5. fejezet. ~My religion & your mistakes.

Kedves Olvasó!

Én jelen pillanatban nem vagyok éppen gép közelben, London-t járom, de a részt beütemeztem, így felkerül. Sajnálom, de ha nem lesz wifi, hogy telefonról fel tudjak jönni, akkor még a kommentekre se fogok tudni válaszolni, ezt röstellem. De a rész fent lesz, ez biztos. A linket a fejléc alatti oldalba sajnos nem tudom beilleszteni, majd ha hazaérek bepótolom, ígérem.

Ebben a részben hatalmas előrelépésre szánja el magát Louis, majd meglátjátok. De lehetséges, nem az lesz a vég-kifejlettje, amit mindenki vár. Majd meglátjátok, remélem, elnyeri tetszéseteket. #simle

                                                                                   Lots of kisses from London

                                                                                                                                  Zsoo

Egyedül ültem a fa alatt, a Hold már magasan járt az égen. Még csak most jöttem, de már megéreztem kicsit az álmosságot. Ez tényleg beválik. Próbáltam aludni, de nem nagyon ment. Zayn javasolta, hogy levegőzzek kicsit. Ő megint nagyban rajzolt a laptopján és a rajztabján. Eldöntöttem, amíg lesétáltam ide, hogy ha visszamegyek, és továbbra is rajzol, meg fogom kérni, hogy mutassa meg egy munkáját.

Hogy miért nem tudtam aludni? Hát tuti, nem Zayn apró lámpája miatt, ami világított. Nem! Sokkal inkább azért, mert agyaltam. Hogy min? Hát szerintem egyértelmű, hogy Louis-on. Utálom! Olyan érzésem van, hogy utálom, amiért ennyire vonz magához a kisugárzása. Zayn-nek ma volt élete legjobb napja, mikor beértünk a szobába egy órát áradozott. Én csak mosolyogni tudtam rajta. Tényleg olyan, mint egy tinilány, de a maga módján nagyon aranyos.

Elmosolyodtam az emlékeken. Hiányzott Anya, Gemma, és az otthonom, de most nem mehettem haza. Arra a füves részre néztem a túloldalt, messze, ahol mi szoktuk játszani. Eszembe jutott a pad melletti apó kukáról, hogy az egyik srác belehányt tegnap a sok piától. Ma direkt hamarabb elengedtek minket erről a hülye erotikaestről, hogy ki tudjuk magunkat józanítani a négy napos részegség után a holnapi záróbulira. Örültem, hogy vége lett a tábornak, és nagyjából sikerült is megőriznem a méltóságom. Bár berúgtam kétszer keményen, még tudatomnál voltam. 

- Harry! - hallottam meg a nevem egészen halkan magam mögül. Ijedten löktem el magam a fa törzsétől, és néztem hátra.

A fa mellett egy görnyedtebb alak állt. Lepetten néztem fel érzéketlen arcára. A szemembe egyből ijedtség telepedett, és ismét eszembe jutott az a sok zavaros dolog, ami velünk történt. Megijesztett, valóban megijesztet, de egyben utáltam is...azt hiszem, ez utálat lenne.

- Leülhetek? - biccentett felém a fejével.

- P-persze. - hebegtem remegő hangon, majd visszafordultam előre, és magam elé bambultam. Kezeimmel idegesen piszkáltam a pólóm szélét, mikor leült mellém, és Ő is a fának támasztotta a hátát. Most átkoztam az eget, hogy egy ilyen vastag fa tövébe találtam menedéket.

Kicsit hallgatott, nézte a csillagokat az égen, míg én a sötét füvet kémleltem, és még mindig idegesen hajtogattam a pólóm szegélyét.

- Miért vagy ilyen ideges? Félsz tőlem? - kérdezte halkan.

