Oldalak

You're my angel II.


Kedves Olvasó!
Meghoztam a 2. részt is. Többet nem tervezek írni. Lenne hozzá ihletem, de az már túl erőltetett lenne szerintem. Már túlságosan eltérne Tőlük. Köszönöm szépen a sok szép szót, amit az első részhez kaptam, nagyon hálás vagyok érte. Ez már nem álom, ez már a képzeletem tekervényeinek tovább csavarása, de remélem, azért jó lesz.
Figyelmeztetés: A TÖRTÉNET +18-AS RÉSZT TARTALMAZ!
Remélem, elnyeri a tetszéseteket, mint az előző. Jó olvasást.
                                                                                                                     xoxo Zsoo.
Ui.: Papírzsepit készítsetek, szükség lesz rá!                                



1. fejezet.

- Fogadod, hogy minden erőddel a Tiszta lelkű emberek védelmezésén leszel?
- Fogadom! - mosolygott vidáman Louis.
Figyeltem, ahogy térdre ereszkedik, majd Chur homlokon csókolja. Tengerkék szemeit egy pillanatra lehunyta ezt érezve, majd mikor felnézett az Angyalra szélesen mosolygott. Tekintete rám tévedt Chur mögött. Még szerencse, hogy Tanácstag vagyok még pedig nem is akármilyen jelentőségű, így részt vehettem Colnációján, első sorból nézhettem. Szeme boldogságtól csillogott, elégedetten néztem rá. Büszke voltam, Ő is átesett ezen. Most már képes gyógyítani könnycseppel. Régen ölni tudott, most gyógyítani. Erre még soha nem volt példa az Angyalok történelmében, és büszke voltam Rá, hogy Ő az első Sötét, aki megjavult, s hófehér szárnyakat kapott. A tudat belülről töltött el melegséggel, hogy ezt én tettem vele.
A szokott rend szerint kivonult a teremből, de én sajnos még nem szabadultam. Először még el kellett rendezni egy-két dolgot, hogy megtörtént egy újabb Colnáció.
Alig bírtam megülni egy helyben, össze-visszacsúszkáltam a nagy széken. Chur rám mosolygott, mikor ezt észrevette, majd mellém lépett. A fülembe suttogott, hogy csak én halljam.
- Menj csak hozzá! - suttogta.
Elmosolyodtam, és egy köszi-vel otthagytam. Chur nagyon jó barátom lett, egymás bizalmasaivá váltunk. Én segítettem neki, sokat adott a szavamra döntéseknél, és én is gyakran kértem ki véleményét a szerelem dolgairól.
Sietősen felpattantam, majd elnézést kérve kisiettem a teremből. Kirontottam az ajtón, és kérdőn pillantottam körbe kívül. Tekintetemmel egyre inkább a fehér szárnyakat kerestem, a csodás alakkal. És meg is láttam. A szökőkút szélén ült, figyelte az elsuhanó Angyalokat és a cifrábbnál cifrább növényeket, melyek nem is voltak foghatók az egyszerűségükben tökéletes földi virágokhoz. Mosolya szélesen ragyogta be az eget.
Hozzá siettem, de kiszúrt, így felállt. Kitártam karjaim, mire széles vigyort villantott, és megölelt.
- Nagyon izgultál? - kérdeztem halkan.
Erősen megszorította derekam, soha nem akartam elengedni.
- Igen, de olyan boldog vagyok. - motyogta a nyakamba.
Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit feje búbjára. Megfogtam a kezét, és az ég felé néztem jelentőségteljesen. Tudtam, már nem kell visszamennem a Tanácshoz, majd Chur elintézi. Ő csak elmosolyodott, majd kitárta szárnyait.
Felrepültünk egymás kezét fogva, ahogy mindig. Természetesen az első utunk hazafele vezetett a közös házunkba, ahol először csak egyedül laktam. Leszálltunk a hófehér fából készült verandára majd még mindig kézen fogva bementünk az ajtón. Egyikünk arcáról sem tűnt el a mosoly.
Megállítottam a nappali közepén, Ő pedig gonosz mosollyal, kitalálva gondolatom, ajkaimra tapasztotta sajátját. Azért néha még mái napig sikerül előcsalom belőle egy kis rosszaságot, egy kis gonoszságot, de ezzel nincs is baj. Imádtam, mikor ilyen. Fogával erősebben meghúzta alsóajkam, mire halkan sóhajtottam egyet csókunk közben, majd nyelvét átvezette hozzám.
Lágy csókcsatánk megszakítottam, mára más terveim voltak, hisz még csak reggel volt. Két Szerelem Angyalnak muszáj a dolgát végeznie. Pláne most, hogy Louis is átesett a Colnációján. Elléptem tőle, és a dohányzóasztalon lévő hosszú, összehajtott listához léptem, de még nem hajtottam szét.
- Mondj egy betűt, és egy számot! - mosolyogtam rá.
Ő csak szélesen vigyorgott, mindig így szoktuk.
- M és mondjuk...17. - felelte kevés gondolkozás után.
Széthajtottam a listát, és kikerestem az M betűnél a 17. embert, aki hozzánk fordult segítségért a szerelemben.
- Mathew S. Tyler, Atlantában imádkozik feleségéért, nem akarja, hogy meghaljon. Valaki megkéselte. - mondtam, majd elkönyveltem magamban, pontosan hova kell mennünk.
Louis elégedetten bólintott, és magára kapta saját nyilait tokjával illetve íját. Én is így tettem, majd kimentünk a házból. Vele mindig is gyorsabban értünk oda a helyekre, de ez csak nekem tűnt így, mivel közben bolondoztunk a felhőkkel.
Végül megérkeztünk Atlantába a megfelelő kórházhoz. Tudtuk, ide nem kellenek íjaink, de mégis hoztuk magunkkal. Leszálltunk a kórház tetejére, ahonnan éppen akkor repült fel egy másik Angyal. Oda intett nekünk, majd büszkén nézett ránk. Persze, hogy tudta kik vagyunk, minden Angyal tudta az Alvilágba és a Mennybe egyaránt, hogy mi vagyunk a Szerelem Angyalok, így tiszteletet vívtunk ki magunknak.
Behúztuk szárnyunk, majd kézen fogva besétáltunk a helikopteren érkezőknek szánt bejáraton. Haladtunk a folyosókon, fogalmunk sem volt, hova kéne menni, míg össze nem akadtunk egy nővérrel a folyosón.
- Elnézést! - szólt neki Louis, mire kérdőn fordul felénk.
- Miben segíthetek? - kérdezte mosolyogva a lány, még nem volt 30 se.
Tekintete a fegyverekre tévedt hátunkon, és ijedten nézett a szemembe. Még az a szerencse, hogy az enyémbe, így egy egyszerű szemkontaktussal hipnotizáltam. Ezt még Chur tanította.
- Mathew S. Tyler feleségéhez jöttünk. - mondtam lágyan.
Üveges tekintettel bólintott, majd lassan kinyögte a 629-es számot. Bólintottunk, és kézen fogva mentünk tovább, ahogy a nővér is. Semmire nem fog emlékezni ebből.
- Most már engem is megtaníthatsz erre. - mosolygott rám Louis.
Minden egyes alkalommal megjegyezte, ez mennyire király, mennyire tetszik neki, de amíg nem esett át a Colnáción nem tudtam megtanítani rá. Most viszont már semmi akadálya nincs, így szélesen elmosolyodtam.
- Rendben. - feleltem, és megálltam a 629-es szoba előtt.
Halkan nyitottunk be, először csak résnyire, hogy megnézzük nincs-e bent valaki. Szerencsére üres volt a kórterem, és a nő is altatók hatása alatt állt, ahogy elnéztem. Bementünk, majd becsuktuk az ajtót magunk mögött, Louis még be is zára, hogy senki ne nyisson ránk.
A hölgy mellé léptünk, a kis asztalon lévő kórlapból megtudtuk, hogy a neve Linda. Igazán szép név. Louis fölé helyezte kezet, és lehunyt szemmel érzékelte, mennyi lehet hátra neki. Ezt Sötétként is meg tudta mondani, szóval nem hittem, hogy téved. Én is éreztem a halál jelenlétét a szobában, majd Louis felém fordult, és halkan elsuttogta:
- Holnapután.
Szomorúan elhúztam a szám. Ő nem fog meggyógyulni. A kórlapjából ítélve, négy helyen szúrák hátba. Fel fogja adni a szervezete a küzdelmet. Vajon ki tehette ezt ezzel az ártatlan nővel? Éreztem tisztaságát, jóságát, kedvességét a levegőben, szinte belebegte a szobát pozitív kisugárzása.
- Csináld Te! - mondtam halkan Louis-nak.
Szemem lepetten kerekedett ki, majd megcsillant az izgalomtól. Látszott, hogy ki akarja próbálni. Bólintott egyet, és ismét a hölgy felé fordult.
Szemeit lehunyta, és erősen koncentrált, hogy átérezze életét. Kezei közé vette az apró kezeket csodálattal figyeltem, olyan tökéletes volt így. Vajon Ő is így nézett engem, mikor gyógyítottam? Homloka lágy ráncba szaladt, szeme sarkából kicsordult egy könnycsepp, mely a nő kézfejére hullott. Halványan elmosolyodtam. Tudtam, ez segítség, de mégis vágyat éreztem, hogy azonnal hozzá menjek, és letöröljem könnyét. Rossz volt Őt sírni látni, még ha jó okból is. De tudtam, mivel jár ez. Azért sírunk, mert átéljük az adott ember életét. Ha bárki is sejtené, az én szemem előtt hány élet pergett már le... És mind egy nyomot hagyott bennem. Ez a Nő sokat szenvedett az elmúlt napokban, és Louis-ban ez meg fog maradni. Ettől akartam megóvni Őt, de úgysem tudom örökké. Most lett Őrangyal Sötétből, nyilván ki akarja próbálni képességét.
A könnycseppet beszívta Linda bőre, majd halovány sárgás folt maradt utána. Ilyet még soha nem láttam, de mire Louis kinyitotta a szemét, már el is tűnt. Talán nekem is marad ilyen folt, csupán nem veszem észre. Nem foglalkoztam vele különösebben, sokkal inkább lekötött, Louis széles, elégedett mosolya. Büszke voltam rá, és azt hiszem, Ő is büszke volt saját magára. Hozzám jött, és megölelt, én pedig viszonoztam ezt. Kézen fogva, boldogan sétáltunk vissza ismét a tetőre. Kitártuk szárnyunk, láttam Louis-n, úgy érzi, most bármire képes. Én is ugyanígy voltam ezzel az első gyógyításom előtt. Kézen fogva repültünk fel a felhők fölé, ahol mindig ránk süt a Nap.

2. fejezet.

- Mi? Óh, ne! Balra! - kiabáltam felállva, teljesen beleéltem magam.
Olyan érzés volt, mintha újra én játszanék, mintha az edzőnket hallanám. Hívtak ismét játszani, ahogy minden évben, de ismét nem vállaltam be. Nem lenne időm az edzésekre, csoda, hogy erre a meccsre eljöttem. Imádom a Cloudball-t, ez marad az örök kedvencem, de sajnos nem játszhatom kedvenc sportom. Louis mosolyogva figyelte ezt. Tudta, hogy én is nagy játékos voltam, de az Alvilágban nem voltak ilyen meccsek. Ott nem szórakoztak. Nálunk más volt, és mindig mosolyogva figyelte a mérkőzéseket.
Visszaültem a helyemre, és feszülten figyeltem a folytatást. De nem koncentrálhattam rá, megjelent szemem előtt egy szellemkép.
"Sürgősen gyere a Tanácsterembe! Chur"
Lepetten kerekedett ki a szemem. Vajon mi történt? Oldalba löktem Louis-t, és megmutattam neki is a szellemképet, majd egy laza mozdulattal eltüntettem, mintha elfújta volna a szél. Kérdőn nézett rám, érdekelte, mi ez, mire csak megráztam a fejem, jelezve; ejtésem sincs, mit akarhat. Louis is Tanácstag lett, hogy hivatalosan is Szerelem Angyal vált belőle a Colnáción. Sóhajtva felálltunk, és lesétáltunk a felhőről, ami ülőhelyünkül szolgált eddig.
Végre el tudtam jönni egy Cloudball meccsre, de innen is le kell lépnem, mert valami életbe vágóan fontos dolog miatt hív Chur. Sietősen repültünk el a nagy épülethez, majd szépen megformázott oszlopai előtt leszálltunk. Gyors léptekkel, kézen fogva mentünk be a Tanácsterembe, ahol az ideges Chur-ral találtuk szembe magunkat. Furcsa, hogy egy Tanácstag sincs itt, csupán mi ketten.
- Mi a gond, Chur? - kérdeztem, már távolról, majd megálltunk előtte.
- Harry! Én...nem tudom...nem biztos...remélem, nem... - hebegte idegesen össze-vissza, mire megfogtam a vállát, és aggodalmasan néztem 457 éves szemeibe. Mélylevegőt vett, majd összefüggően kezdett beszélni. - A jelek szerint a Sötétek ismét meg akarnak minket támadni. De ez még koránt sem biztos. Ma eltűnt egy Tanácstag rögtön azután, hogy engem megtámadtak. Szerintem meg akarják ölni a vezetőket, hogy pánikot keltsenek. - magyarázta komolyan.
A szemem lepetten kerekedett ki, nem hittem a saját fülemnek. Louis védelmezőn szorította meg derekam, és közelebb húzott magához. Éreztem, hogy félt engem, hisz mi ketten is Tanácstagok vagyunk. 
- Még nem mondtam el senkinek, nem akartam pánikot kelteni. Kell a véleményed Harry! Miért csinálják ezt? - mondta a szemembe nézve.
Számított rám, valami nagyon okosat kellett mondanom. Annyit tanultam ezekről a háborúkról a Képzőben, most mégsem tudtam, hogyan kéne cselekednünk.
- Egy biztos, mi nem halhatunk meg. Szólnod kell a többi tagnak is, hogy legyenek nagyon óvatosak. Meg kell védeni magunkat, nem szabad hagyni, hogy megöljenek. - mondtam komolyan.
Chur kicsit gondolkozott, majd egyetértően bólintott. A fejemben egy ötlet kezdett megfogalmazódni, a szemem megcsillant.
- Van egy tervem, ha beválik, nem tudnak bejönni a Mennybe. - mosolyogtam elégedetten.
- Rendben. Csináljátok, én pedig elmondom a Tanácstagoknak. De az Angyaloknak egy szót se, nem akarok pánikot még. Majd ha biztosak leszünk benne, hogy tényleg támadás készül, tájékoztatjuk őket. - mondta határozottan, mire mindketten bólintottunk Louis-val.
Kihúztam szerelemem a teremből, és egyből haza repültünk villám tempóval. Sietősen rontottam be a házba, és már kezdtem is elméletemet, de nem álltam meg.
- A Sötétek ki nem állhatják az Angyalgyökér nedvét, igaz? - kérdeztem Tőle, miközben lefelé haladtam - A Citromfű pedig csavarja az orruk.
- Igen. - helyeselt Louis.
Az alaksorunk nekem volt berendezve. Itt voltak a tömérdek gyógy-főzeteim, melyeket a hosszú évek során fejlesztettem ki, valamint a fegyvereink is helyet kaptak. Ide rohantam én be, és az asztalt azon részére, ahol nem voltak üvegcsék, kiterítettem a Menny térképét.
- Remek! Akkor, ha minden igaz, ha ide...ide...ide...és ide kiteszünk egy-egy ilyen főzetet nem jönnek közelebb, ugye? - kérdeztem komolyan Louis-ra pillantva, miután megmutogattam a helyeket a térképen.
- Hát...lehet benne valami, de szerintem közelebb kéne. Mondjuk 200 méterenként. - javasolta.
A térképet bámulva végeztem el a fejszámolásom, amiből az jött ki, hogy kell úgy 20-25 főzet. Határozottan bólintottam, majd a hatalmas polcaim felé vettem az irányt, ahol rengeteg gyógynövény sorakozott. Kis keresés után levettem róla két üvegnyi Angyalgyökér nedvet, és pár marék összetört citromfüvet is magamhoz vettem. Egybeszórtam mindet, majd alaposan összekevertem. Louis idő közben felment, hogy elkészíti a vacsoránkat, amiért hálás voltam neki. Már elegem volt a sok kevergetésből, de még sötétedés előtt ki akartam tenni a főzeteket.
Úgy éreztem magam, mint egy boszorkány szárnyakkal, de persze boszorkányok nem léteznek, csupán olyan kémikus Angyalok, mint én. Bár eddig én még egy hozzám hasonlóval sem találkoztam, az Angyalok nem nagyon szeretnek új dolgokat kipróbálni.
Késznek éreztem a keveréket, így mélyen beleszippantottam. Nekem kimondottan tetszett az aromája, de remélem, a Sötétek nem fogják vonzónak találni. Szerintem működni fog, hisz csak olyanok vannak benne, amiket ki nem állhatnak.
Louis letrappolt a lépcsőn hozzám, majd befogta az orrát, és köhögve felrohant. Lepetten húztam fel a szemöldököm, neki komolyan nem tetszik? Sietősen mentem utána, a nappaliban sikeresen utolértem, de nem állt meg, mikor elkaptam a kezét. A mosdóba rohant, és a wc fölé görnyedve öklendezett. Lepetten figyeltem mozdulatait, semmit nem értettem. Komolyan ennyire borzalmas lenne? De hát nekem tetszett az illata.  Kis idő után összeszedte magát, és megmosta arcát.
- Mit rontottál el? Ez borzalmas! - lihegte a csap szélére támaszkodva. Lepetten húztam fel a szemöldököm.
- Semmit nem rontottam el. Ez az a főzet volt, ami elriasztja a Sötéteket. - magyaráztam zavartan.
De ahogy kimondtam ezeket a szavakat egyből megvilágosodott bennem minden. Louis arcán is végigfutott a felismerés, és ijedten nézett rám a tükörből. Ugyanarra gondoltunk, de nem mertük kimondani.
- Ugye nem...? - hebegte idegesen.
- Lehet... - válaszoltam egészen halkan, mintha nem akarnám, hogy meghallja.
Lehajtotta a fejét, és nagyot sóhajtott. Lehet benne valami, hisz Louis régen Sötét volt, ezt csak nem tudják teljesen kiirtani belőle. Még mindig irritálóak számára ezek a dolgok, részben még Sötét. De nem volt olyan vészes reakciója, nem hányt csupán öklendezett, és hamar helyrejött.
Láttam, hogy ez nehéz neki, így hozzá mentem, és megöleltem hátulról. Nagyot sóhajtott, most látszólag még az sem nyugtatta meg, hogy a nyakába csókoltam. Nem csodálom, a helyében nekem is nehéz lenne ez az egész.
- Nem teszem ki, nem kell érezned soha többé. - motyogtam a nyakába, hogy megnyugodjon.
Hirtelen fordult meg karjaimban, arcunk alig pár centire volt, komolyan a szemembe nézett.
- Tedd ki, nem jöhetnek be a Sötétek. Én majd hozzászokok. - mondta komolyan.
Meg akartam kérdezni, hogy biztos-e benne, de ajkait enyémekre tapasztotta. Élveztem csókját, éreztem benne minden egyes érzelmet, mely felkavarta illetve megnyugtatta. Mindennél jobban szerettem Louis-t, és rossz volt látni, hogy mekkora fájdalommal jár neki a kettőssége, de az én szememben még különlegesebb lett ettől.
Ajkaink elváltak, homlokom övének döntöttem. Éreztem kifújt levegőjét, és ez mesés volt.
- Tudod, ha elkezdődik a háború, rám biztosan vadászni fognak. - motyogta halkan ajkaimra.
Hosszan lehunytam a szemem, és magamhoz öleltem. Nem akartam elengedni soha. Ezzel tisztában voltam, a Sötétek nem olyanok, hogy hagyják nyugodtan élni, ha megtudják, mi lett belőle. Bosszút akarnak majd állni...már ha eddig még nem tudják, hogy a Szerelem Angyala lett. 

