10. fejezet. ~Wrong perfection.

Kedves idetévedt Olvasó!

Mérhetetlenül hálás vagyok az eddigi véleménynyilvánításaitokért, nagyon jól estek, köszönöm szépen. Megjelent egy új történet, és egy fordítás is, úgy láttam, az is elnyerte a tetszésetek. Jó olvasást, remélem, ez is sikert arat. #smile

10. fejezet.

Csupán két utcával lejjebb, mint ahol mi lakunk Liz megállított egy nagy ház előtt. Hatalmas volt, barna festékkel. Kőből épült rengeteg erkéllyel és ablakkal, de ezeket szinte mind eltakarták az ablakokban virító növények. Az ajtóhoz egy kis járda vezetett oldalt a ház mellé, amit egy idő után eltakart a sok pálma és egyéb itt gyakori növények. Hatalmas füves rész virított  természetesen kerítés nélkül, hisz itt ez normális. Nincsenek betörések, nincsenek gondok. Hatalmas ház volt, és biztos voltam benne, elölről a felét nem lehetett látni.

Liz kipattant a kocsiból, esélyt sem adott, hogy kinyissam neki az ajtót. Lezártam a kocsim, és kézen fogva végighúzott a kőből kirakott járdán a füves rész és a növények között. Meseszép volt ez a ház. Amikor megálltunk az ajtónál, megláttam hátul a nagy medencét, és kertet. Liz előkapta a táskájából a kulcsát, és kinyitotta a nagy, szép faajtót. Volt rajta pár ablak, melyen fekete vaskeret volt. Szépen meg volt munkálva. Bementünk. Egy előszobába érkeztünk, ami átváltott egy folyosóba. Lekaptuk a cipőnk, és még a táskánk is ledobtuk. Liz huncutul rám mosolygott, majd előre fordult.

- Pömpi! Gyere!

Zavartan figyeltem. Ezek szerint ez a Pömpi egy név. Vártam, hogy ki/mi fog jönni. Rohanást hallottam egy lépcsőn. Nagyon gyorsan jött, szinte mintha már esett volna. Aztán súlyos, gyors lépteket, melyek kopogtak a járólapon...minta cipőbe lenne. Ekkor a folyosó végén egy hatalmas dándog jelent meg. Lábai kopogtak a körmétől, ahogy futott Liz felé. A sebességtől a fehér alapon, fekete foltos, rövid bundája, valamint a füle hátrasimult. A nyelve kilógott, ahogy csillogó barna szemekkel közeledett Liz felé. Annyira dinamikusan futott, szinte azt hittem, hogy csak egy kép, mely mindjárt szertefoszlik. Jóval nagyobb volt, mint azok a kutyák, melyeket eddig láttam. Annyira gyorsan jött, hogy már szinte féltem, nekiütközik Liz-nek. Már készültem, mikor kapom el a zuhanó lányt. De a kutya hirtelen megvetette a mancsait a járólapon, és pár méteres csúszással megállt Liz előtt. Farok csóválva várta gazdája simogató kezeit. Liz leguggolt elé, így a kutya magasabb lett nála, és ahol érte, két kézzel beletúrt selymes bundájába. Közbe kapott egy pár "puszit" az arcára, de Ő csak nevetett. Lassan leguggoltam mellé, mire a kutya kérdőn felém kapta a fejét. Annyira okos pofája volt, hogy kételkedtem benne, tényleg kutya-e, nem egy kicsi Einstein. Liz bíztatóan rám mosolygott, majd megfogta a kezem, és a kutya pofája elé tartotta. Ez az óriás csak megnyalta bőröm, majd lökött a kezemen egyet az orrával jelezve, simogatást szeretne. Nevetve túrtam én is bundájába. Még selymesebb volt, mint ahogy kinézett.

- Ő az én kis Pömpim.

Kicsit felnevettem. Még ha tudom is, hogy ez egy kutya neve, akkor is mindenre gondolok, csak nem egy dándogra. Ez inkább illene egy Csivavára vagy valami kicsire. Liz látta, hogy nagyon viccesnek találom a nevét, így felvilágosított.

- Az eredeti neve Bernát, de így becézzük.