Csak óvatosan megráztam a fejem. Olyan lágyan kérdezte, hogy nem tudtam félni tőle, de mégis remegtem, és idegesen babráltam továbbra is a fekete anyagot. Nagyot sóhajtott, mire lehajtott fejjel beharaptam alsóajkam. Egyszer egy puha kéz ért az enyémhez, mellyel még mindig csak hajtogattam fölsőm szélét, ezzel leállítva ebben a tevékenységben. Ijedten szívtam magamba a levegőt, és kaptam el a kezem. Normál esetben tuti, nem tettem volna ilyet, de Louis-val más volt a helyzet. Az érintése áramütésként hatolt bőröm alá, szinte fájdalommal járt. Szomorúan húzta vissza a kezét, hallottam a sóhajából, ez nem esett jól neki.

- S-sajnálom...én...én csak... - hebegtem össze-vissza, még mindig lehajtott fejjel.

- Semmi baj. Megértem. Azt hiszem, megyek is. - sóhajtott egyet.

A látószögem szélén megláttam egy izmos kart a fűre támaszkodni, majd feltolta magát, és már állt volna fel. Idegesen harapdáltam szám belsejét. Itt a remek alkalom, hogy megtudjak mindent, hogy megértsek mindent, nem szalaszthatom el. Gyorsan kaptam fel a tekintetem.

- Miért? - kérdeztem normál hangerőn még mielőtt felállt volna.

Zavartan rám pillantott, majd visszaült mellém. Nem mondtam többet csak ezt az egy szavas kérdést, de láttam a szemében, értette, mire vonatkozik. Tudni akartam, miért viselkedik így velem. Miért lök el egyik pillanatban, a másikban pedig mosolyog rám. Teljesen összezavart, és ezt Ő is sejtette, mégsem állt le vele. Talán most majd választ kapok ezekre.

- Nem mertelek közel engedni magamhoz, de én sem vagyok kőből. - mondta halkabban.

Ezen elgondolkoztam, de sehogy nem értettem, miért nem. 

- Hogyan lennék én veszélyes rád nézve? - kérdeztem motyogva, de még mindig nem mertem felnézni rá.

Hangosan elmosolyodott, és éreztem, ahogy közelebb csúszik hozzám. Már végképp semmit nem értettem. Ő viszont ismét mosolygott, ami kicsit feldobott és megnyugtatott.

- Úgy, hogy Te képes lennél befolyásolni, irányítani engem, és elérni, hogy újra érezzek. - mondta halkabban, és közben egyre közelebb került feje az enyémhez oldalról. De én még mindig nem néztem fel rá. Értelmeznem kellett a szavait. Én ennyi mindent képes lennék tenni vele? Ennyire nagy jelentőséggel bírok az éltében? Újra érezni...ezek szerint igazam volt, régen történt vele valami drasztikus dolog. Eszembe jutott, amit velem tett. Gonosz volt.

- Louis egész eddig élvezted, hogy félek tőled, és megdermedek, ha a közelembe vagy. Ellöktél a folyosón, és tudom, hogy jót nevettél rajtam utána, mert hagytam magam. Lehet, nem vagyok valami bátor ember, de könnyen felismerem, kik akarnak átverni. Színésznek készülsz, tudom. Ezt is csak játszod most. Csak azt nem tudom, miért akarsz egyfolytában belém rúgni...- mondtam magam elé.

Felhúztam a térdeim, átfogtam karjaimmal, és rátámasztottam állam. Szigorúan a padkára szegeztem a tekintetem, és figyeltem, ahogy a szürke betont szinte fehérre festi a Hold fénye. Nem hittem Louis-nak. Nem találtam értelmet a mondataiban. Nem voltak összefüggésben a mostani szavai és az elmúlt napok tettei.

- Elhiszem, hogy megismered a hazugságot, de honnan tudod, hogy most megjátszom magam, mikor rám sem nézel? - kérdezte fájdalmasan.

