Kedves
Olvasó!
Meghoztam
a 2. részt is. Többet nem tervezek írni. Lenne hozzá ihletem, de az már túl
erőltetett lenne szerintem. Már túlságosan eltérne Tőlük. Köszönöm szépen a sok
szép szót, amit az első részhez kaptam, nagyon hálás vagyok érte. Ez már nem
álom, ez már a képzeletem tekervényeinek tovább csavarása, de remélem, azért jó
lesz.
Figyelmeztetés:
A TÖRTÉNET +18-AS RÉSZT TARTALMAZ!
Remélem,
elnyeri a tetszéseteket, mint az előző. Jó olvasást.
xoxo Zsoo.
Ui.:
Papírzsepit készítsetek, szükség lesz rá!
1.
fejezet.
-
Fogadod, hogy minden erőddel a Tiszta lelkű emberek védelmezésén leszel?
-
Fogadom! - mosolygott vidáman Louis.
Figyeltem,
ahogy térdre ereszkedik, majd Chur homlokon csókolja. Tengerkék szemeit egy
pillanatra lehunyta ezt érezve, majd mikor felnézett az Angyalra szélesen
mosolygott. Tekintete rám tévedt Chur mögött. Még szerencse, hogy Tanácstag
vagyok még pedig nem is akármilyen jelentőségű, így részt vehettem Colnációján,
első sorból nézhettem. Szeme boldogságtól csillogott, elégedetten néztem rá.
Büszke voltam, Ő is átesett ezen. Most már képes gyógyítani könnycseppel. Régen
ölni tudott, most gyógyítani. Erre még soha nem volt példa az Angyalok történelmében,
és büszke voltam Rá, hogy Ő az első Sötét, aki megjavult, s hófehér szárnyakat
kapott. A tudat belülről töltött el melegséggel, hogy ezt én tettem vele.
A
szokott rend szerint kivonult a teremből, de én sajnos még nem szabadultam.
Először még el kellett rendezni egy-két dolgot, hogy megtörtént egy újabb
Colnáció.
Alig
bírtam megülni egy helyben, össze-visszacsúszkáltam a nagy széken. Chur rám
mosolygott, mikor ezt észrevette, majd mellém lépett. A fülembe suttogott, hogy
csak én halljam.
-
Menj csak hozzá! - suttogta.
Elmosolyodtam,
és egy köszi-vel otthagytam. Chur nagyon jó barátom lett, egymás bizalmasaivá
váltunk. Én segítettem neki, sokat adott a szavamra döntéseknél, és én is
gyakran kértem ki véleményét a szerelem dolgairól.
Sietősen
felpattantam, majd elnézést kérve kisiettem a teremből. Kirontottam az ajtón,
és kérdőn pillantottam körbe kívül. Tekintetemmel egyre inkább a fehér
szárnyakat kerestem, a csodás alakkal. És meg is láttam. A szökőkút szélén ült,
figyelte az elsuhanó Angyalokat és a cifrábbnál cifrább növényeket, melyek nem
is voltak foghatók az egyszerűségükben tökéletes földi virágokhoz. Mosolya
szélesen ragyogta be az eget.
Hozzá
siettem, de kiszúrt, így felállt. Kitártam karjaim, mire széles vigyort
villantott, és megölelt.
-
Nagyon izgultál? - kérdeztem halkan.
Erősen
megszorította derekam, soha nem akartam elengedni.
-
Igen, de olyan boldog vagyok. - motyogta a nyakamba.
Elmosolyodtam,
és nyomtam egy puszit feje búbjára. Megfogtam a kezét, és az ég felé néztem
jelentőségteljesen. Tudtam, már nem kell visszamennem a Tanácshoz, majd Chur
elintézi. Ő csak elmosolyodott, majd kitárta szárnyait.
Felrepültünk
egymás kezét fogva, ahogy mindig. Természetesen az első utunk hazafele vezetett
a közös házunkba, ahol először csak egyedül laktam. Leszálltunk a hófehér fából
készült verandára majd még mindig kézen fogva bementünk az ajtón. Egyikünk
arcáról sem tűnt el a mosoly.
Megállítottam
a nappali közepén, Ő pedig gonosz mosollyal, kitalálva gondolatom, ajkaimra
tapasztotta sajátját. Azért néha még mái napig sikerül előcsalom belőle egy kis
rosszaságot, egy kis gonoszságot, de ezzel nincs is baj. Imádtam, mikor ilyen.
Fogával erősebben meghúzta alsóajkam, mire halkan sóhajtottam egyet csókunk
közben, majd nyelvét átvezette hozzám.
Lágy
csókcsatánk megszakítottam, mára más terveim voltak, hisz még csak reggel volt.
Két Szerelem Angyalnak muszáj a dolgát végeznie. Pláne most, hogy Louis is
átesett a Colnációján. Elléptem tőle, és a dohányzóasztalon lévő hosszú,
összehajtott listához léptem, de még nem hajtottam szét.
-
Mondj egy betűt, és egy számot! - mosolyogtam rá.
Ő
csak szélesen vigyorgott, mindig így szoktuk.
-
M és mondjuk...17. - felelte kevés gondolkozás után.
Széthajtottam
a listát, és kikerestem az M betűnél a 17. embert, aki hozzánk fordult
segítségért a szerelemben.
-
Mathew S. Tyler, Atlantában imádkozik feleségéért, nem akarja, hogy meghaljon.
Valaki megkéselte. - mondtam, majd elkönyveltem magamban, pontosan hova kell
mennünk.
Louis
elégedetten bólintott, és magára kapta saját nyilait tokjával illetve íját. Én
is így tettem, majd kimentünk a házból. Vele mindig is gyorsabban értünk oda a
helyekre, de ez csak nekem tűnt így, mivel közben bolondoztunk a felhőkkel.
Végül
megérkeztünk Atlantába a megfelelő kórházhoz. Tudtuk, ide nem kellenek íjaink,
de mégis hoztuk magunkkal. Leszálltunk a kórház tetejére, ahonnan éppen akkor
repült fel egy másik Angyal. Oda intett nekünk, majd büszkén nézett ránk.
Persze, hogy tudta kik vagyunk, minden Angyal tudta az Alvilágba és a Mennybe
egyaránt, hogy mi vagyunk a Szerelem Angyalok, így tiszteletet vívtunk ki
magunknak.
Behúztuk
szárnyunk, majd kézen fogva besétáltunk a helikopteren érkezőknek szánt
bejáraton. Haladtunk a folyosókon, fogalmunk sem volt, hova kéne menni, míg
össze nem akadtunk egy nővérrel a folyosón.
-
Elnézést! - szólt neki Louis, mire kérdőn fordul felénk.
-
Miben segíthetek? - kérdezte mosolyogva a lány, még nem volt 30 se.
Tekintete
a fegyverekre tévedt hátunkon, és ijedten nézett a szemembe. Még az a
szerencse, hogy az enyémbe, így egy egyszerű szemkontaktussal hipnotizáltam.
Ezt még Chur tanította.
-
Mathew S. Tyler feleségéhez jöttünk. - mondtam lágyan.
Üveges
tekintettel bólintott, majd lassan kinyögte a 629-es számot. Bólintottunk, és
kézen fogva mentünk tovább, ahogy a nővér is. Semmire nem fog emlékezni ebből.
-
Most már engem is megtaníthatsz erre. - mosolygott rám Louis.
Minden
egyes alkalommal megjegyezte, ez mennyire király, mennyire tetszik neki, de amíg
nem esett át a Colnáción nem tudtam megtanítani rá. Most viszont már semmi
akadálya nincs, így szélesen elmosolyodtam.
-
Rendben. - feleltem, és megálltam a 629-es szoba előtt.
Halkan
nyitottunk be, először csak résnyire, hogy megnézzük nincs-e bent valaki.
Szerencsére üres volt a kórterem, és a nő is altatók hatása alatt állt, ahogy
elnéztem. Bementünk, majd becsuktuk az ajtót magunk mögött, Louis még be is
zára, hogy senki ne nyisson ránk.
A
hölgy mellé léptünk, a kis asztalon lévő kórlapból megtudtuk, hogy a neve
Linda. Igazán szép név. Louis fölé helyezte kezet, és lehunyt szemmel
érzékelte, mennyi lehet hátra neki. Ezt Sötétként is meg tudta mondani, szóval
nem hittem, hogy téved. Én is éreztem a halál jelenlétét a szobában, majd Louis
felém fordult, és halkan elsuttogta:
-
Holnapután.
Szomorúan
elhúztam a szám. Ő nem fog meggyógyulni. A kórlapjából ítélve, négy helyen
szúrák hátba. Fel fogja adni a szervezete a küzdelmet. Vajon ki tehette ezt
ezzel az ártatlan nővel? Éreztem tisztaságát, jóságát, kedvességét a levegőben,
szinte belebegte a szobát pozitív kisugárzása.
-
Csináld Te! - mondtam halkan Louis-nak.
Szemem
lepetten kerekedett ki, majd megcsillant az izgalomtól. Látszott, hogy ki
akarja próbálni. Bólintott egyet, és ismét a hölgy felé fordult.
Szemeit
lehunyta, és erősen koncentrált, hogy átérezze életét. Kezei közé vette az apró
kezeket csodálattal figyeltem, olyan tökéletes volt így. Vajon Ő is így nézett
engem, mikor gyógyítottam? Homloka lágy ráncba szaladt, szeme sarkából
kicsordult egy könnycsepp, mely a nő kézfejére hullott. Halványan
elmosolyodtam. Tudtam, ez segítség, de mégis vágyat éreztem, hogy azonnal hozzá
menjek, és letöröljem könnyét. Rossz volt Őt sírni látni, még ha jó okból is.
De tudtam, mivel jár ez. Azért sírunk, mert átéljük az adott ember életét. Ha
bárki is sejtené, az én szemem előtt hány élet pergett már le... És mind egy
nyomot hagyott bennem. Ez a Nő sokat szenvedett az elmúlt napokban, és
Louis-ban ez meg fog maradni. Ettől akartam megóvni Őt, de úgysem tudom örökké.
Most lett Őrangyal Sötétből, nyilván ki akarja próbálni képességét.
A
könnycseppet beszívta Linda bőre, majd halovány sárgás folt maradt utána. Ilyet
még soha nem láttam, de mire Louis kinyitotta a szemét, már el is tűnt. Talán
nekem is marad ilyen folt, csupán nem veszem észre. Nem foglalkoztam vele
különösebben, sokkal inkább lekötött, Louis széles, elégedett mosolya. Büszke
voltam rá, és azt hiszem, Ő is büszke volt saját magára. Hozzám jött, és
megölelt, én pedig viszonoztam ezt. Kézen fogva, boldogan sétáltunk vissza
ismét a tetőre. Kitártuk szárnyunk, láttam Louis-n, úgy érzi, most bármire
képes. Én is ugyanígy voltam ezzel az első gyógyításom előtt. Kézen fogva
repültünk fel a felhők fölé, ahol mindig ránk süt a Nap.
2.
fejezet.
-
Mi? Óh, ne! Balra! - kiabáltam felállva, teljesen beleéltem magam.
Olyan
érzés volt, mintha újra én játszanék, mintha az edzőnket hallanám. Hívtak ismét
játszani, ahogy minden évben, de ismét nem vállaltam be. Nem lenne időm az
edzésekre, csoda, hogy erre a meccsre eljöttem. Imádom a Cloudball-t, ez marad
az örök kedvencem, de sajnos nem játszhatom kedvenc sportom. Louis mosolyogva
figyelte ezt. Tudta, hogy én is nagy játékos voltam, de az Alvilágban nem
voltak ilyen meccsek. Ott nem szórakoztak. Nálunk más volt, és mindig
mosolyogva figyelte a mérkőzéseket.
Visszaültem
a helyemre, és feszülten figyeltem a folytatást. De nem koncentrálhattam rá,
megjelent szemem előtt egy szellemkép.
"Sürgősen gyere a
Tanácsterembe! Chur"
Lepetten
kerekedett ki a szemem. Vajon mi történt? Oldalba löktem Louis-t, és
megmutattam neki is a szellemképet, majd egy laza mozdulattal eltüntettem,
mintha elfújta volna a szél. Kérdőn nézett rám, érdekelte, mi ez, mire csak
megráztam a fejem, jelezve; ejtésem sincs, mit akarhat. Louis is Tanácstag
lett, hogy hivatalosan is Szerelem Angyal vált belőle a Colnáción. Sóhajtva
felálltunk, és lesétáltunk a felhőről, ami ülőhelyünkül szolgált eddig.
Végre
el tudtam jönni egy Cloudball meccsre, de innen is le kell lépnem, mert valami
életbe vágóan fontos dolog miatt hív Chur. Sietősen repültünk el a nagy
épülethez, majd szépen megformázott oszlopai előtt leszálltunk. Gyors
léptekkel, kézen fogva mentünk be a Tanácsterembe, ahol az ideges Chur-ral
találtuk szembe magunkat. Furcsa, hogy egy Tanácstag sincs itt, csupán mi
ketten.
-
Mi a gond, Chur? - kérdeztem, már távolról, majd megálltunk előtte.
-
Harry! Én...nem tudom...nem biztos...remélem, nem... - hebegte idegesen
össze-vissza, mire megfogtam a vállát, és aggodalmasan néztem 457 éves szemeibe.
Mélylevegőt vett, majd összefüggően kezdett beszélni. - A jelek szerint a
Sötétek ismét meg akarnak minket támadni. De ez még koránt sem biztos. Ma
eltűnt egy Tanácstag rögtön azután, hogy engem megtámadtak. Szerintem meg
akarják ölni a vezetőket, hogy pánikot keltsenek. - magyarázta komolyan.
A
szemem lepetten kerekedett ki, nem hittem a saját fülemnek. Louis védelmezőn
szorította meg derekam, és közelebb húzott magához. Éreztem, hogy félt engem,
hisz mi ketten is Tanácstagok vagyunk.
-
Még nem mondtam el senkinek, nem akartam pánikot kelteni. Kell a véleményed
Harry! Miért csinálják ezt? - mondta a szemembe nézve.
Számított
rám, valami nagyon okosat kellett mondanom. Annyit tanultam ezekről a
háborúkról a Képzőben, most mégsem tudtam, hogyan kéne cselekednünk.
-
Egy biztos, mi nem halhatunk meg. Szólnod kell a többi tagnak is, hogy legyenek
nagyon óvatosak. Meg kell védeni magunkat, nem szabad hagyni, hogy megöljenek. -
mondtam komolyan.
Chur
kicsit gondolkozott, majd egyetértően bólintott. A fejemben egy ötlet kezdett
megfogalmazódni, a szemem megcsillant.
-
Van egy tervem, ha beválik, nem tudnak bejönni a Mennybe. - mosolyogtam
elégedetten.
-
Rendben. Csináljátok, én pedig elmondom a Tanácstagoknak. De az Angyaloknak egy
szót se, nem akarok pánikot még. Majd ha biztosak leszünk benne, hogy tényleg
támadás készül, tájékoztatjuk őket. - mondta határozottan, mire mindketten
bólintottunk Louis-val.
Kihúztam
szerelemem a teremből, és egyből haza repültünk villám tempóval. Sietősen
rontottam be a házba, és már kezdtem is elméletemet, de nem álltam meg.
-
A Sötétek ki nem állhatják az Angyalgyökér nedvét, igaz? - kérdeztem Tőle,
miközben lefelé haladtam - A Citromfű pedig csavarja az orruk.
-
Igen. - helyeselt Louis.
Az
alaksorunk nekem volt berendezve. Itt voltak a tömérdek gyógy-főzeteim,
melyeket a hosszú évek során fejlesztettem ki, valamint a fegyvereink is helyet
kaptak. Ide rohantam én be, és az asztalt azon részére, ahol nem voltak
üvegcsék, kiterítettem a Menny térképét.
-
Remek! Akkor, ha minden igaz, ha ide...ide...ide...és ide kiteszünk egy-egy
ilyen főzetet nem jönnek közelebb, ugye? - kérdeztem komolyan Louis-ra
pillantva, miután megmutogattam a helyeket a térképen.
-
Hát...lehet benne valami, de szerintem közelebb kéne. Mondjuk 200 méterenként.
- javasolta.
A
térképet bámulva végeztem el a fejszámolásom, amiből az jött ki, hogy kell úgy
20-25 főzet. Határozottan bólintottam, majd a hatalmas polcaim felé vettem az
irányt, ahol rengeteg gyógynövény sorakozott. Kis keresés után levettem róla
két üvegnyi Angyalgyökér nedvet, és pár marék összetört citromfüvet is magamhoz
vettem. Egybeszórtam mindet, majd alaposan összekevertem. Louis idő közben
felment, hogy elkészíti a vacsoránkat, amiért hálás voltam neki. Már elegem
volt a sok kevergetésből, de még sötétedés előtt ki akartam tenni a főzeteket.
Úgy
éreztem magam, mint egy boszorkány szárnyakkal, de persze boszorkányok nem
léteznek, csupán olyan kémikus Angyalok, mint én. Bár eddig én még egy hozzám
hasonlóval sem találkoztam, az Angyalok nem nagyon szeretnek új dolgokat
kipróbálni.
Késznek
éreztem a keveréket, így mélyen beleszippantottam. Nekem kimondottan tetszett
az aromája, de remélem, a Sötétek nem fogják vonzónak találni. Szerintem
működni fog, hisz csak olyanok vannak benne, amiket ki nem állhatnak.
