pont elég volt, hogy a csajt elnyelje a víz. A gond ott van, hogy most előkerült egy ügy a zsaruknál, amit mi szívunk meg, ha elkerül az a felvétel. Ezért kellesz most Te, Édes. Szerintem imádkozz, hogy a pasid ezúttal ne késsen. - magyarázta a néger, én pedig minden egyes szavától halálra rémültem.
Eszembe jutott, Ed rémálmai, a számai és a szeme, melyekből tudtam, fájdalmat hordoz magával. Ezt nem mondta el, ezért volt összeverve, ezért hajtott el, és jelentette ki London előtt, hogy nem szeretett, hogy ne essen bajom, mint anno Sheryl-nek.
- Meg fog menteni, Ti pedig börtönbe fogtok kerülni! - mondtam ingerülten, mire mindketten felnevettek, csupán a kissrác állt oldalt szótlanul.
- Kölyök, hozd ide a mobilt! - utasította a néger, mire a srác elhozott az asztaltól egy készüléket.
Felálltak, már nem guggoltak előttem. Ekkor éreztem, ahogy rezegni kezd a zsebem. Próbáltam mocorogni, hogy ne hallatszódjon a rezgés sem, de a fekete hajúnak feltűnt. Idegesen húztam össze magam, és próbáltam rejteni a zsebem. Azon imádkoztam, hogy tegye már le, bárki is hív. El fogják venni a telefonom, és nem fogok tudni elszökni.
- Hol van? - kérdezte mérgesen a fekete hajú. Nem néztem rá, oldalra szegeztem tekintetem, de az a szar még mindig rezget. Valaki nagyon hív. A srác erőszakosan feszítette le eddig felhúzott lábaimat, majd kivette a zsebemből a telefonom.
- Roland szívecske. Hát nem aranyos?! Csak nem megcsalod a Vöröskét? - kérdezte nyálasan, majd kinyomta a mobilom, és ki is kapcsolta.
- Ő a bátyám seggfej! - köptem a szavakat az orra alá, mire a szeme mérgesre váltott.
Talán nem kellett volna az a "seggfej". Kicsúszott, már mindegy. Erősem elkapta torkom, de félig az állam is szorította, így kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Egyenlőre én még Isten vagyok neked. Nekem köszönheted, hogy élsz még, éted? Szóval vegyél vissza, vagy leszarom, mikor érkezik meg szerelmed, Te már halott leszel. - szűrte a szavakat fogai között.
Ijesztően nézett így ki, félve pillantottam a szemébe, mint a vad, aki szemezik egy puskával. Elengedte a nyakam, és felállt. Közbe a néger már tárcsázni kezdett egy számot, majd a füléhez emelte a készüléket.
- Ide figyelj Vöröske! - szólt bele mindenféle előzetes nélkül. Ed-del telefonál, Őt hívja. Kiabálni akartam, de a fekete ismét mellettem termett, és befogta szám. Próbáltam kiszabadulni, de nem ment, így feladtam próbálkozásom. - Ma 8-ig kapsz haladékot. Hozd a felvételt London északi részén, a mocsárnál lévő gyárhoz! Ha késel, tudod, mi fog történni, kurvára nem érdekel, hogy csak 10 perc volt. Ja és zsaruk kirázva. - mondta komolyan a néger.
Most Ed beszélt valamit, mire a srác elégedetten elmosolyodott, és végigmérte gyenge próbálkozásaimat, hogy kiszabaduljak a másik szorításából.
- Igen, itt próbálkozik szökni. Tüzes a kicsike, imádom az ízlésed. Mindig is kurva szép csajokat fogtál ki magadnak. - mondta arrogánsan a telefonba, mire megremegtem, de ahogy hallottam, Ed is felemelte a hangját, bár azt már nem értettem, mit mond.
