Kedves Olvasóim!
Íme a legújabb alkotásom. Teljes mértékben álom szülte,
így ne keresettek benne valóságalapot, csupán a szereplők nevével van egyezés.
Előre figyelmeztetek mindenkit; A TÖRTÉNET +18-AS
RÉSZEKET TARTALMAZ!
Úgy gondoltam, ennek még lehetséges, hogy lesz 2. ...ismétlem
2. (!!) része is, de ez még koránt sem biztos. Remélem, tetszik, és gyorsan
elolvassátok ezt a 43 oldalas kis történetet.
Várom a véleményetek!
1. fejezet.
- És íme a legifjabb! Harold Edward Styles. Tanulmányi
útja teljen nagyon eredményesen családjával. Kívánom, hogy mikor visszatérnek,
oly' ismeretekkel gazdagodjon, melyeknek jó hasznát fogja venni Colnációja
(ejtsd: Kolnáció) során. - mosolygott rám az idős férfi, Chur (ejtsd: Csúr).
Boldog voltam, bár féltem ettől. De megkaptuk az illő
búcsút, holnap már nem itt fogunk élni. Mikor a szokott rend szerint,
megfelelően vonultunk ki a hatalmas hófehér teremből, örömömben Anya és Nővérem
nyakába buktam.
- Holnap megyünk! - suttogta várakozón Gemma.
Anya aggódva tolt el minket magától, tudtuk, Ő nem tartja
ezt jó ötletnek. Szerinte veszélyes számunkra ez, de soha nem tartott vissza
minket. Nagykorúak lettünk, de még egyikünk sem esett túl a Colnáción, így nem
utazhattuk nélküle. Neki is voltak teendői, de ez a szertartás arra szolgált,
hogy felmentsék ezek alól, és nyugodtan óvhasson minket. Mondhatni, most mi
lettünk a két védence, bár eddig is azok voltuk, de tény, eddig nem volt
veszélyes hely a világ. Izgatottan vártam, milyen lesz a való világ. Vajon
lesznek goromba emberek? Vajon ott senki nem fog segíteni nekem? Vajon ott én
leszek az egyetlen, aki tiszta? De, ami a legjobban érdekelt, milyen
szerelmesnek lenni? Milyen a szerelem? Anya nem tudta, fogalma sem volt róla,
de mi megbeszéltük Gemma-val, ezért akarunk leköltözni. Kíváncsiak voltunk,
milyen a szerelem. Hisz az öregek, annyit meséltek róla, mi is meg akartuk
tapasztalni. De itt nincs szerelem, itt nincs házasság. Nem véletlen nincs Apánk.
Anya kétszer vállalta a Sekolia (ejtsd: Szekólia) nehézségeit, így lettünk mi a
világon. Természetesen vannak olyan párok, akik együtt vállalják ezt be, nekik
egyértelműen kettéoszlik a fájdalom, de Anya szerint elviselhető, mert a
szeretet nagyobb, amit irántunk érzett Sekoliája alatt.
Hogy mi is vagyok én? Angyal vagyok, ahogy a nővérem és
Édesanyám is. Most töltöttem be a 17-et, így utazhatok, de még muszáj jönnie
Anyának is, mivel a Colnáción még nem estem át sem én, sem a nővérem. A
Colnáció az a folyamat, eskü, szertartás melynek során angyalból őrangyallá
válunk. Anyának már a 20.- születésnapján eljött az idő, de van, aki csak 100
évesen kapja a jelet. De ezzel nincs is semmi baj, hisz meglepően kevesen
vagyunk angyalok. A Sötétek 376 éve hatalmas pusztítást rendeztek, megöltek sok
mindenkit. Azért remélem, engem nem 100 év múlva fognak elhívni Colnációra. De
az idősek azt mondják, az emberek meg sem érik ezt a kort. Mi 1000 év fölött
kezdünk el öregedni, de akkor hirtelen megindul a folyamat. De addig
mindenképpen megtörténik a Colnáció. Anya is még csak 98 éves, szóval nem idős,
aminek mi nagyon örülök Gemma-val, hisz ez azt jelenti, hogy sokáig velünk
marad még...hacsak nem lesz ismét egy Sötét támadás.
A Sötétek az Alvilág teremtényei, a Sátán gyermekei. Mi
békében élnénk mellettük, elfogadtuk, hogy vannak olyan emberek, akiknek oly'
mocskos a lelke, hogy nem méltó betennie lábát a Mennybe, de a Sötétek
gonoszak. Úgy 500 évente támadást intéznek ellenünk, amiben rengeteg Angyal
elesik, hisz természetünknél fogva képtelenek vagyunk viszont küzdeni. Ilyenkor
általában egy hét után közbeszól Isten, de azt tanították a Képzőben, hogy
legutóbbi alkalommal 1 hónapot kellett várni Isten válaszára, így rengetegen
meghaltak közülünk...sajnos. Bár minket, az új nemzedéket, már arra neveltek,
hogy küzdjünk.
Még a Mennybe, indulás előtt Anya kioktatott minket, mi
vár ránk lent. Ő már volt a Földön, így biztosan jogosan félt minket.
- Nem fedhetitek fel magatokat, nem mondhatjátok el
senkinek, mik vagytok. A mi környezetünk azt fogja tudni, hogy New York-ból költöztünk
Londonba. - még szerencse, hogy a Képzőben van Bolygótan, amiből a
legrészletesebben a Földet kellett megtanulni, hisz a mi munkánk ott zajlik,
máshol nincs élet, így mindent tudok róla. - A szárnyatok elrejtésével
tisztában vagytok, soha, semmilyen körülmények között nem engedhetitek ki, nem
láthatja meg egy ember sem. Ha bármilyen okból kifolyólag mégis repülni
kényszerültök, olyan gyorsan tegyétek, hogy senki ne tudjon titeket meglátni. Ja,
és a legfontosabb, hogy nagyon vigyázzatok Sötétekkel. Közülük is van olyan,
aki a Földön él a családjával...már ha azt családnak lehet nevezni...szigorúan
TILOS velük kapcsolatba kerülnetek. - magyarázta Anya azt, amit már
századszorra mondott el, de csak féltett minket.
Határozottan bólintottunk Nővéremmel, majd Anya egy
mosoly kíséretében kitárta hófehér szárnyait. Mi is így tettünk. Férfi létemre
nekem másfél méteres szárnyaim vannak, míg a nőknek egy méteres. Gemma mindig
megjegyezte, mekkora szárnyam van, mindig legyőztem, mikor versenyeztünk. De Én
eleve gyors, és fürge voltam repülésben, ezért is voltam az egyik
legeredményesebb játékos a cloudball-ban. Ezt sajnos most abba kellett hagynom,
de a Földön is van egy ilyen játék, kosárlabda a neve, csupán talajon játsszák.
Tuti játszani fogok abban is, Anya már úgyis beíratott egy iskolába, ahol
11.-es leszek. Érdekes tanítási rendszer van a Földön, de nem panaszkodom. Már
úgyis tudok mindent, amit Ők tanulnak. Kaptam iratokat is, hogy tényleg ember
legyek, ahogy mindhárman. Gemma egy szállodában fog dolgozni, mint szerevezés
vezető, hisz Ő már 23 éves. Aggódik is, hogy még nem volt meg a Colnációja, de
szerintem is van még ideje.
Imádtam repülni, csodás érzés, volt, hogy csak úgy, ok
nélkül repültem a felhők felett. Mókáztam, forogtam, átmentem egy-egy
bárányfelhőn. Csodás érés volt. Most is kiélveztem annak a pár pillanatnak
minden egyes századmásodpercét, amíg leértünk ahhoz a házhoz, amiben élni
fogunk. Londonban nem sütött a Nap, ahogy átértünk a felhőkön egyből szürke
komorság vett körül. De ez abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt, annyira
izgatott voltam, hogy a szívem szinte ki-kihagyott egy-egy ütemet hevességében.
Bementünk a házba a hátsó ajtón, így a nappaliba
érkeztünk. Minden fehér volt, hiába, legalább ez emlékeztet majd, ki is vagyok
valójában. Fehér falak, fehér bútorok, még a tv is fehér volt. Tv-t még soha
nem láttam élőben, ez új volt nekem. A Mennyben ilyen nem volt, mi
szellemképekkel üzentünk egymásnak, és szinte soha nem ültünk otthon a Tv előtt,
mint a Földön szokás.
Szétnéztünk a házban. Az emeleten volt egy fehér ajtó,
melyen egy ezüst "H" volt formázva csodás írásmóddal. Ez lesz az én
szobám, így benyitottam. Pont olyan, mint az előző volt, hófehér, saját
fürdőszobával. Ennek örültem, legalább nem kell újat megszoknom. Igazából egy
csomó minden szinte ugyanaz volt, elrendezésben, csupán ki volt egészítve földi
dolgokkal.
- Kérlek, gyertek a nappaliba! - hallottam meg Anya
hangját lentről.
Furcsa volt, hogy nem egy szöveg jelenik meg magam előtt,
melyet egy legyintéssel keltett szellő (ilyenre képesek az angyalok),
szertefoszlat. Ez a szellemkép, de ez itt nem működik, így marad a kiabálás.
Pedig régen mindig olyan csend volt. De ez új hely, egy új élet, én pedig
örömmel állok elébe.
Lerohantam Anyához. Imádtam kitárt szárnyakkal lesuhanni
a lépcsőn, de itt el kellett rejteni a szárnyunk, így ez ki volt csukva. Anya
és Gemma már ott ültek, rám vártak. Leültem közéjük a hófehér, puha kanapéra.
Az asztalon két-két apró doboz volt, az egyik alig két centi vastag, és minimum
20 centi hosszú, a tetején pedig egy egészen kicsi, mint egy apró téglalap. Két
ilyen kis kupac volt, be voltak csomagolva fehér papírba, fehér szalaggal
átkötve.
- Mint minden normális teenager, nektek is szükségetek
van pár dologra, hogy ne lógjatok ki a sorból. Az irataitok egy fehér tartóban
vannak az asztalotokon, a ruháitok a szekrényben, mivel nem lehetünk
egyfolytában fehér egyenruhában. - magyarázta Anya. Ezekről már volt szó. A mi
fehér bő, kötött nadrágunk, és fehér, természetes ingünk, nem fért bele a földi
kinézetbe. Modern stílusban kell öltözködnöm. - Emellett, ugye itt nincsenek
szellemképek, így úgy kell kommunikálnotok, mint minden ember itt. - ezt
természetesen mi is tudtuk. - Szóval ezek a tiétek. - mutatott tenyérrel
felfelé a két kis kupacra.
Zavartan néztünk rá Gemma-val, majd izgatottan nyitottuk
ki a csomagjaikat. Én a kicsivel kezdtem fölül, szépen, óvatosan bontottam ki.
A dobozon egy telefon képe díszelgett, oldalra az volt írva: "iPhone
5". Természetesen fehér volt, amitől elmosolyodtam. Gemma is ugyanilyet
kapott, csak össze ne keverjük. Kibontottam a nagyobb csomagot is. Abban is egy
doboz volt, egy notebook képével. A felirat szerint ennek a neve:
"MacBookAir". Szintén hófehér, csupán a billentyűzete szürke. Anya
nyakába borultunk, természetesen nagyon örültünk nekik, azonnal beüzemeltük,
kipróbáltuk őket. Ugye ilyenek sem voltak a Mennybe, de kár érte. Nekem nagyon
tetszett ez a fajta kommunikáció, de persze az Öregek is elmondták, nem fog jó
fele vezetni, ha élőben nem kommunikálnak az emberek. És persze, az Angyaloknak,
nekünk kell megakadályozni, hogy elfajuljon a dolog.
2. fejezet.
Ma van az első napom a suliban. Érzem a csontjaimban,
hogy nem olyan lesz, amilyennek elképzeltem. Az emberek itt nem olyan
segítőkészek, nem olyan összetartóak. Én megszoktam, hogy az utcán mindenkinek
köszönök, de itt képtelenség, annyi ember van. Mind el vannak foglalva,
idegenek, merevek. De már egészen megszoktam ezt a távolságtartást.
Ami nagyon tetszik itt, az a rádió. Imádom a Hits
Radio-t, és mivel a telefonomra is le lehet tölteni, így ott is azt hallgatom.
Nagyon tetszik ez a fajta zene. Persze volt hasonló zene a mennybe, amikre
egyes bulikban táncoltunk, de ezek valahogy sokkal több jelentőséggel bírtak
számomra.
- Kincsem, elviszlek téged is az iskolába, gyere! -
mosolygott rám Anya, én pedig hálásan bólogattam.
Még nem nagyon tudtam, hogyan kéne odajutnom. Nekem 9-re
kellett bemennem, de Gemma-nak már fél 8-ra bent kellett lennie a szállodában,
így Őt hamarabb elvitte Anya. Mikor én felkeltem, akkor ment el. Éppen csak egy
köszönő puszit váltottunk. Beültem a kocsiba Anya mellé, és elindultunk.
Megállapítottam, hogy a Földön még borzalmasabb a közlekedés, mint azt tanultuk
a Képzőben. 20 perc alatt vergődtünk el a sulihoz, ami amúgy nem volt messze,
így eldöntöttem, hogy sétálni fogok reggelente.
- Sok sikert Kincsem! Érezd jól magad, és ne feledd, ki
vagy, és kit kell mutatnod. - mosolygott rám Anya a kocsiban.
- Rendben, köszönöm. Hívlak, ha végeztem. - nyomtam egy
puszit az arcára, majd kiszállta a kocsiból.
Átmentem a parkolón, ahol rengeteg kocsi sorakozott
körülöttük diákokkal, akik nagy beleéléssel beszélgettek. Anya már elhajtott,
én pedig előkaptam a papírt, amit kaptam, hogy el tudjak igazodni itt. Az első
órám a 16-os terembe lett volna, így elindultam az épület fele. Páran
megbámultak, aminek nem nagyon értettem az okát. Többször megmozgattam a
vállaimat, hogy biztos legyek benne, nincs-e kint a szárnyam, de visszahúztam.
Éreztem, ahogy a tollak a bőröm alatt feszülnek, de nem mondhatnám
kellemetlennek. Tuti, nem láthatják, maximum két apró heget látnának, ha nem
lenne rajtam póló. Az angyaloknak visszahúzott állapotban, a szárnyuk helyén, a
lapockájuknál egy-egy apró csillag alakú heg éktelenkedik. Erről lehet
felismerni minket a földön.
Bementem az épületben, ahol meglepően hideg volt. Kicsit
még fáztam is, de ez az érzés hamar elmúlt, hála az adrenalinnak a testemben.
Egy szürke póló volt rajtam, és egy farmer. Nem vittem túlzásba, de nekem még
ez is szokatlan volt kicsit a fehér, bő, kényelmes egyenruhánk után. A
keresztem is a nyakamba tettem, ami emlékeztet kit is szolgálok. A kíváncsi
tekintetek száma nem csökkent, sőt szinte megtriplázódott, amint a termem felé
haladtam. Az Angyalok megérzései híresen jók, így egyből eltaláltam a terembe.
Ahogy beléptem, a bent uralkodó hangos moraj csenddé változott, és mind a 20-25
tekintet kérdőn szegeződött rám.
- H-hello. - hebegtem idegesen, majd zavaromban
végignéztem a társaságon. Csupa egyforma, komor arckifejezés, senki nem
mutatott érzelmet.
Sóhajtva, válasz nélkül baktattam végig a sorok között
ülőhelyet keresve, de mindenhol volt cucc a padon. Sokan voltunk, ez nem is
kérdés. Egyetlen egy pad volt üres leghátul, az ablak mellett. Oda sétáltam, és
leraktam a cuccom. Előttem egy lány ült, aki félve pillantott rám néha-néha.
Nem tudtam, miért nem áll szóba velem senki. Mellettem egy srác ült, aki
meglepően könnyedén kényelembe helyezte magát. Lábát feltette az asztalra, és
két sráccal beszélgetett. Az egyik jobbra ült tőle (ahogy én balra), a másik
pedig vele szembe a pad tetején. Látszólag Ő volt a kis csapat irányítója.
Kérdőn meredt rám, majd egy lenéző "chh"-t intézett felém, és
visszafordult a két haverja felé. Halkan sóhajtottam, ez nehezebb, mint hittem.
Egy hangos csengő szólalt meg, amitől megugrottam, és
ijedten kaptam fel a fejem. Ilyen nem volt a Mennyben, de tanultunk róla. Ez a
csengő jelzi az óra kezdetét és végét, de azt senki nem mondta, hogy ez ilyen
fülsüketítő. De látszólag senkit nem hatott meg. Mindenki egyből leült egy
padba, gondolom, a helyére. Egy középkorú tanár jött be, a 30-as évei közepén
járhatott. Alaposan bemagoltam a földi életkort, nem akartam elszólni magam.
Aki itt 30 évesnek néz ki, az nálunk már bővel 1030. Hát igen, van egy kis
különbség.
- Jó reggelt. - köszöntötte az osztályt, mire egy
egységes "Jó reggelt" volt a válasz.
Én kicsit lemaradtam, így késve motyogtam el. Nem tudtam,
hogy itt ennyi a szokás, mi köszönésképpen imát mondtunk a Képzőben.
- Akkor, van egy új osztálytársunk, biztos észrevettétek.
Kérlek, mutatkozz be nekünk! - nézett rám kedvesen. Ezek szerint Ő az
osztályfőnök, Mr. Hill. Próbáltam a legelragadóbb mosolyom magamra ölteni,
éreztem, ahogy kirajzolódnak gödröcskéim. Feszélyezve éreztem magam annyi szem
szegeződött rám.
- Harold Styles vagyok, de inkább csak Harry. New
York-ból költöztünk ide. - magyaráztam tömören.
A Tanár csak bólintott, majd az osztály felé fordult, és
elmagyarázta a fontosabb dolgokat, amiket nekünk is elmondtak minden év elején
a Képzőben, bár azok kicsit más jellegűek.
- Szóval ennyit az iskoláról, remélem Harry, Te is jól
fogod magad érezni. - mosolygott rám kedvesen a tanár. Illedelmesen
megköszöntem, majd még megkérdezte: - Van valakinek kérdése?
Mellettem a barna srác, aki a feketével és a szőkével
beszélgetett, és olyan ellenséges volt, megszólalt.
- Lehet behozni egy új padot valahova a sarokba? -
kérdezte meglepően komolyan.
Az osztály egy emberként hajtotta le a fejét, és
szomorkás pillantásokkal illetett engem. Semmit nem értettem, ez most ellenem
irányulna?
- Miért szeretnél még egy padot, Louis? - kérdezte
zavartan Mr. Hill.
A srác, akit ezek szerint Louis-nak hívnak, egy lenéző
pillantást vetett felém.
- Hogy az új gyerek elüljön onnan. Az Liam helye. -
jelentette ki határozottan a Szőke, majd Ő is illetett egy utálatos
pillantással. A fekete is rám nézett, oly' módon, mint az előbb Louis. Rosszul
éreztem magam, hogy ezek szerint rossz helyre ültem, de nem tudhattam.
- Srácok...Liam...Liam nem jön vissza az iskolába. -
magyarázta sajnálkozva a Tanár úr.
Az egész osztályban érezhető lett a szomorúság, semmit
nem értettem. Ki az a Liam? Mi a baj most? Mit nem tudok? Louis-ra néztem,
akinek a szemében még intenzívebb harag gyúlt. Majd a szőke hirtelen pattant
fel, és hangosan kezdett tiltakozni, de még nem kiabált. Az osztály felé kapta
a fejét.
- Már hogyne jönne vissza?! Vissza fog jönni meglátja! -
akadt ki, és mérgesen ütött egyet az asztalra, majd kirohant a teremből a
táskájával együtt.
- Niall! - pattant fel sietősen a fekete, de Louis
lehajtott fejjel rászólt:
- Hagyd, Zayn! - mondta nyugodtan, halkan Louis, mire
Zayn egy mérges sóhajjal visszaült, és egy haragos pillantással illetett.
Szomorúan lehajtottam a fejem, nem ilyennek képzeltem el
az első napom. Ez borzalmas, fogalmam sincs, mi történt itt, mibe csöppentem.
Ki az a Liam, és mi történt vele, amiért ennyire utálják, ha valaki a helyére
ül? A Tanár úr sajnálkozó, szomorú pillantást vetett hátra, ránk, majd nyitotta
volna a száját, hogy beszél, de ekkor kicsengettek, így csupán elköszönt.
Sokan kimentek a teremből, alig maradt bent 5 ember
rajtam, Louis-on és Zayn-nen kívül.
Elpakoltam a táskámba a cuccokat, és én is felálltam, de
azzal lendülettel egy kéz vissza is nyomott a székre. Lepetten, félve néztem
fel támadómra, engem még soha nem támadtak meg. Ahol éltem a béke birodalma
volt, ilyen ott nem fordult elő.
- Ide figyelj Göndör! Azt javaslom, még most keríts
magadnak egy másik padot, amíg még tudsz beszélni. - szűrte a fogai között Zayn
halkan.
Ijedten néztem rá, tényleg féltem. Még soha nem kerültem
ilyen helyzetbe, nem tudtam, hogyan kell megvédeni magam. Sebezhető voltam,
könnyen megsérthető, hisz életemben nem kaptam még egy bántó szót sem.
Zayn szemei villámokat szórtak, de ahogy belenézett az én
sebezhető tekintetembe, lassan eltávolodott, és pár bizonytalan lépést tett
hátra. Én magam sem tudom, mi történhetett, talán megérezte, hogy más vagyok,
nem vele egyenrangú ember. Louis-ra emeltem a tekintetem, aki komolyan méregetett,
nem láttam rajta érzelmet. Ez eléggé meglepett, de amikor elmélyedtem kék
tekintetében, valami megmozdult bennem. Mintha az agyam kikapcsolna. Éreztem
rajta a fenyegetést, mégsem tudtam levenni róla szemei. Zavartan ráncolta össze
a homlokát, és megdörzsölte hüvelykujjával alsó ajkát, amitől végre eszméltem,
és elkaptam a tekintetem szemeiről.
- Zayn, hagy! Mind tudjuk, hogy ez már nem lesz Liam
helye újra. - húzta el a száját, majd kicsit lehajtotta a fejét.
- Hogy mondhatsz ilyet? - kiáltott a fekete Louis-ra,
majd mérgesen az asztalomra csapott, és kirohant a teremből.
Ijedten néztem utána, homlokom ráncba szaladt,
szemöldököm középen felhúztam. Féltem, és semmit nem értettem. A Föld
komplikáltabb, mint gondoltam, ez katasztrófa. De ez még csak az első nap, majd
belejövök. Félve néztem fel a még mindig előttem álló Louis-ra, aki érdeklődve
méregetett. Sóhajtott egyet, majd az előttem lévő pad székét kihúzta, háttal
ráült, és a támlára támaszkodva méregetni kezdett.
- Figyelj Göndör, elmondom! - mondta komolyan.
Így még soha nem beszélt velem senki, de tudni akartam,
mi folyik itt, így figyelmen kívül hagytam. Az emberek igazán gorombák, ez nem
nagyon tetszett, viszont én semmit nem tudtam változtatni egymagam.
- Liam ült itt, de a nyáron kiderült, hogy rákos.
Kórházba került, nem jósolnak neki sokat. Kezelésekre jár, és sem Zayn-nek, sem
Niall-nek nem könnyű látni Őt így. - magyarázta, miközben végig a szemembe
nézett.
