Oldalak

2014. május 25., vasárnap

Magic in me.

Sziasztok!
Tudom, elhanyagoltalak titeket. Jóvá szeretném tenni ezzel a történettel, remélem, tetszik mindenkinek. Kisregény lett a műfajt illetően. Vigyázzatok az igeidőkkel, a betűtípus is segít, hogy tudjátok, éppen melyik időperiódusban járunk. Két idősík fut benne párhuzamosan, sokat szenvedtem vele.
Jó olvasást hozzá, ne haragudjatok, hogy ezen a héten béna voltam.
                                                                                                                                 xoxo    Zsoo


1. fejezet.

Csatt! Kapom az arcomra a hatalmas erősségű ütést, amit szerencsére kicsit felfog maszkom. Göndör tincseim lelapítottságukban tarkómat és homlokomat csikizik, amin gyöngyözik az izzadtság.
- A többiek nélkül nem mész sokra, igaz? - kérdezi gúnyosan a férfi előttem.
Egyszerű öltönyt visel, felettébb jólöltözött annak ellenére, hogy bemocskolja a kezét az én arcommal. Nem tudok védekezni. Kezeim és lábaim a székhez vannak rögzítve, és ebben a steril szobában semmilyen földelemhez kapcsolódó dolog nincs. Teljesen ki lettem szolgáltatva Neki.
Teljesen kimerültem, és amint lebotorkáltunk a színpadról, ezt hagytam is kiszökni elnyúzott vonásaimra. Louis a vállamra támaszkodott, amire most egyáltalán nem volt szükségem, saját súlyomat is elég nehéz volt tartani, de a világ összes kincséért sem lökném el. Levágtam magam az öltözőnkben lévő hatalmas kanapé egyik nagyon kényelmesnek tűnő részébe, és nagy sóhajjal lehunytam szemem. Éreztem, amint Louis leül mellém, gondoltam, hozzám akar bújni, így már emeltem is karom, hogy mellkasomra tudja hajtani fejét, ahogy szokta, azonban egy hang félbeszakított mindkettőnket.
- Gyerünk srácok, majd a gépen lustálkodtok, indulnunk kell tovább! - tapsolt kettőt egy nagyon is ismerős férfi hang tulajdonosa. 
Sóhajtva nyitottam ki a szemem, és fájdalmas mosollyal arcomon keltem fel, ahogy Lou is. Megindultunk botorkálva a srácok után, mindannyian úgy mozogtunk, mint egy-egy zombi. Ránk fért a pihenés, és a következő helyen erre lesz elméletileg 2 napunk, majd a 3. ismét rohanással fog telni. A reptéren egyszerűen nem volt energiám megállni a rajongóknál, ahogy Zayn és Liam tette, engem így is Louis támogatott derekamnál fogva, csak egy intésre tellett. Teljesen kimerült voltam, asszem', talán 8 éjszaka alatt aludtam összesen 16 órát, és az a sok adrenalin bomba valamint koffein sem tesz jót színpadra lépés előtt, de kénytelen vagyok ezt művelni magammal, ahogy mind a rajongók miatt. De ez az életünk, nem adnánk fel semmiért sem, és különben is, mindjárt vége a turnénak.
A gépre szó szerint felbuktam, többre nem is telt, mint levágni magam az egyik nagyon kényelmes, fehér kanapéra. Hátradöntöttem a fejem, Louis pedig mellém telepedett, és hozzám bújt. Lábait áthelyezte az én combomon, amitől melegség járta át testem, lágyan öleltem hátánál, míg fejét mellkasomon pihentette. Megvártuk a felszállást, majd már aludtunk is.
Hogy mi van velünk? Olyanok vagyunk, mint egy szerelmespár, ugyanis tényleg azok vagyunk, de ez elég komplikált. Én szerelmes vagyok belé, és Ő is belém, így teljesen úgy viselkedünk, azonban még soha nem csókoltuk meg a másikat. Ha megtennénk, akkor minden elszabadulna, az tilos. Így egymással lehetünk, de a menedzsment kizárta a csók lehetőségét kettőnk között. Ha elcsattanna, akkor nem bírnánk magunkkal többé, a világ biztosan megtudná valahogy, és karrierünk egyenes utat kapna lefelé a vécén. Pedig mennyire vágyom néha Louis lágy ajkaira, olyan kevés lenne néha megízlelni Őket, mégis ellenállok kettőnk miatt, és a srácok miatt.
Arra keltem, hogy a fejem jobbra-balra csuklik, elég vadul rázkódik mindenem. Kinyitottam a szemem, ahogy Louis is felült mellettem, ugyanis már teljesen rajtam feküdt, azonban ez soha nem zavart. A srácok is idegesen kapkodták a fejüket, ahogy mi is. Azt hiszem, akkor tudatosult bennem, mi is történik, amikor az asztalról szépen lassan lehullottak a poharak és tányérok annyira bedőlt a gép.
- Úristen, srácok! - kiabálta Zayn kétségbeesetten.
Magamhoz húztam Louis-t, és védelmezőn öleltem, Ő pedig félve bújt karjaimba, remegett mindene.
- Viharba kerültünk srácok, kössétek be magatokat! - jött be hozzánk szervezőnk, majd el is rohant a pilótafülke fele.
Idegesen kapcsoltam be először Louis övét, majd a sajátomat, velünk szembe a másik kanapén Liam, Zayn és Niall is hasonlóképpen tett, és idegesen méregettük egymást. A repülőgép ide-oda dobálózott, az ablakon bámultam kifele, a sötétségbe, melyet néha egy-egy ijesztő villámcsapás tört meg közvetlen a gép mellett. Idegesen szívtam magamba a levegőt, és megfogtam Louis kezét magam mellett.
- Le fogunk zuhanni! - suttogta félve Lou, így csak én hallottam meg, és egyből rá néztem.
- Nem, nem fogunk! - mondtam határozottan, de én sem voltam biztos szavaimban.
Lelket akartam önteni belé, így összekulcsoltam ujjainkat, amitől lepetten nézett szemembe. Még soha nem fogtuk meg így egymás kezét, de épp itt volt az ideje. Hitegettem magam, hogy nem fogunk lezuhanni kitudja hol, de én sem hittem el teljesen. A srácokra néztem velünk szembe, ám ekkor egy hatalmas villám érte el a gépet, így a fények kialudtak. Csak abban reménykedtem, hogy a pilótafülkében ez máshogy van. Érdekes elektromosság rázta végig testem, majd összekulcsolt kezünknél csattant egyet. Ebből arra következtettem, hogy Louis-t is hasonló dolog járta át, és kezünknél találkozott a két energia. A sötétben próbáltam kivenni a srácok alakját, majd mikor már hozzászokott a szemem, körvonalaik kirajzolódtak. A szám belsejét harapdáltam, egyre inkább arra gondoltam; nem halhatunk meg, nem így! A gép hirtelen előre dőlt, éreztem, amint szabályosan, mégis ijesztően szabadon zuhanni kezdtünk.
- Szeretlek, Lou! - suttogtam magam elé, de tudtam, meghallja.
- Én is szeretlek, Hazz! - válaszolta, és megszorította kezem.
Lehunytam a szemem, így végleg sötétség vette át a helyét, és lassan magába foglalt. Meglepő módon nem éreztem lezuhanásunkat, talán elájultam, vagy már akkor, ott meghaltam, nem tudom, de Louis kezét szorongattam, és kimondtam neki, amit annyira akartam, hisz bár érzékeltettük egymással már régóta, ezt még nem mondtuk ki ilyen nyíltan.
***
- Hova kalandozol kicsi Zappos?! - paskolja meg az arcom amolyan lenézőn, mint a lovaknak szokták, ha jól teljesítenek, de többre már nem futja. - Gyerünk, mondj valamit amíg még van fogad! - húzza végig mutatóujját állam vonalán, majd oldalra löki a fejem, így az balra csuklik.
- Seggfej! - nyögöm erőtlenül válaszul. Ha nincs az az átkozott repülőút, ez az egész soha nem történik meg.
A fájdalom hirtelen szúrt halántékomba ezzel kirántva egy édes, gondtalan lebegésből valahol a semmi közepén, elmémben. Mélyen magamba szívtam a levegőt, mire egy kezet éreztem megszorítani enyémet, amitől azonnal beugrottak a történtek, és az emlékek, kivel is kulcsoltam össze ujjaimat.
- L-louis. - suttogtam erőtlenül, majd még egyszer megpróbáltam kinyögni ezt a csodaszép nevet a számon, de az "L" betűnél tovább nem jutottam. Lassan nyitottam ki a szemem, így Anyával találtam szembe magam, Ő szorongatta a kezem, szemei vörösek voltak, kisírtak, amitől homlokom erőtlen, zavart ráncba szaladt.
- Anya?! - kérdeztem halkan, mire széles mosolyt villantott.
- Kincsem. A frászt hoztad rám! Többet nem szállhattok repülőre! - mondta korholón, mire fájdalmasan elmosolyodtam.
- Mi történt? - kérdeztem, hisz én valamitől meglepően hamar lehunytam szemeimet, de ezek szerint még élek.
- Viharba kerültetek, de a pilóta nagyon ügyes volt, így egy kihalt autópályán kényszerleszállást hajtott végre. Megmenekültetek, de mind eszméletlenek voltatok. - magyarázta Anya kezem szorongatva, majd arcomhoz hajolt, és jó sok puszit hintett sápadt bőrömre.
- Mi van Lou-val? - kérdeztem a számomra legfontosabb kérdést.
- Alig egy perce ment ki a nővér, miszerint Ő is felébredt, ahogy a többiek is. Szinte egyszerre keltetek fel mind, alig pár perc késéssel. - magyarázta Anya széles mosollyal, csillogó szemekkel nézett rám, melyekben örömkönnyek csillogtak.