- Rendben, csak, hogy lásd, milyen rendes vagyok. - forgatta meg a szemét a néger, majd leguggolt hozzám, és a fülemhez tartotta a telefont, így a másik is elengedte szám.
- Sophie, jól vagy? Nem bántottak? - kérdezte aggodalmasan az a hang, melyet próbáltam eddig kiűzni a fejemből, pedig nem volt jogos haragom iránta. Ő csak védeni próbált.
- Jól vagyok. - feleltem sietősen.
- Baby, sajnálom, kihozlak onnan, ígérem. Szere... - akarta végigmondani, de a srác elvette a telefont. Ismét kiabálni akartam, hogy hallja még Ed, de a fekete befogta szám.
- Szóval, még nincs baja, de ha nem hozod el, akkor lesz. - mondta komolyan a pasi, majd kinyomta a telefont.
Remegve néztem fel rájuk, ezek tényleg megölnének, hisz azt a lányt is megölték, akit Ed 3 éve szeretett. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ilyen megtörténhet velem. Roland jutott eszembe. Ha velem történik valami, Ő már soha nem lesz a régi. Mi voltunk ketten egymásnak, de mi van, ha egyedül marad? És Ed? Ő sem tudná túltenni magát még egyszer.

13. fejezet.

Amikor egy filmet nézünk, soha nem képzeljük, hogy valóság lehet belőle. Lenyugtázzuk utána, hogy jó, érdekes, akció dús volt, és elfelejtjük. De mi van, ha egyszer velünk is megtörténik? Ha egyszer mi leszünk a főszereplők a saját akciófilmünk kockáin? Ha a múlt végül addig üldöz, míg lehagy, és nem marad más út, csak rajta keresztül?
Azt hiszem, én kimondottan realista voltam. Nem kiabáltam segítségért, helyette inkább próbáltam egy ötletet kieszelni, hogyan szökhetnék meg. Két ajtón vezettek át, ebből az egyik, amit magam előtt látok, tehát még majd ki kell jutnom ebből a házból még egy, esetleg zárt ajtón, ami ha jól emlékszem balra lesz. Tudtam, merre van az út, arra kell majd futnom, és ha szerencsém van, valaki jár is erre. A kérdés csak az, hogy a kezem, hogyan szabadítom ki, és miképpen rázom le elrablóimat.
A három srác az asztalnál ült, és halkan beszélt valamit, nem hallottam pontosan, pedig füleltem. Talán a megölésem részleteiről tárgyalnak. Engem személy szerint nem hatott mega halálom, de tudtam, Ed és Roland belepusztult volna. Így aztán küzdöttem, és próbáltam hideg fejjel gondolkozni. Hirtelen felállak, és mind rám néztek, majd a kölyök és a néger kiment. Kettesben maradtam a feketével, ki gonosz vigyorral nézett rám, majd leült tőlem nem messze a kanapéra. A szemében vágy csillogott, és ezért kegyetlenül féltem tőle. A csuklómon fájdalmas seb éktelenkedett, melyet a folyamatos próbálkozás okozott, hogy kibújjak a gyorskötözőből. És mégsem hagytam abba, amikor csak tehettem, tovább próbálkoztam.
Fáradtan sóhajtottam fel, és lehajtottam a fejem. Kilátástalannak találtam a helyzetem, a bátyám el fog veszteni, hacsak Ed nem jön el. Nem akartam ekkora fájdalmat nekik. Valamiért magam okoltam, hogy meghalok, mert lehet, egy ügyesebb ember simán el tudna szökni, mikor én egy apró menekülő-útvonalat sem látok. De nem én voltam a hibás, hanem Ed. Viszont nem tudtam teljesen az Ő számlájára írni, hisz ez kísérti 3 éve. Sheryl-t biztosan nagyon szerette, ez az oka, hogy úgy megába roskadt. Én rángattam ki ebből.