Elkezdtem nevetni. Még soha nem hallottam ilyen kutyanevet, de nagyon tetszett. Annak ellenére, hogy nem volt valami vad, mégis olyan Lisa-s volt. Ráillett, talán mert különleges, egyedi és vicces. Miután megédesgettük Pömpit, beljebb mentünk, Liz vezetett. Bementünk a világosbarna parkettán. A folyosó végén egy hatalmas nappali várt minket. Nagy bézsszínű, bojtos szőnyeg díszelgett középen, melyen két nagy bőrszínű kanapé volt és pár fotel. Persze feltűnt még asztal, és egy hatalmas tévé is. Az egyik oldal teljesen üveg volt, mely egyben ajtó is volt a medencéhez. A mennyezet nagyon magasan volt, és ahogy felnézet megláttam, hogy egybe van a két emelt. De csak középen nem volt elválasztó plafon, amúgy mindkét oldalt vagy folyosó volt, vagy üveg. A nagy üveg fal felett például egy szoba volt, melynek a nappali felől lévő oldala szintén üveg volt. A másik oldalt folyosó futott. Szinte az egész ház fényes volt, hisz hatalmas ablakok voltak, melyek sok helyen az egész falat elfoglalták. A földszinten a nappaliból nyílt egy konyha éppen amellett, ahol mi bejöttünk a folyosón. Szürke márványpult volt pár bárszékkel, mely kicsit elválasztotta egymástól a két helyiséget, de azért hagyott bőven helyet elmenni. Középen egy konyhasziget díszelgett. Feltűnt, hogy nincs étkezőasztal, de nem csodáltam, hisz az Ő családjuk nem volt nagyon összetartó, gondolom, nem szoktak együtt étkezni. Ez szomorú volt. Tőlünk balra a másik irányba, egy lépcső helyezkedett el, ahol éppen most futott fel Pömpi. A lépcső mellett fal is teljes egészében üvegből készült, melyből nem volt kilátás a sok növénytől, de pont így volt szép. Liz felvezetett az emeltre.  Lenéztem a nappaliba. Egy szürke, vascső szegélyes üvegkorlát választott el a magasságtól. Ismét megvizsgáltam a velünk szembe lévő szobát. Nem láttam be, olyan volt az üveg. Rejtélyes szoba, melyből mindent lehet látni, de kintről semmit. Liz elhúzott egy folyosón, majd a legutolsó szobába bementünk. Az fehér ajtó nyitva volt, és Pömpi várt minket bent. Hatalmas szoba volt. A falak fehérek voltak és feketével mindenféle idézetek, és minták voltak rá festve. Egészen művészi és egyedi volt. Az ágy kékben virított. Igazi, szép kékbe, amilyet én is szerettem. A szekrények és a bútorok mind fehérek voltak. Egy világoskék bolyhos szőnyeg virított közében, melyre Pömpi örömmel telepedett le. Kör alakú fotelek helyezkedtek el mindenfele, melyeknek külseje fehér volt, de bennük a párna fekete. Oldalt egy apró lépcsőre lettem figyelmes, mely felvitt egyenesen a falra. Ekkor láttam meg, hogy ott van fönt még egy párnás ágy. Csodás volt ez a szoba. Három ajtó nyílt belőle. Az egyik egy fürdőszoba volt, hisz nyitva volt, a másik az üvegajtó volt feltételezem az erkélyre, mivel el volt húzva a fehér kicsit áttetsző függöny. De a harmadikat nem tudtam, csukva volt. Annyira összhangban volt a szoba. Fehér, fekete és kék színek harmonizáltak. Liz levágta magát az ágyra. Jobban szemügyre vettem a falat. Volt itt minden. A lehulló tollaktól kezdve, a párducmintán át a különböző idézetekig. Az ajtó fölé volt festve három cicomás fekete bagoly növekvő sorrendben. Úgy nézett ki, mintha az ajtó tetején ülnének. A hanghullámok átváltottak párducmintába, mely végigcsigázott a falon. Pár puha tollpihe szállingózott le az egyik fal szélén, míg az ágy mögötti falon idézetek voltak, és egy mosolygós száj "Paint a smile" felirattal. Az ágy támlája fölé "So she's runnin' in her sleep." volt írva. Aztán megláttam a többit. A hanghullámok alatt ez díszelgett: "Silence is the loudest sound...". Az egyik falon három négy alak repült át. Egy hegyes sapkás fiú fogta egy bő ruhájú lány kezét. Ők repültek elől. Mögötte egy kalapos alak, végül egy apró macis gyerek szállt. Fölöttük egy apró szárnyas tündér szerű alak lebegett egy pálcával, melyből kavalkád jött ki. Fölöttük egy idézed díszelgett: "Never saying goodby, because saying goodbye means going away, and going away means forgetting...~Peter Pan". Itt eset le, honnan volt olyan ismerős ez a kép. A Pán Péterből egy részlet volt megfestve, ezt pedig Péter mondta. Imádtam ezt a mesét régen, de már nagyon régen láttam. Régen csak ezen tudtam elaludni, így Anya mindig betette nekem a lejátszóba. Elmosolyodtam, és letelepedtem Liz mellé az ágyra.