Lepetten néztem rá. A szemembe sajnálat költözött,
mindent megértettem. Furcsa volt, hogy magát nem sorolta közéjük, mikor
egyértelműen neki is fontos Liam. Arra gondoltam, biztos nem akart gyengének
látszódni.
- Oh, te jó ég! Annyira sajnálom. - mentegetőztem egyből.
Soha nem hittem volna, hogy ilyen probléma bújik meg a
háttérben. Ha ezt tudom, tényleg nem ide ülök, bár más választásom nem nagyon
volt.
- Ne sajnáld, húzd meg magad! - mondta szemkontaktus
nélkül, majd felállt, és kisétált Ő is a teremből.
Szomorúan néztem, ahogy eltűnik az ajtóban. Beszélgetni
akartam vele, megismerni. Érdekelt Louis személyisége, megragadott. Azt hittem,
első nap mindenkivel összebarátkozok, milyen naiv voltam. Bár a megérzésem most
is megmondta, semmi nem úgy lesz, ahogy én elterveztem.
3. fejezet.
A napokat pont úgy töltöttem, ahogy Louis mondta.
Meghúztam magam, próbáltam nem arra gondolni, milyen ez a világ, mennyire
ellenséges. Már egy hét telt el, és semmi nem változott. Ugyanúgy egyedül
vagyok, mint eddig. A negyedik órán ültem, biológián. A tanár miről másról
kezdett el tanítani, mint a rákról. Nem az állatra gondolok, ne-hem. Persze,
hogy a betegség volt a tananyagban. Ez az én pechem. Az első pár perc még
tűrhető volt, majd mikor már a gyógymódok hasztalanságáról kezdtünk el
jegyzetelni, Zayn és Niall egyre több haraggal teli, már-már földöntúlian
gonosz pillantással kezdtek illetni. Mindezt azért, mert rossz helyre ültem a
suliban megjegyzem, választás nélkül.
Az óra felénél, feladtam, kikéredzkedtem a mosdóba.
Muszáj volt megmosnom az arcom. Ahogy beértem, hideg vízzel benedvesítettem
bőröm, és mélyeket lélegeztem a csapra támaszkodva. Erőt vettem magamon, hogy
visszamenjek, és hősiesen viseljem, amit kapok. Felemeltem a tekintetem a
tükörbe, de ahogy belenéztem, leállt a szívem egy pillanatra.
Mögöttem az a két ember állt, akikkel most semmiképpen
sem maradtam volna kettesben: Niall és Zayn méregetett mérgesen a tükörből.
Ijedten fordultam meg, és néztem rájuk. Vonásaik kemények voltak.
- Azt hittem, Louis figyelmeztetése elég volt, miszerint
húzd meg magad. - jelentette ki határozottan Zayn.
Erősen megragadta a pólóm nyakát, és a falnak tolt
mellettünk. Fájdalmasan nyögtem fel, ahogy a hátam a hideg csempének csapódott.
Még soha nem ütöttek meg, soha nem verekedtem. A Földön több erőszak van, mint
azt tanították nekünk.
- Mit vétettem ellenetek? Nem tehetek róla, hogy egyetlen
egy pad van osztályban. - hebegtem félve, mikor már Niall is mellé állt.
- Az Liam padja, ne mocskold be! - mondta komolyan Niall.
Semmit nem értettem. Miért csinálják ezt velem? Semmi rosszat
nem tettem azzal a hellyel, csak ülök rajta. Már lassan levegőt sem merek
venni, nehogy azzal is bemocskoljam Liam emlékét.
- Harry! Zayn engedd el! - hallottam meg az ajtó felől
egy határozott hangot.
Zayn figyelmét nem terelte el Louis utasítása, továbbra
is erősen tartott a falhoz a pólómnál fogva. Niall viszont már megfordult, és
kicsit oldalra is állt.
- Zayn engedd el! Nem Ő a hibás, ne varrd az egészet a
nyakába. Kurvára köcsögség, amit csinálsz, Liam sem ezt akarná! Engedd el, és
még egy bocsánat is beleférne! - mondta neki ellentmondást nem tűrő hangon
Louis, mire Zayn lassan eresztett el, így lecsúsztam a fal mentén, majd
leültem, a hideg csempére. A pólómhoz kaptam, ahol az imént még Zayn szorított,
de a medált fogtam meg a nyakamba. Most azt kívántam, bárcsak soha nem jöttünk
volna le a Földre.
- Igaz. Bocs Harry. - hajtotta le a fejét Niall, majd egy
apró mosolyt eresztett meg felém. Én csak bólintottam, több nem telt, még fel
kellett dolgozni a sok eseményt.
- Bocs. - lökte oda nekem Zayn, majd kimentek a mosdóból.
Louis leguggolt elém, és aggodalmasan mért végig.
- Nem bántottak? - kérdezte sietősen.
Lepetten néztem rá. Mit érdekli az Őt? Eddig ugyanúgy
utált, mint Zayn, lehet, Ő akar összeverni, azért küldte el őket.
- Nem. Miért védtél meg? - kérdeztem halkan a szemét
figyelve.
Kék írisze elkomolyodott, mintha ekkor kapcsolt volna,
mit is tett. Felállt, és úgy nézett le rám ismét.
- Nem védtelek meg! - jelentette ki határozottan.
Nem ellenkezésből, de felálltam, és elé léptem. Nem
sokkal, pár centivel magasabb voltam nála, amit csak most vettem észre. Komolyan
a szemembe nézett, de ezúttal ki tudtam belőle olvasni egy olyan dolgot, ami
megrémisztett. Nem volt benne egy cseppnyi jóság sem. Az angyalok meglátják, ki
mennyire becsületes. Louis-ban ennek még csak halovány szikrája sem tűnt fel,
ami teljesen összezavart, hisz akkor miért segített nekem? Valami nagyon nem
stimmel.
Szerintem Ő is látta, hogy valami nagyon érdekeset
találtam rajta, vagy fene tudja, mit szúrt ki, de sietősen elkapta a
tekintetét, majd elindult a mosdóból kifele. Legnagyobb meglepetésemre megállt
az ajtóban, és visszafordult felém.
- Jössz Hazz? - kérdezte mosolyogva.
Lepetten húztam fel a szemöldököm. Komolyan lebecézett?
Mégpedig ilyen idióta becenévvel? Még soha nem kaptam becenevet, csupán a
Harry-t. Ez nagyon tetszett, így egy mosoly kíséretében elindultam felé. Egymás
mellett mentünk vissza a terembe, de mire benyitottunk volna, már kicsengettek.
- Ezért kapni fogunk. - jegyezte meg Louis halkan.
A Tanár nő nyitott ajtót, és mérgesen méregetett minket,
de szemei hamar kicsit megenyhültek.
- Normál esetben igazolatlant írnék be, de tudom, mi
történt a nyáron, így elnézem maguknak azzal a feltétellel, hogy pótolják a
hiányosságaikat. - magyarázta sietősen.
Mi csak bólintottunk, én még meg is köszöntem, majd
bementünk a terembe. Niall és Zayn ott ült a helyükön, én kicsit félve ültem le
Liam padjába, de senki nem nézett rám mérgesen. Louis még mosolygott is
haloványan.
Elpakoltam a táskámba a füzetem. Azon gondolkoztam, hogy
kimegyek, sétálok kicsit az udvaron, de Louis hirtelen felém fordult székestől.
- Szóval Hazz, miért jöttél ide? - kérdezte kíváncsi
mosollyal.
Először lefagytam, hogy tényleg beszélgetni próbál velem,
majd kapcsoltam.
- A családom ide költözött New York-ból. - feleltem a
megtanult szöveget.
- Oké, oké, ezt tudom. De miért? - kérdezte nevetve.
Hoppá, ezt nem tanultam meg. Erre nem tudom, mit kéne
felelni. De haladnom kellett, különben Louis gyanakodni kezd.
- Hát...családi okokból. - feleltem azt, ami a
legegyszerűbbnek látszott.
Louis zavartan méregetett, szemöldökét középen
összehúzta. Nem erre számított, azt várta, hogy valami nyíltat mondok, de azt
nem tanították a Képzőben, hogy milyen okból kifolyólag szoktak költözni a
Földön az emberek. De rám hagyta, csak megrántotta a vállát.
***
Egyre jobban összebarátkoztunk négyen hála Louis
kedvességének. A srácok furcsán is néznek rám, hisz állításuk szerint még soha
nem volt kedves senkivel...oké, Zayn és Niall más, mert ők már két éve haverok.
Ezen gondolkoztam, miközben hazafele sétáltam. Nem volt
kedves még soha, ez alátámasztja, amit a szemébe láttam két hete a mosdóban.
Már több mint egy hónapja élek a Földön, és kezdem megszeretni. Gemma-nak is
tetszik a munkája, és Anya is élvezi.
Louis...nem is tudom...olyan furcsa. A gondolataim mindig
visszaterelődnek rá. Teljesen máshogy viselkedek a közelében. Arra vágyok, hogy
hozzámérjen, hogy csak kettesben legyünk, nyugalomban. Imádom, mikor a szemembe
néz, el tudok veszni kékségében. Ha kimondja a nevem, a szívem kihagy egy
ütemet. Ez normális?
- Hazz! - hallottam meg ismét a nevem, és mint említettem
a szívem kihagyott egy ütemet, majd felgyorsult.
Megálltam, és lassan fordultam meg. Louis sietett felém
széles mosollyal az arcán. Lepetten figyeltem, ahogy izmai megfeszülnek, amint
fut. Félrezselézett haja meg sem mozdult mozgás közben, végig csillogó
vigyorral nézett a szemembe. Hálásan mosolygott, mikor megvártam. Egymás
mellett mentünk tovább csendben.
- Nem is tudtam, hogy Te is erre laksz. - jegyeztem meg
halkabban.
- Hát kicsit messzebb, mint Te, így kocsival szoktam
jönni, de ma nem így alakult. - magyarázta.
Én erre csak bólintottam. Elhaladtunk a megszokott park
mellett, amit mint mindig, most is jól megnéztem. Még soha nem jártam benne, de
már annyiszor eldöntöttem, benézek egyszer.
- Nem sétálunk egyet bent? - kérdezte Louis, mintha csak
kitalálta volna a gondolataimat.
- De, oké. - vágtam rá egyből.
A park csodaszép volt, mindenfele zöld. A Mennyben ilyen
nem volt. Csak sétáltunk táskával az oldalunkon. Figyeltem pár fiút, akik
fociztak, párok piknikeztek a tó mellett. Csendben mentünk, de ez egyáltalán
nem zavart. Valahogy Louis mellett minden szebb volt. Örültem, hogy vele néztem
meg a parkot.
- Gyere! - bökött a fák fele a fejével, majd elkezdett
húzni arrafele.
Készségesen követtem, nem ellenkeztem. Behúzott a sűrűbe,
ahol a fák ágai között még az a szürkés fény is nehezen jutott át, ami
Londonban uralkodott az év 364 napján. Szép volt ez a hely, olyan tökéletes.
Amire mindig is vágytam, most megkaptam, kettesbe voltam Louis-val, de mégsem
tudtam, mit vártam ettől a helyzettől. Fogalmam sem volt, mit kéne most tennem.
Megálltunk egy fánál pár bokor előtt. A bokrok mögött már a tó nyílt, bele
tudtam volna menni. Csodás volt ez az eldugott kis hely. Louis ledobta a
táskáját az egyik fa tövébe, én követtem a példáját, és mellé tettem a sajátom.
Kiállt a tó partjára, és a vizet kezdte pásztázni. A túlparton pár férfi
horgászott, őket is figyelte kicsit, majd felém fordult, mikor mellé mentem.
- Olyan békés ez a hely. - motyogta halkan.
- Meseszép. - helyeseltem.
- Szeretem a növények zöldjét. Olyan megnyugtató. - motyogta
egészen halkan, majd sóhajtott egyet, mintha az egész világ súlyát cipelnie
kéne.
Felé fordítottam a fejem, hogy rá tudjak nézni. Még
mindig előre meredt, arca tökéletes volt, le kellett volna festeni. Pontosan
tudtam, miről beszél, de mégis máshogy gondoltuk szerintem. Nekem ugyanis azért
tetszett annyira, mert közelről még nem láttam ilyen növényeket, csak azokat a
csodás, de már-már elcsépelt virágokat, melyek a Mennyben is nőnek.
Louis is rám nézett, majd egész testével felém fordult.
Én ugyanúgy álltam, és vártam, hogy elmondja, mi jár most a fejében. Annyira
komolyan mért végig, szinte megijedtem.
- Sajnálom, muszáj kipróbálnom. - hadarta határozottan.
Nyitottam volna a szám, hogy megkérdezzem, ezt mire
értette, de ekkor nekem rontott, és erőteljesen a fának tolt mellettünk. Hátam
nekiütközött a keménységnek, így felnyögtem a pillanatnyi fájdalomtól.
Megijedtem Louis-tól, azt fontolgattam, hogy hogyan szabadulok el tőle, ha
kell, elrepülök. Féltem, hogy bántani fog, de ehelyett erőteljesen nyomta
ajkait enyémekre. Lepetten kerekedett ki a szemem, majd automatikusan
lecsukódott. Eszembe jutott, amit a Képzőben tanultunk. Azt hiszem, ezt hívják
az emberek csóknak. A gyomromba bizsergő érzés költözött, élveztem, ahogy Louis
ajka nyomja enyémet. Nyelvét végigfuttatta alsóajkamon, amitől kirázott a hideg.
Nem tudtam, mit kéne most tennem. Most mégis mit vár tőlem? Bárcsak megtanultuk
volna pontosan, hogyan kell csókolózni! Az Öregek semmi ilyet nem meséltek.
Louis kezeit a derekamra vezette, és akaratosan előre
rántotta csípőm magához, amitől ijedten szaladt ki számon a levegő. Kapva
kapott az alkalmon, és nyelvét átcsúsztatta a számba. Ekkor esett le, hogy ezt
akarta. Azt várta, hogy kinyitom a szám, de én nem értettem a célzást. Nyelve
enyémhez ért, majd édesen simogatni kezdte azt várva, hogy csináljon valamit.
Próbáltam az ösztöneimre bízni magam, de nem nagyon ment. Mintha minden Angyali
erőm elhagyott volna, nem voltam ura a saját testem. Nyelvem magától kelt
életre, és csatlakozott a Louis által leírt körökhöz. Szenvedélyes, heves
csókunk volt, még soha nem éreztem ilyet. Louis a hátam alját és a derekam
simogatta, míg én erőtlenül kaptam felkarjához, más nem telt tőlem.
Úgy éreztem, nem tudok leállni, többet akartam, még
többet. Soha nem akartam abbahagyni. Úgy éreztem, mindjárt elrepülök. Mindjárt
a felhők felett fogok szárnyalni össze-vissza repkedve örömömben. Te jó ég! Ezt
nem képzelem! Tényleg nő kifele a szárnyam. Ijedten parancsoltam testemre, mire
a szárnyam visszahúzódott, épp mielőtt szétszakadt volna felsőm, de egyben
hátrahúztam a fejem is, így megszakadt édes csókunk.
Louis mosolygott, szélesen mosolygott. Ez meglepett, de
az én arcomra is kúszott egy vigyor. Arra gondoltam, hogy csókolóztam, és úgy
érzem, tényleg szerelmes vagyok. Végre ezt is megtapasztaltam.
- Harry... - suttogta halkan, lehelete csikizte ajkam,
amitől ismét kirázott a hideg, és újra csókjára vágytam. Kérdőn pillantottam
fel a szemébe, fel sem tűnt, hogy eddig ajkait néztem. - Te még soha nem
csókolóztál? - kérdezte halkan.
Válaszul csak megráztam a fejem, mire szeme lepetten
kerekedett ki. Nem értettem, mi rosszat mondtam, ez baj?
- Éreztem, csak...furcsa, hisz...már...már... mindegy. -
hebegte zavartan, majd hátrébb állt egy lépést. Ezt nem értettem. Én ugyanott
álltam, a fa törzsének dőlve. Fájt, hogy így reagált. Ezek szerint baj, és most
ezért mindjárt lelép?
- Mi a baj? Nem értem. - kérdeztem idegesen.
Zavartan megrázta a fejét, és gyakran pislogva nézett
rám. Halkan szólalt meg, miközben a szemembe nézett.
- Semmi csak...17 éves vagy...ilyenkor már...olyan
ártatlan vagy, mintha...olyan más. - hebegte még mindig zavartan.
Ijedten néztem a szemébe. Nem lehet, hogy rájött a
titkomra, honnan tudná, hogy Angyal vagyok, hisz az emberek nem tudnak az
angyalok létezéséről. Az képtelenség. Csak furcsállja, ennyi az egész.
- És ez baj? - kérdeztem óvatosan.
- Nem. - vágta rá egyből, amin kicsit elmosolyodtam. -
Majd én megrontalak.
Gonosz vigyort villantott, amint látta, nagyot nyeltem
erre a szóra. Én Angyal vagyok, engem nem szabad megrontani. Akkor nem mehetek
Colnációra. Ismét közel állt hozzám, amitől ideges lettem. Ez a szó mindent
megváltoztatott. Nem tudtam, hogy ez bűn.
- Ne idegeskedj, csak vicceltem. Ebben nincs semmi rossz.
- mosolygott, mintha ismét kitalálta volna gondolataimat. Én csak félénken
bólogattam. Vágytam Louis újabb csókjára, szinte függővé váltam. - Akarod
ismét? - kérdezte vigyorogva.
- Igen. Nagyon tetszett. - mosolyogtam félénken.
Elmosolyodott, és ismét megcsókolt. Úgy éreztem magam,
mint egy kisfiú, aki most először próbál ki valamit. Ezúttal egyből találkoztak
nyelveink. Élveztem táncunk, Louis kalandozó kezeitől pedig a hideg futkosott a
hátamon. Ujjai beférkőztek pólóm alá, és édesen cirógatták hasam kockáit. A
hátam aljába ismeretlen hidegrázás költözött, amitől nem bírtam szabadulni.
Kezeim maguktól cselekedtek, és Louis nyaka köré fontam őket.
Úgy éreztem, élek. Nem Angyalként, emberként, és ez
csodás volt. Olyan felemelő, hogy újra úgy éreztem, nő ki a szárnyam, és mentem
elrepülök, de ezúttal nem történt meg valójában. Louis közelében vigyáznom
kell, egy óvatlan pillanat, és lebukok. Akkor aztán magyarázkodhatok neki, na
meg persze Chur-nak is a Tanács színe előtt. Szeretem a Földet, de azért
annyira nem, hogy megváljak szárnyamtól egy ilyen baklövés miatt, és örökké ide
kényszerüljek élni rövid, emberi évekre.
4. fejezet.
Sietősen szedtem lépteimet Louis mellett. Niall és Zayn
most mentek el, összetalálkoztunk velük a liftnél. Már megbarátkoztunk, így
reménykedtem benne, hogy nem neheztelnek rám, amiért eljöttem én is Louis-val.
Bár Ő erősködött annyira, én kicsit féltem ettől az egésztől, mint általában
mindentől.
A srácoknak bár soha nem mondtuk ki nyíltan az egy hét
alatt, ami eltelt az első csókunk óta, de sejtették, hogy van köztünk valami.
Nem ellenezték, nem pártolták. Mintha nem is tudnának róla, de éreztem, kezd
derengeni nekik.
- Louis nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. -
jegyeztem meg ismét csupán más szavakkal.
- Dehogynem, meg kell ismerkednetek. - felelte mosolyogva
Louis.
Megálltunk egy ajtó előtt, melyen a 471-es szám
díszelgett. Louis kedvesen rám mosolygott, majd benyitott. Épp annyi idő volt,
hogy egy mély levegőt vegyek.
Bent minden olyan üres volt, pár műszer a sarokban, két
fotel köztük egy asztal és persze a nagy ágy, amin egy fiú feküdt. Ezek szerint
Ő Liam. Haja rövidre volt vágva, szemei csukva voltak. Olyan sápadtnak tűnt,
éreztem, ahogy szépen lassan nyeli el a komor halál. Az angyalok megérzik, ha
valaki halálra van ítélve, lényegtelen, jó vagy rossz ember volt. És Liam-nél
ezt éreztem. De jó jelenlét társul mellé, ami boldoggá tett. Legalább a Mennybe
fog kerülni, nem pedig a Pokolba. Velünk jó élete lesz, vigyázni fogunk
szeretteire, és segíteni fogjuk továbblépésüket. Ennek én is részese leszek, ha
addig meglesz a Colnációm. Remélhetőleg hamarosan megkapom a jelet.
- Alszik. - suttogta Louis alig hallgatóan.
Én csak bólintottam, nem mertem megszólalni, féltem, hogy
felkel.
- Megkérdezek egy dokit, hogy van. Megvársz itt vagy
jössz? - kérdezte halovány mosollyal.
A fejemben egy őrült terv kezdett megformálódni. Nem volt
kérdés, hogy megvalósítom, Angyal létemhez híven kényszer éreztem, így a
válaszom magától értetődő volt számomra.
- Maradok, itt várlak. - eresztettem meg egy mosolyt
felé.
Ő csak bólintott, majd nyomott egy puszit az arcomra, és
kiment. Na, most vagy sikerül vagy nem, de azt tanították a Képzőben így én is
képes vagyok segíteni, nem kell hozzá átesnem a Colnáción.
*Louis*
Meglepett, hogy Harry nem akar velem jönni, inkább marad
kettesben Liam-mel, de biztosan felelősséget érez iránta azok után, mennyit
szekálta Zayn és Niall. Megértettem, hogy inkább maradna, így kimentem a
szobából. Végigmentem a folyosón, de nem láttam egy orvos vagy nővért sem.
Viszont találtam egy automatát. Volt benne édesség, üdítő és kávé is. Sietősen
mentem vissza a szobába, hogy megkérdezzem Harry-t, kér-e valamit. Eldöntöttem,
hogy én iszok egy kávét, Liam-nek pedig hozok egy csokit, de Hazz ízléséről
fogalmam sem volt. Halkan nyomtam le a kilincset, nem akartam Liam-et
felkelteni. Még én is tudok lenni figyelmes, mostanában meglepően sokszor. Ha
így folytatom, számolnom kell a következményekkel, de nem tehetek róla, Harry
ezt váltja ki belőlem.
Résnyire bekukucskáltam, hogy Liam fent van-e. De tovább
nem nyitottam, olyat láttam, amitől teljesen lefagytam. Nem hittem a szememnek.
Tudom, hogy csúnya dolog, de leskelődtem.
Harry az alvó Liam előtt állt félmeztelen, és...és
szárnya volt. Hatalmas, hófehér szárnya volt. Ezt nem hiszem el. Angyal?
Komolyan angyal? Baszdki, ez az én formám! Kezeit Liam felé tette, és lehunyt
szemmel érzékelte gondolom az állapotát. Szomorúan nyitotta ki szemét, és maga
elé húzta egyik szárnyát. Egyik kezével megfogta egyik tollát, és szemét már
most fájdalmasan lehunyta. Amint erősen kirántotta, szinte nekem is végigfutott
a hátamon a hideg. Ez fájdalmas volt, én is átéreztem. Mi van? Már át is érzem
a fájdalmát?! Louis, valami nem stimmel veled!
A lehető legrosszabb helyről húzta ki, hacsak nincs a
környezetében valaki, aki tudja, mit kell ilyenkor tenni, egy darabig még nem
fog tudni repülni. Persze én tudom, mi gyógyítja, de nem leplezhetem le magam.
Jobb, ha Ő semmit nem sejt, majd begyógyul neki idővel.
