11. fejezet. ~Wrong perfection.

Kedves Olvasóim!

Íme itt az újabb rész, remélem hasonló sikert arat. Köszönöm az eddigi szép szavakat, nagyon jól estek. Jó olvasást nektek! 

11. fejezet. 

- Megjöttem!

 A hangom unottan törte meg a házban uralkodó csendet. Ledobtam a cipőm, és kivételesen nem törődtem vele, hogy helyre tegyem. Csak úgy ott hagytam egymás hegyén hátán. Bementem a konyhába azzal a céllal, hogy iszok. Bent Anya fogadott, aki éppen a mosogatógépet pakolta be. Még mindig fel voltam dobódva, hisz Liz nyert, és hírnevet szerzett az iskolának a többi los angelesi suli között. De az én örömöm inkább onnan fakadt, hogy azt mondta, miattam nyert, mert én ott ültem és szurkoltam neki. Annyira büszke vagyok rá, hogy Ő az én barátnőm. Kivettem a hűtőből az üdítőt, és öntöttem magamnak egy pohárral.

- Milyen volt a napod? - kérdezte Anya, mikor megtörölte a kezét.

- Jó. Lot merre van?

Lepetten kerekedett ki a szeme. Ekkor esett le, hogy Liz becenevét használtam, így elmosolyodtam. Anya csak pislogott párat, majd zavartan felelt.

- A szobájában tanul. Jól vagy Édesem? - jött hozzám, de én nem lazítottam a testtartásomon.

- Miért ne lennék jól? Meglesem Lottie-t. Azt ígértem, segítek neki a matekban. Semmit nem vág belőle.

Már elindultam volna ki, de Anya elkapta a kezem. Erősen rántottam ki a karjaiból, ami reflexből jött, de egyből meg is bántam. Ijedten fordultam vissza, mikor felfogtam, mit tettem. Csak Anya volt, én mégis úgy löktem el, mintha egy ellenség lenne. Ismét lepetten és fájdalmasan nézett rám.

- Louis William Tomlinson! - már nem jól kezdődik, ha így szólít. - Mi van veled Édesem? Máshogy beszélsz, máshogy szólítod a Húgod. Alig vagy itthon, és hétköznap este is eljársz valahova. És az új barátaid sem tetszenek. Louis, én megértem, hogy új helyen vagy, de ne hagyd el önmagad.

Anyának fogalma sem volt, milyen vagyok valójában. Ő azt hiszi az igazi énem a tökéletes fiú, de az csak az az arcom, amit mindenki elvár. Én valójában nem ilyen vagyok, de már nagyon nehéz elhagynom ezt. Viszont azt hiszem, jó úton haladok. De ezt nem mondhattam meg neki.

- Csupán élem az életem. Új országban vagyunk, kezdem tanulni az itteni beszédet. Nem akarok kilógni az idióta brit akcentussal. Nem várhatod el, hogy kisfiú legyek. Én is felnövök, élni szeretnék szabadon. 18 múltam!

Anya szemei áthatóan, csalódottan méregettek. Még soha nem mondtam neki ilyeneket. Tőlem megszokott volt az "igen, Anya" meg "Persze, máris". Soha nem ellenkeztem, soha nem nehezítettem meg a dolgát. Én mindig csak belementem, és elfogadtam. Itt az ideje, hogy éljek kicsit.

- Hát...rendben, de nem akarom, hogy ez az új hely elterelje a figyelmed a fontos dolgokról. Ha ügyvéd szeretnél lenni, tenned kell érte, és nem úgy, hogy esténként elmész bulizni.

Csak bólintottam, és felmentem. Nem akartam sem ellenkezni, sem beleegyezni. Tudtam, egyikre sem lennék képes. Óvatosan bekopogtam Lottie szobájába.

- Gyere!

Erre benyitottam, és becsuktam magam mögött az ajtót. Lottie az asztalánál ült az ablak alatt. A fény az arcára vetődött, ahogy hátranézett rám, és kicsit elmosolyodott. Közelebb mentem, és leültem az ágyára. Kifordult felém, és várt.

- Azt ígértem, segítek a matekban.

Elmosolyodott, és bólintott. Befordult a füzete felé, én pedig mellé mentem. Leültem az asztala szélére, amire lepetten nézett fel rám, majd vissza a füzetébe. A függvényeket tanulták, ami nekem nem volt nagyon nehéz, de neki már egyszerűbb dolgok is nehézséget okoztak. Nem azért, mert nem volt ügyes. Nagyon okos lány volt, csupán nem látta át az összefüggéseket a matematikában. Igyekeztem neki elmagyarázni, ami úgy háromnegyed óra után kezdet beválni. A végére már sikerült ábrázolnia a függvényt, amit leírtam neki. A jellemzéssel még volt némi gondja, de azt hamar helyre tettük. Az volt a legkevesebb.

- Köszi Louis.

Elmosolyodtam, és bólintottam. Lottie kicsit kérdőn nézett rám, majd az ágy felé biccentett. Tudtam, hogy beszélgetni szeretne, mivel olyankor szoktunk az ágyon ülni egymással szemben. Most is ez volt. Törökülésbe helyezkedtem, Ő is. Kicsit méregetett, majd megszólalt.