3. fejezet.

Aggodalmasan jegyzeteltem a hófehér füzetembe. Vajon ez most mi lenne? Vajon, most mire vonatkozna? Mit jelentene? Három gyógynövény hatására jöttem rá, így azokat ismét belefirkáltam a füzetembe, de gondolatban nem éppen itt jártam. Arra gondoltam, hogy vajon mi lehet a baj? Miért nem halad a folyamat?
Összetörtem pár angyalgyökeret, azt terveztem, újabb adag főzetet gyártok, hogy tudjunk még kitenni távolabb is a Mennytől. Gondolom, bevált, mivel nem jöttek Sötétek a Menny kapuin belül, bár nem hiszem, hogy megpróbálták volna. Louis kicsit nehezen lépi át a határt, de ez soha nem mutatja. Nagyon erős. Még egy Tanácstag meghalt, már csak 5-en maradtunk és Chur, ami elég aggasztó.
Két kar fonódott a derekam köré, ijedten ugrottam meg, így az összetört növények kiborultak az asztalra. Hirtelen perdültem meg, el voltam foglalva gondolataimmal, nem számítottam most erre. Louis mosolygós arcával találtam szembe magam. Huncut vigyor játszott arcán, örült, hogy megijesztett. Komolyan mértem végig, Ő járt a fejemben. Mi a baj vele? Ma délelőtti kiruccanásom nem volt valami eredményes. Egyedül mentem, tudnom kellett, hogy igaz-e a dolog, mielőtt bármivel is megvádolom.
- Mi a baj Hazz? - kérdezte zavartan, és közelebb állt hozzám, de én egy lépést hátráltam, így az asztalnak simultam, melyen a sok értékes gyógynövény és keverék pihent. Erre lepetten kerekedett ki a szeme, és egy lépéssel hátrébb állt.
- Ma érdekes ima futott be hozzám. - magyaráztam komolyan, mire kérdőn felhúzta szemöldökét. - Emlékszel még Lindára, akit két hete meggyógyítottál? - válaszul bólintott, és várta a folytatást. - Nos, ma ismét jött az ima a férjétől. Azt kérte, gyógyítsuk meg a feleségét, enyhítsük hatalmas fájdalmát.
- Micsoda? - kérdezte ledöbbenve.
- Amíg oda voltál, meglátogattam. Nem éreztem a halál jelenlétét, ami nagyon érdekes tekintve, mennyire romlott a hölgy állapota, és mennyire szenved. - magyaráztam komoly arccal.
- Micsoda? Ez most akkor mit jelent Harry? Nem értem! - akadt ki.
Látszólag nagyon idegesítette, és szomorúvá tette, hogy nem vált be könnycseppje. Volt egy elméletem, de még én is féltem ettől a végkifejlettől.
- Én azt gondolom, hogy keveredtek benned a képességek. Úgy értem, Sötét voltál, majd hirtelen Tiszta lettél. Eddig öltél a könnyeddel, most gyógyítasz. Szerintem ezek egybe folytak, ezért ilyenre vagy képes. Vagyis nem ölsz meg senkit, inkább élete végéig szenvedésre kárhozatod. Soha nem fog meggyógyulni, de nem is hal meg betegségébe. Talán ez az oka annak is, hogy nem nagyon bírod a főzetet. - magyaráztam halkan.
- Hogy mit tettem? - kérdezte ijedten.
Megrémítette a dolog. Tudtam, szeretett volna megjavulni, de ilyenre még nem volt példa, így nem hittük, hogy ez lesz belőle, hogy több kárt fog okozni, mint hasznot. És ezt Ő is pontosan tudta.
- Te jó ég! Egy szörnyeteg vagyok! Fogadok az a nő, azt kívánja bár inkább megöltem volna. - motyogta halkan.
Kicsordult egy könnycseppje, és üvegesen bámult maga elé. Elszörnyedtem szavai hallatán. Egyből megöleltem, és magamhoz húztam.
- Dehogyis. Nem vagy szörnyeteg. És nem kívánja azt, mert én meggyógyítottam. - dörzsöltem meg a hátát nyugtatón.
De Ő nem ölelt vissza. Éreztem nyakamon könnyének égető nedvességét. Annyira fájt, hogy ez történt, megfordult a fejemben, hogy talán nem kéne elmondanom neki, de tudnia kellett, hisz ha legközelebb nem vagyok ott és gyógyítani akar, nem fog jól végződni. Még szerencse, hogy azóta nem volt halál-közeli esetünk, csupán csak a nyilainkat kellett használni. Eltolt magától, és könnyes szemekkel nézett a szemembe.
- De Harry, Te is tudod, hogy az vagyok. Soha nem leszek olyan Tiszta, mint Te vagy. Akármennyire is próbálkozom, nem megy. Te vagy a tökéletes, az ártatlan, a példa Angyal, akire mindenki felnéz. De nekem ez nem megy! Nem bírom ezt! - lökött hátra mérgesen, és könnyektől üveges tekintettel felrohant a lépcsőn.
Lepetten néztem utána, beletelt kevés időbe, míg felfogtam, mi is történt az imént. Louis mérges volt rám. De miért? Mi rosszat tettem? Méreg szülte szavakat vágott a fejemhez, melyek visszafordíthatatlanul megsebezték szívem. Én nem akartam ráerőltetni ezt, azt hittem, Ő Jó Angyal akar lenni, hisz mindig azt mondta. Én nem hittem, hogy egyszer meg fogom bántani azzal, aki vagyok. Hibásnak éreztem magam, hogy ezt tettem vele. Bűntudatom volt, hogy ráerőltettem a fehér szárnyakat. Lehajtottam a fejem, szárnyaim visszahúztam, nem akartam látni őket. Az asztalnak támaszkodtam, és tűrtem, ahogy szépen lassan kicsordult egy könnycseppem, majd lefolyik az államig, ahonnan a mélységbe veti magát. Az én hibám volt, hogy így érez.
Lassan indultam el felfelé a lépcsőn, meg akartam keresni, és bocsánatot kérni tőle hogy megfojtottam akaratommal, de én tényleg azt hittem, Ő is szeretné. Mindenhol szétnéztem, majd a hálóba mentem be utoljára. Ott feküdt az ágyon, szeme csukva volt, aludt. Halk sóhajt hallattam, nem volt szívem felkelteni. Majd holnap reggel, tiszta fejjel megbeszéljük. Levetkőztem, majd bemásztam mellé boxerben, ahogy Ő is aludt. Felém volt fordulva, így lágyan magamhoz húztam. Jólesően sóhajtott, majd karomra fektette a fejét. Vonásai lággyá váltak, halványan elmosolyodott, mikor lágyan befészkelte magát karjaimba. Jólesően hunytam le a szemem, és hajába hajtottam a fejem. Nincs itt semmi gond. Szeret, ez egyértelműen látszik.
***
Álmosan keltem fel, sokáig tartott, míg kinyitottam a szemem. A fehér igazán visszaadja a reggeli világosságot, szinte kivakultam tőle. Álmosan fordultam a másik oldalamra, mitől jött a felismerés: egyedül vagyok az ágyban. Egyből eszembe jutott a tegnap esti veszekedésünk, így idegesen ültem fel az ágyban. Felpattantam, de bár ne tettem volna! Látóköröm elhomályosították a fekete pontok, erősen szédülni kezdtem. Megtámaszkodtam a falon, és vártam, míg elmúlik a hatás. Közben végig azon járt az eszem, amit tegnap mondott Louis. A bűntudat belülről mardosott szavaira visszaemlékezvén.
Lementem a földszintre, egyenesen a konyhába. Biztosan teázik. De a konyha üres volt, senki nem volt ott. Végigjártam az egész házat, az idegeim minden egyes üresen talált helyiség láttán egyre jobban kikészültek. Még az alaksorba is lementem, de sehol nem találtam. Arra gondoltam, hogy csak elment sétálni. A konyhába indultam, és azon gondolkoztam, vajon mit fogalmazzak meg neki a szellemképben. Megfogalmaztam magamban a megfelelő szöveget, mikor inni akartam egy narancslevet, de a tekintetem a konyhaszigetre tévedt egy pohár narancslé volt kiöntve nekem, a kedvenc poharamba, épp ameddig szeretem. Ez csak Louis lehetett. Elmosolyodtam, és leültem a konyhasziget egyik székére. A pohár egy félbehajtott, hófehér A/4-es lap csücskén pihent. Belekortyoltam az innivalóba, miközben széthajtottam a levelet. Azt vártam, hogy Louis írt nekem, hogy el kellett ugrania valahova, de ez annál hosszabb volt. Oldalra tettem a poharat, és olvasni kezdtem.
"Drága Hazz!
Gondolom észrevetted, hogy nem vagyok a házban. Előre is leszögezném, hogy nagyon szeretlek bármi is történjen. A szavaim, amiket tegnap a fejedhez vágtam, már ezerszer megbántam. Mikor este bebújtál mellém, és magadhoz öleltél...mennyei érzés volt. Bár azt hitted, már alszok, de nem. Elnézést ezért, de nem akartam megbeszélni ezt veled. Azt hiszem...gyáva vagyok, szemtől szemben túl nehéz lett volna. Hiányozni fognak apró érintéseid, lágy csókjaid. Tudom, nem érted, ezt miért írom. Elmagyarázom:
Elmentem. Nem a Te hibád, nem akarom, hogy magadat okold. Egyszerűen...mindketten tudtuk, hogy én soha nem leszek Tiszta, soha nem fogok tudni teljesen megjavulni. Azt hittem, ezt el tudom nyomni magamban, legalább figyelmen kívül hagyhatom, de nem ment. Nem tudok gyógyítani, nem tudok elviselni egy egyszerű illatot. Többet ártok, mint segítek, ezt Te is nagyon jól tudod. Teljesen jogtalan volt, amit tegnap a fejedhez vágtam. Én csak...azt hiszem, csupán bűnbakot kerestem, de az én magam vagyok. Ne vedd komolyan egy szavam sem.
Ma hajnalban, összedobáltam pár cuccom, és elmentem. Chur-ral megbeszéltem, leköltöztem a Földre. Kérlek, ne keress, azt hiszem, kell egy kis nyugalom. Nem miattad, egyszerűen csak elegem van abból, hogy én soha nem érhetem el a célom.
Elmondhatatlanul szeretlek, kínszenvedés nélküled. Nem tudom, mihez akarok kezdeni, egyszerűen nem bírom tovább ott. Minden olyan Tiszta, én nem illek oda. Hiányozni fogsz, visszamegyek hozzád ígérem, de adnod kell nekem egy kis időt. Te vagy a szerelmem, az életem, nem tudok nélküled élni, hamarosan újra a karjaimban tartalak, ígérem.
                                                                                              Szeretlek, millió csók
                                                                                                                      Louis xx"
Könnyem benedvesítette a papírt, nem tudtam felfogni még, hogy mit jelentenek szavai, csupán a jutott el az agyamig, hogy elhagyott. Magam elé meredtem, beletelt egy kis időbe, míg felfogtam minden egyes szavát, melyek kirántották lelkem egy-egy darabkáját. Nem akartam elhinni, amit leírt, makacsul tiltakoztam, mint egy kisgyerek. Nem értettem, miért nem tudta megbeszélni velem. Nem értettem, miért lépett le így, veszekedéssel. Meg tudtuk volna beszélni. Azt írta, gyáva volt, azért hagyott itt így, de Ő soha nem volt gyáva. Én tettem ilyenné, és ezért átkoztam magam.
Könnyeim lassan eláztatták a papírt, nem bírtam tovább ülni. Az jutott az eszembe, hogy Ő most egyedül van a Földön. Ez egyáltalán nem biztonságos, hisz a Sötétek vadásznak rá, még így 8 év után is. Olyan sokáig voltunk már együtt, hogy el sem tudom képzelni nélküle az életem. Már nem tudok nélküle lefeküdni, nem tudok egyedül aludni a nagy, üres ágyba. Annyi titkot rejt az az ágy, annyi heves érintést láttak már a falak, melyeknek soha nem szabad kitudódniuk, mi mégis legszebb óráinkként tekintünk rájuk.
Megtöröltem a szemem, és olyan gyorsan repültem Chur-hoz, mint talán még soha. Idegesen dörömböltem háza ajtaján, míg ki nem jött.
- Harry, minden rendben? - mért végig idegesen.
- Nem! Semmi nincs rendben. Miért hagytad, hogy Louis lemenjen a Földre? - kiabáltam rá mérgesen.
Behúzott a házba, gondolom nem akarta, hogy a nyílt felhők alatt akadjak ki.
- Nézd, Harry! Én nem tudom megakadályozni, ha ezt szeretné, nem állhatok az útjába. Különben is azt mondta, hamarosan visszajön. - fogta meg a vállam biztatóan.
- De vadásznak rá! Ha meglátják, szerinted, nem fogják elkapni? Mindenki ismeri az arcát! Könyörgöm, az Apja a Sötétek vezére! - akadtam ki, de ezt nem kellett volna.
Ezt senki nem tudta, csak mi ketten. Chur-nak sem mondtuk el soha, így most szinte kiesett a szeme a helyéről, olyan szinten kikerekedett. Egyből lenéztem a padlóra, tudtam, butaságot csináltam.
- Hogy kicsoda? Ezt miért nem tudtam?! - szólt rám keményen.
Én csak elnéztem oldalra, nem akartam itt fecsérelni az időt, de nem volt mit tenni. Én csináltam magamnak a bajt. Chur erősen megfogta a vállam, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Szárnyaim fenyegetőn tártam ki, kész voltam rá, hogy nekem ront. De ehelyett idegesítően nyugodt hangon kezdett beszélni, ami látszott, nehezére esett.
- Nézd Harry! Elnéztem neked, hogy férfi párt választottál magadnak, elnéztem, hogy nem meséltél semmit az Alvilágról, de azt hittem, ez azért van, mert nehéz neked, nem azért mert olyan a párod, akinek keresnivalója sem lenne itt. Nem volt Angyalhoz méltó, amit tettél, hazudtál. - vágta a fejemhez, mire lepetten felhúztam a szemöldököm. Nekem nagyon nem így tűnik.
- Mi? Nem hazudtam! Ha rákérdeztél volna, elmondtuk volna. Louis nem rossz Angyal, igenis ide tartozik! - álltam ki mellette...mellettünk.
- Ezt csak szerelemből mondod. De rendben, legyen. A származása ellenére, eleget bizonyított. Elhiszem, hogy megjavult, abban az esetben, ha elmeséled pontosan mi történt 8 éve!
A szemem szomorú lett, nem akartam erről beszélni. Valamilyen szinten tényleg nehezen ment, hisz annyi szörnyűség történt velünk, bár minden rendbe jött...egy időre. Aprót bólintottam, mire a kanapéhoz húzott, leültetett a fehér bőrre, és érdeklődve figyelt. Nem tudtam hol kezdjem, mondhatnám, hogy nem emlékszem már, de ez hazugság lenne, hisz soha nem fogom elfelejteni. Még 8 év után is úgy élnek bennem az emlékek, mintha tegnap történt volna. Mély levegőt vettem, egyben erőt is gyűjtöttem, majd belekezdtem.
- Az iskolában Louis és még két srác rákos barátjának helyére kerültem, 8 éve. Utáltak, mivel azt hitték, visszajön a srác. Először én is láttam Louis-on, hogy gonosz, de nem tudtam, azért, ami. Aztán szépen lassan megjavult. Megvédett tőlük, és megcsókolt. Elvitt a kórházba Liam-hez, akit meggyógyítottam egy tollammal, mikor egyedül maradtam vele, de óvatlan lehettem, mivel Louis meglátott, de itt még nem tudtam róla. Rossz helyről húztam ki a tollat, nem tudtam repülni, akkor még nem ismertük a keveréket. Aztán egyik este mikor ketten voltunk nálunk, meg akart ölni, de nem tette, mert szeretett. Akkor tudtam meg, hogy Sötét, aztán Gemma rátámadt, mert azt hitte, engem akar bántani. Anya nem tudta, csak, mikor futás közben elraboltak. Louis elmondta neki, megadta a receptet, és lement megmenteni, de Őt is elkapták, és bezárták hozzám. Kihúzták két-két tollunk, hogy ne tudjunk elrepülni, de csak egyikünknek volt elég a gyógy-keverék. Én ezt nem tudtam, így a tudtom nélkül nekem adta mind, aztán még a kulcsot is megszerezte. Eltervezte, hogy feláldozza magát értem, én pedig tettem, amit mond. Szerettem, de elrepültem, mert megígértette velem. Ő pedig ott maradt az Apjával. Én 5 évig azt hittem, hogy meghalt, de amikor 3 éve találkozunk...elmesélte, milyen barbár módon leégették a szárnyát. Utána Angyal lett, azt tudod, de azt egyikünk sem tudta, hogy keveredni fog benne a két képesség. Két hete, a Colnációja után Ő hullatott könnycseppet egy hölgyért, de egy hete kaptam egy imát, hogy nem gyógyult meg. Keveredtek benne a dolgok, így nem tud sem ölni, mint régen, sem gyógyítani. Élete végéig kínszenvedésre kárhoztatja az embereket. Ezt nem bírta, ezért ment el kis időre! Érted már?! - néztem fel rá könnyben ázó szemekkel.
Fájt mindent felidézni, jelen pillanatban ez sok volt. Annyi minden történt velünk, erre még azt is eszembe kell juttatni, amit 8 év alatt nagy nehezen próbáltam kiölni elmémből. Leszegtem fejem, nem akartam, hogy Chur ennyire gyengének lásson. Még soha nem meséltem el ezt ennyire egyben, ennyire részletesen senkinek. Még a családomnak sem. Könnyeim égették arcom, majd hirtelen egy kéz fogta meg a vállam. Felnéztem Chur-ra.
- Annyira sajnálom, amit mondtam. Megérdemlitek egymást, mindketten csodás Angyalok vagytok, tiszta lélekkel. Vissza fog jönni hamarosan. - mondta halovány mosollyal.
Nem feleltem semmit, csak bólintottam, majd elnézést kérve felálltam, és elindultam az ajtó felé. Kikísért, de csendben voltunk. Ekkor beugrott valami, nem kéne bárkinek is rajta kívül, így látnia.
- Ugye nincs itthon a lányod. - kérdeztem tőle halkan.
A szeme ijedten kerekedett ki, amit őszintén szólva nem értettem, majd rendezte vonásait.
- N-nincs...Ő...Ő leköltözött a Földre. - hebegte zavartan, össze-vissza.
Nem értettem, miért ennyire zavart, de biztos csak a történetem miatt. Bólintottam, majd kimentem az ajtón. Hazarepültem, a gond csak annyi, hogy abban a házban minden Louis-ra emlékeztet. De nem leszek sokáig egyedül, hamarosan vissza fog jönni. Lenyugszik, egy hét...remélem.