Hallottam a hangján, hogy szíven ütötte, amit mondtam. De végtére is teljes mértékben igaza volt. Fájt beismernem, hogy fogást talált rajtam, bár ez nem nehéz, de most szándékosan nem akartam ránézni rezzenéstelen arcára, hogy ismét elfogjon a félelem. Sóhajtva nyújtottam ki lábaim, és óvatosan néztem fel rá. A szemébe szeretet, fájdalom és megbánás lakozott. Vonásai lágyak voltak, egy apró mosoly bujkált a szája sarkában, de nem volt elég ereje elszabadulni, és szétterülni arcán. Nem játszott. Hacsak nem kiváló színész, akkor nem játszott.

- N-nem játszol... - ismertem be halkabban, miközben a szemeibe merültem, melyek csodás kéksége napsugárként ragyogott rám a sötét éjszakában. - És most mégis mit vársz tőlem?

Kicsit megcsóváltam a fejem. Éreztem, hogy az a vékony hajszál, ami eddig elválasztó vonalként szolgált, most elszakadt. A gyűlölet, amit eddig éreztem iránta kezdett átváltani valami egészen másba.

- Hogy Te ne törj össze...mert neked meg tudok nyílni. - motyogta egészen halkan.

Ajkaim szétpattantak szavai hallatán. Nem értettem jelentésüket, mégis a szívemig hatoltak, és érdekes bizsergő érzés kerítette hatalmába mellkasom. Mintha a szívem nagyobbakat dobbant volna. Láttam a szemében az évek fájdalmát, éreztem, ahogy megosztja velem magányos percei súlyos kilóit. Közelebb hajolt hozzám egészen lassan közben a szemem vizslatta. Idegesen fújtattam, és kicsit talán félni is kezdtem ismét. De ezúttal nem vagyok biztos benne, hogy ez ellene irányult. Kicsit elmosolyodott, majd szemeit lehunyta, és lágyan nyomta ajkait enyémekre. Egy pillanatra lesokkoltam, nem tudtam, mit kéne most tennem. Szemeim automatikusan lehunytam, így érzékeim felerősödtek. Élveztem puha ajkai érintését, amivel magam is megrémítettem. Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy férfi fog megcsókolni, ráadásul pont Ő. Ő, akitől pár napja még remegtem. Most pedig kiderült, hogy ez az egész azért volt, mert úgy érezte, engem újra tudna szeretni, és fél, hogy esetleg ismét összetörnék. Csupán azt nem tudom még, mi volt vele eddig.

Óvatosan a hajamba túrt, és úgy húzott közelebb magához, míg én erőtlenül kaptam a felkarjához. Nyelvét vágyakozva vezette végig alsóajkamon bejutásért esedezve. Egyszerűen szétnyitottam ajkaim, nem éreztem súlyát annak, amit teszünk. Lágyan vezette át nyelvét számba, majd egy hirtelen mozdulattal átvetette egyik lábát csípőmön, és fölöttem termett. Így már Ő lett a magasabb, én pedig felfelé nyújtottam nyakam, hogy továbbra is elérje ajkaimat. Egyik kezével a hajamba túrt, miközben csókunk egyre intenzívebbé vált. Én a csípőjét markoltam egy darabig, majd fél kezem lejjebb csúsztattam, és a combját szorítottam. Jobban hozzám simult, és kicsit meghúzta fürtjeimet. Éreztem benne a szenvedélyt, a fájdalmat, a szeretetet. Kicsit félt is a csalódástól. Szabad kezét a mellkasomra vezette vállamról, és mikor megérezte a nyakamba a kis fémes láncot, kihúzta pólómból. Levezette ujjait keresztemre, majd mikor megérezte, mi az, erősen tenyerébe zárta.

Erre eszméltem fel. A keresztem! Nem! Ezt nem szabad! Ijedten toltam el magamtól, majd oldalra döntöttem, így felálltam, és idegesen markoltam meg a keresztet a nyakamba.

- Édes Istenem! Ezért bűnhődni fogunk, ezt nem lett volna szabad! - akadtam ki, és motyogtam magam elé.

Homlokom ideges ráncba szaladt, és fel-alá járkáltam, miközben a keresztem szorítottam. Nekem ezt nem szabad! Az első gondolatom a volt, hogy el kell mennem gyónni. Nagy vétséget követtem el, lehet, ezt meg sem bocsájtja a Pap. Louis zavartan állt fel, és felém jött.

