7. fejezet. ~Wrong perfection.

Kedves Olvasóim! 

Remélem, ma este mindenki a moziban fog ülni, és nézi a This is us!-t. Én is ezt terveztem, már le is van foglalva a terem két legjobb helye barátnőm és az én számomra, de azért nagyon remélem, van időtök elolvasni a történetem és komizni. Előre is nagyon szépen köszönöm, és jó szórakozást. 

7. fejezet.

Jó helyen vagyok. Már nem is utálom annyira az iskolát, és megtaláltam azt a csapatot, ahol jól érzem magam. Ahol kicsit én is lehetek olyan, amilyen vagyok, és nem olyan, amilyet elvárnak tőlem. Velük nem kell tökéletesnek lennem, velük nem kell figyelnem a beszédemre. Velük csak én vagyok. Velük csak élvezem az életet. Viszont az nem tetszik, hogy a suli elején rögtön mindenki irat, meg feleltet. Főként engem, hogy megnézzék tényleg olyan okos vagyok-e, mint ahogy az előző sulimban. Nem értem, ennek mi értelme, hisz láthatják a jegyeim, amit hoztam magammal. De nem lényeg. Ezt az egészet már amúgy is tanultam, szóval gyerekjáték felelni belőle. Fölösleges volt aggódnom azon, hogy előrébb vannak, mert nem. Én voltam sokkal előrébb, így jól jártam. A suli elején szinte mindent tudok. Ezzel itt is megtanulták a tanárok, hogy "tökéletes" vagyok. A Tökéletes Diák, aki bármit el tud érni. Csupán azt nem tudják, hogy én nem akarok ilyen lenni, de már kénytelen vagyok teljesíteni. Ha nem tenném az olyan...szokatlan lenne. Így aztán tanultam.

Ismét hétfő volt. A suli kezdete utáni harmadik hétfő. Komótosan sétálgattam ezúttal Harry, Zayn és Liz nélkül. Haz elment Zayn-nel cigizni, míg Lisa-t elrabolta Mrs. Thomson szertornázni. Ezen a héten lesz valami fontos versenyük, és gyakorolnak. El akartam menni ahhoz az épülethez, ahol az ebédlő volt, de így el kellett mennem az öltözők előtti kis folyosón. A folyosó egyik végén a focipálya kilátója van, és én itt terveztem bekanyarodni a folyosóra. Jó kedvem volt, már elterveztem, hogy az ebédlőben veszek egy juice-t, és megcsinálom a matek házit. De motozást hallottam magam mellől, majd egy nagy sóhajt. Gyorsan kaptam jobbra a fejem, de csak a lelátóval találtam szembe magam. Zavartan álltam meg, és hallgatóztam, vajon mi lehet ez. Ismét egy sóhaj, majd egy apró hüppögés. Zavartan néztem a lelátóra. Tudtommal a fa nem tud sírni, így kapcsoltam, hogy valaki van a lelátó alatt. Óvatosan kerültem meg a padokat, majd a sorok végén bebújtam a kis résen, a fa között. Egyik oldalról a sportcsarnok betonfala zárta a kicsi helyet, míg a másik oldalról az ülőhelyek lécei, melyek között beszökött a fény. Szembe velem, egy apró teremtés ült a földön. Felhúzta, és maga előtt átkarolta mezítelen lábait. A térdére hajtotta fejét, barna, kicsit hullámos haja a lábaira hullott. Sírt. Zavartan léptem közelebb. Ekkor villámcsapáként söpört át rajtam a felismerés.

- Liz.

Zavartan kapta fel a fejét, és gyorsan megtörölte a szemét, míg hozzá siettem, hogy leguggoljak elé. Megfogtam apró kezeit, és szomorúan néztem rá. Hiába törölte meg szemeit, még mindig látszott, hogy sírt. A szempillái összeragadtak a nedvességtől, és még mindig ott ült a sós víz a szeme sarkában. Most még az az édes kis barna folt is szomorúan figyelt engem.

- Liz mi a baj? Miért sírsz?

Beugrott, hogy mondta még a legelső napon, hogy szeret a lelátó alá ülni, és egyedül lenni. És valóban itt volt, sírt egymagában. Kicsit kihúzta magát, így megláttam, hogy a kék ruha van rajta, amit első nap kapott a Tanár nőtől. A ruha ki volt dekoltázsolva, és szépen kiemelte melleit, de gyorsan elkaptam a tekintetem, mielőtt észrevette volna, mit nézek.

