28. fejezet. ~ Nobody knows how can I love you.

Szép napot nektek!

Korán van a rész, ugyanis a 8.-9. órám elmaradt. A részről annyit, hogy az utolsó előtti, szóval remélem, elnyeri a tetszéseteket, és jövő hét csütörtökön elérkezik az utolsó része.

Ne feledjétek; SZOMBAT, 17:00 LIVESTREAM VELEM! Nagyon szeretném, hogy minél többen legyetek, hisz azért csinálom, hogy megismerjetek, és nélkületek ez nehéz, hahaha.

Pénteken Valentin Nap, ami tudom, hogy "Forever Alone Day" sok embernek, talán nekem is az lesz, kitudja. A suliban lehet kártyákat küldeni, kitudja, kapok-e. Reménykedni szabad, bár én nem küldtem senkinek, hisz a srác, akit szeretek nem a mi sulinkba jár. Szeretek? Nos igen, azt hiszem, szeretem még mindig, és eldöntöttük, hogy annyi rossz emlék után teljesen elölről kezdjük, tiszta lappal. De csak, hogy ne érezzétek magatokat annyira egyedül, én megleplek titeket, hisz szeretem mindannyiótokat egytől egyig lényegtelen, írtatok-e már nekem, vagy sem. Szóval holnap egy minden eddiginél hosszabb One-Shot várható, mely 10 oldal lett, de ez még nem minősül a rendszerem szerint kisregénynek. Aranyos lesz, tele romantikával. A címe Rock me - Boo & Hazzel.

Jó olvasást nektek az utolsó előtti részhez, várom a véleményetek, valamint a jelenlétetek szombaton. Holnap pedig készüljetek egy cukiságra Valentin Nap alkalmából hahaha.

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

A napjaink csodásan teltek, még a szaunát is olyan módon próbáltuk ki, ahogy a helyiek szokták. Hát mit ne mondjak, jó kis nevetés lett belőle. Aznap este valahogy egyikünknek sem hajlott a teste a hancúrozásra. A hideg víz lefagyasztott minket, amin még a szauna forrósága sem tudott tartósan segíteni. Én nem tudom, a helyiek hogyan képesek ezt szeretni, de mi, Los Angelesi melegvérűek ezt nem bírjuk. De jót nevettünk rajta. Azóta rénszarvasokkal sem találkoztunk sajnos, eltűntek. Bár reggel láttam egyet távol az erdőben, de futott, és nem állt szándékában itt megállni.

Ebédet csináltunk, pizzát szándékoztunk sütni, mivel ehhez találtunk itt mindent, és ezt meg is tudtuk csinálni, de a felénél már csupa paradicsomszószosak voltunk. Összekentük egymást. Nevetve próbáltam eltolni magamtól Louis kezét, hogy ne tudjon még jobban összekenni, de mindenhol ott volt. Göndör tincseim összeragadtak a szósztól, de nem érdekelt. Mindent ki lehet mosni, fel lehet takarítani, de az öröm csak egyszer jön, mint most. A kezemben tartott kanállal próbáltam lecsapni, ami telibe találta az arcát. Felnevetett, lenyalta a szája szélét, amitől megfagyott bennem a vér, majd gyorsan mögém került, és maszatos kezét arcomba nyomta. Nevetve próbáltam ellökni magamtól.

Hatalmas robbanással csapódott ki az ajtó, és rontott be rajta, négy olyan ember, akiket soha többé nem akartunk látni. A vér megfagyott az ereimben, és ugyanúgy ledermedtünk, ahogy voltunk. Louis a hátam mögött egyik keze az arcomban, ami csupa maszat. Mintha azzal, hogy mozdulatlanok maradunk, nem vesznek észre. De nem volt ekkora szerencsénk. Mérgesen méregettek minket, de nem jöttek közelebb. Nem tudom, hogy találhattak meg minket, de éreztem az arcomra szökő haragot, fájdalmat és csalódottságot. Most nagyon kapni fogunk. Ezt nem lett volna szabad, elszöktünk, de Ők megtaláltak. Ezért egy életre házi őrizetet kapunk, és egy szikrányi esélye sincs, hogy valaha újra láthatjuk egymást.

Eszméltem, hogy még mindig hogy vagyunk, így gyorsan elléptem Louis elől, aki ezt észlelve, védelmezőn húzott magához, mint aznap, amikor elmondtuk nekik. Minden egyes pillanatát kiélveztem a karjaiban töltött időnek, hisz valószínűleg ez lesz az utolsó, hogy így lehetünk, hogy láthatjuk egymást.

- Hogy találtatok meg minket? - motyogta halkan Louis, és még jobban szorított.

Szerintem Ő is érezte, hogy ezentúl soha többé nem fogjuk látni egymást, soha többé nem érinthetjük meg a másikat. De én ezt nem fogom hagyni, és szerintem Ő se. Eszembe jutott, hogy nagykorúak vagyunk, majdcsak megoldjuk valahogy.