Harry alaposan
végigmérte a véres végű tollat a kezében. Hófehér volt, és meseszép. Azonnal
oda akartam menni, és visszadugni azt a tollat, hisz véres volt a vége. Ekkor
esett le, hogy ez mit is jelent. Ezt tanultam a Képzőben. Egy Tiszta csak úgy
képes segíteni, míg még nem esett át a Colnáción, hogy egy tollát a
halálraítéltnek adja. De nem egy pihét, ami amúgy is kiesett volna, hanem egy
vérbeli tollat. Én is tudtam pontosan, éreztem, hogy Liam nemsoká meghal,
tudtam, a Mennybe jut, többet nem fogom látni. Harry is nyílván megérezte ezt,
így segít rajta, ami minden bizonnyal be is fog válni. Ezek szerint akkor Ő még
nem esett át a Colnációján különben nem így segítene, hanem egyszerűen egy
könnyet hullatna Liam-ért, amitől hipp-hopp meg is gyógyulna.
Mély levegőt vett, majd egy egyszerű mozdulattal Liam
mellkasára helyezte tollát. A srác mellkasa felemelkedett, és magába szívta a
tollat. Harry fájdalmasan felnyögött, fejét az ég felé fordította, homloka
ráncba szaladt. Enyhíteni akartam fájdalmát. Mi? Dehogy akartam! Élveztem, hogy
szenved, hisz Ő egy Tiszta. De én épp azért szerettem bele, mert tiszta, csak
azt nem tudtam, hogy ilyen módon, ennyire.
Harry a földre rogyott fájdalmában, szárnyait
leeresztette, amik így méltóságteljesen álltak hátán. Döbbenetes volt, hogy
képes segíteni tudva, ezzel neki okoznak fájdalmat. Ilyet még soha nem láttam.
Irigykedtem rá, hogy ilyenre képes, hogy ennyire tiszta. Micsoda? Dehogy
irigykedtem! Élveztem a fájdalmát, igen! De hiába tagadtam, beleszerettem, és
ez mindent megváltoztatott. Kötelességem lett volna feldobni Őt, vagy a
Mennyben, hogy száműzzék a Földre, vagy a Pokolban, hogy megöljék. De egyikre
sem voltam képes túlságosan szerettem ahhoz. Lassan rendeződött arckifejezése,
és légzése. Szárnya is kezdett visszahúzódni, így megfogta a mellette heverő
pólóját, hogy visszaveszi.
Halkan becsuktam az ajtót, mintha itt sem lettem volna.
Még mindig nem hittem a szememnek, komolyan egy Tisztába szerettem bele.
Ez...ez...baszdki!
*Harry*
Az idősek soha nem mondták, hogy ennyire fáj, ha valakin
segítek úgy, hogy még nem hívtak el Colnációra. Akkor lerendezhetem egy
könnyel, de most eleve a tollam kihúzása nagyon fájt, az meg egyenesen kín
volt, mikor Liam lelke magába szívta a tisztaság jelképét, ezzel meggyógyult.
De ez elmúlt, Liam pedig egészséges. Szárnyaim lassan húztam vissza, nem volt
erőm többre. Fáradtan fogtam meg a pólóm, és magamra vettem, mikor végre semmi
nem volt a hátamon, ami meggátolna ebben. A fájdalom átjárta testem, szinte
hasogatott még most is, de megérte. Liam tiszta lelke továbbra is a Földön
maradhat, és boldogan élheti tovább életét. Szinte éreztem a bőröm alatt a
szárnyamon a toll hiányát, de nem érdekelt. Majd lesz helyette új, de még egy
ilyen ember, mint Liam nem. Hisz mind mások, ahányan vannak, annyi féle lélek.
Felálltam, és próbáltam úgy tenni, mintha minden a
legnagyobb rendben lenne. Ekkor egy nővér nyitott be mögötte Louis-val, aki
látszólag próbálta megakadályozni, hogy bejöjjön. Sietősen kapta rám a
tekintetét, és kicsit mintha megkönnyebbült volna, majd elengedte a nővér
vállát, amit eddig húzott vissza. A hölgy Liam-hez lépett, majd megnézte a
papírját a kis asztalon a műszerek mellett.
- Ct-re kell vinnem. Holnap bejöhetnek hozzá, mára lejárt
a látogatási idő. - magyarázta halkan, Ő sem akarta felkelteni Liam-et.
Egyszerre bólintottunk, majd kivonultunk a kórteremből,
miközben a nővérke lekapcsolta Liam-et a gépekről. Louis megfogta a kezem, amit
még szoknom kellett, de már sétáltunk így. Megtaláltam a szerelmet, azt hittem,
nem fog ilyen hamar menni. De sikerült, és hálás voltam ezért. Csendesen telt
az utunk Louis kocsijában, Ő az útra koncentrált, én pedig azon gondolkoztam,
hogy elmondjam-e Anyának a dolgot. De végül úgy döntöttem, hogy igen, hisz Ő
talán még tud is segíteni.
Louis megállt a házunk előtt, már tudta hol lakunk, majd
egy csókot nyomott a számra, és kiszálltam. Megvárta, míg bemegyek, majd
hallottam, ahogy elhajt, amikor becsuktam az ajtót. Levettem a csípőm, és
elindultam megkeresni Anyát. A konyhában nem volt, így átmentem a nappaliba, és
ott volt a kanapén. Éppen valami műsort nézett. Tudtam, hogy már itthon lesz,
hisz már késő délután volt, ráadásul pénteken.
- Anya! Van rám egy kis időd? - ültem le mellé lassan, és
félve néztem rá.
Muszáj volt tudnia, és különben is szükségem volt a
véleményére, hogy jót tettem vagy rosszat.
- Persze Kincsem! - fordult felém bíztatóan, miután
kikapcsolta a TV-t.
Mély levegőt vettem, majd belekezdtem.
- Ma megismerkedtem azzal a sráccal, akinek a helyén
ülök. Rákos, és már nem volt sok neki hátra. Mikor magamra maradtam vele, neki
adtam egy tollam, hogy meggyógyuljon. Nagyon nagy butaságot csináltam? -
kérdeztem félve.
Anya szeme lepetten kerekedett ki, majd középen felhúzta
a szemöldökét, így szomorúan nézett rám, féltett.
- Kincsem... - csóválta meg a fejét anyai féltéssel. -
Nem segíthetsz mindenkin egy tolladdal, aki kórházban van. Szólhattál volna, ha
tényleg olyan jó ember volt, majd én meggyógyítom. Az nem jár veszélyekkel.
Mutasd a szárnyad! - mondta határozottan hirtelen.
Nem tudtam, miféle veszélye lehet ennek, de eleget tettem
kérésének. Levettem a pólóm, hogy ne szakadjon szét, majd óvatosan kitártam
szárnyaim ügyelve, ne verjek le semmit. Anya egyből észrevette, honnan húztam
ki a tollam, és vizsgálni kezdte a sebet.
- Édesem, ilyet nem szabad csinálni. Tudom, hogy
elmondták a Képzőben, hogy Te így tudsz gyógyítani, de azt soha nem tanítják,
hogy honnan kell kihúzni a tollat. A lehető legrosszabb helyről húztad ki. -
magyarázta aggodalmasan, miközben méregette a sebet. Lepetten húztam fel a
szemem. Most kárt tettem a szárnyamba? Én azt hittem, visszanő.
- Mi? Miért? - kérdeztem idegesen.
- Innen kell kihúzni. - mutatott a szárnyam tövére. -
Persze itt is használ a gyógyítandó emberen, ebből a szempontból nem lényeg. De
így nem tudsz repülni úgy egy hónapig, amíg vissza nem nő a tollad. - hajtotta
le a fejét szomorúan.
- M-most akkor nem tudok repülni? Nem tudod
meggyógyítani? - hebegtem ijedten.
Teljesen letaglóztam. Nekem erről senki nem szólt. Ha ezt
tudom, nem onnan tépek ki tollat. Oké, itt nem mintha annyira szükségem lenne a
repülésre, de akkor is kiakasztott, hogy nem tudnék felszállni egy nyamvadt
toll miatt, amit a szárnyam végéből téptem ki.
- Sajnos könnycseppel nem lehet, mint általában, de van
olyan keverék, ami felgyorsítja a folyamatot. A gond csak az, hogy a recept a
Sötéteknél van a legutolsó háború óta. Sajnálom Kincsem, meg kell várnod, míg
visszanő. Amúgy sincs szükséged most a szárnyaidra. - húzta el a száját
sajnálkozva.
Aprót bólintottam. Nehezen, de tudomásul vettem, hogy
mostantól végleg a Földhöz vagyok kötve. Amúgy sincs most szükségem a
szárnyaimra. Talán most végre úgy lehetek Louis-val, hogy majdnem ember vagyok,
mint Ő.
5. fejezet.
Szombat volt, én pedig vadul készülődtem a szobámban,
próbáltam összekapni magam még jobban. Még soha nem Bowlingoztam, de a
srácokkal ma oda megyünk. Fogalmam sem volt, hogyan fog menni, de utána néztem
a neten. Tuti, borzalmas leszek. Anya nem volt itthon, vissza kellett mennie a
Mennybe, visszahívták. Azt mondta, holnap este már itthon lesz, szóval biztos
nem olyan nagy dolog. Gemma ma este szórakozni megy a barátaival, akikkel
megismerkedett.
- Gem, elmentem, érezd jól magad! - mentem be a szobájába
a nyitott ajtón.
Mostanában gyakran hívtam így, de tetszett neki. Már
egészen megszokta.
- Te is Harry! - mosolygott rám, majd nyomott egy puszit
az arcomra.
Lebaktattam a lépcsőn. Leugrottam az utolsó három
lépcsőfokról, és meghallotta a halk dudálást, ami azt jelentette, megjött értem
Louis. Felkaptam a cipőm, a jacket-em, és az értékes dolgaim, majd kirohantam.
Megláttam a fekete terepjárót a ház előtt, aminek egyből bevágódtam az
anyósülésére.
- Szia. - mosolyogtam rá.
- Szia. - hajolt hozzám, és ajándékozott meg egy puszival
ajkaimra.
Kezeit enyémbe kulcsolta a combomon, miután elindult, és
megfelelő sebességbe kapcsolt. Összeszedtük Zayn-t és Niall-t, és immáron az
autóból szálltunk ki a Bowling szalon előtt. Csodásan volt kivilágítva, fényei
az égbe szöktek. Alig vártam, hogy végre kipróbáljam ezt a játékot. A net
alapján igazán izgalmas.
Bementünk. Mindenfele emberek nyüzsögtek, átvettem
izgalmuk. Követtem a srácokat, Ők már ismerték itt a járást. Louis ismét
megfogta a kezem. Megálltunk egy nagy pult előtt, ami mögött cipők hada
sorakozott. Mindenkinek meg kellett adnia a lábméretét, és kaptunk cipőt.
- Még soha nem Bowlingoztál? - kérdezte Louis miközben a
cipőnk húztuk magunkra.
- Nem. - mosolyogtam rá.
- Gondoltam. - motyogta halkan maga elé, miközben
felállt.
Erre lepetten néztem fel rá. Louis tegnap óta annyira
furcsa, és az én megérzéseim nem nagyon szoktak csalni. Semmit nem értettem, de
gondoltam, nem ellenem irányul. Elfoglaltunk egy pályát, és két csapatra
oszlottunk. Természetesen én Louis-val voltam. Leültünk az asztalhoz, mikor egy
lány jött hozzánk, szerintem a pincér, és letett elénk három poharat, amiben valami
barnás folyadék csordogált és egy üdítőt. Lepetten néztem a poharamra. Louis
kapta az üdítőt, amit nem nagyon értettem.
- Ki kért piát? - nézett ránk kérdőn Zayn.
Akkor ezek szerint ez alkohol? Miért? Én még soha nem
ittam alkoholt, de megértettem, hogy Louis miért kapott üdítőt. Rengeteg lélek
kerül hozzánk ittas vezetés miatt, megnyugtatott a tudat, hogy Louis nem lesz
köztük.
- Én voltam. Ma felhívott Liam Anyja. Képzeljétek, a rák
kezd felszívódni! Meggyógyul! - örvendezett Niall.
Zayn álla szó szerint leesett, majd örömében a szöszi
nyakába ugrott. Louis csak elégedetten mosolygott, nem mondhatnám nagyon
lepettnek, én pedig lehajtott fejjel sunyítottam. Koccintottunk, majd Niall és
Zayn egyből lehúzta a pohár tartalmát. Én félve nézegettem a kétes színű
folyadékot az alján.
- Gyerünk Harry, idd meg! - nevetett rám Niall.
Én csak nagyot nyeltem, és továbbra is nézegettem a
poharam tartalmát. Ezzel most vajon bűnt fogok elkövetni?
- Soha nem ittál még alkoholt? - kérdezte mellettem
Louis, és kíváncsian várta a válaszom.
- Nem. - feleltem egyszerűen, mire Zayn és Niall szem
lepetten kerekedett rám, Louis pedig elégedetten elmosolyodott, amolyan
"tudtam" módon. Mi van vele? Miért tesz fel nekem ilyen kérdéseket?
Gondolataim zavartak voltak, így gyorsan lehúztam a pohár tartalmát. Marta a
torkom, ahogy végigcsúszott az erős folyadék. Köhögni kezdtem, kellett valami,
amivel leöblítsem, így megragadtam Louis üdítőjét, és beleittam. Mind a hárman
nevettek ezen, majd mikor már rendben voltam, én is elmosolyodtam.
- Rendben vagy? - mosolygott rám félve Louis.
Határozottan bólintottam, mire Ő is vigyorogni kezdett.
Elkezdtünk játszani. A srácok nagyon ügyesek voltak, egyszerűnek tűnt, ahogy Ők
csinálták. Ügyesen fogták a golyót, és indultak neki, de én nem tudtam, ezt
hogyan kell. Tőlünk Louis gurított először, aztán jöttem én, de fogalmam sem
volt, mit kéne csinálnom. Megálltam a golyók előtt, és nézegettem, melyiket
kéne elvenni. Louis mellém állt, és figyelt. Úgy döntöttem, a fehéret
választom, hű maradok önmagamhoz. Louis motyogott valamit erre, de nem
értettem. Kérdőn néztem rá, mire csak megrázta a fejét, és elmosolyodott.
- Hogyan kell? - kérdeztem felé fordulva.
- Gyere, megmutatom! - mosolygott rám aranyosan.
A pálya széléhez mentünk, és megmutatta, hogyan kell
fogni a golyót, mivel eddig elég ügyetlenül tartottam. Szorosan mögém állt,
kezét végigfuttatta karomon lefelé, amitől kirázott a hideg. Megfogta a csuklóm,
és a fülemhez hajolva kezdett magyarázni. Lehelte csiklandozta bőröm, amitől
ismét végigfutott rajtam a hidegrázás. Louis bármikor képes volt ezt kicsikarni
belőlem. Elgurítottuk a golyót, és csodák csodájára két bábu maradt csak állva.
Örömömben felé fordultam, és szorosan megöleltem. Nevetve ölelt vissza. Sokan
néztek minket, de senki nem szólt egy szót sem. Nem értettem, mi ilyen érdekes
rajtunk. Soha nem értettem, miért néznek meg minket annyira.
***
Boldogan ültem Louis kocsijában. Zayn-t és Niall-t már
kirakta otthon, most én jöttem. Megállt a házunk előtt, én pedig kíváncsian
néztem fel a sötét épületre. Sehol nem égett a villany, pedig még nem volt
olyan késő, csupán 11. Ezek szerin Gemma még nincs itthon. Nem akartam egyedül
maradni, utáltam egyedül lenni. Kérdőn meredtem Louis-ra, majd végül kinyögtem:
- Nem jössz be? - kérdeztem félve.
- Oké. - felelte gonosz vigyorral, aminek jelentésére nem
is próbáltam meg indokot keresni.
Befordult a bejáróra, majd kiszálltunk a kocsiból.
Mellettem jött felfele az apróbb lépcsőkön az ajtóhoz, majd a kulcsommal
bementünk. Intettem, hogy vegye le a cipőjét, így Ő is levette, majd
megmutattam neki a házat.
- Minden fehér. - nevette el magát, és fejcsóválva nézett
fel rám.
Én csak szégyenlősen elmosolyodtam. Ő nem értheti a
jelentését, de ez jobb is így. Addig jó, amíg nem tudja meg, mi vagyok. Akkor
hitetlenkedve rohanna el, és hagyna magamra. Talán még elmegyógyintézetbe is
küldene. Hisz az emberek ilyenek. Aminek nem értik az okát, nem tudják a
keletkezését, azt számkivetettként kezelik.
Végül megálltunk az én szobámba, ami szintén fehér volt,
de ez a homályos fényben inkább látszott sárgásnak.
- Hol van a családod? - kérdezte zavartan.
- Anya elutazott, Gemma pedig szórakozóhelyre ment. -
magyaráztam neki egyszerűen.
Ő csak bólintott, majd közelebb hajolt hozzám, és
megcsókolt. Imádtam, mikor nyelve az enyémmel táncol. Olyan szenvedélyesen,
szeretettel végzik dolgukat. Akaratosan húzott magához, majd hátra tolt, így a
falnak ütköztem. Elölről erősen simult hozzám tökéletes teste. Hevesen
csókolóztunk, minden másodpercét élveztem. A hajába túrtam, már tudtam irányítani
a testem nagyjából csók közben. Louis határozott mozdulattal lerántotta rólam a
pólóm. Lepetten néztem a szemébe ezt látva, de Ő csak huncutul mosolygott, majd
a sajátját is lekapta. Tökéletesen ki volt dolgozva felsőteste, de én sem
panaszkodtam. Láttam, ahogy végigmér, majd közelebb hajolt hozzám. Ezúttal nem
csókolt meg, hanem oldalra döntötte a fejem. Ezt nem értettem, de
engedelmeskedtem neki. A nyakam vette kezelésbe. Mennyei érzés volt, ilyet még
soha nem tapasztaltam. Szívogatta a nyakam, és harapdálta. Egy két helyen
szerintem még a vérem is kiserkent, de ez is tetszett. Ott még erősebben
megszívta bőröm. Halkan nyögdécseltem karjaiban, amit mosolyokkal díjazott.
Erősen megszorítottam tincseit jelezve, ez jól esik, majd kezeim levezettem
hátára. De ujjaim megakadtak valamin a lapockájánál. Elidőztem ott, és
próbáltam rájönni, mi is tapintok most, de ez elég nehéz volt kényeztetése
mellett. Olyan ismerős volt, mégis szokatlan. Egy-egy csillag volt a két
lapockáján. Mintha hegek lennének. A szemem kipattant a felismeréstől. Nem! Az
nem lehet! Louis nem!
Ijedten toltam el magamtól, és néztem a szemébe.
Elégedettség tükröződött benne, majd felhúzta a térdét, és sípcsontjától
kihúzott valamit. Lepetten figyeltem, mi az. A gyenge fényben megcsillant az éles
penge, amitől nagyot nyeltem, és mindenem remegni kezdett. Elkapta a torkom,
majd hozzá nyomta a kést. Elégedetten nézett a szemembe. Ettől a szívem ezer
darabra tört. Én szerettem Őt, de Ő csak meg akart ölni azért, aki vagyok. Csak
azt tudnám, honnan jött rá.
- L-Louis...mi-mit csinálsz? - kérdeztem remegő hangon.
- Muszáj megölnöm téged. - magyarázta halkan, miközben
végig a szemembe nézett. Szemeimbe könnyek gyűltek, és nem a félelemtől. Kész
voltam meghalni, de a tudat, hogy az Ő kezei által még nagyobb fájdalmat
okozott. Én bíztam benne, szerettem, erre hátba támad. Szemei lepetten
kerekedtek ki, ahogy meglátta könnyeimet, és kicsit oldalra döntötte fejét. Nem
értettem semmit, nem értettem az okát.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert ellenségek vagyunk. Te Tiszta vagy, meg kell,
öljelek. - jelentette ki egyszerűen.
Ekkor esett le minden. A megvilágosodás szomorúság
képében ült ki arcomra. Ahogy Tisztának nevezett, rájöttem, Ő Sötét Angyal.
Kötelessége megölni, valóban, de belőle soha nem néztem volna ki, hogy képes
lenne engem bántani, hisz védett eddig.
Megijedtem, nem akartam meghalni. Kitártam szárnyaim, és
ellöktem magamtól, mire hátraesett, futni kezdtem az ablak felé, de rájöttem,
butaság, hisz nem tudok repülni. Még nem nőtt ki a tollam. Az a nyavalyás toll.
Egyetlen egy miatt fogok meghalni. Ijedten estem előre, mikor valami meglökött
hátulról. Sikerült megtartani egyensúlyom, így hátam a falnak vetettem, magam
előtt védelmezőn összefontam szárnyaim, és vártam, hogy meghalok. Csak abban reménykedtem,
hogy a családom nem fogja bántani, és nem fog fájni. Kinéztem tollaim fölött.
Louis közeledett felém hatalmas fekete szárnyakkal. Annyira gyönyörű volt
számomra még így is.
- Miért nem repülsz el? Liam-nél rossz tollad húztad ki,
igaz? Nem nőtt még vissza! - mondta elégedett hangsúllyal.
Kihullott egy könnycseppem. Igaza volt. Akkor itt látott
meg. Mély levegőt vettem, ha már meg fog ölni, legalább méltóságteljesen halok
meg. Kitártam szárnyaim, majd hátam mögé húztam őket. Ettől a cselekedetemtől
érdeklődve oldalra döntötte a fejét. Ez nem az én Louis-m volt, aki előttem
állt gonosz volt, egy cseppnyi jóság sem lakozott benne.
- Rendben ölj meg, aztán menj innen! Menj vissza az
Alvilágba, dicsekedj el, hogy megöltél egy Angyalt, akit előtte kihasználtál,
és összetörted a szívét! Szerettelek, azért jöttem ide, hogy szerelmet
találjak. Megtaláltam, de Te hátba támadtál! Tessék, itt vagyok! Ölj meg, nem
fogok ellenkezni, de legalább nézz a szemembe közbe, hogy lássam, mennyire
boldog vagy ettől. - kiabáltam rá mérgesen.
Már a második könnycseppem csordult ki, de nem érdekelt.
Mérges voltam Louis-ra, hogy ezt tette velem. Minden csak azért volt, hogy egy
Angyallal kevesebb legyen a világon. Ha ez ennyit jelent neki, hát tessék.
Közelebb jött hozzám, és megállt előttem. A keze a késsel lendült, én pedig
azért sem hunytam le a szemem, végig az Ő kékségébe meredtem. Hirtelen
megcsillant benne valami, amit nem tudtam értelmezni, majd a kés kicsúszott a
kezéből, és a padóra hullott. Zavartan nézett rám, ahogy én is Őrá ettől a
cselekedetétől. Sietősen tapasztotta ajkait enyémekre, amit már tényleg nem
értettem, de most csak élveztem a pillanat hevét. Ha már meg kell halnom,
legalább előtte még utoljára átélhetem ezt. Ajkai mennyei mámorral bírtak annak
ellenére, mennyire sötét a lelke.
Lassan eltávolodott, és homlokát az enyémnek döntötte.
Alig pár centi volt köztünk. Semmit nem értettem, egy cselekedete sem volt
tiszta. Mindent összezavart.
- Annyira sajnálom. É-én nem tudnálak bántani, csupán
egyszerűen erre lettem nevelve, én gonosz vagyok. Nem tudok megbecsülni egy
olyan tisztaságot, mint Te. Szeretlek Harry! Tényleg. Szeretlek! - motyogta
halkan az ajkaimra.