Louis
letrappolt a lépcsőn hozzám, majd befogta az orrát, és köhögve felrohant.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, neki komolyan nem tetszik? Sietősen mentem
utána, a nappaliban sikeresen utolértem, de nem állt meg, mikor elkaptam a kezét.
A mosdóba rohant, és a wc fölé görnyedve öklendezett. Lepetten figyeltem
mozdulatait, semmit nem értettem. Komolyan ennyire borzalmas lenne? De hát nekem
tetszett az illata. Kis idő után
összeszedte magát, és megmosta arcát.
-
Mit rontottál el? Ez borzalmas! - lihegte a csap szélére támaszkodva. Lepetten
húztam fel a szemöldököm.
-
Semmit nem rontottam el. Ez az a főzet volt, ami elriasztja a Sötéteket. -
magyaráztam zavartan.
De
ahogy kimondtam ezeket a szavakat egyből megvilágosodott bennem minden. Louis
arcán is végigfutott a felismerés, és ijedten nézett rám a tükörből. Ugyanarra
gondoltunk, de nem mertük kimondani.
-
Ugye nem...? - hebegte idegesen.
-
Lehet... - válaszoltam egészen halkan, mintha nem akarnám, hogy meghallja.
Lehajtotta
a fejét, és nagyot sóhajtott. Lehet benne valami, hisz Louis régen Sötét volt,
ezt csak nem tudják teljesen kiirtani belőle. Még mindig irritálóak számára
ezek a dolgok, részben még Sötét. De nem volt olyan vészes reakciója, nem hányt
csupán öklendezett, és hamar helyrejött.
Láttam,
hogy ez nehéz neki, így hozzá mentem, és megöleltem hátulról. Nagyot sóhajtott,
most látszólag még az sem nyugtatta meg, hogy a nyakába csókoltam. Nem
csodálom, a helyében nekem is nehéz lenne ez az egész.
-
Nem teszem ki, nem kell érezned soha többé. - motyogtam a nyakába, hogy
megnyugodjon.
Hirtelen
fordult meg karjaimban, arcunk alig pár centire volt, komolyan a szemembe
nézett.
-
Tedd ki, nem jöhetnek be a Sötétek. Én majd hozzászokok. - mondta komolyan.
Meg
akartam kérdezni, hogy biztos-e benne, de ajkait enyémekre tapasztotta.
Élveztem csókját, éreztem benne minden egyes érzelmet, mely felkavarta illetve
megnyugtatta. Mindennél jobban szerettem Louis-t, és rossz volt látni, hogy
mekkora fájdalommal jár neki a kettőssége, de az én szememben még különlegesebb
lett ettől.
Ajkaink
elváltak, homlokom övének döntöttem. Éreztem kifújt levegőjét, és ez mesés
volt.
-
Tudod, ha elkezdődik a háború, rám biztosan vadászni fognak. - motyogta halkan
ajkaimra.
Hosszan
lehunytam a szemem, és magamhoz öleltem. Nem akartam elengedni soha. Ezzel
tisztában voltam, a Sötétek nem olyanok, hogy hagyják nyugodtan élni, ha
megtudják, mi lett belőle. Bosszút akarnak majd állni...már ha eddig még nem
tudják, hogy a Szerelem Angyala lett.
3.
fejezet.
Aggodalmasan
jegyzeteltem a hófehér füzetembe. Vajon ez most mi lenne? Vajon, most mire
vonatkozna? Mit jelentene? Három gyógynövény hatására jöttem rá, így azokat
ismét belefirkáltam a füzetembe, de gondolatban nem éppen itt jártam. Arra
gondoltam, hogy vajon mi lehet a baj? Miért nem halad a folyamat?
Összetörtem
pár angyalgyökeret, azt terveztem, újabb adag főzetet gyártok, hogy tudjunk még
kitenni távolabb is a Mennytől. Gondolom, bevált, mivel nem jöttek Sötétek a
Menny kapuin belül, bár nem hiszem, hogy megpróbálták volna. Louis kicsit
nehezen lépi át a határt, de ez soha nem mutatja. Nagyon erős. Még egy
Tanácstag meghalt, már csak 5-en maradtunk és Chur, ami elég aggasztó.
Két
kar fonódott a derekam köré, ijedten ugrottam meg, így az összetört növények
kiborultak az asztalra. Hirtelen perdültem meg, el voltam foglalva
gondolataimmal, nem számítottam most erre. Louis mosolygós arcával találtam
szembe magam. Huncut vigyor játszott arcán, örült, hogy megijesztett. Komolyan
mértem végig, Ő járt a fejemben. Mi a baj vele? Ma délelőtti kiruccanásom nem
volt valami eredményes. Egyedül mentem, tudnom kellett, hogy igaz-e a dolog,
mielőtt bármivel is megvádolom.
-
Mi a baj Hazz? - kérdezte zavartan, és közelebb állt hozzám, de én egy lépést
hátráltam, így az asztalnak simultam, melyen a sok értékes gyógynövény és
keverék pihent. Erre lepetten kerekedett ki a szeme, és egy lépéssel hátrébb
állt.
-
Ma érdekes ima futott be hozzám. - magyaráztam komolyan, mire kérdőn felhúzta
szemöldökét. - Emlékszel még Lindára, akit két hete meggyógyítottál? - válaszul
bólintott, és várta a folytatást. - Nos, ma ismét jött az ima a férjétől. Azt
kérte, gyógyítsuk meg a feleségét, enyhítsük hatalmas fájdalmát.
-
Micsoda? - kérdezte ledöbbenve.
-
Amíg oda voltál, meglátogattam. Nem éreztem a halál jelenlétét, ami nagyon
érdekes tekintve, mennyire romlott a hölgy állapota, és mennyire szenved. -
magyaráztam komoly arccal.
-
Micsoda? Ez most akkor mit jelent Harry? Nem értem! - akadt ki.
Látszólag
nagyon idegesítette, és szomorúvá tette, hogy nem vált be könnycseppje. Volt
egy elméletem, de még én is féltem ettől a végkifejlettől.
-
Én azt gondolom, hogy keveredtek benned a képességek. Úgy értem, Sötét voltál,
majd hirtelen Tiszta lettél. Eddig öltél a könnyeddel, most gyógyítasz.
Szerintem ezek egybe folytak, ezért ilyenre vagy képes. Vagyis nem ölsz meg
senkit, inkább élete végéig szenvedésre kárhozatod. Soha nem fog meggyógyulni,
de nem is hal meg betegségébe. Talán ez az oka annak is, hogy nem nagyon bírod
a főzetet. - magyaráztam halkan.
-
Hogy mit tettem? - kérdezte ijedten.
Megrémítette
a dolog. Tudtam, szeretett volna megjavulni, de ilyenre még nem volt példa, így
nem hittük, hogy ez lesz belőle, hogy több kárt fog okozni, mint hasznot. És
ezt Ő is pontosan tudta.
-
Te jó ég! Egy szörnyeteg vagyok! Fogadok az a nő, azt kívánja bár inkább
megöltem volna. - motyogta halkan.
Kicsordult
egy könnycseppje, és üvegesen bámult maga elé. Elszörnyedtem szavai hallatán.
Egyből megöleltem, és magamhoz húztam.
-
Dehogyis. Nem vagy szörnyeteg. És nem kívánja azt, mert én meggyógyítottam. -
dörzsöltem meg a hátát nyugtatón.
De
Ő nem ölelt vissza. Éreztem nyakamon könnyének égető nedvességét. Annyira fájt,
hogy ez történt, megfordult a fejemben, hogy talán nem kéne elmondanom neki, de
tudnia kellett, hisz ha legközelebb nem vagyok ott és gyógyítani akar, nem fog
jól végződni. Még szerencse, hogy azóta nem volt halál-közeli esetünk, csupán
csak a nyilainkat kellett használni. Eltolt magától, és könnyes szemekkel
nézett a szemembe.
-
De Harry, Te is tudod, hogy az vagyok. Soha nem leszek olyan Tiszta, mint Te
vagy. Akármennyire is próbálkozom, nem megy. Te vagy a tökéletes, az ártatlan,
a példa Angyal, akire mindenki felnéz. De nekem ez nem megy! Nem bírom ezt! - lökött
hátra mérgesen, és könnyektől üveges tekintettel felrohant a lépcsőn.
Lepetten
néztem utána, beletelt kevés időbe, míg felfogtam, mi is történt az imént.
Louis mérges volt rám. De miért? Mi rosszat tettem? Méreg szülte szavakat
vágott a fejemhez, melyek visszafordíthatatlanul megsebezték szívem. Én nem
akartam ráerőltetni ezt, azt hittem, Ő Jó Angyal akar lenni, hisz mindig azt
mondta. Én nem hittem, hogy egyszer meg fogom bántani azzal, aki vagyok. Hibásnak
éreztem magam, hogy ezt tettem vele. Bűntudatom volt, hogy ráerőltettem a fehér
szárnyakat. Lehajtottam a fejem, szárnyaim visszahúztam, nem akartam látni
őket. Az asztalnak támaszkodtam, és tűrtem, ahogy szépen lassan kicsordult egy
könnycseppem, majd lefolyik az államig, ahonnan a mélységbe veti magát. Az én
hibám volt, hogy így érez.
Lassan
indultam el felfelé a lépcsőn, meg akartam keresni, és bocsánatot kérni tőle
hogy megfojtottam akaratommal, de én tényleg azt hittem, Ő is szeretné.
Mindenhol szétnéztem, majd a hálóba mentem be utoljára. Ott feküdt az ágyon,
szeme csukva volt, aludt. Halk sóhajt hallattam, nem volt szívem felkelteni.
Majd holnap reggel, tiszta fejjel megbeszéljük. Levetkőztem, majd bemásztam
mellé boxerben, ahogy Ő is aludt. Felém volt fordulva, így lágyan magamhoz
húztam. Jólesően sóhajtott, majd karomra fektette a fejét. Vonásai lággyá
váltak, halványan elmosolyodott, mikor lágyan befészkelte magát karjaimba.
Jólesően hunytam le a szemem, és hajába hajtottam a fejem. Nincs itt semmi
gond. Szeret, ez egyértelműen látszik.
***
Álmosan
keltem fel, sokáig tartott, míg kinyitottam a szemem. A fehér igazán visszaadja
a reggeli világosságot, szinte kivakultam tőle. Álmosan fordultam a másik
oldalamra, mitől jött a felismerés: egyedül vagyok az ágyban. Egyből eszembe
jutott a tegnap esti veszekedésünk, így idegesen ültem fel az ágyban.
Felpattantam, de bár ne tettem volna! Látóköröm elhomályosították a fekete
pontok, erősen szédülni kezdtem. Megtámaszkodtam a falon, és vártam, míg
elmúlik a hatás. Közben végig azon járt az eszem, amit tegnap mondott Louis. A
bűntudat belülről mardosott szavaira visszaemlékezvén.
Lementem
a földszintre, egyenesen a konyhába. Biztosan teázik. De a konyha üres volt,
senki nem volt ott. Végigjártam az egész házat, az idegeim minden egyes üresen
talált helyiség láttán egyre jobban kikészültek. Még az alaksorba is lementem,
de sehol nem találtam. Arra gondoltam, hogy csak elment sétálni. A konyhába
indultam, és azon gondolkoztam, vajon mit fogalmazzak meg neki a szellemképben.
Megfogalmaztam magamban a megfelelő szöveget, mikor inni akartam egy
narancslevet, de a tekintetem a konyhaszigetre tévedt egy pohár narancslé volt
kiöntve nekem, a kedvenc poharamba, épp ameddig szeretem. Ez csak Louis
lehetett. Elmosolyodtam, és leültem a konyhasziget egyik székére. A pohár egy
félbehajtott, hófehér A/4-es lap csücskén pihent. Belekortyoltam az innivalóba,
miközben széthajtottam a levelet. Azt vártam, hogy Louis írt nekem, hogy el
kellett ugrania valahova, de ez annál hosszabb volt. Oldalra tettem a poharat,
és olvasni kezdtem.
"Drága Hazz!
Gondolom észrevetted, hogy
nem vagyok a házban. Előre is leszögezném, hogy nagyon szeretlek bármi is
történjen. A szavaim, amiket tegnap a fejedhez vágtam, már ezerszer megbántam.
Mikor este bebújtál mellém, és magadhoz öleltél...mennyei érzés volt. Bár azt
hitted, már alszok, de nem. Elnézést ezért, de nem akartam megbeszélni ezt
veled. Azt hiszem...gyáva vagyok, szemtől szemben túl nehéz lett volna.
Hiányozni fognak apró érintéseid, lágy csókjaid. Tudom, nem érted, ezt miért
írom. Elmagyarázom:
Elmentem. Nem a Te hibád,
nem akarom, hogy magadat okold. Egyszerűen...mindketten tudtuk, hogy én soha
nem leszek Tiszta, soha nem fogok tudni teljesen megjavulni. Azt hittem, ezt el
tudom nyomni magamban, legalább figyelmen kívül hagyhatom, de nem ment. Nem
tudok gyógyítani, nem tudok elviselni egy egyszerű illatot. Többet ártok, mint
segítek, ezt Te is nagyon jól tudod. Teljesen jogtalan volt, amit tegnap a
fejedhez vágtam. Én csak...azt hiszem, csupán bűnbakot kerestem, de az én magam
vagyok. Ne vedd komolyan egy szavam sem.
Ma hajnalban, összedobáltam
pár cuccom, és elmentem. Chur-ral megbeszéltem, leköltöztem a Földre. Kérlek,
ne keress, azt hiszem, kell egy kis nyugalom. Nem miattad, egyszerűen csak
elegem van abból, hogy én soha nem érhetem el a célom.
Elmondhatatlanul szeretlek,
kínszenvedés nélküled. Nem tudom, mihez akarok kezdeni, egyszerűen nem bírom
tovább ott. Minden olyan Tiszta, én nem illek oda. Hiányozni fogsz,
visszamegyek hozzád ígérem, de adnod kell nekem egy kis időt. Te vagy a
szerelmem, az életem, nem tudok nélküled élni, hamarosan újra a karjaimban
tartalak, ígérem.
Szeretlek,
millió csók
Louis
xx"
Könnyem
benedvesítette a papírt, nem tudtam felfogni még, hogy mit jelentenek szavai,
csupán a jutott el az agyamig, hogy elhagyott. Magam elé meredtem, beletelt egy
kis időbe, míg felfogtam minden egyes szavát, melyek kirántották lelkem egy-egy
darabkáját. Nem akartam elhinni, amit leírt, makacsul tiltakoztam, mint egy
kisgyerek. Nem értettem, miért nem tudta megbeszélni velem. Nem értettem, miért
lépett le így, veszekedéssel. Meg tudtuk volna beszélni. Azt írta, gyáva volt,
azért hagyott itt így, de Ő soha nem volt gyáva. Én tettem ilyenné, és ezért
átkoztam magam.
Könnyeim
lassan eláztatták a papírt, nem bírtam tovább ülni. Az jutott az eszembe, hogy
Ő most egyedül van a Földön. Ez egyáltalán nem biztonságos, hisz a Sötétek
vadásznak rá, még így 8 év után is. Olyan sokáig voltunk már együtt, hogy el
sem tudom képzelni nélküle az életem. Már nem tudok nélküle lefeküdni, nem
tudok egyedül aludni a nagy, üres ágyba. Annyi titkot rejt az az ágy, annyi
heves érintést láttak már a falak, melyeknek soha nem szabad kitudódniuk, mi
mégis legszebb óráinkként tekintünk rájuk.
Megtöröltem
a szemem, és olyan gyorsan repültem Chur-hoz, mint talán még soha. Idegesen
dörömböltem háza ajtaján, míg ki nem jött.
-
Harry, minden rendben? - mért végig idegesen.
-
Nem! Semmi nincs rendben. Miért hagytad, hogy Louis lemenjen a Földre? -
kiabáltam rá mérgesen.
Behúzott
a házba, gondolom nem akarta, hogy a nyílt felhők alatt akadjak ki.
-
Nézd, Harry! Én nem tudom megakadályozni, ha ezt szeretné, nem állhatok az
útjába. Különben is azt mondta, hamarosan visszajön. - fogta meg a vállam
biztatóan.
-
De vadásznak rá! Ha meglátják, szerinted, nem fogják elkapni? Mindenki ismeri
az arcát! Könyörgöm, az Apja a Sötétek vezére! - akadtam ki, de ezt nem kellett
volna.
Ezt
senki nem tudta, csak mi ketten. Chur-nak sem mondtuk el soha, így most szinte
kiesett a szeme a helyéről, olyan szinten kikerekedett. Egyből lenéztem a padlóra,
tudtam, butaságot csináltam.
-
Hogy kicsoda? Ezt miért nem tudtam?! - szólt rám keményen.
Én
csak elnéztem oldalra, nem akartam itt fecsérelni az időt, de nem volt mit
tenni. Én csináltam magamnak a bajt. Chur erősen megfogta a vállam, és kényszerített,
hogy a szemébe nézzek. Szárnyaim fenyegetőn tártam ki, kész voltam rá, hogy
nekem ront. De ehelyett idegesítően nyugodt hangon kezdett beszélni, ami
látszott, nehezére esett.
-
Nézd Harry! Elnéztem neked, hogy férfi párt választottál magadnak, elnéztem,
hogy nem meséltél semmit az Alvilágról, de azt hittem, ez azért van, mert nehéz
neked, nem azért mert olyan a párod, akinek keresnivalója sem lenne itt. Nem
volt Angyalhoz méltó, amit tettél, hazudtál. - vágta a fejemhez, mire lepetten
felhúztam a szemöldököm. Nekem nagyon nem így tűnik.