4. fejezet.

Louis hiánya lassan felőrölte idegeimet, de nem ám naponta. Ne-hem. Minden egyes külön töltött másodpercben hangos csattanással szakadt el egy-egy apró idegszálam, mely aztán valahol a fehér parkettán landolt, hacsak el nem porladt a földre érkezésig a magánytól. Egyedül voltam a hatalmas házban, már ha otthon voltam. Mondhatni, figyelemelterelés képpen nyakig ástam magam a munkába. Másfél hét alatt (ugyanis Louis már ennyi ideje nem adott magáról életjelet, de tiszteletben tartottam kérését, nem kerestem meg) többet dolgoztam, mint eddig valaha. A szerelem szinte megnőtt világszerte, a gyógy-főzeteim sorra születnek. Mindenféle, halmozom őket, hogy ha hirtelen kéne, legyen. Már egy szekrényt teleraktam üvegcsékkel, mely a falba van rejtve a receptekkel együtt, egy Louis-val való közös kép takarásában.  Ha elfoglalom magam, nem tűnik fel annyira hiánya. De neki is kidolgozta egy főzetet. Minden Tiszta hatású gyógynövény benne van, talán ezzel Ő is teljesen megtisztulhat, de persze semmi nem biztos.  
Akkor jövünk rá, mennyire fontos egy adott ember, ha elveszítjük. Soha nem voltunk egyfolytában együtt otthon, Ő rendszerint a házban volt, míg én az alaksorban, most mégis más volt a hiánya. Most ha felmentem a nappaliba vagy a konyhába, nem találkoztam mosolygós arcával, nem kaphattam édes csókjaiból. És ez pokoli érzés volt, mely minden átkozott pillanatban fojtogatott. Azon gondolkoztam, ha lehunytam a szemem, hogy vajon nem esett-e baja.
Fáradtan estem be az ajtón, majd elnyúltam a kanapén. Nem akartam pihenni, csinálna akartam tovább a dolgom, mégsem voltam képes megmozdulni. Energiám kihagyott, szédültem. Túlhajthattam magam. Feltápászkodtam, hogy lemegyek egy gyógyitalért az alaksorba, amit úgy 1 éve fejlesztettem ki. A lépcső korlátjába kapaszkodtam, a világ forgott velem, imbolyogva mentem, csak nagyjából érzékeltem, hova kell tenni lábam. Látóterem kezdték ellepni a fekete pontok, ilyet még soha nem tapasztaltam. Lábaim nem engedelmeskedtek nekem, kihagyott belőlük az élet. Tehetetlenül estem előre a lépcsőn, bár kezeimmel még erőtlenül kaptam a korlát után. Fájdalmas nyögés hagyta el a szám minden egyes fok után, de már nem tudtam mit tenni. A látószögem ellepték a fekete pontok, mindene sajgott, de ez jelentéktelenné vált. A sötétség elnyelt, magába foglalt.
***
- Harry! Harry ébredj fel! - rázott meg egy kétségbeesett hang gazdája a vállamnál fogva.
Úgy éreztem, szemhéjamra tonnás súlyok nehezednek, de a hang tulajdonosa ideges volt, túlságosan is ismerős, így lassan nyitottam ki a szemem. Chur aggódó tekintete pásztázott. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, mi történt velem, majd megpróbáltam megmozdulni, de fájdalom nyilallt minden végtagomba, homlokom ráncba szaladt. A számhoz tartott egy poharat, és megitatott, mint a betegeket szokták, de nagyon hálás voltam neki. Valóban hihetetlen szomjas voltam, jól esett a hideg víz. Nagy szemekkel néztem fel rá, lassan kezdett derengeni, hogy elájultam, de ez az Angyalokra egyáltalán nem jellemző.
- Mi történt veled Harry? Minden rendben? - kérdezte aggódva.
- L-leestem a lépcsőn. - mondtam halkan.
Aggodalmasan megcsóválta a fejét, majd felsegített. Mindenem fájt, tele voltam kék-zöld foltokkal, de ezt a ruha eltakarta. Pár tollpihém a lépcsőn hevert, majd összetakarítom, úgysincs rájuk szükségem. Oldalra néztem, és feltűnt, hogy a lépcső végénél az ajtó nyitva van, ami a "laborom" volt. Soha nem szoktam nyitva hagyni. Zavartan mentem felé, Chur érdeklődve követett. Lassan nyitottam be, majd lementem a kicsi lépcsőn, ami még várt.
A látvány, ami fogadott, ledöbbentett. Mindent összetörtek, semmi nem maradt épen. A főzeteim színes koktailban keveredtek a földön, az üvegszilánkok megcsillantak bennük. Ki képes ilyenre.
- Édes Istenem. - hebegte Chur halkan mögöttem.
Lementem, nem érdekelt, hogy bekoszolom magam. Szétnéztem, még az alapanyagok és tönkrementek. Tekintetem a falon lógó közös képünkre tévedt. Le volt öntve, így a színek kifakultak, az üveg be volt törve. Valaki nem szereti kettőnket.
- A Sötétek! - szűrtem a fogam között.
Egy reményem meg maradt. Leemeltem a képet, így kivillant a kis ajtó, mely a rengeteg főzethez vezetett. Kinyitottam, és megkönnyebbülve tapasztaltam, azok még egyben vannak. A receptjeimnek sem esett baja, nem szerezték meg.
- Nem értem. Akkor miért hagytak életben? - hebegtem zavartan.
- Harry... - szólt Chur óvatosan, mintha válaszolna a kérdésemre. Kérdőn fordultam felé. A falra mutatott, melyre fel volt tűzve egy fehér papír üzenettel.
Hozzá léptem, határozottan lerántottam, így leszakadt a szegről, majd elolvastam.
"A nagy Szerelem Angyal a saját szerelmét veszti el éjfélkor...ironikus nemde?"
A szám kipattant, erőtlen ujjaim közül szállingózva hullott alá a lap. Chur kérdőn nézett rám, de én csak meredtem rá, lefagytam.
- Nem öltek meg, mert az akarták, én menjek el hozzájuk... - hebegtem halkan.
Szemhéjam megrebbent, mikor kicsordult egy könnycseppem, és a mélységbe vetette magát, amint végzett arcomon megtett rövid útjával. Chur idegesen kapta el a karom, mire a szemébe néztem. Kezdtem észhez térni, és gyorsan pillantottam fel a falon lógó órára. 8, már csak 4 órám van! Sietősen fordítottam fel a felborult asztalt, majd kipakoltam rá pár dolgot a szekrényből. Chur idegesen lépett mellém, és figyelte mozdulataimat. A kezében a félig elázott papír pihent, így gondolom értette kapkodásom okát.
- Elmegyek érte, ha nem jönnénk vissza, a szekrényben minden recept és főzet megvan, ami kell. Vigyázz rá! Ja, és ne bízz meg senkiben! A Mennyben nem juthattak be a Sötétek, Louis is alig bírta a főzetet, pedig Ő már Tiszta Angyal lett. Szerintem másról van szó, és ezt Te is tudod.  - magyaráztam sietősen, miközben minden egyes főzet nevét megnéztem a szekrényben, de az Istenért nem találtam, amit kerestem.
- Nem mehetsz el! Kizárt, hogy meghalj, Harry! Nem gondolod komolyan, hogy van köztünk egy... - hebegte zavartan.
- De! Végre! - örültem meg, mikor megtaláltam a keresett üvegcsét.
Ha minden igaz, ez működni fog, és beválhat a tervem. Felét kitöltöttem egy apró üvegbe, szinte negyede az eredeti tárolójának, de nem volt sok abban sem. A másik felét lehúztam. Chur idegesen mért végig, éreztem, ahogy a keserű ital végigmarja torkom. A szárnyamba fájdalom nyilallt, szinte elviselhetetlen volt. Felüvöltöttem a fájdalomtól, majd a földre rogytam, és kitártam szárnyaim. Olyan volt, mintha milliószor tépnék ki az összes tollam, és kicsit mintha leégetnék. Chur aggódva térdelt le mellém, segíteni próbált, de eltoltam. Most nem szabad mellettem lennie. Ezt még soha nem próbáltam ki, de elméletileg működnie kell úgy 2 óráig. Erőtlenül görnyedtem előre, éreztem, hogy most van a tetőfokán fájdalmam, egyszerűen elviselhetetlen volt, de Louis arca lebegett szemem előtt. Majd átestem a holtponton, és szépen lassan enyhülni kezdett. Szinte éreztem, ahogy minden egyes tollam lassan átvált. Erőtlenül pillantottam fel Chur-ra, aki lepetten, zavartan figyelte szárnyam. Elmúlt a fájdalom, így lassan felálltam, majd magam elé húztam szárnyaim. Elégedetten mértem végig fekete tollaimon. Tökéletes, kicsit még el is mosolyodtam. Bevált a főzetem.
- Harry, mi ez? - kérdezte idegesen Chur.
- Egy főzet, ami beszínezi a szárnyam feketére. 2 óra után elmúlik, most pont jól jön. - magyaráztam sietősen.
Kicsit még fájt a hatása, de nem érdekelt. Kiszórtam jó adag gyógy-keveréket egy tasakba, hogy most biztosan jusson mindkettőnknek, majd magam elé húztam szárnyam. Ezt és a kis üveget, amit kitöltöttem, nem tudtam a számba rejteni, így egy madzaggal szárnyam tövéhez rejtettem a tollak takarásába. Chur elégedetten figyelte mozdulataim, büszkeséget láttam a szemébe. Sietősen mentem fel az emeltre, Ő is követett. Egyenesen a hálószobába mentünk, ahol nem törődve vele, hogy nem vagyok egyedül magamra kapkodtam, pár emberi cuccot, hogy ne tűnjek ki, mivel a Sötétek így öltözködnek. Bár fölsőt nem vettem fel úgyis szétszakadna, és Ők sem hordanak. Göndör tincseim hátrasöpörtem, majd két fekete sapka alá bújtattam, mely divatosan bukott le a fejem búbján. Az egyiket majd Louis-nak szántam. Elégedetten mentem le az előszobába, ahol egy cipőt terveztem felvenni, amilyet az emberek hordanak. Chur látva, mindjárt indulok, megállt előttem. Aggódva mért végig.
- Nem szívesen engedlek el megint, ugye tudod? - mért végig aggódva.
- Tudom, de le kell mennem érte. Ha velem történne valami, mondd meg Anyának és Gemma-nak, hogy nagyon szeretem Őket, és valaki óvja továbbra is a Szerelmet, de csak olyan, akit Te jónak találsz. - mondtam komolyan.
A szeméből kihullott egy könnycsepp, és szégyenkezve lesütötte szemét. Lepetten húztam fel szemöldököm. Nem tudtam, hogy ennyit jelentünk neki. Biztatóan megszorítottam a vállát, majd kimentem az ajtón. Már sötét volt, így szerencsére nem keltettem nagy zavargást fekete szárnyammal. Egyenesen a föld felé repültem, egy tisztáson. Tudtam, hogy így lehet lemenni az Alvilágba, pontosan emlékeztem mindenre. A 8 évvel ezelőtti emlékek most még élénkebbek lettek. Eszembe jutott a fájdalom, mikor ott kellett hagynom Louis-t, eszembe jutott az a magányos 5 év. Nem akartam ismét nélküle élni, inkább meghalok vele.

5. fejezet.