- Harry! - próbált hozzám érni, de én elhúzódtam érintésétől. - Miért csinálod ezt velem? Te is élvezted. - hebegte szomorkásan.

Az arcára kiült a fájdalom, a bánat, én mégsem tudtam mit tenni. Úgy éreztem, hatalmas vétséget követtem el, mindjárt ki leszek átkozva, bár ez már régen nem lehetséges az egyházban.

- S-sajnálom...én...e-ezt nem szabad. - szorítottam meg ismét a keresztem, majd egy sajnálkozó pillantással illettem, és elrohantam.

Olyan gyorsan futottam, mint talán még soha. Hallottam, ahogy kétségbeesetten kiált utánam. Fájt hallani, ahogy kimondja a nevem. Valamit felébresztett bennem, amit eddig soha nem éreztem, de mindig hiányoltam. Kellemesen bizsergető érzés szállta meg ajkam és tincseim, melyeket szorított. A kereszten szinte éreztem még az Ő bőrének forróságát. Mit tettünk?! Ezt nem volt szabad!

Tudtam, most még jobban össze fogom törni, bennem bízott, én pedig pár édes percig hitegettem, majd szívtelenül otthagytam kétségek között az éjszakában. Utáltam magam ezért, vissza akartam rohanni, és újra követelni, hogy csókoljon meg, de már így is elég nagy volt a vétségem. Tudtam, ma már nem olyan nagy ennek a vétségnek a súlya, én mégis úgy éreztem, most megszegtem mindent, amit eddig képviseltem.

Idegesen rontottam be a szobánkba, itt már szakadtak a könnyeim. Mit tettem? Zayn zavartan nézett fel rám, és mikor meglátta, hogy az arcom kezeimbe temetve lecsúszok az ajtó tövébe a fának dőlve, lehajtotta a laptopját.

- Harry! Te jó ég! - sietett hozzám.

Éreztem, ahogy leguggol mellém, de nem tudja, magához merjen-e húzni.

- Megcsókolt egy férfi. És...és élveztem. - hebegtem halkan.

Ha másnak nem, neki igazán elmondhatom. Ki más értene meg, ha Ő nem?! Hisz pontosan tudja, milyen érzés férfiakat csókolni, bár Őt nem köti semmi. Azt mondta, az Édesapja muszlim, Édesanyja katolikus, így Ő egyik vallást sem vette fel.

- Jó hatással vagyok rád! Mi ezzel a gond? - kérdezte zavartan.

Hát nem erre számítottam, de valahol jogos volt.

- Akkor én most meleg vagyok? - kérdeztem sírva, és ráemeltem tekintetem. Még mindig potyogtak könnyeim. Szemei elérzékenyültek látva szomorúságom.

- Az attól függ. Ha az ajkaimat nézed, meg akarsz csókolni? - kérdezte óvatosan.

A szájára néztem, és figyeltem, ahogy kreol bőre feszül ajkain. Kevés borosta vette körül, mely rendezetlenül meredezett minden fele. Már én magam sem tudtam, mit akarok. Féltem, hogy már bemesélem magamnak, meleg vagyok. De Zayn-t nem találtam vonzónak, nem akartam megcsókolni.

- Nem. - hüppögtem, és ettől kicsit megnyugodtam.

- Akkor nem lettél meleg, csupán ahhoz vonzódsz, aki megcsókolt. Ki volt az? - kérdezte, és bíztatóan megdörzsölte a karom.

Megnyugodtam, hogy nem lettem meleg, valóban igaza volt. Csak Louis-hoz vonzódtam, de hozzá kegyetlen módon, és ezt még én maga sem tudtam értelmezni. Olyan vágyat éreztem, mint még egy lány irányt sem, de tudtam, ez helytelen.

- Louis volt. Megcsókolt...én élveztem, nagyon jó volt. De...megijedtem, és elrohantam...Összetörtem. - hebegtem zavartan.