- Nem sírtam. Rosszul látsz Baglyocskám.

Azt hiszem, nála a támadás a védekezés, így elmosolyodtam. Ettől kicsit Ő is felfelé húzta a szája szélét, de hamar lehajtotta a fejét, és sóhajtott egyet. Hirtelen beszélni kezdett nagyon halkan és szinte sütött a szavaiból a fájdalom.

- Tudod Lou ma van a főpróbánk, szerdán lesz a verseny. Ki kell állnom a suli elé ebben a szarban. - mutatott a ruhájára. - De tudom, ez nem elég ok arra, hogy itt legyek. Nem is értem, mi ütött belém. Azt hiszem, most minden kitört belőlem.

Üveges tekintettel nézett fel rám. Annyira segíteni akartam neki. Annyira tudatni akartam vele, rám számíthat. Éppen mondani akartam valamit, de közbevágott, mivel folytatta. Gyorsan becsuktam a szám.

- Tudom, most azt hiszem, megjátszom magam, és nem is vagyok olyan kemény, mint mutatom. Hát lehet, nem érdekel. Anyáék megint egyedül hagytak. Én próbáltam velük beszélgetni tegnap, érted? Tudom, én űztem el Őket magamtól, de helyre akartam hozni. El akartam hívni Őket szerdán a versenyre. Le se szarták. Csak kijelentették, hogy ma elutaznak Amerikába három hónapra, és remélik, elleszek egyedül Marta-val. - azt már megtanultam, hogy Ő a bejárónőjük, vagy minek mondjam. Szinte Liz pótanyukája. Mos, takarít, főz, és még törődik is Vele. - Utálom Őket, érted Louis? Utálom magam.

Ismét kicsordult egy könnycseppje, ahogy beszélt. Akármilyen kemény is, még Őt is képes megtörni néhány ember. Azok, akik fontosak számára. Nem tudtam, mit mondani, megöleltem. Erősen kapaszkodott a hátamba. A nyakamba temette az arcát, és éreztem bőrömön könnyei égető nedvességét. Én csak azt akartam, hogy boldog legyen. Hogy ne sírjon. Megdörzsöltem a hátát, és próbáltam csitítani.

- Nyugalom Liz. Itt vagyok, oké? A szüleid nagyon szeretnek ebben biztos vagyok.

Csak egy nagyot sóhajtott a nyakamba. Gondlom, ellenkezni akart, de végül jobbnak látta nem tenni. Nem tudom, meddig lehettünk ott, nem is érdekelt. Csak jól esett Lisa-val lenni. Egy idő után éreztem, hogy kezdett megnyugodni. Már nem sírt, és normális tempóban vette a levegőt.

- Felállhatunk? - óvatosan kérdeztem.

Éreztem, ahogy elmosolyodik, és aprót bólint. Lassan felhúztam még mindig ölelve. Mikor már biztosan álltunk a lábunkon, elengedtem. Kicsit hátrébb léptem, és lepetten néztem végig rajta. Tökéletesen csinos, izmos lábait nagyon kiemelte ez a ruha. A csípője épp annyira volt széles, amennyire kellett. A dereka vékony volt, a hasán egy deka súlyfelesleg nem volt. A válla fele szélesedett felsőteste, és a ruha nagyon kiemelte tökéletes melleit. Annyira csinos volt, hogy már azért első helyet érdemelt volna. Felnéztem tökéletes arcára, ahol egy apró mosoly várt.

- Ez a ruha...nagyon csinos.

Kicsit elmosolyodott. Körbefordult, hogy meg tudjam nézni. A haja meglibbent, tökéletes kezeit  a magasba emelte, és kicsit lábujjhegyre állt.

- Komolyan ezt gondolod? Szexy?

Rám nevetett, mire elmosolyodtam. Ez a jelző eszembe se jutott, pedig ez volt rá a legjobb szó. Ezért vette el úgy az eszem.

- Határozottan.

Elmosolyodott, és a hajába túrt. Idióta pofákat vágott, becsücsörítette a száját, amin elnevettem magam. Csatlakozott, hisz próbálta túljátszani a szexit.