- Hogy gondoltátok, hogy elszöktök? - kérdezte hitetlenkedve Mark, de a hangját nem emelte feljebb. Idegesítően nyugodtan beszélt.

- Nem fogtok szétszedni minket ismét. - mondta határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon.

Anya szeme elérzékenyült, majd haragos pillantást vetett Apára, aki ezt látva lehajtott a fejét. Tudtam, hogy Anya próbált minket védeni, ahogy Joy is, mivel Ő is kicsit mérgesebben szorította meg Mark karját.

- Édesem! -  Anya hangja fájdalmas volt, mint mikor kicsiként lehorzsoltam a térdem, és meg akart vigasztalni....amikor még számítottunk. - Mi...aggódtunk értetek. Nem azért jöttünk, hogy hazavigyünk titeket, csupán féltünk, hogy bajotok esett. Mikor hazaértünk, egyikőtök sem volt meg. Egy bizonyos Kim-et faggatunk ki, azt mondta az osztályfőnök, hogy vele lettél nagyon jóban. Ő pedig mérgében teljesen jogos dolgokat vágott a fejünkhöz, és beláttuk, hogy hatalmas hibát követtünk el, mikor nem foglalkoztunk veletek, ráadásul erőszakkal akartunk megváltoztatni titeket. - mondta halkabban Anya.

Látszott, hogy nagyon megbánta, amit tett, és ezekkel egyetértve a többi szülő is szégyenkezve hajtotta le a fejét. Ezek szerint Kim-ből előbújt a vadóc, a mérges énje, amit én már ismertem. Tudtam, hogy akkor keményen oda tud szúrni, ahova kell és telibe talál kivétel nélkül. De örültem, hogy végre neki sikerült felnyitnia Anyáék szemét, már ha nekünk nem ment. Éreztem, hogy Louis teljesen ledöbbent, ahogy én is, de még nem bíztam meg bennük ezek után. Lehet, csak így akarnak visszacsábítani minket. Oké, hogy a szüleink, de én már mindent kinézek belőlük.  Anya Joy-ra nézett, aki elmosolyodott, és közelebb jöttek hozzánk, de Louis ezt látva, védelmezőn állt kicsit háttal nekik, így engem távolabb tolt tőlük, és védett. Ez jól esett, még jobban a mellkasába fúrtam a fejem, bár egy magasak voltunk, de mindig is Ő volt a "férfi"....ha mondhatom így. Anyáék ezt látva, megtorpantak, és fájdalmasan méregettek minket.

- Tudom, hogy most utáltok minket, és nem hiszitek el, amit mondunk. Úgy gondoljátok, át akarunk verni titeket, de elfogadtuk, hogy ilyenek vagytok...hogy szeretitek egymást. És nem fogunk ártani nektek. - mondta Joy lágy hangon szomorúan.

Kicsit kétkedve néztem fel rájuk, Louis csak kelletlenül elfordította a fejét. Láttam, hogy ez mind a négy szülőnek rosszul esett, de teljesen jogosan tette, és ezt Ők is tudták. Loptam egy-egy pillantást a csendes férfitagokra távolabb. Apa ezt látva, felbátorodva közelebb jött, és megállt Anyáék mellett. Már csak Mark ácsorgott hátrébb, de amikor Apa szomorúan kezdett beszélni, helyeselve jött Joy mellé.

- Sajnáljuk. Tényleg. Őszintén. Tévedtünk, és bánjuk. - mondta Apa halkan.

Ezt nehezére eset kimondani, tudtam. Nagy erő kellett, hogy megtegye, de ezek szerint mi értünk annyit, hogy beismerje; tévedett. Óvatosan pillantottam Anyára, aki kedves mosollyal közelebb jött, és kitárta nekem a karjait. Kicsit félénken néztem rá, nem akartam elszakadni Louis-tól. Talán ez is csak egy csel, hogy szétválasszanak minket. Talán így akarják elérni, hogy könnyebb legyen szétszedni minket. De csak nem lehetnek ennyire szívtelenek, amikor a szüleink, nem?

Lassan engedtem el Louis-t, aki nem ellenkezett, de továbbra is a másik irányba fordította a fejét. A szemét kelletlenül lehunyta, és kicsit talán szomorkásan is állt ott tovább vakon, mikor gyorsan átvetettem magam Anya karjaiba. Ő megkönnyebbült sóhajjal ölelt magához, és a nyakamba hajtotta a fejét. Éreztem nyakamon könnyeinek égető forróságát, ami meglepett, de kicsit jól esett, hogy ennyit jelentek neki. Louis-ra néztem, aki mellkasa előtt összefonta karjait, hogy már nem voltam ott. Továbbra sem nézett erre, a szeme le volt csukva, és homlokráncolva fújtatott.

- Kincsem? - hebegte Joy elhaló hangon.