-
Mi? Nem hazudtam! Ha rákérdeztél volna, elmondtuk volna. Louis nem rossz
Angyal, igenis ide tartozik! - álltam ki mellette...mellettünk.
-
Ezt csak szerelemből mondod. De rendben, legyen. A származása ellenére, eleget
bizonyított. Elhiszem, hogy megjavult, abban az esetben, ha elmeséled pontosan
mi történt 8 éve!
A
szemem szomorú lett, nem akartam erről beszélni. Valamilyen szinten tényleg
nehezen ment, hisz annyi szörnyűség történt velünk, bár minden rendbe jött...egy
időre. Aprót bólintottam, mire a kanapéhoz húzott, leültetett a fehér bőrre, és
érdeklődve figyelt. Nem tudtam hol kezdjem, mondhatnám, hogy nem emlékszem már,
de ez hazugság lenne, hisz soha nem fogom elfelejteni. Még 8 év után is úgy
élnek bennem az emlékek, mintha tegnap történt volna. Mély levegőt vettem,
egyben erőt is gyűjtöttem, majd belekezdtem.
-
Az iskolában Louis és még két srác rákos barátjának helyére kerültem, 8 éve.
Utáltak, mivel azt hitték, visszajön a srác. Először én is láttam Louis-on,
hogy gonosz, de nem tudtam, azért, ami. Aztán szépen lassan megjavult.
Megvédett tőlük, és megcsókolt. Elvitt a kórházba Liam-hez, akit
meggyógyítottam egy tollammal, mikor egyedül maradtam vele, de óvatlan
lehettem, mivel Louis meglátott, de itt még nem tudtam róla. Rossz helyről
húztam ki a tollat, nem tudtam repülni, akkor még nem ismertük a keveréket.
Aztán egyik este mikor ketten voltunk nálunk, meg akart ölni, de nem tette,
mert szeretett. Akkor tudtam meg, hogy Sötét, aztán Gemma rátámadt, mert azt
hitte, engem akar bántani. Anya nem tudta, csak, mikor futás közben elraboltak.
Louis elmondta neki, megadta a receptet, és lement megmenteni, de Őt is
elkapták, és bezárták hozzám. Kihúzták két-két tollunk, hogy ne tudjunk
elrepülni, de csak egyikünknek volt elég a gyógy-keverék. Én ezt nem tudtam,
így a tudtom nélkül nekem adta mind, aztán még a kulcsot is megszerezte.
Eltervezte, hogy feláldozza magát értem, én pedig tettem, amit mond. Szerettem,
de elrepültem, mert megígértette velem. Ő pedig ott maradt az Apjával. Én 5
évig azt hittem, hogy meghalt, de amikor 3 éve találkozunk...elmesélte, milyen
barbár módon leégették a szárnyát. Utána Angyal lett, azt tudod, de azt
egyikünk sem tudta, hogy keveredni fog benne a két képesség. Két hete, a Colnációja
után Ő hullatott könnycseppet egy hölgyért, de egy hete kaptam egy imát, hogy
nem gyógyult meg. Keveredtek benne a dolgok, így nem tud sem ölni, mint régen,
sem gyógyítani. Élete végéig kínszenvedésre kárhoztatja az embereket. Ezt nem
bírta, ezért ment el kis időre! Érted már?! - néztem fel rá könnyben ázó
szemekkel.
Fájt
mindent felidézni, jelen pillanatban ez sok volt. Annyi minden történt velünk,
erre még azt is eszembe kell juttatni, amit 8 év alatt nagy nehezen próbáltam
kiölni elmémből. Leszegtem fejem, nem akartam, hogy Chur ennyire gyengének
lásson. Még soha nem meséltem el ezt ennyire egyben, ennyire részletesen
senkinek. Még a családomnak sem. Könnyeim égették arcom, majd hirtelen egy kéz
fogta meg a vállam. Felnéztem Chur-ra.
-
Annyira sajnálom, amit mondtam. Megérdemlitek egymást, mindketten csodás
Angyalok vagytok, tiszta lélekkel. Vissza fog jönni hamarosan. - mondta
halovány mosollyal.
Nem
feleltem semmit, csak bólintottam, majd elnézést kérve felálltam, és elindultam
az ajtó felé. Kikísért, de csendben voltunk. Ekkor beugrott valami, nem kéne
bárkinek is rajta kívül, így látnia.
-
Ugye nincs itthon a lányod. - kérdeztem tőle halkan.
A
szeme ijedten kerekedett ki, amit őszintén szólva nem értettem, majd rendezte
vonásait.
-
N-nincs...Ő...Ő leköltözött a Földre. - hebegte zavartan, össze-vissza.
Nem
értettem, miért ennyire zavart, de biztos csak a történetem miatt. Bólintottam,
majd kimentem az ajtón. Hazarepültem, a gond csak annyi, hogy abban a házban
minden Louis-ra emlékeztet. De nem leszek sokáig egyedül, hamarosan vissza fog
jönni. Lenyugszik, egy hét...remélem.
4.
fejezet.
Louis
hiánya lassan felőrölte idegeimet, de nem ám naponta. Ne-hem. Minden egyes
külön töltött másodpercben hangos csattanással szakadt el egy-egy apró idegszálam,
mely aztán valahol a fehér parkettán landolt, hacsak el nem porladt a földre érkezésig
a magánytól. Egyedül voltam a hatalmas házban, már ha otthon voltam. Mondhatni,
figyelemelterelés képpen nyakig ástam magam a munkába. Másfél hét alatt
(ugyanis Louis már ennyi ideje nem adott magáról életjelet, de tiszteletben
tartottam kérését, nem kerestem meg) többet dolgoztam, mint eddig valaha. A
szerelem szinte megnőtt világszerte, a gyógy-főzeteim sorra születnek.
Mindenféle, halmozom őket, hogy ha hirtelen kéne, legyen. Már egy szekrényt
teleraktam üvegcsékkel, mely a falba van rejtve a receptekkel együtt, egy
Louis-val való közös kép takarásában. Ha
elfoglalom magam, nem tűnik fel annyira hiánya. De neki is kidolgozta egy
főzetet. Minden Tiszta hatású gyógynövény benne van, talán ezzel Ő is teljesen
megtisztulhat, de persze semmi nem biztos.
Akkor
jövünk rá, mennyire fontos egy adott ember, ha elveszítjük. Soha nem voltunk
egyfolytában együtt otthon, Ő rendszerint a házban volt, míg én az alaksorban,
most mégis más volt a hiánya. Most ha felmentem a nappaliba vagy a konyhába,
nem találkoztam mosolygós arcával, nem kaphattam édes csókjaiból. És ez pokoli
érzés volt, mely minden átkozott pillanatban fojtogatott. Azon gondolkoztam, ha
lehunytam a szemem, hogy vajon nem esett-e baja.
Fáradtan
estem be az ajtón, majd elnyúltam a kanapén. Nem akartam pihenni, csinálna
akartam tovább a dolgom, mégsem voltam képes megmozdulni. Energiám kihagyott,
szédültem. Túlhajthattam magam. Feltápászkodtam, hogy lemegyek egy gyógyitalért
az alaksorba, amit úgy 1 éve fejlesztettem ki. A lépcső korlátjába
kapaszkodtam, a világ forgott velem, imbolyogva mentem, csak nagyjából
érzékeltem, hova kell tenni lábam. Látóterem kezdték ellepni a fekete pontok,
ilyet még soha nem tapasztaltam. Lábaim nem engedelmeskedtek nekem, kihagyott
belőlük az élet. Tehetetlenül estem előre a lépcsőn, bár kezeimmel még
erőtlenül kaptam a korlát után. Fájdalmas nyögés hagyta el a szám minden egyes
fok után, de már nem tudtam mit tenni. A látószögem ellepték a fekete pontok,
mindene sajgott, de ez jelentéktelenné vált. A sötétség elnyelt, magába
foglalt.
***
-
Harry! Harry ébredj fel! - rázott meg egy kétségbeesett hang gazdája a
vállamnál fogva.
Úgy
éreztem, szemhéjamra tonnás súlyok nehezednek, de a hang tulajdonosa ideges
volt, túlságosan is ismerős, így lassan nyitottam ki a szemem. Chur aggódó
tekintete pásztázott. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, mi történt velem,
majd megpróbáltam megmozdulni, de fájdalom nyilallt minden végtagomba, homlokom
ráncba szaladt. A számhoz tartott egy poharat, és megitatott, mint a betegeket
szokták, de nagyon hálás voltam neki. Valóban hihetetlen szomjas voltam, jól
esett a hideg víz. Nagy szemekkel néztem fel rá, lassan kezdett derengeni, hogy
elájultam, de ez az Angyalokra egyáltalán nem jellemző.
-
Mi történt veled Harry? Minden rendben? - kérdezte aggódva.
-
L-leestem a lépcsőn. - mondtam halkan.
Aggodalmasan
megcsóválta a fejét, majd felsegített. Mindenem fájt, tele voltam kék-zöld
foltokkal, de ezt a ruha eltakarta. Pár tollpihém a lépcsőn hevert, majd
összetakarítom, úgysincs rájuk szükségem. Oldalra néztem, és feltűnt, hogy a
lépcső végénél az ajtó nyitva van, ami a "laborom" volt. Soha nem
szoktam nyitva hagyni. Zavartan mentem felé, Chur érdeklődve követett. Lassan
nyitottam be, majd lementem a kicsi lépcsőn, ami még várt.
A
látvány, ami fogadott, ledöbbentett. Mindent összetörtek, semmi nem maradt
épen. A főzeteim színes koktailban keveredtek a földön, az üvegszilánkok
megcsillantak bennük. Ki képes ilyenre.
-
Édes Istenem. - hebegte Chur halkan mögöttem.
Lementem,
nem érdekelt, hogy bekoszolom magam. Szétnéztem, még az alapanyagok és
tönkrementek. Tekintetem a falon lógó közös képünkre tévedt. Le volt öntve, így
a színek kifakultak, az üveg be volt törve. Valaki nem szereti kettőnket.
-
A Sötétek! - szűrtem a fogam között.
Egy
reményem meg maradt. Leemeltem a képet, így kivillant a kis ajtó, mely a
rengeteg főzethez vezetett. Kinyitottam, és megkönnyebbülve tapasztaltam, azok
még egyben vannak. A receptjeimnek sem esett baja, nem szerezték meg.
-
Nem értem. Akkor miért hagytak életben? - hebegtem zavartan.
-
Harry... - szólt Chur óvatosan, mintha válaszolna a kérdésemre. Kérdőn
fordultam felé. A falra mutatott, melyre fel volt tűzve egy fehér papír
üzenettel.
Hozzá
léptem, határozottan lerántottam, így leszakadt a szegről, majd elolvastam.
"A nagy Szerelem Angyal
a saját szerelmét veszti el éjfélkor...ironikus nemde?"
A
szám kipattant, erőtlen ujjaim közül szállingózva hullott alá a lap. Chur
kérdőn nézett rám, de én csak meredtem rá, lefagytam.
-
Nem öltek meg, mert az akarták, én menjek el hozzájuk... - hebegtem halkan.
Szemhéjam
megrebbent, mikor kicsordult egy könnycseppem, és a mélységbe vetette magát,
amint végzett arcomon megtett rövid útjával. Chur idegesen kapta el a karom,
mire a szemébe néztem. Kezdtem észhez térni, és gyorsan pillantottam fel a
falon lógó órára. 8, már csak 4 órám van! Sietősen fordítottam fel a felborult
asztalt, majd kipakoltam rá pár dolgot a szekrényből. Chur idegesen lépett
mellém, és figyelte mozdulataimat. A kezében a félig elázott papír pihent, így
gondolom értette kapkodásom okát.
-
Elmegyek érte, ha nem jönnénk vissza, a szekrényben minden recept és főzet
megvan, ami kell. Vigyázz rá! Ja, és ne bízz meg senkiben! A Mennyben nem
juthattak be a Sötétek, Louis is alig bírta a főzetet, pedig Ő már Tiszta
Angyal lett. Szerintem másról van szó, és ezt Te is tudod. - magyaráztam sietősen, miközben minden egyes
főzet nevét megnéztem a szekrényben, de az Istenért nem találtam, amit
kerestem.
-
Nem mehetsz el! Kizárt, hogy meghalj, Harry! Nem gondolod komolyan, hogy van
köztünk egy... - hebegte zavartan.
-
De! Végre! - örültem meg, mikor megtaláltam a keresett üvegcsét.
Ha
minden igaz, ez működni fog, és beválhat a tervem. Felét kitöltöttem egy apró
üvegbe, szinte negyede az eredeti tárolójának, de nem volt sok abban sem. A másik
felét lehúztam. Chur idegesen mért végig, éreztem, ahogy a keserű ital
végigmarja torkom. A szárnyamba fájdalom nyilallt, szinte elviselhetetlen volt.
Felüvöltöttem a fájdalomtól, majd a földre rogytam, és kitártam szárnyaim.
Olyan volt, mintha milliószor tépnék ki az összes tollam, és kicsit mintha
leégetnék. Chur aggódva térdelt le mellém, segíteni próbált, de eltoltam. Most
nem szabad mellettem lennie. Ezt még soha nem próbáltam ki, de elméletileg
működnie kell úgy 2 óráig. Erőtlenül görnyedtem előre, éreztem, hogy most van a
tetőfokán fájdalmam, egyszerűen elviselhetetlen volt, de Louis arca lebegett
szemem előtt. Majd átestem a holtponton, és szépen lassan enyhülni kezdett.
Szinte éreztem, ahogy minden egyes tollam lassan átvált. Erőtlenül pillantottam
fel Chur-ra, aki lepetten, zavartan figyelte szárnyam. Elmúlt a fájdalom, így
lassan felálltam, majd magam elé húztam szárnyaim. Elégedetten mértem végig
fekete tollaimon. Tökéletes, kicsit még el is mosolyodtam. Bevált a főzetem.
-
Harry, mi ez? - kérdezte idegesen Chur.
-
Egy főzet, ami beszínezi a szárnyam feketére. 2 óra után elmúlik, most pont jól
jön. - magyaráztam sietősen.
Kicsit
még fájt a hatása, de nem érdekelt. Kiszórtam jó adag gyógy-keveréket egy
tasakba, hogy most biztosan jusson mindkettőnknek, majd magam elé húztam
szárnyam. Ezt és a kis üveget, amit kitöltöttem, nem tudtam a számba rejteni,
így egy madzaggal szárnyam tövéhez rejtettem a tollak takarásába. Chur
elégedetten figyelte mozdulataim, büszkeséget láttam a szemébe. Sietősen mentem
fel az emeltre, Ő is követett. Egyenesen a hálószobába mentünk, ahol nem
törődve vele, hogy nem vagyok egyedül magamra kapkodtam, pár emberi cuccot,
hogy ne tűnjek ki, mivel a Sötétek így öltözködnek. Bár fölsőt nem vettem fel
úgyis szétszakadna, és Ők sem hordanak. Göndör tincseim hátrasöpörtem, majd két
fekete sapka alá bújtattam, mely divatosan bukott le a fejem búbján. Az egyiket
majd Louis-nak szántam. Elégedetten mentem le az előszobába, ahol egy cipőt
terveztem felvenni, amilyet az emberek hordanak. Chur látva, mindjárt indulok,
megállt előttem. Aggódva mért végig.
-
Nem szívesen engedlek el megint, ugye tudod? - mért végig aggódva.
-
Tudom, de le kell mennem érte. Ha velem történne valami, mondd meg Anyának és
Gemma-nak, hogy nagyon szeretem Őket, és valaki óvja továbbra is a Szerelmet,
de csak olyan, akit Te jónak találsz. - mondtam komolyan.
A
szeméből kihullott egy könnycsepp, és szégyenkezve lesütötte szemét. Lepetten
húztam fel szemöldököm. Nem tudtam, hogy ennyit jelentünk neki. Biztatóan
megszorítottam a vállát, majd kimentem az ajtón. Már sötét volt, így
szerencsére nem keltettem nagy zavargást fekete szárnyammal. Egyenesen a föld
felé repültem, egy tisztáson. Tudtam, hogy így lehet lemenni az Alvilágba,
pontosan emlékeztem mindenre. A 8 évvel ezelőtti emlékek most még élénkebbek
lettek. Eszembe jutott a fájdalom, mikor ott kellett hagynom Louis-t, eszembe
jutott az a magányos 5 év. Nem akartam ismét nélküle élni, inkább meghalok
vele.
5.
fejezet.
A
szívem a torkomban dobogott, az adrenalin szintem az egekben szárnyalt. Minden
egyes alkalommal, mikor eljött mellettem egy Sötét, imádkoztam magamba, hogy ne
bukjak le. De simán ment minden, lerepültem arra a helyre, ahonnan mi
szabadultunk ki. Feltételeztem, most is ott tartják fogva. Bementem azon az
ajtón, ahol anno kifele vezettek minket láncra kötve. De bent megváltozott
egy-két dolog, most nem a folyosóra érkeztem, hanem egy terembe. Nem is néztem
szét, mi van tőlem balra, egyenesen mentem tovább az előttem nyíló ajtó fele,
melyre a "Zárda" volt kiírva. Ekkor egy mély hangot hallottam meg.
-
Hey, Te! - szólt hangosabban.