A srác felém közeledett, így félve néztem fel rá. A szemében még mindig az az eltökélt vágy égett, ahogy rám nézett, ami nagyon nem jelentett jót. Leguggolt mellém, miközben hüvelykujját végighúzta alsó ajkán. Oldalra fordítottam a fejem, nem akartam rá nézni. Óvatosan nyúlt arcomhoz, és a fülem mögé tűrt egy tincset. Kelletlenül lehajtottam a fejem ezzel kibújva érintése alól, és a szemem is lehunytam. Undorodtam ettől az embertől.
- Te sokkal szebb vagy, mint Sheryl, és Ő túl beszédes volt, nem tetszett. Egyfolytában sipítozott. - forgatta meg a szemét és végigsimított arcomon.
- Ne érj hozzám! - mondtam halkan, mégis határozottan.
- Miért ne Édes? Ha már itt vagyunk, szórakozzunk kicsit! - húzta végig ujjait ajkamon, mire elfintorodtam.
Nem akartam, hogy a mocskos kezével hozzám érjen. Ő rossz ember, én pedig nem fogom hagyni, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Ellenkezni fogok, ha ezért halok meg, hát legyen, de nem fogom hagyni, hogy bemocskoljon.
- Undorodom tőled! - köptem a szavakat, és a szemébe néztem.
Elégedetten elmosolyodott, és a derekamhoz nyúlt. Lábaim oldalra döntve fel voltak húzni, és mivel más végtagom nem volt szabadon, így védekezés képpen a térdem húztam fel magam előtt, ezzel ellökve magamtól kezét.
- Kurva szexi vagy, tudod? Sheryl már sírva könyörgött, hogy engedjem el, és ne bántsam. Nem akarlak megölni. Ha jó kislány leszel, és nem ellenkezel, lebeszélem a többiekkel, hogy ne öljünk meg, hanem inkább tartsunk meg. De legalább éltben maradsz. - a fülembe suttogva folytatta. - Garantálom, hogy egy este sem fogunk csalódást okozni. - súgta vággyal.
Megremegtem szavain, és a lábammal hátrébb löktem. Hányni tudtam volna ettől az embertől, a legutolsó féreg volt a szememben.
- Inkább meghalok! - szűrtem komolyan fogaim között.
Mérgesen indult meg felém, láttam, felmérgeltem. A szívem a torkomban dobogott, nem fogom neki megengedni, hogy a ribancává tegyen. A méltóságom megőrzöm, ha már meghalok.
De ebben a pillanatban egy lövés rázta meg a házat, majd még kettő szinte egybefolyva, végül egy üvöltés. A srác lepetten, de egyben idegesen fordult meg, és az asztalhoz indult a fegyveréért, de még mielőtt elért volna oda, kivágódott az ajtó. A szívem szinte kihagyott egy-egy ütemet. Most vagy én is meghalok, vagy megmenekülök. Ahogy megláttam, kik tódulnak be az ajtón, a megkönnyebbülés szinte egy más világba jutatott. Minden szebb lett körülöttem, tudtam, megmenekültem. Három rendőr rontott be fegyverekkel, golyóálló mellénybe. A srác sietősen akart az asztalhoz rohanni, de az egyik férfi rá szólt.
- Ne mozduljon, kezeket fel! - mondta fennhangon, tiszteletet követelve.
A srác kicsit mérlegelt, majd a tarkójához emelte a kezét. Az egyik rendőr hozzá ment, megbilincselte, és kivezette a szobából. Még csak filmen láttam ilyet, és most hogy átéltem, azt kívántam, bárcsak csupán egy elcsépelt Hollywood-i mozi lenne. Egy könny folyt le arcomon, most először, amióta elraboltak. Eddig erősnek mutattam magam, de most a boldogságtól és a megkönnyebbüléstől muszáj volt kitörnie. Az egyik férfi hozzám jött, nekem úgy tűnt, Ő a hős. Könnyes szemekkel, bár kicsit még félve néztem fel rá, majd leguggolt mellém. Eloldozta a kezem, elvágta a gyorskötözőt, majd magához ölelt.