A szívem a torkomban dobogott, az adrenalin szintem az egekben szárnyalt. Minden egyes alkalommal, mikor eljött mellettem egy Sötét, imádkoztam magamba, hogy ne bukjak le. De simán ment minden, lerepültem arra a helyre, ahonnan mi szabadultunk ki. Feltételeztem, most is ott tartják fogva. Bementem azon az ajtón, ahol anno kifele vezettek minket láncra kötve. De bent megváltozott egy-két dolog, most nem a folyosóra érkeztem, hanem egy terembe. Nem is néztem szét, mi van tőlem balra, egyenesen mentem tovább az előttem nyíló ajtó fele, melyre a "Zárda" volt kiírva. Ekkor egy mély hangot hallottam meg.
- Hey, Te! - szólt hangosabban.
Megtorpantam, majd szaggatottan szívtam magamba a levegőt, miközben megfordultam. Talán nem lenne szabad ide bejönnöm...talán most elkapnak. Két Sötét állt velem szembe, és tartottak egy hatalmas sötétbarna falapot, melyen két női, fehér szárny díszelgett. Ledöbbenve néztem végig a termen. A falat mindenhol szárnyak díszítették, és egy csomó kereszt lógott a sarokban, mint amilyeneket az Angyalok hordanak. Mindenfele trófeák, melyek gondolom, nagy Angyaloktól származnak, és kivétel nélkül mind közülünk.
- Egyenes? - kérdezte a srác, így kizökkentett a szoba fixírozásából.
- Mi? Ja, igen. - feleltem egyszerűen, mintha semmiség lenne, miután rájöttem, arra kíváncsiak, vízszintbe van-e a kép a falon.
- Jó volt a tegnapi kivégzés, mi? Már nagyon elegem volt a csajból. - nevetett a srác.
- Igen, gyakrabban is lehetne ilyen. - feleltem a legjobb alakításom elővéve.
Mindketten bólogattak, majd elkezdték felszegelni az újabb trófeát, ami gondolom a tegnapi kivégzésről maradt meg. De vajon ki volt az? Mostanában csak a Tanácstagok tűntek el, egy nő sem. Különös, pedig biztos fontos volt, ha trófea lett belőle. De most inkább siettem tovább egyenesen.
Berontottam az ajtón, így egy folyosóra érkeztem, ahonnan egyetlen egy ajtó nyílt. Azon mentem be, így a zárdába érkeztem. Egy srác egyből felállt, gondolom Ő volt az Őr. A cellában Louis ült, de ahogy észrevett, egyből felállt, és a rácshoz jött. Hitetlenkedve nézett végig szárnyaimon, de persze nem buktatott le. A srác felé fordultam, aki kérdőn méregetett.
- Beszédem van a Tisztával, menj el addig vacsorázni. El fog tartani egy ideig. - mondtam komolyan, és hogy hiteles legyen, meg is ropogtattam a kezem mintha verekedni készülnék.
A srác gonoszul elmosolyodott, majd kiment a teremből. Megvártam, míg becsukódik az ajtó, majd Louis-hoz siettem.
- Hazz! - nyúlt az arcomhoz a rácsok között, én pedig a kezét szorongattam.
- Kiviszlek innen! - mondtam komolyan.
Bezártam az ajtót, majd az asztalhoz mentem, elvettem a kulcsot, így kinyitottam a cellát.  Bementem hozzá, egyből letámadta ajkaimat. Kezeim lepetten simítottam derekára, de azonnal visszacsókoltam. Istenem, de hiányzott már ez... Lágy ajkai kényeztették enyémet, a szikrák felmelegítették testem. De eltávolodtam, nem volt sok időnk. Szélesen mosolygott, majd kérdőn mérte végig a szárnyam.
- Ugye nem álltál át? - kérdezte óvatosan.
- Nem, csak egy főzet. Tépték ki tollad? - néztem kérdőn a szárnyára.
- Nem, trófeát akarnak csinálni belőlem, és ha eljössz értem, belőled is. - magyarázta.
Egyértelmű, akkor nem hiányozhat tollunk, hisz a falon fogunk díszelegni, de ez nem fog megtörténni. És még jól is jött, hogy nem kell várni, míg kinő a tolla. Hátranyúltam a szárnyam tövéhez, és lekötöttem róla a kis üvegcsét.
- Remek! Ezt idd meg! Nagyon fog fájni, de kérlek, halkan. - adtam a kezébe.
Semmit nem kérdezett, csak határozottan lehúzta. Mindig is imádtam, hogy ennyire erős, kemény. A homloka ráncba szaladt, ajkaiba harapott, szemét erősen lehunyta. Fájt neki, egyértelműen látszott. Tudtam, min megy keresztül, én is átéltem. Nem akartam így látni, legszívesebben átvállaltam volna fájdalmát, de ez egy szükséges rossz volt. Fájdalmasan felnyögött, és a földre rogyott, ahogy én tettem. Sietősen leguggoltam hozzá, és magamhoz öleltem.
- Mindjárt elmúlik, ígérem. Itt vagyok, veled. Szeretlek Lou. Nem lesz semmi baj. Itt vagyok. - nyugtattam, és azt hiszem, bevált.
Fejét nyakamba fúrta, légzése gyors volt, de hősiesen tűrte. Tekintetem szárnyára tévedt, mely a tövétől a vége fele lassan kezdett szürkévé, majd feketévé változni. Ez bámulatos. Erősen markolászta bicepszem, tudtam, hogy most lehet a csúcsponton, és akkor esett át ezen, mikor keze szorítása enyhült. Légzése lassan helyreállt, és felnézett rám. A szárnya fekete volt, amitől elmosolyodtam. Eszembe jutott, milyen volt 8 éve. Kétség kívül jól állt neki ez a szín, talán csak azért, mert így ismertem meg.
- Ismét fekete. - motyogtam csodálattal.
- Neked is csodásan áll. - nevetett halkan.
Levettem az egyik sapkát a fejemről, és neki adtam. Felvette, kétség kívül remekül állt neki. Nyomtam egy lágy csókot a szájára. Testemben túltenget az adrenalin, úgy éreztem, most bármire képes vagyok.
Felhúztam a földről, majd visszazártam a cellát, a kulcsot visszatettem az asztalra, és kimentünk. Szerencsére a két srác már nem volt a trófeáknál. Mindketten elfordítottuk a fejünk, nem akartuk látni, hány társunk halt meg. Ez meglehetősen szadista és barbár szokás.
Kimentünk az ajtón, és felrepültünk. Senki nem figyelt fel ránk így, hogy fekete a szárnyunk. Csupán két Sötét voltunk, és ez jól jött.
- Ők azok! Tudjátok, feketék! - kiabálta egy férfi hang mögöttem.
Összerezzentem, és Louis-ra néztem, aki megfogta a kezem, és sebesebben kezdett repülni. Felismertek minket, már hallottam is a szárnyak suhogását, de késő. Már átrepültünk a mennyezeten, és egyenesen a Menny felé tartottunk, oda nem tudnak bejönni.
Ahogy egyre jobban közeledtünk, egyre kevesebb szárny suhogott mögöttünk. Louis erősen szorította a kezem, ahogy sebesen repültünk. Végül megálltunk egy felhőn, a Menny szélén, már senki nem jött utánunk eddig. Ide nem tudtak bejönni, hála a főzetemnek.
Louis boldogan borult a nyakamba, és erősen szorított.
- Köszönöm. Ez ügyes volt.
Mosolyogva visszaöleltem. Éreztem az iróniát, hisz 8 éve ugyanez volt csak fordítva. De a gondolataim visszaterelődtek arra, amit az egyik Sötét kiabált, mikor menekültünk. Eltoltam magamtól Louis-t, és zavartan néztem a szemébe.
- Honnan tudták, hogy fekete a szárnyunk? - kérdeztem tőle komolyan, mire felhúzta a szemöldökét, majd elgondolkozott.
Végigfuttattam az agyamba, hogy ez hogyan is lehetséges. A megvilágosodás döbbenet képében ült ki arcomra. Az nem lehet! Kizárt! Vagy mégis? Miért?
- Rájöttél? - kérdezte sürgetően Louis.
Kíváncsi volt. Bólintottam, még fel kellett fognom, ez mit is jelent. Biztos? És ha tévedek? Az nem lehet! De máshonnan nem tudták volna meg. De minden összepasszolt. Összeállt a kirakós millió darabja.
- Chur! Csak Ő tudta, hogy mire készülök. És Ő keltett fel, mikor elájultam, és tönkretették az alaksort. Ő volt, azért volt ott! - mondtam határozottan.
Louis szeme lepetten kerekedett ki. Kinyitotta ugyan a száját, de egy hang nem jött ki rajta. Helyette inkább kétkedve megrázta fejét, mire válaszul csak határozottan bólogattam. Ekkor beugrott, hogy mit tudott még meg. Ijedten néztem rá, mire még értetlenebb lett, de nem mondtam semmit, csupán megragadtam kezét, és sebesen kezdtem repülni házunk felé. Készségesen követett, bár tudtam, semmit nem ért. Az nem lehet! Nem hagyhatom! Hogy tehetett ilyet? Miért állt át több mint 400 év után?
Berontottam a házba, és az alaksorba rohantam. Louis ijedt sóhajt hallatott, mikor meglátta a pusztítást, amit lent művelt Chur. A falba épített polcokhoz sittem, melyet a kép takart, de én idióta fedetlenül hagytam. Bár amúgy sem változtatott volna semmit, hisz tudta a rejtekhelyet. És a félelmem beigazolódott, a polcok üresek voltak, Chur mindent elvitt. A receptjeimet, a főzeteket, mindent. Kezeim ökölbe szorultak, hogy árulhatta el azt a népet, mely tőle függött? Miféle Angyal képes ilyenre? Louis nyugtatni próbált, így átölelt hátulról, de én csak egy csókkal a homlokán ott hagytam. Most azonnal meg kellett találnom azt az árulót! Felrohantam az emeletre, ki az ajtón, és sebesen kezdtem repülni. Éreztem, hogy Louis jön utánam, de nem lassítottam, hogy megvárjam, sőt gyorsabban kezdtem repülni. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok nála, így nem lassítottam.
Mérgesen rontottam be Chur házának ajtaján, majd berohantam, így a nappaliba érkeztem. Kérdőn állt felé, és nézett rám.
- Visszajöttél Harry? - kérdezte boldogan.
De nem feleltem, helyette neki rontottam, elkaptam a nyakát, és teljes erőmből a falnak nyomtam. Ijedten nézett rám, nem csodálom, hogy félt, hisz szerintem olyan harag izzott a szemembe, mint még soha.
- Ne játszd meg magad! Azt hitted nem jövök vissza! Tudom, mit tettél, nem vagyok hülye! Bíztam benned! - kiabáltam rá mérgesen.
Leszegte fejét, és nagyot sóhajtott. Mikor ismét rám nézett egy könnycsepp folyt le hófehér arcán. Lepetten húztam fel a szemöldököm ezt látva. Semmit nem értettem. Ennyire jó színész lenne?
- Harry én...én...nem akartam ezt. Nem akartalak elárulni titeket. E-elrabolták a lányom, muszáj volt tennem, amit kérnek. Ha átadom nekik a főzeteket, elengedik, de arról nem tudtam, hogy közben ez történt. Aztán, mikor átadtam, kifaggattak, és kénytelen voltam elmondani, hogy fekete lett a szárnyad. De a recepteket nem adtam át. Annyira örülök, hogy visszajöttetek. Angela is bármelyik percben betoppanhat. - magyarázta lesütött szemekkel, nem nézett a szemembe.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, majd Louis óvatosan kezdte lefejteni Chur-ról kezem. Engedtem neki, majd az asztalon heverő füzethez mentem, amely az én receptes könyvem volt. Ezek szerint igazat mondott. De lassan kezdett összeállni a kép a fejemben, amitől fájdalmas lett az arckifejezésem.
- Sajnálom Chur, de...Angela meghalt. Mondták lent, de nem tudtam, hogy az a nő, akiről szó van, Ő. - fordultam felé szomorúan.
Louis idegesen szívta magába a levegőt, ahogy ezt meghallotta. Ő sem tudta, én láttam a szárnyát, és most összeállt a kép, de a trófeáról jobb, ha nem tud Chur. A szeme üvegessé vált, könnyektől csillogott. Hitetlenkedve megrázta a fejét, nem tudta felfogni, hogy a lánya meghalt. Hozzá mentem, és megöleltem.
- Sajnálom. - motyogtam.
Hiába tett mindent, hiába tört össze minden kellékemet, hiába adta át a főzeteimet. De legalább a receptjeim megmaradtak.
- K-kérlek, magamra hagynátok? - kérdezte halkan, remegő hangon.
Halványan bólintottunk, majd a füzetemmel a kezemben kimentünk. Ahogy becsukódott az ajtó, kézen ragadott Lou, és hazahúzott. Nem volt kedvem gyorsan repülni, lomhán verdestem mögötte.
Még fel kellett dolgoznom ezt az egészet. Természetesen nem haragudtam Chur-ra, csak a lányát próbálta menteni, nem tudhatta, hogy felesleges. Azt hiszem, Louis-nak ez sokszorosan fájt, mivel egykor még Ő is közéjük tartozott, bár biztos voltam benne, Ő soha nem csinált ilyeneket.
Végre beeshettünk a feldúlt házunk hófehér ajtaján. Nem volt erőm már semmihez, a szárnyunk már szürkés volt, de nem érdekelt. Lassan kezdett visszaalakulni, de ez nem járt fájdalommal. Füzetemmel a kezemben vánszorogtunk fel kézen fogva a hálószobába. A recepteket a párnám alá tettem, onnan biztos, nem lopják el, majd boxerre vetkőzünk.
Furcsa érzésem volt, mivel végre visszakaptam Louis-t, mégsem volt kedvem ma este semmihez vele. Leszívta az energiám a nap, túl sok minden történt. Szomorúság és boldogság egyaránt. De ahogy elnéztem álmos arcát, Ő is ezt érezte. Bedőlt mellém az ágyba, majd magához ölelt. Nyakába fúrtam arcom, szárnyunk visszahúztuk, ahogy mindig alváskor. Lágyan ölelt hátamnál, másik kezét vízszintesen kinyújtotta, így azon támasztottam fejem. Nyomtam egy lágy puszit mellkasára, majd lehunytam a szemem. Hajamba fúrta arcát, és Ő is kezdett az álmok világába merülni.

6. fejezet.