Mély levegővel erőt gyűjtöttem, így felültem, majd lábaim lelógattam az ágy szélén. Mindenem sajgott, a tű feszítette karom, de nem érdekelt. Megragadtam a gurulós infúzió állványát, és le akartam tenni talpam, hogy felállok, de Anya megakadályozott ebben.
- Hova-hova Fiatalember? Pihenésre van szükséged! - jelentette ki Anya komolyan megragadva vállam.
- Látnom kell Louis-t, és a srácokat! - jelentettem ki komolyan.
Ismét próbálkoztam, és ezúttal már sikeresen fel is álltam. Anya csak szaggatottan sóhajtott, majd derekam átkarolva segített áttámogatni a szomszéd szobába, amely Louis-é volt. Azonnal hozzá siettem az infúziót húzva magam után, és megragadtam kezét. Ő csupán kedvesen mosolygott rám, és kicsit feljebb tornázta magát, hogy kényelmesen szemembe nézhessen.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva.
- Én mondtam, hogy le fogunk zuhanni! - jegyezte meg halkan, majd fájdalmasan elnevette magát.
- De nem haltunk meg! - szorítottam meg kezét.
Anya halkan kuncogott mögöttünk, így hátranéztem, és megláttam, amint Joy mellett állva kezünket méregetik. Mikor észrevették, hogy Őket nézem, gyorsan az asztalon lévő hatalmas csokrot kezdték igazgatni, mintha mi sem történt volna. Semmit nem tettem, csupán visszafordultam Louis-hoz, Ő sokkal fontosabb volt nekem, mint az, amit már eddig is tudtak szüleink, ahogy azt is, miért nem lehetünk együtt normálisan, de ez mit sem változtat azon, mennyire szeretem, és Ő is engem.
A napok csak teltek, mi pedig mindig Louis szobájában dekkoltunk, ugyanis nem engedtek ki minket, de valamivel el kellett ütnünk az időt, ugyanis látogatás csupán 2 órán át engedélyezett, a nap többi részén egymást szórakoztattuk. A rádió halkan szólt a háttérben, miközben társalogtunk.
- Nektek nem különös, hogy az a virág soha nem hervad el? - kérdezte zavartan Niall, mire mind oda néztünk.
Úgy festhettünk, mint az idősek, amikor a kórház folyosóin infúziót húzva maguk után bicegnek egymáshoz társalogni. Pont ilyenek voltunk azt leszámítva, hogy már kutya bajunk sem volt, ezen csodálkoztak is a dokik, de még bent tartottak minket, és a műcuccot is táplálták belénk a tű segítségével biztos, ami biztos alapon.
- Biztos van a vizében valami csodacuccmó. - rántotta meg a vállát Zayn, mire lenevettem magam.
Valóban az a szerencsétlen virág az idekerülésünk, azaz 5 napja áll a vázában ugyanúgy, mint eddig. Niall hozzá botorkált, és kivéve egy pillanatra belenézett a vázájába, majd visszahelyezve lepetten fordult felénk.
- Ebben nincs is víz!
Zavartan húztam fel a szemöldököm; az meg hogyan lehetséges? Én is felálltam, és a virághoz mentem. Megsimítottam a szirmát, arra gondoltam, esetleg mű lenne, csak nagyon élethű. Amint hozzáértem, az a szál akkorát nőtt, hogy lefordult az asztalról a csokor, a vázát még időben elkapta Niall. Lepetten pillantottam a földön heverő gigantikus margarétára, ahogy mind.
- Mi a szar? Harry ezt Te csináltad? - kérdezte Louis ledöbbenve, mire kérdőn kaptam rá tekintetem.
- Én? Mivel? - hebegtem zavartan.
- Nem tudom, de Te nyúltál hozzá! - mutatott rám Liam zavartan.
- Megint! - kérte izgatottan Niall.
Az asztalra pillantottam, egy rózsasziromra, amelyet nem önszántából hullajtott el a növény, emlékszem, mikor Zayn véletlen letépte, még nevettünk is rajta, milyen növénykínzó. Ujjammal hozzáértem a kis vörös sziromhoz, amitől az pillanatok alatt egy csodaszép rózsává nőtte ki magát. Hüledezve emeltem fel a kis növényt, és a srácok felé fordulva méregettük mind.
- Woah! Nem tudom, hogy csináltad, de ez kurva jó. - ugrott a nyakamba majdhogynem Niall, mire felnevettem. Azt hiszem, nem fogtuk fel igazán, mit is jelent ez, én személy szerint azt gondoltam, álmodok a saját szobámban, és kicsit még mindig a zuhanás sokkja alatt állok.
- De mi ez? - kérdezte zavartan Liam hozzám lépkedve, mire zavartan megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, nem találtam erre az egészre magyarázatot.
- Talán a zuhanás tett velünk valamit. Tegnap véletlenül meggyújtottam a saját cigimet, gyújtó nélkül. - magyarázta zavartan Zayn.
- Te cigiztél a kórházban betegen? - kérdezte Liam korholón, mire Zayn csak megrántotta a vállát:
- Már nem vagyunk betegek, nem is értem, miért tartanak még itt minket.
Ezt valóban én sem értettem, ahogyan azt sem, hogyan gyógyultunk meg ilyen hamar, hisz ez egyáltalán nem normális. Volt pár sérülés rajtunk, és elég gyengének is éreztük magunkat, de alig két nap alatt begyógyult minden sebünk, felépültünk.
- Megpróbálom megint! - mondta Zayn komolyan.
Mély levegőt vett, majd maga elé emelve kezét csettintett egyet, így mutató és hüvelykujja közül egy pillanatra magas lángcsóva csapott fel, amitől idegesen hőköltünk hátra mind, de még Zayn is meglepődött. Zavartan pillantottam rá, ahogy Ő is teljesen ledöbbenve nézett végig rajtunk.
- Oké, ezt én sem hittem. - emelte maga elé védekezőn a kezét.
- Ez király, szerintetek, én mit tudok? - kérdezte izgatottan Niall.
Csettintett egyet, de semmi sem lett, mi pedig vártuk a folytatást. Tapsolt, szuperhős mozdulatokat imitált, de semmi nem történet. Teljesen elkenődött, elhúzta a száját, és borzalmas volt a mindig hiperaktív bombát ilyennek látni.
- Ne szomorkodj! Tessék, itt egy rózsa! - nyomtam az orra alá a növényt, hogy felvidítsam.
Ő azonban összeráncolta orránál a bőrt, erősen lehunyta szemét, és szája elé kapva kezét hatalmasat hapcizott a hitelen jött pollentől. Hajamba erős fuvallat kapott, összeborzolta göndör tincseimet, de nem csak nekem. A srácok is ijedten kaptak hajukhoz, vagy éppen kórházi ruhájuk széléhez. Niall lepetten pillantott ránk, majd elégedett mosolyt villantott. Ezek szerint ez az Ő ajándéka. Kis gondolkodás után legyintett egyet, így a rózsa kiemelkedett tenyeremből, majd felé szállt.
- Kösz a virágot Hazz. - mosolygott rám.
Ismét megszagolta, amitől megint tüsszentenie kellett, de az orra elé kaptam kezem, így nem kaptunk ismét egy tornádót a szobába. Louis és Liam kérdőn meredtek egymásra, már csak Őket nem tudtuk, mire képesek.
- Én kezdem! - mosolygott szélesen szerelmem, majd jelentőségteljesen rám pillantott.
Intett egyet felém, így az arcomat víz lepte el, mindenhol csupa csepp voltam, amitől felnevettem, és megtöröltem magam kórházi ruhám ujjába.
- Azért ne rajtam töltsd ki, Lou. - nevettem rá, és letelepedtem mellé, így vállunk összeért.
Nem bírtam, ha sehol sem érintkezünk, muszáj voltam látni, hozzá érni, mosolyt csalni arcára. Ha Ő boldog volt, akkor én is, kedve egyszerűen átragadt rám, mintha egy természetfeletti valami összekötne minket.
- Akkor én maradtam. - mosolyodott el haloványan Liam.
Tenyerét felmutatta, és várta, mi fog történni, de semmi. Aztán legyintett, de még mindig ugyanúgy volt minden. Próbálgatni kezdte a mozdulatokat, de semmi sem vált be, így szája lassan lefelé kezdett görbülni. Fájdalmas tekintettel nézett ránk, mikor az én szemembe meredt, halántékomba őrjítő fájdalom nyilallt, így egyből oda kaptam, de nem csak én. A srácok is hasonlóképpen vélekedtek, így Liam zavartan ráncolta össze homlokát.
- Li, kérlek hagyd abba, bármit is csinálsz! - kérte fájdalmas hangon Zayn.
- De nem tudom, mit csinálok. - csóválta meg a fejét Liam.
Ismét intett egyet, így a fájdalmunk elmúlt, és zavartan pillantottam fel rá. Az eddigiek még el is mennek, na de ez? Bár eddig is elég abszurd volt a helyzet, olyan hihetetlen, mint mondjuk az ufók, de ezek után én már mindent elhiszek.
- Akkor összefoglalva: - kezdtem bele, hogy kicsit tisztábban lássunk. - Lou vízzel zsonglőrködik, Zayn gyújtogató lett, Niall szélvihar, Liam gyógyító és kínzó, én pedig a növényeket befolyásolom. - mondtam inkább csak magamnak, de azt hiszem, ez mindenkinek sokat segített, összegezve tisztábban láttunk sok mindent. A rádió hirtelen mintha hangosabb lenne, ahogy mindenki csendben gondolta végig a dolgot. Kelly Clarkson - Peole like us c. dala szólt éppen.
- Ez király! - örült meg Niall kis idő után, mire mind felnevettünk.
Ennél találóbb jelzőt amúgy sem találhatnánk, ám legyen. Király!

