9. fejezet. ~My religion & your mistake.

Sziasztok!

Sajnálom hogy későn, de most lett vége az edzésemnek. Ráadásul még a röplabdát (az egyetlen dolgot, amit szeretek) sem tudtam élvezni, ugyanis lehetséges, hogy egy hülye fapina tanárnő miatt fogok szaktanárit kapni, csupán mert be akartam menni a saját termembe, és nem tudtam, hogy neki éppen ez a terem tetszett, hogy a kurva matekfaktját megtartsa. Csak áldom az eget, hogy nem tanít, de állítólag az osztályfőnöknek szólni fog, csupán mert benyitottam a cuccomért, aztán meg a terem előtt vártam pár haverral az óra végét. Állítólag Őt zavarta, ahogy beszélgetünk kint, de az nem, hogy a szomszéd terembe üvölt a zene a szalagavató próba miatt. Phu, de felcseszte az agyam.

A részről annyit, hogy kicsit szomorkás a vége, de sok csókjelenet van benne, és romantikus rész és, ami bánattal végződik. Remélem, tetszik. #smile

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

 

  *Zayn szemszöge*

"Ha Ő nem lép, hát tedd meg Te. Tuti, érez valamit irántad. Higgy nekem, tudod, hogy ismerem az embereket." visszhangzott még mindig a fejemben Harry hangja, miközben összekaptam a rajzfüzetem és a kedvenc tollam. Ezzel szeretek rajzolni lapra, mással nagyon nem. Gondoltam, két legyet ütök egy csapásra, legalább megcsinálom az egyik beadandóm. Még csak két rajzórám volt, csütörtök van, az első héten a suliból, de már most kaptam egy komoly házi feladatot.

Óvatosan bekopogtam a már jól ismer szobába. Azóta, az este óta nem jártam itt, de nem mondhatnám, hogy nagyon izgultam. Bíztam Harry-ben, biztos voltam benne, hogy Liam az enyém lesz egyszer. Kopogtam hármat az ajtón, majd vártam. Késő délután volt, ilyenkor már nem lenne szabad órájának lennie, de azt nem tudtam, az edzései mikor vannak. De hamar nyílt az ajtó, és Liam mosolygós feje jelent meg benne.

- Zayn! Szia. - mosolygott rám, majd arrébb állt, hogy be tudjak menni.

- Liam! Segítséget szeretnék kérni. - mosolyogtam rá óvatosan, mire kérdőn felhúzta a szemöldökét, és végigmérte a kezembe lévő rajztömböt, és tollat.

- Szívesen segítek, ha tudok. - mosolygott bíztatóan.

- Portérét kell rajzolnom, ez a beadandóm. Lerajzolhatlak? - kérdeztem tőle, és kínosan dörzsöltem meg a tarkóm.

Egy pillanatra lefagyott, és el is pirult egy parányit. Olyan aranyos volt, mikor zavarba jön.

- E-engem? Ko-komolyan? - hebegte össze-vissza.

Látszólag nagyon zavarba hoztam, amitől szélesen elmosolyodtam. Liam nem tudott olyat csinálni, ami számomra ne lett volna halálosan ellenállhatatlan.

- Komolyan. Megengeded? - kérdeztem mosolyogva. Reménykedtem benne, hogy igent fog mondani, akkor két legyet üthetnék egy csapásra.

Ő csak bólogatni kezdett, arcát még mindig kínos vörösség öntötte el. Igazán aranyos volt, muszáj volt szélesen mosolyognom.

Leültünk a kanapéra egymás felé fordulva. Ő csak mosolygott, nem bírt bármit is kinyögni. Félve, zavartan nézett rám, látszólag eléggé zavarban volt, hogy pont Őt kértem meg, álljon nekem modellt, míg lerajzolom az arcát.

- Csak mosolyogj rám, 20 perc és kész is lesz. - magyaráztam neki tömören.

Ő határozottan bólintott, és egy aranyos mosolyt vett magára. Elkezdtem felvázolni az alkotásom. Nem kételkedtem magamba, tisztában voltam a kézügyességemmel. Egyfolytában felnéztem Liam-re, majd vissza a lapba. Láttam, hogy egyre jobban kezd elpirulni.

- Beszélgessünk közbe, úgy hátha nem kell ennyire vörösnek lerajzolnom az arcod. - nevettem el magam, mire Ő is szélesen elmosolyodott, és majdnem lehajtotta a fejét, de gyorsan észbe kapott. Ő is tudta nagyon jól, hogy ennek semmi esélye, hisz tollal rajzolok, de feszültségoldásnak elment.