Az elmúlt három nap, amióta visszakaptam Louis-t, borzalmasan telt. Nem tudtuk élvezni, hogy visszakaptuk a másikat, ugyanis Ő végezte a Szerelem Angyal munkáját, de kizárólag csakis nyíllal, míg én egész álló nap, sőt éjszakákba nyúlóan repültem a Földre gyógynövényekért, és kevertem ki az újabb adag főzeteket, melyeket tönkretettek vagy megkaparintottak a Sötétek. Az volt a legfájdalmasabb, hogy az a keverék, melyet Louis-nak csináltam is elveszett. Pedig az mindent megoldott volna, de egy hétig érlelni kell. Már elkezdtem a következő adagot, de még sehol nincs. Kaptam egy szellemképet Chur-tól, miszerint azonnal menjek a Főtérre. Lepetten néztem fel, majd elráztam a fehér Angyaltüzet a főzetem alatt, és elindultam ki a házból. Mindenfele Angyalok repültek a tér felé, ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki szellemképet kapott. Louis-t pillantottam meg felém repülni fegyverekkel a hátán, majd leszállt elém.
- Te tudod, mi ez? - kérdezte zavartan.
Megráztam a fejem, aggodalmasan néztem rá. Ez nagyon ritka jelentség, csupán ünnepekkor gyűlünk így össze, de most nem volt nevezetes dátum. Louis lágy csókot lehelt ajkaimra, majd megfogta a kezem, és felrepültünk a felhők felé. A sok Angyal csoportosan, vagy éppen magányosan, zavartan repült el mellettünk. A téren, a Tanácsház lépcsőjén Chur-t pillantotta meg, előtte a szökőkút körül, a márványlapon a rengeteg Angyal sorakozott. Hozzá szálltunk le Louis-val, és aggodalmasan mentünk oda.
- Mi ez az egész? - kérdeztem óvatosan.
- A sötétek támadást szerveznek a napokban. Tudniuk kell. - hajtotta le a fejét szomorúan Chur. Louis idegesen szorította meg kezem, és védelmezőn karolta át derekam. Bólintottam, majd lejjebb álltunk, hogy minden szem, szabadon szegeződhessen Chur-ra.
- Angyalok, borzalmas dolog miatt hívtalak ide titeket. - mondta fennhangon, szinte már kiabálva, mire egy zavart moraj futott végig a tömegen. - Tudomást szereztem róla, hogy a Sötétek a napokban támadást terveznek ellenünk. - ijedten ingott meg mindenki, de figyelmesen hallgatták tovább. - Nem hittük, hogy ilyen hamar bekövetkezik. A Gyermekek és az Öregek leköltöznek ma a Földre, főzettel vesszük körbe a házat, így a Sötétek nem merik majd megközelíteni. A Menny köré is rakunk ki ilyeneket, de félő, hogy túl tudnak járni eszünkön. Arra kérek minden Angyalt, hogy harcoljon ellenük! Most nem hagyhatjuk magunkat, nem engedhetjük meg azt a pusztítást, mint 500 éve. A Biblia is kimondja: "Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozása és ideje a békességnek. /A Prédikátor Salamon Könyve 3. Fejezet/ Szóval feleljetek! Velem vagytok, vagy meghátráltok? - kérdezte komolyan, hangosabban Chur, mire a tömeg egyszerre egyezett bele. Feltüzelte őket ez az egész, nem akartak meghátrálni, és ezt nagyszerű volt látni.
***
Homlokomon izzadtság gyöngyözött, sietősen törtem össze a szívós magokat, majd a főzetbe szórtam őket. Átmentem a szoba sarkába, és megkavartam a forrásban lévő egyveleget. Úgy éreztem, jó az állaga, így egy egyszerű kézmozdulattal eloltottam alatta az Angyali tüzet, melyet erőmnek köszönhetek. Visszasiettem a magokhoz, melyek bugyborékolva merültek el a főzetben. Kavartam rajta párat, majd kitöltöttem az üvegcsékbe, melyeket odakészítettem.
Lépteket hallottam meg, miközben lezártam az üvegeket. Felnéztem, és Louis aggódó tekintetével találkoztam a lépcsőn. Lejött rajta, egyenesen hozzám.
- Harry, már késő van. Ideje aludnod! - mondta lágyan.
Határozottan megráztam a fejem, és elfordultam a frissen szedett vörös-áfonya virághoz. Akár holnap is megtámadhatnak minket, muszáj megcsinálnom ezeket. Louis ma egész nap próbálta tanítani az Angyalokat, hogyan kell küzdeni, a tegnapi "prédikáció" nagyon feltüzelte őket.
- Nem lehet, még csinálnom kell gyógy-keveréket. - mondtam komolyan, és magam elé vettem a növényeket.
A mozsár, hangosan csattant minden egyes alkalommal, mikor hozzá vágtam a törőt. A növények már darabokban hevertek, nem tudtam volna jobban összetörni, én mégsem álltam le. Remegő kezekkel csináltam erősebben és erősebben. Mígnem Louis lágy kezei közrefogták enyémeket, ezzel megállásra késztetve őket. Lágyan fordított maga felé, így sürgetően néztem szemeibe.
- Pihenned kell! - motyogta lágyan.
- Nem! Meg kell, mentenem az Angyalokat, meg kell, mentsem a családom, meg kell, mentselek Téged! - motyogtam határozottan, és visszafordultam az asztal felé.
Ahogy megfogtam volna a törőt, ismét elkapta a vállam, és határozottan magam felé fordított. Szeretetteljesen nézett a szemembe, amitől nekem is meglágyultak vonásaim.
- Ezt az egészet miattam csinálod? Miattam hajtod túl magad? - kérdezte halkan.
- Nem bírnám elviselni, ha bajod esne. Már egyszer átéltem, milyen nélküled, nem bírnék úgy élni, így, hogy enyém voltál. - mentem közelebb hozzá, és övének döntöttem homlokom.
- Nagyon szeretlek Hazz. Megígérem, hogy óvatos leszek, de ha Te is megígéred, hogy vigyázol magadra! - mondta halkan ajkaimra.
- Bármit megteszek, hogy megvédjelek Apádtól. - suttogtam.
Tudtam, hogy Tőle fél a legjobban, Ő a legnagyobb félelme. Félt, hogy vissza akarja vinni a pokolba, félt, hogy miatta veszítjük el egymást. És ezzel én is pont ugyanígy voltam. Szándékosan nem ígértem meg neki, tisztában voltam vele, hogyha arra kerül a sor, szemrebbenés nélkül kész vagyok bármire érte. De erről neki nem kell tudnia.
Lágyan tapasztotta ajkait enyémekre, de csókunk pillanatról pillanatra hevesebb lett. Szenvedélyesen túrtam hajába, míg Ő a fenekembe markolt ezt érezve. Soha nem bírtam ellenállni, mikor ezt csinálja, így most is egy nyögést csalt ki a számon ez a tette. Sajnos ezzel megszakította édes csókunk, de az Ő arcán továbbra is kaján vigyor játszott. Kezét végigvezette mellkasomon majd hasamon. Még ruhán keresztül is éreztem forró érintését. De nem állt meg, kezei lejjebb vándoroltak és nadrágon keresztül hozzám értek. A levegő lepetten szaladt ki a számon, most komolyan ilyenre invitál, mikor főzetet kéne csinálnom.
- Hagyd ezt! Most foglalkozz velem! - suttogta csábítóan a fülembe.
Hangja pár akkorddal mélyebben csengett, lehelete csiklandozta fülem érzékeny bőrét. Soha nem tudtam neki ellenállni, és soha nem is fogok tudni. Nem értettem, hogy tudja ennyire elvenni az eszem, de ez akkor nem érdekelt.
Hevesen kényszerítettem magamhoz, és erősen megcsókoltam. Szenvedélyesek voltunk, csak rá koncentráltam. Elégedett, de egyben kacér pillantást vetett felém, majd elkezdett felfele húzni. Sietősen oltottam el kézmozdulatommal a maradék égve maradt tüzet, nem lesz baja főzeteimnek. A villanyt sem tudtam lekapcsolni, ugyanis taps kell hozzá, de jelen pillanatban az egyik kezemnél fogva húzott Louis, így ez esélytelen volt. De nem is nagyon érdekelt.
Villám tempóban rontott be a hálóba, szerintem legszívesebben repült volna. Egyből lelökött az ágyra, és fölém mászott. Térdét csípőm két oldalán nyugtatta, kezeivel fejem mellett támaszkodott. Szárnyát kitárta, míg én tulajdonképpen rajta feküdtem sajátomon. Hevesen megcsókolt, majd sebesen kezdte csókolgatni nyakam. Élveztem szenvedélyes érintését, kezeim hajába vezettem.
- Lehet, ez az utolsó esténk együtt. - suttogta halkan két csók között.
Ezzel eszembe jutatta a szomorú valóságot, melyet próbáltam kiűzni elmémből legalább erre a kis időre. Kezeim erőtlenül estek az ágyra kicsúszva selymes tincsei közül. Szomorúan sóhajtottam, de úgy döntöttem, ezt az estét nem fogja elrontani a csata gondolata. Most csak Louis-ra fogok koncentrálni.
- Akkor nagyon emlékezetessé kell tennünk. - feleltem, mire kérdőn nézett fel rám.
Egy huncut vigyort villantottam, mire megcsillant a szeme.
- Ezek szerint azt teszek, amit csak akarok? - kérdezte óvatosan.
- A lényeg, hogy legyen olyan, ami 1000 évig kísérteni fog mindkettőnket. - mosolyogtam rá.
Szélesen elmosolyodott, majd a fülemhez hajolt, és sejtelmesen belesuttogott.
- Ne aggódj, lesz az még jobb is. Esküszöm, hogy évszázadokig ettől fog kiverni a víz álmodban, a szoba az elégedett nyögéseidtől fog visszhangozni, és könyörögni fogsz, hogy folytassam tovább. Meg fogom tenni, de egyre csak többet és többet akarsz majd. - motyogta a fülembe, majd megharapta és meghúzta cimpám.
Éreztem, most olyan oldalát engedtem szabadra, melyet 8 éve, a megismerkedésünk óta elnyom magában. Mégsem éreztem ezt hibának. Bíztam benne, tudtam, ha azt kérem, álljon meg, megteszi. Tudtam, most még jobban fog rám figyelni, és lesni fogja, nem fáj-e, amit tesz. Mondatai olyan vágyat keltettek bennem, mint talán még soha együttléteink előtt. Eszembe jutott, hogy ha úgy vesszük, rengetegszer megrontott már, de soha nem érdekelt. Most kicsit visszaszállt bele a Sötét lélek, talán soha nem is távozott. Mindig ott volt benne, de én ezt is, mint minden mást imádtam benne.
Levette rólam a felsőt, még szerencse, hogy ez kimondottan szárnyhoz készült. Én is felfele rángattam az alját, de nem sikerült lehúznom róla. Ezt látva, kuncogva segített, így az Ő pólója is a földön landolt az enyém mellett. Szenvedélyesen, hevesen harapdálta végig felsőtestem, néha fel is szisszentem, de folytatta. Bár nem is volt nagyon ellenemre, tetszett. Még soha nem volt ennyire durva, mégis valahogy feltüzelt. Ismét éreztem, hogy a vér lassan az agyamból egy egészen lejjebb eső részembe vándorol. Testem felforrósodott, és egyre többet akart Louis-ból.
Lehúzta fehér nadrágom, majd a sajátját is ledobta. Az alsógatyám feszülése eléggé meglátszott, de az vígasztalt, hogy Ő is így állt a helyzettel. Ismét fölém mászott, de ezúttal terpeszbe behajlította lábaim, és közéjük férkőzött. Hevesen megcsókolt, nyelve olyan tempót diktált, melyet nehezen tudta tartani. Élveztem minden egyes percét együttlétünknek, még soha nem láttam ilyennek Louis-t, de felettébb tetszett ez az oldala.
Nyelve helyét végigvezette nyakamon, mellkasomon, majd hasamon is, de oly' lágyan, hogy kirázott a hideg. Feltámaszkodtam a könyökömre, hogy lássam, ahogy egyre lejjebb csúszik. Kacér pillantásokkal illetett, amitől széles mosoly csúszott számra. Látószögem szélén épphogy láttam mellkasom, melyet vörös harapásnyomok tarkították, de egyáltalán nem érdekelt. Az első alkalommal is így nézett ki felsőtestem, de már akkor sem foglalkoztatott. Azóta nem volt ilyen soha, mégis rájöttem, vágyta rá. Annak ellenére, hogy mostanában én is felbátorodtam, mindig is Ő volt az irányító közülünk. Idősebb is volt úgy 90 évvel, és sokkal tapasztaltabb is nálam.
Lassan lehúzta rólam alsómat, amitől halovány pír kúszott arcomra. Már lett volna időm 3 év alatt megszokni a közelségét ilyen módon, mégis még mindig szégyenlős vagyok kicsit. Boxerem is az ágy mellett landolt, a hófehér szőnyegen. Elmosolyodott, majd lábaim közé helyezkedett, és a mellkasomhoz hajolt. Hasának nyomódott férfiasságom, de hamar oldalra fordult, s kezébe fogta azt. Ez ismerős volt, de mikor ajkai közé fogta mellbimbóm, és hevesen szívni kezdte, akaratlanul is felnyögtem. Hátra szegtem fejem, nem bírtam tovább magamba tartani. Az együttes hatás túl sokat kívánt tőlem. Egyszer nem éreztem Louis ajkait magamon, de keze továbbra is mozgott. Szemeim szorosan összeszorítottam ráncolt homlokom alatt. Aztán egyszer olyan történt, amitől ijedten kaptam fel fejem. Forró tenyerét, egy sokkal intenzívebb érzés váltotta fel, melyet még soha nem éreztem.
- E-ez haa...nem a-a k-kezed.  - hebegtem akadozva, egy nyögéssel félbeszakítva. 
A szemem kikerekedett, majd egyből szorosan le is hunytam. De még végigmértem szerelmem. Szájába süllyesztette férfiasságom, teljesen sokkoltam. Ilyen még soha nem csinált, nem is hittem, hogy egyáltalán létezik ilyen. Nem hiába, Ő a tapasztaltabb, bár szerintem Ő is most próbálta ki először valójában. Egyszerűen nem bírtam visszafogni nyögéseim, eszembe jutott, amit mondott az elején. Tényleg nem bírtam csendbe maradni, és a hajába markoltam többet akarva. Láttam a szemében az elégedettséget, ahogy felpillantott rám.
Vészesen közeledtem a csúcs felé, de ilyen gyorsan még talán soha nem értem el. Aggódtam, nem akartam úgy elélvezni, hogy a szájában vagyok. Ezt Ő sem akarhatja. Testem vadul ellenkezett gondolataimnak, nem engedelmeskedett nekem. Én el akartam tolni, de kezeim erőtlenül hullottak vállára. Nem ment.
- L-Lou...ne! - hebegtem erőtlenül.
Legalább a szám még az én pártomon áll úgy, ahogy. Ő viszont nem állt meg, még jobban rágyorsított, amitől ismét a hajába markoltam, hátraszegtem a fejem, és nyögtem egy hangosat. Úgy próbáltam késleltetni hasam feszítésének kitörését, ahogy csak tudtam, de ez már fizikai fájdalommal járt. De simogató kezei, karmoló körmei megadták a végét, nem tudtam tovább visszatartani. Mellkasom megemelkedett, szemem összeszorítottam, ahogy átadtam magam az élvezetnek. Ő pedig hősiesen tűrte, majd mikor erőtlenül felnéztem, éppen az alsóajkát törölte. Lenyelte? Ezt nem hiszem el! Miért? Hogyan?
- M-miért? - kérdeztem lihegve, elterülve az ágyon.
Fölém mászott, édesen mosolygott le rám.
- Mert kurvára kíváncsi voltam. - nevetett rám.
A szemem lepetten kerekedett ki ezt hallva. Részben a trágárság miatt, részben pedig a mondat értelme miatt. De nem hagyott gondolkozni, durván ajkaimra tapadt. Még alig volt levegőm, így ez a heves csók nehezemre esett, de jót mosolygott nyelvem botlásain. Eltávolodott, így kapkodni kezdtem a levegőt, hogy oxigénhez jusson tüdőm. Oldalra nyúlt az éjjeli szekrényhez. Kivett belőle egy óvszert és az üveget. Tudtam, mik ezek, már régebben vette a Földön, tény, hogy jól jön.
Fél perc sem telt el, már meztelenül, készen jött vissza hozzám. Nagyjából kifújtam magam, de még mindig nem mondanám teljesen egyenletesnek légzésem.  Nyelvét végigvezette állam vonalán, arcélemen, miközben sebesen belém hatolt. Hangosat nyögtem, de így már nem fájt annyira. Örök hálám a síkosítónak. Alig várt pár pillanatot, máris mozogni kezdett. Lepetten néztem rá, mindig megvárja, míg megszokom. De most nem tette, így nem az élvezettől, hanem a fájdalomtól nyögtem minden egyes mozdulatnál. Úgy 2 perc telt el így, aztán megszoktam, és felettébb élvezni kezdtem ezt. Mély levegőt vettem, és a szemébe néztem. A vérem is megfagyott, szeme fekete volt, kicsit lilás árnyalat is játszott benne szembogara körül. A nyakamhoz hajolt, és csókolgatni kezdte puha bőröm, miközben tovább mozgott. Halkan nyögdécseltem, meglepett ez az oldala, de nem éreztem azt, hogy meg kéne állítanom. Egyik kezemmel a hajába túrtam, míg a másikkal a bicepszét szorítottam, mellyel fölöttem tartotta magát. Erőteljesen csókolgatta nyakam, ami hangosabb nyögéseket csalt ki belőlem. A hajában pihenő kezét az arcára akartam vezetni, hogy felhúzzam egy csókra, de kezem megakadt fülénél. Óvatosan tapogattam a területet, éreztem, hogy valami nem stimmel, nem a megszokott, de eltartott kis ideig, míg rájöttem a sok kényeztetés mellett. Louis füle hegyes volt, nem a megszokott édes, kerekded fülcimpa. De ekkor tekintetem a fölöttem magasodó sötétségre tévedt. Eddig észre sem vettem, hogy ez nem ilyen szokott lenni. A szárnya...A szárnya újra fekete volt. Lepetten kerekedett ki a szemem. Kezem erőtlenül nyújtottam fel, hogy meg tudjam érinteni, nem csak képzelődök-e. De tollai selymesek voltak és valódiak. Nem volt erőm megállítani, a testem megint nem engedelmeskedett nekem. Az élvezetet, amit keltett túlságosan is akartam, így erőtlenül nyúltam szárnya tövéhez, és addig keresgéltem ujjaimmal, míg egy pihét nem találtam. Óvatosan kihúztam, hisz ez amúgy is kiesett volna, és magunk mellé ejtettem. Csak, hogy megmaradjon örökké bizonyítéknak, ha netán valami máshogy alakulna. Kezét izzadt testünk közé vezette, és elkezdte húzgálni férfiasságomon ebből tudtam, hogy közeledik, és azt szeretné, hogy együtt menjünk el. Ezek szerint csak ott van még Ő is. Fejét nyakam és vállam találkozásának hajlatába fúrta, és elkezdett szívni egy pontot. De most sokkal erősebben, mint eddig. Hangosan felnyögtem, nem mintha eddig nem azt tettem volna. Éreztem, ahogy vérem is kiserken, és már azt is szívja, de nem érdekelt. Abban a pillanatban csak az érdekelt, hogy pillanatokon belül elérem az orgazmust. Louis elhajolt nyakamtól, és erőtlenül tapadt ajkaimra. Egyszerre jutottunk csúcsra, így az én mellkasom megemelkedett, míg az övé megfeszült. Ezáltal testünk még jobban összepréselődött. Hangosan nyögtem Ő pedig hangosan morgott. Ez már a második alkalom az este folyamán, ilyen sem volt még.
Kifulladva borult mellém. Kicsit pihegtem, majd beugrott, mi is történt pontosan velünk szeretkezés közben. Lepetten toltam fel magam, és végigmértem Louis izzadt, kifáradt testét. A szemem kikerekedett. A tekintete kifáradtan méregetett, ismét kék volt. Arcán fáradt mosoly játszott, szárnyai fehéren csillogtak. Ja, és a füle is ismét kerekdeden virított.
- Mi az? - kérdezte jóleső áradtsággal.
Kicsit jobbra fordítottam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, így a nyakamba fájdalom nyilallt. Sietősen kaptam a nyakam és a vállam találkozásához, amit Lou kiszívott. Nedveset tapintottam, így elkaptam a kezem, és megnéztem. Ujjaim hegyén vörös vér csillogott, az én vörös vérem.
- Te jó ég! Hazz, Te vérzel! - ült fel Louis is, és megfogta a csuklóm, hogy jobban szemügyre tudja venni az ujjaimon csillogó folyadékot, majd a nyakamra nézett. Arca elkomorult, szemöldökét középen felhúzta. Idegesen nézett a szemembe. - M-mi ez?
Nem tudta, nem emlékezett rá. Ettől kérdőn húztam fel a szemöldököm, majd kicsit lehajtottam a fejem. Oldalra néztem, és megláttam a lepedőn a fekete tollpihét. Egyből megfogtam, és feltartottam köztünk. Idegesen, kérdőn méregette először azt, majd a szemem.
- Me-meg változtál. A szemed fekete és lila volt, a füled hegyes és a szárnyad is fekete lett. Kiszívtad a nyakam...vagyis egy idő után már a vérem. - motyogtam halkan.
Óvatosan felnéztem rá, a szeme idegességet sugallt, hitetlenséget. Nem értelmezte, amit mondtam. Nekem is nehéz volt felfognom, hogy pár percre visszaalakult Sötétté. De ez nem is pontos, hisz a Sötéteknek nem lila a szemük, és nem is hegyes a fülük.
- A-annyira sajnálom Hazz, én nem akartam neked fájdalmat okozni. - fogta a kezébe arcom, és közelebb hajolt hozzám.
- Mi? De hát nem okoztál! Minden pillanatát élveztem. - mosolyogtam rá szélesen.
- Komolyan? - lepődött meg, mire elnevettem magam, és határozottan bólogatni kezdtem.
- Ebben az esetben is sajnálom ezt a sebet. - lehelt rá egy lágy puszit, amitől kirázott a hideg. Mint a gondoskodó Édesanyák, és akkor meg is értettem, hogy ez tényleg hatásos. - De mi lettem akkor? Sötétként nem így néztem ki! - csóválta meg a fejét zavartan.
- Nem tudom. Biztosan keveredtek benned a tulajdonságok, de azt nem tudom, miért voltak olyan jegyeid, amelyek egyik Angyalcsoportra sem jellemzőek. Vagy van olyan Sötét, akinek lila a szeme, és helyes a füle? - néztem rá kérdőn.
Elgondolkozott, sokáig nem felelt. Próbáltam én is megfejteni ezt az egészet, de egyszerűen nem találtam rá logikus magyarázatot. Hirtelen felkapta a fejét, a szeme felvilágosodást sugallt.
- Régen, mikor még kicsi voltam, rosszat csináltam...vagyis pont ez az, hogy jót tettem, ami az Alvilágban rossz, így Apám kiabálni kezdett velem. Egészen konkrétan megmentettem egy embert, akit meg akartak ölni. Még csak 15 voltam. Apám kikelve ordított velem, hogy ezt hogy képzelem, és szégyent hozok a fejére. Akkor lett lila a szeme, de a fülét nem láttam. Emlékszem, pár hónapig rémálmom volt a tekintetétől. Fekete volt, csupán a közepén kapott lilás beütést. Olyan igéző volt, félelmetes, mint a megtestesült Ördög. - magyarázta a lepedőt bambulva köztünk. Megremegett az emlékeken. Mikor felnézett rám, láttam, hogy neki is összeállt a kép a fejében.
- H-Hazz, az a tekintet ijesztő. Sajnálom, hogy látnod kellett. Szörnyeteg vagyok... - csóválta meg a fejét szomorúan. Megfogtam kezeit, és összekulcsoltam enyémekkel. Nem akartam ezt újra eljátszani.
- Állj le! Nem vagy szörnyeteg, a legutóbb is ebből lett a baj. Nem tudod megbecsülni magad! Egy szörny nem képes ennyi változásra, nem képes a szerelemre. Szóval, hagyd ezt abba. A tekinteted legyen az én dolgom, de ha ez megnyugtat, tudtam, hogy nem bántanál, így nem ijedtem meg tőle annyira. Inkább azt mondd meg, hogy minden Sötét ilyen, ha kikel magából? - kérdeztem komolyan.
Tudtam, hogy elfogadja, amit mondok neki, mert én mondtam. Még ha nem is hiszi el teljesen, de az sokat számít neki, hogy én vélekedek így. Homlokráncolva kutatott emlékei között.
- Hát...a Képzőben erről nem tanultunk, de valami rémlik, amit Apa mondott, de nem ugrik be, mi... - motyogta koncentrálva. Izgatottan szippantottam mélyeket a levegőből. Tudnunk kéne, mi ez. - Azt hiszem, ez csak Apámnak volt, mivel Ő a vezető. Gondolom, örököltem. De én nem vagyok vezető, szóval lényegtelen. - rántotta meg a vállát.
Komolya néztem rá. Mindketten tudtuk nagyon jól, hogy valami még van, amire nem emlékszik, és féltem, hogy ebből nem fog jó származni. De tulajdonképpen így összeállt a kép, hisz, mikor megváltozott, olyan irányító, felsőbbrendűnek hatott. Talán ebből fakad ez az egész.