2. fejezet.

Már nem annyira tűnik királynak, mint akkor. Akkor még nem tudtuk, mi lesz ebből, nem tudtam, hogy talán soha többé nem láthatom a számomra fontos arcokat. Louis kék szempárját képzeltem magam elé, hátha nyerek belőle egy kis energiát, de hiába. Távközléssel nem működik.
- Tudod, én jeleztem, hogy tűnjetek el! Figyelmeztettelek titeket, de ha ez kell, hát szép lassan végigmegyek mindannyiótokon. Érezd magad megtisztelve, hogy Te lehetsz majd az első Lilácska. - böki meg mellkasom.
Eszembe jut Louis. Ha én meghalok, a srácok jönnek és Ő. Nem bírnám elviselni, ha Ő is úgy végezné, mint én. Ki kell jutnom innen, és jelezni neki, valamint a többieknek, hogy meneküljenek ez elől az elmebeteg elől.
- Készen vagy, Hazza? - nézet be hozzám Louis.
Amikor csak megpillantom Őt, arcomra azonnal széles vigyor kúszik akaratom ellenére is. Imádom aprócska szokásait, a legjelentéktelenebb dolgok teszik Őt különlegessé szememben, azt hiszem ez a lényege a szerelemnek, nemde?!
- Igen. - mosolyogtam rá, és felkeltem az ágy széléről, miután összecipzáraztam a táskám.
Hozzá lépkedtem, Ő pedig szélesen mosolygott ezt látva. Magamhoz húztam, és megöleltem. Erősen szorítottam, ahogy Ő is engem. Nekünk már csak ilyenek maradtak. Soha nem értem hozzá ott úgy, soha nem érinthettem ajkait, és ez bár elég frusztráló volt, mégis helyesnek éreztem, azonban már kevésnek.
- Mehetünk? - kérdezte vigyorogva Niall Louis mögött, így rá pillantottam ölelésünk közben.
- Hogy a francba ne?! - nevettem rá, miközben belecsókoltam Louis nyakába, majd elengedtem.
Alig vártam ezt a napot. Mától hagyhatjuk el a kórháza saját felelősségre, mi pedig természetesen megtesszük. Hiába gondolják, hogy még bent kéne maradnunk, mi pontosan tudtuk, már teljesen megjavultunk, amit valószínűleg Liam váltott ki mindannyiunkból a puszta jelenlétével. Érdekesnek tartottam azokat a képességeket, amelyeket kaptunk, azt hiszem, már mindannyian felfogtuk, és nem hittük, hogy álmodunk, nekem néha mégis úgy tűnt. Olyan abszurdnak éreztem, hogy ilyen megtörténhet, és a képregényekben szereplő szuperhősök nem csupán kitaláltak. Csupán azt nem értettem, mit és miért tett velünk a vihar, hogy így alakult.
Aláírtunk a recepciós pultnál pár papírt, miszerint saját felelősségre lelépünk. Kaptunk is pár szúrós tekintetet egy-két nővértől vagy doktortól, azonban sok csodáló szempár is vizslatott minket. Nem állt szándékunkban megállni fényképezkedni vagy autógrammot osztani, csupán minél hamarabb otthon akartunk lenni. Bár ez sokaknak talán furcsa lehet, de mi együtt élünk egy hatalmas villában. Kipróbáltuk az életet külön (bár én Lou akkor is együtt laktunk), de akkor eltávolodtunk egymástól, így arra jutottunk, hogy inkább elviseljük a másik heppjeit, és együtt maradunk. Szinte már testvérek vagyunk, így nincs gond az együttéléssel, leszámítva egy-két aprócska civakodást pár kóborló ruhadarab miatt.
Hosszabb kocsiút után végre hazaértünk, aminek már iszonyatosan örültem. Nagyon hiányzott már az otthon, de tudtam, hamarosan ismét elmegyünk csak 5-en egy kis próbálgatásra. Megbeszéltük még a kórházban, hogy amint kiengednek minket, első dolgunk elmenni egy kis tapasztalatszerzésre. Szóval hála Niall izgatottságának csupán letettük a csomagunk, és már ültünk is be az egyik saját autónkba, hogy útnak induljunk Wraysbury-be London nyugati részén. Liam szerint ott van jópár tó, mocsaras részek is, valamint hatalmas erdők, ami tökéletes lesz nekünk. Utána nézett a neten, remélem, nem téved. Követtük GPS-ünk, ami 37 percet jelzett az útnak, de mivel egyszer közben eltévedtünk, így volt egy óra is, mire elhagytuk a házakat, és megpillantottuk az első óriási tavat. Louis izgatottan dörzsölte meg a tenyerét, hisz Ő kapta ezt az elemet. Mosolyogtam feszültéségén, én is alig vártam már, hogy "játszhassunk" kicsit. Liam vezetett, de immáron nem követtük a GPS-t, kikapcsoltuk, ugyanis az bevitt volna minket a városba. Liam letért az pályáról így kis földútra, én pedig árgus szemekkel figyeltem, ahogy egyre beljebb haladunk az erdő és a mocsár ötvözésében. A nap tündöklő sugarai átszöktek a fák gyér koronáján, így megcsillanhattak a mocsaras víz tükrén, melyek aprócska medencékbe tömörültek. Csodás volt ez a hely, sajnáltam, hogy nem jártam itt hamarabb. Végül kiértünk az erdő és az egyik tó találkozásához, és úgy döntöttünk, ha már a földút is véget ér itt, akkor ez lesz a nekünk való hely.
Kiszálltunk az autóból, és ámulva néztünk szét a fenséges tájon, melyen egyetlen egy ember sem tartózkodott valószínűleg kilométeres körzetben. A madarak lágy trillákat daloltak az erdő felől, mely csodásan illett a kellemes napsütéshez. Minden olyan mesébe illő volt, még én is úgy éreztem, ebbe a környezetbe tartozom, de ez talán csak amiatt volt így, mivel ezt az elemet kaptam.
Elégedett mosollyal az arcunkon néztünk egymásra a srácokkal, és megálltunk egy kisebb, füves tisztáson az erdő és a mocsaras tó között. A nap elvakított, ha egy bizonyos szögbe fordultunk, így én háttal helyezkedtem neki. Mókázunk, próbálgattuk újdonsült képességünk, míg Liam csupán egy fa törzsének dőlve figyelt minket halovány mosollyal arcán. Aggódtam miatta, hogy talán Ő nem örül ennek, bár én sem tudom, mihez kezdenék ilyen képességgel azon kívül, hogy bármikor képes vagyok virágot adni Lou-nak.
- Hey, Hazza! Vicceljük meg Liam-et, hogy Ő is jól érezze magát. Láncold oda! - suttogta a fülembe Zayn, mire kérdőn néztem rá, de mivel Louis és Niall is haloványan bólintott, így sóhajtottam egyet.
Egy legyintéssel indát növesztem a fa törzse mellőle, melynél támaszkodott. Lassan, hogy ne tűnjön fel neki azonnal közbe fontam vele a fa törzsét, majd mikor kezdett leesni neki, és lenézett, akkor húztam meg csupán, így oda fogta a kis növény a fa törzséhez. Először idegesen próbálta letépni magáról, de az kezeit is lefogta, mint holmi kötél. Elkezdtünk nevetni, így ránk kapta tekintetét, és kiabálni kezdett.
- Hazza, ez nem vicces, engedj el! - kiabálta nekem, de hamar Ő is kuncogni kezdett.
- Megpróbálhatlak én kiszabadítani? - állt előrébb izgatottan Zayn, mire Liam nagyot nyelt idegesen.
- Az kéne még, mi vagyok, én boszorkány, hogy máglyára küldtök?! - ellenkezett azonnal Liam, mire én nevetésben törtem ki Niall-lel egyetemben.
- Tudom irányítani, ne aggódj! Én különben is gyógyító vagy, nem? - rántotta meg a vállát Zayn.
Koncentrálni kezdett, azonban Liam észlelve, hogy ma igenis Ő lesz a kísérleti nyúl rángatni kezdte kezét, és próbált szabadulni, mielőtt még Zayn hozzáfoghatott volna gyújtogatásához. A nevem kiabálta, és hogy engedjem el, valamint Zayn-re is rászólt, hogy ne tegye, azonban késő volt bármit is tenni. A fekete csettintett egyet, így az inda lángra kapott, mely végigfutott rajta tövétől indulva. Hamuként hullott Liam lába elé, mire lepetten pillantottam oda, de nem csupán én. Az ideges barátunk is figyelte az előtte heverő halmot, míg Niall el nem fújt azt egy kellemes fuvallattal. Zayn szélesen elmosolyodott, majd nevetni kezdett, azt hiszem, elégedett volt magával.
- Ezt nem hiszem el! Képes lettél volna megölni? - akadt ki Liam, és sietősen rontott Zayn-nek.
- Nyugi Haver, nem volt gáz, én mondtam, hogy tudom irányítani. Látod? - nevetett Zayn.
Azonban elkövette azt a hibát, hogy mondandója végére jelezve, hogy nem történt baj a fa felé bökött tenyérrel felfelé, így az lángra kapott. Idegesen kaptam szám elé a kezem, hisz ha nem teszünk valamit, erdő-tüzet is okozhatunk. Liam még inkább kiabálni kezdett Zayn-nel, hogy csináljon valamit, ezt mégis hogyan képzeli. Azt hiszem, még mindig nem tudjuk irányítani képességünk, Ő sem, ez is csak azt bizonyítja. Végül Louis vetett véget ennek, mikor a tó vizéből a fára fecskendezett, így a tűz elaludt. Megkönnyebbülve fújtuk ki mind a levegőt, majd Liam felém fordult:
- Harry, vissza kell növesztened a fát.
Én csupán bólintottam, és mélyen magamba szívtam a levegőt. Tenyérrel felfelé felemeltem a kezem a fa irányában, így az szépen lassan új hajtásokat növesztett, majd kivirágzott, végül valamiféle vad termés jelent meg rajta, melyet el is hullajtott. Gyorsan visszanőtt, talán még magasabb lett, mint volt. Korholón néztünk végül mind Zayn-re, aki kicsit feljebb húzta a vállát, és kutyusszemekkel meredt ránk.
- Öhm...bocsi. - nyögte ki végül.
Elsőnek Niall nevette el magát ezt hallva, majd Louis is csatlakozott. Végül én is, és Liam is mosolyra húzta száját, majd vállba veregette fekete barátunkat. Még nem tudtuk uralni felfoghatatlan képességünket, de valahogy mindenkihez illett, amit kapott szerintem. Minket tükrözött, az egyéniségünk teljes mértékben megmutatkozott ezeken alapulva.

3. fejezet.