- Ma láttam Harry-t és Louis-t. Furcsák voltak, Louis mosolygott. Még soha nem láttam mosolyogni, bár mostanában nem nagyon találkoztam veletek. - magyarázta.

Elmosolyodtam, miközben az álla vonalát húztam meg. Eszembe jutott, Harry mekkora csodát tett Louis-val. A srác teljesen máshogy viselkedik, bár azért ha többen vagyunk, nem nyílik meg annyira. De már ez is haladás a részéről. Tényleg őrülten szerelmes Harry-be.

- Igen, tudod, Ők... Ők együtt vannak, mint egy pár. Louis levette a lábáról Harry-t, és miután kiderült, hogy Harry vallása sem tiltja a kapcsolatuk, összejöttek. - magyaráztam, miközben a fülét jelölő pár szaggatott vonalat lőttem be. Most még csak vázoltam tökéletes arcát.

- Komolyan? Hűh. - lepődött meg, így szemöldöke is az égbe csúszott, majd mikor morcosan néztem rá ettől, visszahúzta, így azt is be tudtam rajzolni a munkámba.

- Még soha nem láttam egy rajzod sem. - jegyezte meg óvatosan.

Elmosolyodtam, miközben erősen koncentrálva húztam meg szemének helyeit.

- Jobb is, mert meg fogsz rám haragudni, mivel a próbálkozásomból, hogy lerajzoljam ezt a csodás pofit, egy bányarém lesz. - nevettem el magam, és behúztam pár száll haját, csak, hogy megmutassam, az ott lesz. Felnéztem rá, és láttam, amint a szeme lepetten kerekedett ki erre. Elnevettem magam, hisz Ő komolyan vette.

- Nyugi, csak vicceltem. Jó lesz, meglátod. - mosolyogtam rá bíztatóan.

Ő csak félénken bólintott majd ismét felvette a nekem szánt mosolyát, amit próbáltam olyan aranyosnak lerajzolni, amilyen a valóságban.

Újra meg újra rá néztem, és próbáltam pontosan úgy a rajzlapra varázsolni, hogy megszólaljon. Liam ismét egyre jobban kezdett vörösödni, én pedig kutattam az agyamban a beszédtémák után, amivel ismét elterelhetem a figyelmét. De Ő gyorsabb volt, és mikor újból felnéztem rá, szégyenlősen hajtotta le a fejét, és húzta fel a térdeit, amit azután átölelt,

és térdei takarásába temette arcát. Lepetten húztam fel a szemöldököm, mi történt vele?

- Sajnálom, Zayn. Nekem ez nem megy. Tudom, hogy csak ülnöm kéne, de...de engem még soha nem rajzoltak le. Miért nem keresel inkább egy szép lányt? Sokkal többet érnél vele. - hebegte remegő hangon, még mindig nadrágjába temetve fejét, és erősen ölelte át felhúzott lábait. A szemeim szomorúvá váltak, nem akartam neki fájdalmat okozni. Nem hittem, hogy így fogja lereagálni. Én azt hittem, örülni fog, hogy Őt szeretném lerajzolni, azt hittem, ez imponálni fog neki. 

Lágyan nyúltam a hajához, amitől felnézett rám. A szemében aggodalom és szomorúság ült, amitől még inkább felhúztam középen a szemöldököm.

- Liam, Te tökéletes vagy nekem. - mondtam neki egészen halkan.

Hitetlenkedve és zavartan nézett a szemembe. Óvatosan hajoltam előre egészen közel hozzá. Félre toltam ölemből, a rajztömböt, így az csak egyensúlyozott az asztal szélén, míg a toll lehullott a földre. Csattanásától Liam összerezzent, majd ismét a felnézett a szemembe. Óvatosan fogtam közre arcát, miközben már térdeltem előtte, annyira közel hajoltam. Szomorúan tekintett fel rám, szemében csillogást láttam, amit nem tudtam hova tenni. Most irigyeltem Harry tökéletes emberismeretét.

Óvatosan hajoltam még közelebb hozzá, míg már csak pár centi választott el minket egymástól. Végig egymás szemét pásztáztuk, de mivel én nem voltam Harry így muszáj volt megkérdeznem.

- Megengeded, hogy megcsókoljalak? - kérdeztem suttogva.