7. fejezet.

- Te jó ég! - hallottam meg Louis ideges hangját majdhogynem kiabálva.
Az ágy hirtelen süppedt be mellettem. Érzékeltem, hogy Louis hirtelen ült el. Kinyitottam a szemem, nem tudtam, mi történt. Idegesen támasztotta meg könyökét felhúzott térdeit, kezeivel arcát dörzsölte, majd fejét leszegte. Én is felültem, és úgy helyezkedtem, hogy hátulról át tudjam ölelni.
- Mi történt Lou? - kérdeztem halkan állam vállára támasztva.
- Érzem őket. A közelségüket. Jönnek, támadni fognak. - suttogta alig hallhatóan.
A szemem lepetten kerekedett ki, egy pillanatra lefagytam. Még nem vagyok felkészülve, bár már három napja erre koncentrálok.
- M-mikor? - hebegtem idegesen.
- Hamarosan. Mindjárt. - felelte oldalra fordított fejjel.
A fejemben cikáztak a gondolatok. Megérzi a közelségüket. Valami nem stimmel, ilyen eddig nem volt...vagy csak nem tudtam róla. De abban a pillanatban az Angyalok jobban érdekeltek.
- Szólnunk kell Chur-nak! - pattantam ki az ágyból, és Őt is felhúztam.
Lomha léptekkel, letörve ment a szekrényhez, és magára kapkodta a ruháit, ahogy én is. Végigmertem a tükörben nyakam sebét, kimondottan tetszett, nem volt ellenemre a jelenléte. Gyorsan elrendeztük magunkat a fürdőszobában, majd 10 perc múlva már repültünk is Chur fele. A Nap még felkelőben volt, mindenki aludt. Sűrűn, hevesen kezdtünk kopogni Chur ajtaján. Addig nem álltunk le, míg ki nem nyílt az ajtó, és az álmos, félmeztelen Angyal nem nyitott ajtót.
- Mi a gond Srácok? - kérdezte a szemét dörzsölve.
Betoltuk a házba, és becsuktuk az ajtót. Kérdőn nézett ránk, még nem kelt fel teljesen, látszott, hogy mi rángattuk ki a puha ágyikóból.
- Érzem, jönnek! - mondta határozottan Louis.
Erre egyből kiment a szeméből az álmosság, és lepetten nézett ránk. Szeme kikerekedett, szemöldökét a magasba emelte.
- Hogyhogy érzed? - kérdezett vissza zavartan.
- Nem tudom, csak érzem. Érzem a közelségüket, érzem Apám haragját. - mondta komolyan Louis.
Ezt még nekem sem mondta. Miért haragszik az Apja? Láttam, hogy ez félelmet keltett benne, így magamhoz húztam, hozzám bújt oldalról. Féltettem, nem akartam, hogy baja essen.
- Rendben. És mikor? - kérdezte aggódva Chur.
- Nem tudom. Mindjárt, hamarosan. - motyogta idegesen Louis karjaimból.
- Oké, szólnunk kell mindenkinek! - mondta komolyan, és már fordult volna meg, hogy felmegy gondolom, egy felsőért, de megállítottam.
- Chur! - kérdőn nézett vissza rám. - Nem tudod, mit jelent a Sötétek lila szeme? - kérdeztem óvatosan.
Louis ezt hallva idegesen pillantott fel rám, majd vissza. Tudtam, Ő is tudni akarja, és Chur nagyon okos, hátha Ő sejti.
- A lila szem a vezetők védjegye. Ezzel vívják ki maguknak az irányítást. Miért? - kérdezte komolyan, visszaállva elénk. Idegesen néztem Louis-nak.
- És ha valaki nem vezető, mégis van neki? - kérdezte szerelmem halkan.
Chur kicsit elgondolkozott, de szerintem szándékosan játszott az idegeinkkel, melyek szépen lassan felőrlődtek.
- Azt hiszem, az azt jelenti, hogy az illető képes átvenni a hatalmat. - magyarázta.
Idegesen néztem Louis-ra. Akkor Ő most tulajdonképpen képes lenne irányítani a Sötéteket? Ő lenne az új vezető? Talán ezért erősödött fel az érzéke is a Sötétek iránt?
- És ha Ő nem akarja átvenni az irányítást? - kérdezte Louis félve.
- Akkor gondolom, kell lennie másik jelöltnek. De ha nincs, akkor nem tudom, mi van, ha meghal a vezető, és nincs, aki átvegye hatalmát. Talán vállalhat addig még egy Sekoliát. - rántotta meg a vállát zavartan. Félve húztam közelebb magamhoz Louis-t. Tudtam, ez ijesztő neki. De Chur sem hülye, kezdte levágni a helyzetet. - Na jó, kinek lett lila a szeme? - mért végig minket gyanakvóan.
- Louis-nak. - mondtam halkan.
Chur szeme lepetten pásztázta végig a srácot, aki szomorúan lehajtotta a fejét.
- De te már Tiszta vagy. Mitől? Hogyan? - kérdezte idegesen.
Mi is ugyanezt kérdeztük magunktól, így válaszul csak megrántottuk vállunkat. Chur összefonta maga előtt karjait, és gondolkozva mérte végig Louis-t.
- Mikor jelent meg? - kérdezte komolyan.
- Tegnap este. - felelte Louis.
- És azóta érzed Őket? - kérdezte Chur elgondolkozva. Szerelmem csak bólintott válaszul. Komolynak mutatta magát, de tudtam, most fogalma sincs, mi folyik körülötte. - Mit csináltál, hogy megjelent? - folytatta a kérdezősködést.
Louis nagyot nyelt ezt hallva, és kérdőn nézett rám. Én kicsit elpirultam, majd feleltem, hisz most fontos az igazság. 
- Szeretkeztünk. Fekete lett a szárnya, a füle hegyes, a szeme lila és fekete. - magyaráztam, és kicsit el is pirultam.
Chur kicsit megingott, majd láttam a szája sarkában megbújni egy kis mosolyt. Most megvádolhatna, hogy nem vagyunk ártatlanok, de nem tette. Ezt jó jelnek vette, talán ez nem is olyan vészes. Tekintete a nyakamra tévedt, és itt már kicsúszott egy vigyor az arcára. Kínosan nyúltam oda, mintha a tarkóm dörzsölném, így eltakartam kezemmel. Louis és én is elpirultunk.
- Szóval kellett egy izgalmi állapot, ami előidézte a kialakulását. Külsőre megváltoztál, és durvább lettél, igaz? - kérdezte a tisztázás érdekében Chur, mire szerelmem csak bólintott.
Nekem már kezdett összeállni a kép, de szerintem mindannyiunknak. Idegesen néztem rájuk, mire mindenki hasonló ábrázatot vett fel.
- Mi van, ha ezért jönnek? Ez lehetséges? - kérdeztem óvatosan.
Mindenki elgondolkozott, majd Chur határozottan megrázta a fejét, amit jó jelnek vettem.
- Nem hiszem. Már ez előtt is tervezték a támadást. Szóljunk az Angyaloknak! A Főtéren találkozunk! - mondta komolyan, mire bólintottunk.
Felrohant az emeltre, mi pedig elindultunk kifele. Semmit nem értettem. Minden összefüggött és mégsem. Nem sikerült összeraknom a puzzle-t és ez kimondottan idegesített. Minden átkozott darabka megvolt, mégsem tudtam jól forgatni, hogy összeilljenek.
***
Nem mondhatnám, hogy pánikba estek az Angyalok, meglepően jól fogadták. Készek voltak a harcra. A gyermekeket és az Öregeket lekísérték a kijelölt házba a Földön. Biztonságban lesznek, körberaktuk főzettel, amely elriasztja a Sötéteket.
Idegesen rohantam le az alaksorba a főzeteimért. Mindent összerendeztem, hogy csak meg kelljen majd fogni. Louis végig velem volt, segített. Megfogta a fegyvereinket, és összerendezte azokat a nyilakat, melyek nem voltak főzetbe mártva. Azokkal simán tudunk támadni. Gyógy-keverék még nem szükséges, úgyis csak holnapra gyógyulna be, másra pedig nincs nagyon szükség most. Az majd a csata után kell. A kezembe akadt egy adag főzet a Sötétek ellen. Tekintetem Louis felé kalandozott, aki háttal állt nekem, és pakolta a nyilakat. Kérdőn felvontam szemöldököm, vad ötlet fogalmazódott meg a fejemben.
- Louis! - szóltam neki, mire kérdőn nézett rám, majd hozzám jött. - Szerinted most rosszabb? - emeltem feljebb a kezemben az üvegcsét.
Megrántotta a vállát jelezve, próbáljuk ki. Bólintottam, és lecsavartam a tetejét, hogy neki adom. Ahogy levettem a kupakot, már hátrálni is kezdett. Kérdőn néztem rá, felső ajkát felhúzta, szeme ismét lila lett.
- Vidd azt innen! - szűrte a fogai között kikelve magából.
Vállait felhúzta, védekező testtartásban hátrált apró léptekkel. Sietősen csavartam vissza a kupakot, mire kihúzta magát, és megkönnyebbülten fellélegzett. Lassan jött közelebb hozzám, közben mélyeket szippantott a levegőből ellenőrizve, hogy már nincs meg a szag. A szeme is visszanyerte eredeti színét, és megállt előttem. Oldalra tettem a főzetet, melyre idegesen tekintett.
- Sokkal rosszabb. Szinte taszít el magától, úgy érzem, ha közelebb megyek, fizikai fájdalommal jár, ha hozzám ér, megéget. - motyogta lehajtott fejjel.
Tudtam, rossz neki, hogy ilyen, de mindent meg fogok tenni, hogy megőrizzem Tisztaként. A sarokban heverő edényre néztem, melyben még mindig ért a neki szánt főzet. Ha nem teszik tönkre...
Tenyerembe fogtam arcát, mire felnézett rám. Kék szemei aggodalommal csillogtak.
- Bármi történjen, szeretlek. Nem fogom hagyni, hogy elragadjon ez az egész, és eszméleteden kívül bántsanak. Harcolni fogok, hogy Tiszta maradj. - mondtam halkan, hisz tudtam, ezt akarja. Hálásan nézett rám, apró mosoly kúszott arcára.
Tudtam, ha átveszi fölötte az irányítást izgalmi helyzetben ez a dolog, nem fog tudni ellenállni a kísértésnek, talán olyat öl, akit nem kéne. De ezt nem fogom engedni, tudom, hogy itt akar maradni, nem akar visszakerülni az Alvilágba.
- Féltelek. - motyogta halkan.
- Én is téged. - feleltem már suttogva.
- Érzem, hogy mindjárt ideérnek. - lehelte ajkaimra, mivel már közel értünk egymáshoz.
Lágy csókot leheltem ajkaira, soha nem akartam megszakítani, de muszáj volt. Meghallottam egy hangos csengőszót. Ez jelezte, hogy a főtérre kell mennünk, veszély van. Ideértek.
Félve néztem Louis szemében, miközben homlokát enyémnek döntötte. Ő is így nézett rám.
- Bármi is történjen, szeretlek örökké. - motyogta alig hallhatóan. Tisztán ki tudtam venni, hogy nem találja hangját, azért beszél így.
- Én is. Az életemnél is jobban szeretlek. Csak, hogy tudd, a tegnap este volt a legcsodásabb pár órája életemnek. - feleltem suttogva.
Nyomott egy lágy csókot számra, de én azonnal ajkai után kaptam, így egy szenvedélyes, utolsó csókban forrtunk össze. Mindent belefektettünk ebbe. 8 év szerelme teljesedett ki akkor pár pillanatban. 8 évnyi tiszta szerelem, mely annyi áldozattal járt, annyi mindent követelt, mi mégis kitartottunk egymás mellett.

8. fejezet.