Milyen gondtalanok voltunk akkor. Azt hittük, ez az egész egy móka, egy áldás, amiről később kiderül, hogy inkább átok.
- Tudod...lassan kezdem megérteni, miért vagy lilában. Ahogy védelmezted azt a kéket! Van egy olyan érzésem, hogy nem jutok pokolra, ha megölök egy buzit. - rántja meg a vállát, és mélyen felnevet.
Bármit megteszek, hogy Louis életben maradjon, inkább engem kapjanak el, mint Őt. Nem érdekel a jelző, amivel illetett, amíg csak rám használja. Ha már Őt is a szájára veszi, akkor robbanok, de szerencsére ennyi mindent még Ő sem tud. Egyszer azonban úgyis leveszi a maszkom, meglátja, kit rejt ez a lila-pink kavalkád. Rá fog jönni, kik a többiek, és ki a kék.
- Milyen megható! Talán a párocskád is eljön hozzám utánad. Elvégzem Isten munkáját, a melegeknek úgyis meg kell halniuk. - járkál előttem fel-alá.
- Badz...meg! - nyögöm hosszabb szünetet hagyva.
- Hogy mondtad kicsi Zap?! Nem hallottam. Tudod a fülem már nem a régi. Megismételnéd? - hajolt hozzám közelebb arrogáns érdeklődést színlelve.
- Azt mondtam; BAZDMEG! - kiabáltam előrébb dőlve a széken.
Ehhez minden maradék erőmre szükség volt, de pár pillanatig döbbent arckifejezését látva már megérte.
- A párodat?! Na de kérlek! Azt hittem, monogámiában élünk az országban, Pinki-minki. - neveti el magát, de ezúttal a gorillái is csatlakoznak hozzá az ajtó mellett. Én tudtam még régebben, hogy nem jó ötlet ez a ruha, de Niall lenyúlta a zöldet, ami az én elemem színe lenne, így már mindegy.
Az elmúlt napokban rengeteget gyakoroltunk, de még mindig nem tudjuk teljesen uralni ajándékunk...vagy átkunk ezt még nem tudjuk. Kimerültem a napok alatt, mégsem vagyok képes feltöltődni az alvással. Meglepő, de az sokkal több energiával tölt el, ha Louis hozzám ér. Olyankor az energia egy különös elektromosság képében süvít végig egész testemen kiűzve álmosságom. Egyszer még egy szikra is elpattant ilyenkor bőrünknél, amitől mindketten lepetten néztünk le.
Leballagtam a konyhába még mindig álmosan, de tudtam, amint Louis-hoz érek, jobb lesz. Majdnem mindenki fent volt, Zayn éppen akkor jött ki 10 perce a fürdőből, mikor én be akartam menni, így neki már köszöntem, ennek ellenére elmotyogtam még egyszer egy jó reggeltet. Megérkezett a felelet, kivéve egy embertől, de tőle sokkal jobb üdvözlést vártam. Louis-hoz mentem, és magamhoz öleltem, majd adtam egy puszit az arcára. Éreztem, amint feltöltődök, melegség fut végig gerincemen. Felemelő érzés. Kaptam tőle egy bögre, gőzölgő kávét, amiért hálásan mosolyogtam. Mellette neki dőltem a pultnak, és figyeltem a srácok reggeli kómásságát. Csupán Niall vizsgálgatta izgatottan a laptopja képernyőjét a konyhasziget egyik székén.
- Hey srácok! - szólalt meg hirtelen, mire a vele szembe nehezen pislogó Liam megugrott. - Talán butaság, de nézzétek, mit találtam! - intett nekünk.
Én ellöktem magam a pulttól Louis-val egyetemben, és megindultam a szöszi felé. Zayn kelletlenül kelt fel, míg Liam sóhajtva megdörzsölte arcát. Rápillantottam Niall mögül a képernyőre, és hirtelen megértettem, Louis miért remegett meg mellettem az imént. A képernyőn az eBay villant be, egy képpel előttünk. Niall rendelni akart valamiféle egyenruhát. A képen 5 db szerkó volt, az a fajta, amelyet a képregény-buzik és a kicsik vesznek fel farsangkor. 5 különböző színben villant be, és meg kell mondanom a modell alkatán igazán csinosan állt, de még nem fogtam fel, miért is mutatja azt nekünk Niall. Zayn nevetni kezdett, mire Liam kómásan elszánta magát, hogy végre felkel, és hozzánk jön.
- Te nem vagy normális. - jegyezte meg hosszúakat pislogva, mikor Ő is meglátta. Liam minden reggel extraálmos, sokáig tart neki, míg magához tér.
- Miért? Szerintem elkélne egyszer. - rántja meg a vállát a szöszi.
- Ugyan mire? Niall, mi nem vagyunk szuperhősök! - nevette el magát Zayn is, majd visszaült a helyére.
- Mégis olyan képességeink vannak! - tiltakozott még mindig Niall.
- És ezt éppen elég, hogy mi tudjuk. Gondolj bele! Mindenhol ismernek minket, nem jelenthetjük ki, hogy hirtelen megőrültünk, még ha nem is így van. - csóváltam meg a fejem, és vállára helyeztem a kezem.
- Szerintem viszont azért kaptuk ezeket az ajándékokat, hogy segítsünk az embereknek! - erősködött felállva a szöszi.
- És mégis miben tudnánk mi segíteni? Az élet nem olyan, mint egy képregény, Ni! Itt nem botlunk bele hirtelen a bajba az utcán, mint Pókember, és nem hordhatunk az extrán kivágott trikóink alatt Superman egyenruhát! - csóválta meg a fejét Zayn.
Niall egy szót sem szólt, talán belátta, hogy Zayn-nek igaza van. És különben is, van elég dolgunk a koncertekkel, meg a rajongókkal, nem kell még pluszba hősködni is. Louis lassan lejjebb hajolt, és alaposan szemügyre vette a ruhákat. Ahogy Niall székének támlájára támaszkodott, kilátásom nyílt hátsójára, amely tökéletesen kerek, de számomra még mindig tabu sajnos.
- Nekem tetszik a kék. - jegyezte meg halkan.
Kérdőn pillantottam felé, az Ő szájából ezt hallani már egészen másmilyen számomra. Az Ő akarata a sajátom ellőtt volt mindig is, így ha beleegyezik ebbe a baromságba, nyílván vele tartok, még ha ellenzem is.
- Nekem meg a zöld! Mi gond lehet belőle, ha megrendeljük?! - kérdezte Niall, majd összecsapva tenyerét bújt ismét a laptopba, és vadul töltötte ki a rendelési adatokat.
Zayn sóhajtva megcsóválta a fejét, míg Liam gondterhelten felnyögött, és kezét homlokához emelte. Én csupán belekortyoltam kávémba, majd visszadőltem a pultnak. Lou segített Niall-nek, és megmondom őszintén, jól esett látnom izgalmukat.
Nem kellett sokat várnunk, pár nap múlva meg is érkezett az egyenruha. A postás csengetett, Niall pedig izgatottan rohant ki, és vette át a csomagot. Tisztában voltam a dolgokkal, mégsem volt kedvem elmozdulni Louis öleléséből. A kanapén feküdtünk, vállamra hajtotta a fejét, és erősen ölelte a hasam, míg én hátát cirógattam.
- Srácok, megjött! - kiabált izgatottan Niall.
Fáradtan sóhajtottam fel, mikor Louis felpattant, és segített lehelyezni a csomagot a dohányzóasztalra előttem. Liam bejött, és leült egy fotelbe, míg Zayn az ajtókeretnek dőlve figyelte az eseményeket. Annak ellenére, hogy mindhárman elleneztük ezt a dolgot, mégis izgatottak voltunk.
- A kék az enyém! - kapta ki Louis izgatottan a dobozból, majd maga elé szorította, és széles vigyorral felém fordult.
Akaratlanul is elgondolkoztam, hogy milyen feszes lehet az a gumis anyag. Biztosan ki fogja emelni tökéletes adottságait testén. Megnyaltam ajkam, amitől kicsit elpirult, talán Ő is ugyanarra gondolt, mint én, de ez betiltott dolog volt nálunk. Ha egy csók tilos volt, akkor a gondolataimért már életfogytiglant kaptam volna.
- A zöld meg az enyém! Válasszatok srácok! - szorította mellkasához izgatottan Niall a jó minőségű anyagot.
Zayn felcsóválva ment oda, majd kis méregetés után kikapta a vöröset, amely igazán illett hozzá. Heves volt, tüzes...szó szerint. Liam is előre dőlt ültében, maga felé döntötte a dobozt, majd kivette a feketét. Niall belenyúlt a csomagba, végül kikapott belőle egy élénk lila és pink ruhát.
- Ez az utolsó, Hazza. A tied! - dobta oda nekem.
Reflexből elkaptam, és végigmértem a ruhát. Undor kúszott ajkaimra, és magasba emelt szemöldökkel néztem fel a srácokra.
- Most komolyan? A pink? - kérdeztem megrökönyödve.
Hatalmas nevetés támadt a szobában. Hamarabb kellett volna választanom, akkor talán valami normális színt kapok. Azt sem értem, Niall és Lou miért rendelt ilyet, amikor nincs is köztünk lány. Vagy talán eleve úgy tervezték, hogy ezt nekem szánják, és megnézik, milyen arcot vágok hozzá.
- Szerintem jól áll. - mosolygott rám szélesen Louis.
Sóhajtva mértem végig a gumis anyagot. Tapintása ragacsos volt, tapadt bőrömhöz, mint a búvárruha. Kíváncsi lennék, ezt hogyan akarjuk felvenni, elég nehéz lesz felerőltetni, azonban megpróbáltuk, hisz mindenki izgatott lett a fejleményektől. Niall és Lou mindenkire átragasztotta várakozását.
Így alakult, hogy 5 perc múlva olyan élénk lilába és rózsaszínben álltam a srácokkal a nappaliba, mint még soha. Csak meredtünk egymásra, alaposan végigmértünk mindenkit - én Lou-t talán jobban is, mint kellett volna, de Ő is engem. Meg kell hagyni, talán jó döntés volt ez az egész, tekintve, mennyire jól állt mindenkinek a színe, még nekem is. Felkaptuk a maszkot is, amit eddig nem. Nekem kicsit sokáig tartott tincseim eligazgatása, de végül sikerült. Testalkatunk kevésben tért el egymástól, így maszkban össze tudtam volna keverni magunkat, ha nem tudom, milyen színben vagyunk. Persze voltak bizonyos ismertetőjelek, mint Zayn lábainak vékonysága, Liam széles válla, Niall karcsú dereka, vagy Louis tökéletes hátsója, de ez akkor mellékes volt.
Hirtelen indult el a rádió, mely mindig ugyanarra az adóra van állítva. Lepetten tapasztaltuk, hogy Little Mix híres száma szólt, a DNA. Olyan véletlen egybeesésé nagyon ritka. Zavartan néztünk egymásra, ami csupán fejünk mozgásából tudtunk a maszkban. Kétlem, hogy random lenne.

4. fejezet.

