Caged birds become free

Nos Manook!

Eddig ilyen nem volt a blogon, de jönnek az ihletek, viszont ezek nem igazán érnek többet pár oldalnál, így  fel fog tűnni egy olyan oldal is a fejléc alatt, amely ezeket fogja tartalmazni. Az angolok ezt One-Shot-nak nevezik, vagyis egylevegős-nek. Ezek olyan általában rövidebb írások, melyeknek van alaptörténete, amire épül és tartalma. Néha egy-egy kész történetet egészítenek ki, ami a mi esetünkben a való életben (vagy inkább képzelgésben) Larry Stylinson lesz. Mostantól az ilyen történeteim tartalmazhatnak +18-as részeket is, viszont ezek nem a *KE* sztorik (+18) pontba fog kerülni, mivel van alapsztorija.

Szóval íme az első One-Shot-om, alig 5 oldal. Remélem, elnyeri a tetszéseteket bár meglehetősen egyszerű.

                                                                                                          xoxo    Zsoo

Caged birds become free

Mérgesen rontottam be a házba, nem bírtam felfogni miért ilyen rossz szándékúak az emberek. Miért nem hagynak egyszerűen élni minket? Miért nem tehetem azt, amit akarok, és amikor csak akarom? Ha éppen a kamerák előtt kívánok meg csókot, miért nem lophatok? Ki fog megakadályozni? Ők? Ugyan már!

- Harry, állj már meg! - rohant utánam Ő a házban, de most még rá is haragudtam.

Pedig erre igazán semmi jogom és okom sem volt, mégis haragudtam rá, amiért nem áll ki mellettünk, de nem lenne értelme. Nekünk semmit nem hagynak, úgy éreztem magam, mint egy csillag, ami soha nem ragyoghat.

Végig jött mögöttem, de elég sietős tempót diktáltam, így nem tudott utol érni, és megállítani. Berontottam a hálószobába, és erősen bevágtam magam után az ajtót, éppen az orra előtt. Tudtam, hogy nem esett jól neki, de muszáj volt egyedül maradnom kicsit. Nem segített, még ha nem ért volna semmit sem, akkor is mellém kellett volna állnia. Én győzködtem Őket, mindent felhoztam magunk mellé, de Ő csak csendben bámulta a földet.

- Harry! Engedj be! - kopogott az ajtón egyre sűrűbben.

- Nem! Hagyj békén! - szóltam ki, de már alig bírtam visszafogni magam.

- Annyira sajnálom. - hebegte szomorúan az ajtó elől.

Végre magamra hagyott. Lecsúsztam a fal mentén, pont az ajtó mellett, és kezeimbe temettem arcom, miközben guggoltam. Utáltam magam, hogy nem vagyok képes a kezembe venni a saját életem, és kiállni mellettünk. De Ő sem tette, és ez idegelt a legjobban. Meg sem próbált ellenkezni, mikor azt mondták szét kell szakadnunk.

- Ez így nem mehet tovább, Srácok! A Larry dolog ismét nagy hangot kapott, el kell felejtenetek egymást. Harry csomagolj, holnap utazol Amerikába, és két hetet ott fogsz tölteni, míg a többiek nem mennek utánad a turné miatt. Addig interjúkat fogsz adni, és népszerűsíted az új albumot. Louis, Te pedig maradsz itt, és próbálsz mindent megtenni a srácokkal, hogy a lehető legtöbben legyen kíváncsiak az új parfümötökre. - jelentette ki határozottan kevesebb, mint egy órája a menedzsment. Szavai visszhangot vetek fejemben, képtelen voltam megtenni, amit kért. Tisztában voltam vele, hogy holnap nem fogok Amerikába menni, maximum akkor, ha elkábítanak, és akaratom ellenére tuszkolnak fel arra a gépre, ami minél távolabb vinne a szerelmemtől. Nem értem a logikát, mellyel ezt kitalálták, hisz ha ismét kezdenek Larry-vel foglalkozni, akkor nyilván nem lennének ellene, ha kiderül, hogy amiben hisznek, valódi. Annyian szeretnek minket tiszta szívből, biztosan el tudnának fogadni minket olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Bár tény, hogy csalódnának, hisz abban a hitben éltek, hogy egyszer Ők fognak velünk kelni és feküdni, de ezt össze kell törnünk ott kezdve, hogy a rajongóink többsége lány. Már azt sem tudom, hogy jutottunk ide Louis-val, egyszerűen csak megtörtént, és már nem tudjuk visszacsinálni, de én személy szerint nem is akarom. Vele lettem egész, kerek, nem bírnám ki nélküle az életnek nevezett óriás monopolyt.