- Köszönöm. Annyira köszönöm. - motyogtam a nyakába, mire erősebben szorított, majd karjaiba vett, és kivitt a házból. Erős volt, 30-as évei közepén járhatott. Nem vitt sokáig, megkértem, hadd menjek a saját lábamon. Nem éreztem szükségét ennek, így letett, és a derekam karolva támogatott maga mellett. Ez így már jobb volt, a lábaim elzsibbadtak a sok üléstől, így kicsit botorkáltam, de nem érdekelt. Boldog voltam, mégis remegtem még egy kicsit. Még igencsak a történek hatása alatt álltam. Eddig erősek mutattam magam, de tudtam, ez még jó sokáig kísérteni fog. Kint megláttam, ahogy mindhárom srácot beülteti egy rendőrautóba bilincsbe verve. Engem méregettek, láttam a szemükben a haragot, majd balra néztek. Én is oda néztem.
Egy vörös fej ütötte meg a tekintetem, aki felém futott. Megkönnyebbülten elmosolyodtam, és hagytam, hogy magához öleljen. Fejem nyakába temettem, és magamba szívtam oly' sokáig nélkülözött illatát.
- Úgy sajnálom Sophie! Kérlek, bocsáss meg nekem. Én csak meg akartalak védeni. Motyogta szorosan ölelve. Egyik kezével a fejem fogta, míg a másikkal a derekam szorította.
- Tudtam, hogy az nem Te vagy. - feleltem, mire eltávolodott, és megcsókolt.
Olyan régen vágytam már erre, végre újra enyém lehetett csókja. Erre vágytam, mióta kijelentette, hogy csak kihasznált. Tudtam, hogy az sem volt igaz, már akkor tudtam, mikor szakított velem. Éreztem, hogy nem stimmel semmi. Eltávolodtunk, de ekkor egy erős kéz szorított magához. Ijedten sikítottam fel, megijedtem, de azt hiszem, ez normális azok után, amin keresztül mentem. A kar tulaja magához húzott, azonnal megismertem erős mellkasát, mely sokkal magasabb volt nálam, de még Ed-nél is. Roland ölelt szorosan, védelmezőn. Mellkasába fúrtam fejem, tudtam, mennyire félt. Kicsit eltoltam, és felnéztem rá. A szeme könnyes volt, ahogy nekem is. Sírt miattam!
- Úgy aggódtam, mikor nem jöttél vissza. Ajánlom, hogy kurva jó magyarázatod legyen, Haver, vagy kitépkedem a cuki kis hangszálaidat. - fenyegette Ed-et, aki haloványan elmosolyodott.
El kellett mennem a mentőkocsihoz, ahol a szélére leültem, és hallgattam, miközben lekezelték csuklóim sebeit, melyeket a gyorskötöző okozott. Mindkét fiú aggodalmasan figyelte a kezem.
- Te jó, ég mit tettek veled, Sophie?! Bántottak? - guggolt le elém Roland, így magasabb voltam nála, Ed mellém telepedett, míg a másik oldalról tisztította egy hölgy a sebem.
- Nem érdekes. Csak túl sokszor akartam kiszabadulni. - rántottam meg a vállam szomorkásan, Roland idegesen fektette kezeit combomra, míg Ed átkarolta a csípőm mellettem.
- Szóval miért is kellett ez átélnie Szuper-sztárocskám? - kérdezte mérgesen Ed-et bátyám.
Engem is érdekelt a válasz, kíváncsi voltam, menny volt igaz a néger srác beszámolójából. Ed nagyot sóhajtott, látszólag nehéz volt neki erről beszélnie. Lehajtotta a fejét, és halkabban belekezdett.