Mit nem adnék most Louis egyetlen életet adó érintéséért. Ő mindig felpörget, nincs szükségem alvásra, ha velem van, erőt ad, a testem nem kívánja a pihenést.
- Tudod, a látszat ellenére nem vagyok én olyan szívtelen, mint hiszed. Adok egy esélyt a túlélésre. Amennyiben mellém szegődsz, nem ölöm meg a kék pasidat. - guggol le előttem, talpának első részére támaszkodik, könyökét térdén nyugtatja.
- És a többiek? - kérdezem azonnal. Szélesen elvigyorodik, talán azt hitte, nem vagyok elég szemfüles.
- Na, de kérlek! Őket nem hagyhatom életben, akkor túl nagy maradna a fenyegetés. A kéket megmentheted, többet nem. - magyarázza.
Ennek az embernek aligha nevezhető élőlénynek zsigerből jön a hazugság, csalás, gonoszság. Soha nem lennék képes kapcsolatba kerülni egy ilyen személlyel, nem hogy még neki dolgozni. De Louis-ért bármire képes vagyok, és elgondolkozok az ajánlatán. Akármilyen aljas is, nem hagyhatom, hogy Ő meghaljon, hisz utánam sorba következnének a többiek. Az elveim pont úgy vívnak csatát az érzelmeimmel, mint az első napon, amikor eldöntöttük, hogy kipróbáljuk magunkat.
- Oké, hogy van ruhánk, de mit kezdünk vele? Mi nem vagyunk hősök, attól hogy van bennük valami különleges, még nem tudunk verekedni, harcolni, és lelépni, amikor csak akarunk. Megvannak a saját feladataink a rajongók felé a  turnékról nem is beszélve. - sóhajtott idegesen a nappaliban Liam.
- De segítenünk kell az embereknek! - erősködött Niall.
- És mégis miben Niall? Nem vagyunk rendőrök, és este sem járhatjuk az utcákat Batman módjára. - csatlakozott Zayn is.
- De láttam, érted? Ezt mivel magyarázzátok? Láttam azt a férfit álmomban, el kell mennünk a hídhoz! Meg fogja ölni azt a nőt! - erősködött Niall minden áron.
Én szó szerint két tűz közé kerültem, ugyanis Louis Ni párjára állt, így a szívem oda húzott volna, azonban eszem Zayn-hez és Liam-hez csatlakozna. Ők nem hittek a szöszinek, így lemondón rázták meg a fejüket. A szemükben látszott, azt hiszik, Niall teljesen becsavarodott ettől a hősködéstől. Mintha a gyermekkorát élné újra.
- Liam, higgy nekem! Neked a legnagyobb a szíved, nem hagynád, hogy meghaljon az a nő. Láttam álmomban, ahogy megöli. - állt meg a szöszi a srác előtt, aki kelletlenül oldalra pillantott, hogy ne kelljen a kék szempárba néznie, hisz nem hitt egy bugyuta álomnak.
- Niall, elég! Ez butaság! Nem késhetünk el a koncertről, csak mert Te láttál egy buta álmot. Lehet nem is ma este lenne. - rántotta meg a vállát Zayn közömbösen, mégis mérges szikrákat szórtak szemei az erősködő szőkére.
- Én hiszek Niall-nek. Egy élet sokkal fontosabb, mint pár perc egy koncertből. - állt előrébb Louis is.
Szeme rám villant, és láttam benne a hitetlenséget, amiért kimaradok ebből a vitából. Talán azt hitte, hogy gyáva vagyok. Meglehet, hogy az vagyok, de nem tudok dönteni az elvem és a szívem között. Az egyik ide húzott, a másik oda.
- Szerintem az agyadra ment a hősködés. Niall, felnőtt emberek vagyunk, nem élhetünk holmi gyermeki ábrándban. - emelte feljebb a hangját Zayn.
Kezeit ökölbe szorította maga mellett, láttam, amint vörösben kezdenek táncolni. Zayn hamarosan robbanni fog, én pedig nem biztos, hogy azt meg szeretném várni. Ő a tűz, könnyen kárt tud tenni bennünk, még ha már nagyjából tudja is irányítani képességét.
- Egy életről van szó, nem értitek?! Elmegyek egyedül is, ha kell! - kiabál Niall is kétségbeesetten.
- Fogd fel, hogy ez csak egy képzelgés, a rajongók fele viszont felelősséggel tartozunk! - kiabált Zayn is, és maga elő emelte immáron lángoló kezeit.
- Elég! - kiabált Louis mérgesen, és ezzel egy időben egy adag vizet locsolt Zayn égő kezére.
A fiú fájdalmasan felszisszent ettől. Még ha csak egy kis vízről volt is szó, biztosan fájt neki, tekintve, hogy a tűz az eleme, aminek ellensége és kioltója a víz.
Még soha nem láttam Louis-t ennyire idegesnek, mérgesnek és kétségbeesettnek egyszerre. Niall és Zayn közé állt, kezeivel széttolta Őket. Mellkasa vadul hullámzott, ahogy próbált Ő maga is megnyugodni. Csend telepedett közénk, mind elgondolkoztunk, mi lenne helyes, és mit szeretnénk képviselni. Csupán ideges szuszogásunk hallatszott, ahogy próbáltunk megnyugodni.
A csendet a rádió bekapcsolódása törte meg, amelytől idegesen rezzentünk össze, nem számítottunk rá. Talán egy kis áramingadozás tette, azonban az már egészen biztosan nem a szerencse miatt történt, hogy Mariah Carey híres, Hero c. száma szólt éppen. Idegesen néztünk össze, ezt már végképp nem tudtuk mire vélni a sok furcsaság között. Nem értettük, ki - vagy mi - üzen nekünk a rádión és a zenén keresztül, de a sorok mindannyiunkat megnyugtatták. Azt hiszem, a helyes irányba terelődtek gondolataink, így nem volt többé kérdés, hogy elmegyünk-e ma este az autópálya hídja alá, még ha késünk is a koncertről.
Így alakult, hogy beöltözve szálltunk ki a fekete Range Rover-ből, melyről Zayn gyorsan lekapta a rendszámtáblákat. Nem rendelkeztünk szuper kocsival, mint Batman, vagy motorral, akárcsak Oliver Queen, így ez maradt.
Óvatosan settenkedtünk a híd alá, a Temze partjára, bár kicsit talán kirikított szerelésünk. A koncertnek már mennie kéne, azonban a rajongók tudnak várni kicsit. Halkan osontunk, mint a filmekben, bár úgy éreztem elég bénák vagyunk. Liam halk, fájdalmas nyögését hallottam meg, így lepetten fordultam felé, ahogy mind. Halántékához kapott, és a falnak támaszkodott, hogy enyhítse fájdalmát.
- Li, minden rendben? - kérdeztem suttogva.
- Érzem, hogy egy nő nagyon fél innen nem messze. - hebegte halántékát masszírozva.
- Én mondtam. Menjünk! - bólintott határozottan Niall, majd megindult tovább a híd alá vezető ösvényen, a parkoló végénél.
Mindig azt hittem, ez a hajléktalanok tanyája, erre kiderül, hogy inkább ilyen mocskos dolgok zajlanak ott. Lassan kezdtem rájönni, mennyire fontosak is vagyunk. Valami felsőbbrendű erő segít nekünk, hogy tudjuk, mikor kell mennünk és hova. A rádió zavarairól nem is beszélve. Mintha bíztatna minket.
Hangokat hallottunk, így óvatosabbra vettük a dolgot, majd ketté váltunk, így kényelmesen el tudtunk férni egy-egy oszlop mögött. Kilesve mögüle megláttam Azt a férfit! Őt! Körülötte sok erős gorilla ácsorgott fekete öltönybe, mindnél fegyver volt, amitől nagyot nyeltem. Louis állt velem az oszlop mögött, és összekulcsolt kezünknek hála éreztem, ahogy kicsit remeg. Nem kell aggódnia, megvédem. Középen a férfivel szemben egy nő térdelt a földön, kezeit a tarkójára szorította, könnyei patakokban folytak. A férfi fel-alá járkált előtte, miközben beszélt, a kezében lévő hangtompítós fegyverrel hadonászott.
- Tudja, Miss., nagyon nem szeretem, ha rossz játékot űznek velem. - csóválta meg a fejét szórakozottan a férfi, mintha ez az egész egy átlagos beszélgetés lenne diák és igazgató között az iskolában. - De maga átvert. Többé nem fog tudni információt adni a rendőrségnek, sajnálom...ja, mégsem annyira. - rántotta meg a vállát, és megállva a nő előtt homlokára szegezte a fegyvert.
Nagyot nyeltem, és átpillantottam a többiekre. Zayn határozottan bólintott, mind értettük a célzást. Nem hagyhatjuk, hogy a nő meghaljon. Az az ember gonosz, ez már most tiszta számomra. Kisiettünk az oszlopok mögül, és futva közelítettük meg Őket, mígnem úgy 5 méterre megálltunk az első gorillától, egymás mellett.
- Engedje el! - kiabált Niall ír akcentusával.
A férfi kikerekedett szemmel mért végig minket, mint mindenki. A hölgy is elfelejtett sírni egy pillanatra, ahogy teljesen ledöbbenve mérte végig mindannyiunkat. Hirtelen bukott ki a drága, igényes öltönyt viselő férfiból a nevetés, majd követték a gorillái is. A Miss. sajnálkozva meredt ránk, amolyan "Szegény, butus gyerekek!" arccal, ami meglehetősen bíztató volt, mit ne mondjak. Alkalmam akadt alaposan végigmérni a férfit. Jól öltözött volt, régies, sötétkék öltönyt viselt egyszerű fehér inggel, és régimódi fehér-feket, saddle cipővel. Fekete, hosszabb haja hátra volt zselézve, akár az olaszoknak. Igazi maffiavezér külsővel bírt, már csak egy vörös rózsa hiányzott volna az öltönye zsebéből, és úgy nézne ki, mintha egy alacsony költségvetésű filmből lépett volna ki.
- Várjatok, gyerekek! Tisztázzuk! A farsang már elmúlt! - törölgette a szemét, mintha a nevetéstől sírna.
Egyikünknek sem tetszett, hogy így kezelt minket, de majd meglátja, mire vagyunk képesek. Azonban mikor felénk emelte fegyverét, meghűlt bennem a vér. Nem gondoltam bele, hogy talán tűzfegyverekkel kell farkasszemet néznünk. Hirtelen kedvem lett volna inkább a koncerten ugrálni.
A mellettem álló Zayn oldalba lökött, amitől eszméltem, hogy én el tudom venni tőle. Kezemet magam mellett tartva megcsavartam csuklómat, ujjaimat félig behajlítottam. Ennek hatására egy indás növény nőtt ki a földből, és megragadva a férfi fegyverét, kirántotta kezéből, majd messzire dobta azt. Hagytam, hogy elég magasra nőjön, így fejmagasságba került a döbbent pasassal. Az ijedtségében hátrálni kezdett. A nő hátraesett, így a földön ült, és mászni kezdett hátrafele, azonban az egyik gorilla erősen megragadva karját felhúzta állásba.
- Mi a fene? - kérdezte lepetten a férfi. - Miféle játékot űztök gyerekek?
- Nem vagyunk gyerekek! Engedje el a hölgyet! - ismételte meg Niall-t Liam.
- Eszem ágában sincs. Nem tudom, hogy csináltátok, de jobb, ha hazamentek, amíg még tudtok. - fenyegetett minket érdekes akcentusával, amelyet nem tudtam pontosan beazonosítani.
- Vagy inkább magának kéne lelépni, amíg nem szenved égési sérülést. - lépet előrébb Zayn, és maga elé emelte kesztyűs kezeit, melyek tűzre lobbantak.
A férfi szeme ismét kikerekedett. Magasba emelt szemöldökkel meredt Zayn kezére, aki bár a maszktól nem látszódott, de biztos vagyok benne, hogy tűzben úszó szemekkel méregette a gorillákat azt fontolgatva, ki legyen az első áldozata. Liam mellé lépve, vállára helyezte a kezét. A testőrök közül sokan hátráltak, megremegtek, de a főnök rájuk kiabált.
- Ne dőljetek be nekik, ez csak egy csapat kölyök, akik okosak kémiából, és leragadtak a gyerekkoruknál. - nevet a férfi arrogánsan.
- Igazán így gondolja? - kérdeztem kihívón.
Előre léptem Zayn mellé, és felemelve kezem tenyérrel felfelé, növesztettem körénk magasba nyúló indás növényeket, melyek úgy vettek körbe mindenkit, mint egy aréna. Niall is előre lépett, és mutatóujjával apró köröket rajzolt a levegőbe, így egy ember-magasságú tornádó keletkezett mellette a szélből. Louis csupán mellém lépve csapó mozdulatot imitált kezével, így egy kis adag víz szembe csapta a  főnököt.
Ismét mindenki megtántorodott. A főnök hitetlenül meredt ránk, míg a gorillái hátrafele kezdtek lépkedni. A nőt előre lökte a férfi, miután a főnök intett neki, így a hölgy a földön landolt térdelve tőlünk nem messze. Megtántorodva szálltak be a kocsikba, de a férfi szemében pontosan láttam, itt még nincs vége.
Niall és Liam a hölgyhöz sietett, aki idegesen pillantott fel ránk, szemében azonban megkönnyebbülés is rejlett.
- Jól van? - kérdezte reménykedve Niall, mire egy bólintás volt a válasz.
- Hívtam hozzá a zsarukat, lépjünk le, még van dolgunk. - szólt közben Zayn.
Visszaejtette telefonját csízmája szárába, majd intett nekünk, hogy tűnjünk el. Liam felsegítette a hölgyet, majd a térdén lévő nagy horzsolásra helyezte kezét. Pillanatok alatt beforrt a hölgy bőre, aki hitetlenkedve nézett a fekete ruhás fiúra. Meghallottuk a távolban a szirénák hangját, így Én is kiabálni kezdtem Liam-nek. 
- Gyerünk már!
- Kik vagytok? - kérdezte a nő még halkan Liam-től. A srácnak nem volt ideje gondolkozni, így rávágta az első dolgot, ami eszébe jutott:
- A Zap!
Felpattant, és utánunk kezdett rohanni a távolabb hagyott kocsi fele. Bevágtuk magunkat, és leléptünk onnan, mintha soha nem is jártunk volna arra. Mindannyian fel voltunk spannolva a győzelemtől, és beláttuk, hogy segítenünk kell a városnak, azonban nem hittük, hogy ez lesz belőle.