A téren, a lépcsőre szálltunk le egyből kézen fogva a maradék Tanácstaghoz. Végignéztem a tömegen, alig voltunk 150-en, mégis elégnek éreztem. Úgy éreztem, bármire képesek vagyunk, Isten velünk van. Megláttam három ismerős arcot a tömegben, így lebaktattam a lépcsőn, és hozzájuk mentem. Louis követett, éreztem magunkon Chur tekintetét, de akkor nem érdekelt.
Fájdalmasan borultam Nővérem és Anya nyakába, féltettem őket. Gemma társa is ott volt, így Őt is és Louis-t is bevontuk a hatalmas családi ölelésbe. Még nem vállalták be a Sekoliát, még szerencse, hisz most aggódhatnának a gyermekükért.
- Csak vigyázzatok magatokra! - motyogtam ölelésünkbe, de tudtam, mind meghallották.
Elengedtük egymást, így megcsapott a hűvösebb levegő. Mikor együtt vagyunk még a Nap is melegebben süt, de most...
- Légy nagyon óvatos! - döntötte Anya homlokát enyémnek, tudta, elől fogok harcolni.
- Szeretlek. - mondtam halkan neki.
Gemma könnyes szemekkel nézett rám, majd a karjaimba vetette magát. Erősen szorítottam, és nyomtam egy puszit a fejére. Könnyes arccal távolodott el, a cseppek csíkokban csillogtak arcán. Én is könnyes szemekkel néztem rájuk, majd visszaálltunk a lépcsőkre. Megtöröltem a szemem, majd Louis biztatóan átkarolta a derekam. Bevallom, Őt féltettem a legjobban, még a családomnál is jobban...vagyis nem jobban, inkább más módon.
***
Idegesen álltunk a kapuba, Louis a száján vette a levegőt, ahogy elnéztem, mivel a Menny körül még mindig főzetek voltak kihelyezve. Nem bírta nagyon, de erős maradt. A gond csak az, hogyha Ő erős tudott maradni, akkor lehetséges, hogy a Sötétek is át tudnak jönni. Chur állt középen, én mellette, Louis pedig ölelt. Meg persze még a Tanácstagok is itt voltak. Mögöttünk a sok Angyal, akik bátran kiálltak értünk, és végre harcolnak.
Hallottam a szárnyak suhogását, majd megjelent a hatalmas fekete felhő. Leszálltak a Menny kapuin kívül, láttam, hogy fintorognak. Nem mertek közelebb jönni, bevált a főzet. Elől állt Louis Apja, mellette Édesanyja, mögötte pedig a sok Sötét. Ahogy elnéztem nagyjából ugyanannyian voltunk, ezt jó jelnek vettem.
Láttam, ahogy Crow tekintete megakad fián mellettem, és elégedetten elmosolyodik, de egyben undor is van az arcán, hogy szárnyára néz.
- Nem akarunk harcot! - mondta komolyan fennhangon Chur.
Crow felnevetett, majd ismét minket kezdett pásztázni.
- Engem a két Szerelem Angyal érdekel. Ha átadjátok Őket, nem harcolunk. - mondta határozottan.
Hátranyúltam, és megszorítottam íjam alját ezt hallva. Készen álltam a hirtelen támadásra. Louis ez látva, kicsit közelebb állt hozzám.
- Mit akartok velük? - kérdezte Chur.
Crow ördögien felnevetett, majd ránk nézett, de válaszolt a kérdésre.
- Azért támadtunk, mert tegnap megkaptam a jelet, hogy a Fiam készen áll a hatalom átvételére. Kell az Alvilágba. A másikból pedig trófea lesz, hogy mindenki lássa, ennyit ér, aki megront egy Sötétet, és a Szerelem is mulandó, ahogy a Szerelem Angyalok is. - mondta fennhangon.
Megremegtem, és éreztem, ahogy Louis előrébb áll. Mérgesen kezdett kiabálni.
- Te nem vagy normális! Ők befogadtak engem, mikor Ti száműztetek. Minek küldtél el, ha kellettem? Itt soha nem bántottak, Te miért bántanád Őket? - kérdezte kiabálva.
A levegőt sebesen kapkodta, láttam, ahogy a füle ismét kezd hegyesedni, a szárnya is szürkült. Biztosan szemei is lilán izzottak, de visszafogta magát, így ismét önmaga volt. Crow ezt látva elégedetten elmosolyodott.
- Ha ember maradsz, nem lenne gond. De neked Tisztává kellett válnod, így visszakaptad a képességeidet. Gondolom, keveredtek benned, nem igaz? De ahogy elnézem, elég erős lettél. Hirtelenharagú, egyből vált a vezéregyéniség. Tökéletes. - mondta elégedetten.
Louis háta ismét sebesen kezdett emelkedni a levegővételtől, de ahogy elnéztem, ezúttal nem alakult át.
- Soha nem leszek ismét Sötét. Inkább meghalok! Hagyjatok minket békén! - mondta határozottan. Mellé léptem, és lágyan visszahúztam a kezénél fogva. Éreztem, ahogy érintésemre megnyugszik, és ez jó előjel volt.
- Milyen minket? Louiseno, nézz magadra! Egy félvér vagy, egy szörny! Nem tartozol közéjük! - mondta neki az apja végigmutatva a tömegen.
- Ne hívj így, ez már nem az én nevem! - szólt vissza komolyan, majd lehajtotta a fejét, és halkabban beszélt, már nem kiabált. - És nem vagyok szörny!
Crow ismét elégedetten elmosolyodott látva, hogy ölelem magamhoz szerelmem. Chur biztatóan megveregette a vállam, majd előrébb lépet. Jó volt látni, hogy kiáll mellettünk.
- Ő már Tiszta, helye van köztünk! A szerelem fennmarad, megvédjük! - mondta komolyan Chur.
- Akkor nincs más választásunk, erőszakkal vesszük el. - mondta gúnyosan mézes-mázos hangon Crow, mire az összes Sötét kiabálva helyeselte, szárnyukat kitárták.
Louis megremegett mellettem, éreztem, tennünk kell valamit. Nem hagyhattuk, hogy miattunk haljon meg sok fajunk béli. De Louis megelőzött, és ismét lőre állt, vészesen közel Apjához.
- Ha veled megyek, békén hagyod Őket, és Harry-t is? - kérdezte komolyan.
Crow elgondolkozott, míg én teljesen lesokkoltam. Most mentettem meg pár napja erre ismét vissza akar menni? Értem teszi! Tudtam, értem teszi, és ez bűntudatot keltett bennem. A szerelem egy tökéletes érzés, mégis ez tud a legjobban összetörni.
- Igen. - mondta kis mérlegelés után Crow, majd megindult szerelmem felé.
Idegesen kaptam az íjamhoz, pillanatok alatt kifeszítettem egy nyíllal, és védelmezőn Louis elé álltam. Becéloztam Crow alakját. Oly' könnyű lett volna megölni, csak el kell engednem a húrt. Mégsem tettem meg még. Louis kezei lágyan simították végig karomon a megfeszült izmokat, melyek már remegtek. Erősen próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy ne öljem meg Őt, mikor annyi gondot okozott nekünk.
- Harry, Te is tudod, hogy ez a helyes. Így a szerelem is megmarad, és senkinek nem esik baja miattam. - mondta lágyan.
Tekintete perzselte arcom, de nem néztem rá. Nem vettem le szemem leendő célpontomról, aki érdeklődő arckifejezéssel figyelt minket. Idegesített, irritált a gonoszság, amit belőle áradt, és tudtam, Louis-t is ilyenné teszi, ha elmegy. Addig neveli, addig győzködi, míg felhagy a küzdelemmel, felhagy a szerelemmel, és átáll teljesen. És akkor engem teljesen elengedne, már csak egy Tiszta lennék a szemében, akivel végezni kell.
- Csak a Mi szerelmünk nem marad meg. - mondtam komolyan, de kicsit enyhítettem íjam feszítésén. Ha elengedtem volna, még mindig megsebezte volna, de már nem biztos, hogy halálos sebet ejtene.
- De! Én szeretni foglak történjen bármi. Ha Te is szeretsz, fogadd el akaratom, és engedj elmenni. - mondta komolyan.
A fejemben vad csata zajlott, nem akartam elengedni, de tudtam, más lehetőség nincs, hogy elkerüljük a mészárlást, és a szerelem is fennmaradjon. Őt akarják, nincs mit tenni. Leengedtem magam mellé íjam, és szomorúan leszegtem fejem. Tudtam, mostantól minden meg fog változni, nélküle semmi nem lesz ugyanolyan. De igaza volt, el kellett fogadnom, hogy ez a helyes út, mely csupán a fájdalom hegyein enged haladni előre. Lehelt egy lágy csókot homlokomra, amitől könny szökött a szemembe, majd megindult előre, Apja felé.
Éreztem, ahogy lassan távolodik közelsége, éreztem, ahogy elhagy. Fájdalmasan hatolt szívembe minden egyes lépése, mely távolabb vitte Őt tőlem.
Chur mellém jött, és vállamra helyezte súlyos kezeit. Lehajtott fejjel álltam ott, de felnéztem, mikor szerelmem Apjához ért. Crow erősen elkapta a karját, és maga előtt vonszolva indult meg vissza, serege felé. Louis arca fájdalmassá vált, és ez nekem is a szívembe markolt. Kicsordult egy könnyem, nem akartam elengedni. Oda akartam rohanni, és elmenekülni vele jó messzire, ahol soha nem találnának ránk, de tudtam, ezt kell tennünk. Nincs más mód. Crow erősen markolt Lou bal szárnyának tollaiba, majd vagy hármat kitépett belőlük. Szerelmem fájdalmasan felnyögött, de tűrte a fájdalmat. Így már nem tudott repülni, nincs esélye menekülni. Apjához van kötve. A szívem egy láthatatlan kéz markolászta, éreztem, ahogy egészen apróra préseli. Szemhéjam megrebbent, mikor újabb könnyek szöktek ki szememből.
- Miért hagyjuk ezt? Gyerünk már, meg kéne védenünk a Szerelmet, a Társunkat! - hallottam egy férfi hangját mögöttem. Lepetten néztem hátra, és egy Angyal erősen buzdította a többieket. Mindenki helyeselt, majd előrébb álltak. Készek voltak kiállni értünk, és ez megmelengette szívem. Halovány mosoly jelent meg arcomon, ezt hallva. A Tanácstagok előre kezdtek repülni, a tömeg követte őket. Szárnyak kezdtek suhogni, árnyak húztak el mellettünk egyenesen a sötétek tömegébe vetődve. Kezdetét vette a harc, mire eszméltem. Én is sebesen repültem előre, de én Crow nagy testét kerestem, és vele szerelmem. Íjam szorosan markoltam egy nyíllal benne készülve, az azonnali lövésre. Mindenfele angyalok csatáztak, és ezt borzalmas volt látni, de még mindig jobb, mintha nem küzdenénk, és szépen lassan mészárolnának le minket egyesével.
Megláttam Chur alakját előttem repülni, Louis-t rángatta maga után, de Ő erősen ellenkezett. Íjam kifeszítettem, és becéloztam Őt. Feszülten figyeltem azt a pár pillanatot, míg nyilam célba ér, de tévesztettem. Az oldalát súrolta, hosszú sebet ejtettem rajta. Láttam, ahogy vérzeni kezd, miközben a felhőre zuhan. Louis-t rántotta magával, én pedig követtem őket. Leguggoltam Lou mellém, és magamhoz öleltem.
- Mennünk kell! - húztam fel.
Ölembe akartam venni, hogy úgy vigyem el innen. Nem tud repülni, nem biztonságos neki egy csata. Erőtlenül, szomorúan nézett fel rám, az eséstől kicsit elkábult. Próbáltam feltámogatni, felemelni, de egy erős rúgást éreztem meg az oldalamon, amitől oldalra estem. Fájdalom nyilallt bordáimba, de nem érdekelt, egyből fel akartam állni. Viszont egy hegyes nyíllal találtam szembe magam, melyet Crow szegezett rám, így nem mertem mozdulni. Hangosan fújtam ki a levegőt, és farkas szemet néztem a hegyes pengével. Kicsit távolabb állt, így mindkettőnkre rá tudta fogni. Hallottam távolabbról a csata zajait, de nem mertem belegondolni, mi zajlik most ott.
- Dönthetsz Louis! Velem jössz, vagy meghalsz. Nem kockáztathatom meg, hogy életben hagylak, aztán hirtelen hátba támadsz és letaszítasz a hatalomról. - mondta komolyan ránk fogva íját.
- Inkább meghalok, minthogy ismét Sötét legyek! De Harry-t engedd el! - felelte szerelmem. A szavak szűrte fogai között, és idegesen tekintett rám. A szemében végtelen szeretet lakozott, és hatalmas féltés irántam. Óvatosan nyúltam a íjamhoz, ami mellettem hevert, de Crow kiszúrta, és engem vett célba.
- Ne próbálkozz Göndör, ígyis-úgyis meghalsz! - fogta rám fegyverét. Visszahúztam a kezem, mire odament és elrúgta jó messzire íjam. Minden esélyem elszállt, tényleg itt lesz a vég, ezt már éreztem a csontjaimban. Magam miatt nem aggódtam, Louis-t féltettem. Ő nem halhat meg, belehalnék a tudatba, hogy nem voltam képes megvédeni, akkor is, ha már meg is haltam.
- Fiam, nagyon sajnálom, hogy nem vagy hajlandó visszajönni a családhoz. Csalódtam benned, megtörted az évezredes egyenes-ági leszármazottságot a családban. A Göndör tette ezt veled, így most végig fogja nézni, hova vezetett ez az egész. - csóválta meg a fejét, majd ráfogta íját szerelmemre.
Minden olyan pillanatok alatt történt, alig fogtam fel valamit. Crow képes volt elengedni a húrt, így kb. 5 méterről indult meg a nyíl szerelmem felé. Lassított felvételbe láttam, szinte centiről centire ahogy repül. Csak annyit tudtam, hogy nem halhat meg, így fel sem fogtam, mi tettem, míg meg nem éreztem a fájdalmat a mellkasomba nyilallni.
- Ne! - kiabáltam.
Louis és a nyíl közé vetettem magam, ami így a mellkasom közepébe fúródott. Nem is fájt először, de pillanatok múlva őrjítő lett a fájdalom. Éreztem, ahogy a hideg penge lassan vágja meg húsom minden egyes mozdulatnál. Erőtlenül néztem le a nyílra, és a vérző sebhez kaptam, majd oldalra dőltem. Louis ideges tekintetével, majd Crow döbbent pillantásaival találtam szembe magam. Szerelmem sietősen pattant fel, hátáról lekapta íját, kifeszítette, és a Sötétre fogta. Láttam, ahogy a szárnya kezd fekete lenni, a szeme is lilába átváltott. Crow-nak nem volt ideje védekezni, Louis fegyverével nézett farkasszemet. 
- Nem lőnéd le a saját Apád. - mondta reménykedve Louis-nak.
- Nem vagy az Apám. Megöltél volna engem, és meglőtted azt az embert, aki a világot jelenteti nekem. Soha nem is voltál az Apám. - mondta komolyan Lou, majd elengedte a húrt.
A nyíl sebesen fúródott Crow szívébe, aki hitetlenkedve nézett fiára, majd le a sebre. Térdre rogyott, és hátra dőlt. Meghalt, vége van.
Egy nyögéssel eldőltem a felhőn, végtagjaim remegtek. Éreztem, ahogy egyre lassabban kering vérem, egyre nehezebben tudtam venni a levegőt. Louis hozzám rohant, letérdelt hozzám, és fölém hajolt. Szemében könnyek gyűltek, melyek nagy cseppekben pottyantak rám, de tudtam, hasztalan. Angyalokon ez nem hat, mint az embereken. Az ölébe húzott, megtámasztotta fejem, így kényelmesen, erőlködés nélkül rá tudtam nézni. Büszke voltam rá, színtiszta szeretet éreztem, míg Ő szomorúan nézett le rám. Fájdalom csillogott szemében, amit nem akartam.