Szemeit lehunyta, éreztem rajta a szomorúságot. Szám
lepetten pattant ki ettől. Talán butaság volt, talán életem legnagyobb hibáját
követtem el, talán elvakított a szerelem, de hittem neki. Hittem minden egyes
sajnálattal kimondott szavának, elhittem, hogy szeret. És ez boldogsággal
töltött el egészen a csontomig. Lágyan nyúltam arcához, szárnyaim övéihez
érintettem. Éreztem, ahogy feketesége kicsit beszürkíti tollaimat, de nem
érdekelt. Lepetten emelte rám tekintetét ettől.
- Szeretlek. - feleltem neki halkan.
Szája kipattant ezt hallva, majd megcsókolt. Szárnyaink
magunk köré fonódtak, egy nagy burkot képezve ezzel a világ ellen. Csak mi
léteztünk ketten. Fekete tollai körülölelték enyémeket, melyek tökéletes
ellentétjei voltak. Ebben a pillanatban két lélek fonódott össze, melyek bár
teljesen különböznek, mégis egymásnak lettek teremtve. Sötét és Tiszta többé
már nem ellenség, többé már nem gyilkolják egymást...sokkal inkább szeretők.
6. fejezet.
Egymással szembe feküdtünk az ágyamon. Egyik kezem a
fejem alatt pihent, ahogy neki is, a másik összekulcsolt ujjaink melegét
élvezte. Louis szomorkásan mosolygott rám, tudtam, hogy neki is pontosan azok
járnak a fejében, amik nekem is. Szárnyunk ki volt engedve, mögöttünk terült
el, illetve lógott le az ágyról.
- Megnézhetem a tollad? - kérdezte óvatosan.
Elmosolyodtam, és bólintottam. Felültem az ágyon, majd az
orra elé tartottam a szárnyam. Elnevette magát, felült, és óvatosan hófehér
szárnyamhoz ért. Csodálattal húzta végig rajta párszor a kezét, amitől a szívem
szinte ki akart robbanni a helyéről. Annyira tökéletes volt az egész. Fehér
szárnyaim simogatja, miközben én az Ő feketeségét csodálom a háta mögött.
- Annyira puha. - motyogta halkan, majd óvatosan
elengedte, így érintésétől elernyedt szárnyam az ölébe hullt. Nem volt kedvem
elvenni onnan, hisz így ismét hozzáért. Mennyei érzés volt, ahogy simogatta
tollaimat. Szeretettel töltött el. Igazából még soha senki nem ért a
szárnyamhoz így. Mindig csak a vizsgálatok miatt nyúltak hozzá, sohasem
szeretetből.
Louis szomorúan lehajtotta a fejét, majd szégyenkezve
sóhajtott egyet, és sietősen visszahúzta szárnyait, így azok eltűntek. Csak a
két csillag maradt meg. Lepetten figyeltem ezt, én még szívesen gyönyörködtem
volna feketeségében. Még soha nem láttam olyan szép szárnyakat, mint neki.
- Louis... ? - hebegtem zavartan, nem tudtam
megfogalmazni a gondolataimat.
Szomorúan nézett fel rám, tudtam, megértette.
- Csúnyán mutat az én csapzott, fekete szárnyam, a Te
ártatlan, fehéred mellett. - eresztett meg egy szomorkás mosolyt.
Láttam, szomorú volt. Nem tudtam, hogy ez azért van-e,
mert érezte a köztünk lévő különbséget, vagy, mert bántotta, hogy Ő Sötét.
Viszont a szeme egyértelműen arról árulkodott, hogy szeretne megjavulni. Az
arcához nyúltam, így azt tenyerembe fektette, miközben tovább simogatta
tollaim.
- Nekem tetszik a szárnyad. Tökéletes. Még soha nem
láttam ilyet. - mosolyogtam szeretetteljesen. Kérdőn nézett fel rám, láttam a
szemében a szeretet, de egyben zavart is volt ettől.
- Komolyan? - kérdezte halkan.
Válaszul csak határozottan bólintottam. Szélesen
elmosolyodott, majd kitárta a szárnyit, aztán méltóságteljesen leengedte a háta
mögé. Tökéletes volt, ahogy minden rajta.
Ismét lenézett a szárnyamra, és óvatosan a végigsimította
a hiányzó tollam helyét. Fájt, nem mondom, hogy nem, hisz egy nagy seb
éktelenkedett a helyén, bár eltakarta a többi tollam. Viszont Louis érintése
nem tudott nagy fájdalmat okozni.
- Sajnálom, tudom, hogy fáj. - de Ő azért észrevette,
hogy nem volt kellemes érintése.
- Neked is tépték már ki tollad? - kérdeztem érdeklődve.
Annyi kérdés fogalmazódott meg a fejemben, amit fel
akartam tenni neki, és tudtam, van időnk ezeket megbeszélni.
- Ha tudnád mennyit... - jegyezte meg halkabban, mire
érdeklődve felhúztam a szemöldököm.
- Várj! Segítek! - jelentette ki határozottan, majd a
nadrágjában kezdett matatni. - Kell itt lennie...remélem, eltettem. - motyogta
halkan, miközben a zsebeiben turkált. - Jaj, tudom már, hova tettem! - nevetett
fel, majd kivette a telefonját a zsebéből.
Ugyanolyan telefonja volt, mint nekem, csupán fekete. A
tokja is ugyanilyen színű volt rajta. Érdeklődve figyeltem, ugyan mit keres
ennyire. Lepattintotta a tokját. Ekkor láttam meg, hogy a műanyag és a telefon
között el van rejtve egy apró tasak. Kivette a tasakot, majd oldalra tette a
telefonját. Ismét a szárnyamra terelődött a figyelme.
- Ez kicsit csípni fog, de elmúlik hamar. - mosolygott
rám bíztatóan, mire én csak bólintottam.
Tudtam, hogy mi ez. Erről beszélt Anya, a keverék, aminek
receptjét a Sötétek ellopták tőlünk. Louis ismeri ezt a keveréket. Mondta, hogy
gyakran tépték ki a szárnyát, biztos ezért hord magánál mindig egy kis
zacskóban gyógymódot.
Kivett belőle egy csipetnyit. Mindenféle növény volt
összetörve, nem is tudtam megállapítani pontosan, mi van benne. Félretolta
tollaim, és a sebbe dörzsölte.
Felüvöltöttem a fájdalomtól, hisz tulajdonképpen most a
húsom dörzsölte, és tényleg nagyon csípett ez az anyag. Előre görnyedtem, és
próbáltam nem koncentrálni a fájdalomra. Légzésem sebessé vált. Csípett akár
egy méreg. Ekkor ugrott be, hogy tulajdonképpen most akár meg is mérgezhetett
volna, én megbíztam benne. De csak nem tesz ilyet, nemde?!
- Sajnálom, mindjárt elmúlik. Annyira sajnálom, Hazz. -
mondogatta bíztatóan.
És igaza lett, a fájdalom enyhült, a légzésem lassult.
Elvette kezét, és felemelte a szárnyam. Tudtam, nem valami könnyű, így
segítettem neki, és arra irányítottam, ahova akarja, miközben immáron a szemébe
néztem. Nyomott a már egyáltalán nem fájó sebre egy lágy csókot, amitől ajkaim
között rés keletkezett. Annyira gyengéd volt, annyi szeretet lakozott benne.
- Tudod, én is most vagyok először szerelmes éltemben. -
mosolyodott el szeretetteljesen.
Felmerült bennem egy újabb kérdés, amit muszáj volt
feltennem. Olyan szépen fejezte ki magát: "éltemben". Tuti, nem
nagyon öreg, de kb mennyi?
- Hány éves vagy? - kérdeztem óvatosan.
- Nem akarod tudni. - nevette el magát. Lepetten húztam
fel a szemöldököm.
- De! Nem nevetlek ki! - bíztattam, mire elnevette magát,
és megforgatta szemeit.
- Nyáron töltöttem a 102-őt. - nevette el magát kínosan,
és még a tarkóját is megdörzsölte.
A szemem lepetten kerekedett ki. Idősebb, mint Anya.
Ez...ezt nem hiszem el. Az állam szó szerit leesett, szám eltátottam. Nem volt
olyan idős ez tény, de mégis...
- Jól van már, még nem vagyok vén tata! - nevette el
magát látva reakcióm. - Te?
Ezek után megmerjem mondani neki, én hány éves vagyok?!
Kicsit furcsán hangzana, nemde? Viszont hazudni úgysem tudok, hisz Angyal
vagyok, így nincs más választásom.
- Most lettem nagykorú, 17 vagyok. - feleltem, és
szerintem el is pirultam.
Most rajta volt a sor, hogy meglepődjön. De Ő nem úgy
reagált, mint én, csupán hangosan kezdett nevetni.
- Basszus, Te még nagyon fiatal vagy! Sok mindent kell
még megtanulnod a Colnációig. - nevette.
Félve lehajtottam a fejem. Akkor ezek szerint még sokat
kell várnom a jelig, hogy elhívtak. De Louis olyan bölcsen beszélt, hogy
felmerült bennem ismét egy kérdés.
- Te már átestél rajta? - kérdeztem félve.
- Igen. 29 voltam. - magyarázta mosolyogva.
Lepetten húztam fel a szemöldököm. A Képzőben nem tanultunk
a Sötétekről csupán a védekezésről ellenük, hisz minket már arra neveltek, hogy
a következő támadásnál harcolunk.
- A-akkor Te most Őrangyal vagy? - kérdeztem zavartan.
Nem tudtam, mivé válnak Ők a Colnáción. Hangosan felnevetett, szemei alatt a
bőr ettől összeráncosodott.
- Harry, nálunk nincsenek őrangyalok. A Colnáció nálunk
azt jelenti, hogy...hogy...mindegy. - csóválta meg a fejét, majd tekintetét
oldalra vezette valahova a köztünk lévő takaróra. Szomorúvá vált a tekintete,
szinte máshol járt. Elmerült gondolataiban. Nem tudtam, miért hallgatott el
így. Mit jelent náluk a Colnáció? Ennyire rossz lenne? Biztos azért nem mondja
el, mert én Jó Angyal vagyok.
- Lou! - hajoltam közelebb hozzá, és megfogtam a kezét. -
Mondd el! - kértem ártatlan hangon.
Ő csak rám nézett, a szemében bánat és fájdalom ült. A
Sötétek olyan szomorúak. Biztosan rengeteg teher nyomja a vállukat...legalábbis
Louis-nak biztos, több Sötét Angyallal pedig még nem találkoztam. Nagyot
sóhajtott, majd végig a szemembe nézve belekezdett.
- Nálunk azt jelenti a Colnáció, hogy szabadon ölhetsz
embert...és Tiszta Angyalt. Előtte csak úgy tudunk ölni, mint ahogy Te
gyógyítani, kell hozzá egy tollam. - magyarázta halkan.
A szemem ijedten kerekedett ki, kezeim megremegtek övén.
Ő most tulajdonképpen bármikor megölhetne, hisz erre nevelték, erre képezték
ki, erre kapott felhatalmazást a Colnáción. És még hány ilyen Angyal van a
világon...?!
- Ö-öltél már életedben? - kérdeztem meg remegő hangon.
Ő válaszul csak lesütötte tekintetét, és bólintott.
Szégyellte magát ez egyértelműen látszott, én mégis haragudtam rá. Bár
megbánta, ez akkor se mentség.
- Hányat? - kérdezte komolyan.
- 395 embert. - felelte alig hallhatóan, mintha félne,
hogy más is meghallja.
Talán attól félt, hogy én meghallottam. De hallottam, és
nem lettem boldog. De azt tudtam, a Sötétek azért ölnek, mert az adott embert
várják az Alvilágban, mivel valami olyan megbocsájthatatlan dolgot tett. Szóval
ilyen szempontból Ők is jót cselekszenek, ez a dolguk. De a válasza másról is árulkodott.
- És hány Angyalt? - hangom még mindig kemény volt.
Tudtam, hogy háború nélkül is ölnek, ha összeakadnak egy
Fehér Angyallal. Nem kell ahhoz harcolni. Meglátják, kinyírják, ennyi.
- H-harry én... - akart belekezdeni, de durván
félbeszakítottam.
- Hány Angyalt öltél meg Louis? - kérdeztem ingerülten.
Ez egyáltalán nem vall rám, de muszáj volt tudnom. A
szerelmem a fajtám ősellensége. Tudnom kellett, hányat ölt meg a barátaim, a
környezetem vagy egyszerűen csak a fajtám tagjai közül. Hisz olyan sokan tűnnek el közülünk
egyfolytában.
- 32-őt. - felelte suttogva.
A szemem lepetten kerekedett ki, kezeim elrántottam az
övéről. 32 az nagyon sok. Azt vártam, azt felei, egyet netán kettőt, de nem.
Engem is ugyanannyi lenne megölnie, mint Őket. Védelmezőn kitártam szárnyam,
ami így másfél méteres magasságban meredezett fölöttem. Szomorúan nézett fel
rám.
- Harry én... - hebegte zavartan.
Féltem tőle, mérges voltam rá. Lehet hozzám közel álló
Angyalokat ölt. Eszembe jutott, milyen volt a Mennyben, és ingerülten kezdtem
beszélni.
- Anya mindig mondta, hogy ne repüljek messzire, de én
soha nem tartottam be. Imádtam a felhők között szárnyalni, játszadozni. Ha
velem akadsz össze akkor, ott, engem is hidegvérrel megölsz? - akadtam ki.
Sietősen kapta fel rám a tekintetét, és előrébb dőlt,
hogy csak pár centi legyen köztünk. Láttam a szemében a szeretet, a megbánást.
- Soha nem lennélek képes bántani. Ha neked fáj, olyan,
mintha kínoznának. Lehet, ellenségek vagyunk, és nem kellett volna beléd
szeretnem, de nem bánom. Egy pillanatot nem bánok a veled töltött időből, végre
megtaláltam a társam. Lehet, olyanok vagyunk, mint víz és a tűz, de ezt csak mi
tudjuk. Senki másra nem tartozik, hogy mik vagyunk, és harcolnunk kéne. -
mondta halkan.
A szívem hevesebben kezdett dobogni szavaira. Szárnyaim
leengedtem, nem érezem fenyegetést. Bíztam Louis-ban és igaza volt. Csak mi
tudjuk, hogy mik vagyunk, senkinek semmi köze hozzá. Nem fogják nekünk
megmondani, hogy gyilkoljuk egymást, ez egy idióta régi szokás. De már látom,
minden alaptalan, hisz Louis nem gonosz annak ellenére, milyen színű a
szárnya...bár a többi Sötétet nem tudom.
- Hiszek neked! Te nem vagy rossz. - mondtam, miközben én
is közelebb hajoltam hozzá.
Ajkaink összeértek, de nem mélyítettük el, ez így volt
tökéletes számunkra. Egymásnak lettünk teremtve ez nem is kérdés, de ilyen
szempontból elég gonosz a Teremtő. Egy Fehér és egy Sötét Angyalt jelöl ki
egymásnak, akiknek kapcsolatából tuti, gond lesz. Hacsak, nincs valami célja
velük...
Eltávolodtam, majd kérdőn néztem rá.
- Velem maradsz este? - kérdeztem óvatosan, és el is
pirultam.
Először meglepődött, majd hevesen bólogatni kezdett.
7. fejezet.
A szekrény előtt álltam, szárnyaim kitárva. Póló nélkül
terveztem aludni, alsóban, ahogy Louis is, mivel még gyönyörködni akartunk a
másik szárnyában. Eldöntöttem, hogy én is meg fogom fogni az Ő szárnyát.
Annyira kíváncsi voltam, milyen lehet a tapintása. Biztos selymes.
Ő most éppen a fürdőszobában volt, én pedig a szekrény
előtt álltam. Lépteket hallottam, gondoltam, mindjárt kijön Louis. Aztán
ajtónyitódást hallottam. Éppen meg akartam fordulni, hogy gyönyörködhessek
csodás alakjában, mikor egy éles hang szelte ketté a békés csendet.
- Harry, vigyázz! - kiabálta egy ismerős női hang.
Ijedten pördültem meg, ahogy Louis is. Gemma kitárta
szárnyait, és villámgyorsan Louis-ra vetette magát. Erősen hátralökte
szárnyaival, így szerelmem a földre zuhant, előttem. Gemma mérgesen, közeledett
Louis felé, majd tűsarkú csízmájának hegyes sarkát a srác torkára nyomta, így Ő
nem tudott mozdulni, különben légcsövébe nyomódott a hegyes ruhadarab.
- Menj innen Sötét, és soha ne gyere vissza, vagy
megöllek! - sziszegte nővérem mérgesen.
- Gemma, ne! - rontottam nővéremnek, és próbáltam
lerángatni Louis-ról, de nem engedte.
- Harry, majdnem megölt, és észre sem vetted. Még jó, hogy
hazaértem. - mondta nekem Gemma, de szemét Louis-on tartotta, aki már köhögni
kezdett cipője alatt.
Ijedten löktem hátra nővéremet, aki teljesen ledöbbent
ezt észlelve. Felhúzott szemöldökkel figyelte, ahogy leguggolok Louis mellé,
majd felhúzom, és védelmezőn állok elé.
- Ő soha nem bántana! Szeretem! - mondtam idegesen.
Szavaimtól Louis megfogta a derekam, míg Gemma lepetten
hőkölt hátra. Szeme zavartan kerekedett ki, nem hitt nekem. Nem csodálom, ha
pár hónappal ezelőtt azt mondják nekem, hogy az ősellenségembe fogok
beleszeretni visszafordíthatatlan módon, valószínűleg körbenevetem.
- Mit mondtál? - kérdezte ledöbbenve.
- Szeretem Louis-t! Ő nem gonosz. - álltam ki mellettünk.
- Honnan vagy ebben ennyire biztos, Harry? Még ha Ő nem
is akar megölni, egy óvatlan pillanatban a társai leégetik a szárnyad, és
szépen lassan elvágják a torkod. - kiabál rám mérgesen Gemma.
Nagyot nyeltem a mondata alapján. Tudtam, hogy ha rám
támadna két Sötét Angyal úgysem én jönnék ki belőle jól. Repülni még nem tudok...vagyis
elméletileg holnap már tudok, hála Louis keverékének.
- Előbb ölném meg a fajtársaimat, ha bántani próbálnák
Harry-t. - karolta át a derekam Louis és mellém állt. Gemma hitetlenkedve,
undorodva nézett rá, és szinte szemével lyukat égetett fekete szárnyába.
- Louis annak ellenére, hogy Sötét, jó Angyal.
Meggyógyította a szárnyam. - érveltem ismét kettőnk mellett.
Gemma szeme lepetten kerekedett ki, és tekintete a
szárnyamra tévedt. El is felejtettem, hogy Ő nem is tud erről.
- Miért, mi volt a baja a szárnyadnak?
- Rossz helyről téptem ki tollat gyógyításnál. -
rántottam meg a vállam.
- Hogy mit csináltál? Harry! Leköltözünk a Földre, és
egyből butaságokat csinálsz! Nem szóltál, hogy nem tudsz repülni, nem mondtad
el, hogy szerelmes vagy! És ha tényleg megtámadnak, hogyan repülsz el, hmm?
Arról nem is beszélve, hogy vakon keresel szerelmet. Fogadok, hogy az emberek
furcsán néznek rátok, ha nyilvánosan vagytok együtt. Soha nem gondolkoztál még
el azon, hogy ez miért van? Azért, mert még fiatal vagy, és nem tudod, hogy nem
ez a normális kapcsolatkép. Egy pár nem azonos neműekből áll! Lány és fiú
alkotja, nem fiú és fiú! Ez még emberek között sem elfogadott igazán, nemhogy
ősellenség Angyalok között.
A szemembe csalódottság költözött, középen felhúztam a
szemöldököm. Ábrázatom szomorú lett. Persze, hogy észrevettem az emberek
tekintetét, de nem tudtam, hogy ezért van. Nem tudtam, hogy ez nem normális.
Nem tudtam, hogy ez elítélt dolog. Én csak...mentem a szívem után. Louis
pontosan érezte mellettem, hogy ezzel most elbizonytalanodtam mindenbe, így
erősebben szorította derekam. Védelmező karjai most meg tudtak fojtani. Úgy
éreztem túl erősen tart, túl erősen szorít.
Gyorsan bújtam ki Louis karjai közül, két lépéssel
távolabb álltam tőle, és hitetlenkedve néztem rá. Ő tudta, végig tudta, hogy én
nem vagyok tisztában ezzel, és kihasználta. De mérhetetlenül szerettem, és így
még nagyobb fájdalommal járt, mikor megláttam, hitetlenkedő szemeit, melyek
engem pásztáztak.
- Hazz... - hebegte halkan, engem figyelve.
- Tudtad, hogy ez nem normális... - csóváltam meg a fejem
csalódottan.
- Igen, de senki nem szólt értünk! Egy rossz szóval nem
illettek minket soha. - érvelt, és ebben igaza volt.
Lehajtottam a fejem, át kellett gondolnom mindent. Lehet,
azt kéne kérnem, hogy menjen haza, hogy távozzon most, de képtelen voltam
kimondani a szavakat. Szerettem túlságosan is. Lehet ez túl gyors, nem tudom.
Én semmit nem tudok, milyennek kéne lennie egy kapcsolatnak, mit nem kéne
tennem. És ez kiakasztott.
Louis pontosan látta hezitálásomat, és az okával is
tisztában volt. Fél szememmel egyfolytában Őt figyeltem, így pontosan láttam,
ahogy mérgesen néz Nővéremre.
- Louis, szeretném, ha elmennél, és többé nem szeretnélek
Harry közelében meglátni. - mondta Gemma határozottan.
Szemem kikerekedett, szemöldököm lepetten húztam fel,
ahogy ezt hallva rákaptam a tekintetem. Mióta dönti el Ő, hogy én hogyan
alakítom az életem?
- De én viszont szeretném! - jelentettem ki határozottan,
és egy lépéssel közelebb mentem a sráchoz, hogy össze tudjam kulcsolni
ujjainkat. Ezt látva széles mosolyt villantott, szinte éreztem, ahogy a
hatalmas kő leesik a szívéről.
- Mit csináltál az Öcsémmel? - akadt ki Gemma, és könnyes
szemekkel rontott Louis-nak, de nem bántotta, csupán erősen a mellkasára ütött,
ami meg sem kottyant neki.
Louis szeme elérzékenyült, lágyan fogta meg a lány apró
kezeit, hogy megnyugtassa, így elengedte mancsom.
- Szeretem Harry-t. - mondta Louis egészen halkan neki,
amitől halványan elmosolyogtam.
Jól esett ezt hallani, sokat jelentett. Kiálltunk egymás
mellett, és ez egyben le is döbbentett, és boldoggá is tett. Azt hittem, Louis
magamra fog hagyni a bonyodalmakban, hisz Sötét. De mellettem maradt, kiállt
kettőnkért. Tényleg szeret!
- Ha miattad baja esik az Öcsémnek, megöllek! - mondta
határozottan Gemma, de a szemében elfogadást láttam.
- Ha miattam baja esik, könyörögni fogok, hogy ölj meg. -
felelte komolyan Louis.
Lepetten kaptam oda a tekintetem, szám szétpattant.
Komolyan ilyenre lenne képes miattam? Ezt én sem akarhatom. Nem akartam, hogy
meghaljon. De Gemma tetszését elnyerte ezzel, így gondoltam, csak azért mondta,
hogy Nővéremnél bevágódjon. Ez megnyugtatott. Gemma komolyan bólintott, majd távolabb
állt, és visszahúzta szárnyait. Még szerencse, hogy trikó volt rajta,
máskülönben szétszakadt volna felsője. Végig minket pásztázott, miközben kiment
a szobából. Az ajtót nem csukta be, gondoltam, hallani akarja, ha valami gond
van, de úgysem lesz, így én becsuktam utána.