5. fejezet.

Másnap azonnal ettől zengett a sajtó. Az 5 srác, akiknek különleges képességük van, és tökéletesen tudják irányítani az elemeket. A Zap! A hölgy, akit megmentettünk pontos leírást adott a ruhánkról, és a színekhez be tudta azonosítani az erőnket. Mindenki a Zap-ról beszélt, és a Zappos srácokról. Az interneten róluk szólt a legtöbb cikk, a tévében minden hírben benne voltak, a csapból is Ők folytak. Vagyis MI! Furcsa volt ezt hallani, minden egyes alkalommal széles vigyor kúszott ajkaimra, mikor megláttam egy dolgot rólunk. A rendőrök keresni kezdtek minket, de mivel két hete nem kellett felbukkannunk, így eddig nem jártak sok sikerrel.
Éppen egy interjún ültünk, ahol a rajongók kérdezhettek minket, akik nagy nehezen vettek vagy nyertek jegyet a közönség soraiba. Mindössze 30 hely volt. Azonban nem számítottam rá, hogy itt is ez jön fel.
- Mit gondoltok a Zap!-ról? - kérdezte az egyik lány, akihez éppen került a mikrofon.
Összenéztünk a srácokkal, és próbáltuk visszafogni árulkodó vigyorunkat, de a sok évnyi színjáték a sajtó előtt megedzett minket.
- Végre valaki segít az embereknek a városban. - felelte Niall mosolyogva.
- Igen. A rendőrségnek nem üldöznie kéne Őket, hanem támogatni. - csatlakozok én is.
- Menő a piros ruhás. - rántotta meg a vállát Zayn.
Mind rá néztünk, majd nevetni kezdtünk. Ő  is csatlakozott. A rajongók ugyan nem tudták, mi olyan vicces, de velünk tartottak. Elkerülhetetlen volt, hogy ezt ne hozzuk fel az interjú után is a kocsiban.
- "Menő a piros ruhás." Most komolyan, Zayn? - nevetett Niall mellette ülve.
- Sokaknak Ő a kedvence, én csak a többséggel tartottam. - rántotta meg a vállát a srác.
- Már kedvenceket is válogatnak? - kérdezte Louis zavartan.
- Igen. Ezt nézd meg! - vette elő Zayn a telefonját.
Kicsit nyomkodta, majd felénk tartotta. Lepetten vetem el, és úgy tartottam, hogy mindketten nézhessük Louis-val. Egy Zap! rajongói oldalt találtunk magunk előtt. Lepetten olvastam el, mennyire szeretik Zayn hevességét. Esett szó a zöld akcentusáról, ami igazán helyes, és biztosan ír, azért ilyen a színe. A feketének gyönyörű háta van a kommentek szerint, és valóban. Rólam azt írták, biztosan meleg vagyok, hogy pinkben nyomulok...végtére is nem tévednek nagyot, de az felmérgelt, hogy Louis hátsóját dicsérik. Felhördültem annál a résznél, Louis azonban csak kuncogott. Tudom, nincs jogom féltékenynek lenni, tekintve, hogy Louis soha nem lehet az enyém úgy, mégis mellettem marad. Mi ez, ha nem tényleg szerelem?!
Aznap este azonban Niall-nek ismét álma volt, így másnap megbeszéltük a taktikánkat. Már nem nevethetnek ki minket, tudják, mire vagyunk képesek. Fél tőlünk, az is ezt bizonyítja, hogy próbál minél lehetetlenebb, eldugottabb helyen szervezni a dolgait. Ezúttal egy régen félbehagyott építkezésre kell mennünk a város északi részén. Ha Niall-nek nem lennének álmai róla, soha nem találnánk el oda. Ezúttal nincs semmi dolgunk aznap este szerencsére. Útközben megálltunk egy boltban, be kellett szereznünk egy fontos dolgot. Niall szerint ezúttal pénz szándékozik átadni egy államférfinak, hogy információt adjon át neki minden hónapban a kormány felől. Undorító egy alak ez a férfi, de a másik sem jobb, hogy ebbe belemegy. Az emberek pénzéhes állatok, csupán két lábon járnak. Ocsmány!
Távolabb parkoltunk le, és ismét halkan indultunk meg Niall vezetése alapján a megfelelő helyre. Biztosan sejtik, hogy itt leszünk, éppen ezért még óvatosabbak voltunk, mint előző alkalommal.
- Ne feledje, mi lesz, ha megszegi a mi kis alkukat! - hallottuk meg a főnök hangját.
Lassabb tempóra kapcsoltunk, mint eddig. Niall elmutogatta nekünk, hol vannak. Liam lehunyt szemmel próbálta érzékelni, van-e valami szokatlan dolog a levegőben, majd kipattantak a szemei.
- Bátrak. Sok fegyverük van. - suttogja...inkább tátogja.
- Én el tudom téríteni a golyót a széllel. - javasolta Niall halkan.
- Akkor én pedig védelek Téged, nehogy neked rontsanak, csak figyelj a golyókra! - veregeti vállba óvatosan Zayn a szőkét.
Mind bólintottunk, majd a telefonnal, amit ma szereztünk be Zayn felhívta a rendőrséget. Ez különleges szám, nem tudják lenyomozni. Mély levegő után kiléptünk a minket eltakaró fal mögül. A főnök szeme azonnal ránk szegeződött, és elégedetten elmosolyodott. Intett egyet, így az összes gorillája ránk szegezte fegyverét. A pasas nyuszi módjára ragadta meg a táska pénzt, és rohanni kezdett a legközelebbi ajtó fele. A főnök halántékát dörzsölve csóválta meg a fejét ezt látva, de végtére is neki csak az információ a lényeg.
- Minek köszönhetem a Zap! jelenlétét körünkben? - fordult felénk udvariasan.
- Azt hallottuk, elszaporodtak itt a patkányok, és lám, mennyit találtunk hirtelen. - mondta Zayn, mire a maszkom alatt elmosolyodtam. Vajon mennyit agyalhatott ezen otthon vagy a kocsiban?!
- Én is látok ötöt. Szóval, ha nem haragszotok, szándékomban áll végezni velük. - mondta illedelmesen. Intett a gorilláinak, akik így becéloztak minket fegyverükkel. Nagyot nyeltem, most Niall-re bíztuk az életünk. - Gyerünk! - adta ki az utasítást.
A szívem a torkomban dobogott, mikor meghallottam az első lövéseket, azonban ebben a pillanatban erős szellőt éreztem meg, mely majdnem eldöntött oldalra. Niall módszere hatásos, a lövedékek nem érnek el hozzánk. Én is akcióba lendültem, így indákkal ismét kitéptem a férfiak kezéből fegyverüket, és kidobtam őket a félkész épületből. A főnök intett, így a pasasok nekünk akartak rohanni. Álltunk elébe, láttam, hogy mellettem mindenki védekező pózt vett fel. Féltettem a srácokat, de kétség kívül Louis miatt aggódtam a legjobban. Rá különösen figyeltem, hisz itt nincs nagyon olyan, aminél hasznát veszi a víznek.
Azonban a férfiak nem értek el hozzánk, az építkezést sziréna hangja töltötte be.
- Tűnés, marhák, vagy sittre kerültök! - kiabálta a főnök, mikor látta, hogy emberi megtorpannak, és nem mozdulnak tovább semerre sem. Valóban hülyék.
Lepetten pillantottunk utánuk. Azt hittük, ha harcolunk velük, le tudjuk Őket foglalni addig, hogy a rendőrök elkapják Őket, de azok az idióták szirénával és díszkivilágításban érkeztek, persze, hogy mindenki elmenekül. Mi is futásnak eredtünk, leléptünk a félkész falak között, bevágtuk magunkat autónkba, majd hazahajtottunk.

6. fejezet.