*Louis*
Megtettem, lelőttem. A saját Apámat megöltem. Hatalmas erő kell ahhoz, hogy szembe tudjunk szállni egy számunkra sokat jelentő emberrel, nemhogy még megölni. De más választásom nem volt. Ha én nem teszem meg, Ő öl meg engem. Az íj kiesett a kezemből, ujjaim remegtek. Előttem feküdt a holtteste, egyszerűen nem bírtam levenni róla a szemem.
Egy fájdalmas nyögést hallottam meg magam mögül, ekkor esett le, hogy mi is történt
Megmentett. Harry az életét is képes volt adni értem. Sietősen rohantam hozzá, szemeim könnyesek voltak a hirtelen történtektől.
Harry elégedetten nézett rám, látszólag örült. Megtámasztottam fejét, mindene remegett. Erőtlenül mosolygott rám, amin meglepődtem. Boldog volt, szeretet tükröződött egész arcáról. Ennek nem így kellett volna történnie. Nekem kellett volna meghalnom, neki ott van a családja, ott van a megannyi Angyal, aki a szereti, míg nekem nincs senkim rajta kívül. Miért büntet minket Isten? Kicsordultak könnyeim, de ezúttal meg sem kellett érintenie, tudtam, segítenem kell. Még ha nem is tudok gyógyítani, most megpróbáltam, bár köztudott, hogy Angyalokon nem hat. Óvatosan nyúlt arcomhoz, keze és ujjai remegtek. Lesimította könnyeimet, és féloldalasan mosolygott rám, bár már nagyon nehezére esett. Megjelentek gödröcskéi, melyet úgy imádtam. Olyan sok mindent akartam mondani neki, most mégsem jutott eszembe semmi. Képtelen voltam egy szót is kinyögni, pedig már halálán volt. Nem tudtam, hogyan tudnék segíteni neki, nem tudtam repülni. Fel akartam venni, és megpróbálni mégis felemelkedni vele, de motyogni kezdett. 
- N-ne! Itt m-most jó.
Hangja elhaló volt, egy lenge fuvallat elfújta szavait. Szememből újabb könnycsepp csordult ki, amit ismét letörölt arcomon lévő hideg kezével.
- N-ne szomorkodj. Ez í-így he-helyes.
Szemhéja egyre gyakrabban rebbent meg, le akart záródni, de még nem hagyta. Nem tudtam elvinni, nem akart menni. Tetszett itt neki, én pedig nem tudtam megtagadni kérését. Köhögni kezdett, amitől kicsi vér csordult ki szája sarkából. A szívem összeszorult, nem bírtam így látni. A pólóm szélével odanyúltam, és lágyan letöröltem, mire hálásan nézett rám erőtlen íriszeivel, melyek lassan kezdtek fakózölddé változni.
- Sz-szer-szeretlek L-l... - akarta kierőltetni a száján, de nem ment neki.
Szemeit lehunyta, keze erőtlenül esett le arcomról. Ijedten néztem rá, kezét visszahelyeztem arcomra, mintha ismét meg tudná így simítani.
- Harry! Ne! Neee! - zokogtam.
Én nem is mondtam neki semmit, nem tudta, hogy szeretem. Nem erősítettem meg. Nem bírtam egy szót sem kinyögni neki, pedig olyan sok mindent kellett volna mondanom. Hiába volt minden. Hiába mentünk le egymásért az Alvilágba, hiába szerettük egymást feltétel nélkül, tisztán. Csak azt sajnálom, hogy nem lehettem vele több időt. Érezte előre, sejtette tudat alatt. Ezért kért tőlem tegnap olyan estét, ezért mondta, hogy 1000 évig emlékeznünk kell rá. És még egy rendes búcsúcsókot sem váltottunk, csupán ízlelgettük egymás ajkát.
A mellkasára dőlve sírtam. Szorítottam erőtlen kezét, még meleg volt. Tudtam, hangosan zajlik a csata tőlünk nem messze, mégsem érzékeltem semmilyen hangot. Minden elhomályosult körülöttem, csupán észveszejtő illatát próbáltam örökre elraktározni elmémben. Felrémlett minden egyes érintése, minden egyes csókja, szava, tette hozzám. Hiányzott mély hangja, mely reszelősen csengett, mégis lágyan. Hiányzott gödröcskés mosolya, ami Napként ragyogta be reggelem, és kihatott egész napi hangulatomra. Igéző, zöld szemeit örökre lehunyta. Annyi rosszat adtam neki, és soha nem tapasztalhatott meg pár dolgot miattam. Minden egyes szeretkezésünkkor fájdalmat okoztam neki, bár ezt soha nem mutatta. Soha nem engedtem, hogy egyszer Ő irányítson, viszont ennek is el kellett volna jönnie, de erre még csak most jöttem rá. Ő mindig csak szenvedett alattam, tűrt, de elmondása szerint élvezte. Eszembe jutott, amit még otthon mondott, mintha tudta volna, hogy ez lesz: "Az életemnél is jobban szeretlek. Csak, hogy tudd, a tegnap este volt a legcsodásabb pár órája életemnek." Lágy hangja csengett a fülemben, ahogy homlokát enyémnek vetette. Érintésért epedezett a testem, bár még mindig szorítottam erőtlen kezét.
Éreztem, ahogy arcom véres lesz, amint az vörösre festi fehér ingjét.
- ÉLEG LEGYEN! - hallottam meg egy mérges kiabálást, mely mennydörgésként zengett, és csapott le mindenkire.
Nem volt kedvem felnézni, tudtam a harcolóknak szól. Isten ismét megunta ezt, de most szerencsére gyorsabban, mint eddig bármikor az alapján, amit tanultunk a Képzőben.
- Mindenki vonuljon vissza a helyére, hallottaitokat, sebesültjeiteket gyűjtsétek be! - mondta komolyan, majd végképp elhallgatott.
Hallottam a szárnyak suhogását, hallottam, ahogy többen tőlünk nem messze elviszik Apám testét. Csendben voltak, az egész Mennyre némaság telepedett. Tudtam, most lent egy rangidős tisztet fognak kijelölni, nem érdekelt, hogy megszakad a családunk uralma.
Felemelkedtem, de a nyakamban lógó kis kereszt visszarántott, ami a mi jelképünk. Könnyfátyolban úszó szemekkel lenéztem, és megláttam amint Harry lánca az enyémbe akad, és nem engedi el. Hangtalanul kezdtek folyni eddig is örökéletűnek tűnő könnyeim, majd Harry testén landoltak. Fájt ezt látnom, még holtan is ragaszkodik hozzám. Ironikus. Így is elég nehéz volt Őt elengedni. Követni akartam, hogy együtt legyünk ott, ahova Ő került, de nem tehettem. A szerelem nem halhat meg velünk együtt, muszáj folytatnom.
Letörtem a nyíl hosszú, kiálló végét, háta és térde hajlatába nyúltam, és lágyan felemeltem. Feje erőtlenül csuklott mellkasomhoz, mintha még élne, csupán alszik. Szárnyai méltóságteljesen lógtak le karjaimon kívül. Teste melege még körbefogott. Nem tudtam repülni, így gyalog indultam meg a kapuk fele. Lassan sétáltam, könnyeim égették arcom, én mégis magam elé meredve sétáltam befele rezzenéstelen arccal. Pár Angyal még ölelgette egymást itt, ügyet sem vetettek ránk. Furcsa mód nem láttam más halottat, Angyalok száza várt a Menny kapujában, szinte ugyanannyian, mint kezdtük. És mind boldogok voltak egytől egyik. Csupán én sírtam szerelmem miatt. Miért pont én? Miért pont mi?
Könnyűnek éreztem Harry súlyát, mintha tollpihe lenne. Alig 15 méterre lehettem a kaputól, maikor Chur ideges tekintete megtalált, és felém sietett. Közben Harry-t is észrevette karjaimban, és ijedten nézett ránk.
Megálltam, Ő pedig elém ért. Közben minden tekintet ránk szegeződött, de nem érdekelt. Chur idegesen nézett rám, és kérdőn Harry-re. Lassan megráztam a fejem, mire neki is könnyek gyűltek szemébe. Szerette Harry-t, mintha a fia lenne. Az arcához nyúlt, lágyan kisimított belőle egy kósza tincset.
- Hogyan? Miért? Ki volt? - kérdezte remegő hangon.
- Apám. Elém ugrott, megmentett. Megöltem mindkettőjüket. - hajtottam le a fejem.
Erősebben szorítottam Harry-t a kezemben. Úgy éreztem, most, hogy ezt kimondtam nyíltan, már biztossá vált. Én okoztam halálát. Meg akart menteni, de Ő sem tudta, mi lesz ebből. Erről az jutott eszembe, amit próbált elsuttogni a végén: "Ne szomorkodj! Ez így helyes."
- Az egyetlen halottunk. - motyogta halkan Chur.
Üveges tekintettel néztem fel rá. Nem hiszem el, hogy egyetlen egy ember halt meg, és az pont Ő. Ez biztosan így volt megírva, ilyen véletlen nincs. Feláldozta magát értem, és talán a többiekért is, hogy ne legyen több haláleset. Egyre inkább szorítottam, nem bírtam kiengedni karjaim közül, pedig jöttek segíteni, akik elveszik. Nem hagytam, Ő az én szerelmem, megmentette az életem. Már soha nem lehet velem, soha nem mondhatom el neki, mennyire szeretem.

9. fejezet.

*Később*
Hogy mi van velem? A megtestesült roncs vagyok, de ezt nem mutatom. Harry hiánya minden érzelmet kiölt belőle, a hatalmas ház üressé vált. Az alaksor az én helyem lett, úgy éreztem, ha folytatom, amit Ő elkezdett, akkor közelebb kerülök hozzá. A temetése csodaszép volt, egyszerű, tökéletes, példamutató, ártatlan, amilyen Ő maga volt. Minden hétvégén kijárok megnézni a Cloudball meccset. Egyedül ülök, szinte mindenkit elzártam magamtól. Csupán Harry családját látogatom gyakran, Gemma és párja bevállalták a Sekoliát, van egy csodás kisfiuk, akinek a szeme kiköpött Harry. Eleinte nehéz volt ezt látni, elfogadni, de ez a kisbaba még az én szívem is képes megdobogtatni. Azt hiszem, megvan az utódom. Apropó, a munkába temetkeztem, a szerelem mindenkinek teljesülhet, aki megérdemli. Akkor van szabadidőm, amikor csak akarom, csakhogy én nem akarom. Ha végzem a dolgom, ha sietősek lépteim, nem ragadok le minden egyes képnél vagy helynél, ami Harry-re emlékeztet a házban, a Mennyben, a Világon.
Hála a főzetének, ami halála után lett kész, egy életre megjavultam. Tudok gyógyítani, bár ha mérges vagyok, akkor lila lesz szemem, és a szárnyam is feketében pompázik. Nem vagyok a Mennybe való, egy félvér lettem, de nem költözök le a Földre. Nem hagyom el azt a házat, melyben bár fájdalmas járni, mégis melengeti a szívem helyén lévő szikladarabot a tudat, hogy 3 tökéletes évet töltöttem el itt Harry-vel. Mert bár csak 3 évig voltunk együtt, de abban az 5 évben, amikor azt hitte, meghaltam, akkor is szerettük egymást. De ez a bő 3 év mindennél többet jelentett számomra. Visszatekintve olyan rövidnek tűnik, oly' mulandó. Olyan röpke idő az Angyali életet tekintve. 3 év. Szinte semmi.
Hogy ki vagyok? Louis Tomlinon, Szerelem Angyal, aki elvesztette saját boldogságát, amiatt, amiért küzd. A szerelem miatt. Mert bár azt mondják, ez a legcsodásabb dolog az életben, nekem ez tett tönkre mindent. Törékeny tükörvirágként hullott padlóra szerelmem, és millió apró darabra tört, melyek nap, mint nap emlékeztetnek, ki is voltam Vele, és ki lesz belőlem Nélküle. Ennek ellenére mégis óvom ezt az érzést, mindenki megérdemli, hogy megtapasztalja azt, amit én kaptam Harry-től. Az élettel ajándékozott meg, saját maga volt a meglepetés, amit feltétel nélkül nekem adott. És ezt mindenkinek joga van érezni. Az embereknek csak egy ima, és én megyek. Nekik egyszerű, nem tudják, mennyit szenvedtünk mi ketten a semmiért.  De ez az én dolgom, és bár nincs mellettem, nem érezhetem forró érintését, lágy csókját, mégis úgy érzem a Mennyen túl boldog, és még mindig az én Őrangyalom. Ő, aki bármit is tett, azt tiszta szívből tette, Ő, aki feltétel nélkül tudott szeretni, és semmit nem várt el cserébe. Ő, aki az életem volt.

16 megjegyzés:

  1. És megint és megint és megint megsirattál!!!!Azt hittem h itt is Happy End lesz...de tévedtem....sajnos.Nagyon jó volt örültem h folytattad a történetet...megérte!!!!Ahogy már többször is mondtam:TEHETSÉGES VAGY,IMÁDOM A TÖRTÉNETEIDET,GYÖNYÖRŰEN ÍRSZ ÉS CSAK ÍGY TOVÁBB A VÉGTELENSÉGIG!! nincs több hozzá fűzni valóm... Dóri voltam :DDD (u.i.: gyönyörűűűűű volt!!!!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt örömmel hallom, nagyon szépen köszönöm ezt a ok csodás szót. Sajnálom, hogy nem Happy End lett, mint ahogy minden történetem, ezért gondoltam, hogy újítok kicsit. Nagyon örülök, hogy így vélekedsz, mérhetetlenül jól esik :)

      Törlés
  2. ÚÚÚÚristeeeen!:'( :'( az elején nem hittem el, hogy sírni fogok, mert nem az a típusú lány vagyok, de igazad volt! A 100-as zsepit elő:) csak gratulálni tudok, nagyon tetszett:D (bár bevallom egy heppi endnek jobban örültem volna, mint a depinek, de így hogy elolvastam rájöttem, hogy így kerek a történet) imádom a sztorijaid!<3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ezt nem rosszindulatból mondom, de örülök, hogy megsirattalak. Boldog vagyok, hogy ennyire bejött, igazán jól esik ezeket hallani. :)

      Törlés
  3. A végét végig sírtam , utolsó reményeimmel abba kapaszkodtam h azért kelljen sírjon mert annnyira szép happy end de sajnos nem,egyébként gyönyörű lett <3 xoxo ~Skylar~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ezt gondolod, sajnálom, ha kicsit csalódást okoztam, de már csak nagyon vallásos módon tudtam volna visszahozni, azt pedig ebbe a történetbe nem akartam beleszőni. :)

      Törlés
  4. Amikor Harry-t meglőtték, még csak könnyeztem és vártam, hogy Isten feltámasztja, vagy valahogy újraéled, de aztán jött a kilencedik fejezet.... Ott már valósággal zokogtam, de valahogy így lett tökéletes. Nekem nagyon-nagyon-nagyon tetszett. Egyszerűen zseniális volt. :) Nagyon ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, igen. Ez lett volna az a nagyon vallásos mód, amit írtam az előző kommenthez, de már van egy ennyire Istentisztelő történetem, ami a My religion & your mistake lesz, ha kikerekedik, így ide nem akartam beleszőni ezt. Örülök, hogy neked is ennyire tetszett. Ezt nagyon jó visszahallani. :)

      Törlés
  5. Ez is zseniális lett! :) Potyogtak a könnyeim, imádtam! Örülök, hogy lett második része! :)
    Imádtam az egész történetet! :3 De ez volt a kedvenc részem:
    "Felemelkedtem, de a nyakamban lógó kis kereszt visszarántott, ami a mi jelképünk...és megláttam amint Harry lánca az enyémbe akad, és nem engedi el... Fájt ezt látnom, még holtan is ragaszkodik hozzám." :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, még nekem is fájdalommal járt ezt megírnom, és rengeteget gondolkoztam, hogy legyen-e tovább, vagy így lezárjam. De a végén hagytam. Viszont csak nem jó ez így, még van ihletem, így lesz 3. része is. Szóval készítsd a zsepit, mert elkezdtem írni :P

      Törlés
    2. Komoly??? :D Te jó ég, Úristen, már alig várom! :D Akkor megint elhasználok jó pár zsepit, megyek is venni! :D Ennek nagyon örülök! :D

      Törlés
    3. Már én is nagyon várom a 3. részt!!! :D Mikor lesz kész?

      Törlés
    4. Sajnos kicsit csúszok vele. Mostanában nem nagyon van időm, és sajnos Őszi szünetben sem fejezhetem be, de haladgatok. Már 21 oldal készen van. :)

      Törlés
  6. nem is tudom, hogy kezdjem. mégmindig szuper vagy. de én ezen annyira sírok. annyira mocskosul sírok. olyan mocskosul mocskosul mocskosul ZOKOGOK.
    annyira sajnálom, hogy ez lett a vége de valahogy ez kellett. vagyén nemistudom igy volt hozzárendelve. de én most annyira sírok.
    egyszerűen szuper vagy. már nem találok rád jelzőket. annyira gyönyörű volt ez is. jó ég. na lenyugszom ám. de kérlek ne hagyd abba az írást!!
    szeretettel, egy Larry shipper.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, nem vagyok gonosz, de örülök, hogy ennyire sírtál rajta, hisz ezek szerint bele tudta élni magad. Köszönöm ezt a sok szép szót :)

      Törlés
  7. Elképesztő vagy!!!!!! Konkrétan ZOKOGOK 20 perce.... és egyszerűen nem tudom abba hagyni. Az érzés, mikor az utolsó két fejezetél az If I could fly-t hallgattam pont... az valami felbecsülhetetlen.... viszont nagyom remélem, hogy a 3. rész vége boldog lesz, mert ez nem fejeződhet így be!!!! Már el is kezdem olvasni, és van egy olyan érzésem, hogy azt is imádni fogom... Köszönöm, hogy általad egy egész délutánt olvasással és zokogással tölthettem😭 Folytasd az írást, mert nagyon értesz hozzá!
    Egy őszinte csodálód. ^_^

    VálaszTörlés

Music Note 4