Louis megkönnyebbülten felsóhajtott, majd elnevette
magát. Az ágyhoz ment, ahol hamar egymással szembe feküdtünk. Nem volt kötünk
feszültség, mintha mi sem történt volna, de egy dolog csak nem hagyott
nyugodni.
- Ugye, az utolsó mondatodat csak Gemma kedvéért mondtad?
- kérdeztem reménykedve.
Kicsit gondolkodott, majd haloványan elmosolyodott, és
megrázta a fejét. Szemem lepetten kerekedett ki, nem hittem el, hogy ilyenre
képes lenne miattam.
- Halál komolyan mondtam. Nem bírnám ki a tudatot, hogy
miattam esett bajod. Nem fogok ellenkezni a Nővérednek, most sem tettem. Ha
annyi rosszat láttál volna, mint én, megértenéd. Csak akkor tudtam felfogni,
mennyi szörnyűség volt körülöttem, mikor megláttalak téged ártatlan Angyalként.
- magyarázta lehunyt szemekkel.
Tudtam, ha nagyon akarta volna, könnyűszerrel ellökhette
volna Gemma-t, de nem tette. Azzal is tisztában voltam valamilyen szinten,
mennyi gonoszság volt az életében, de nem bírtam felfogni, hogy képes lenne
meghalni, hisz még csak alig múlt 100. De nem akartam tovább erről beszélni,
ilyen dolgok úgysem történnek meg. Kiűztem a fejemből a rosszat, majd hozzá
bújtam. Mellkasába temettem arcom, magamba szívtam édes illatát. Szárnyunk
behúztuk, elrejtettük a világ elől. Védelmezőn átkarolta a hátam, és hajamba
hajtotta fejét. Tökéletes helyen voltam, ennél többre nem is vágytam.
7. fejezet.
Szombat volt, imádtam ezt a napot. Tegnap meglátogattuk
Liam-et a kórházban. Már találkoztunk, már ismert, és Ő boldog volt látva kapcsolatunk
Loui-val. Szerelmem el volt ájulva, hogy meggyógyítottam Liam-et. Elmondása
szerint irigyelte tőlem, hogy én gyógyítani tudok és nem ölni. Tudtam, nem
szerette, hogy gonosz, hogy Ő rossz képességeket kapott, és így lett nevelve,
de azt hiszem, mellettem rengeteget javult. Anya tudott rólam és Louis-ról,
megengedte, hogy ma nála aludjak. Gemma kicsit ellenezte a dolgot, de mivel
Anya nem tud arról, kicsoda Louis, így nem mondhatta, hogy maradjak itthon. Így
aztán, a szívem a torkomban dobogott, mikor meghallottam a dudálást a ház elől.
Gyors puszit nyomtam Anya és Gemma arcára, majd felkapva a cuccom, kirohantam a
házból. Beszálltam Louis mellé a kocsiba.
- Szia. - köszöntött mosolyogva, és egy lágy csókot
nyomott ajkaimra.
- Szia. - feleltem hangom keresve a csók után, pedig ez
még semmi nem volt.
Elindult hozzá. Még soha nem jártam nála, majd most
meglátom, hol lakik. Tudtam, hogy valahol felénk, hisz erre szokott hazajönni,
és engem is elhoz, illetve visz a suliba. Úgy 5 perc után megálltunk egy
tipikus, londoni lakás előtt. Kiszálltunk, majd bementünk. Louis udvariasan
előre engedett, majd becsukta mögöttünk az ajtót. Körbenéztem az előszobában.
Rend volt, nem néztem volna ki belőle ezt. Bevezetett a konyhába, melyet csak
egy lépcső választott el a nappalitól, de nagyon tágas volt minden. Szerintem
itt volt egy fal valamikor, ami elválasztotta a két helyiséget. Azt vártam,
hogy mindjárt megjelenik az Anyukája vagy akárkije feje, és megkérdezi, én ki
vagyok, de ez nem következett be.
- Hol van a családod? - kérdeztem, miközben körbe
vezetett.
- Egyedül élek. Nálunk nincs akkora kötődés, mint
nálatok. Van Anyám és Apám, de bár ne lennének. Nem vagyok büszke rájuk. - mondta sietősen, és itt le is szándékozta
zárni a témát, mikor megmutatta, hol a fürdőszoba, de kíváncsi voltam, és úgy
gondoltam, van olyan szoros a kapcsolatunk, hogy ezt meg tudjuk beszélni.
- Miért? - kérdeztem zavartan.
- Nem akarok róla beszélni, oké? - mondta visszafogott
hangon, mert igen, tudott volna kiabálni.
Csak bólintottam, hogy megértettem, mikor megálltunk a
szobájában. Felkapcsolta a villanyt, hogy szét tudjak nézni, hisz már
besötétedett. Egyáltalán nem volt rendetlenség, sőt kimondott tisztaság volt. A
bútorok feketék voltak, míg a falak vörösek. Tipikus. Rá vall, mint nálunk a
fehér. Elmosolyodtam ezen.
- Tetszik a lakásod. - mondtam felé fordulva.
Elmosolyodott, és közelebb állt hozzám. Kezét tarkómra
simította, amiből már tudtam, mi következik, és epedezve vártam. Ajkait lágyan
tapasztotta enyémre. Egyből elmélyítette csókunk, hisz hagytam neki. Nyelvünk
édes táncba kezdett, soha nem tudtam megszokni a csókja által keltett
érzéseket.
Kis idő után egyre hevesebb lett nyelvünk mámoros tánca,
majd hirtelen erősen lökött hátra. Hátam a falnak ütközött, amitől felnyögtem,
de nem hagyott időt a fájdalmammal törődni, újra csókolni kezdett. Bal kézzel
jobb combom alá nyúlt, és felemelte, így beférkőzött lábaim közé. Másik kézzel
lassan kezdte kigombolni sötétkék ingem, miközben egyre hevesebben csókolt. A
szívem száguldott, nehezen tudtam magam a földön tartani, erősen koncentráltam,
hogy szárnyaim ne nőjenek ki, de nem jött össze. Hátam előrébb lökődött, ahogy
szárnyam bőröm és a fal közé férkőzött. Körbeöleltem Louis-t, aki ezt érezve
elmosolyodott, majd Ő is kitárta szárnyait. Ismét burkot képeztünk a világ
ellen, csak ketten voltunk a mi saját világunkban, ahol nem számítottunk
ellenségeknek, ahol nem volt lényeg szárnyunk színe.
Fél kézzel az utolsó gombot is kibújtatta a kis lyukon,
így ingem felfedte felsőtestem. Elvált ajkaimtól, majd erősen nyakamra tapadt.
Szívta, harapta, csókolta. Durvasága ellenére, kimondottan élveztem. Tudtam,
nem tudja visszafogni magát, Ő ilyen természeténél és származásánál fogva, de
nekem tetszett. Valahogy vágyat éreztem, az ismeretlen megismerésére. Soha nem
akartam, hogy abbahagyja, azt akartam, hogy adjon és adjon.
Kéjesen felnyögtem, mikor erőteljesebben megharapta
kulcscsontom. De Ő nem adott többet, hirtelen lökte hátra magát kitárt
szárnyakkal, kicsit repült, így a szoba másik falához simult. Ijedten nézett
rám. De nem a szemem pásztázta, sokkal inkább a nyakam és a mellkasom mérte
végig. Lepetten néztem le, és ujjaim is végigvezettem a terülteken. Bőrömet
fájdalmas harapás és szívásnyomok tarkították, amiktől elszörnyedtem, de aztán
rájöttem, nem érdekel, mivel az élvezet, ami közben ért, sokkal többet
jelentett.
- Sajnálom, elveszettem a fejem. Nehéz kontrollálni magam
melletted. Többet nem fordul elő ismét, ígérem. - hebegte zavartan.
Kezeit a falhoz préselte, úgy tartotta ott magát, mintha
félne tőlem. Lepetten lökte el magam, és hozzá mentem. Látványosan végigbámult,
miközben ajkait megnyalta, majd lenézett a földre. Megálltam közel hozzá, alig
volt testünk között pár centi, éreztem bőre melegét.
- És ha én azt akarom, hogy csináld még? - kérdeztem
halkan, arcomra pír szökött.
Lepetten nézett fel rám, szárnyát kicsit lejjebb engedte.
Nem hitt szavaimnak, láttam a szemébe. Ő szörnyetegnek tekintette saját magát,
de én el akartam hitetni vele, hogy nem az. A szíve mélyén Ő is egy Jó Angyal,
különben nem lenne itt most velem.
- Komolyan élvezted? - kérdezte halkan.
Én csak félénken bólintottam, majd hozzá hajoltam, és
ajkaim övéire nyomtam. Olyan erő költözött belém, amely arra késztetett, legyek
olyan, mint Ő. Vágytam arra a csöppnyi rosszaságra, ami benne lakozott, és néha
talán sikertelenül is próbálta elnyomni az Én kedvemért. Elhajoltam tőle,
megszakítva csókunk, de éppen csak milliméterekre távolodtam el. Ajkaira
leheltem szavakat.
- Hogy is csináltad? - költői kérdésnek szántam, és erre
mosolyomból rájött, így nem felelt.
Tűrte, ahogy ajkaim nyakára tapasztom, és lágyan kezdem
csókolgatni bőrét. Óvatosan kezdtem el felfele húzni pólóját, mely már szét
volt szakadva hátán szárnyától. Az én ingem is cafatokban lógott, de az most
nem érdekelt. Nem tudtam róla lecibálni, Angyalokat nem egyszerű vetkőztetni,
így gyorsabb megoldást választottam. Kettétéptem pólóját, az anyag hangosan
reccsent, majd a földre hullt közénk. Louis lepetten nyögött fel ezt látva,
tudtam kegyetlenül tetszett neki.
Eltolt magától, és komolyan nézett a szemembe. Várakozva
pillantottam fel rá, vágyat éreztem, de hogy pontosan mire, azt nem tudom.
Hevesen megfogta az arcom, és magához rántott egy erőteljes csókra. Vad volt,
gyors, akaratos és szenvedélyes. Éreztem ezekből visszafordíthatatlan egyveleg
lesz, mégsem éreztem hibának, amit teszünk. Azt sem tudom, mit teszünk most
pontosan. Csókolózunk legfőképpen...de annál kicsit több. Akkor mi ez? Ilyenről
nem tanultunk a Képzőben, pedig csodás óra lett volna. Bár kétlem, hogy
megértettem volna az anyagrészt, ha nincs mellettem Louis, hogy megtapasztaljam
vele.
Hevesen lökött le, én pedig ijedten tártam ki a szárnyam,
hogy kevés csapással egyenesbe hozom magam, de hamar megéreztem a puha ágyat
hátam alatt. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel, mikor Louis elkezdett fölém
mászni. Lassan letolta rólam a kigombolt ingem, majd oldalra dobta valahova.
Most nem volt heves, de nagyon is vágyakozó. Szemét végiglegeltette
felsőtestemen, de én is alaposan emlékezetembe véstem napbarnított bőrének
minden egyes szegletét. Ott folytatta, ahol abbahagyta. Ajkait kulcscsontomra
tapasztotta, miközben észrevétlenül kezdte kikapcsolni övem. Fel sem tűnt
volna, ha nem ér közben péniszemhez. Lepetten kerekedett ki a szemem erre. Olyan
erős vágy söpört végig a testemen, melyet még soha nem éreztem. Erről az Öregek
egy szót sem szóltak, pedig órákig hallgattuk Gemma-val a történetüket nap,
mint nap, mikor kicsik voltunk. Ijedten támaszkodtam a könyökömre, így
feltoltam magam. Louis kérdőn nézett fel a szemembe.
- M-mi történik velem? - kérdeztem idegesen.
A vágy erősödött, ahogy végignéztem Louis-on, nem akart
elmúlni. Nem tudtam, mi van velem. Még soha nem éreztem ilyet. A nadrágom
hirtelen szűkebb lett, akartam Louis-t, vágytam többre tőle.
Hallva zavarom szeretetteljesen elmosolyodott.
- El is felejtettem, hogy ártatlan vagy. - mosolygott
rám, miközben fölém mászott.
Fejem mellett megtámaszkodott, térdét csípőm két oldalán
nyugtatta. Hátradőltem, így fölém hajolt, és édesen mosolygott rám.
- Semmit nem tanítottak neked a vágyról, a szexről, igaz?
- kérdezte vigyorral az arcán.
Hallottam már ezt a kifejezést, de nem tudtam, mit takar.
Pirult arccal megráztam a fejem. - Persze minek is mondták volna el, mikor ott
a Sekolia. - nem értettem, hogy jön ehhez a gyermekvállalás nehézsége. - Az
Angyaloknál a Sekolia jelenti a gyermek születését, de a Földön az emberek ezt
sokkal élvezetesebben csinálják. Csak 100-ból egyszer lesz belőle gyermek,
köztünk ez kizárt az azonos nemünk miatt. - mosolygott rám huncutul.
Remegős sóhaj hagyta el a szám. Szavai meg is rémítettek,
és vágytam is rájuk. Vágytam, hogy megmutassa, vágytam a szexre. Ajkait
fülemhez érintette, és kéjes hangsúllyal belesuttogott.
- Köztünk ezt nem szexnek fogják hívni, az érzelemmentes.
Mi szeretkezni fogunk. - suttogta.
Lehelete csiklandozta bőröm, kirázott szavaitól a hideg. Hátam
aljába jóleső bizsergés költözött, mikor ismét nyakam bőrére tapadt, ami piros
volt az iménti szívásoktól, harapásoktól. Érezhetően visszafogta magát, lágy
puszikkal haladt lefelé nyakamtól egészen a hasam aljáig. Ahogy egyre lejjebb
ért, egyre jobban remegtem. Ajkam belsejét harapdáltam, jól esett, amit tesz,
féltem, hogy hangot adok tetszésemnek, nem tudtam, ez normális-e. Kicsatolt
övemnek hála le tudta húzni nadrágom, amit meg is tett, majd a magáét is
ledobta. Teste tökéletes volt, fekete szárnyai vonzották magukhoz tekintetem.
Nem akartam, hogy behúzza, látni akartam tökéletességét. Óvatosan szorította
meg férfiasságom alsón keresztül, amitől felnyögtem. Még soha senki nem ért
hozzám ott, nem tudtam, hogy boxerem ennyire szűk is tud lenni. Elmosolyodott,
majd felmászott hozzám, és felhúzott lábaim közé fészkelte magát. Kék szemei
vággyal csillogtak, vágyakozva nyalta meg ajkait, majd nyakamra tapadt. Ismét
szívni kezdte, bár kétlem, hogy volt még tiszta rész a bőröm azon területein.
De Ő biztosan talált, így azt kényeztette.
Egyszer erősen nekem lökte csípőjét, amitől olyan helyen
érintkeztünk, amit legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Kéjesen felnyögtem,
nem bírtam tovább magamba tartani. Látszólag Louis-nak tetszett élvezetem
hangja, így nem is akartam. Lágy csókokkal hintette be állam vonalát, míg
fülemhez nem ért.
- Le kéne állnunk. - suttogta halkan, miközben ismét
hozzám dörzsölte ágyékát.
Szavai megrémítettek, karjaim akaratosan fontam nyaka
köré, közelebb húzva magamhoz. Így legalább volt kibe kapaszkodnom.
- Ne! - leheltem reszelősen.
Nem ismertem magamra, Louis teljesen elvette az eszem.
Többet akartam, még jobban érezni Őt. Nyomott egy csókot a fülem mögötti kis
részre, amitől kirázott a hideg, és erősen kapaszkodtam hátba.
- Muszáj. Nem fojtathatom, vagy fájni fog neked. -
motyogta kicsit mélyebb hangon.
A hangja is, de az meg pláne megcáfolta mondatait, mikor
ismét nekem nyomta csípőjét. Nem akarom, hogy abbahagyja, nem értettem, hogyan
képes fájni egy olyan élvezetes dolog, mint ez.
- Nem érdekel! Vágyom erre, vágyom rád. - leheltem alig
hallhatóan.
Fülig pirultam, de Ő sietősen hajolt el tőlem. Fölöttem
tartotta magát, csípőjét is a lehető legtávolabb tartotta enyémtől, ahogy
támaszkodott fölöttem. Komoly lett, de nem nagyon hajolt el. Úgy 5 centi
lehetett köztünk. Kezeim erőtlenül csúsztak le nyakáról, mellettem landoltak a
takarón. Szomorúan néztem rá.
- Te ezt nem érted Harry! Ha folytatjuk, nem fogok tudni
leállni. A saját élvezetem miatt fogok neked fájdalmat okozni, és ebbe bele
fogok őrülni. Tudod, hogy nem élem túl ép ésszel, ha miattam esik bajod, ezt
pedig én okoznám. - magyarázta halkan.
Szemeit hosszú időre lehunyta, nem értettem semmit.
Hogyan tudna nekem fájdalmat okozni? De nem is érdekelt akkor ez. Képes voltam
bevállalni azt a fájdalmat érte. Annyi jót adott nekem, ami tényleg óriási
dolog, hisz Ő Sötét. Összeszedtem gondolataimat, majd kezem arcára simítottam,
így ismét rám nézett.
- Élvezed, ha nekem fáj? - kérdeztem egészen halkan.
- Igen. - bólintott mellé bűnbánón, de egyből ki is
javította magát. - Vagyis nem! - rázta hevesen a fejét, így kezem ismét
lecsúszott bőréről, és a mellkasomra hullott.
Pontosan tudtam, hogyan érti. A teste élvezné, az agya
ellenkezne érte. Nem vagyok járatos ebben a dologban, igazából azt sem tudom,
mi lesz ebből, de Louis-ért bármit bevállalnék.
- Csináld! - mondtam neki halkan.
Zavartan nézett fel rám, és hevesen megrázta a fejét.
- Tudom, hogy akarod. Csináld! - szólta rá
határozottabban.
Szemei kikerekedtek határozottságom láttán, majd elmosolyodott,
és megcsókolt. Élveztem csókunk, de lassan kezdtem többre vágyni. És Louis meg
is adta nekem. Ismét lecsókolt minden egyes centit a nyakamtól egészen a hasam
aljáig, majd huncut mosollyal nézett fel, és lehúzta rólam az utolsó
ruhadarabom. Legszívesebben visszarántottam volna, és elrohantam volna, de
tudtam, mindjárt megint minden olyan vággyal-teli lesz, mint eddig volt.
Szorosan lehunytam a szemem, hátha akkor nem érzem magam olyan kínosan, de így
meg tudatlanságom zavart. Arra gondoltam, vajon milyen fejet vághat Louis?
Engem még soha senki nem látott meztelenül...talán Anya kicsi koromban, de
amióta az eszem tudom, szégyenlős voltam.
Éreztem, ahogy férfiasságom meredezik, szégyelltem magam
érte. Aztán megéreztem Louis meleg tenyerét és ujjait köré fonódni, amitől
kipattant a szemem. Lenéztem rá, de egyből el is kaptam a tekintetem, mikor
megláttam, hogy már Ő is meztelen. Felkuncogott ezen, majd párszor mozdított
kezén fel-le. Felhúzott ülésbe, én pedig kínosan ügyeltem rá, hogy csakis az
arcát nézzem. Viszont Ő cseppet sem volt szégyenlős, vágyakozva mért végig,
amitől még jobban elpirultam. Közelebb
húzott magához, így a combja közepére kényszerültem ülni. Lepetten kerekedett
ki a szemem, hisz ilyet soha nem képzeltem.
Louis komolyan a szemembe nézett, alig voltunk pár
centire.
- Tudnod kell, hogy Fehér Angyal lévén ezt neked nem
lenne szabad. Felhozhatják ellened, hogy megrontott egy Sötét, elvette
szűziességed. Ártatlannak kéne maradnod, de ezzel elveszem ártatlanságod. Még
megállhatunk. - mondta komolyan, mintha a Tanács előtt sorolná fel a jogaimat.
Átgondoltam szavait, és kicsit elszörnyedtem. Komolyan bűnt
követnénk el ekkora élvezettel? Pedig szerintem ezt mindenkinek joga van
megtapasztalnia társával. Eddig ártatlan, szűz voltam, de ez meg fog változni.
Nem hátrálok meg, nem tudja meg senki.
- Nem érdekel! Csináld! - mondtam neki komolyan, mire
elmosolyodott, és lágy puszit lehelt ajkaimra.
- Először kellemetlen lesz, ha fáj, harapj meg bárhol.
Érted? - kérdezte komolyan, mire csak bólintottam.
Tudtam, hogy nem fogom megharapni akármennyire is fáj, de
erről neki nem kellett tudnia. Ujjait
lágyan végigvezette gerincemen, miközben megcsókolt. Élveztem csókunk, szabadnak
éreztem magam, nem voltam kötve a származásomhoz, szárnyaim is remegtek
érintésétől. Aztán lágyan a fenekembe vezette egy ujját.
Szaggatottan, hangosan fújtam ki a levegőt, miközben
lepetten távolodtam el, és néztem rá. Komolyan? Sajnálkozva pillantott vissza
rám. Bátorítóan elmosolyodott, majd ismét megcsókolt. Hirtelen még egy ujja
csatlakozott hozzá, amitől eredeti tervem ellenére, hogy nem harapok, most
mégis alsóajkába mélyesztettem fogaim. És erősen megszorítottam. Felnyögött fájdalmában,
ezét gyorsan el is engedtem. A vállának hajlatába döntöttem homlokom. Éreztem,
ahogy szárnyai lágyan simogatják enyémet, hogy megnyugodjak. Leheltem egy lágy
csókot a nyakára, hogy tudja, semmi gond. Ezt érezve kihúzta belőlem ujjait,
mire lepetten néztem fel rá. Egyáltalán nem volt vészes, nem értem, miért félt
ettől annyira. De mikor sajnálkozó pillantással a hátamra döntött, rájöttem,
ennek itt még nincs vége.
Kérdőn nézett rám, de én nem hátráltam meg, határozottan
bólintottam. A térdhajlatom alá nyúlt, és felhúzta őket, majd terpeszbe
helyezte. Lábaim közé férkőzött, és fölém mászott. Lehelt egy lágy csókot a
homlokomra, majd férfiasságát belém vezette teljesen. A fájdalom kettéhasított.
Nem mertem megmozdulni, nem mertem hangot kiadni, nem mertem semmit sem
csinálni. A szemeim üvegessé váltak, csak meredtem magam elé, Louis szemébe. Szemöldököm
középen felhúztam, lélegzetvételem felgyorsult. Hirtelen mindent megértettem,
miért mondta, hogy fájni fog. Soha nem éreztem még ekkora fájdalmat, igazából
még soha nem éreztem fájdalmat igazán, ezért alacsony volt a küszöböm.
- Sajnálom, mindjárt elmúlik. - mondta sajnálkozva.
Ő figyelmeztetett, én nem hallgattam rá, de végig az járt
a fejembe, hogy jobb lesz. Mindjárt jobb lesz, és onnantól kezdve nem fogom
megbánni. Szemébe fájdalom lakozott, majd fél kézzel lágyan letörölte...a
könnycseppem?! Komolyan? Sírok? Szánalmasnak éreztem magam, nem bírom ki a
fájdalmat. Határozottan bólintottam, hogy folytassa nyugodtan. Fájt, nem
érdekelt. Nem leszek gyenge, hisz Ő élvezi. Válaszul Ő is bólintott, majd
egészen lassan kezdett ki-be mozogni. A fájdalom nem múlt el ettől, de nem
mutattam. Legalábbis remélem, hogy nem mutattam. Aztán valami megváltozott.