- Mi a válaszod Lilácska? - kérdezi maszkom méregetve.
Belsőmben vad harcot vív a mérhetetlen szerelem, a féltés Louis iránt a srácok iránti szeretetemmel. Egyik sem tud győzni, képtelen vagyok választani az emberek között. Louis a mindenem, de kitudja, megtartja-e a szavát a főnök. Ha pedig nem fogadom el, talán lesz esélye elmenekülni. Bár ne lennénk híresek, akkor nem ismerne meg, hisz úgyis leveszi egyszer a maszkomat. A srácok pedig négyen még meg tudják állítani Őt.
- Menjen a picsába! - köpöm a szavakat felé.
- Te akartad. A következő, aki ebben a székben fog ülni előttem a kék párocskád lesz. Ő arcba locsolt, kíváncsi vagyok, hogy fog esni neki, ha én arcba köpöm. - nevet gúnyosan.
A testem elönti a düh, de nem tudok mást tenni, mint csuklom rángatni, hátha enged a kötél, és fogam csikorgatni felé. Undorodok ettől az embertől. Minden porcikámat taszítja.  
- Tudod, mi a vicces, Zappos? Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek. A kék akciófigurát akartam, de nem volt a boltban más, csak rózsaszín. De mint minden gyerek, én is összegyűjtöm majd a kollekció minden darabját. - pillantásában játékosság ég, de egyben a halálom látása iránti éhség is ott lakozik benne.
Nem hiszem el, hogy a rendőrök ismét nem kapták el azt a szemetet. Már másodszorra szöktek meg előlünk és Ő előlük is. Mondjuk nem mintha annyira kedvünk lett volna utánuk futni. Még nem nagyon voltunk otthon ebben a szuperhősködésben, inkább kerültük az erőszakot.
Ma azonban tudtuk, hol lesznek, és feltett szándékunkban állt meglátogatni a főnököt ismét, de ezúttal nem hagyjuk, hogy elmeneküljenek. Ha kell mi is támadunk, harcolunk. Ismét a híd alatt voltak, ami kicsit meglepett, és őszintén, rossz előérzetet is keltett bennem. Már ismertük ezt a helyet, és egészen biztosan számítottak is ránk, így nem óvatoskodtunk. Ezúttal nem hívtuk előre a rendőrséget, azok a barmok csak elszúrnának mindent.
- Hello, Zap! - köszöntött minket, de nem dukált neki válasz.
Elszántam méregettük mind, de ezt aligha láthatta a maszkunkon át. Liam megremegett mellettem, ami Zayn-nek is feltűnt a másik oldalán.
- Valami nem stimmel. Biztosak benne, hogy nyernek. - suttogta.
- Óvatosan! - bólintott mellette Zayn mindannyiunknak intézve a szavakat.
Végigmértem az embereit, és lepetten tapasztaltam, hogy ezúttal nincs náluk fegyver. Talán párharcban akarnak minket legyőzni? Ennyire csak nem hülyék. A főnök arcán elégedett vigyor égett, majd intett a gorilláinak, így azok megindultak felénk. Ismét éreztem a gombócot és a szívemet alatta torkomban. Agyamba áramlott az összes vér, testemen végigszaladt az adrenalin. Cikáztak fejemben a gondolatok, és a lehetőségek. Zayn maga elé nyújtotta a kezét, melyek lángokban állt. Elképesztő, hogy Őt nem égeti meg.
Louis-ra és Liam-re maradt kettő, míg mi 3-3-at kaptunk. Talán érezték a viszonyokat, nem tudom. Nekem rontott az egyik pasas, időm sem volt reagálni. Hasba akart vágni, de szerencsére elugrottam. Egy indával elkaptam a lábát, és kigáncsoltam, miközben a másik elől elhajoltam, így nem találta el fejem. Ketten maradtak, az első merész férfit gúzsba kötöttem egy indával. A másik kettővel hősiesen vívtam harcom, igyekeztek mindenre figyelni.
Néha oldalra pillantottam, így pont láttam, hogy mellettem Liam éppen vad fejfájást okozott az egyik férfinek, míg másikat hasba vágta. Zayn lángcsóvákkal zsonglőrködött, így nem mertek hozzá nagyon közel menni a pasasok, féltek, hogy megégnek, és milyen jól gondolták. Az egyik kabátja lángra kapott, mikor Zayn hozzá vágott egy tűzgolyót. Niall nevetve figyelte, ahogy a három pasi előtte forog a tornádójában. Igazán egyedi az ír srác módszere, de hatásos. Még egy indával elkaptam az egyik férfi lábát, így az is a földre lett láncolva mellettünk. Már csak egy maradt. Másik oldalamra pillantottam, ahol Louis viaskodott két férfival. Az egyikük éppen elcsúszott egy lába alá küldött tócsán, ami más helyzetben felettébb vicces lett volna, de most nem volt idő nevetni. A másikkal párharc alakult ki köztük, de jól bírta. Sietnem kell, hogy segítsek neki. Azonban kiszúrtam a főnök settenkedő alakját mögötte. Louis túlságosan el volt foglalva a gorilla ütéseinek kivédésével, nem vette észre, hogy amerre hátrál, ott várja a főnök tárt karokkal. Idegesen pillantottam rá, és egy indát küldve a velem szemben álló férfira, rohanni kezdtem felé. Messze került tőlem, éppen láttam, amint a főnök elővesz egy kis szerkezetet a zsebéből. Először fegyvernek hittem, aztán kiláttam, mi is az pontosan. Egy sokkoló volt.
- Boo! - kiabáltam kétségbeesetten.
Louis felém pillantott, észrevett, hogy alig 10 méterre vagyok tőle. Így azonban kapott egy ütést a hasába. Lerogyott a földre, könnyű préda lett nekik. A gorillára futás közben ráküldtem egy faágat valahonnan az egyik oszloptól, ami alaposan leütötte. A főnök elé vetettem magam, így éppen amikor elsült a fegyver, engem ért a fájdalmas áram, és nem a tőlünk jópár méterre térdelő Louis-t. Mindenem átjárta a maró érzés. Olyan volt, mintha aprócska lényeg belülről csipkednék a bőröm, és minden érzékszervem.
- Harry! - hallottam meg Louis kétségbeesett kiabálását, majd valami fémes dolog nyomódott halántékomhoz. Másra nem emlékszem, az áram túlságosan nagy mennyiségben ért. A szemhéjam súlyosnak bizonyult, a fájdalomtól rázkódtam. Nem tudtam tovább éber maradni.
*Louis*
Harry megmentett, feláldozta magát értem. Soha nem vártam el tőle, hogy ilyet tegyen, soha nem akartam, hogy miattam Ő kerüljön bajba. Most meg fog halni! Olyan gyorsan pattantam fel, mint talán még soha. A hasam szúrt az ütéstől, de nem érdekelt.
- Harry!  - kiabáltam.
Felé kezdtem rohanni, azonban megtorpantam, amikor a főnök guggolásban halántékának szegezte a fegyvert. Borzalmas volt a tudat, hogy az a lila angyal, akinek még a tökéletes arca sem látszik ki a jelmezből, akinek a fejéhez egy pisztolyt fognak, az én szerelmem. Miért nem hagyta, hogy én legyek a helyében? Mindenki megtorpant körülöttünk, a srácok leálltak, a gorillák a főnök mögé gyűltek. Tudtam, nem helyes, hogy elárultam a nevét, de ösztönből jött, és különben is; több millió Harry van Londonban.
Szirénák villogtak ismét, amit őszintén nem értettem. Talán valaki jelentett minket, hisz még nem volt olyan későn, és igen nagy hangzavart csaptunk. Az egyik gorilla vállára kapta Harry ájult - remélem, nem élettelen - testét, és futásnak eredtek a kocsik fele. A fegyver még mindig hozzá volt nyomva bőréhez, csupán már a mellkasán, így semmit sem tehettünk. Ha bármit is lépünk, lelövi az a beteg állat.
Niall vállamra helyezte kezét, mikor megállt mellettem, így összerezzentem. Hirtelen azt sem tudom, hol voltam, csupán bámultam Harry tökéletes alakjára, többet nem láttam testéből, mint egy nagy, lila hőst, aki magát áldozta fel értem. És még csak soha nem is csókoltuk meg egymást...bárcsak megtettük volna! Bárcsak nyíltan lehettünk volna együtt! Talán már soha nem fogom megtudni, milyen lett volna.
Nem érdekelt, hogy jönnek a rendőrök, hogy talán most elfognak, lerogytam a földre, és a maszkom ellenére sírni kezdtem. Le akartam tépni a fejemről, messzire hajítani a folyóba, de nem tehettem. A könnyem nedves hatására a gumis anyag dörzsölni kezdte arcom bőrét. Nem érzékeltem a vad mozgást magam körül, semmit nem fogtam fel a külvilágból. Én csupán térdeltem a földön. Miattam fogják megölni. Mérgesen vágtam bele a földbe, kezem nyomán víz loccsant fel. Sarkamra ültem, és homlokomra szorította tenyerem. Nem bírtam felfogni, hogy ez meg tudott történni. Ha nem erőltetem annyira, hogy mentsünk embereket, akkor Niall egyedül marad, és Harry még mindig velem lehetne. Ha a hátam mögé nézek harc közben, nem kellett volna ilyet tennie.
Minden szál oda vezet vissza, hogy az én kibaszott hibám minden.
- Gyere, menjünk haza! - segített fel Liam.
Végignéztem a rendőrök arcán, akik mind sajnálkozva figyelték maszkom. Megcsóváltam a fejem, és ha látták volna a szemem, elsüllyedtek volna lenéző pillantásomtól. Ha nem cseszik el folyton, akkor már régen elkaphattuk volna azt a seggfejet. Meglepő módon nem akartak minket elfogni, sokkal inkább utat engedtek, így nyugodtan kisétálhattunk a híd alól, a rendszámmentes kocsinkhoz.
Beülve elhatároztam, hogy minden lehetséges módon megtalálom Harry-t, kerüljön bármibe is. Ha kell, az egész város felkutatom, de meg kell találnom, amíg nem ártanak neki. Bele sem mertem gondolni, mit fognak tenni vele. Abban reménykedtem egyedül, hogy nem ölik meg, hanem felhasználják, hogy minket oda csalogassanak, akkor pedig olyan árvizet csapok, hogy kő kövön nem marad többé. Mindenki agyába bejut a hullámom, és a nevemet suttogva fullasztja meg azokat a szemeteket, hogy tudják; nem jó velem ujjat húzni. Ha Harry-ről, életem szerelméről van szó, bármire képes vagyok.

7. fejezet.

