12. fejezet. ~Wrong perfection.

Sziasztok!

Íme, az újabb rész, azt vettem észre, hogy nem nagyon köti le a figyelmeteket a blogom. Kérlek, cáfoljátok ezt meg, mert végtelenül szeretném hallani, hogy az ellenkezője az igaz. Előre is köszönöm. Ja, és új a fejléc, tegnap csináltam. Remélem, tetszik ahogy a rész is. Jó olvasást!

12. fejezet.

Unottan mentem a konyhába, hogy igyak. Szerencsére egyedül voltam, így gyorsan lehajtottam a pohár tartalmát, és elindultam kifele. Nem tudom, miért, de nem akartam találkozni Anyával. A Húgom még nem volt itthon. Nem tudom, hol lehetett, talán lazult a haverokkal, fene tudja. Én sietősen mentem fel a szobámba, és egyből bekapcsoltam a laptopom. Megnéztem a sulink elektronikus-naplóját. Míg azzal a két rossz jeggyel is simán lehetek 5-ös, szóval annyira nem érdekelt még mindig. Levágtam magam az ágyra. Ma este ismét el akartunk menni a srácokkal a gyárba, amit már vártam. Imádtam ott lenni. Olyan otthonos volt az a hely annak ellenére, hogy egy lerobbant gyárépületről van szó. Mégis ott jobban otthon éreztem magam, mint ebben a házban. Egyszer kopogtak az ajtón, mire felnéztem, és kiszóltam.

- Buj be!

Lassan kinyílt az ajtó, és Anya feje jelent meg. Felültem, és kérdőn néztem rá. Becsukta az ajtót, és komolyan leült az ágy szélére. Ez már rosszat sejtetett, de én ennek ellenére, kényelmesen elhelyezkedtem az ágy közepén törökülésben.

- Louis, megnéztem ma az elektronikus-naplót. A jegyeid romlanak. Van egy kettesed és egy hármasod. Ilyen jegyeid még soha nem voltak. Én megértem, hogy új helyen vagyunk, de attól lehetsz önmagad. Tudod, én is voltam gimis. Tudom, hogy milyen nehéz bekerülni egy olyan csoportba, amiért mindenki oda van. De pár ember megnyeréséért ne változz meg.

Lepetten néztem rá. Nem értettem, mit akar ezzel. Kiket akarok én megnyerni, hogy megváltozok? Vagyis értettem, Ő nem értette a helyzetet.

- Mi van? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Inkább tessék, nem? - kérdezte Anya még keményebb hangsúllyal. Csak unottan megrántottam a vállam jelezve; lényegtelen. Ettől még komolyabban kezdett beszélni. - Nem tetszenek a barátaid. Ma beszéltem a fizika tanároddal. Azt mondta, egyfolytában azzal a rossz társasággal lógsz, és a tanárok azt hitték, majd Te megjavítod Őket, de ehelyett Te kezdesz rontani. Nem tetszenek Ők nekem. Banditák, akiknek nincs helye melletted.

A szemem lepetten kerekedett ki, és harag gerjedt bennem. Sok mindent elviseltem, de azt nem, ha Őket kritizálja valaki. A családommá váltak, megvédem Őket.

- Micsoda? Anya Te nem is ismered Őket? Hogyan ítélkezel Róluk? Ők nem rosszak, csak nem érdekli Őket a suli. Fogalmad sincs, kinek van helye mellettem, szóval ne szólj bele.

Anya szeme is kezdett minden érzelmet kizárni, ahogy én keményen érvelni kezdtem.

- Rendben, megértem, hogy új hely, a legmenőbb csapathoz akarsz tartozni, de otthon azzal voltál híres, hogy jó vagy. Itt ne akarj megváltozni miattuk. Inkább szállj szembe velük.

Meglepődtem. Először mindent el akartam neki mondani. A szembesíteni akartam vele, hogy nem Ők változtatnak meg, Ők csupán visszahozzák régi önmagam. Valójában Anyáék változtattak meg. De jobbnak láttam csendben maradni. Ez olyan dolog, ami összetörné Anyát. Jobb, ha nem kerül a felszínre.