Megtorpantam,
majd szaggatottan szívtam magamba a levegőt, miközben megfordultam. Talán nem
lenne szabad ide bejönnöm...talán most elkapnak. Két Sötét állt velem szembe,
és tartottak egy hatalmas sötétbarna falapot, melyen két női, fehér szárny
díszelgett. Ledöbbenve néztem végig a termen. A falat mindenhol szárnyak
díszítették, és egy csomó kereszt lógott a sarokban, mint amilyeneket az
Angyalok hordanak. Mindenfele trófeák, melyek gondolom, nagy Angyaloktól
származnak, és kivétel nélkül mind közülünk.
-
Egyenes? - kérdezte a srác, így kizökkentett a szoba fixírozásából.
-
Mi? Ja, igen. - feleltem egyszerűen, mintha semmiség lenne, miután rájöttem,
arra kíváncsiak, vízszintbe van-e a kép a falon.
-
Jó volt a tegnapi kivégzés, mi? Már nagyon elegem volt a csajból. - nevetett a
srác.
-
Igen, gyakrabban is lehetne ilyen. - feleltem a legjobb alakításom elővéve.
Mindketten
bólogattak, majd elkezdték felszegelni az újabb trófeát, ami gondolom a tegnapi
kivégzésről maradt meg. De vajon ki volt az? Mostanában csak a Tanácstagok
tűntek el, egy nő sem. Különös, pedig biztos fontos volt, ha trófea lett
belőle. De most inkább siettem tovább egyenesen.
Berontottam
az ajtón, így egy folyosóra érkeztem, ahonnan egyetlen egy ajtó nyílt. Azon
mentem be, így a zárdába érkeztem. Egy srác egyből felállt, gondolom Ő volt az
Őr. A cellában Louis ült, de ahogy észrevett, egyből felállt, és a rácshoz
jött. Hitetlenkedve nézett végig szárnyaimon, de persze nem buktatott le. A
srác felé fordultam, aki kérdőn méregetett.
-
Beszédem van a Tisztával, menj el addig vacsorázni. El fog tartani egy ideig. -
mondtam komolyan, és hogy hiteles legyen, meg is ropogtattam a kezem mintha
verekedni készülnék.
A
srác gonoszul elmosolyodott, majd kiment a teremből. Megvártam, míg becsukódik
az ajtó, majd Louis-hoz siettem.
-
Hazz! - nyúlt az arcomhoz a rácsok között, én pedig a kezét szorongattam.
-
Kiviszlek innen! - mondtam komolyan.
Bezártam
az ajtót, majd az asztalhoz mentem, elvettem a kulcsot, így kinyitottam a
cellát. Bementem hozzá, egyből letámadta
ajkaimat. Kezeim lepetten simítottam derekára, de azonnal visszacsókoltam.
Istenem, de hiányzott már ez... Lágy ajkai kényeztették enyémet, a szikrák
felmelegítették testem. De eltávolodtam, nem volt sok időnk. Szélesen
mosolygott, majd kérdőn mérte végig a szárnyam.
-
Ugye nem álltál át? - kérdezte óvatosan.
-
Nem, csak egy főzet. Tépték ki tollad? - néztem kérdőn a szárnyára.
-
Nem, trófeát akarnak csinálni belőlem, és ha eljössz értem, belőled is. -
magyarázta.
Egyértelmű,
akkor nem hiányozhat tollunk, hisz a falon fogunk díszelegni, de ez nem fog
megtörténni. És még jól is jött, hogy nem kell várni, míg kinő a tolla.
Hátranyúltam a szárnyam tövéhez, és lekötöttem róla a kis üvegcsét.
-
Remek! Ezt idd meg! Nagyon fog fájni, de kérlek, halkan. - adtam a kezébe.
Semmit
nem kérdezett, csak határozottan lehúzta. Mindig is imádtam, hogy ennyire erős,
kemény. A homloka ráncba szaladt, ajkaiba harapott, szemét erősen lehunyta.
Fájt neki, egyértelműen látszott. Tudtam, min megy keresztül, én is átéltem.
Nem akartam így látni, legszívesebben átvállaltam volna fájdalmát, de ez egy
szükséges rossz volt. Fájdalmasan felnyögött, és a földre rogyott, ahogy én
tettem. Sietősen leguggoltam hozzá, és magamhoz öleltem.
-
Mindjárt elmúlik, ígérem. Itt vagyok, veled. Szeretlek Lou. Nem lesz semmi baj.
Itt vagyok. - nyugtattam, és azt hiszem, bevált.
Fejét
nyakamba fúrta, légzése gyors volt, de hősiesen tűrte. Tekintetem szárnyára
tévedt, mely a tövétől a vége fele lassan kezdett szürkévé, majd feketévé
változni. Ez bámulatos. Erősen markolászta bicepszem, tudtam, hogy most lehet a
csúcsponton, és akkor esett át ezen, mikor keze szorítása enyhült. Légzése
lassan helyreállt, és felnézett rám. A szárnya fekete volt, amitől
elmosolyodtam. Eszembe jutott, milyen volt 8 éve. Kétség kívül jól állt neki ez
a szín, talán csak azért, mert így ismertem meg.
-
Ismét fekete. - motyogtam csodálattal.
-
Neked is csodásan áll. - nevetett halkan.
Levettem
az egyik sapkát a fejemről, és neki adtam. Felvette, kétség kívül remekül állt
neki. Nyomtam egy lágy csókot a szájára. Testemben túltenget az adrenalin, úgy
éreztem, most bármire képes vagyok.
Felhúztam
a földről, majd visszazártam a cellát, a kulcsot visszatettem az asztalra, és
kimentünk. Szerencsére a két srác már nem volt a trófeáknál. Mindketten
elfordítottuk a fejünk, nem akartuk látni, hány társunk halt meg. Ez
meglehetősen szadista és barbár szokás.
Kimentünk
az ajtón, és felrepültünk. Senki nem figyelt fel ránk így, hogy fekete a
szárnyunk. Csupán két Sötét voltunk, és ez jól jött.
-
Ők azok! Tudjátok, feketék! - kiabálta egy férfi hang mögöttem.
Összerezzentem,
és Louis-ra néztem, aki megfogta a kezem, és sebesebben kezdett repülni.
Felismertek minket, már hallottam is a szárnyak suhogását, de késő. Már
átrepültünk a mennyezeten, és egyenesen a Menny felé tartottunk, oda nem tudnak
bejönni.
Ahogy
egyre jobban közeledtünk, egyre kevesebb szárny suhogott mögöttünk. Louis
erősen szorította a kezem, ahogy sebesen repültünk. Végül megálltunk egy
felhőn, a Menny szélén, már senki nem jött utánunk eddig. Ide nem tudtak
bejönni, hála a főzetemnek.
Louis
boldogan borult a nyakamba, és erősen szorított.
-
Köszönöm. Ez ügyes volt.
Mosolyogva
visszaöleltem. Éreztem az iróniát, hisz 8 éve ugyanez volt csak fordítva. De a
gondolataim visszaterelődtek arra, amit az egyik Sötét kiabált, mikor
menekültünk. Eltoltam magamtól Louis-t, és zavartan néztem a szemébe.
-
Honnan tudták, hogy fekete a szárnyunk? - kérdeztem tőle komolyan, mire
felhúzta a szemöldökét, majd elgondolkozott.
Végigfuttattam az agyamba, hogy ez hogyan is lehetséges. A megvilágosodás döbbenet képében ült
ki arcomra. Az nem lehet! Kizárt! Vagy mégis? Miért?
-
Rájöttél? - kérdezte sürgetően Louis.
Kíváncsi
volt. Bólintottam, még fel kellett fognom, ez mit is jelent. Biztos? És ha
tévedek? Az nem lehet! De máshonnan nem tudták volna meg. De minden
összepasszolt. Összeállt a kirakós millió darabja.
-
Chur! Csak Ő tudta, hogy mire készülök. És Ő keltett fel, mikor elájultam, és
tönkretették az alaksort. Ő volt, azért volt ott! - mondtam határozottan.
Louis
szeme lepetten kerekedett ki. Kinyitotta ugyan a száját, de egy hang nem jött
ki rajta. Helyette inkább kétkedve megrázta fejét, mire válaszul csak
határozottan bólogattam. Ekkor beugrott, hogy mit tudott még meg. Ijedten
néztem rá, mire még értetlenebb lett, de nem mondtam semmit, csupán megragadtam
kezét, és sebesen kezdtem repülni házunk felé. Készségesen követett, bár
tudtam, semmit nem ért. Az nem lehet! Nem hagyhatom! Hogy tehetett ilyet? Miért
állt át több mint 400 év után?
Berontottam
a házba, és az alaksorba rohantam. Louis ijedt sóhajt hallatott, mikor meglátta
a pusztítást, amit lent művelt Chur. A falba épített polcokhoz sittem, melyet a
kép takart, de én idióta fedetlenül hagytam. Bár amúgy sem változtatott volna
semmit, hisz tudta a rejtekhelyet. És a félelmem beigazolódott, a polcok üresek
voltak, Chur mindent elvitt. A receptjeimet, a főzeteket, mindent. Kezeim
ökölbe szorultak, hogy árulhatta el azt a népet, mely tőle függött? Miféle
Angyal képes ilyenre? Louis nyugtatni próbált, így átölelt hátulról, de én csak
egy csókkal a homlokán ott hagytam. Most azonnal meg kellett találnom azt az
árulót! Felrohantam az emeletre, ki az ajtón, és sebesen kezdtem repülni.
Éreztem, hogy Louis jön utánam, de nem lassítottam, hogy megvárjam, sőt
gyorsabban kezdtem repülni. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok nála, így nem
lassítottam.
Mérgesen
rontottam be Chur házának ajtaján, majd berohantam, így a nappaliba érkeztem.
Kérdőn állt felé, és nézett rám.
-
Visszajöttél Harry? - kérdezte boldogan.
De
nem feleltem, helyette neki rontottam, elkaptam a nyakát, és teljes erőmből a
falnak nyomtam. Ijedten nézett rám, nem csodálom, hogy félt, hisz szerintem
olyan harag izzott a szemembe, mint még soha.
-
Ne játszd meg magad! Azt hitted nem jövök vissza! Tudom, mit tettél, nem vagyok
hülye! Bíztam benned! - kiabáltam rá mérgesen.
Leszegte
fejét, és nagyot sóhajtott. Mikor ismét rám nézett egy könnycsepp folyt le
hófehér arcán. Lepetten húztam fel a szemöldököm ezt látva. Semmit nem
értettem. Ennyire jó színész lenne?
-
Harry én...én...nem akartam ezt. Nem akartalak elárulni titeket. E-elrabolták a
lányom, muszáj volt tennem, amit kérnek. Ha átadom nekik a főzeteket,
elengedik, de arról nem tudtam, hogy közben ez történt. Aztán, mikor átadtam,
kifaggattak, és kénytelen voltam elmondani, hogy fekete lett a szárnyad. De a
recepteket nem adtam át. Annyira örülök, hogy visszajöttetek. Angela is
bármelyik percben betoppanhat. - magyarázta lesütött szemekkel, nem nézett a
szemembe.
Lepetten
húztam fel a szemöldököm, majd Louis óvatosan kezdte lefejteni Chur-ról kezem.
Engedtem neki, majd az asztalon heverő füzethez mentem, amely az én receptes
könyvem volt. Ezek szerint igazat mondott. De lassan kezdett összeállni a kép a
fejemben, amitől fájdalmas lett az arckifejezésem.
-
Sajnálom Chur, de...Angela meghalt. Mondták lent, de nem tudtam, hogy az a nő,
akiről szó van, Ő. - fordultam felé szomorúan.
Louis
idegesen szívta magába a levegőt, ahogy ezt meghallotta. Ő sem tudta, én láttam
a szárnyát, és most összeállt a kép, de a trófeáról jobb, ha nem tud Chur. A
szeme üvegessé vált, könnyektől csillogott. Hitetlenkedve megrázta a fejét, nem
tudta felfogni, hogy a lánya meghalt. Hozzá mentem, és megöleltem.
-
Sajnálom. - motyogtam.
Hiába
tett mindent, hiába tört össze minden kellékemet, hiába adta át a főzeteimet. De
legalább a receptjeim megmaradtak.
-
K-kérlek, magamra hagynátok? - kérdezte halkan, remegő hangon.
Halványan
bólintottunk, majd a füzetemmel a kezemben kimentünk. Ahogy becsukódott az
ajtó, kézen ragadott Lou, és hazahúzott. Nem volt kedvem gyorsan repülni, lomhán
verdestem mögötte.
Még
fel kellett dolgoznom ezt az egészet. Természetesen nem haragudtam Chur-ra,
csak a lányát próbálta menteni, nem tudhatta, hogy felesleges. Azt hiszem,
Louis-nak ez sokszorosan fájt, mivel egykor még Ő is közéjük tartozott, bár biztos
voltam benne, Ő soha nem csinált ilyeneket.
Végre
beeshettünk a feldúlt házunk hófehér ajtaján. Nem volt erőm már semmihez, a
szárnyunk már szürkés volt, de nem érdekelt. Lassan kezdett visszaalakulni, de
ez nem járt fájdalommal. Füzetemmel a kezemben vánszorogtunk fel kézen fogva a
hálószobába. A recepteket a párnám alá tettem, onnan biztos, nem lopják el,
majd boxerre vetkőzünk.
Furcsa
érzésem volt, mivel végre visszakaptam Louis-t, mégsem volt kedvem ma este
semmihez vele. Leszívta az energiám a nap, túl sok minden történt. Szomorúság
és boldogság egyaránt. De ahogy elnéztem álmos arcát, Ő is ezt érezte. Bedőlt
mellém az ágyba, majd magához ölelt. Nyakába fúrtam arcom, szárnyunk
visszahúztuk, ahogy mindig alváskor. Lágyan ölelt hátamnál, másik kezét
vízszintesen kinyújtotta, így azon támasztottam fejem. Nyomtam egy lágy puszit
mellkasára, majd lehunytam a szemem. Hajamba fúrta arcát, és Ő is kezdett az
álmok világába merülni.
6.
fejezet.
Az
elmúlt három nap, amióta visszakaptam Louis-t, borzalmasan telt. Nem tudtuk
élvezni, hogy visszakaptuk a másikat, ugyanis Ő végezte a Szerelem Angyal
munkáját, de kizárólag csakis nyíllal, míg én egész álló nap, sőt éjszakákba
nyúlóan repültem a Földre gyógynövényekért, és kevertem ki az újabb adag
főzeteket, melyeket tönkretettek vagy megkaparintottak a Sötétek. Az volt a
legfájdalmasabb, hogy az a keverék, melyet Louis-nak csináltam is elveszett.
Pedig az mindent megoldott volna, de egy hétig érlelni kell. Már elkezdtem a
következő adagot, de még sehol nincs. Kaptam egy szellemképet Chur-tól,
miszerint azonnal menjek a Főtérre. Lepetten néztem fel, majd elráztam a fehér
Angyaltüzet a főzetem alatt, és elindultam ki a házból. Mindenfele Angyalok
repültek a tér felé, ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki szellemképet
kapott. Louis-t pillantottam meg felém repülni fegyverekkel a hátán, majd
leszállt elém.
-
Te tudod, mi ez? - kérdezte zavartan.
Megráztam
a fejem, aggodalmasan néztem rá. Ez nagyon ritka jelentség, csupán ünnepekkor
gyűlünk így össze, de most nem volt nevezetes dátum. Louis lágy csókot lehelt
ajkaimra, majd megfogta a kezem, és felrepültünk a felhők felé. A sok Angyal
csoportosan, vagy éppen magányosan, zavartan repült el mellettünk. A téren, a
Tanácsház lépcsőjén Chur-t pillantotta meg, előtte a szökőkút körül, a márványlapon
a rengeteg Angyal sorakozott. Hozzá szálltunk le Louis-val, és aggodalmasan
mentünk oda.
-
Mi ez az egész? - kérdeztem óvatosan.
-
A sötétek támadást szerveznek a napokban. Tudniuk kell. - hajtotta le a fejét
szomorúan Chur. Louis idegesen szorította meg kezem, és védelmezőn karolta át
derekam. Bólintottam, majd lejjebb álltunk, hogy minden szem, szabadon
szegeződhessen Chur-ra.
-
Angyalok, borzalmas dolog miatt hívtalak ide titeket. - mondta fennhangon,
szinte már kiabálva, mire egy zavart moraj futott végig a tömegen. - Tudomást
szereztem róla, hogy a Sötétek a napokban támadást terveznek ellenünk. -
ijedten ingott meg mindenki, de figyelmesen hallgatták tovább. - Nem hittük,
hogy ilyen hamar bekövetkezik. A Gyermekek és az Öregek leköltöznek ma a
Földre, főzettel vesszük körbe a házat, így a Sötétek nem merik majd
megközelíteni. A Menny köré is rakunk ki ilyeneket, de félő, hogy túl tudnak
járni eszünkön. Arra kérek minden Angyalt, hogy harcoljon ellenük! Most nem
hagyhatjuk magunkat, nem engedhetjük meg azt a pusztítást, mint 500 éve. A
Biblia is kimondja: "Ideje van a
szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozása és ideje a békességnek. /A Prédikátor Salamon Könyve 3. Fejezet/ Szóval feleljetek! Velem
vagytok, vagy meghátráltok? - kérdezte
komolyan, hangosabban Chur, mire a tömeg egyszerre egyezett bele. Feltüzelte
őket ez az egész, nem akartak meghátrálni, és ezt nagyszerű volt látni.