Utáltam minden egyes szálat, melyek szorosan Louis-hoz fűztek, de a világért sem szakítottam volna el őket. Azt akartam, hogy örökké összetartsanak minket, de ha a világ ellenünk van, akkor ez a pár erős száll is gyenge. Márpedig képtelenek lennénk még ketten is végigcsinálni ezt, ha ennyire hátráltatják szerelmünk. Talán tényleg jobb, ha hagyjuk, hogy szétszakítsanak minket.

- Harry. Kérlek, engedj be. - hallottam meg egy kétségbeesett hangot az ajtó túloldaláról.

Meglepődtem, nem hallottam léteket. Talán Ő sem jutott messzire, hogy én sem. Mély levegőt vettem. Ha már szét kell szakadnunk, legalább még kicsit hadd élvezhessem csókját, érintését, becéző szavait. Úgy éreztem, Ő a Nap a világomban, mely soha nem fog ragyogni.

Egy sóhaj kíséretében nyúltam fel, és lenyomtam a kilincset, ezzel kinyitva neki az ajtót, de nem keltem fel. Egyből bejött és zavartan nézett szét, majd végül észrevett az ajtó mellett guggolva, teljesen összetörten. Aggódva guggolt le elém, képtelen voltam tőle megtagadni ölelésem.

- Annyira sajnálom. Nem akarlak elveszteni. - motyogta a nyakamba, mire keserű képet vágtam, és eltoltam magamtól. Komolyan a szemébe néztem, és úgy kezdtem el mondani a félhomályban, abban a kevéske fényben, amely az ajtón szököttbe a folyosóról.

- Én sem, de muszáj lesz. Az egész világ ellenünk van, Louis, képtelenek vagyunk ekkora dologgal megbirkózni. Még együtt sem menne. Kalitkába zárt madarak vagyunk, melyeket soha nem fognak hagyni szabadon szárnyalni, és ha nem az emberek utálata, hát akkor a titok fog tönkretenni mindent köztünk. - mondtam komolyan, és felálltam, hogy elkezdjek pakolni. Az álláspontom, miszerint nem megyek sehova, megdőlt, csak a legjobbat akartam neki, és az lesz a legjobb, ha megszabadulunk egymástól, és ismét barátok leszünk. Bár tisztában vagyok vele, hogy képtelen leszek úgy kezelni, de nem volt mit tenni.

A szekrényhez mentem, míg Ő ott maradt megsemmisülve, majd felnevetett, mire lepetten fordultam meg. Felállt, és vigyorogva hozzám jött.

- Oké, értem. Ez volt a visszavágás, amiért egy szót sem szóltam. Rossz vicc volt, de felfogtam. Sajnálom, oké? - fogta meg a karom.

Teljesen ledöbbentem. A szeme csillogott az irántam érzett szeretettől. Azt vettem észre rajta, hogy fel sem fogta, amit mondtam neki. Képtelen volt értelmezni ezt a dolgot, meg sem fordult a fejében, hogy valóban elhagyom, egyszerűen kizárta ezt a tényt. Szomorúan vettem ezt tudomásul, és lágyan fogtam közre arcát kezeimmel.

- Louis, tudom, hogy ez nehéz, de muszáj felfognod. Figyelj, én komolyan elmegyek! Tennünk kell, amit mondanak nekünk, nincs választásunk. Kalitkába zárnak minket, képtelen vagyunk kiszabadulni belőle. - mondtam komolyan.

Gyakran pislogott párat, a szemében még mindig azt láttam, hogy egyáltalán nem fogta fel, ami történik körülötte. És ez fájt. Rossz volt, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, én nem akartam Őt elengedni, de kénytelen voltam. Hosszan lehunytam a szemem, még mindig nem értette. Láttam, már kezdi kapizsgálni, de makacsul kizárta azt a lehetőséget, ami éppen zajlott az orra előtt. Mély levegőt vettem, én sem akartam elhagyni Őt. Képtelen lettem volna a szerelme nélkül élni, mégis erre kényszerítenek minket. Rájöttem, hogy jobb is, ha nem fogta fel, ugyanis meggondoltam magam. De ebben a pillanatba leesett neki, mi is a helyzet.

- Mi? Te el akarsz hagyni? Komolyan képes lennél engedelmeskedni nekik, és elmenni? Magamra tudnál hagyni? - akadt ki, és sorra tette fel a bugyutábbnál bugyutább kérdéseket, de ezek sajnos igazak voltak, hisz fél perce még ezt terveztem, viszont minden megváltozott.

Kezeim közé fogtam csodás arcát, melyen izgalom játszott, szemeiben félelem kavargott.