- Megkukkantod a főpróbát Lou?

Mosolyogva bólintottam, majd kibújtunk a lelátó alól. Végre ismét körbevett minket a fény, melyben kicsit megcsillant Liz türkizkék ruhája. Annyira tökéletesen csinos volt. Bementünk az épületbe. Ő egyből a csapathoz sietett, de előtte még intett nekem, hogy üljek le a lelátóra. Felmásztam a hatodik fokra, majd elhelyezkedtem kényelmesen. Még sok volt vissza a lyukasórából. Liz-nek is csak a verseny miatt van most az edzése. A Tanár nő kijelentette; nyújtanak most, hogy Liz is megérkezett. Annyira csodás a neve, nem tudom kiverni a fejemből: Elisabeth Mae Green. Meseszép. Kevés nyújtás, és sok kíváncsiskodó lányszem után magamon, egy spárgával kezdték. Liz simán megcsinálta, amitől csillogva kerekedett ki a szemem. Kézenállás, kézen állva átfordulás nyújtott lábbal, ez mind nem okozott neki gondot, bár jópár lány itt már kiállt, és mással folytatták a bemelegítést. Liz viszont bármire képes volt, amit csak a tanárnő kitalált. Ezután elkezdődött a gyakorlat. Számomra ismeretlen lányok kezdték, miközben Liz még mindig gyakorolt oldalt. Kézen állva ilyen-olyan trükköket csinált, amik lenyűgöztek. Abban az"előnyös" ruhában meg pláne szemrevaló volt. Én soha nem voltam ennyire...férfi. Most úgy éreztem, belehalok, ha ez a lány nem lesz az enyém. Úgy éreztem, mindenek vége, ha én azt mondom neki: szeretlek, és kiröhög...ha nem viszonozza. Végül Ő következett, és hirtelen megértettem, miért nem akarta elengedni a Tanár nő. Sokkal nehezebb koreográfiát csinált, mint előtte bárki, mégsem kottyant meg neki. Elmerengtem, vajon mennyit kellett ehhez tanulnia? Vajon hányszor esett el, mégis felállt és folytatta? Vajon mennyit jelent neki a tánc és a szertorna? Hisz azt már tudtam róla, hogy ezekre a sportokra csak azért jár, mert formában akarja tartani magát. Amit egyértelműen szeret, az a tánc. Tudtam, hogy a belvárosban van egy csapat, amelynek Ő is jelentős tagja. Az volt az élete. A tánc. Ezek csak mellékes dolgok voltak. Mikor végzett a Tanár nő elégedetten megpaskolta a vállát, majd Liz rám emelte csodás tekintetét. Innen nem látszott a kis barna folt legnagyobb bánatomra. Egy lány a háttérből küldött nekem egy puszit, mire homlokráncolva rá néztem. Liz zavartan fordult hátra, és mikor meglátta, mit tett edzőtársa, nevetve nézett vissza rám. Felém hajolt, és Ő is küldött nekem egy puszit pont mint a lány. Egész jól kifigurázta, amin elnevettem magam, majd én is küldtem neki egy cuppanós puszit. Elnevette magát, és egy elkapó mozdulatot imitált. Lepetten néztem, ahogy a nem létező zsebébe csúsztatja a puszimat, majd rám mosolyog és elsétál. A lány többet nem kacérkodott velem, de bár Liz tette volna. A szívem is kihagyott, mikor zsebre tette a csókom. Ez annyira sokat jelentett nekem, mint amennyit talán Ő fel sem fogott. Talán nem is érti, miért nem kellett volna ez. Nem érti, mekkorát dobbant ettől a cselekedetétől a szívem. Nem tudja, mennyire könnyelműen játszik velem. Fel sem fogja, hogy ettől kikészülök, hisz Ő nem szeret, csak hozza a szokott a formáját. De addig jó, míg nem tudja. Hisz akkor vége mindennek. Akkor még a barátja sem lehetek, hisz Ő nem az a fajta lány, aki kapcsolatot szeretne. Ő szabadszellem, akárcsak Zayn, és én, az angol jófiú ebbe nem férek bele.