- Majd figyelek, hogy ne rontsak többet. - fogtam ismét a jófiúra, bár utáltam már ezt a szerepet.

Anya bólintott, majd nyomott egy puszit a homlokomra, és felállt. Olyan sok mindent fojtottam el magamban most, amik ki akartak törni, de túl nagy jelentőségük lett volna. Túl sok mindent mondtak volna, melyek nem találtak volna megértő fülekre. Így csendbe figyeltem, ahogy kimegy Anya a szobámból, de még az ajtóban visszafordult.

- Ja, és szobafogságban vagy a héten.

A szemeim lepetten kerekedtek ki. Nagyon sok mindent tűrtem, de ez már sok volt. Ez azt jelentené, hogy sem ma, sem pénteken nem mehetek el a srácokkal.

- Mi? De... - akartam ellenkezni, de félbeszakított.

- Semmi de, Louis! Itthon maradsz!

Lepetten figyeltem, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. Nem volt időm ellenkezni sem. Ilyet még soha nem mondott nekem Anya, és eléggé meglepett, hogy szobafogságra ítélt. Én még soha nem voltam szobafogságba, és nem most akartam elkezdeni. De jobbnak láttam magam meghúzni most. A végén még eltilt a srácoktól és Liz-től.

Így aztán a kezembe vettem a telefonom, és kiültem a tetőre. Nem volt más választásom, felhívtam Liz-t, és kénytelen voltam közölni vele, hogy ma nem mehetek.

- Mi a helyzet Baglyocskám? - szólt bele csilingelve a telefonba, ahogy mindig is szokott.

- Liz, ma nem megyek veletek a Kenyérgyárba. - kezdtem bele komolyan. Nem tudtam, mit felel erre, és nem nagyon állt szándékomban elszomorítani még azzal is, hogy különbözőek vagyunk.

- Micsoda? Lou! - a hangja így is letört volt.

- Sajnálom Kicsim. Majd bepótoljuk, rendben?

Nagyot sóhajtott, majd egy "oké"-val felelt nekem. Ezután még elmondtam, hogy szeretem, és letettük. Annyira fájt, hogy nem mehettem velük. Hogy nem lehetek a szerelmemmel csupán azért, mert önmagam vagyok. Holnapra tényleg semmi lényeges dolgom, tanulnivalóm nem volt, így nem tudtam mit csinálni. Magam elé vettem a laptopom, de még az sem volt érdekes. Mit kezdjek a neten? Nincs semmi lényeges, amit meg akartam nézni. Így aztán úgy gondoltam, elmegyek lezuhanyozni. A zuhany felettébb felemelő és hosszú volt. Ismét csak álltam alatta, és tűrtem, ahogy a langyos víz kényezteti bőröm. Nem gondoltam semmire, mégis kattogott az agyam. Valahol máshol jártam, amit én magam sem tudok megfogalmazni. A testem fel volt hevülve, úgy éreztem, képtelen vagyok most magamra venni bármilyen ruhát is. A derekamra csavartam egy törülközőt, és kimentem a szobámba.

Ki akartam venni egy alsót a szekrényből, hogy legalább annyi legyen rajtam, ne csak egy törülköző, de megcsörrent a telefonom. Gyorsan kaptam az ágyon heverő készülékhez, és felvettem.

- Baglyocskám! Ablak! - hallottam meg Liz csilingelő hangját.

- Kicsim, már mondtam, én ma ne... - akartam befejezni, de kinyomott.