- Nem! Sajnálom. Minden összezavarodott bennem. Nem védtél meg minket. Miért? - kérdeztem zavartan.

Valóban semmit nem értettem. Ragaszkodott hozzám, nem akarta, hogy elhagyjam, már pedig ez lenne, ha engedelmeskednénk a menedzsmentnek, viszont Ő nem állt ki értünk előttük. Akkor most nem azt akarja, hogy elmenjek Amerikába?

- Mert...mert képtelen voltam rá. Harry, lebuzizott minket! És tényleg azok vagyunk. Nem tudom ezt felfogni. - csóválta meg a fejét szomorúan.

- Kit érdekel, hogy mik vagyunk, amíg szeretjük egymást? Ez az örökös hiszti fog minket szétszakítani. Tudod, mit szeretnék? Mire vágyom a legjobban? - kérdeztem csillogó szemekkel, mire szomorúan nézett rám, és megrázta a fejét. - Arra, hogy megfoghassam a kezed az utcán, hogy sétálhassak veled, csak úgy ok nélkül. Hogy piknikezhessünk a parkban, és ne lessenek ránk fotósok. Hogy az ölembe húzhassalak egy-egy interjún, és az egész világ lássa; enyém vagy. De legfőképpen arra, hogy bármikor megcsókolhassalak, amikor csak kedvem tartja ezeken a falakon kívül is. Ez minden kívánságom, érted Lou? - csordult ki egy könnycseppem a végére, és szinte már suttogtam.

Szeretetteljesen elmosolyodott, és lágyan letörölte könnyem.

- És mi akadályoz meg benne? Azok a barmok, mikor én is erre vágyom?! - kérdezte lágyan.

A szemem lepetten kerekedett ki. Ő is valóban ezt szeretné?! El akarja mondani a világnak, mi is van köztünk? Hát ez csodás!

Örömömben ajkaira tapadtam, és addig csókoltam, míg már nem volt oxigén tüdőnkben, és lihegve kényszerültünk elválni egymástól. Elégedett vigyort villantott, ismertem már ezt. Egy vad ötlet fogalmazódott meg a fejében, amiről hamarosan én is értesülni fogok.

- Szóval el akarjuk mondani a nagyvilágnak, hmm? - kérdezte játékosan, mire én csak bólintottam. - Akkor szerintem irány a Harrods, mit szólsz? - kérdezte játékosan.

Felnevettem, és hevesen bólogatni kezdtem. Tudtam, hogy ez a legaktuálisabb hely, ha tömeget keresünk, és hírverést akarunk csinálni. Ez London legnagyobb, legtökéletesebb, legkeresettebb, legdrágább áruháza. Gyakran jártunk ide a srácokkal, ugyanis ki voltak jelölve boltok, ahol vásárolhatunk, és ez a legelején állt a végtelen listának.

Mosolyogva léptünk be a hatalma épület főbejáratán. Kézen fogva jöttünk idáig a kocsitól, hogy mindenki lássa, igenis együtt vagyunk. Bár már mindjárt 8 óra volt, itt még javában zajlott az élet, pláne szombat este. A boltokban nagyban válogatott a sok ember, az étteremben romantikus párok vacsoráztak, az édességesnél tinik nevetgéltek. Kiváló hely! Páran egyből megfordultak utánunk, de nem állítottak meg minket szerencsére.  

- Egy fagyi? - kérdezte vigyorogva, mire bólintottam.

Kézen fogva indultunk meg a fagyizó fele, ahol a hölgytől azonnal kértünk két óriási kelyhet. Leültünk egy asztalhoz, és vártuk a cukorbombánkat. Louis felém nyújtotta az asztalon a kezét, és egybefonta még itt is ujjainkat, hogy mindenki lássa, mi a helyzet. Nem fogjuk bejelenteni, de tovább nem fogunk titkolózni. A rajongók úgyis rájönnek. Boldogan néztem szét, és pár lány mellettünk igencsak feltűnően sugdolózott, szerintem éppen rólunk, mivel párszor ránk pillantottak. Kuncogni kezdtem, mire Louis lágyan megsimogatta kézfejem hüvelykujjával. Elszakadtak kezeink, mikor megkaptuk a kelyhünk, mely hatalmas volt. Kikerekedett szemmel néztem az óriási adagot.

- Hogy fogom én ezt megenni? Elég lett volna kettőnknek egy. - nevettem fel, mire Ő csak helyeslőn bólogatott. De kétség kívül nagyon ínycsiklandóan nézett ki, így azonnal hozzá is fogtam, ahogy szerelmem is. Közben jelentéktelen dolgokról beszélgettünk, mint az átlag szerelmes párok...csupán mi nem vagyunk átlagosak, de ez akkor egyikünket sem érdekelte.