Ő is várta, hogy fia megölelje, de Louis továbbra sem méltatta őket pillantására. Elengedtem Anyát, és egy halvány mosollyal hagytam ismét magára. Visszamentem Louis elé, de ezúttal nem bújtam hozzá. Nem éreztem magam fenyegetve, de ezzel Ő még nem így volt. Nem akartam, hogy úgy érezze, elárultam, csak mert kibújtam imént az öleléséből. Megálltam előtte, és az arcára simítottam a kezem. Szakaszosan magába szívta a levegőt, de nem mozdult. A feje ugyanúgy a másik irányba, szemei lehunyva.

- Nézz rám! - kértem tőle suttogva.

Vett egy mély levegőt, majd kinyitotta szemeit, így csodás kék íriszei végre rám néztek. A szemében aggodalom és fájdalom csillogott, és egy kicsordulásért küzdő könnyet is fel véltem fedezni. Hát ezért nem merte eddig kinyitni, de tudtam, hogy nekem engedni fog.

- Minden rendben van, érted? - mondtam halkan neki.

Ő kicsit félve nézett a szemembe. Védelmezett engem testileg, de lelkileg neki volt szüksége támaszra. A szemeim érzékennyé váltak, megteltek iránta érzett szeretettel. Lágy, puszit nyomtam a szájára, és nem érdekelt, ki látja. Nem mélyítettük el, csupán élveztük. Louis ajkai remegtek, ahogy kicsit feljebb emelte az állát, én pedig oldalra döntöttem a fejem. A kezem még mindig az arcán pihent. Eltávolodtam, és ismét beszélni kezdtem.

- Már minden rendben lesz. Senki nem bánthat minket. Együtt maradunk. - mondtam a lehető legmeggyőzőbben, hogy végre Ő is elhiggye, hisz ez volt az igazság.

Lágyan bólintott, és megfogta a kezem. Összekulcsoltam az ujjainkat, így végre vette a bátorságot, hogy egy sóhaj után a szülők felé forduljon, akik eddig megbánóan, feszülten figyeltek. Nem láttam a szemükben megvetést a csók iránt, sokkal inkább csillogást. Anya szeme elérzékenyült, és szeretettel méregetett minket. A kezeit összekulcsolta maga előtt, mintha imádkozna. Azt hiszem, örült. Örült, hogy megtaláltam a szerelmem. Végre előbújt belőle az Anya. Louis lassan engedte el a kezem, és komolyan Joy-hoz és Mark-hoz sétált. Most én sem tudtam, mi játszódik le benne. A szemét nem láttam, az arca érzéketlen volt. Szülei idegesen várták tettét, hiszen elég ijesztően, távolságtartóan ácsorgott közvetlen előttük. Lou gyorsan vetette magát szülei karjaiba, amit persze egyből viszonoztak, és szorosan fonták fiuk köré karjaikat. Joy sírni kezdett, míg Mark és Louis összeszorították a szemüket, hogy ne lehessen kiolvasni belőle semmit. Elmosolyodtam, és én is ismét szüleim karjaiba omlottam.

Jó volt újra velük lenni, azt érezni, mint gyerekként. Mintha tényleg egy nagy család lennénk, mintha összetartanánk, és nem csak a látszatot tartanánk fent. A nagy ölelkezés után leültünk a kanapékra. A házunk nagyon elnyerte a tetszésüket, mire Louis elégedetten elmosolyodott, hisz Ő választotta ráadásul látatlanba. Én szorosan szerelmem mellett ültem, kezeink össze voltak fonódva a combomon.

- Hogy találtatok el hozzánk? Kim mondta el? - kérdeztem.

Ha Ő árulta el, tuti megölöm...bár úgysem, hisz valójában jót tett, hogy észhez térítette szüleinket.

- Nem. Ő csak leüvöltött minket. Van ám hang abba a lánykába. - nevetett Mark. Mi csak helyeslően bólintottunk Louis-val.

- Gondoltuk, hogy elutaztatok, így miután a Los Angeles reptéren, nem volt rólatok infó, mi is London-ba repültünk. - magyarázta tovább Joy. - Az ottani reptéren már sikerült megtudni, hogy felszálltatok egy Oslo-ba tartó gépre. Itt pedig körbejártuk a szállodákat. Ma találtunk meg titeket.

Tudtam, hogy mindenhol megvesztegették az embereket, hogy információhoz jussanak, ami nem szép, de ésszerű módszer. Tipikus.

- És hazamehetek L.A.-be? - kérdeztem óvatosan.

- Igen. A londoni ház megmarad "nyaralónak", és akkor mehettek el Kim-hez, amikor csak akartok feltéve, hogy nincs suli. - felelte Apa.

Örömömben meglöktem Louis karját, és hozzá bújtam. Szélesen mosolyogtam, nem érdekelt, hogy ismét pakolhatok, ismét hajókázhatnak haza a cuccaim és a kocsijaim. Csak az érdekelt, hogy újra otthon lehetek majd, és akkor láthatom Louis-t, amikor csak akarom. Szabadok leszünk, senki nem fog nekünk parancsolni, senki nem tud minket szétszedni.