***
Homlokomon
izzadtság gyöngyözött, sietősen törtem össze a szívós magokat, majd a főzetbe
szórtam őket. Átmentem a szoba sarkába, és megkavartam a forrásban lévő
egyveleget. Úgy éreztem, jó az állaga, így egy egyszerű kézmozdulattal
eloltottam alatta az Angyali tüzet, melyet erőmnek köszönhetek. Visszasiettem a
magokhoz, melyek bugyborékolva merültek el a főzetben. Kavartam rajta párat,
majd kitöltöttem az üvegcsékbe, melyeket odakészítettem.
Lépteket
hallottam meg, miközben lezártam az üvegeket. Felnéztem, és Louis aggódó
tekintetével találkoztam a lépcsőn. Lejött rajta, egyenesen hozzám.
-
Harry, már késő van. Ideje aludnod! - mondta lágyan.
Határozottan
megráztam a fejem, és elfordultam a frissen szedett vörös-áfonya virághoz. Akár
holnap is megtámadhatnak minket, muszáj megcsinálnom ezeket. Louis ma egész nap
próbálta tanítani az Angyalokat, hogyan kell küzdeni, a tegnapi
"prédikáció" nagyon feltüzelte őket.
-
Nem lehet, még csinálnom kell gyógy-keveréket. - mondtam komolyan, és magam elé
vettem a növényeket.
A
mozsár, hangosan csattant minden egyes alkalommal, mikor hozzá vágtam a törőt.
A növények már darabokban hevertek, nem tudtam volna jobban összetörni, én
mégsem álltam le. Remegő kezekkel csináltam erősebben és erősebben. Mígnem
Louis lágy kezei közrefogták enyémeket, ezzel megállásra késztetve őket. Lágyan
fordított maga felé, így sürgetően néztem szemeibe.
-
Pihenned kell! - motyogta lágyan.
-
Nem! Meg kell, mentenem az Angyalokat, meg kell, mentsem a családom, meg kell,
mentselek Téged! - motyogtam határozottan, és visszafordultam az asztal felé.
Ahogy
megfogtam volna a törőt, ismét elkapta a vállam, és határozottan magam felé
fordított. Szeretetteljesen nézett a szemembe, amitől nekem is meglágyultak
vonásaim.
-
Ezt az egészet miattam csinálod? Miattam hajtod túl magad? - kérdezte halkan.
-
Nem bírnám elviselni, ha bajod esne. Már egyszer átéltem, milyen nélküled, nem
bírnék úgy élni, így, hogy enyém voltál. - mentem közelebb hozzá, és övének
döntöttem homlokom.
-
Nagyon szeretlek Hazz. Megígérem, hogy óvatos leszek, de ha Te is megígéred,
hogy vigyázol magadra! - mondta halkan ajkaimra.
-
Bármit megteszek, hogy megvédjelek Apádtól. - suttogtam.
Tudtam,
hogy Tőle fél a legjobban, Ő a legnagyobb félelme. Félt, hogy vissza akarja
vinni a pokolba, félt, hogy miatta veszítjük el egymást. És ezzel én is pont
ugyanígy voltam. Szándékosan nem ígértem meg neki, tisztában voltam vele,
hogyha arra kerül a sor, szemrebbenés nélkül kész vagyok bármire érte. De erről
neki nem kell tudnia.
Lágyan
tapasztotta ajkait enyémekre, de csókunk pillanatról pillanatra hevesebb lett. Szenvedélyesen
túrtam hajába, míg Ő a fenekembe markolt ezt érezve. Soha nem bírtam
ellenállni, mikor ezt csinálja, így most is egy nyögést csalt ki a számon ez a
tette. Sajnos ezzel megszakította édes csókunk, de az Ő arcán továbbra is kaján
vigyor játszott. Kezét végigvezette mellkasomon majd hasamon. Még ruhán
keresztül is éreztem forró érintését. De nem állt meg, kezei lejjebb
vándoroltak és nadrágon keresztül hozzám értek. A levegő lepetten szaladt ki a
számon, most komolyan ilyenre invitál, mikor főzetet kéne csinálnom.
-
Hagyd ezt! Most foglalkozz velem! - suttogta csábítóan a fülembe.
Hangja
pár akkorddal mélyebben csengett, lehelete csiklandozta fülem érzékeny bőrét.
Soha nem tudtam neki ellenállni, és soha nem is fogok tudni. Nem értettem, hogy
tudja ennyire elvenni az eszem, de ez akkor nem érdekelt.
Hevesen
kényszerítettem magamhoz, és erősen megcsókoltam. Szenvedélyesek voltunk, csak
rá koncentráltam. Elégedett, de egyben kacér pillantást vetett felém, majd
elkezdett felfele húzni. Sietősen oltottam el kézmozdulatommal a maradék égve
maradt tüzet, nem lesz baja főzeteimnek. A villanyt sem tudtam lekapcsolni,
ugyanis taps kell hozzá, de jelen pillanatban az egyik kezemnél fogva húzott
Louis, így ez esélytelen volt. De nem is nagyon érdekelt.
Villám
tempóban rontott be a hálóba, szerintem legszívesebben repült volna. Egyből
lelökött az ágyra, és fölém mászott. Térdét csípőm két oldalán nyugtatta,
kezeivel fejem mellett támaszkodott. Szárnyát kitárta, míg én tulajdonképpen
rajta feküdtem sajátomon. Hevesen megcsókolt, majd sebesen kezdte csókolgatni
nyakam. Élveztem szenvedélyes érintését, kezeim hajába vezettem.
-
Lehet, ez az utolsó esténk együtt. - suttogta halkan két csók között.
Ezzel
eszembe jutatta a szomorú valóságot, melyet próbáltam kiűzni elmémből legalább
erre a kis időre. Kezeim erőtlenül estek az ágyra kicsúszva selymes tincsei
közül. Szomorúan sóhajtottam, de úgy döntöttem, ezt az estét nem fogja
elrontani a csata gondolata. Most csak Louis-ra fogok koncentrálni.
-
Akkor nagyon emlékezetessé kell tennünk. - feleltem, mire kérdőn nézett fel
rám.
Egy
huncut vigyort villantottam, mire megcsillant a szeme.
-
Ezek szerint azt teszek, amit csak akarok? - kérdezte óvatosan.
-
A lényeg, hogy legyen olyan, ami 1000 évig kísérteni fog mindkettőnket. -
mosolyogtam rá.
Szélesen
elmosolyodott, majd a fülemhez hajolt, és sejtelmesen belesuttogott.
-
Ne aggódj, lesz az még jobb is. Esküszöm, hogy évszázadokig ettől fog kiverni a
víz álmodban, a szoba az elégedett nyögéseidtől fog visszhangozni, és
könyörögni fogsz, hogy folytassam tovább. Meg fogom tenni, de egyre csak többet
és többet akarsz majd. - motyogta a fülembe, majd megharapta és meghúzta
cimpám.
Éreztem,
most olyan oldalát engedtem szabadra, melyet 8 éve, a megismerkedésünk óta
elnyom magában. Mégsem éreztem ezt hibának. Bíztam benne, tudtam, ha azt kérem,
álljon meg, megteszi. Tudtam, most még jobban fog rám figyelni, és lesni fogja,
nem fáj-e, amit tesz. Mondatai olyan vágyat keltettek bennem, mint talán még
soha együttléteink előtt. Eszembe jutott, hogy ha úgy vesszük, rengetegszer
megrontott már, de soha nem érdekelt. Most kicsit visszaszállt bele a Sötét
lélek, talán soha nem is távozott. Mindig ott volt benne, de én ezt is, mint
minden mást imádtam benne.
Levette
rólam a felsőt, még szerencse, hogy ez kimondottan szárnyhoz készült. Én is
felfele rángattam az alját, de nem sikerült lehúznom róla. Ezt látva, kuncogva
segített, így az Ő pólója is a földön landolt az enyém mellett. Szenvedélyesen,
hevesen harapdálta végig felsőtestem, néha fel is szisszentem, de folytatta.
Bár nem is volt nagyon ellenemre, tetszett. Még soha nem volt ennyire durva,
mégis valahogy feltüzelt. Ismét éreztem, hogy a vér lassan az agyamból egy
egészen lejjebb eső részembe vándorol. Testem felforrósodott, és egyre többet
akart Louis-ból.
Lehúzta
fehér nadrágom, majd a sajátját is ledobta. Az alsógatyám feszülése eléggé
meglátszott, de az vígasztalt, hogy Ő is így állt a helyzettel. Ismét fölém
mászott, de ezúttal terpeszbe behajlította lábaim, és közéjük férkőzött.
Hevesen megcsókolt, nyelve olyan tempót diktált, melyet nehezen tudta tartani.
Élveztem minden egyes percét együttlétünknek, még soha nem láttam ilyennek
Louis-t, de felettébb tetszett ez az oldala.
Nyelve
helyét végigvezette nyakamon, mellkasomon, majd hasamon is, de oly' lágyan,
hogy kirázott a hideg. Feltámaszkodtam a könyökömre, hogy lássam, ahogy egyre
lejjebb csúszik. Kacér pillantásokkal illetett, amitől széles mosoly csúszott
számra. Látószögem szélén épphogy láttam mellkasom, melyet vörös harapásnyomok
tarkították, de egyáltalán nem érdekelt. Az első alkalommal is így nézett ki
felsőtestem, de már akkor sem foglalkoztatott. Azóta nem volt ilyen soha, mégis
rájöttem, vágyta rá. Annak ellenére, hogy mostanában én is felbátorodtam, mindig
is Ő volt az irányító közülünk. Idősebb is volt úgy 90 évvel, és sokkal
tapasztaltabb is nálam.
Lassan
lehúzta rólam alsómat, amitől halovány pír kúszott arcomra. Már lett volna időm
3 év alatt megszokni a közelségét ilyen módon, mégis még mindig szégyenlős
vagyok kicsit. Boxerem is az ágy mellett landolt, a hófehér szőnyegen. Elmosolyodott,
majd lábaim közé helyezkedett, és a mellkasomhoz hajolt. Hasának nyomódott
férfiasságom, de hamar oldalra fordult, s kezébe fogta azt. Ez ismerős volt, de
mikor ajkai közé fogta mellbimbóm, és hevesen szívni kezdte, akaratlanul is
felnyögtem. Hátra szegtem fejem, nem bírtam tovább magamba tartani. Az együttes
hatás túl sokat kívánt tőlem. Egyszer nem éreztem Louis ajkait magamon, de keze
továbbra is mozgott. Szemeim szorosan összeszorítottam ráncolt homlokom alatt.
Aztán egyszer olyan történt, amitől ijedten kaptam fel fejem. Forró tenyerét,
egy sokkal intenzívebb érzés váltotta fel, melyet még soha nem éreztem.
-
E-ez haa...nem a-a k-kezed. - hebegtem
akadozva, egy nyögéssel félbeszakítva.
A
szemem kikerekedett, majd egyből szorosan le is hunytam. De még végigmértem
szerelmem. Szájába süllyesztette férfiasságom, teljesen sokkoltam. Ilyen még
soha nem csinált, nem is hittem, hogy egyáltalán létezik ilyen. Nem hiába, Ő a
tapasztaltabb, bár szerintem Ő is most próbálta ki először valójában.
Egyszerűen nem bírtam visszafogni nyögéseim, eszembe jutott, amit mondott az
elején. Tényleg nem bírtam csendbe maradni, és a hajába markoltam többet
akarva. Láttam a szemében az elégedettséget, ahogy felpillantott rám.
Vészesen
közeledtem a csúcs felé, de ilyen gyorsan még talán soha nem értem el.
Aggódtam, nem akartam úgy elélvezni, hogy a szájában vagyok. Ezt Ő sem
akarhatja. Testem vadul ellenkezett gondolataimnak, nem engedelmeskedett nekem.
Én el akartam tolni, de kezeim erőtlenül hullottak vállára. Nem ment.
-
L-Lou...ne! - hebegtem erőtlenül.
Legalább
a szám még az én pártomon áll úgy, ahogy. Ő viszont nem állt meg, még jobban
rágyorsított, amitől ismét a hajába markoltam, hátraszegtem a fejem, és nyögtem
egy hangosat. Úgy próbáltam késleltetni hasam feszítésének kitörését, ahogy
csak tudtam, de ez már fizikai fájdalommal járt. De simogató kezei, karmoló
körmei megadták a végét, nem tudtam tovább visszatartani. Mellkasom
megemelkedett, szemem összeszorítottam, ahogy átadtam magam az élvezetnek. Ő
pedig hősiesen tűrte, majd mikor erőtlenül felnéztem, éppen az alsóajkát
törölte. Lenyelte? Ezt nem hiszem el! Miért? Hogyan?
-
M-miért? - kérdeztem lihegve, elterülve az ágyon.
Fölém
mászott, édesen mosolygott le rám.
-
Mert kurvára kíváncsi voltam. - nevetett rám.
A
szemem lepetten kerekedett ki ezt hallva. Részben a trágárság miatt, részben
pedig a mondat értelme miatt. De nem hagyott gondolkozni, durván ajkaimra
tapadt. Még alig volt levegőm, így ez a heves csók nehezemre esett, de jót
mosolygott nyelvem botlásain. Eltávolodott, így kapkodni kezdtem a levegőt,
hogy oxigénhez jusson tüdőm. Oldalra nyúlt az éjjeli szekrényhez. Kivett belőle
egy óvszert és az üveget. Tudtam, mik ezek, már régebben vette a Földön, tény,
hogy jól jön.
Fél
perc sem telt el, már meztelenül, készen jött vissza hozzám. Nagyjából kifújtam
magam, de még mindig nem mondanám teljesen egyenletesnek légzésem. Nyelvét végigvezette állam vonalán, arcélemen,
miközben sebesen belém hatolt. Hangosat nyögtem, de így már nem fájt annyira.
Örök hálám a síkosítónak. Alig várt pár pillanatot, máris mozogni kezdett.
Lepetten néztem rá, mindig megvárja, míg megszokom. De most nem tette, így nem
az élvezettől, hanem a fájdalomtól nyögtem minden egyes mozdulatnál. Úgy 2 perc
telt el így, aztán megszoktam, és felettébb élvezni kezdtem ezt. Mély levegőt
vettem, és a szemébe néztem. A vérem is megfagyott, szeme fekete volt, kicsit
lilás árnyalat is játszott benne szembogara körül. A nyakamhoz hajolt, és
csókolgatni kezdte puha bőröm, miközben tovább mozgott. Halkan nyögdécseltem,
meglepett ez az oldala, de nem éreztem azt, hogy meg kéne állítanom. Egyik
kezemmel a hajába túrtam, míg a másikkal a bicepszét szorítottam, mellyel
fölöttem tartotta magát. Erőteljesen csókolgatta nyakam, ami hangosabb
nyögéseket csalt ki belőlem. A hajában pihenő kezét az arcára akartam vezetni,
hogy felhúzzam egy csókra, de kezem megakadt fülénél. Óvatosan tapogattam a
területet, éreztem, hogy valami nem stimmel, nem a megszokott, de eltartott kis
ideig, míg rájöttem a sok kényeztetés mellett. Louis füle hegyes volt, nem a
megszokott édes, kerekded fülcimpa. De ekkor tekintetem a fölöttem magasodó
sötétségre tévedt. Eddig észre sem vettem, hogy ez nem ilyen szokott lenni. A
szárnya...A szárnya újra fekete volt. Lepetten kerekedett ki a szemem. Kezem
erőtlenül nyújtottam fel, hogy meg tudjam érinteni, nem csak képzelődök-e. De
tollai selymesek voltak és valódiak. Nem volt erőm megállítani, a testem megint
nem engedelmeskedett nekem. Az élvezetet, amit keltett túlságosan is akartam,
így erőtlenül nyúltam szárnya tövéhez, és addig keresgéltem ujjaimmal, míg egy
pihét nem találtam. Óvatosan kihúztam, hisz ez amúgy is kiesett volna, és
magunk mellé ejtettem. Csak, hogy megmaradjon örökké bizonyítéknak, ha netán
valami máshogy alakulna. Kezét izzadt testünk közé vezette, és elkezdte
húzgálni férfiasságomon ebből tudtam, hogy közeledik, és azt szeretné, hogy
együtt menjünk el. Ezek szerint csak ott van még Ő is. Fejét nyakam és vállam
találkozásának hajlatába fúrta, és elkezdett szívni egy pontot. De most sokkal
erősebben, mint eddig. Hangosan felnyögtem, nem mintha eddig nem azt tettem
volna. Éreztem, ahogy vérem is kiserken, és már azt is szívja, de nem érdekelt.
Abban a pillanatban csak az érdekelt, hogy pillanatokon belül elérem az
orgazmust. Louis elhajolt nyakamtól, és erőtlenül tapadt ajkaimra. Egyszerre
jutottunk csúcsra, így az én mellkasom megemelkedett, míg az övé megfeszült.
Ezáltal testünk még jobban összepréselődött. Hangosan nyögtem Ő pedig hangosan
morgott. Ez már a második alkalom az este folyamán, ilyen sem volt még.
Kifulladva
borult mellém. Kicsit pihegtem, majd beugrott, mi is történt pontosan velünk
szeretkezés közben. Lepetten toltam fel magam, és végigmértem Louis izzadt,
kifáradt testét. A szemem kikerekedett. A tekintete kifáradtan méregetett,
ismét kék volt. Arcán fáradt mosoly játszott, szárnyai fehéren csillogtak. Ja,
és a füle is ismét kerekdeden virított.
-
Mi az? - kérdezte jóleső áradtsággal.