Elbambultam. Arra figyeltem fel, hogy valaki lehuppan mellém a padra. Kicsit ijedten kaptam oda a fejem, és Liz édes mosolyával találtam szembe magam. A szemei csillogtak, mint mindig. Még a kis barna folt is valahogy vidámabb lett. Elmosolyodtam, és figyeltem, ahogy a hajába túr, és hátrahúzza a frufruját. Így egész arca látható lett, amely elbűvölt. Kicsit visszafogta a mosolyát, és lejjebb hajtotta a fejét. Ezt nem értettem. Arra gondoltam, talán túl feltűnően bámultam, és kínosan érzi magát, így gyorsan keresni akartam egy beszédtémát. De semmi nem jutott az eszembe. Mindenre gondoltam, viszont egyik sem ígért sokat. Aztán Ő szólalt meg először.

- Amy Andrew rád hajtott. Tudod, a puszis csaj. - ehhez a mondathoz muszáj volt csücsörítenie felém, és viccesen küldenie egy csókot. Teljese elbűvöltek tökéletes ajkai előttem. Azonnal rá akartam nyomni az enyémeket, de nem lehetett. - Elég feltűnően stíröl, de ha jót akarsz magadnak, hagyd a francba. Idegesítő liba.

Elnevettem magam, és bólintottam. Dehogy akartam én azzal a lánnyal összejönni. Engem csak Liz érdekelt, de fájt a tudat, Ő ezzel nem így van. Még soha nem éreztem magam ennyire üresnek. Ott volt előttem az a lány, akibe már hetek óta szerelmes vagyok, mégsem csókolhatom meg. Mégsem tehetek semmit érte azon kívül, hogy a legjobb barátja leszek, mint a srácok.

- Nem akarok tőle semmit.

Ezen szélesen elmosolyodott, és boldogan bólintott. Láttam a szemében a furcsa csillogást, amit soha nem tudok hova tenni. Imádtam ezt a lányt, soha nem akartam tönkretenni vele a kapcsolatom. Soha nem akartam bántani. Lenézett a nadrágomra, amit nem értettem.

- Nálam van a csókod. Nálad legyen az enyém. Hálából, hogy ma segítettél.

Halkan beszélt, mintha félne, hogy valaki meghallja. Közel hajolt hozzám, és nyomott egy édes puszit az arcomra. Lehunytam a szemem. Éreztem ajkai érintését az arcomon. Éreztem az illatát, ahogy közelhajolt hozzám. Kicsit kakaóolaj illata volt, ami keveredett a parfümjének édes mámorával. A szívem száguldott, csak reménykedtem benne, hogy nem hallja. Ahogy nem éreztem magamon az ajkait, kinyitottam a szemem, nehogy észrevegye, hogy önkéntelenül lehunytam. Széles mosollyal oda nyúlt, ahol megpuszilt, és ujjaival fogó mozdulatot imitált. Lágy bőre súrolta az arcom. A kezével mintha fogott volna valamit, majd egy édes mosolyt eresztett felém, és lenézett a nadrágomra. A zsebembe csúsztatta a kezét, majd simán húzta ki. Már nem fogott semmit. Rájöttem, hogy a csókját vette le az arcomról, és tette a zsebembe. Rám mosolygott, és csillogó szemekkel, halkan beszélt.

- Csak, hogy el ne veszítsd.

Kicsit kipattant a szám a szavaitól. Éreztem rajta a szeretetet. Lehet most lett volna a jó alkalom, hogy elmondjam, mit érzek...hogy megcsókoljam, de én erre képtelen voltam. Lehet, Ő is vágyott rám, lehet Ő is hasonlóan érez irántam, én mégsem tudtam cselekedni. Az Ő csókja az, amit a világ összes kincséért sem veszítenék el, de bár végre teljesen az enyém lenne. Bárcsak végre az ajkamon érezném az övét, és nem az arcomon! Bár meg tudtam volna mondani neki, mit érzek, de képtelen voltam egy szót is kinyögni. Liz szemei kicsit elszomorodtak hallgatásomra. Lehajtotta a fejét, és oldalra fordította. Nem bírtam elviselni, hogy a bénázásom miatt hiszi, ez nekem semmit nem jelent. Meglepett, hogy az a vad, erős lány, ilyen káprázatosan gyengéd is tud lenni. Mondanom kellett valamit, vagy itt helyben elszomorítom.

- Soha nem veszteném el.