Felmérgelt, mikor Liz ennyire akaratos. Egy nyamvadt törülköző volt rajtam, de Ő mégis az ablakhoz rendelt. De a legrosszabb az volt, hogy magam sem tudom, miért, de odamentem. Kinyitottam az ablakot, és abba a szerencsétlen fehér vacakba a derekamon kimásztam a tetőre. Semmit nem láttam. Az utca üres volt. Arra gondoltam, talán még nincsenek itt, és lett volna időm felvenni egy alsót. De nem így alakult. Egy aprócska alak lépett ki a kertünk egyik fájának árnyékából. Vészesen közel volt az ajtóhoz, féltem, hogy Anyáék meglátják. Lepetten tettem szét a kezeim jelezve, nem tudom, mit szeretne. De Ő csak halkan felnevetett, majd egy gyors mozdulattal már a fa legalsó ágán ült. Ennyiből praktikus, ha valaki hajlékony és jó táncos. Liz olyan gyorsan kapaszkodott fel hozzám, mint egy édes kis majom a fa ágai között. A tetőnél leugrott, és hozzám jött. Elvigyorodott, majd ahogy végigmért, beharapta alsó ajkát. Elpirultam, és lehajtottam a fejem. Büszkeség öntött el, hogy tetszik neki a látvány. Lassan jött hozzám, és egyből a mellkasomhoz nyúlt. Szórakozottan simított a végig a felsőtestemen egészen a törülköző széléig. Forró érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm. Még mindig beharapott ajakkal figyelte kezei játékát. Sokat dolgoztam, hogy a hasamon ott legyenek a kockák, hogy a karom, a mellkasom és a hátam így nézzen ki. De megérte Liz miatt. Kicsit megremegtem, mikor a szemembe nézett. Az a barna kis folt most mintha huncut lett volna a kékségben.

- Nem kéne itt lenned. - csak ennyit tudtam kinyögni.

Elmosolyodott, és nyomott egy játékos puszit a mellkasom közepére. Ettől végképp kirázott a hideg, és úgy éreztem; ott helyben végem van. Liz pontosan tudta, mit csinál. Kicsit kiakasztott, hogy ennyire rosszaság, de egyben nagyon be is indított.

- Tudom. - felelte huncut mosollyal.

Csak elnevettem magam, hisz ez annyira rá vall. Amit nem lehet, azt biztosan megteszi. Igazi szabályszegő, szerintem vonzza az a szó; tilos. Megfogtam a kezét, és behúztam az ablakomon. Könnyed mozdulattal ugrott be a szobámba, és miután levette a cipőjét, végigmérte azt. Nem mondanám nagy valaminek, de kétség kívül az én ízlésem volt. A falak sötétkékek, míg a parketta világos. Csupán egy világosabb kék, bolyhos szőnyeg díszelgett középen. A bútorok feketék voltak, az ágyamon sötétkék takaró. Hiába, imádom a kéket. Ha tehetném kékre festetném a hajam is, de az hogy nézne már ki lévén, fiú vagyok. Liz elmosolyodott, majd felém fordult. Ismét végigmért, ami már kicsit kiakasztott. Ideje volt, felvennem valami ruhát, de Ő csak figyelt. Nyomtam egy puszit a homlokára, és a szekrényemhez mentem. Kikaptam belőle egy alsót, egy melegítőnadrágot és egy pólót. Liz kérdőn nézett rám, mikor egy mosolyt eresztettem felé, és elindultam a fürdőbe.

- Lou! - most rajtam volt a sor, hogy kérdőn nézzek vissza rá. - Mit csinálsz?

Felhúztam a szemöldököm, és úgy feleltem.

- Hát felöltözök.

Elnevette magát, és hozzám jött. Nem tudtam, mit akar. Szorosan előttem megállt, az arcán huncut vigyor játszott.

- Kár. - jelentette ki, amire elpirultam. Lenézett a kezemben lévő ruhákra. - De legalább ezt hagyd itt!

Kivette a kezemből a pólóm. Kicsit felnevettem, és megrántottam a vállam. Póló nélkül vonultam be a fürdőszobába. Liz annyira kacér, de én még akkor is várok. Egyrészt, mert tudom, hogy ez az őrületbe kergeti, másrészt meg, mert nem akarom elrontani a dolgokat. Magamra kaptam az alsóm és a gatyát, de pólóm nem volt, ami eltakarja felsőtestem. A nadrágot mint mindig, most is letoltam a csípőmön túl, így az alsógatyám szépen kilátszódott, de kit érdekelt?! Biztos voltam benne, Liz-t sem fogja zavarni. Végigmértem magam gyorsan a tükörbe, próbáltam megkeresni, mi tetszik neki kigyúrt felsőtestemben, de pasi lévén nem jöttem rá. De nemcsak neki, hisz sokan oda vannak értem. Furcsa.