Kicsit
jobbra fordítottam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, így a nyakamba
fájdalom nyilallt. Sietősen kaptam a nyakam és a vállam találkozásához, amit
Lou kiszívott. Nedveset tapintottam, így elkaptam a kezem, és megnéztem. Ujjaim
hegyén vörös vér csillogott, az én vörös vérem.
-
Te jó ég! Hazz, Te vérzel! - ült fel Louis is, és megfogta a csuklóm, hogy
jobban szemügyre tudja venni az ujjaimon csillogó folyadékot, majd a nyakamra
nézett. Arca elkomorult, szemöldökét középen felhúzta. Idegesen nézett a
szemembe. - M-mi ez?
Nem
tudta, nem emlékezett rá. Ettől kérdőn húztam fel a szemöldököm, majd kicsit
lehajtottam a fejem. Oldalra néztem, és megláttam a lepedőn a fekete tollpihét.
Egyből megfogtam, és feltartottam köztünk. Idegesen, kérdőn méregette először
azt, majd a szemem.
-
Me-meg változtál. A szemed fekete és lila volt, a füled hegyes és a szárnyad is
fekete lett. Kiszívtad a nyakam...vagyis egy idő után már a vérem. - motyogtam
halkan.
Óvatosan
felnéztem rá, a szeme idegességet sugallt, hitetlenséget. Nem értelmezte, amit
mondtam. Nekem is nehéz volt felfognom, hogy pár percre visszaalakult Sötétté.
De ez nem is pontos, hisz a Sötéteknek nem lila a szemük, és nem is hegyes a
fülük.
-
A-annyira sajnálom Hazz, én nem akartam neked fájdalmat okozni. - fogta a
kezébe arcom, és közelebb hajolt hozzám.
-
Mi? De hát nem okoztál! Minden pillanatát élveztem. - mosolyogtam rá szélesen.
-
Komolyan? - lepődött meg, mire elnevettem magam, és határozottan bólogatni
kezdtem.
-
Ebben az esetben is sajnálom ezt a sebet. - lehelt rá egy lágy puszit, amitől
kirázott a hideg. Mint a gondoskodó Édesanyák, és akkor meg is értettem, hogy
ez tényleg hatásos. - De mi lettem akkor? Sötétként nem így néztem ki! -
csóválta meg a fejét zavartan.
-
Nem tudom. Biztosan keveredtek benned a tulajdonságok, de azt nem tudom, miért
voltak olyan jegyeid, amelyek egyik Angyalcsoportra sem jellemzőek. Vagy van
olyan Sötét, akinek lila a szeme, és helyes a füle? - néztem rá kérdőn.
Elgondolkozott,
sokáig nem felelt. Próbáltam én is megfejteni ezt az egészet, de egyszerűen nem
találtam rá logikus magyarázatot. Hirtelen felkapta a fejét, a szeme
felvilágosodást sugallt.
-
Régen, mikor még kicsi voltam, rosszat csináltam...vagyis pont ez az, hogy jót
tettem, ami az Alvilágban rossz, így Apám kiabálni kezdett velem. Egészen
konkrétan megmentettem egy embert, akit meg akartak ölni. Még csak 15 voltam.
Apám kikelve ordított velem, hogy ezt hogy képzelem, és szégyent hozok a
fejére. Akkor lett lila a szeme, de a fülét nem láttam. Emlékszem, pár hónapig
rémálmom volt a tekintetétől. Fekete volt, csupán a közepén kapott lilás
beütést. Olyan igéző volt, félelmetes, mint a megtestesült Ördög. - magyarázta
a lepedőt bambulva köztünk. Megremegett az emlékeken. Mikor felnézett rám, láttam,
hogy neki is összeállt a kép a fejében.
-
H-Hazz, az a tekintet ijesztő. Sajnálom, hogy látnod kellett. Szörnyeteg
vagyok... - csóválta meg a fejét szomorúan. Megfogtam kezeit, és
összekulcsoltam enyémekkel. Nem akartam ezt újra eljátszani.
-
Állj le! Nem vagy szörnyeteg, a legutóbb is ebből lett a baj. Nem tudod
megbecsülni magad! Egy szörny nem képes ennyi változásra, nem képes a
szerelemre. Szóval, hagyd ezt abba. A tekinteted legyen az én dolgom, de ha ez
megnyugtat, tudtam, hogy nem bántanál, így nem ijedtem meg tőle annyira. Inkább
azt mondd meg, hogy minden Sötét ilyen, ha kikel magából? - kérdeztem komolyan.
Tudtam,
hogy elfogadja, amit mondok neki, mert én mondtam. Még ha nem is hiszi el
teljesen, de az sokat számít neki, hogy én vélekedek így. Homlokráncolva
kutatott emlékei között.
-
Hát...a Képzőben erről nem tanultunk, de valami rémlik, amit Apa mondott, de
nem ugrik be, mi... - motyogta koncentrálva. Izgatottan szippantottam mélyeket
a levegőből. Tudnunk kéne, mi ez. - Azt hiszem, ez csak Apámnak volt, mivel Ő a
vezető. Gondolom, örököltem. De én nem vagyok vezető, szóval lényegtelen. -
rántotta meg a vállát.
Komolya
néztem rá. Mindketten tudtuk nagyon jól, hogy valami még van, amire nem
emlékszik, és féltem, hogy ebből nem fog jó származni. De tulajdonképpen így
összeállt a kép, hisz, mikor megváltozott, olyan irányító, felsőbbrendűnek
hatott. Talán ebből fakad ez az egész.
7.
fejezet.
-
Te jó ég! - hallottam meg Louis ideges hangját majdhogynem kiabálva.
Az
ágy hirtelen süppedt be mellettem. Érzékeltem, hogy Louis hirtelen ült el.
Kinyitottam a szemem, nem tudtam, mi történt. Idegesen támasztotta meg könyökét
felhúzott térdeit, kezeivel arcát dörzsölte, majd fejét leszegte. Én is
felültem, és úgy helyezkedtem, hogy hátulról át tudjam ölelni.
-
Mi történt Lou? - kérdeztem halkan állam vállára támasztva.
-
Érzem őket. A közelségüket. Jönnek, támadni fognak. - suttogta alig hallhatóan.
A
szemem lepetten kerekedett ki, egy pillanatra lefagytam. Még nem vagyok
felkészülve, bár már három napja erre koncentrálok.
-
M-mikor? - hebegtem idegesen.
-
Hamarosan. Mindjárt. - felelte oldalra fordított fejjel.
A
fejemben cikáztak a gondolatok. Megérzi a közelségüket. Valami nem stimmel,
ilyen eddig nem volt...vagy csak nem tudtam róla. De abban a pillanatban az
Angyalok jobban érdekeltek.
-
Szólnunk kell Chur-nak! - pattantam ki az ágyból, és Őt is felhúztam.
Lomha
léptekkel, letörve ment a szekrényhez, és magára kapkodta a ruháit, ahogy én is.
Végigmertem a tükörben nyakam sebét, kimondottan tetszett, nem volt ellenemre a
jelenléte. Gyorsan elrendeztük magunkat a fürdőszobában, majd 10 perc múlva már
repültünk is Chur fele. A Nap még felkelőben volt, mindenki aludt. Sűrűn,
hevesen kezdtünk kopogni Chur ajtaján. Addig nem álltunk le, míg ki nem nyílt
az ajtó, és az álmos, félmeztelen Angyal nem nyitott ajtót.
-
Mi a gond Srácok? - kérdezte a szemét dörzsölve.
Betoltuk
a házba, és becsuktuk az ajtót. Kérdőn nézett ránk, még nem kelt fel teljesen,
látszott, hogy mi rángattuk ki a puha ágyikóból.
-
Érzem, jönnek! - mondta határozottan Louis.
Erre
egyből kiment a szeméből az álmosság, és lepetten nézett ránk. Szeme
kikerekedett, szemöldökét a magasba emelte.
-
Hogyhogy érzed? - kérdezett vissza zavartan.
-
Nem tudom, csak érzem. Érzem a közelségüket, érzem Apám haragját. - mondta
komolyan Louis.
Ezt
még nekem sem mondta. Miért haragszik az Apja? Láttam, hogy ez félelmet keltett
benne, így magamhoz húztam, hozzám bújt oldalról. Féltettem, nem akartam, hogy
baja essen.
-
Rendben. És mikor? - kérdezte aggódva Chur.
-
Nem tudom. Mindjárt, hamarosan. - motyogta idegesen Louis karjaimból.
-
Oké, szólnunk kell mindenkinek! - mondta komolyan, és már fordult volna meg,
hogy felmegy gondolom, egy felsőért, de megállítottam.
-
Chur! - kérdőn nézett vissza rám. - Nem tudod, mit jelent a Sötétek lila szeme?
- kérdeztem óvatosan.
Louis
ezt hallva idegesen pillantott fel rám, majd vissza. Tudtam, Ő is tudni akarja,
és Chur nagyon okos, hátha Ő sejti.
-
A lila szem a vezetők védjegye. Ezzel vívják ki maguknak az irányítást. Miért?
- kérdezte komolyan, visszaállva elénk. Idegesen néztem Louis-nak.
-
És ha valaki nem vezető, mégis van neki? - kérdezte szerelmem halkan.
Chur
kicsit elgondolkozott, de szerintem szándékosan játszott az idegeinkkel, melyek
szépen lassan felőrlődtek.
-
Azt hiszem, az azt jelenti, hogy az illető képes átvenni a hatalmat. -
magyarázta.
Idegesen
néztem Louis-ra. Akkor Ő most tulajdonképpen képes lenne irányítani a
Sötéteket? Ő lenne az új vezető? Talán ezért erősödött fel az érzéke is a
Sötétek iránt?
-
És ha Ő nem akarja átvenni az irányítást? - kérdezte Louis félve.
-
Akkor gondolom, kell lennie másik jelöltnek. De ha nincs, akkor nem tudom, mi
van, ha meghal a vezető, és nincs, aki átvegye hatalmát. Talán vállalhat addig
még egy Sekoliát. - rántotta meg a vállát zavartan. Félve húztam közelebb
magamhoz Louis-t. Tudtam, ez ijesztő neki. De Chur sem hülye, kezdte levágni a
helyzetet. - Na jó, kinek lett lila a szeme? - mért végig minket gyanakvóan.
-
Louis-nak. - mondtam halkan.
Chur
szeme lepetten pásztázta végig a srácot, aki szomorúan lehajtotta a fejét.
-
De te már Tiszta vagy. Mitől? Hogyan? - kérdezte idegesen.
Mi
is ugyanezt kérdeztük magunktól, így válaszul csak megrántottuk vállunkat. Chur
összefonta maga előtt karjait, és gondolkozva mérte végig Louis-t.
-
Mikor jelent meg? - kérdezte komolyan.
-
Tegnap este. - felelte Louis.
-
És azóta érzed Őket? - kérdezte Chur elgondolkozva. Szerelmem csak bólintott
válaszul. Komolynak mutatta magát, de tudtam, most fogalma sincs, mi folyik
körülötte. - Mit csináltál, hogy megjelent? - folytatta a kérdezősködést.
Louis
nagyot nyelt ezt hallva, és kérdőn nézett rám. Én kicsit elpirultam, majd
feleltem, hisz most fontos az igazság.
-
Szeretkeztünk. Fekete lett a szárnya, a füle hegyes, a szeme lila és fekete. -
magyaráztam, és kicsit el is pirultam.
Chur
kicsit megingott, majd láttam a szája sarkában megbújni egy kis mosolyt. Most
megvádolhatna, hogy nem vagyunk ártatlanok, de nem tette. Ezt jó jelnek vette,
talán ez nem is olyan vészes. Tekintete a nyakamra tévedt, és itt már
kicsúszott egy vigyor az arcára. Kínosan nyúltam oda, mintha a tarkóm
dörzsölném, így eltakartam kezemmel. Louis és én is elpirultunk.
-
Szóval kellett egy izgalmi állapot, ami előidézte a kialakulását. Külsőre
megváltoztál, és durvább lettél, igaz? - kérdezte a tisztázás érdekében Chur,
mire szerelmem csak bólintott.
Nekem
már kezdett összeállni a kép, de szerintem mindannyiunknak. Idegesen néztem
rájuk, mire mindenki hasonló ábrázatot vett fel.
-
Mi van, ha ezért jönnek? Ez lehetséges? - kérdeztem óvatosan.
Mindenki
elgondolkozott, majd Chur határozottan megrázta a fejét, amit jó jelnek vettem.
-
Nem hiszem. Már ez előtt is tervezték a támadást. Szóljunk az Angyaloknak! A
Főtéren találkozunk! - mondta komolyan, mire bólintottunk.
Felrohant
az emeltre, mi pedig elindultunk kifele. Semmit nem értettem. Minden
összefüggött és mégsem. Nem sikerült összeraknom a puzzle-t és ez kimondottan
idegesített. Minden átkozott darabka megvolt, mégsem tudtam jól forgatni, hogy
összeilljenek.
***
Nem
mondhatnám, hogy pánikba estek az Angyalok, meglepően jól fogadták. Készek
voltak a harcra. A gyermekeket és az Öregeket lekísérték a kijelölt házba a
Földön. Biztonságban lesznek, körberaktuk főzettel, amely elriasztja a
Sötéteket.
Idegesen
rohantam le az alaksorba a főzeteimért. Mindent összerendeztem, hogy csak meg
kelljen majd fogni. Louis végig velem volt, segített. Megfogta a fegyvereinket,
és összerendezte azokat a nyilakat, melyek nem voltak főzetbe mártva. Azokkal
simán tudunk támadni. Gyógy-keverék még nem szükséges, úgyis csak holnapra
gyógyulna be, másra pedig nincs nagyon szükség most. Az majd a csata után kell.
A kezembe akadt egy adag főzet a Sötétek ellen. Tekintetem Louis felé
kalandozott, aki háttal állt nekem, és pakolta a nyilakat. Kérdőn felvontam
szemöldököm, vad ötlet fogalmazódott meg a fejemben.
-
Louis! - szóltam neki, mire kérdőn nézett rám, majd hozzám jött. - Szerinted
most rosszabb? - emeltem feljebb a kezemben az üvegcsét.
Megrántotta
a vállát jelezve, próbáljuk ki. Bólintottam, és lecsavartam a tetejét, hogy
neki adom. Ahogy levettem a kupakot, már hátrálni is kezdett. Kérdőn néztem rá,
felső ajkát felhúzta, szeme ismét lila lett.
-
Vidd azt innen! - szűrte a fogai között kikelve magából.
Vállait
felhúzta, védekező testtartásban hátrált apró léptekkel. Sietősen csavartam
vissza a kupakot, mire kihúzta magát, és megkönnyebbülten fellélegzett. Lassan
jött közelebb hozzám, közben mélyeket szippantott a levegőből ellenőrizve, hogy
már nincs meg a szag. A szeme is visszanyerte eredeti színét, és megállt
előttem. Oldalra tettem a főzetet, melyre idegesen tekintett.
-
Sokkal rosszabb. Szinte taszít el magától, úgy érzem, ha közelebb megyek,
fizikai fájdalommal jár, ha hozzám ér, megéget. - motyogta lehajtott fejjel.
Tudtam,
rossz neki, hogy ilyen, de mindent meg fogok tenni, hogy megőrizzem Tisztaként.
A sarokban heverő edényre néztem, melyben még mindig ért a neki szánt főzet. Ha
nem teszik tönkre...
Tenyerembe
fogtam arcát, mire felnézett rám. Kék szemei aggodalommal csillogtak.
-
Bármi történjen, szeretlek. Nem fogom hagyni, hogy elragadjon ez az egész, és
eszméleteden kívül bántsanak. Harcolni fogok, hogy Tiszta maradj. - mondtam
halkan, hisz tudtam, ezt akarja. Hálásan nézett rám, apró mosoly kúszott
arcára.
Tudtam,
ha átveszi fölötte az irányítást izgalmi helyzetben ez a dolog, nem fog tudni
ellenállni a kísértésnek, talán olyat öl, akit nem kéne. De ezt nem fogom
engedni, tudom, hogy itt akar maradni, nem akar visszakerülni az Alvilágba.
-
Féltelek. - motyogta halkan.
-
Én is téged. - feleltem már suttogva.
-
Érzem, hogy mindjárt ideérnek. - lehelte ajkaimra, mivel már közel értünk
egymáshoz.
Lágy
csókot leheltem ajkaira, soha nem akartam megszakítani, de muszáj volt.
Meghallottam egy hangos csengőszót. Ez jelezte, hogy a főtérre kell mennünk,
veszély van. Ideértek.
Félve
néztem Louis szemében, miközben homlokát enyémnek döntötte. Ő is így nézett
rám.
-
Bármi is történjen, szeretlek örökké. - motyogta alig hallhatóan. Tisztán ki
tudtam venni, hogy nem találja hangját, azért beszél így.
-
Én is. Az életemnél is jobban szeretlek. Csak, hogy tudd, a tegnap este volt a
legcsodásabb pár órája életemnek. - feleltem suttogva.
Nyomott
egy lágy csókot számra, de én azonnal ajkai után kaptam, így egy szenvedélyes,
utolsó csókban forrtunk össze. Mindent belefektettünk ebbe. 8 év szerelme
teljesedett ki akkor pár pillanatban. 8 évnyi tiszta szerelem, mely annyi
áldozattal járt, annyi mindent követelt, mi mégis kitartottunk egymás mellett.
8.
fejezet.