Hirtelen elmúlt a fájdalom, hirtelen valami egészem más vette át a helyét, amit
legegyszerűbben az élvezettel tudnék leírni. Halkan felnyögtem, és karjaim
Louis nyaka köré fontam. Elmosolyodott, és gyorsítani kezdett. Tagadhatatlanul
élveztem, és ez minden eddigi kellemetlenséget elűzött. Élvezetem egyértelműen megnyilvánult
férfiasságomon, és nyögéseimen is. Louis-ból néha-néha morgások törtek elő.
Szárnyam erőtlenül hevert, egy részén rajta feküdtem, de nem érdekelt. Louis
élvezettel kitárta övéit fölöttünk, gyönyörködtem a csodás fekete tollakban.
Soha nem tudtam betelni a látvánnyal. Azokban a percekben semmiért nem
aggódtam, semmi nem érdekelt. Csak Louis-ra koncentráltam és heves
csókcsatánkra.
- L-Louis! - nyögdécseltem halkan.
Elmosolyodott, és lágy puszikkal hintette be nyakam. Nem
kellett több, olyan mámor kerített hatalmába, mely még soha. A Mennyben sincs
ennél szebb. Még soha nem éreztem akkora elégedettséget, mint abban a
pillanatban, mikor élvezetem jele a hasamra került. Louis lágy csókot lehelt az
ajkamra, majd kicsúszott belőlem, és kitárt szárnyakkal követett az eufórikus
világunkba. Az a hely csak a kettőnké volt, ahol nincsenek szabályok, nincsenek
kötöttségek.
8. fejezet.
*Louis*
Boldog voltam, pontosan 50 napja lettem szerelmes, mikor
a mosdóban megláttam azt az ártatlan srácot, ahogy félelemmel néz le Zayn-re és
Niall-re. Gyökerestül megváltoztatta az életem. Azt hiszem...megjavultam tőle.
De ez cseppet sem zavart. Még csak 102 voltam, de már most úgy éreztem, a világ
súlya nyomja a vállam, annyi rossz történ velem. A folytonos harcok, összecsapások,
gyilkolások. El sem tudom mondani, hányszor mostam a tollam, mert csurom vér
volt, hányszor nyomtam sebeimbe a keveréket, mely égetően húzta össze bőröm.
Meg akartam halni, nem tetszett ez az élet, de erre lettem nevelve, nem tudok
változni....gondoltam, míg össze nem akadtam Vele. Szombat volt, azon
gondolkoztam, hova kéne ma mennünk Harry-vel. Talán ma csak kajálni megyünk a
kedvenc gyorskajáldánkba, holnap pedig megmutatom neki a fürdőt. Fogadok, még
soha nem volt aquaparkban. Már elterveztem mindent, mikor leültem a
konyhaszigethez egy pohár narancslével. Olyan átlagosnak éreztem magam, csak
egy srác, akinek semmi sincs a hátán. Pedig volt. A két csillag most is
megmutatta, ki vagyok, mivel kell együtt élnem.
Eldöntöttem, hogy összekapom magam, és 5 fele elmegyek
Hary-hez. Irigyeltem a családját, olyan boldogok voltak. Édesanyja elfogadta
kapcsolatunk, kedves volt velem, még azt is megengedte, hogy tegezzem. Nem
tudja, ki vagyok...vagyis inkább mi vagyok, de ez jól van így. Gemma mindig
alaposan végigmér, félti Öccsét, ezt maximálisan meg is értem, de felesleges
volt aggodalma, vigyáztam Harry-re. Nem hagytam, hogy baja essen.
5-kor pontosan a házuk előtt álltam, nem szóltam előtte
Harry-nek, tudta, hogy ma jövök érte. Anne pedig mindig szívesen látott,
megszeretett. Boldog voltam, hogy befogadott, hisz nekem nem volt soha normális
családom. Persze van Anyám, akit nem érdeklek, ezért élek egyedül itt. Van
bejelentett gyámom, de egyedül élek. Erről senkinek nem kell tudnia. Apám
pedig....Őt inkább hagyjuk. Nem vagyok büszke arra, kinek a fia lennék, pedig a
fajtámbeliek többségének álma egy olyan Apa, mint amilyet én kaptam.
Becsengettem, szinte azonnal nyílt is az ajtó.
- Louis! Nem tudod, hol lehet Harry? - kérdezte aggódva
Anne.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, miközben beljebb mentem.
A hófehér ajtó becsukódott mögöttem. Szerettem ide jönni, olyan volt, mintha a
Menny egy darabjába lennék.
- Nem. Eltűnt? - kérdeztem aggodalmasan.
- Reggel elment futni, és nem jött haza. Azóta,
körbenéztünk a környéken, hívtuk, de semmi. - magyarázta a hölgy, szemében az
aggodalom nedvessége csillogott.
Lefagytam, nem hittem el. Harry eltűnt. Próbáltam nem a
legrosszabbra gondolni, de sajnos nem nagyon ment most a pozitivitás. Gemma
jött felém a folyosón, és mérgesen lökött az ajtónak.
- Mit csináltál Harry-vel, Te szemét?! - kiabált rám
idegesen.
A szeme fájdalommal telt, potyogtak a könnyei. Tudta
nagyon jól, mi állhat az egész mögött, ahogy én is, de nem akartam elismerni
még magamnak sem.
- Elmondtad valakinek? - kiabált még hangosabban Gemma.
Anne ugyan próbálta nyugtatni, és értetlen fejet vágott, de nem használt.
- Nem! Vigyáztam rá! - akadtam ki én is, és lefejtettem
magamról Gemma szorító kezeit, majd ellöktem magam az ajtótól.
- Nem eléggé! Esküszöm, megöllek, még most menekülj
cseszd meg! - kiabált Gemma magából kikelve.
Tényleg meg akartam halni, Harry biztosan miattam tűnt
el. De honnan tudta meg bárki is, ki Ő? Nem értettem semmit. Mi rosszat
tettünk? Mi csak szerettük egymást!
- Kincsem, nyugodj meg, ne beszélj így! - szólt rá komolyan
Anne.
Azt hitte, lánya csak bűnbakot keres, nem tudta,
valójában mi folyik itt.
- Nem menekülök, ha tényleg miattam esett baja, ölj meg,
nem fogok harcolni! De előbb hadd próbáljam meg visszahozni Harry-t! - mondtam
neki normál hangon, a szemébe nézve.
Gemma ezzel nem tudott vitatkozni, mégis félt.
- Honnan tudjam, hogy nem így akarsz meglépni? - kérdezte
hitetlenkedve.
Anne többször is vette a levegőt, hogy közbeszól, és
megkérdezi, mi ez az egész, de jobbnak látta hagyni, hogy először elrendezzük
nézeteltéréseinket, aztán majd kérdezhet.
- Ha tényleg miattam esik baja, visszajövök hozzád, és
könyörögni fogok, hogy ölj meg. Szeretem, nem bírnék azzal a tudattal élni
tovább...az már végképp nem lenne élet. - éreztem, ahogy szemembe nedvesség
költözik, de nem hagytam elszabadulni. Még soha nem sírtam önszántamból.
Csaltam már elő könnyeket, hogy egy-két hazugságom hihető legyen, de színtiszta
érzelmektől még soha nem hullajtottam nedves cseppet.
Gemma hitt nekem, és távolabb állt, így Anne kérdőn furakodhatott
közénk. Semmit nem értett, szeme zavart és aggódó volt. Féltette fiát, amit
maximálisan megértettem, én sem aggódtam még úgy, mint akkor Harry-ért.
- Miről beszéltek? Mi ez az egész? Louis, Te is Angyal
vagy? - kérdezte Anne hisztérikusan, könnyfátyolba borult arccal.
A sok nedves csak megcsillant a fényben arcán. Féltettem
Harry-t, egy pillanatot sem akartam elvesztegetni, de muszáj volt egy-két
dolgot megosztanom velük, ha netán nem élném túl. Egy Sötét Angyal sem fogja
nekik utána elmondani.
- Ja, csak nem közülünk. - jegyezte meg mérgesen Gemma.
Anne szeme ijedten pásztázott végig, hitetlenkedve nézett
rám. Gondoltam, hogy így fog reagálni, fájt, hogy mindenki azt hiszi, rossz
vagyok.
- Igen, Sötét Angyal vagyok, de azért, mert fekete a
szárnyam színe, még lehetek szerelmes, nem? Harry sok mindenre megtanított,
tudtam, hogy Tiszta, Ő is tudta, hogy mi vagyok, és nem zavarta. Nem tudom, mi
történt vele, de ígérem, vissza fogom hozni, még ha én ott is maradok. -
mondtam lehajtott fejekkel.
Fél szemmel fellestem Anne-re, aki szemében szeretet
csillogott. Hozzám jött, és megölelt. Erre végképp nem számítottam, lepetten
húztam ki magam karjaiban.
- Te nem vagy rossz. Annak ellenére, mi vagy, örülök,
hogy ilyen társat talált a fiam. Kérlek, hozd vissza hozzánk. - sírt a
nyakamba.
Ekkor tört el nálam minden, amit eddig bent tartottam.
Szemrebbenés nélkül, magam elé meredve tűrtem, ahogy kihullik életem első,
valódi könnycseppje. Égette bőrömet, épp ahogy Anne könnyei égették nyakam.
Keserves érzés volt, rosszabb volt, mint eddig bármi a tehetetlenségem, de meg
fogom találni Harry-t.
Lassan eltoltam magamtól Anne-t, és komolyan a szemébe
néztem, de nem nagyon lehettem meggyőző, hisz az arcomon ott csillogott könnyem,
nyomait Anne egy apróbb mosollyal értelmezte.
- Itt kell hagynom valamit! Kérhetek egy tollat meg
papírt? - kérdeztem sietősen, mire bólintott, majd behúzott a nappaliban, és a
kezembe nyomta a kért dolgokat. Leültem a kanapéra, és körmölni kezdtem. Olyan
gyorsan írtam, ahogy csak tudtam, de egyben igyekeztem szépen is kerekíteni a
betűket, hogy el tudják olvasni.
"Összetörni, alaposan
összekeverni, majd 24 óráig érni hagyni: 1 medveszőlőlevél, 1 mályvavirág, 1
vörös-kínafa virág, 3 éretlen kutyabenge bogyó, 1 kankalingyökér, 2 vidrafű
virágja, 2 teáskanál ricinusolaj, 2 könnycsepp."
Átfutottam, mindent jól írtam-e, majd komolyan Anne
kezébe nyomtam a papírt.
- Ha Harry sérülésekkel jönne haza, és én már nem lennék,
ez a gyógyító keverék receptje, amit a fajtám ellopott, és amivel meggyógyítottam
Harry szárnyát is. Bármire jó, csak alaposan a sebbe kell dörzsölni.
Kicsit...oké, nagyon csíp, de használ, és elmúlik. Az Angyaloknak is joguk van
birtokolni a receptet. - mondtam.
Anne szeme elérzékenyült, és Gemma is szomorúan lehajtotta
a fejét.
- Köszönjük. - motyogta halkan Anne, mire csak
biccentettem, majd elindultam kifele.
Utáltam magam, hogy miattam esett baja Harry-nek, de
annyit segítettem, amennyit tudtam. Nem érdekelt, hogy lehet, én meghalok lent,
egy cél lebegett a szemem előtt: Harry-t kihozom onnan. Ha kell az életem árán
is. Én már sok rosszat megéltem, és tettem, megérdemlem a halált, de Ő nem szolgált
rá. Ő tiszta és ártatlan, én rontottam meg.
Ahogy az előszoba fele közeledtem, lekaptam a pólóm, majd
az ajtó előtt szabadjára engedtem sötét szárnyaim. Dúlt bennem a düh, tudtam,
hova tartok céltudatos léptekkel. Elrugaszkodtam a gerendától, ami a teraszt
alkotta náluk, sebesen repültem fölfele. Még soha nem voltam ennyire biztos a
célomba, mint akkor, mindig csak tengődtem. De most úgy éreztem, tartozok
valahova hála Harry-nek, de Őt most el akarják venni tőlem. Nyílegyenesen,
sebesen szeltem a felhőket felfelé. Zsebemből kivettem a telefonom, tudtam, mi
vár rám lent, sejtettem. Lepattintottam róla a tokot, amit el is ejtettem, így
lefele kezdett zuhanni. De nem érdekelt, nekem csak a kis tasak számított.
Bevettem a számba, és nyelvemmel zápfogaim külső részére csúsztattam felülre.
Itt senki nem fogja észrevenni, és nem veszik el tőlem.
Felhagytam a szárnycsapásokkal, fejjel a Föld felé
kezdtem zuhanni teljes sebességgel. Az erős szél tépte bőröm, irritálta szemem,
de nem érdekelt. Közeledtem a Föld fele, az adrenalin a fülembe dobogott. Nem
terveztem megállni, tudtam, mit csinálok. Szemrebbenés nélkül suhantam át a
földön, a feketeségen, majd megérkeztem az Alvilágba. Utáltam ezt a helyet,
amióta megtapasztaltam a szépséget és a jóságot.
*Harry*
- Engedjetek el! Mit akartok tőlem? - kiabáltam mérgesen,
mikor három férfi lefogott a park egy lakatlan részén.
Az egyik befogta a szám, majd a hasamra fordított. Nem
tudom pontosan, melyik, de valaki letépte rólam a fölsőm, miközben lefogtak.
- Ott a csillag! - hallottam meg egy mély hangot.
Ki akartam növeszteni szárnyam, és elrepülni innen,
elmenekülni, de valami szúrós szagú anyagot nyomtak orrom alá, amitől
végtagjaim elernyedtek nem tudtam irányítani őket. A világ elhomályosult
körülöttem, semmit nem érzékeltem a körülöttem zajló dolgokból.
***
A fejem sajgott, kemény volt a dolog, amin feküdtem.
Megmozgattam ujjaim, ekkor rájöttem, valószínűleg a föld szolgál fekhelyemül.
Kinyitottam szemeim, és homállyal találtam szembe magam. Rácsok voltak előttem,
mint egy börtönben. Felültem, értetlen néztem szét. Még elég kába voltam, de
arra már rájöttem, hogy tényleg egy börtönben vagyok. Ekkor beugrott, hogy
elraboltak. Megmozgattam fájó végtagjaimat, de olyat éreztem, amit nem kellett
volna. Lepetten néztem magam mögé, és valóban szárnyam szabadon volt. Eszembe
jutott, hogy az elrablóim a csillagot keresték a hátamon, és meg is találták.
Ahogy megmozgattam szárnyam, fájdalom nyilallt bele. Magam elé emeltem egyiket,
és szomorúan vettem tudomásul, hogy mindkét szárnyam végéről kitéptek egy-egy
fontos tollat, így nem tudok repülni. Imbolyogva álltam fel, nagyon fájt a
fejem. A rácshoz mentem, és erősen megmarkoltam, mintha ki tudnám tépni, de
persze butaság volt.
- Felkelt a kis Angyalkánt! - hallottam meg egy öntelt
hangot oldalt.
Oda kaptam a fejem. Két srác ült egy-egy széken felém
fordulva. Nagy fekete szárnyuk az ég...akarom mondani föld, felé meredezett.
Sötétek voltak.
- Engedjetek el! - mondtam mérgesen.
- Azt hittem, nem küzdötök! Vagy Louis jó hatással volt
rád? - mondta a másik.
A szemembe fájdalom költözött, egy lépést hátráltam.
Louis miatt vagyok itt? Ezért raboltak el? Meg fog menteni, eljön értem! Az
egyik, a fekete hajú Sötét kiszúrta, hogy elbizonytalanodtam Louis nevére, így
felállt, és közelebb jött hozzám.
- Bizony, végig erre ment ki a játszma! Beavatást
teljesített, el kellett kapnia egy Angyalt. Magához édesgetett, aztán szólt nekünk,
hogy mehetünk. - mondta fülbemászóan mázos hangon.
A szavai kettéhasították szívem, szemembe könnyen
gyűltek. Erőtlenül hátráltam pár lépést. A fejemben kavarogtak a gondolatok.
Nem hittem neki...vagy inkább nem akartam. Nem bírtam elfogadni, hogy tényleg
ezért volt.
- Nem! Hazugság! Louis szeret engem! - kiabáltam, és
ingerülten tettem előre pár lépést.
A Sötét elégedett mosolyt villantott, jól szórakoztak
kirohanásomon. Nem hittem neki, de Ő pontosan ezt a reakciót várta.
- Rendben, ha neked jobb ebben a hitben meghalni... -
rántotta meg a vállát, majd mindketten kimentek.
Magamra maradtam. Hátam rázkódni kezdett, szememből
kihullt egy könnycsepp. Erőtlenül rogytam a földre. Nem akartam hinni neki, de
mégis annyira valós volt az egész. Meg fogok halni, de már nem érdekel.
Louis-nak adtam mindenem, de Ő csak játszott velem. Büszkén fogom vállalni a
halált, csak abban reménykedtem, hogy a családom nem fogják bántani.
9. fejezet.
Leültem a sarokban, hátam a hideg kőnek vetettem,
felhúzott térdeim átkaroltam, és rajta nyugtattam fejem. Már elfogytak
könnyeim, nem érdekelt a sorsom. Hallgatnom kellett volna Gemma-ra.
Hangokat hallottam meg. Kiabálást, de nem tudtam kivenni
a szavakat. A helyiség falai mindent elnyomtak. Aztán hirtelen kivágódott az
ajtó, így már mindent értettem. A szívem kihagyott, fejem felkaptam, de nem
mozdultam.
- Engedjetek el! Mi van már? Szóljatok Crow-nak! (ejtsd:
Krou) - kiabált a számomra oly' ismerős hang.
- Most Ő sem tud kimenteni! - felelte az egyik pasi.
Nyílt a "kalitkám" ajtaja, és a két srác erősen
belökte rajta Louis-t. Nem törődött semmivel, egyből felkelt, észre sem vett.
Visszarohant az ajtóhoz, de már késő volt, ismét bezárult. A két srác nevetve
ment ki, de még utánuk kiabált trágár dolgokat, amiknek nem akartam tudni
jelentésüket.
A hajába túrt, szárnyait leengedte háta mögé. Ő is póló
nélkül volt, és a kedvenc fekete gatyájába. Alaposan végigmértem, de nem adtam
magamról jelet felé. Sóhajtva fordult meg, ekkor vett észre. Szemei
aggodalommal teltek meg, egyből hozzám sietett.
- Harry! - guggolt le velem szembe, és aggodalmasan mért
végig. Átható, szomorú tekintettel néztem rá, majd ismét magam elé meredtem. -
Hazz, bántottak? Mit tettek veled?
Aggódva nyúlt a kezemhez a lábamon, de elkaptam előle.
Lepetten nézett fel rám, szemébe zavar ült. Nem értette, és ez fájt neki.
Mérges voltam rá.
- Nem kell megjátszanod magad, ígyis-úgyis meghalok. -
morogtam mérgesen.
Nem emeltem feljebb a hangom, nem néztem rá. Louis
megbántott, mélységesen a lelkembe gázolt.
- M-miről beszélsz Harry? - kérdezte halkan hebegve.
Itt végképp felment bennem a pumpa. Még játssza is.
Mérgesen pattantam fel, amitől Ő is felállt, és teli torokból kiabáltam rá.
- Még kérdezed?! Tudom, hogy csak egy beavatás része
voltam. Csak egy Angyal kellett, hogy elismerjenek. De legalább ne hitegettél
volna! Neked adtam mindenem, Louis! A szerelmem, az ártatlanságom, saját magam!
Nem hiszem el, hogy ezt tetted. - üvöltöttem ingerülten.
Pulzusom az egekbe szökött. Szárnyam fenyegetőn tártam
ki. Mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt. Louis kétkedve nézett rám.
- Mi? Harry, nem volt semmiféle beavatás. Valójában
szeretlek. Gondolj bele, hamarabb együtt voltunk, mint ahogy megláttalak
Liam-nél a kórházban. - mondta halkan.
Végiggondoltam a dolgokat, és valóban. De lehet, pont
erre számított.
- Az öltözőben is megláthattad a csillagokat! - rántottam
meg a vállam, majd folytattam kiakadásom. - Miért tetted? Nem értem! Elég lett
volna, ha a barátommá válsz! Miért kellett még hitegetni? Miért kellett ellopni
tőlem a szerelmet?
Louis lepetten mért végig, láttam, ahogy kezdi megunni.
Tessék, ez is az bizonyítja, hogy igazam volt.
- Ülj le, Harry! - mutatott az apró ülőrészre a
"kalitkánk" végében.
- Ne mond meg, mit csináljak! - fontam össze magam előtt
makacsul karjaimat, és kicsit el is fordultam tőle.
- Harry, ülj le! - szólt rám hangosabban.
- Jól van már! - húztam el a szám, majd levágtam magam a
hideg fémpadra.
Olyan voltam, mint egy sértett kisgyerek, de nem érdekelt.
Louis elém állt, és a szárnyam kezdte vizsgálni. Semmit nem értettem. Lepetten
néztem, ahogy a szájába nyúl két ujjával.
- Mit csinálsz? - kérdeztem morcosan.
Persze tudtam, hogy így nem tud felelni. Kivett egy apró
tasakot a szájából majd megtörölgette a gatyájába.
- Megmentelek. -
felelte egyszerűen.
Kétkedtem szavaiban, de hamar felismertem a gyógyító
keveréket kezében. Teljesen összezavarodtam.
- Nincs sok időnk. Ez kicsit csípni fog tudod. - mondta
sietősen, majd kivette a zacskó felét, ami egy csipet volt, és a sebembe dörzsölte
jobb szárnyamon.
Ismét felüvöltöttem a fájdalomtól, utáltam ezt az érzést.
Csípett nagyon. Kivette a maradékot a tasakból, majd a bal szárnyamon lévő
sebbe nyomta. Előre görnyedtem, már nem üvöltöttem. Kavarogtak bennem az
érzelmek. Miért segít nekem? Miért akar megmenteni? Lehet tényleg hazugság
volt, amit a Sötét mondott?
A fájdalom enyhült, Louis pedig lenyelte a zacskót,
hogyne maradjon bizonyíték. Lepetten figyeltem, ahogy köhög kicsit utána.
Szomorúan mégis szeretetteljesen nézett le rám, majd letérdelt elém. Szárnyait
visszahúzta a háta mögé, olyan szelídnek tűnt. Óvatosan nyúlt az arcomhoz, és
lágyan letörölte a kicsorduló könnyeimet. Ekkor vettem észre jelenlétüket.
- Szeretlek. - hebegtem.
Mindent megbántam, amit a fejéhez vágtam, nem volt igaz.
Halványan elmosolyodott, majd felelt:
- Szeretlek.
Suttogott, de nem is kellett hangosan mondania. Sokat
jelentett ez a szó a szájából, láttam a szemében, komolyan mondja. Lágyan
tapasztotta ajkait enyéimre. Nem mélyítettük el, nem bírtunk most hevesen
csókolni. Ez nem annak volt a helye. Eltávolodtunk, és homlokát az enyémnek
döntötte.
- Sajnálom, hogy ide juttattalak. Kiviszlek innen,
megígérem. - suttogta ajkaimra.
Válaszul csak bólintottam kettőt, majd mögé néztem.