Erre rám nézett, és mosolyogva méregetett. Kicsit talán el is pirult, ami nem volt megszokott tőle. Már több mint egy hónapja ismerem, és már rengetegszer hozták a srácok kínosabbnál kínosabb helyzetbe, de mind lepergett róla. Erre pont most pirul el. Kezdtem végre meglátni azt a másik Liz-t, aki nem olyan vad, és vannak gyengéd rézelmei. Felállt, és megigazított a combja tetejénél a feszülős, kék anyagot.

- Átöltözök. Megvársz az öltöző előtt?

Egy perszével feleltem, amin szélesen elmosolyodott, majd felálltam, és követtem a hosszú sötét folyosóra. Viccesen rám kacsintott, majd bement az öltözőbe. Ide én nem követhettem, ezt egyértelműen mutatta az ajtón pihenő női jel. Most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak, de szerencsére Ő ezt már nem látta. Nekidőltem a hideg falnak és vártam. Vártam RÁ. Rá, aki többet jelentett nekem, mint eddig bárki. Féltem, hogy Ő csak játszik velem. Féltem, hogy neki ez az egész, ami most történt, csak egy vicc. Csak egy kis móka, mintha Haz lennék. Mintha egy gyerekkori barát lennék. Fogalma sincs arról mennyire könnyelműen dobálózik a szavakkal, mennyi mindent tönkretehet ezek után már. Nem is sejti, mennyi reményt adott, és ezt pillanatok alatt össze tudja törni a jövőben, ami végtelen fájdalmat okozna.

Nem kellet sokat várnom, nyílt az ajtó. Én egyből ellöktem magam, és oda fordultam. De, ahogy megláttam a puszis csajt, egyből visszadőltem a falnak. Ő viszont elmosolyodott, és felém indult. Csak ezt nem akartam. Amennyire jó kedvem lett Liz-től, annyira elrontotta most ez a lány. Széles, kacér mosollyal jött felém. A szája vastag volt, szinte látszott benne a botox, ami borzalmas látványt nyújtott. Nem is volt fogható, Liz természetesen tökéletes ajkaihoz. Megállt előttem, és maga előtt összefonta a karjait. Ezzel jobban kinyomta nekem a melleit, amitől már hánynom kellett. Ezen a lányon egy eredeti dolog sincsen. Mindene mű.

- Szia. Louis, igaz? Amy vagyok.

- Ja, hello.

Csak ennyit feleltem nyávogó hangjára. Teljesen megértettem, miért monda Liz, hogy kerüljem el. Azt hiszem, kezdem átvenni a srácoktól ezt a szlenges stílust. Erre régen "igen"-nel feleltem volna, nem holmi "ja"-t löktem volna oda. De most jól jött, hogy tudtam bunkó is lenni. De a lányt ez egyáltalán nem érdekelte. Ugyanúgy rebegtette előttem a szempilláját, ami már abnormálisan hosszú és dús volt. Férfi vagyok, nem vagyok a női dolgokba otthon, de ha létezik olyan, hogy szempilla-botox vagy beültetés vagy fene tudja, neki biztosan az volt.

- Louis arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk...

Akarta mondani, de én erre nagyon nem vágytam, és nem tudtam, ezt hogy mondjam el majd neki. De szerencsére nem kellett. Kinyílt az ajtó, és végre Liz lépett ki rajta. A hajába túrt, és körbenézett. Ahogy meglátott, lepetten ráncolta össze a homlokát. Gyorsan intettem neki, és elnézést sem kérve faképnél hagytam Amy-t. Elég gonoszság volt, de sokat tanultam a srácoktól, és azért néha jól jött, hogy ilyet is tudok. Kocogva siettem Liz mellé.

- Életmentő vagy. - nevettem rá.

Elmosolyodott és haladtunk kifele a folyosóról. Az ebédlő felé vettük az irányt, mivel mindjárt vége az órának, és ebédidő lesz. Haz-ék is biztos oda jönnek majd.

- Tudom.

Elnevettem magam ezen az egoista megszólalásán, de Ő komoly maradt. Ez kicsit megzavart. Ezeken mindig nevetni szokott. Soha nem értettem, milyen lehet a Női lélek, soha nem tudtam megfejteni a gyengébbik nemet. De Liz-re még az sem illet, amit eddig tudtam. Ő minden eddiginél másabb, különlegesebb volt.