*Harry*
- Egy dologra nagyon kíváncsi vagyok: - hajol fölém a pasas, és megtámaszkodik, az én csuklómon. - Ki vagy Te? - néz a maszkomnak azon részre, ahol szerinte a szemem rejlik. - Talán ismerlek? Vagy csak egy kölyök, akit soha nem láttam eddig? - gondolkozik el, hangja érdekes tónust vesz fel. - Harry... ezt kiabálta a kék, amikor megmentetted. - gondolkozik sokáig.
- Nem úszod meg, ha megölsz minket, Te rohadék! - szűröm a szavakat ajkaimon keresztül.
- Oh, szóval nagy ember lennél? - néz rám hitetlenül, és maszkom aljához nyúl.
Kelletlenül oldalra fordítom a fejem, nem akarom, hogy megtudja, ki vagyok, akkor a többiekre is rájönne, és könnyű prédák lennének neki. Azonban valami isteni sugallat folytán megmenekülök...ideiglenesen. Az egyik gorilla telefonja csörögni kezd. A Nickelback - Hero c. száma szólal meg, amitől lepetten kapom oda a fejem, de nem csak én, mindenki a szobában.
- Állítsd le! - követeli a férfi előttem.
A pasi előhalássza zsebe legmélyéről a telefont, majd vadul nyomkodni kezdi. Akármit csinál, az nem hallgat el, már az első refrénnek is vége.
- Nem megy főnök, magától csinálja a telefonom. - hebegi, és maga előtt tartja a készüléket, mintha fertőzne.
Egy pillanatra elönt a remény, melegség fut végig gerincemen, ahogy hallgatom a zenét. Eddig mindig a zene figyelmeztetett vagy biztatott minket, szóljon a rádióból vagy telefonról. Talán ez annak a jele, hogy hamarosan minden rendbe jön.
- Idióta Barom! - kiabál mérgesen a főnök.
Odasiet az emberéhez, és kikapva kezéből a készüléket, a földhöz vágja. Bár az elhallgat, még rátapos háromszor biztos, ami biztos alapon. Mérgesen fújja ki a levegőt, majd maga elé meredve megigazítja haját, és zakóját is. Ezután fordul csak vissza felém játékos vigyorral ajkain.
- Hol is tartottunk? - áll meg előttem.
Visszahelyezi kezét a nyakamhoz, maszkom aljához, azonban szerencsére ismét nem tudja tovább húzni azt. Kivágódik az ajtó, és óriási vízáradat ront be rajta. A szél felkapja a vízrészecskéket, mindenkit arcba csap vele, fájdalmasan nyögnek fel az emberek, engem azonban csak simogat. Lágyan cirógatja bőröm, mintha szeretettel dédelgetne.
A srácok rontanak be az ajtón, hála Liam-nek minden gorilla a fejéhez kap, és lerogyva a bokáig érő vízbe nyögnek a fájdalomtól. Van, amelyik a falnak dőlve elájul. A srácok mögött a rendőrök jönnek végre hasznossá téve magukat, ha már eddig mindent elcsesztek. A földre kényszerítik az embereket, a főnökhöz Louis megy személyesen, és erősen elkapja a nyakát. A falnak löki, még soha nem láttam ilyennek. Olyan harcias, mint egy farkas. Elképzeltem mellé arcát, és igazán szexi lett az eredmény.
- Soha ne kezdj ki a pasimmal, seggfej! - szűri a szavakat ajkai közül.
Fáradtan felnevetek, mire felém kapja kék maszkos fejét. A főnököt teljes erőből odalöki az egyik rendőrnek, már régóta keresték ezt a bandát, végre rács mögé zárhatják őket. Hozzám siet, és azonnal elkezdi eloldani kezeimet. Nem érdekel, hogy a lábam még nem szabad, azonnal magamhoz ölelem. Végre belém költözhet az élet, hogy ismét érinthetem Lou-t. van köztünk valami megmagyarázhatatlan dolog, ami a képességgel érkezett. Mintha egymást erősítenénk, mintha nem kéne alvás, csak egymás érintése, és éberek vagyunk. Talán attól van, hogy zuhanás előtt kimondtuk egymásnak azokat a bizonyos szavakat.
- Annyira aggódtam érted. Nehogy megint ezt merd tenni! - suttogja fülembe.
- Szeretlek. - felelem, ugyanis biztos vagyok benne, hogy újra megtenném, ha ezen múlik az élete.
Eltávolodik tőlem, és tudom, hogy ajkain széles, szeretetteljes vigyor ég. Eloldozza lábaimat is, majd a srácok is nyakamba buknak. Soha többé nem akarom ilyen veszélybe sodorni a srácokat, pedig talán kénytelen leszek, hisz nem hiszem, hogy ezt abbahagynánk már.
***
Egyenruhában vagyunk, Louis pedig kezemnél fogva húz maga után. Nem tudom, hova megyünk, de még ha arcát nem is látom, érzem izgatottságát. Egy felsőbbrendű erő összeköt minket, egymást tápláljuk energiával egyetlen érintéssel. Behúz egy szobába. Egyikünk sem jártas itt, de úgy tűnik, jó helyre jöttünk, ugyanis felém fordulva megáll. 
Lekapja kesztyűit és maszkját, majd felém fordul. Zavartan méregetem, nem tudom, mire készül. Megfogja kezeimet, és nekem is lesegíti ruhadarabjaimat. A szeme szerelmesen csillog rám, így akár a világ végére is követném, és ott azt tehet velem, amit csak akar. Óvatosan nyúl nyakamnál maszkomhoz, és lágyan lehúzza rólam. Gyönyörködik arcomban, amitől érezem, elpirulok. Hajamba túrva kicsit megigazgatja tincseimet, amelyek ígyis-úgyis rendezetlenül meredeznek mindenfele.
Ebben a pillanatban a konferenciaterem - ugyanis annak tűnt - egyik asztalán lévő laptopról elindul Ed Sheeran híres, Give me love c. dala. Jelentőségteljesen mosolygunk egymásra, ugyanarra gondolunk. Ez sem lehet véletlen.
- Meg akarlak csókolni. - suttogja halkan.
- Minden vágyam. - felelem közelebb állva hozzá.
Szája elnyílik szavaimtól, kezem arcára helyezem, Ő pedig az én kézfejemre tenyerét. Lehunyja szemét, boldogan mosolyog. Gyönyörűen néz ki, Ő a legszebb számomra az egész világon. Közelebb hajolok hozzá, mindent lassan csinálok, hisz ez az első csókunk. Nem érdekel a menedzsment, sem a világ, akkor csak mi voltunk ketten. És akkor összeérnek ajkaink, áram száguld végig közöttünk. Az a megkönnyebbülés és szerelem, amit akkor érezek leírhatatlan. Minden vágyam volt megcsókolni Őt, minden áldott nap szenvedtem a tudattól, hogy nem tehetem meg, de már nem érdekel. Majdnem elvesztettem, megérdemeljük, hogy együtt lehessünk boldogok.
Elszakadunk egymástól, én pedig úgy érzem, egy hétig nem alszok annyi energiát adott nekem. Nem akarok mást csinálni életem hátralevő részében, mint csókolni tökéletes ajkait, melyek megduzzadtak lágy, szerelmes csókunk ellenére is.
Nem beszélünk, nem kellenek szavak, elég egymásba fonódó ujjunk, még kesztyűn keresztül is érzem tenyere melegét. Kezeink remegnek az iménti csóktól, mikor visszafele tartunk a folyosón. Megállunk a srácok mellett az ajtó előtt, akik mind izgatottan mozognak, egyik lábukról a másikra ácsorognak, vagy gumiruhájukat piszkálják.
- Na, mi a helyzet? - kérdezem mély levegőt véve.
- Csak a szokásos, mindjárt lovaggá avatnak. - rántja meg a vállát Zayn.
- Azt hittem, ha egyszer lovaggá ütnek, az azért lesz, mert jó énekesek vagyunk, és nem mert szuperhősök. - nevet halkan Louis, miután meggyőződött róla, hogy nem hall minket senki.
Mind nevetni kezdünk, majd meghallottuk a nekünk szánt jelet. Belépünk az ajtón, és akkor meglátom a millió embert, és kamerát. Hivatalosan a szokott bevonuló zene szól, míg sétálunk, ám a kamerák, lordok és a királynő szeme láttára egy recsegés után a zene vált a hangfalakból a The Script dalára, a Hall of fame-re. Egymásra nézünk, és maszkunk alatt mind mosolygunk. A véletlen egybeesések vezettek oda, ahol most vagyunk, de a világ összes kincséért nem tekerném vissza az idő szeszélyes, rongyos szalagját. 

28 megjegyzés:

  1. Úúú már nagyon vártam ezt a kisregényt. Jajj, annyira hihetetlen volt :D Sose tudom mit mondjak mert nem lehet normálisan leírni hogy milyen is az alkotás (persze jó értelemben mondom) Nagyon tetszett :D Nagyon bírtam, hogy csakúgy megszólalt a rádió, a megfelő zenével:) Szóval Nagyon nagyon jó lett:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy ilyen szinten elnyerte a tetszésed, nagyon köszönöm :)

      Törlés
  2. woooooow :DDD naggggyon jó lett, már régóta várom, hogy legyen valami hosszabb sztori és most itt van :DD és tényleg fantasztikus lett, sok-sok ilyet még *K

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most befejezek minden elkezdett dolgot, aminek éppen csak annyi címe van; "IDK" vagy "még nem tom'" hahaha. Örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
  3. Úristen nem tudom mit mondjak... most az megy a fejemben, hogy ez lett a kedvenc történetem, de igazából minden történeted után ezt gondolom. Na mindegy, tényleg nagyon jó lett, már régóta vártam egy hosszabb Larry-s történetet tőled :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog vagyok, hogy tetszett, köszönöm szépen :)

      Törlés
  4. Imadom imadom imadooooooooom!!!<3 naggggyon jo lett:)) *B

    VálaszTörlés
  5. Szent ég! Erre megérte várni, csak gratulálni tudok, mert szuper vagy! :D Sok ilyet még, mert ez ellett nekem :) Ügyes írás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy tetszett :)

      Törlés
  6. Zsoo, ez hihetetlen jó lett! :) Szinte faltam a sorokat :D Gratulálok hozzá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ezt nagyon jó hallani :)

      Törlés
  7. Ez fantörpikus lett!!! Nem tudtam abbahagyni az olvasást, pedig a Tv is megy! Nagyon, de nagyon jól megírtad!!!!!! Imádom!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
  8. Az osszes sztoridat elolvastam de meg egyikhez sem komiztam amit nagyon sajnalok :( Nagyon jok a torteneteid!Imadom mindet! Es ez a tortenet valami fantasztikus lett! :) ♡ Imadom ahogyn irsz! Nagyon ugyes vagy! :)♡

    Puszi:Barbii
    U.i.:Bocs az ekezetek miatt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, jó tudni, hogy vannak ilyen ambiciózus emberek, akik nem ijednek meg a sok sztori láttán. Boldog vagyok, hogy tetszett :)

      Törlés
  9. ÚRISTEN
    igazából minden írásodra kb ez a reakcióm.
    nagyon király volt.*-----* úristen. de tényleg.:o imádtam. megérte szenvedni, zseniális!
    megérte várni is.:D
    hű olvasód maradok.^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a szép szavakat, jól esik ezt hallani :)

      Törlés
  10. Úristen, ez lett a kedvenc történetem. Larry és természetfeletti erők, ráadásul nem is akármilyenek.
    Egyszerűen imádtam, annyira nagyszerű író vagy!:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, feszt vigyorgok ettől a sok dicsérettől :)

      Törlés
  11. Zsoo gratulálok ehhez a csodálatos alkotáshoz. Nagyon tetszett, nem tudod elképzelni miket érzek, mikor a te írásaid olvasom. Nagyon jól írsz, sőt ez még csak nem is kifejezés. Soha ne hagyd abba amit csinálsz!
    Szégyellem magam amiért egyszer sem kommenteltem még, halk olvasó vagyok:D
    Egyébként az, hogy váltogattál a múlt és a jelen között, a 'The Beginners'-re emlékeztetett, ami a kedvenc filmem.:)
    Még sok ilyet.
    Puszi:
    BB*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, nagyon szépen köszönöm, a vigyorom végig nőtt, miközben ezt olvastam. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett :)

      Törlés
  12. TE ATYA ÚRISTEN!
    Nem tudod elképzelni mennyire vártam már egy kisregényt.És,hogy mennyire megérte várni!
    Iszonyat jó volt!Nagyon élveztem olvasni,beleéltem magam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, igyekszem aktívabb lenni, de a blog már igencsak leszívta az agyam. Most mindent befejezek, ami félig van a laptopon. Boldog vagyok, hogy tetszett :)

      Törlés
  13. Szia! :D
    Teljesen új olvasó vagyok, bloglovin'-non találtam rá a blogodra, ez az első történet amit tőled olvastam de nagyon tetszett!! Iszonyat jól írsz, és jó a humorod is. A történet pedig teljesen magával ragadott! Azt hiszem szereztél egy rendszeres olvasót! :D
    Nem tudom pontosan hogy mennek itt a dolgok (mármint hogy egy-egy kisregényt szoktál-e folytatni) de azért remélem hogy írsz majd valamikor még egy két Zap történetet. :D

    Újonc olvasod :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűh, szia, üdv nálam. Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy elnyerte a tetszésed, és ezek szerint maradsz is velem. Gyors ismeretterjesztő egy kedves, új olvasónak:
      A kisregényeknek, regényeknek nagyon ritkán van folytatása, az egyetlen kivétel a You're my angel! volt. A One-Shot-oknak is csak néhány különleges esetben van következő része. Jelenleg csak egy "futó-történet" megy a blogon, a School for boys, ennek szerdánként van része, soha nem kések vele.
      Remélem, hasznos volt a tájékoztató, és nagyon örülök, hogy csatlakoztál a bloghoz. Jó szórakozást, remélem, nem okozok csalódást. :)

      Törlés
  14. Te. Jézus. Uram. Isten.
    Atya. Gatya. Ez. Valmi. Fantasztikus. Lett. Nem. Találok. Szavakat. Egyszerűen. Wow. Azta. Jesszusom. Hogy. Hogyan. Hogyan. Vagy. Erre. Képes. Hogy.Nem. Értem. Egyszerűen. Képtelenség. Wow. Te. Nem. Vagy. Ember. Te. Egy. Ajándék. Vagy. Az. Égiektől. Wow. Ilyet. Alkotni. Egy. Ember. Nem. Képes. Ez. Valami. Hihetetlen. Wow. Azta. Jesszus. Atya. Gatya. Wow.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik, ez sokat jelent nekem :)

      Törlés

Music Note 4