Eredetileg kijáratot kerestem, de tekintetem Louis szárnyára terelődött.
Lepetten húztam fel a szemöldököm.
- Miért hiányzik neked is két tollad? - kérdeztem
zavartan.
Lehajtotta a fejét, nem felelt. A felismeréstől, ahogy
összeállt a kép, tátva maradt a szám. A szívem hatalmasra nőtt.
- Hogy tehetted értem? - hebegtem zavartan.
Neki is kitépték két tollát, hogy ne tudjon repülni,
ahogy nekem. De a különbség az, hogy nekem meg fog gyógyulni, mert
beledörzsölte a gyógy-keverék utolsó két csipetjét. Én el tudok majd repülni, Ő
viszont a talajhoz van kötve.
- Mert szeretlek. - felelte halkan, miközben leült
mellém.
Kitárta karjait, én pedig mellkasára fektettem fejem, és
hozzá bújtam. Legalább a szerelmem mellett vagyok. Úgy éreztem, készen vagyok
bármire, amíg Louis a kezem fogja. De tudni akartam, mi lesz velünk.
- Louis, mi fog történni pontosan? - kérdeztem halkan.
Sóhajtott egyet.
- Nem akarod tudni. - csókolt a hajamba, majd komolyan
folytatta. - De velünk ez nem fog megtörténni. Elmondom, mi mit fogunk tenni!
Jól figyelj, mit kell tenned, mert lehet nem lesz alkalmam többször
megismételni. - suttogta, hogy csak én halljam.
Felültem, és komolyan a szemébe néztem. Vártam, mi a
tervez. Tudtam, hogy valahogy túl fogjuk ezt élni. Louis mindig kitalál
valamit.
- Holnap reggel jönni fognak értünk. Addigra kinő a
tollad. Tartsd lefeszítve, a hátad mögött a szárnyad, úgy nem fog feltűnni.
Mindenki oda fog gyűlni, butaságokat fognak bekiabálni és tenni, de ne törődj
velük. Ők nem ismernek minket. Le fognak láncolni minket, és Crow elé fognak
vezetni minket. Én megpróbálom elterelni a figyelmét. Bármit mondok neki, ne
törődj vele. Ha azt mondom, nem szeretlek, ne hidd el. Csak azért mondom, hogy
mindenki rám figyeljen. Ezzel ki tudod nyitni a lakatot a csuklódon. Elvettem a
srácoktól, biztos nem fog nekik hiányozni. - rántotta meg a vállát, és a
kezembe nyomott egy kulcsot. Lepetten vizsgáltam meg, elég érdekes formája
volt. A zsebembe csúsztattam, de rám szólt: - Ne! Azt átkutatják! A szádba
tedd, a hátsó tépőfogaid külső részére. Ott nem zavar, hamar megszokod. -
magyarázta, én pedig undorodva néztem rá, de az életünk függött ettől, így
bekaptam, majd oda irányítottam nyelvemmel. A fémes íz átjárta szám, nagyon
undorító volt. Louis büszkén mosolygott, mikor ismét ránéztem. - Hirtelen
repülj, olyan gyorsan, mint még soha. Egyenesen a mennyezetnek, át tudsz rajta
repülni. Sötétség lesz, majd a Földre érsz. Fogd a családod, mennyetek vissza a
Mennybe! Ott nem lehet bajotok! Hagyjátok a házat, mindent, egyenesen
repüljetek. Csak a receptet vigyétek, amit Anne-nek adtam. Egy ideig Te ne mozdulj ki, ne repülj el
távolra. - magyarázta komolyan a szemembe nézve.
Minden szavát próbáltam az eszembe vésni, megjegyeztem
mindent. De egy valamit nem értettem.
- És veled mi lesz? Mikor láthatlak újra? Te nem jöhetsz
fel a Mennybe. - kérdeztem halkan.
Szomorúan lehajtotta a fejét, amitől éreztem, valami
nincs rendben. Valamit elhallgat előlem.
- Holnap hajnali 6 fele szokták elkezdeni az ilyeneket.
Addig még van úgy 8 óránk. - magyarázta nem válaszolva a kérdésemre, ami még
inkább alátámasztotta sejtésem. Valamit nem akar elmondani. Még folytatta
volna, ha nem fogom meg a vállát, és kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.
- Mi lesz veled, Lou? - kérdeztem komolyan.
- Harry...én... - hebegte halkan, miközben oldalra
vezette a tekintetét. Nagyot sóhajtott, majd könnyes szemekkel nézett rám. -
Mindig veled leszek, a szíved mélyén. Látni fogsz, ha lehunyod a szemed. -
motyogta halkan, és lehunyta szemeit.
Nem hittem szavainak, azt gondoltam, csak
félreértelmeztem. Szemem áthatóan, szomorúan vizslatta fájdalmas arcát.
- N-nem! NEM! - a végén már kiabáltam és kihullott a
szememből egy könnycsepp.
Nem bírtam magammal, nem lehet, hogy így legyen vége.
Annyit küzdöttünk kettőnkért, nem lehet, hogy elvesztem Őt.
- Harry, figyelj rám! Én gonosz vagyok, minden egyes
tollamhoz vér tapad. Nem akarok így tovább élni, büszkén fogok szembenézni a
halállal, mert volt két csodás hónapja életemnek. Nem tudok veled menni, még ha
el is bírnál, le leszek láncolva, és van a szárnyamon nyomjel, ami alapján
megtalálnak. Azt akarom, hogy bármit is tesznek, repülj, érted? - kérdezte
komolyan, határozottan, miközben kezei közé fogta arcom.
Válaszul megráztam a fejem. Nem megyek sehova nélküle. Erősebben
fogta arcom, ujjai bőrömbe nyomódtak. A szemébe néztem, amiből láttam egyikünk
sem fog tágítani álláspontjától.
- Arra nem gondolsz, mi lesz velem nélküled? - kérdeztem
suttogva.
Nem akartam elveszteni, Ő lett az életem. Tudtam, milyen
bűnöket követett el, tudtam, minden egyes hibájáról, de ezek eltörpültek
amellett, ami most lett belőle. Jó lett, nemes lelkű.
- Tovább fogsz lépni, még csak 17 vagy. Csak felejts el!
Először fájni fog, aztán szépen lassan megemészted. - mondta lágyan.
- Nem! Louis, nem! - ráztam meg a fejem, hitetlenkedve
néztem rá. Egyre inkább ezt ismételgettem, olyan voltam, mint egy makacs
kisgyerek. Komolyan megfogta az arcom, így végre szemébe néztem. Könnyeim
potyogtak, nem akartam meghallani, amit mond.
- Harry, figyelj rám! El kell repülnöd, érted? Ígérd,
meg, hogy elrepülsz bármi történjen. - mondta komolyan. Hevesen megráztam a
fejem, és tovább ismételgettem azt a bizonyos szót, amit eddig is. Erősen
megszorította csuklóm, és közel hajolt hozzám ezt látva. - Ígérd meg! - szólt
rám keményem, mire leálltam, és könnyfátyol mögül néztem rá. - Esküszöm,
igyekszem élve maradni, de nem látok sok esélyt. Most még Crow sem fog segíteni
nekem, szerintem. De veled maradok! Ha lehunyod a szemed, látni fogsz. Ha
alszol, átölellek este. Ha sírsz, sírok veled, ha nevetsz, nevetek. Fogni fogom
a kezed, mikor repülsz a felhők felett. Melletted maradok örökké. - suttogta
halkan a végét, és homlokát enyémnek döntötte.
Nem akartam erre gondolni. Tudtam igaza van. Láttam a
szemében, neki ez sokat jelent, tényleg képes lenne meghalni értem.
Megértettem, teljesen. Már mondta, hogyha meg kéne halnia, simán megtenné.
Láttam a szemében a boldogságot, láttam, ahogy akarja ezt. Egyikünknek meg kell
halnia, nem volt annyi gyógynövény, és Ő nekem adta. Azt akarta, az elejétől
kezdve így tervezte. Azt mondják boldogan meghalni a legszebb. Akkor nyugodt
lehet az elmúlás.
10. fejezet.
Louis mellkasán pihentettem fejem, éreztem, elég idő telt
el. Az elmúlt három órában egyfolytában az ajtót figyeltem, mikor vágódik ki,
mikor jönnek értünk. Lassan kikészültek idegeim. Louis lágyan simogatta a
hátam, másik keze enyémbe kulcsolva pihent hasán.
- Mindjárt jönnek. Ne feledd, mit beszéltünk! - motyogta
halkan.
Szememből kihullott egy könnycsepp mondatai hallatán. Ő
jobban tudta, mint én. Volt kb. 8 órám felkészülni arra, ami vár ránk.
Nyelvemmel a kulcshoz értem számban. Szárnyam már most lefeszítettem a
hátamhoz, ahogy Louis mondta. Felnéztem rá.
- Szeretlek. - suttogtam halkan.
- Én is szeretlek örökké. - felelte halkan.
Lágyan hajolt hozzám, és egy tisztességes csókot
váltottunk. Belefektettük minden szenvedélyünk, minden szeretetünk, félelmünk,
aggodalmunk. Kiadtuk magunk most...utoljára. Eltávolodtunk, Louis lágyan húzta
magához közelebb hátam, majd homlokát enyémnek döntötte.
Ekkor kivágódott az ajtó. Összerezzentem, és odakapta
tekintetem. Szemembe könnyek gyűltek, soha nem fogytak el. 8 óra alatt többet
sírtam, mint életemben. A két srác jött elől, de még bevonult velük négy másik
Angyal. Gonosz ábrázatuk volt, szemükből sütött a lenézés, az undor.
Megszorítottam Louis kezét félelmemben. Tudtam, mi lesz a mai nap vége, és
féltem. Nagyon féltem.
- Halálraítélteket várjuk a hármas kasszánál! - mondta
szórakozottan az egyik srác, majd kinyitotta cellánk ajtaját.
Mindenki bevonult, én pedig erősebben bújtam Louis-hoz.
De Ő elengedett, és felállt. Sehol nem értünk össze, csupán kezünk szorongattuk
egyfolytában. De ez többet jelentett nekem mindennél. A fekete hajú srác hozzám
jött egy lánccal, míg a másik Louis-hoz lépett. Félve pillantottam szerelmemre,
aki sajnálkozó, amolyan "jobb, ha teszed, amit mond" pillantással
válaszolt. Kezeink elszakadtak. Louis lágy ujjai helyett a hideg, fémes lánc
nyomta csuklómat magam előtt. Lehajtott fejjel követtem a csapatot kifele a
teremből.
Minden porcikám remegett. Sírni, üvölteni tudtam volna,
de nem lehetett, nem mutathattam, hogy belül darabokra hullok szép lassan. Azt
mérlegeltem, milyen gyorsan tudnám kikapcsolni Louis láncát is, és vele együtt
elrepülni, de esélyünk egyenlő a nullával. Akkor csak azt érném el, hogy
mérgesen hal meg velem együtt. Egy hatalmas tér közepére értünk ki, a talapzat
tükörsima, fekete márványból volt. Mindenfele fekete szárnyak, sötét Angyalok
kiabáltak. Csúnya dolgokat vágtak a fejünkhöz, ahogy végigvezettek minket
köztük. Ha elértek volna, szerintem szívesen meg is sebeztek volna valamilyen
módon, de szerencsére visszatartotta őket a kordon. A tér közepén hatalmas
tűzrakás égett, tudtam, ezt nekünk szánták. Egy Angyal elpusztításához elég
akár csak egy kés is, vagy egy fegyver, de Ők arra vágytak, hogy szenvedjünk.
Tudtam, Louis tényleg szenvedni fog, és ez a tudat fájdalommal töltött el. Nem
mertem elképzelni ott állva, nem mertem belegondolni. A torkomba gombóc nőtt,
ejtettem egy könnycseppet. Itt volt a tökéletes alkalom. Arcomhoz nyúltam,
mintha letörölném, közben kivettem a már nyelvem hegyén pihenő kulcsot számból.
Tenyerembe rejtettem. Kiabálások bántottak meg, ahogy hallatták, mennyire gyávának
tartanak, amiért sírok. Ők nem tudták, milyen a szerelem, az Angyalok 98%-ának
fogalma sincs. Mi megtapasztaltuk, erre elveszik tőlünk. Ez nem fair.
Louis fájdalmas pillantással illetett, de egyben
szeretetteljesen is nézett rám. Láttam, ahogy nagyot nyel, amint tekintete a
máglyára tévedt középen. Ismét lehajtottam fejem, felhúztam vállam. Igyekeztem
nem koncentrálni az ocsmány kiabálásokra.
Egy Angyal elé vezettek minket a máglya mellett. Szárnya
hatalmas volt, akár otthon Chur-nak. Ebből gondoltam, hogy Ő itt a főangyal. Mikor
elé értünk a tömeg egyszerre kezdte kántálni a "Crow" nevet. Ezek
szerint Ő az, akit Louis már említett. Félelmetes volt hatalmas szárnyaival.
Felemelte kezét, mire csend lett. Szinte hallani lehetett a tűz ropogását. Még
levegőt venni is alig mertem.
- Louis William Tomlinson! Soha nem hittem, hogy egyszer
Te fogsz előttem állni ilyen váddal. Vagy mondjam inkább Luiseno?! - fordult
hozzá a férfi.
- Maradjunk inkább a Louis-nál! Nem bírom azt a nevet! -
húzta el a száját szerelmem undorral.
- Elismered, hogy megrontottad ezt az Angyalt? - kérdezte
komoly hangon a férfi.
Louis rám emelte a tekintetét. Messze álltunk egymástól,
de pontosan láttam a szemében a szeretetet. Emlékeztem, semmit nem szabad
elhinnem, amit itt mond.
- Igen. - sóhajtotta leszegett fejjel.
- Tagadod a vádat, miszerint beleszerettél ebbe a
Tisztába? - kérdezte ismét hangosan. A tömeg feszülten figyelt. Én is oda
néztem, vajon, mit felel.
- Nem! Nem tagadom! - emelte fel a fejét, és fennhangon
kijelentette.
Crow szeme lepetten kerekedett nagyra ezt hallva.
- Miért nem tagadod Fiam? - kérdezte elégedetlenül Crow.
A szemem lepetten
kerekedett ki. Most komolyan Ő Lou apja, vagy csak a régiesség miatt mondta
ezt? Louis mérgesen felhorkan, és kirohanva felelt.
- Mert ez az igazság! Senki nem tudja, milyen szerelmesnek
lenni, Te sem tudod! Nem értem, miért akarjátok ennyire ellenezni! Oké, Tiszta.
És? Ha az Ő fajtája tudta volna meg, hogy együtt vagyunk, nem öltek volna meg
minket ellenben veletek! Szeretem Őt, nem érdekel, ha ez a Ti szemetekben bűn.
Pedig a szerelem nem az! Te tudhatnád a legjobban, milyen együtt élni egy
nővel, akit nem szeretsz. Miért nem hagyod, hogy én azzal legyek, akit
szeretek? Ennyire fáj, ha a fiad boldog, Apa? - kérdezte ingerülten Louis.
Letaglóztam. Ő az Apja? Komolyan? Akkor ezért mondta,
hogy nem büszke a családjára. Jelentőségteljes pillantást vetett felém, amitől
kapcsoltam. Sietősen kioldottam a zárat, de még nem hagytam leesni.
- Te is nagyon jól tudod, hogy ez bűn! Leálltál egy
Tisztával, beleszerettél. - kiabált a férfi szerelmemre.
Ekkor hagytam leesni láncom, majd sietősen
elrugaszkodtam, és felrepültem. Nem mertem visszanézni, de a szárnyak
suhogásából, és a mérges morajból, kiabálásból hallottam, sokan nyomomba
szegődtek. De eléggé letaglózott mindenki Louis és APJA vitájától, így túl nagy
előnyt szereztem. Arról nem is beszélve, hogy mindig is gyorsabb voltam, mint
fajtársaim. Közeledtem a mennyezet felé. Könnyeim potyogtak, lehullottak.
Kezeim arcom elé kaptam, ahogy nekirepültem a földnek. Louis-nak igaza volt, tényleg
feketeség következett. Nem akartam otthagyni Őt, de nem tehettem mást.
Bűntudatom volt, hogy ez történt. Miért kellett találkoznunk?!
Miattam hal meg!
Elrejtőztem a park erdejében, ott szálltam le, ahol
legelőször csókolóztunk Louis-val. Leültem annak a fának a tövébe, melynek
akkor táskáink támasztottuk. Hajnalodott, a felkelő nap fénye lágyan táncolt a
víz sima tükrén. Minden olyan nyugalmas volt, mintha mi sem történt volna. A
természet mit sem sejtett arról, hogy hamarosan egy tiszta lélek fog meghalni,
fekete külsővel...talán már meg is halt. Egyetlen egy dolog zavarta meg a
szemem elé táruló tökéletességet. Könnyeim potyogtak, soha nem akartak elmúlni.
Szemrebbenés nélkül, nagyokat sóhajtva tűrtem, ahogy égetően folynak végig
arcomon. Mellkasom üres volt, szívem dobogása is lassabb lett. Behúztam
szárnyaim, nem akartam feltűnést. Ajkaimon égett Louis csókja, testem
vágyakozott érintésért.
Miattam hal meg!
Úgy egy órát várhattam, már biztonságosnak éreztem a
hazamenetelt. Sietősen szedtem lépteimet az utcán. Hajnalban igenis fáztam póló
nélkül. Jó páran megbámultak, úgy éreztem, mind a csillagokat nézik a hátamon.
Félve pillantottam egyfolytában hátra, nem akarta, hogy ismét elkapjanak.
Bekanyarodtam az utcánkba, ahol már nem voltak olyan sokat. Azt a részt futva
tettem meg. Berontottam a házba, szerencsére nyitva volt az ajtó. Becsaptam
magam mögött. Úgy éreztem, biztonságban vagyok. Lecsúsztam a földre, az ajtónak
vetettem hátam. Felhúztam térdeim, de terpeszbe ültem. Kezeimbe temettem arcom,
és hangosan felzokogtam. Kezeim hidegek voltak, fáztam, de nem érdekelt. Úgy
éreztem, bűnhődnöm kell.
Miattam hal meg!
Sietős lépteket hallottam, mégsem néztem fel. De nem egy
emberé volt, kettőé.
- Harry! - hallottam meg Anya aggódó hangját, majd hirtelen
négy kéz próbált előre húzni, hogy meg tudjanak ölelni.
Hagytam magam, Gemma nyakába temettem arcom, és hagytam,
hogy Ők is meglássák könnyeim. De ezek igazán már nem is könnyek voltak. Oké,
volt az is, de már annyit sírtam, hogy elfogytak, így csak vörös szemekkel
hüppögtem.
- Louis hol van? - kérdezte Gemma aggódva.
- M-meghal miattam. - motyogtam halkan.
Magam elé meredtem. Úgy éreztem most, hogy kimondtam, már
biztos, hogy ez lesz. Pedig én nem akartam, hogy ez legyen. Én csupán boldog
akartam lenni. Észbe kaptam. Louis halála nem lehet hiába való. Bármikor ránk
találhatnak, hisz tudják, hol lakom. Felpattantam a földről, mire Anya és Gemma
zavartan néztek rám.
- El kell mennünk innen! Vissza a Mennybe! Most! -
siettem ki a kertbe.
Mindketten idegesen követtek, már ki is eresztettem fehér
szárnyaimat, de Anya elkapta a karom, és visszarántott a házba.
- Kincsem, nem mehetünk el! Itt vannak a dolgaink, neked
iskolába kell menned, mi pedig nem hagyhatjuk ott a munkahelyünk! - magyarázta
Anya idegesen.
- Nem! Anya, ezek csak áldolgok, amit az emberek
használnak, nem kötődnek hozzánk! A munkahelyetek, majd keres mást, az iskola
is elfogadja, hogy nem járok oda többet. El kell tűnnünk. Miattam áldozta fel
magát, nem hagyhatom, hogy hiába való legyen. A Mennybe vagyunk csak
biztonságban! Indulnunk kell most! - mondtam, és ismét elindultam ki.
Anya kicsit hezitált, majd bólintott, és kézen ragadta
Nővérem. Berohantak a házba, majd fél perc múlva már sötétbe burkolózott az
épület, Ők pedig mellettem álltak fehér szárnyakkal. Egymás mellett haladtunk
nyílegyenesen a felhők fölé, ahol még a legnagyobb viharban is süt a Nap.
Féltem, hogy összeakadunk egy Sötéttel, aki engem keres, de szerencsére
biztonságban megérkeztünk a Menny egyik szélső felhőjére.
Fájt, hogy mindent hátra kellett hagynom, de ahogy
beléptem a régi házunkba, a valódi otthonomba, melegség töltött el, viszont az
a keserű üresség továbbra is fojtogatott. Úgy éreztem, soha nem leszek már a
régi. Hálás voltam, hogy Anya és Gemma semmit nem kérdezett, így nyugodtan
felrohanhattam szobámba, és csendben kisírhattam magam a párnáimba.
11. fejezet.
Tudtam, ma muszáj lesz lemennem. Egy szemhunyásnyit sem
aludtam az éjjel, így eleve kisírt szemeim mellé még a hatalmas karika is
társult. Úgy néztem ki, mint egy zombi. Megmostam az arcom, és nagy sóhajjal
lebaktattam a lépcsőn. Anya és Gemma lent sürgött, így egyből kaptam magam elé
egy pohár narancslevet.
- Kincsem, ma várnak minket a Tanács előtt, hisz
visszatértünk. - magyarázta Anya.
Ezt pontosan tudtam én is, ma ismét Chur elé kell állnom,
és tettetnem, hogy minden a legnagyobb rendben.
- Mikor? - csak ennyit kérdeztem sóhajtva.
- Másfél órád van. - felelt Anya.
Sóhajtottam egyet, majd egy húzásra lehúztam a pohár
tartalmát.
***
Másfél óra múlva, erőltetett mosollyal az arcomon léptem
be a hatalmas terembe. A Tanács 7 tagja közül, ma négyen voltak itt és persze
Chur. Gemma alaposan lekent sminkkel, így javult borzalmas ábrázatom. Anya egy
papírt szorongatott, amiről megtudtam, hogy a gyógy-keverék receptje. Louis
diktálta le nekik, mielőtt eljött értem. Ez annyira jellemző rá, még olyankor
is gondolt a jövőre. A torkomba ismét gombóc nőtt, ahogy rá gondoltam.
- Harold Edward Styles, azt hallottunk, Te megjártad a
Poklot? Miért is alakult ez így? - kérdezte Chur zavart ábrázattal.
Egyértelmű volt, hogy tudni fogják, hisz hogy is ne
tudnának róla?! Gondolom, azt hitték, hogy átálltam a sötét oldalra. Kénytelen
voltam beszélni róla, de erre már próbáltam felkészülni lélekben.
- Találkoztam egy fekete szárnyú Angyallal, aki valójában
jóságos lélekkel rendelkezett. Megjavítottam, és az életét áldozta értem, mikor
a Sötétek elraboltak. Megadta az elveszett gyógy-keverék receptjét is. Biztos,
helyes, hisz nekem is visszanőtt tőle a tollam. - magyaráztam végig Chur
szemébe nézve, hogy lássa; igazat beszélek. Szempilláim megrebbentek, ahogy
kicsordult egy könnycseppem, de gyorsan le is töröltem. Viszont ez éppen elég
volt, hogy a Tanács tagjaiból együttérzést váltson ki.
- Itt van a recept. - adta oda Anya a papír, amin még
Louis szabályosan kerekített betűi pihentek. Kelletlenül elfordítottam a fejem,
hogy ne is lássam csodás írását.