- Louis, mióta Ő a barátnőd? - nyomta meg az "Ő" szót nyomatékosan. Mintha csak gondja lenne ezzel.

- Tegnap csókoltam meg először, de már előtte is alakult a dolog. Az az igazság, hogy nem mertem kapcsolni, és tegnap Ő akadt ki, hogy miért nem csókolom már meg.

Lottie mosolyogva hallgatta. Éreztem, meghallgat, és átérzi. Vele mindig megbeszéltük a dolgokat. A miénk ritka testvéri összetartás volt, amire nagyon büszke voltam.

- Mit csináltatok ma? - kérdezte.

- Elmentünk hozzá, és bemutatott a kutyájának. Gondoltad volna, hogy egy ilyen csajnak úgy hívják a dándogját; Pömpi? - elnevettem magam, mire Ő is kicsit kuncogott. - Aztán beszélgettünk, és táncolt. Otthon van egy stúdiója, ahol bemelegített. Lot, Ő olyan csodásan más.

Kicsit elmosolyodott, de hamar elkomolyodott, és lehajtotta a fejét. Nem értettem ezt, így felhúztam a szemöldököm. Vártam, hogy elmondja, mi a gond.

- Louis, Ő...Ők tényleg olyan mások. Te nem vagy közéjük való. Lehet, szereted, de Te jó vagy, Ők pedig mások. Mindenki fél tőlük a suliba. Még csak most jöttünk ide, de már én is tisztában vagyok ezzel. És tudom, hogy te is tisztában vagy vele, nem vagy közéjük való, csak bemeséled magadnak az ellenkezőjét. Féltelek, hogy ha nem úgy sül el ez a kapcsolat, mint kéne, gondod lesz belőle. Ha akaratlanul is megbántod, Ők kiutálnak, és megkeserítik az életed. Veszélyes helyeken jársz Louis.

Lassan megráztam a fejem. Összehúztam a szemöldököm, és hitetlenkedve néztem rá. Félénken rám kapta a tekintetét, kicsit félt a reakciómtól. Megvolt rá az oka. Oké, hogy engem félt, de Őket ne kritizálja.

- Jesszus Lot. Semmit nem tudsz róluk. Te csak azt hiszed, amit hallasz. Ők egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek tartják őket a suliban. Rendesek, és nagyon összetartóak. Mint egy nagy család. Tudod Ők mind nagyon gazdag és híres családba születtek. A szülők nem törődnek velük, így egymásra maradtak. Egy olyan család lett belőlük, mint még soha nem láttam. Ha látnád, mit műveltek a Kenyérgyárban. - lepetten, kérdőn nézett rám. Igaz, honnan is tudná?! - A Kenyérgyár, itt van az utca végén. Ne mondd el senkinek, de amikor este lelépek velük, oda mászunk be. Van bent kanapé, sör és égősor a falon fénynek. Berendezték maguknak. Valójában mind nagyon rendesek. Harry... te jó ég...Haz mindig közbeszól, és soha nem bánt meg senkit. Ha tudnád, mennyit segít és mekkora szíve van! Szinte a legjobb haverom lett. Zayn...egyfolytában cigizik, és mindig odaszúr. Soha nem bírja ki beszólás nélkül. Egyből lecsapja a legkisebb labdát is, de olyan vicces. Niall egyfolytában nevet...de mindenen. Annyira poén. Liam meg....hát Ő soha nem szól bele semmibe, ha nem muszáj, de ha megteszi egyből rend lesz. Mindig megmenti a helyzetet, és nagyon komoly. Tudja, mikor mit kell tenni. Hihetetlen. Olyan mások, mégis egy család lettek. Liz pedig...Ő maga megtestesült tökéletesség. Vad és szilaj, mégis érzelmes és olyan "lány". Annyira imádom, ahogy váltogatja a személyiségeket.

Lottie figyelmesen végighallgatta hosszabbra sikeredett áradozásomat, amiért kicsit szégyelltem is magam, de már kicsúszott. Ő csak mosolygott, majd aprót bólintott jelezte, hogy megértette.

 - Oké, Te is megtaláltad a társaságod, de szerintem ez akkor sem jó így. Kezded átvenni a beszédük és a stílusuk. - továbbra is aggódott.

- És? Mi van akkor Lot? Mindenki azt hiszi, én olyan tökéletes vagyok, pedig nem. Én olyan szeretnék lenni, mint Ők. Szabad, független, és nem az akit, mindenki elvár. Ők megtanítanak élni, és ez rohadtul tetszik.

Kicsit elmosolyodott, majd jobbnak látta csendbe maradni. Inkább megölelt, és csak szorított. Tudtam, Lot még jobban érzékeli a változásom, hisz Ő tudja, milyen a kis csapat. Ő látja a suliban a dolgokat.

- Vigyázz magadra Louis. - suttogta a nyakamba.