Azt hiszem, még csak most kezdett tudatosulni, hogy mit is tettünk valójában. Zayn-t nem mondhatnám meglepettnek, sokkal inkább elégedettnek.

- Tudtam, éreztem, hogy ez lesz. Ez volt a harmadik eshetőség, amit nem mondtam ki. Egyértelműek voltak a jelek, de nem akartalak megijeszteni, mert tudtam, akkor nem engednél neki, ha megtenné. Bár arra nem gondoltam, hogy így fogod lereagálni. Miért rohantál el? Van róla fogalmad, ez mennyire tud fájni? - kérdezte a végére dühösebben.

Biztosan Őt is hagyták már így ott. Akkor ezért nem fejezte be. Ez gonoszság volt tőle, már nyitottam is a szám, hogy leszidom, de jogosan cselekedett valamilyen szinten, így nem tudtam rá haragudni. Inkább feleltem neki:

- M-mert ezt nem lehet. Én katolikus vagyok, tiltja a vallásom. - csóváltam meg a fejem magam elé meredve.

Zayn nagyot sóhajtott, majd mellém dőlt az ajtónak, én magához húzott. Annak ellenére, hogy Ő is férfi volt, most jól esett, hogy van valaki, aki megvigasztal. Igazán szükségem volt rá gyengeség vagy nem.

- Hát ezen nem tudok segíteni, de azt elmondhatom, hogy most mi játszódik le Louis-ban. Mi kicsit máshogy működünk. Félünk megtenni az első lépést, hisz nem tudhatjuk, a választottunk, hogyan reagálja le. Rettegünk a visszautasítástól, Louis-nak is nagy bátorság kellett, hogy meg merjen csókolni. És megtette, mert fontos voltál neki....nyilván beléd szeretett, ha eddig ennyire próbált tiltakozni ellened. De Te a lehető legrosszabb dolgot tetted, Harry, ami ilyenkor lehetséges. Visszacsókoltad, reményt adtál neki, aztán faképnél hagytad. Jól látod, hogy összetörted. - magyarázta.

- Ez nem segít. - motyogtam a nyakába morcosan.

Ha azért mondta ezeket, hogy megvigasztaljon, hát nem nagyon jött össze. Csak még jobban fájt, hogy ennyire hülyeséget csináltam. Utáltam magam, hogy ilyet tettem vele, mikor annyi mindenen átment, és értem kész lett volna ismét átmenni ezeket.

- Most jön a segítő rész. Elmondom, mit kell tenned. Miről álmodik egy magamfajta ilyenkor. Először is Louis azt kívánta, mikor otthagytad, hogy fordulj vissza, és Te csókold meg. Mostantól úgy kell visszaszerezned, mint a romantikusfilmekben látod. Akármilyen meglepő, mi is ilyenről álmodunk, nem csak a tinilányok. Oké, virág meg fehér ló nem kell, de egy hirtelen jött mesébe illő csók, mindent jóvátehet. - magyarázta.

Én pedig elképzeltem ezt az egészet. Tényleg nagyon romantikus lenne, és lehet, megtenném Louis-ért, de nem lehetett. Akkor elárulnám magam, így is mehetek gyónni.

- És ha én nem akarom Őt? - kérdeztem szipogva.

- Akkor egy jó nagy barom vagy. Mi úgy tudunk szeretni, mint kevesen, és olyan dolgokat tudunk adni, amit egy lány soha. Ez nem átok, ez adottság. Louis feltétel nélkül képes szeretni, adni, tűrni a végtelenségig, és még azt is elnézi, ha közbe lefekszel más lányokkal, mert megérti, hogy bár mindennél jobban szeret, mégsem tud neked megadni mindent. A melegek ilyenek, pláne, ha egy normális férfiba szeretnek bele, mint Te. De ha mégis úgy döntesz, nem kérsz Louis önzetlen szerelméből, akkor azt javaslom, kerüld el örökre, hogy ne okozz neki még nagyobb fájdalmat.