- Tedd már meg! - lehelte vágyakozva ajkaimra, amitől kirázott a hideg.

Ajkaira tapasztottam sajátjaim, és azonnal elmélyítettem csókunk. Liam józanul még tökéletesebben csókolt, mint részegen. Teljesen másmilyen volt. Óvatos, nyugodt és visszafogott. De én nem sokáig tudtam magam türtőztetni, hátradöntöttem az ágyon, Ő pedig kinyújtotta lábait, így dereka két oldalára térdeltem, és úgy csókoltam tovább fölé hajolva. Vágyakozva túrt a hajamba, és nyakam köré fonta karjait. Fél kézzel az oldalát simogattam, míg a másikkal tartottam magam fölötte. Lágyan csókolt, nem várta el, hogy gyorsítsak, és ez nekem is tökéletesen megfelelt. Liam minden szempontból tökéletes volt a szememben, minden egyes porcikája, tulajdonsága vonzott magához. Csábítóan hívogatott, én pedig soha nem voltam erős lelkileg, engedtem a kísértésnek, amiből az a nagy hiba lett, hogy szerelembe estem Liam-mel.

Eltávolodott, és gyorsan hadarta ajkaimra:

- Emlékszem arra az estére!

Lepetten húztam fel a szemöldököm. Még magamhoz sem tértem, előbb fel kellett fognom mit is tettünk az előbb, aztán jöhetett, hogy értelmezem szavait. Megbánón nézett rám, mire kezdtem kapcsolni, hogy tulajdonképpen mi is történik velem.

- Akkor miért...? - kérdeztem zavartan egy félmondatot, de tökéletesen értette, mire vonatkozott. Szomorkásan elhúzta a száját és kicsit oldalra nézett, majd vissza rám.

- Mert féltem, hisz Te férfi vagy Zayn és... és én is. - magyarázta halkan, mintha félne, hogy más is meghallja, bár ez ki volt zárva az Ő lakásában. Legalább biztos lehetek benne, hogy ránk nem nyit ránk senki, mint én szegény Harry-ékre. Jaj, az nagyon kínos volt. Ismerős volt ez a helyzet, Louis és Harry is ezt játszották el. Magamban ordítottam, hogy megint ez jön, de ezt nem mutattam. Nem erőltetek semmit, hisz akkor csak megutál, nem lenne őszinte velem.  

- Liam, ha nem akarod, egy szavadba kerül, és soha többet nem teszek ilyet. Ebben az esetben csak annyira kérlek, hogy többet ne találkozzunk, ha nem muszáj. Hadd felejtselek el nyugodtan, hadd lépjek tovább, ahogy mindig is.

Eszembe jutott a tömérdek férfi, aki átvert, magamra hagyott. Én mindig is egy biztos pontot kerestem, akiben megbízhatok, és nyugodt lehetek, hogy nem hagy el. És hány ilyet találtam?! De egy sem tartott sokáig, mind összetört, mind átvert, mind hazudott. Reménykedtem benne, hogy Liam nem fog közéjük tartozni, hogy Ő mellettem marad, és végre lehet egy férfi az életemben, aki ténylegesen az enyém.

Hogy mi van Apával? Soha nem volt olyan szoros a szüleimmel a kapcsolatom, mint a legtöbb családban. A húgaim voltak nekem, nekik pedig mindent megadtam, amit tudtam.

Liam szomorúan figyelt, és jól megfontolta a válaszát, ami sok jót nem ígért. Bíztam Harry emberismeretében, bár Ő most nem látta Liam-et.

- Nem akarom. - nyögte ki végül.

A szemeim lehunytam. Ez volt a világ két legutálatosabb szava. Ezeket soha nem akartam hallani, ezek a szívembe markoltak, és erősen tépték ketté. Ezúttal minden eddiginél erősebb volt. Liam-be tényleg miden reményem belevetettem. Úgy éreztem, én most leszek olyan kemény, mint Louis. Soha többé nem fogok tudni érezni, de ez úgysem marad így tartósan tudtam.

- Sajnálom Zayn, én ezt nem tudom csinálni. Szeretném, de nem megy. Csalódást okoznék a családomnak, ezzel a tudattal nem tudnék együtt élni...még veled sem. - mondta egészen halkan. 