A Tanács hátra vonult megbeszélni, mi is legyen most
velünk. Engem nem érdekelt, mi lesz az ítélet, de látszólag Anya és Gemma tűnök
ültek...akarom mondani álltak.
Kis idő múlva ismét elfoglalták helyüket, csak Chur
maradt állva, és széles mosollyal nézett ránk.
- Meglehetősen eredményes volt utatok. Arra jutottunk,
hogy valóban kiérdemeltétek az elhívást. Gemma, Harold, várunk titeket holnap
ugyanitt, ugyanekkor a Colnációtokon. Hálásak lehetnek nektek az Angyalok. -
mosolygott ránk elégedetten Chur, majd intett, hogy elmehetünk.
***
Örülnöm kellett volna, hogy már 17 évesen Őrangyallá
válok, ez nagyon-nagyon ritka, alig volt eddig rá pár példa, de egyáltalán nem
voltam izgatott, mikor ismét betettem a lábam Nővérem jobbján a terembe, a
Tanács elé. Immáron teljes létszámban díszelegetek. Chur hosszas beszédet
mondott, már fájt a lábam a sok állástól, de ezt nem mutathattam. Majd végre
eljött az eskünk ideje. Először Gemma-hoz lépett, hisz Ő a nő, majd hozzám
jött.
- Harold Edward Styles. Fogadod, hogy minden erőddel a
Tiszta lelkű emberek védelmezésén leszel? - kérdezte ünnepélyesen.
- Fogadom. - feleltem határozottan.
Térdre ereszkedtem előtte, Ő pedig homlokon csókolt.
Ebből állt a szertartás, de ezért beszélt az elején hosszadalmasan. De ennek ez
a hagyománya. Gemma ugrálni kezdett, mikor kiértünk. Anya büszkén jött hozzánk,
még pár örömkönnye is kicsordult. Őrangyal lettem, mégsem éreztem magam másnak,
különlegesnek. Minden érzelem kiveszett belőlem. Már a családom is máshogy
öleltem.
*5 év múlva*
Íjjal a hátamon álltam meg az egyik magasabb épület
tetején New York-ban. Sok minden megváltozott a Colnációm óta. Őrangyal lettem,
de első sorban nem ezt végzem. Segíteni akartam az embereknek, minden erőmön
azon voltam, hogy több ember ne járjon úgy, mint Én. Azt akartam, senkinek ne
kelljen átélni azt a fájdalmat, amit nekem kellett, mikor elvesztettem Őt,
akinek a nevét azóta nem mondtam ki. Így faragtattam magamnak mágikus nyilakat,
melyek fa alapanyagát ősi varázsfőzetben áztattam. Mágikus Angyal lettem
ezáltal, a Tanács tagjává választottak. Minden elkövetek, hogy az emberek soha
ne hagyják el egymást. Fajtársaim a Szerelem Angyala nevet ragasztották rám. Az
emberek nem képesek maguk értékelni a szerelmet, megtartani a nekik szánt
lelket, így én segítek nekik. Aki közel áll ahhoz, hogy elveszítse tiszta
szerelmét, annak meggyógyítom társát. Soha nem hagytam még, hogy bárki is
meghaljon, akinek van szeretője. Nem engedhettem, hogy bárki is átélje azt a
fájdalmat, melyet én is éreztem. A családom büszke rám, alig 5 év alatt bölccsé
váltam, többet értem el, mint bármelyik Tanács tag. Chur bizalmasaként
fogadott, az én szavamra ad a legtöbbet. Az Angyalokkal is megismertettem a
szerelmet, de nekik még szokni kell ezt az érzést. És nővérem is talált magának
párt, akivel nincs gondom. Éppen a Sekoliát tervezgetik.
Mindent megtettem a szerelem életben tartásának
érdekében, én, a Szerelem Angyala, de soha nem mosolyogtam. Soha nem ejtettem
egy nevetés sem, soha nem voltam boldog. A sors fintora. Az aki, emberek ezrét
tette már szerelmessé, soha nem boldog, mivel a saját társát elvesztette. Ha
már az én életem tönkrement, mindent megtettem, hogy más ne járjon így. Egyetlen egy város volt, ahol a szerelem
jelentőségteljesen visszaesett, az pedig London. Oda nem tettem be a lábam
Azóta. Féltem, hogy olyan emberrel, vagy hellyel találkozok, ami felkavar
bennem mindent, de ezt még magamnak sem vallottam be. Önvédelmem profi módra
fejlesztettem, hisz sokan vadásztak rám Amiatt. De megtanultam megvédeni magam,
nem tudtak bántani, azóta is élek. Most pedig már nem is mernek hozzám érni,
hisz a Szerelem Angyala lettem. Sajnos Angyalokon nem hat a nyilam, de ezen még
dolgozom. Fejlesztem a különféle főzeteket, melyeket tesztelgetek.
Lenéztem a tetőről, a szél a hajamba kapott, a másik
oldalra fújta azt. Kivettem a hátamon lógó tartóból egy nyilat, majd
beakasztottam a húrba, és kifeszítettem szépen, igényesen megmunkált íjam.
Hosszan céloztam, míg végül meg nem találtam azt az embert, akit el kellett
találnom. Lőttem, egyenesen mellkasba találtam. A nyíl elporladt, a férfi egy
pillanatra megszédült, majd sietős léptekkel, magabiztosan indult meg vissza a
kávézóba. Tudtam, hogy a lány, aki hozzám imádkozott már négy napja, ott
dolgozik.
Bólintottam egyet tudva, hogy ez a feladat is el van
intézve. Íjam visszavetettem hátamra, majd felrepültem a sötét szmog-felhő
fölé. Mélyet szippantottam a friss levegőből, és sebesen kezdtem repülni vissza
a mennybe. Ott vár rám a végtelennek tűnő listám, amiről ismét kiválasztok egy
szerencsés lelket, akire ma rátalál a szerelem. Sajnos mindenkin azért én sem
tudok segíteni. Chur győzköd, hogy válasszak magam mellé valakit, aki segít, de
nem fűlik rá a fogam.
Immáron saját házam van, így besiettem a nappaliba, majd
magam elé vettem a hosszú listát. Van egy srác, aki már hosszú évek óta
imádkozik hozzám, úgy négy éve. Minden este ugyanazt kívánja, mielőtt elalszik,
hogy hozzam vissza neki a szerelmét, akit el kellett engednie. Egyetlen egy
okom volt, amiért nem teljesítettem kérését még. Ez pedig az, hogy London-ban
él. De úgy döntöttem, most megteszem. Hisz Ő is megérdemli a szerelmet, talán
jobban, mint eddigi találataim, hisz négy éve kitartóan könyörög nekem minden
este. Nagyon szeretheti az illetőt. Célba vettem a megadott címet, többet nem
tudtam. De legalább most ez meg van. Van, amikor csak nevet kapok, aztán jöjjek
rá, hogy az illető most mégis a Föld melyik részén él.
Sietősen estem be a lakása nyitott erkélyén. Nem féltem,
hogy meglát, a nyilam mellékhatása, hogy elfelejtenek engem. Hallottam
mocorgását az egyik ajtó mögül, így sietősen kifeszítettem íjam, és vártam. Azt
terveztem, hogy amint kilép, eltalálom, és már mehetek is ebből a városból.
Az ajtó kinyílt, és kilépett rajta egy srác. Barna haja
oldalra volt zselézve, szemei kéken csillogtak, fehér pólót viselt, ami
kiemelte ismerős alakját. Szemem lepetten kerekedtem ki, de neki is, ahogy
meglátott.
- H-harry? - kérdezte zavarodottan.
Sietősen megfordultam, nem bírtam ránézni. Ezt csak
képzelem, ez nem lehet! Az erkély felé futottam, de megtorpantam a függöny
előtt. Nem voltam képes itt hagyni. Ezt tuti, csak képzelem! Hatalmas baj lesz
ebből, éreztem. Lassan fordultam meg, íjam benne a nyíllal leengedtem magam
mellé. Még mindig ott állt, szeme kétkedéssel és szeretettel telt.
Megerőltettem hangszálaimat, hogy ki tudjam mondani ezt a
nevet, ami 5 évig tabu volt. Melyet még gondolni, leírni se volt szabad
senkinek környezetemben.
- L-Louis... - hebegtem halkan.
Szája kipattant, majd sietősen jött hozzám. Tarkómhoz
ért, és magához rántott. Ajkaink összeforrtak, íjam hangos csattanással
csúszott ki erőtlen kezeim közül. Nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik.
Azt vártam, hogy mindjárt felébredek, és a képzeletem gonosz játékával találom
szembe magam. De ehelyett, Louis lassan távolodott el, és homlokát lágyan
enyémnek döntötte.
- Ez most valódi? - suttogtam hang híján.
Ő csak széles vigyorral hevesen bólogatott, mikor hátrébb
állt egy lépést. Felkaptam földről fegyverem, majd a nyilat a tartóba
csúsztattam, íjam pedig hátamra vetettem.
- Ha tudnád, hány éjszakán át imádkoztam, hogy újra
megtaláljalak. - motyogta halkan.
5 év után először elmosolyodtam. Soha nem hittem, hogy
fogok még mosolyogni, de ezen muszáj volt. Pontosan tudtam, minden imája hozzám
futott be. Szerelem Angyala lévén hozzám küldték tovább, én pedig nem mertem
betenni ide a lábam, de ha már hamarabb megteszem...
- H-hogyan? -
hebegtem zavartan.
Elmosolyodott, majd összekulcsolta ujjaink, és lehúzott a
kanapéra. Szemben ültünk egybefonódott ujjakkal.
*Visszaemlékezés - Louis*
- Te is nagyon jól tudod, hogy ez bűn! Leálltál egy
Tisztával, beleszerettél! - kiabálta Apa.
Lehajtottam a fejem, én tudtam, hogy ez nem bűn, normál
esetben, nem is vitatkoztam volna vele, de el kellett terelnem az Angyalok
figyelmét, és erre mi más lenne tökéletes, mint egy családi dilemma. Harry
láncai csörömpölve hullottak a földre, majd teljes gyorssassággal repült
fölfelé. Apa mérgesen üvöltött fel, mire hangos kiabálás, morajlás lett, majd
vagy 100 Angyal indult Harry nyomába, de nagyon gyors volt, behozhatatlan
előnyt szerzett. Nem nézett vissza, erőseket csapott hófehér, tiszta
szárnyaival, majd méltóságteljesen eltűnt a mennyezetben.
Elégedett mosolyom mellé, egy könny társult, mely
végigfolyt arcomon. Boldog voltam, hogy sikerült megszöknie. Ez volt minden
vágyam. Csak Őt akartam biztonságban tudni. Apa mérgesen szorította meg állam,
és kényszerített, hogy szemébe nézzek.
- Te segítettél neki megszökni? Hogy tehetted? Nem vagy a
fiam! Simán itt hagyott, csak kihasznált. - kiabált rám mérgesen.
Csak elégedetten elmosolyodtam, majd nyugodt hangsúllyal
feleltem neki.
- Soha nem fogod megérteni, mi mindenre lennék képes a
szerelmemért. Ölj meg nyugodtan, gyerünk, de akkor is Ő marad a párom örökké. -
mondtam magabiztosan a szemébe.
Láttam benne, hogy egy pillanatra megmozdul benne valami.
Tudtam, hogy azért számít valamit a család itt is, de ezt mindig mindenki
letagadta.
- Nem foglak megölni, ezt Te is jól tudod. De a
szárnyadtól megfosztalak, emberként vagy kénytelen élni emberi években, emberi
életet. - mondta komolyan, majd intett pár srácnak, akik lefogtak.
Tudtam, mi következik, mégsem éreztem félelmet. Még van
esélyem, hogy újra megtalálom Harry-t. Szárnyaim kifeszítették, de tovább nem
néztem. Erősen lehunytam szemem. Nem akartam látni. Tudtam, leégetik a
szárnyam, más módja nincs. Éreztem, ahogy forróság közeledik felém, ami
gondolom, egy fáklya lenne. Majd hirtelen a fájdalom égető érzésre átjárta
testem, de nem hagytam kiszökni üvöltésem a számon. Erős maradtam,
összeszorított szemekkel és szájjal tűrtem. Harry-re gondoltam, hogy Ő majd
valahol, valamikor boldog életet fog élni. Talán nem mellettem, de akkor is
boldog lesz. Testem végigjárta a fájdalom, éreztem, ahogy a szárnyam lassan
szenesedik el. Mintha egyik végtagom égetnék el szépen lassan. Pokoli érzés
volt, de a tömegnek látszólag tetszett a látvány. Mekkora egy szadista barmok...legalább
megszabadulok tőlük. A forróság egyre inkább közeledett hátamhoz, majd hirtelen
hideg vizet éreztem meg. Vége van, bár fájdalommal járt ugyan. Próbáltam
megmozgatni szárnyam, de semmit nem éreztem. Vége van. A tollak, amikhez oly'
sok vér tapadt, nincsenek többé.
*Visszaemlékezés vége - Harry*
Még a gondolat is fájt, hogy ilyet tettek vele. Még soha
nem láttam, hogyan megy egy ilyen dolog. Nálunk elaltatják az illetőt, és
sebészi precizitással leoperálják szárnyát. De az Alvilágban barbár módszert
alkalmaznak. Kicsordult egy könnycseppem. Részben attól, hogy tudtam, miken
ment keresztül, részben pedig, mert kavarogtak bennem az érzelmek. Hisz ismét
vele vagyok, de talán ez csak egy álom, egy kámforrá váló szellemkép.
Történetét befejezve, elengedte kezem, megfordult, majd
levette pólóját. Kivillant a két csillag, melyek még mindig ott voltak, de egy
heg keresztbe ment rajzuk, mintha le lennének húzva. Lágyan érintettem hozzá a
kezem. Ez volt a bizonyítéka, hogy már nem Angyal. Csupán földi halandó, aki
öregedett 5 évet, míg nem voltam mellette. Elszomorodtam sebe láttán, majd
hátához hajoltam, és lágyan nyomtam mindkettőre egy-egy csókot. Mosolyogva
fordult meg, majd egy édes csókkal illetett.
- És veled mi történt? - kérdezte izgatottan.
Elmosolyodtam, és belefogtam.
- Miután visszamentünk egyből elhívtak Colnációra, hála a
receptednek. Az 5 évet annak szenteltem, hogy kifejlesztettem nyilaimat. Nem
hagyom, hogy bárkitől elszakítsák a szerelemét, mint minket elszakítottak. Akit
meglövök nyilammal, rátalál szerelmére. Ja, és Tanácstag lettem, mivel én
vagyok az első Szerelem Angyal. Már nem mernek megtámadni a Sötétek sem. -
magyaráztam sietősen.
- Harry, ez csodás. Nagyszerű dolgot találtál ki,
rengeteget segítesz az embereken. - mosolygott rám büszkén.
Jól esett, hogy ezt épp Ő mondja. A fejemben egy vad
ötlet kezdett megfogalmazódni. Tuti, nem fogják megengedni! Végtére is miért
ne?! Hisz Chur találta ki hivatalosan!
***
- Na, milyen? - kérdezte Louis szorosan összeszorított
szemekkel előttem.
Immáron az én házamban voltunk a Mennyben. Chur kevés
győzködés után belement ötletemben. Adott szavamra, bizalmasa lettem, így
megbízott bennem. Büszkén mértem végig Lou-t előttem. Csodásan festett. Fehér,
bő ruhát viselt, mint én. Arca kisimult volt, várakozással teli. Kék szemeit
nem merte még kinyitni. De a legszebb, hogy hatalmas, hófehér szárnyai
magasodtak plafonig. Feketén is imádtam tollait, de a fehér sokkal jobban
illett hozzá. Bár ezt mindig is sejtettük.
- Csodásan festesz. - motyogtam áhítattal.
Kinyitotta szemét, és egyből rám nézett, majd megfordult,
és belenézett a tükörbe előtte. Mellé álltam, így már ketten álltunk ott. Szája
tátva maradt, csodálattal nézett végig szárnyain. Maga elé húzta egyiket, és
lágyan végigsimított rajta.
- Olyan puha... - jegyezte meg.
Eszembe jutott Az az este, amikor elárultuk egymásnak kik
is vagyunk. Akkor is ezt mondta az én szárnyam simogatva. Szélesen mosolyogtam,
majd összekulcsoltam kezeink.
Igen, Ő lett a segédem. Immáron nem egy Szerelem Angyal
van, hanem kettő, akik történetesen szeretők. Természetesen együtt fogunk
lakni, már most nagyon élveztük. Ironikusnak találtam, hogy egy Sötétből Tiszta
lett, de Louis-nak tökéletesen állt mindkét szín, bár a fehér kicsit jobban.
Együtt fogunk repülni a felhők felett, az idők végezetéig. Kézen fogva hozzuk
el a szerelmet az embereknek. Talán már készen áll rá a Világ...
Hű...... Nem tudok mást mondani. Nagyon sok érzelmet váltott ki belőlem ez a történet. Egyszerűen nem olvastam még ehhez foghatót. Küszködtem a könnyeimmel, de nem sikerült. Több helyen elsírtam magam, de volt, hogy közben mosolyogtam. Lehetetlenül élethűen írsz és még csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy kérlek, soha ne hagyd abba az írást!
VálaszTörlésnem tervezem abbahagyni, pláne ha ilyen szép szavakkal biztatnak. nagyon örülök, hogy ennyire tetszett :)
TörlésMiért kell mindig ilyen siratós történeteket írnod??? Ez fantasztikus volt!!!!Imádtam!!!A 9. résznél már kezdtem be könnyezni..a 10.-nél már zokogtam szó szerint és az utolsó résznél szintén sírtam a boldogságtól!!!!Istenem annyira tehetséges vagy és ügyes!!!Imádom ahogyan írsz!!!!Csak így tovább!!!Na most megyek keresek zsebkendőket.... :)) Dóri voltam :DDD
VálaszTörlésnem hittem volna, hogy ennyi történetem lesz mostanában siratós. nem akarok gonosz lenni, de azért valamilyen szinten örülök neki, hogy sírtál, hisz ez azt bizonyítja, hogy sikeresen beleélted magad. köszönöm a sok dicsérő szót. :)
TörlésÚristen,hogy tudsz ilyen jól írni?A végére már szinte bőgtem olyannyira beleéltem magam a történetedbe.Egyszerűen gyönyörűen fogalmazol,annyira ügyes vagy hogy ezt nem tudom megfogalmazni:) Nekem eddig a történeteid közül ez tetszett a legjobban,fantasztikus volt.Remélem lesz folytatása,azt is tuti el fogom olvasni;D
VálaszTörlésUi.: Álmodj még ilyen történeteket légysziii:P
nagyon, nagyon örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed. biztató hírem van, már elkezdtem írni a 2. részét :) bár ez már nem álomból lesz, hanem fantáziából...vagy ez nagyjából ugyanaz :D
TörlésEz..ez..Egyszerűen nem tudok rá mit mondani! Nagyon tetszett,és komolyan bevallom,hogy voltak olyan részek amikor sírtam,és attól féltem,hogy tényleg nem lesznek már együtt,de utána még is,és ez annyira jó! :D Soha nem mondtam még ilyet,és nem is tudom lehet-e de ez egy gyönyörű történet,és maga blog is tetszik.Nem olvastam még ehhez hasonló blogot,de nagyon imádom! :D♥
VálaszTörlésNem tudom el képzelni miket álmodsz,de csak így tovább,mert jó lenne ha lenne még több ilyen álmod ! :DD
Igazán örülök, hogy ennyire bele tudtad magad élni, és ennyire elnyerte tetszésed. Igen, azt hiszem, nem megszokott, hogy ennyi minden legyen egy blogon, de szerintem áttekinthető, és praktikusabb.
TörlésHát igazából az álmomban csak egy Sötét és egy Tiszta Angyal jelent meg pár pillanatra, akik verekedtek, aztán pedig szerelmet vallottak. De persze a környezetem szereplőivel, és ebből kerekedett ki ez az egész. Innenstől már fantázia volt. :)
Ez valami fergeteges!! :) Te jó ég... Imádtam!! :) Hol sírtam hol nevettem, telkesen át tudtam érezni a történetet!! :3 Nagyon ügyes vagy ès ahogy már elöttem mondta valaki tiszta élethű az ìrásod!! :) Csak így tovább!! :) imádom :3
VálaszTörlésÖrülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed. Sokat jelent ez a sok szép szó, hálás vagyok értük. :)
TörlésÍme még egy olvasó aki szétbőgte a 9. fejezettől a történetet. Természetesen magamról beszélek. Imádtam a sztorit és Lou meg Hazz olyan édesek voltak. Egyszerűen tökéletes. Nagyon tetszett, a csavarok pedig kiszámíthatatlanok voltak, ezáltal pedig még érdekesebb lett az iromány.
VálaszTörlésNem tudom, mit írhatnék még? Hány jelzővel illessem a blogot? Fantasztikus, hiperszuper, észbontó, izgalmas és megható. Ezek a szavak mind jellemzik a történetet, de azt hiszem egy szó van, ami teljesen megfelel a blog jellemzésére: tökéletes
Ezt nagy örömmel hallom, igazán jól esnek ezek a szép szavak. Hálás vagyok értük, nagyon örülök, hogy ennyire imádod a blogom. Köszönöm. :)
Törléste jó ég. ez annyira csodálatos volt. többször kikönnyeztem olvasás közben. jelenleg ezt a kommentet is könnyek közt írom.>< ezt megkéne filmesíteni. annyira ikonikus történet. te jó ég.
VálaszTörlésimádom ahogy és amiket írsz.:') <3
szeretettel, egy Larry shippertől.c:
Én lennék a világ legboldogabb embere, ha megfilmesítenék, hidd el. Nagyon örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed. :D
TörlésNos, először is, minden elismerésem, egy ilyen sztori nem kis fogás! Több dolgot is szeretnék mondani!
VálaszTörlésElőször is, szeretném megköszönni, hogy ezt elolvashattam, mert ritkán találok ilyen jó fogást. Kellőképpen volt kidolgozva, gyönyörűen meg volt fogalmazva.
Másodszor, lehet hogy csak én vagyok, hülye, de a TCR blogombeli 18-dik és 20-dik fejezet egyes részeihez hasonló részeket találtam az egyik fejezetben.
Harmadszor, a fentebb említett dolgok nem zavarnak.
Még egyszer köszönöm, hogy olvashattam, és tényleg, nagyon ritkán van szerencsém ilyenhez! Remélem sokat látok még tőled!
Woow! Elolvastad a történtem?! És komolyan tetszett?! Köszönöm szépen! Imádom a blogjaidat, és a TCR volt az első Larry-s blog, amibe tényleg beleszerettem. Nos, igen, részben ez is az oka, azoknak a hasonlóságoknak. Úgy gondoltam, van némi hasonlóság a két történet karaktereinek belsőtulajdonságai között. Annyira örülök, hogy ennyire tetszett, sokat jelent ez nekem. Köszönöm.. :)
TörlésHát szia...
VálaszTörlésMa találtam rá a blogodra....
Elkezdtem ezt a történetet olvasni... egyszerűen nem tudtam tőle elszakadni!! Többször sírtam el magam, potyogtak a könnyeim, hol az örömtől, hol a fájdalomtól... kikészültem teljesen... és hogy ez mennyire tetszett!!! Már alig várom, hogy a másik kettőt is elolvassam!!! Annyira köszönöm ezt az élményt! <3 (Remélem, még fogod látni a kommentem XD)