A
téren, a lépcsőre szálltunk le egyből kézen fogva a maradék Tanácstaghoz.
Végignéztem a tömegen, alig voltunk 150-en, mégis elégnek éreztem. Úgy éreztem,
bármire képesek vagyunk, Isten velünk van. Megláttam három ismerős arcot a
tömegben, így lebaktattam a lépcsőn, és hozzájuk mentem. Louis követett,
éreztem magunkon Chur tekintetét, de akkor nem érdekelt.
Fájdalmasan
borultam Nővérem és Anya nyakába, féltettem őket. Gemma társa is ott volt, így
Őt is és Louis-t is bevontuk a hatalmas családi ölelésbe. Még nem vállalták be
a Sekoliát, még szerencse, hisz most aggódhatnának a gyermekükért.
-
Csak vigyázzatok magatokra! - motyogtam ölelésünkbe, de tudtam, mind
meghallották.
Elengedtük
egymást, így megcsapott a hűvösebb levegő. Mikor együtt vagyunk még a Nap is
melegebben süt, de most...
-
Légy nagyon óvatos! - döntötte Anya homlokát enyémnek, tudta, elől fogok
harcolni.
-
Szeretlek. - mondtam halkan neki.
Gemma
könnyes szemekkel nézett rám, majd a karjaimba vetette magát. Erősen
szorítottam, és nyomtam egy puszit a fejére. Könnyes arccal távolodott el, a
cseppek csíkokban csillogtak arcán. Én is könnyes szemekkel néztem rájuk, majd
visszaálltunk a lépcsőkre. Megtöröltem a szemem, majd Louis biztatóan átkarolta
a derekam. Bevallom, Őt féltettem a legjobban, még a családomnál is
jobban...vagyis nem jobban, inkább más módon.
***
Idegesen
álltunk a kapuba, Louis a száján vette a levegőt, ahogy elnéztem, mivel a Menny
körül még mindig főzetek voltak kihelyezve. Nem bírta nagyon, de erős maradt. A
gond csak az, hogyha Ő erős tudott maradni, akkor lehetséges, hogy a Sötétek is
át tudnak jönni. Chur állt középen, én mellette, Louis pedig ölelt. Meg persze
még a Tanácstagok is itt voltak. Mögöttünk a sok Angyal, akik bátran kiálltak
értünk, és végre harcolnak.
Hallottam
a szárnyak suhogását, majd megjelent a hatalmas fekete felhő. Leszálltak a
Menny kapuin kívül, láttam, hogy fintorognak. Nem mertek közelebb jönni, bevált
a főzet. Elől állt Louis Apja, mellette Édesanyja, mögötte pedig a sok Sötét.
Ahogy elnéztem nagyjából ugyanannyian voltunk, ezt jó jelnek vettem.
Láttam,
ahogy Crow tekintete megakad fián mellettem, és elégedetten elmosolyodik, de
egyben undor is van az arcán, hogy szárnyára néz.
-
Nem akarunk harcot! - mondta komolyan fennhangon Chur.
Crow
felnevetett, majd ismét minket kezdett pásztázni.
-
Engem a két Szerelem Angyal érdekel. Ha átadjátok Őket, nem harcolunk. - mondta
határozottan.
Hátranyúltam,
és megszorítottam íjam alját ezt hallva. Készen álltam a hirtelen támadásra.
Louis ez látva, kicsit közelebb állt hozzám.
-
Mit akartok velük? - kérdezte Chur.
Crow
ördögien felnevetett, majd ránk nézett, de válaszolt a kérdésre.
-
Azért támadtunk, mert tegnap megkaptam a jelet, hogy a Fiam készen áll a
hatalom átvételére. Kell az Alvilágba. A másikból pedig trófea lesz, hogy
mindenki lássa, ennyit ér, aki megront egy Sötétet, és a Szerelem is mulandó,
ahogy a Szerelem Angyalok is. - mondta fennhangon.
Megremegtem,
és éreztem, ahogy Louis előrébb áll. Mérgesen kezdett kiabálni.
-
Te nem vagy normális! Ők befogadtak engem, mikor Ti száműztetek. Minek küldtél
el, ha kellettem? Itt soha nem bántottak, Te miért bántanád Őket? - kérdezte
kiabálva.
A
levegőt sebesen kapkodta, láttam, ahogy a füle ismét kezd hegyesedni, a szárnya
is szürkült. Biztosan szemei is lilán izzottak, de visszafogta magát, így ismét
önmaga volt. Crow ezt látva elégedetten elmosolyodott.
-
Ha ember maradsz, nem lenne gond. De neked Tisztává kellett válnod, így
visszakaptad a képességeidet. Gondolom, keveredtek benned, nem igaz? De ahogy
elnézem, elég erős lettél. Hirtelenharagú, egyből vált a vezéregyéniség.
Tökéletes. - mondta elégedetten.
Louis
háta ismét sebesen kezdett emelkedni a levegővételtől, de ahogy elnéztem,
ezúttal nem alakult át.
-
Soha nem leszek ismét Sötét. Inkább meghalok! Hagyjatok minket békén! - mondta
határozottan. Mellé léptem, és lágyan visszahúztam a kezénél fogva. Éreztem,
ahogy érintésemre megnyugszik, és ez jó előjel volt.
-
Milyen minket? Louiseno, nézz magadra! Egy félvér vagy, egy szörny! Nem
tartozol közéjük! - mondta neki az apja végigmutatva a tömegen.
-
Ne hívj így, ez már nem az én nevem! - szólt vissza komolyan, majd lehajtotta a
fejét, és halkabban beszélt, már nem kiabált. - És nem vagyok szörny!
Crow
ismét elégedetten elmosolyodott látva, hogy ölelem magamhoz szerelmem. Chur
biztatóan megveregette a vállam, majd előrébb lépet. Jó volt látni, hogy kiáll
mellettünk.
-
Ő már Tiszta, helye van köztünk! A szerelem fennmarad, megvédjük! - mondta
komolyan Chur.
-
Akkor nincs más választásunk, erőszakkal vesszük el. - mondta gúnyosan
mézes-mázos hangon Crow, mire az összes Sötét kiabálva helyeselte, szárnyukat
kitárták.
Louis
megremegett mellettem, éreztem, tennünk kell valamit. Nem hagyhattuk, hogy
miattunk haljon meg sok fajunk béli. De Louis megelőzött, és ismét lőre állt,
vészesen közel Apjához.
-
Ha veled megyek, békén hagyod Őket, és Harry-t is? - kérdezte komolyan.
Crow
elgondolkozott, míg én teljesen lesokkoltam. Most mentettem meg pár napja erre
ismét vissza akar menni? Értem teszi! Tudtam, értem teszi, és ez bűntudatot
keltett bennem. A szerelem egy tökéletes érzés, mégis ez tud a legjobban
összetörni.
-
Igen. - mondta kis mérlegelés után Crow, majd megindult szerelmem felé.
Idegesen
kaptam az íjamhoz, pillanatok alatt kifeszítettem egy nyíllal, és védelmezőn
Louis elé álltam. Becéloztam Crow alakját. Oly' könnyű lett volna megölni, csak
el kell engednem a húrt. Mégsem tettem meg még. Louis kezei lágyan simították
végig karomon a megfeszült izmokat, melyek már remegtek. Erősen próbáltam
ellenállni a kísértésnek, hogy ne öljem meg Őt, mikor annyi gondot okozott
nekünk.
-
Harry, Te is tudod, hogy ez a helyes. Így a szerelem is megmarad, és senkinek
nem esik baja miattam. - mondta lágyan.
Tekintete
perzselte arcom, de nem néztem rá. Nem vettem le szemem leendő célpontomról,
aki érdeklődő arckifejezéssel figyelt minket. Idegesített, irritált a
gonoszság, amit belőle áradt, és tudtam, Louis-t is ilyenné teszi, ha elmegy.
Addig neveli, addig győzködi, míg felhagy a küzdelemmel, felhagy a szerelemmel,
és átáll teljesen. És akkor engem teljesen elengedne, már csak egy Tiszta
lennék a szemében, akivel végezni kell.
-
Csak a Mi szerelmünk nem marad meg. - mondtam komolyan, de kicsit enyhítettem
íjam feszítésén. Ha elengedtem volna, még mindig megsebezte volna, de már nem
biztos, hogy halálos sebet ejtene.
-
De! Én szeretni foglak történjen bármi. Ha Te is szeretsz, fogadd el akaratom,
és engedj elmenni. - mondta komolyan.
A
fejemben vad csata zajlott, nem akartam elengedni, de tudtam, más lehetőség
nincs, hogy elkerüljük a mészárlást, és a szerelem is fennmaradjon. Őt akarják,
nincs mit tenni. Leengedtem magam mellé íjam, és szomorúan leszegtem fejem. Tudtam,
mostantól minden meg fog változni, nélküle semmi nem lesz ugyanolyan. De igaza
volt, el kellett fogadnom, hogy ez a helyes út, mely csupán a fájdalom hegyein
enged haladni előre. Lehelt egy lágy csókot homlokomra, amitől könny szökött a
szemembe, majd megindult előre, Apja felé.
Éreztem,
ahogy lassan távolodik közelsége, éreztem, ahogy elhagy. Fájdalmasan hatolt
szívembe minden egyes lépése, mely távolabb vitte Őt tőlem.
Chur
mellém jött, és vállamra helyezte súlyos kezeit. Lehajtott fejjel álltam ott,
de felnéztem, mikor szerelmem Apjához ért. Crow erősen elkapta a karját, és maga
előtt vonszolva indult meg vissza, serege felé. Louis arca fájdalmassá vált, és
ez nekem is a szívembe markolt. Kicsordult egy könnyem, nem akartam elengedni.
Oda akartam rohanni, és elmenekülni vele jó messzire, ahol soha nem találnának
ránk, de tudtam, ezt kell tennünk. Nincs más mód. Crow erősen markolt Lou bal
szárnyának tollaiba, majd vagy hármat kitépett belőlük. Szerelmem fájdalmasan
felnyögött, de tűrte a fájdalmat. Így már nem tudott repülni, nincs esélye
menekülni. Apjához van kötve. A szívem egy láthatatlan kéz markolászta,
éreztem, ahogy egészen apróra préseli. Szemhéjam megrebbent, mikor újabb
könnyek szöktek ki szememből.
-
Miért hagyjuk ezt? Gyerünk már, meg kéne védenünk a Szerelmet, a Társunkat! -
hallottam egy férfi hangját mögöttem. Lepetten néztem hátra, és egy Angyal
erősen buzdította a többieket. Mindenki helyeselt, majd előrébb álltak. Készek
voltak kiállni értünk, és ez megmelengette szívem. Halovány mosoly jelent meg
arcomon, ezt hallva. A Tanácstagok előre kezdtek repülni, a tömeg követte őket.
Szárnyak kezdtek suhogni, árnyak húztak el mellettünk egyenesen a sötétek
tömegébe vetődve. Kezdetét vette a harc, mire eszméltem. Én is sebesen repültem
előre, de én Crow nagy testét kerestem, és vele szerelmem. Íjam szorosan
markoltam egy nyíllal benne készülve, az azonnali lövésre. Mindenfele angyalok
csatáztak, és ezt borzalmas volt látni, de még mindig jobb, mintha nem
küzdenénk, és szépen lassan mészárolnának le minket egyesével.
Megláttam
Chur alakját előttem repülni, Louis-t rángatta maga után, de Ő erősen
ellenkezett. Íjam kifeszítettem, és becéloztam Őt. Feszülten figyeltem azt a
pár pillanatot, míg nyilam célba ér, de tévesztettem. Az oldalát súrolta,
hosszú sebet ejtettem rajta. Láttam, ahogy vérzeni kezd, miközben a felhőre
zuhan. Louis-t rántotta magával, én pedig követtem őket. Leguggoltam Lou
mellém, és magamhoz öleltem.
-
Mennünk kell! - húztam fel.
Ölembe
akartam venni, hogy úgy vigyem el innen. Nem tud repülni, nem biztonságos neki
egy csata. Erőtlenül, szomorúan nézett fel rám, az eséstől kicsit elkábult.
Próbáltam feltámogatni, felemelni, de egy erős rúgást éreztem meg az oldalamon,
amitől oldalra estem. Fájdalom nyilallt bordáimba, de nem érdekelt, egyből fel
akartam állni. Viszont egy hegyes nyíllal találtam szembe magam, melyet Crow
szegezett rám, így nem mertem mozdulni. Hangosan fújtam ki a levegőt, és farkas
szemet néztem a hegyes pengével. Kicsit távolabb állt, így mindkettőnkre rá
tudta fogni. Hallottam távolabbról a csata zajait, de nem mertem belegondolni,
mi zajlik most ott.
-
Dönthetsz Louis! Velem jössz, vagy meghalsz. Nem kockáztathatom meg, hogy
életben hagylak, aztán hirtelen hátba támadsz és letaszítasz a hatalomról. -
mondta komolyan ránk fogva íját.
-
Inkább meghalok, minthogy ismét Sötét legyek! De Harry-t engedd el! - felelte
szerelmem. A szavak szűrte fogai között, és idegesen tekintett rám. A szemében
végtelen szeretet lakozott, és hatalmas féltés irántam. Óvatosan nyúltam a
íjamhoz, ami mellettem hevert, de Crow kiszúrta, és engem vett célba.
-
Ne próbálkozz Göndör, ígyis-úgyis meghalsz! - fogta rám fegyverét. Visszahúztam
a kezem, mire odament és elrúgta jó messzire íjam. Minden esélyem elszállt,
tényleg itt lesz a vég, ezt már éreztem a csontjaimban. Magam miatt nem
aggódtam, Louis-t féltettem. Ő nem halhat meg, belehalnék a tudatba, hogy nem
voltam képes megvédeni, akkor is, ha már meg is haltam.
-
Fiam, nagyon sajnálom, hogy nem vagy hajlandó visszajönni a családhoz.
Csalódtam benned, megtörted az évezredes egyenes-ági leszármazottságot a
családban. A Göndör tette ezt veled, így most végig fogja nézni, hova vezetett
ez az egész. - csóválta meg a fejét, majd ráfogta íját szerelmemre.
Minden
olyan pillanatok alatt történt, alig fogtam fel valamit. Crow képes volt
elengedni a húrt, így kb. 5 méterről indult meg a nyíl szerelmem felé.
Lassított felvételbe láttam, szinte centiről centire ahogy repül. Csak annyit
tudtam, hogy nem halhat meg, így fel sem fogtam, mi tettem, míg meg nem éreztem
a fájdalmat a mellkasomba nyilallni.
-
Ne! - kiabáltam.
Louis
és a nyíl közé vetettem magam, ami így a mellkasom közepébe fúródott. Nem is
fájt először, de pillanatok múlva őrjítő lett a fájdalom. Éreztem, ahogy a
hideg penge lassan vágja meg húsom minden egyes mozdulatnál. Erőtlenül néztem
le a nyílra, és a vérző sebhez kaptam, majd oldalra dőltem. Louis ideges
tekintetével, majd Crow döbbent pillantásaival találtam szembe magam. Szerelmem
sietősen pattant fel, hátáról lekapta íját, kifeszítette, és a Sötétre fogta.
Láttam, ahogy a szárnya kezd fekete lenni, a szeme is lilába átváltott.
Crow-nak nem volt ideje védekezni, Louis fegyverével nézett farkasszemet.
-
Nem lőnéd le a saját Apád. - mondta reménykedve Louis-nak.
-
Nem vagy az Apám. Megöltél volna engem, és meglőtted azt az embert, aki a
világot jelenteti nekem. Soha nem is voltál az Apám. - mondta komolyan Lou,
majd elengedte a húrt.
A
nyíl sebesen fúródott Crow szívébe, aki hitetlenkedve nézett fiára, majd le a
sebre. Térdre rogyott, és hátra dőlt. Meghalt, vége van.
Egy
nyögéssel eldőltem a felhőn, végtagjaim remegtek. Éreztem, ahogy egyre
lassabban kering vérem, egyre nehezebben tudtam venni a levegőt. Louis hozzám
rohant, letérdelt hozzám, és fölém hajolt. Szemében könnyek gyűltek, melyek
nagy cseppekben pottyantak rám, de tudtam, hasztalan. Angyalokon ez nem hat,
mint az embereken. Az ölébe húzott, megtámasztotta fejem, így kényelmesen,
erőlködés nélkül rá tudtam nézni. Büszke voltam rá, színtiszta szeretet
éreztem, míg Ő szomorúan nézett le rám. Fájdalom csillogott szemében, amit nem
akartam.
*Louis*
Megtettem,
lelőttem. A saját Apámat megöltem. Hatalmas erő kell ahhoz, hogy szembe tudjunk
szállni egy számunkra sokat jelentő emberrel, nemhogy még megölni. De más
választásom nem volt. Ha én nem teszem meg, Ő öl meg engem. Az íj kiesett a
kezemből, ujjaim remegtek. Előttem feküdt a holtteste, egyszerűen nem bírtam
levenni róla a szemem.
Egy
fájdalmas nyögést hallottam meg magam mögül, ekkor esett le, hogy mi is történt
Megmentett.
Harry az életét is képes volt adni értem. Sietősen rohantam hozzá, szemeim
könnyesek voltak a hirtelen történtektől.
Harry
elégedetten nézett rám, látszólag örült. Megtámasztottam fejét, mindene
remegett. Erőtlenül mosolygott rám, amin meglepődtem. Boldog volt, szeretet
tükröződött egész arcáról. Ennek nem így kellett volna történnie. Nekem kellett
volna meghalnom, neki ott van a családja, ott van a megannyi Angyal, aki a
szereti, míg nekem nincs senkim rajta kívül. Miért büntet minket Isten?