- 3 éve, volt egy lány, a legjobb barátom volt, szinte már a testvérem. - ez már nem egyezett, nekem azt mondták, hogy a szerelme volt. - Bolondoztunk este részegen a telefon kamerájával, és véletlen felvettük őket, ahogy valamit elásnak. Furcsa volt az alakja a zsáknak, és valamiféle balhéról beszéltek, elrohantunk, de észrevettek. Elrejtőztünk, és el akartunk menni a rendőrségre, de másnap elrabolták Őt. A felvételt kérték. Én el akartam vinni nekik, de dugóba keveredtem. Otthagytam a kocsim, és futva tettem meg azt a távot, de így is késve érkeztem, így senki nem volt a megbeszélt helyen. Többé nem láttam, miattam halt meg. A felvételt elástam a szekrényem legaljába, meg akartam semmisíteni, de mindig meggondoltam magam. Aztán ismét kezdtek felkeresni különböző verőemberek, próbáltalak elűzni magamtól, de késő volt. Úgy sajnálom, Sophie. Csak azért tettem, mert szeretlek. - csordult ki egy könnycseppje, és maghoz ölelt, de csak félig sikerült, ugyanis egyik kezem még mindig kötözte a hölgy.
Kicsordult egy könnycseppem, mindent értettem. Megtudtam, végre, mi kísértette, milyen terhet hordozott magával. Ha hamarabb tudom... Bár megértettem, hogy nem mondta el, én sem tettem az Ő helyébe. Egyáltalán nem haragudtam rá, helyette inkább erősen öleltem. És végre kimondta, hogy szeret!
- Én is szeretlek. - motyogtam a nyakába. Olyan jó érzés volt ezeket végre kimondani, mintha komolyabban összefűztük volna életünk, pedig ezt eddig is tudtuk, csupán nem mondtuk egymásnak. - Sheryl a Temzében van. - mondtam halkan, miután eltávolodtunk.
Először zavartan nézett rám, majd kicsordult egy könnycseppje, és lehajtotta a fejét. De szerintem egyben boldog is volt, hisz most végre nyugalomban lehet Sheryl, elkapták a gyilkosait. Szorosan magamhoz öleltem, nem akartam, hogy fájjon neki, hisz minden rendbe jött. Roland is csatlakozott, az öleléshez, így kicsordult egy könnyem. Minden rendbe jött, végre Ed is lezárhatta a múltját. Már nem üldözik a démonjai, vagy ha mégis, majd én segítek neki.

14. fejezet.

*2 hónap múlva*
- Mi jót olvasol? - ültem le Ed mellé a konyhaszigethez kávéval a kezemben.
Ő is a koffeinbombáját szürcsölgette, közben pedig olvasta a mai újságot.
- Garfield ismét lelöki Odie-t az asztalról, de olyan vicces. - mondta vigyorogva, mire hozzá hajoltam, és én is elolvastam.
Tényleg ennyi volt a lényege, de valóban aranyosan volt megcsinálva. Én is kuncogtam kicsit. Már megtanultam, hogy Ed minden reggel elolvassa az újság képregényét, földregésnek és árvíznek kell lennie, hogy kihagyja, de néha nekem is sikerül ezt elérnem. Lenéztem a bögrémre, amiben gőzölgött az ébresztőm. Tekintetem a csuklómra tévedt. Soha nem fog elmúlni a heg, mely karkötőként fonja körbe csuklóm. Örökké emlékeztetni fog, mit tettek velem...elraboltak. Igen, gyakran kelek az éjszaka közepén sírva, sikítva ezzel, de olyankor Ed vagy Roland mindig megnyugtat. Nem mertem egyedül menni sehova, de egy ideje már nem okoz gondot. Az életem újra visszarázódott a rendes kerékvágásba.
- Ma bemész az étterembe? - kérdezte kizökkentve csuklóm mustrálásából.
- Hmm? - kaptam rá kérdőn a tekintetem, nem nagyon tudtam értelmezni kérdését. Teljesen máshol jártam, hangja túl váratlanul ért.