Kimentem hozzá. Éppen a falon nézegette a képeimet a félhomályban, hisz csak az éjjeli lámpa égett. Mögé léptem és átkaroltam hátulról. Kicsit magába szívta a levegőt, majd a képre mutatott.

- Ő kicsoda?

Még soha nem meséltem neki Tommy-ról, bár szerintem a nevét már említhettem egyszer-kétszer. Kicsit elmosolyodtam, ahogy beugrott legjobb barátom arca. Istenem, mennyit baromkodtunk együtt.

- Ő Tommy. A legjobb barátom. Még most is szinte minden nap beszélünk telefonon. - magyaráztam el neki.

- Jól néz ki. - nézte még mindig a képet.

Lepetten kerekedett ki a szemem. Liz komolyan azt mondta a legjobb barátomra, hogy jól néz ki? Hogy tehetett ilyet. Azt hiszem, hatalmába kerített a féltékenység. Komolyan magam felé fordítottam Liz-t, és megfogtam a vállát.

- Liz, Ő a legjobb barátom, én pedig a pasid vagyok. Szóval nem, nem néz ki jól.

Kicsit felnevetett, majd ismét mezítelen mellkasomhoz nyúlt. Megint csak kirázott a hideg, de most nem akartam. Aggódtam, hogy elveszthetem. Hisz Ő vad, nem tudom, képes-e megállapodni mellettem.

- Nyugi Baby. Ezzel semmi nem ér fel. - nyomott egy puszit a mellkasomra. - Ezzel meg pláne nem. - nyomott ismét egy puszit a mellkasomra.

Ezt nem nagyon értettem. Zavartan néztem a szemébe, mikor rám emelte csodás szemeit. A szemöldököm ráncoltam értetlenségemben.

- Nem érted? - nevetett fel. Csak megráztam a fejem. Kínosan éreztem magam. - Hát az első a külsődnek ment. Ezt nem bírom megunni. - simított végig ismét a kockákon a hasamon, amibe ismét beleremegtem. Ezt látva felkuncogott. - A másik pedig a szívedre ment. 

Ezen kikerekedett a szemem. Én egy okos lánynak ismertem meg, mégis úgy véli, a szívem középen van és nem a bal oldalon. Ez nagyon meglepett

- De...az itt van. - böktem a szívemre.

Kicsit elnevette magát, amolyan "ne viccelj" módon. Még én éreztem magam kínosan, hogy komolyan ezt nem tudja. De Liz mindig meg tud lepni. A mellkasom közepére tette a kezét, és édes mosollyal felnézett rám.

- Nem. A szíved középen van, csupán a bal fele dobog. Ezért hiszed, hogy itt van. - bökött az említett oldalára a mellkasomnak. - De valójában képtelenség, hogy bal oldalt legyen, mivel akkor nem lennél szimmetrikus.