Elmosolyodtam, és még jobban megszorítottam. Jól esett, hogy aggódik értem, de nem szorultam rá. Nem akartam neki megígérni, hogy vigyázok magamra, mivel most bármilyen rosszaságba benne lettem volna. Így inkább csak ennyit mondtam:

- Szeretlek Lot.

- Én is. - jött a válasz egyből.

Jól megszorongattuk egymást, majd ásítozásom miatt kimentem a szobából. Ledobtam magam az ágyamra. A mai nap nagyon kimerített, azonnal el akartam aludni, de még át kaptam az alvós pólóm. Úgy döntöttem, majd reggel tusolok, most nem volt hozzá energiám. Bedőltem az ágyba, de félálomban kipattant a szemem. Ijedten fordultam a hátamra.

- Basszameg.

Kiszaladt a számon ez az apró káromkodás, mikor rájöttem, holnap írnánk biológiából, de már mindegy. Csak reménykedtem benne, hogy a folyamatos tanulásom elég lesz. Már nem keltem fel, és különben sem lett volna még erőm tanulni. Inkább csak lehunytam a szemem, és az álmok gondtalan világába merültem.

***

Kicsit szomorkásan jöttem haza suli után. Levágtam magam az ágyra. Ma kikaptam a fizika és a biológia dolgozatot is, amik nem lettek a legfényesebbek. Most dőlt meg a folyamatos kitűnőségem. Így már nem kapok dicséretet év végén, de őszintén, annyira leszartam. Levágtam magam az ágyra. A fizikám hármas lett, míg a biológia kettes. Kicsit bántott ugyan a dolog, hisz ez nem volt tőlem megszokott, de akkor éppen annyira nem bírt érdekelni, hogy az már fáj. Sokkal inkább azon járt a fejem, hogy mi lesz hétvégén. A srácok el akartak menni a partra este, egy kis éjszakai fürdőre. Király ötletnek hangzott. Elmondásuk szerint ismernek ott egy király partszakaszt, ahol a kutya sem jár. Már nagyon vártam. Azon gondolkoztam, vajon Liz mennyire csinosan fog kinézni majd fürdőruhában. Vajon lányos lesz, vagy inkább olyan vad? Viszont az jobban érdekelt, mi lesz, ha Anya megtudja a dolgokat. Megfogtam a telefonom, és kiültem a tetőre. Felhívtam Tommy-t.

- Louis! Mi történt veled?

Mindig vidám hangja most is jobb kedvre derített, de most túl sok minden foglalkoztatott.

- Semmi érdekes. Mi a helyzet otthon?

Két napja nem beszéltünk, én nem hívtam és Ő sem engem.

- A szokásos hajtás. Te viszont nem voltál valami hihető. Gond van?

Elhúztam a szám. Persze, hogy kiszúrja, hisz a legjobb barátom. Nem akartam neki elmondani, de kinek másnak? A srácok ezt nem értenék meg úgy, mint Ő. Hisz Őt is tökéletesnek tartják.

- Ma nem volt a legjobb napom. A fizikám hármas, a bioszom pedig kettes lett.

Csönd lett a vonal másik végén. Tommy nem felelt, letaglózta a hír. Ilyet még soha nem mondtam. Nekem még soha nem volt hármas dolgozatom. Négyes is csak kétszer szerencsére. Hát ez vagyok én, de megváltoztam.

- Mit csináltál? Ez nem jó vicc Louis, nem hiszem el! Csak át akarsz verni.

Kicsit elmosolyodtam. Valahol éreztem, hogy így reagálja le. Hisz Ő nincs mellettem, hiába mesélem el neki, az nem olyan. Így nem lehet annyira érezni, mennyit változtam. Az már nézőpont kérdése, hogy jó vagy rossz irányba.

- Nem. Halál komolyan mondom Tommy. Elcsesztem. Nem tanultam rájuk. Annyira leszartam, hogy az valami hihetetlen.

Tommy ismét csendbe maradt kicsit, majd kiakadt.

- Hát eléggé hihetetlen. Miért nem tanultál? Miattuk, igaz? Mi az, hogy leszarod? Louis, Te soha nem mondtál ilyeneket, soha nem csináltál ilyet. Hagyd ott Őket, és gondolj kicsit a jövődre is.

Ezzel letaglózott. Hogy mondhat ilyet? A legjobb barátom, mégis rosszat akar nekem?

- Micsoda? Dehogy hagyom ott őket? Szinte a családommá váltak Tommy. Végre élni akarok. És ettől csak jobb ügyvég leszek. Szóval igen elrontottam azokat a dolgozatokat, ki nem szarja le? Ilyen is kell.

Tommy ismét csendben maradt. Nem hittem el, hogyan képes ennyire ellenem lenni. Mintha nem is azt akarná, ami nekem a legjobb hanem, amit megszokott. De az nem feltétlen a helyes út. Én nem akartam úgy visszagondolni időskoromban az életemre, hogy semmi érdekes nem történt, mindig csak jó kisfiú voltam. Van, hogy le kell térni a megszokott ösvényről, és új csapásokat csinálni, hogy élvezzük az életet.