- Szóval Pán Péter?

Kicsit elpirult, majd elnevette magát. Felhúzta a vállát egy amolyan "ez van" mozdulattal. Pömpi felugrott közénk a nagy ágyra, és Liz ölébe feküdt.

- Imádom azt a mesét. Oda meg vissza vagyok érte.

Csak elmosolyodtam. Mindig tud újat mondat, ami meglep. Ismét végignéztem a falon, mire felült, és simogatni kezdte Pömpit, aki ezt nagyon díjazta.

- Én festettem. Tetszik?

Lepetten néztem rá.  Egy szobát kifesteni azért nem kis meló, pláne mikor ennyi minta volt a falon. De nagyon jól nézett ki.

- Nagyon cool.

Elnevette magát, és viccesen a vállamba boxolt.

- Kezded átvenni a beszédünk. De azt hiszem, én is a tiedet kicsit.

Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit az arcára. Az idő csak repült, Liz annyira kötetlen volt. Nagyon sokat nevettünk, sztorikat mesélgettünk egymásnak. De egyszer Liz tekintete az órájára tévedt, és kicsit elhúzta a száját.

- Egy óránk van. El kell próbálnom a koreográfiát. Bent akartam a ruhába, de jó itthon is. Nehogy már hamarabb menjünk oda, mint kéne. Csak átvedlek. - nevetett fel, majd felpattant az ágyról.

Pömpi zavartan kapta fel a fejét gazdája hirtelen mozdulatára. Én is zavartan néztem rá. De hamar kapcsoltam, hogy ki kéne mennem, hisz öltözni szeretne.

- Oké, máris kimegyek.

De Ő csak felnevetett, és visszatolt az ágyra, amit nem értettem. Nem karta, hogy kimenjek.

- Maradhatsz itt nyugodtan. Nem a szobába fogok öltözni.

Ahhoz az ajtóhoz ment, mely tartalma eddig nekem még titok volt. Kinyitotta, és feltűnt előttem a sokmillió polc. Felálltam és lepetten mentem az ajtóhoz, hogy jobban belássak. A polcok tele voltak összehajtott ruhákkal, vagy cipőkkel. Mindenfele ruhák lógtak a vállfákon. Soha nem hittem volna, hogy Liz ennyire ruhás. Minden a legújabb divat szerint volt, de persze az Ő ízlése. Vad, megszelídíthetetlen dolgok. Kicsit talán fiús, mégis csinosan nőies dolgok. Sok magas sarkúja volt, de még több tornacipője és csízmája. De a magas sarkúk sem olyan falatnyi kurvatopogók voltak, sokkal inkább zárt, fűzős 10 centis példányok vastag sarokkal. Elámultam a látványtól. Ezt látva felnevetett.

- Erről tényleg csak a srácok tudnak. Azért én is nőből vagyok, még ha nem is olyan pinki-minki az ízlésem, mint a legtöbbeknek.

Elnevettem magam, és helyeslően bólintottam. Illedelmesen visszamentem az ágyhoz, és leültem Pömpi mellé. Megvakargattam a fülét, míg Liz becsukta maga mögött az ajtót. Arra gondoltam, hogy mennyire különbözik ez a lány attól, akit eddig megismertem. Eddig is tudtam, hogy nem olyan rosszaság Ő, de végre kezdi megmutatni nekem is igazi arcát.