Kicsordultak könnyeim, de ezúttal meg sem kellett érintenie, tudtam, segítenem
kell. Még ha nem is tudok gyógyítani, most megpróbáltam, bár köztudott, hogy
Angyalokon nem hat. Óvatosan nyúlt arcomhoz, keze és ujjai remegtek.
Lesimította könnyeimet, és féloldalasan mosolygott rám, bár már nagyon nehezére
esett. Megjelentek gödröcskéi, melyet úgy imádtam. Olyan sok mindent akartam
mondani neki, most mégsem jutott eszembe semmi. Képtelen voltam egy szót is
kinyögni, pedig már halálán volt. Nem tudtam, hogyan tudnék segíteni neki, nem
tudtam repülni. Fel akartam venni, és megpróbálni mégis felemelkedni vele, de
motyogni kezdett.
-
N-ne! Itt m-most jó.
Hangja
elhaló volt, egy lenge fuvallat elfújta szavait. Szememből újabb könnycsepp
csordult ki, amit ismét letörölt arcomon lévő hideg kezével.
-
N-ne szomorkodj. Ez í-így he-helyes.
Szemhéja
egyre gyakrabban rebbent meg, le akart záródni, de még nem hagyta. Nem tudtam
elvinni, nem akart menni. Tetszett itt neki, én pedig nem tudtam megtagadni
kérését. Köhögni kezdett, amitől kicsi vér csordult ki szája sarkából. A szívem
összeszorult, nem bírtam így látni. A pólóm szélével odanyúltam, és lágyan
letöröltem, mire hálásan nézett rám erőtlen íriszeivel, melyek lassan kezdtek
fakózölddé változni.
-
Sz-szer-szeretlek L-l... - akarta kierőltetni a száján, de nem ment neki.
Szemeit
lehunyta, keze erőtlenül esett le arcomról. Ijedten néztem rá, kezét
visszahelyeztem arcomra, mintha ismét meg tudná így simítani.
-
Harry! Ne! Neee! - zokogtam.
Én
nem is mondtam neki semmit, nem tudta, hogy szeretem. Nem erősítettem meg. Nem
bírtam egy szót sem kinyögni neki, pedig olyan sok mindent kellett volna
mondanom. Hiába volt minden. Hiába mentünk le egymásért az Alvilágba, hiába
szerettük egymást feltétel nélkül, tisztán. Csak azt sajnálom, hogy nem
lehettem vele több időt. Érezte előre, sejtette tudat alatt. Ezért kért tőlem
tegnap olyan estét, ezért mondta, hogy 1000 évig emlékeznünk kell rá. És még
egy rendes búcsúcsókot sem váltottunk, csupán ízlelgettük egymás ajkát.
A
mellkasára dőlve sírtam. Szorítottam erőtlen kezét, még meleg volt. Tudtam,
hangosan zajlik a csata tőlünk nem messze, mégsem érzékeltem semmilyen hangot.
Minden elhomályosult körülöttem, csupán észveszejtő illatát próbáltam örökre
elraktározni elmémben. Felrémlett minden egyes érintése, minden egyes csókja,
szava, tette hozzám. Hiányzott mély hangja, mely reszelősen csengett, mégis
lágyan. Hiányzott gödröcskés mosolya, ami Napként ragyogta be reggelem, és
kihatott egész napi hangulatomra. Igéző, zöld szemeit örökre lehunyta. Annyi
rosszat adtam neki, és soha nem tapasztalhatott meg pár dolgot miattam. Minden
egyes szeretkezésünkkor fájdalmat okoztam neki, bár ezt soha nem mutatta. Soha
nem engedtem, hogy egyszer Ő irányítson, viszont ennek is el kellett volna
jönnie, de erre még csak most jöttem rá. Ő mindig csak szenvedett alattam,
tűrt, de elmondása szerint élvezte. Eszembe jutott, amit még otthon mondott,
mintha tudta volna, hogy ez lesz: "Az életemnél is jobban szeretlek. Csak,
hogy tudd, a tegnap este volt a legcsodásabb pár órája életemnek." Lágy
hangja csengett a fülemben, ahogy homlokát enyémnek vetette. Érintésért epedezett
a testem, bár még mindig szorítottam erőtlen kezét.
Éreztem,
ahogy arcom véres lesz, amint az vörösre festi fehér ingjét.
-
ÉLEG LEGYEN! - hallottam meg egy mérges kiabálást, mely mennydörgésként
zengett, és csapott le mindenkire.
Nem
volt kedvem felnézni, tudtam a harcolóknak szól. Isten ismét megunta ezt, de
most szerencsére gyorsabban, mint eddig bármikor az alapján, amit tanultunk a
Képzőben.
-
Mindenki vonuljon vissza a helyére, hallottaitokat, sebesültjeiteket gyűjtsétek
be! - mondta komolyan, majd végképp elhallgatott.
Hallottam
a szárnyak suhogását, hallottam, ahogy többen tőlünk nem messze elviszik Apám
testét. Csendben voltak, az egész Mennyre némaság telepedett. Tudtam, most lent
egy rangidős tisztet fognak kijelölni, nem érdekelt, hogy megszakad a családunk
uralma.
Felemelkedtem,
de a nyakamban lógó kis kereszt visszarántott, ami a mi jelképünk.
Könnyfátyolban úszó szemekkel lenéztem, és megláttam amint Harry lánca az
enyémbe akad, és nem engedi el. Hangtalanul kezdtek folyni eddig is örökéletűnek
tűnő könnyeim, majd Harry testén landoltak. Fájt ezt látnom, még holtan is
ragaszkodik hozzám. Ironikus. Így is elég nehéz volt Őt elengedni. Követni
akartam, hogy együtt legyünk ott, ahova Ő került, de nem tehettem. A szerelem
nem halhat meg velünk együtt, muszáj folytatnom.
Letörtem
a nyíl hosszú, kiálló végét, háta és térde hajlatába nyúltam, és lágyan
felemeltem. Feje erőtlenül csuklott mellkasomhoz, mintha még élne, csupán
alszik. Szárnyai méltóságteljesen lógtak le karjaimon kívül. Teste melege még
körbefogott. Nem tudtam repülni, így gyalog indultam meg a kapuk fele. Lassan
sétáltam, könnyeim égették arcom, én mégis magam elé meredve sétáltam befele
rezzenéstelen arccal. Pár Angyal még ölelgette egymást itt, ügyet sem vetettek
ránk. Furcsa mód nem láttam más halottat, Angyalok száza várt a Menny kapujában,
szinte ugyanannyian, mint kezdtük. És mind boldogok voltak egytől egyik. Csupán
én sírtam szerelmem miatt. Miért pont én? Miért pont mi?
Könnyűnek
éreztem Harry súlyát, mintha tollpihe lenne. Alig 15 méterre lehettem a kaputól,
maikor Chur ideges tekintete megtalált, és felém sietett. Közben Harry-t is
észrevette karjaimban, és ijedten nézett ránk.
Megálltam,
Ő pedig elém ért. Közben minden tekintet ránk szegeződött, de nem érdekelt.
Chur idegesen nézett rám, és kérdőn Harry-re. Lassan megráztam a fejem, mire
neki is könnyek gyűltek szemébe. Szerette Harry-t, mintha a fia lenne. Az
arcához nyúlt, lágyan kisimított belőle egy kósza tincset.
-
Hogyan? Miért? Ki volt? - kérdezte remegő hangon.
-
Apám. Elém ugrott, megmentett. Megöltem mindkettőjüket. - hajtottam le a fejem.
Erősebben
szorítottam Harry-t a kezemben. Úgy éreztem, most, hogy ezt kimondtam nyíltan,
már biztossá vált. Én okoztam halálát. Meg akart menteni, de Ő sem tudta, mi
lesz ebből. Erről az jutott eszembe, amit próbált elsuttogni a végén: "Ne
szomorkodj! Ez így helyes."
-
Az egyetlen halottunk. - motyogta halkan Chur.
Üveges
tekintettel néztem fel rá. Nem hiszem el, hogy egyetlen egy ember halt meg, és
az pont Ő. Ez biztosan így volt megírva, ilyen véletlen nincs. Feláldozta magát
értem, és talán a többiekért is, hogy ne legyen több haláleset. Egyre inkább
szorítottam, nem bírtam kiengedni karjaim közül, pedig jöttek segíteni, akik
elveszik. Nem hagytam, Ő az én szerelmem, megmentette az életem. Már soha nem lehet
velem, soha nem mondhatom el neki, mennyire szeretem.
9.
fejezet.
*Később*
Hogy
mi van velem? A megtestesült roncs vagyok, de ezt nem mutatom. Harry hiánya
minden érzelmet kiölt belőle, a hatalmas ház üressé vált. Az alaksor az én
helyem lett, úgy éreztem, ha folytatom, amit Ő elkezdett, akkor közelebb
kerülök hozzá. A temetése csodaszép volt, egyszerű, tökéletes, példamutató,
ártatlan, amilyen Ő maga volt. Minden hétvégén kijárok megnézni a Cloudball
meccset. Egyedül ülök, szinte mindenkit elzártam magamtól. Csupán Harry
családját látogatom gyakran, Gemma és párja bevállalták a Sekoliát, van egy
csodás kisfiuk, akinek a szeme kiköpött Harry. Eleinte nehéz volt ezt látni,
elfogadni, de ez a kisbaba még az én szívem is képes megdobogtatni. Azt hiszem,
megvan az utódom. Apropó, a munkába temetkeztem, a szerelem mindenkinek
teljesülhet, aki megérdemli. Akkor van szabadidőm, amikor csak akarom, csakhogy
én nem akarom. Ha végzem a dolgom, ha sietősek lépteim, nem ragadok le minden
egyes képnél vagy helynél, ami Harry-re emlékeztet a házban, a Mennyben, a
Világon.
Hála
a főzetének, ami halála után lett kész, egy életre megjavultam. Tudok
gyógyítani, bár ha mérges vagyok, akkor lila lesz szemem, és a szárnyam is
feketében pompázik. Nem vagyok a Mennybe való, egy félvér lettem, de nem
költözök le a Földre. Nem hagyom el azt a házat, melyben bár fájdalmas járni,
mégis melengeti a szívem helyén lévő szikladarabot a tudat, hogy 3 tökéletes
évet töltöttem el itt Harry-vel. Mert bár csak 3 évig voltunk együtt, de abban
az 5 évben, amikor azt hitte, meghaltam, akkor is szerettük egymást. De ez a bő
3 év mindennél többet jelentett számomra. Visszatekintve olyan rövidnek tűnik,
oly' mulandó. Olyan röpke idő az Angyali életet tekintve. 3 év. Szinte semmi.
Hogy
ki vagyok? Louis Tomlinon, Szerelem Angyal, aki elvesztette saját boldogságát,
amiatt, amiért küzd. A szerelem miatt. Mert bár azt mondják, ez a legcsodásabb
dolog az életben, nekem ez tett tönkre mindent. Törékeny tükörvirágként hullott
padlóra szerelmem, és millió apró darabra tört, melyek nap, mint nap
emlékeztetnek, ki is voltam Vele, és ki lesz belőlem Nélküle. Ennek ellenére
mégis óvom ezt az érzést, mindenki megérdemli, hogy megtapasztalja azt, amit én
kaptam Harry-től. Az élettel ajándékozott meg, saját maga volt a meglepetés,
amit feltétel nélkül nekem adott. És ezt mindenkinek joga van érezni. Az embereknek
csak egy ima, és én megyek. Nekik egyszerű, nem tudják, mennyit szenvedtünk mi
ketten a semmiért. De ez az én dolgom,
és bár nincs mellettem, nem érezhetem forró érintését, lágy csókját, mégis úgy
érzem a Mennyen túl boldog, és még mindig az én Őrangyalom. Ő, aki bármit is
tett, azt tiszta szívből tette, Ő, aki feltétel nélkül tudott szeretni, és
semmit nem várt el cserébe. Ő, aki az életem volt.
És megint és megint és megint megsirattál!!!!Azt hittem h itt is Happy End lesz...de tévedtem....sajnos.Nagyon jó volt örültem h folytattad a történetet...megérte!!!!Ahogy már többször is mondtam:TEHETSÉGES VAGY,IMÁDOM A TÖRTÉNETEIDET,GYÖNYÖRŰEN ÍRSZ ÉS CSAK ÍGY TOVÁBB A VÉGTELENSÉGIG!! nincs több hozzá fűzni valóm... Dóri voltam :DDD (u.i.: gyönyörűűűűű volt!!!!)
VálaszTörlésEzt örömmel hallom, nagyon szépen köszönöm ezt a ok csodás szót. Sajnálom, hogy nem Happy End lett, mint ahogy minden történetem, ezért gondoltam, hogy újítok kicsit. Nagyon örülök, hogy így vélekedsz, mérhetetlenül jól esik :)
TörlésÚÚÚÚristeeeen!:'( :'( az elején nem hittem el, hogy sírni fogok, mert nem az a típusú lány vagyok, de igazad volt! A 100-as zsepit elő:) csak gratulálni tudok, nagyon tetszett:D (bár bevallom egy heppi endnek jobban örültem volna, mint a depinek, de így hogy elolvastam rájöttem, hogy így kerek a történet) imádom a sztorijaid!<3 :)
VálaszTörlésHát ezt nem rosszindulatból mondom, de örülök, hogy megsirattalak. Boldog vagyok, hogy ennyire bejött, igazán jól esik ezeket hallani. :)
TörlésA végét végig sírtam , utolsó reményeimmel abba kapaszkodtam h azért kelljen sírjon mert annnyira szép happy end de sajnos nem,egyébként gyönyörű lett <3 xoxo ~Skylar~
VálaszTörlésÖrülök, hogy ezt gondolod, sajnálom, ha kicsit csalódást okoztam, de már csak nagyon vallásos módon tudtam volna visszahozni, azt pedig ebbe a történetbe nem akartam beleszőni. :)
TörlésAmikor Harry-t meglőtték, még csak könnyeztem és vártam, hogy Isten feltámasztja, vagy valahogy újraéled, de aztán jött a kilencedik fejezet.... Ott már valósággal zokogtam, de valahogy így lett tökéletes. Nekem nagyon-nagyon-nagyon tetszett. Egyszerűen zseniális volt. :) Nagyon ügyes vagy :)
VálaszTörlésNos, igen. Ez lett volna az a nagyon vallásos mód, amit írtam az előző kommenthez, de már van egy ennyire Istentisztelő történetem, ami a My religion & your mistake lesz, ha kikerekedik, így ide nem akartam beleszőni ezt. Örülök, hogy neked is ennyire tetszett. Ezt nagyon jó visszahallani. :)
TörlésEz is zseniális lett! :) Potyogtak a könnyeim, imádtam! Örülök, hogy lett második része! :)
VálaszTörlésImádtam az egész történetet! :3 De ez volt a kedvenc részem:
"Felemelkedtem, de a nyakamban lógó kis kereszt visszarántott, ami a mi jelképünk...és megláttam amint Harry lánca az enyémbe akad, és nem engedi el... Fájt ezt látnom, még holtan is ragaszkodik hozzám." :3
Igen, még nekem is fájdalommal járt ezt megírnom, és rengeteget gondolkoztam, hogy legyen-e tovább, vagy így lezárjam. De a végén hagytam. Viszont csak nem jó ez így, még van ihletem, így lesz 3. része is. Szóval készítsd a zsepit, mert elkezdtem írni :P
TörlésKomoly??? :D Te jó ég, Úristen, már alig várom! :D Akkor megint elhasználok jó pár zsepit, megyek is venni! :D Ennek nagyon örülök! :D
TörlésMár én is nagyon várom a 3. részt!!! :D Mikor lesz kész?
TörlésSajnos kicsit csúszok vele. Mostanában nem nagyon van időm, és sajnos Őszi szünetben sem fejezhetem be, de haladgatok. Már 21 oldal készen van. :)
Törlésnem is tudom, hogy kezdjem. mégmindig szuper vagy. de én ezen annyira sírok. annyira mocskosul sírok. olyan mocskosul mocskosul mocskosul ZOKOGOK.
VálaszTörlésannyira sajnálom, hogy ez lett a vége de valahogy ez kellett. vagyén nemistudom igy volt hozzárendelve. de én most annyira sírok.
egyszerűen szuper vagy. már nem találok rád jelzőket. annyira gyönyörű volt ez is. jó ég. na lenyugszom ám. de kérlek ne hagyd abba az írást!!
szeretettel, egy Larry shipper.<3
Hahaha, nem vagyok gonosz, de örülök, hogy ennyire sírtál rajta, hisz ezek szerint bele tudta élni magad. Köszönöm ezt a sok szép szót :)
TörlésElképesztő vagy!!!!!! Konkrétan ZOKOGOK 20 perce.... és egyszerűen nem tudom abba hagyni. Az érzés, mikor az utolsó két fejezetél az If I could fly-t hallgattam pont... az valami felbecsülhetetlen.... viszont nagyom remélem, hogy a 3. rész vége boldog lesz, mert ez nem fejeződhet így be!!!! Már el is kezdem olvasni, és van egy olyan érzésem, hogy azt is imádni fogom... Köszönöm, hogy általad egy egész délutánt olvasással és zokogással tölthettem😭 Folytasd az írást, mert nagyon értesz hozzá!
VálaszTörlésEgy őszinte csodálód. ^_^