Ez érdekes elmélet, én így még soha nem néztem a világot. Minden szimmetrikus volna valamilyen szempontból? Ez nem teljesen hülyeség. Pláne azért nem, mert ez Liz elmélete. Hittem neki. Elismerően bólintottam, mire elégedetten elmosolyodott. Nem akartam megcáfolni orvosi szempontból, hisz mindenki hisz valamiben, nem? Megcsókoltam, ami ellen semmi kifogása nem volt. Hátrafele húzott. Nem is figyeltem erre, csupán vakon követtem. De ijedten kaptam utána, mikor eltűnt előlem, és megszakadt a csókunk. A szemem ijedten pattant ki. Egy pillanatra még a szívem is kihagyott ijedtemben. De megláttam Liz-t háton fekve az ágyamon, ahogy édesen vigyorog rám. Csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, és fölé másztam. Ahogy elnéztem, ezt nagyon élvezte. Egyik lábát felhúzta, míg a másikat az enyém közé nyomta. Testünk között alig volt pár centi, mivel én tartottam magam a feje mellett. Kezei a mellkasomra csúsztak, és jó alaposan végigmérte azt. Egyik kezét a karomra csúsztatta, mellyel a feje mellett tartottam magam. A fejét is odafordította. A szája szétpattant, ahogy végigsimított bicepszemen, melyen kidagadtak az erek a súlyomtól. Tetszett, hogy ennyire odavan értem. Beleszerettem, és úgy látszik, Ő is belém, ami megnyugtató volt. Mikor visszanézett rám, kicsit elbambultam a szemén. Csak a kis foltot bámultam, amely most vággyal telve méregetett engem. Hol az egyik, hol a másik szemembe nézett. Lassan hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Nem ellenkezett, sőt megharapta az alsó ajkam. Játékosan meghúzta, majd ismét vadul kebeleztük be egymás ajkát. Liz gyorsan túrt a hajamba, majd a hátam szántotta végig a körmeivel. Tudta, hogy ez kikészít. Erre válaszul ismét a nyakát kezdtem csókolgatni, mire egy kéjes sóhaj hagyta el a száját. Ezúttal tudatosan csináltam, amit csináltam. Nem akartam messzire menni, csupán addig, míg el nem érjük a határt. A határt, ahonnan már nincs megállás a vágyunknak. De ez a határ hamar eljött hála Liz türelmetlenségének. Megmozdította a bal lábát, mely az enyéim között volt, így éppen "jó" helyen ért hozzám. Lepetten szaladt ki a számon a levegő a váratlan érintéstől. Eltávolodtam, és komolyan néztem a szemébe. Csak kacéran mosolygott, de én lemásztam róla. A hátamra feküdtem mellette. Éreztem, hogy ez meglepte. Felém fordult, és a könyökére támaszkodott. Felé fordítottam a fejem, így szembetaláltam magam komoly, értetlen tekintetével.

- Miért Lou?

- Mert még nem jött el az ideje. Majd ha tökéletes lesz minden.

Kicsit felsóhajtott, és a vállamra hajtotta a fejét. Átkaroltam a hátát, és élveztem, ahogy rajtam nyugtatja csodás buksiját. Csendben feküdtünk, de tudtam, ezt nem bírja sokáig. És már vette is a levegőt, hogy beszéljen.

- Miért nem jöttél el ma?

Nagyot sóhajtottam. Tudtam, furán fog hangzani, ha kimondom. De Liz-nek joga volt tudni. Csupán attól féltem, ez megmutatja, mennyire mások vagyunk.

- Összebalhéztam Anyával. Szobafogságot kaptam.

Liz először kicsit meglepődött, majd halkan felkuncogott. Tudtam, hogy így fogja lereagálni. Ismertem már, de nem zavart. Ő soha nem kapott szobafogságot, hisz nem különösebben foglalkoztak vele a szülei. De szerintem vágyott rá titokban, hogy néha Ő is kapjon büntetést. Az csak annak a jele lenne, hogy törődnek vele.

- Min vesztetek össze?

Nagy sóhajjal kezdtem bele. Tudtam, ez nem lesz fair, de ha hazudok, észreveszi.

- A jegyeimen. Tudod, még életemben nem kaptam négyesnél rosszabb jegyet most meg hirtelen egyszerre kettőt is.

- Háh, én örülnék, ha hármast kapnék. - nevetett fel.

Elviccelte a dolgot, de mit is vártam Liz-től?! Én csak nagyot sóhajtottam, és megráztam a fejem. Liz nem értette, de talán addig jó, míg így fogja fel. Addig kisebbnek tűnik a szakadék kettőnk között. De csilingelése hamar abbamaradt. Azt hiszem, itt esett le neki, ez nem is olyan vicces.

- Bocsánat. Nem akartalak kinevetni. Tudom, hogy neked fontos a jogi pálya. - húzta el kicsit a száját, és elszégyellte magát.

Mosolyogva megsimítottam a hátát. Jól esett, hogy észben tartja ezt, az jutott az eszembe, ami minden 12.-es fejében felmerül, aki megtalálta élete szerelmét.

- Liz, mi lesz velünk 12. végén? - kérdeztem halkan.

Nagyot sóhajtott. Azt hiszem, Ő is gondolt már erre, mégsem hozta szóba. Szerintem próbálta elfelejteni. Nem csodálom. Én sem akartam erre gondolni. Ez még túl távol van, még addig van egy évünk. Az is lehet, hogy ez az egész nem fog működni kettőnk között, amit nagyon bánnék.

- Ne gondolj erre Lou! Még messze van.