- És holnap mi lesz a színpadon? Megcsókolhatlak végre, ha szeretném? - kérdeztem incselkedve, mire szélesen elmosolyodott.

- Természetesen nem. - felelte, mire lepetten néztem fel rá édességemből, arcomra kiült a zavar és a csalódottság. Ezt látva szélesen elvigyorodott. - Holnap már le is teperhetsz a színpadon, az sem érdekel. Azt akarom, hogy mindenki tudjon rólunk, világszerte ez legyen az elsőszámú pletyka. Azt akarom, hogy tudják, az enyém a világ legjobb pasija. - mosolygott rám szeretetteljesen. Hatalmas kő esett le szívemről, és én is elmosolyodtam.  

- Hát nem a legjobb, de köszönöm. - nevettem kínosan, és szerintem kicsit el is pirultam, de tudtam, imádja, ha zavarba hozhat.

- De, a legjobb! Emlékezz, az EMA-re! - nevetett rám, mire én is csatlakoztam.

Valóban én nyertem a legjobb pasi díjat, amiért hálás is vagyok, de soha nem értettem, mit talál rajtam mindenki olyan vonzónak...viszont, amíg Louis is így gondolja, addig nincs okom panaszra.

- Oké, feladom. A lényeg, hogy Te is annak tartasz. - mosolyogtam rá elégedetten, mire csak hevesen bólogatott, és bekapott egy kanál fagyit.

Ajkai között elsüllyedt az édesség, amitől megnyaltam szám. Annyira aranyos volt, meg akartam csókolni, és már nem láttam akadályát. De biztosan, hogy Ő is akarja? Nem lökne el közönség előtt?

- Louis, akkor most megcsókolhatlak? - kérdeztem óvatosan.

Felnevetett, és hevesen bólogatni kezdett mire szélesen elmosolyodtam. Nem bánja, ha mások is látnak minket és ez nagyon jól esett. Felemelkedtem a székről, és az asztalon áthajolva lágyan megcsókoltam. Belemosolygott, mitől én is hasonlóképpen tettem, majd visszaültem helyemre. Amilyen gyorsan kezdődött, olyan gyorsan ért véget, nekem mégis sokat jelentett. Ez volt az első csókunk, mely nyilvánosan csattant el. Boldog voltam, hogy végre ezt is megéltük, és egyáltalán nem érdekelt, mit gondol a menedzsment, ha ezt a cikket meglátja holnap, ugyanis az a pár lány, biztosan lefotózta, ahogy elnéztem a telefonokat a kezükben.

- Lekaptak minket. - jegyezte meg Louis is ugyanazt, ami az én fejemben járt.

Csak nemtörődöm megrántottam a vállam, hisz még örültem is neki, ha megosztják a képet, legalább mindenki megtudja, ki a párom.

Lassan kezdtük befejezni a fagyinkat, és felálltunk, hogy fizetünk, de ahogy Louis-ra néztem elfogott a nevetőgörcs. Értetlen nézett rám, de nem tudtam felelni nevetésemtől, ami sok ember tekintetét ránk vonzotta. A szája tiszta csoki volt, elég vicces látványt nyújtott.

- Mi az, Hazz? - kérdezte türelmetlenül, mire még mindig kuncogva fogtam egy szalvétát az asztalról, és lágyan letöröltem arcáról a csokifagyit.  

Ő csak szégyenlősen elpirult, majd hálából egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Hamar vége lett, így még éppen hallottam, ahogy a lányok ismét lepetten sóhajtanak fel, majd telefonnal fordultak felénk, de lassúak voltak. Csak rájuk kacsintottam, jelezve, hogy ez nem vicc, és összekulcsoltam ujjainkat Louis-val.

Tudtam, már tele van a képünkkel a net, de nem érdekelt a menedzsment véleménye. Tudtam, hogy a srácok mellettünk fognak állni, és egyenlőre a menedzsment is tőlünk függ, és nem fordítva, így egy szavuk sem lehet...ha pedig mégis lenne, akkor 1000 másik ember sorakozik az állásukra várva, így jobb, ha elfogadják, mi ilyenek vagyunk. Szerettem Louis-t, és ez ellen senki nem tudott mit tenni. Az igaz szerelem nem egy olyan érzés, amely kialudhat, vagy el lehet tűntetni, meg lehet gátolni. Nem! Egy idő után szeretetté alakul, és akkor éri el tetőfokát. És mi jó úton haladunk efelé. A kalitkába zárt madarak szabaddá váltak.