Nem kellett sokat várnom, nemsoká kijött. Egy fekete feszülős nadrág volt rajta, mely egész lábát eltakarta. Ahogy megfordult becsukni az ajtót, megláttam, a nadrágból a hátán vezet fel egy kis keresztszalag, és tulajdonképpen egybe van a falatnyi fekete felsővel, mely éppen csak a mellét takarta el. Annyira csinos volt. A csuklójáról lehúzta a hajgumit, és intett, hogy kövessem. Liz karján mindig volt pár hajgumi, már megtanultam, hogy ha elege van a hajából néha csak úgy felköti. Most is felkötötte a feje búbjára, miközben mentünk át a folyosón. A végén nem balra, a lépcső fele, hanem jobbra kanyarodtunk. Végigmentünk az üvegkorlát mellett a négyzet alakú nappali fölött. Átmentünk a másik oldalra egyenesen az üvegszobához. Liz benyitott a fehérajtón. Ekkor láttam, mi is ez pontosan. Két oldala üveg volt. Egyik a nappalira nézett le, míg másikból a kertet és a medencét lehetett látni. A másik két szemközti fal pedig tükörből volt. A sarkokban hangfalak voltak, míg a szoba egyik felén egy hosszú matrac. Liz a sarokba ment, és leguggolva az egyik hangfalhoz, hozzákapcsolta az iPod-ját. Elindította a zenét. Lassú volt, majdhogynem mint valami balettzene. A matrachoz ment, és nyújtás nélkül elkezdte csinálni a gyakorlatot. Figyeltem hajlékonyságát. Elképesztő volt...csodás és elképesztő. Büszke voltam, hogy a barátnőmnek mondhatom. Párszor rám mosolygott közbe, majd büszkén, kihúzva végzett. Kérdőn nézett rám, mire tapsolni kezdtem. Elnevette magát, de én is.

Hozzá léptem, Ő pedig kényelmesebb testállásba helyezkedett. Vagyis inkább trógerebbe, de neki ez volt a normális, és nekem nagyon tetszett. Átkaroltam a derekát, és halkabban beszéltem, hisz közel voltunk egymáshoz.

- Csodás vagy!

Elmosolyodott, és tűrte, hogy megcsókoljam. Elmélyítettem ajkaink találkozását, és bevontam nyelvünket is. Liz erőteljesen, bátran csókolt, de azért ügyelt rá, hogy ne vegye el tőlem az irányítást. Hátrafele kezdett húzni, én pedig vettem a célzást. A háta alá nyúltam, és óvatosan lefektettem a matracra. Magam sem tudom, miért mentem bele ebbe, de nagyon tetszett. Liz felett tartottam magam, aki a hátam és a hajam kényeztette. Minden egyes érintésétől kirázott a hideg. Hozzá simultam, amennyire csak tudtam, de nagyon vigyáztam, nehogy ránehezedjek. Egyik kezemmel a hajába túrtam. Ujjaim között végigcsúsztak puha tincsei. Hihetetlen érzés volt ennyire közelről érezni. Ennyire magam mellett. Kezeit becsúsztatta a pólóm alá, és a hátam simogatta. Nem bírtam magammal, eltávolodtam, és oldalra döntöttem a fejét. A nyakát hintettem be apró puszikkal. Igyekeztem gyengéd, de mégis túlfűtött lenni, amilyen Ő is volt. Akciómtól a körmét szántotta végig a hátamon. Innen tudtam, megtaláltam a gyengepontját, de Ő is az enyémet, amiről még én sem tudtam. A vér felpezsdült az ereimben karmolásától. Még soha nem tették ezt velem, és nagyon tetszett. Fel sem tűnt, mit is csinálunk éppen, míg Liz fel nem húzta a pólóm jelezve, kicsit távolodjak el, hogy le tudja húzni rólam. De ezt én nem akartam, hisz ebből nem jó következne. Ez volt az a dolog, amit nem akartam elsietni Vele, hisz akkor megint csak rossz tapasztalat lesz belőle. Eltávolodtam, amitől elmosolyodott, és már húzta volna le a pólóm, de felültem mellé. Visszahúztam a fölsőm, mire kérdőn nézett rám. Meglepődött, majd Ő is felült. A szemébe kicsit csalódottság volt. Lehajtotta a fejét, és a hangja halk, szomorú lett.