Lassan nyitottam ki a szemem, és szembe találtam magam csodás barna íriszeivel. Hangja fájdalommal hatolt belém, minden egyes szava kettévágta a lelkem, míg már csak egészen apró szilánkok maradtak belőle. Megértettem Liam-et, ha tudná, hányszor hallottam már ezt az indokot?! De benne bíztam, mert Ő többet jelentett nekem, mint eddig bárki. Ezerszer jobban össze tudott törni, mint mások.

Lassan bólogatni kezdtem jelezve, hogy megértettem. Fájt, hogy Ő is akarná, de mások véleményétől fél, azért nem marad velem. Ez volt a lehető legrosszabb, amit mondhatott, de végtére is csak az igazat válaszolta.

Úgy döntöttem, hogy Ő túl különleges, hogy csak így itt hagyjam. Szükségem volt még egyszer...utoljára érezni Őt.

- Még egyszer, utoljára megengeded? - hajoltam hozzá közelebb lassan.

Ismét csak bólogatni kezdett, mint az előző alkalommal. Tudtam, hogy tőle egy búcsúcsók a kegyelemdöfés volt, melytől végleg meghalok, de mégis muszáj volt még egyszer, utoljára megtennem.  Lágyan érintkeztek ajkaink és nyelveink, lágyan táncoltunk együtt egy nem létező ritmusra. Liam ismét a hajamba vezette ujjait, amitől végigfutott a gerincemen egy jóleső hidegség. Szenvedélyesen, szeretettel csókolt, és ez így még jobban fájt. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Biztos vagyok benne, Ő is megérezte, hisz valahol az Ő tökéletes arcán landolt. Lágyan ejtette vissza fejét a kanapéra ezzel megszakítva tökéletes csókunk. Homlokom az övének döntöttem, Ő pedig halkan suttogta:

- Annyira sajnálom. - nyúlt az arcomhoz, és lágyan letörölte az újabb könnycseppem.

Érintése égette a bőröm, nem bírtam elviselni, hogy ezt teszi velem, mikor többé nem akar látni. Többé nem akartam érezni semmit, hisz akkor annyival könnyebb lenne az élet. De valaki szándékosan engem büntet, hogy azért is szenvedjek. Lehunyt szemekkel oldalra fordítottam a fejem, ezzel elhúzódtam érintésétől. Felálltam, a rajztömbömmel, melyben a Liam félkész, csodás arca díszelgett és a tollammal, az ajtófele indultam.

- Zayn... - szólt utánam, mire megtorpantam, és lassan fordultam meg.

Igyekeztem nem elsírni magam, nem mutatni, hogy mennyre fáj, de az utóbbi nem hiszem, hogy összejött. Kérdőn néztem rá, és Ő vette a levegőt, hogy megszólal, majd gyorsan be is csukta száját, és szomorúan lehajtotta a fejét. Nem tudtam, mit akart mondani, nem is akartam tudni.

- Pedig mindenem neked adtam volna...szerettelek. - mondtam halkan, majd megcsóváltam lehajtott fejem, és kisétáltam az ajtón.

Nem kaptam választ, nem is vártam. Elvesztettem azt a tökéletességet, mely pár percig az enyém volt először és utoljára is. A fájdalom nem akart enyhülni a szívemben, úgy éreztem üres lettem. Nem ismertem régóta Liam-et, de egy viszonzatlan szerelem...ez nem is igaz, hisz Liam viszonozná...ez így még jobban tudott fájni, mint egy csúnya szakítás.

Muszáj volt lehiggadnom. Egyenesen a lakásunk fele vettem az irányt, és minden előzmény nélkül benyitottam. A tegnapi gatyám felé szándékoztam menni, aminek a zsebében a cigim lapult, de a szoba közepén megtorpantam. A szemem megakadt az ágy közepén fetrengő, és csókolózó Harry-n és Louis-on. A szívembe fájdalom nyilallt, ez volt az, amit semmiképpen nem akartam látni pont most.

- A kurva életbe srácok! Muszáj ez a kibaszott nyáladzást épp előttem?! Menjetek gyónni cseszd meg! - rivalltam rájuk, majd levágtam a rajzom az ágyra, kikaptam a cigim és a gyújtóm a széken heverő gatyám zsebéből, és hangos csattanással bevágtam magam után az ajtót.

Nem ellenük irányult a haragom, dehogyis! Semmi bajom nem volt velük, sőt még örültem is nekik igazán aranyosak voltak együtt. De Liam ezer darabra hasította a szívem és a lelkem, és pont Ők voltak kéznél, akiken levezethettem volna a feszültségem.