- Megint a vágásokat nézted? - simította kezét a csuklómra, így eltakarta a hegeket.
Nyomott egy lágy csókot homlokomra, amitől eszméltem. Nem akartam ismét emlékezni, mert tudtam, akkor nem lenne jó kedvem még egy darabig.
- Mit is kérdeztél? - tereltem a témát, mire elmosolyodott.
- Hogy bemész-e ma dolgozni. - nézett rám huncut vigyorral. Ezt már ismertem, tervez valamit.
- Az attól függ. Tudsz jobb programot? - mentem bele a játékba.
- Ami azt illeti igen, de akkor a héten sem mész be. - mondta játékosan.
Kérdőn húztam fel a szemöldököm, azt hittem, moziba akar menni délután, vagy szétnézni kicsit. Miféle program az, ami eltart négy napig, hisz szerda volt?! Elnevette magát látva értetlenségem, mire még zavartabb lettem.
- Meg lettünk hívva Párizsba. Van egy VIP jegyünk ma és péntek estére, meg persze meghívó minden este a bulikra. - magyarázta, és előhúzott a zsebéből négy jegyet.
Kérdőn vizsgáltam meg őket, hisz még mindig nem tudtam, minek megyünk el oda, kinek a koncertjére. A mai jegy egy 1D koncertre szólt, míg a pénteki egy Taylor Swift-re. Elnevettem magam, és bólogattam. Szerettem ezt a társaságot, igazán kedvesek. És azt hiszem, Ed is nagyon örült, hogy elfogadtam a barátait. Na, meg persze már Niall és Demi is együtt vannak, Ellie pedig kikerült a képből...remélem, végleg.
- Csak Rolandtól kell elkéredzkednem. - nevettem, hisz ez persze vicc volt.
Azt hiszem, elmondhatom, hogy az életem teljes lett. Nem éreztem bárminek is a hiányát. Vagy egy nagyszerű bátyám, és egy nagyszerű éttermünk, erről a csodás srácról mellettem nem is beszélve. Sok nehézségen mentünk át, ajánlom, hogy most már az élet szép része álljon kettőnk előtt, melyben vidáman járom utam az én Vörös Mackómmal karöltve.

4 megjegyzés:

  1. Uuu... Nem is tudom, mit írhatnék hirtelen... Nagyon jó. ^.^ Van benne aranyos, vicces rész és eseménydús.
    Nagyon kíváncsi voltam már erre a novellára és megérte várnom. :)
    Egybe olvastam az egészet, nem is tudtam volna félbeszakítani a részek között... És még mindig a sokk hatása alatt állok. Gondoltam, hogy Ed nem gondolta azokat a bizonyos mondatait komolyan, de azért nem gondoltam volna, hogy emiatt... Fel sem merülhet egy ilyen az emberben... Legalábbis én így gondolom, szóval ezt okosan kitaláltad.
    Bele is tudtam élni magam és komolyan aggódtam Sophie miatt is... Tehát én csak jót tudok mondani a novellával kapcsolatban.
    Azért megjegyezném - egyáltalán nem bántásból, szóval remélem nem is veszed annak -, hogy nézd át a szöveget, ha lesz rá időd, mert vannak benne elírások.
    Remélem lesznek még ilyen novelláid vagy történeted is. ^.^
    Timi
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, haladok az átnézéssel, de mindig félbehagyom, mert egy új történet írása jobban húz magához. Hamarosan kijavítom, ígérem :)

      Törlés
  2. Zsoo*-*Imádtam ezt a történetet és azt szrretném kérdezni,hogy nem szeretnél írni megint Edről egy sztorit?:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, most egyenlőre sok van a tarsolyomban, ha azokkal végeztem, meggondolandó. Örülök, hogy tetszett :)

      Törlés

Music Note 4