- Nem akarsz engem? Nem vagyok elég jó?

Meglepődtem, és a hajamba túrtam. Azt hittem, Őt az ilyenek soha nem izgatják, hisz bárkit megkaphat, de mégis most szomorúvá tettem. Ezt nem bírtam elviselni. Lassan az arcához nyúltam, és magam felé fordítottam. Így kénytelen volt a szemembe nézni. A tekintete szomorú volt. Meglepett, hogy egyáltalán nincs tisztában adottságaival.

- Ne mondj butaságokat. Nagyon is akarlak, de Veled nem szeretnék elsietni semmit sem. Nézz szét! Egy táncstúdióban vagyunk egy matracon. Azt hiszem, nem ez a legjobb hely és alkalom. Azt szeretném, hogy tökéletes legyen.

Kicsit elmosolyodott, és egy puszival díjazta, hogy igazi romantikus élményt szeretnék. Kicsit elhúzta a száját, és oldalra nézett. Mélyen magába szívta a levegőt, mintha csak le kéne merülnie a víz alá. Beszélni kezdett.

- Tudod, én soha nem voltam romantikus. Sok...rengeteg pasim volt, de Ők mind egy egyéjszakás kaland maradványai voltak. Megszoktam, hogy a srácok az első csók után az ágyamban landolnak, és soha nem bántam. De Veled más, Lou. Te romantikázni akarsz és várni. Ez tetszik, de egyben ki is akaszt. Soha senkivel nem bírtam várni, soha nem szeretkeztem.

A szemeim ellágyultak, ahogy szégyenkezve lehajtotta a fejét. Neki sem volt még soha igazi szeretkezése az ágyban. Viszont rossz tapasztalata sem. Ő csak szexelt. Neki ez az egész csupán az élvezetre szolgált, nem szerelemből tette. De örültem, hogy velem más a helyzet.

- Liz...- úgy döntöttem, én is elmondom, ha már Ő kiöntötte nekem a szívét. - Nekem csak két komolyabb barátnőm volt, de mindkettővel szakítottam, miután lefeküdtünk. Ez a két élmény elég volt, hogy megutáljam a szexet. Soha nem volt szép, soha nem volt jó. Én soha nem élveztem velük. Nem akarom, hogy veled is ez legyen, ezért várok a megfelelő alkalomra.

Nagy bátorság kellett, hogy ezt elmondjam neki. Erősnek éreztem magam, mert végre kimondtam neki. Végre, nem fojtottam magamba gyengén.

- Nekem megfelel. Legalább ez a kapcsolatom normális lesz. - mosolyodott el.

Én is így tettem, és nyomtam egy puszit a homlokára. Eszembe jutott egy arc, mely annyi kétértelmű megjegyzést megejtett már. Itt volt az ideje, hogy rákérdezzek.

- Te lefeküdtél Zayn-nel?

Zavartan nézett a szemembe, de én komoly maradtam. Nem hagytam, hogy megtörjön az a kis barnaság a szemében. Lesütötte a szemét, és oldalra nézett.

- Igen. Amikor bekerült közénk lyukasórába elmentem vele cigizni, és letámadott. Imádtam, hogy vad, beindított, így meglátogattuk azt a szertárt, amit neked mutatott. Életem egyik legjobb órája volt, az tény, de az a hely undorító.

Elfogott a féltékenység. Mi az, hogy élete legjobb órája?! Oké, én még akkor sehol nem voltam, mégis mérges voltam rá. Szerintem látta a szemembe a dühöt ettől a mondatától, bár én kérdeztem rá, de ezek a részletek akkor sem tartoznak rám. Kicsit elmosolyodott, és összekulcsolta ujjaink. Enyhültebben néztem le kezeinkre, majd vissza rá.

- De az már régi sztori. Egy alkalom volt, és soha többé. Csak haverok vagyunk, és Tied a szívem Lou.

Elmosolyodtam, és aprót bólintottam. Ezt látva, Ő is kivillantotta fogait. Megcsókoltam, és soha nem akartam elengedni. Hittem neki. Talán kár volt, talán nem, én mégis visszafordíthatatlanul beleszerettem.